Népszava, 1989. október (117. évfolyam, 232–257. sz.)

1989-10-27 / 254. szám

NÉPSZAVA 198­9. OKTÓBER 27., PÉNTEK Sport Portisch: „Nevetséges!“ Az ember nem tudja, hogy sírjon-e vagy nevessen?! Az MTI híradásából értesültünk tegnap arról, hogy a Magyar Sakkszövetség elnökségi ülé­sén, egyebek mellett, mint vitatéma került szóba: jár-e továbbra is a nemzetközi mi­nősítésért adható 1000—3000 forintos összeg azoknak a sakkozóknak, akik lemondták a válogatottságot a hét végén kezdődő luzerni sakkolimpia előtt? Első reflexünk szerint nem is foglalkoztunk volna ezzel a mondvacsinált prob­lémával, de azután másképp döntöttünk: megkérdeztük az egyik érintettet, Portisch La­jost. A részletekről tőlünk ér­tesült, s ez volt az első rea­gálása : — Nevetséges! — Ezt hogy érti? Ha lehet, egy kicsit bővebben ... — Már semmi meglepetést nem okoz számomra dönté­seivel ez az elnökség! Tiszte­let persze a kivételnek, an­nak az egy-két elnökségi tag­nak, akiket szívesen látnék a hamarosan megválasztás­ra kerülő új elnökségben. Biztos vagyok abban, hogy ezzel az új testülettel egé­szen más lesz a kapcsolatom, mint a mostanival. — Miért nincs kibékülve a mostani elnökséggel? — Most mondjam azt, hogy a legutóbbi olimpiai szerep­lésem értékével, enyhén szólva, nem voltak tisztá­ban? Vagy azt, hogy amikor legutóbb a világbajnok-jelölti páros mérkőzésre mentem, még csak azt sem mondták, hogy jó utat?! Egyébként az a véleményem, hogy nem ér­dekel az elnökség, ha arra a 3000 forintra, amit kapok, ennyire szükségük van, akkor felajánlom valamilyen jóté­kony célra. — Köszönjük, és gondolom, a Népszava olvasóinak nevé­ben is, maximális egyetérté­sünkről biztosíthatjuk! (serc) Négygólos győzelem Szolnokon folytatódott az Ele­gant Kupa női kézilabdator­na. A magyar válogatott 24— 20-ra nyert Dánia ellen, s egyetlen 100 százalékosként vezet. További eredmények: magyar junior válogatott— Csehszlovákia 27—22, Auszt­ria—Bulgária 27—27. Ma Ceg­léden délután 4-től lesz há­rom mérkőzés, utolsóként (19 óra) kerül sor a magyar­­osztrák találkozóra. Török dr. elnökjelölt Az alapszabály-szerkesztő és a jelölőbizottság tegnapi megbeszélésével a „célegye­nesbe” érkezett a Magyar Öttusa Szövetség jövő keddi újjáalakuló közgyűlésének előkészítése. A jelölőbizott­ság beszámolója szerint az elnöki tisztségre két, az al­elnökire három, míg a fő­titkári poszt betöltésére egy­­javaslat érkezett. A javasolt személyek­elnöknek: dr. Ábel László — közel tíz éve a szövetség elnöke, dr. Török Ferenc — 1977 óta a felnőtt férfiválo­gatott szövetségi kapitánya. Alelnöknek: Móricz István, dr. Nagy Imre, dr. Vermes László. Főtitkárnak: Császári Atti­la. • Maratoni hosszúságú, hétórás ülést tartott teg­nap a Magyar Diáksport Szövetség elnöksége. Meg­vitatta a működési rend alap­okmányát, szó esett a területi szervek, il­sdt a diáksport­­tanácsok helyzetéről, azaz, hogy mi lesz, ha jogi szemé­lyekké válnak, illetve lemon­danak erről. • Az amerikai atléta szu­persztár, Carl Lewis bocsá­natkérést és jelentős kárté­rítést követel egykori csa­pattársától, Darrell Robin- Rövid hírek sontól, valamint a nyugatné­met Stern magazintól és a TSN kanadai tévétársaságtól. Mint ismeretes, Robinson né­hány hete a Sternben nyil­vánosan megvádolta Lewist azzal, hogy doppingszerek­nek köszönheti kiemelkedő eredményeit. ‡ A Benfica — a Bp. Honvéd szerdai BEK-ellen­­fele — nyerte a portugál lab­darúgó Szuper Kupát, ame­lyért a bajnok és a kupa­győztes csap össze A lissza­boniak 2—0-ra verték a Be­ Jenensest.­­ Pompásan sikerült két szovjet ökölvívó első külföl­di mérkőzése a hivatásosak között. A londoni Wembley Arénában rendezett műsor keretében a középsúlyú Vik­tor Jegorov az 5 menetben feladásra késztette az ame­rikai Mustapha Cole-t, ne­hézsúlyú­­kollégája, Andrej Oreskin pedig már a 71. má­sodpercben kiütötte a brit Carl Gaffney-t. Egymillió a semmiért... Az MTI elszámoltatta az MLSZ-t! Bár lemondták volna a görögök! —Prémium az „ablakban”? — Laczkó doktor nem telefonált — Pá, „Döme” Az utóbbi években többször is elgondolkodhattak a ma­gyar futbal­lszarkolók: va­jon hol van a mélypont, jö­het-e ezután még rosszabb? Nemegyszer úgy tűnt — pél­dául a rosszemlékű Bálint­­korszakban az osztrákoktól elszenvedett 0—4, vagy már Bicskei idején, a Máltával szembeni arcpirító hazai dön­tetlen alkalmával —, hogy azt a „teljesítményt” már le­hetetlen alulmúlni. Aztán újra meg újra sikerült, leg­utóbb tegnapelőtt este, Gö­rögország ellen ... Az MTI munkatársa először Czékus Lajost, az MLSZ megbízott főtitkárát kérdezte, hogy szükség volt-e egyáltalán er­re, a mindkét válogatott számára teljesen értelmetlen mérkőzésre. " Egy ország labdarúgó­válogatottjának programját mindig legalább egy évre elő­re elkészítik, nálunk is ez a gyakorlat — mondta. — Rá­adásul ez az alkalom még különösen kapóra jött, hi­szen úgy gondoltuk, hogy a Spanyolország elleni két vb-selejtező között, már az olaszországi Mondia­­lére tekintve, nem árthat egy ilyen felkészülési mérkőzés. Aztán időközben kiestünk, a görögök is kiestek, így va­lóban jelentéktelenné vált az összecsapás.­­ Bármennyire is nincs tétje egy mérkőzésnek, az ilyesfajta produkció elfogad­hatatlan. Még akkor is, ha a játékosok a prémium felét felajánlották a Góliát FC-nek, vagyis a gyermekfoci javára. — Nagyon szerettük volna, ha idei hazai utolsó fellé­ Először is, bár ez lehetne szakmai „belügy"­s, a legteljesebb elismerésünket szeretnénk ki­fejezni az MTI sportszerkesztőségének­ segít­ségével, ahogy manapság illik, fehéren-feketén közkinccsé tehetjük a pénzügyi hátteret. Azt a pénzügyi hátteret, amit mi magunk is em­legettünk — már a meccs előtt. A prémium okán, ami, ugye, nem éppen apró, feledhető tétel: több mint félmillió... De erre még visszatérünk! Mi magunk is felhívtuk Czékus Lajost: in­formáljon bennünket, hogy igaz-e az előze­tes görög lemondás híre, vagy sem? A megbí­zott főtitkár, becsületére legyen mondva, nem tagadta, hogy valóban érkezett egy „gyűrött, kézírásos” telefax, valamikor két héttel ez­előtt, amelyben — ezt tudták kisilabizálni — a görög főtitkár a találkozó új időpontjáról érdeklődik. Nosza, „ráült” egy MLSZ-mun­­katárs a telefonra, szerette volna kideríteni, hogy konkrétan mire is gondolnak a leendő vendégek, de azok a fránya vonalak ... Nem jött össze a kontaktus! Aztán a görögök már csak azt üzenték meg, hogy mikor érkeznek. Czékus Lajos — nyilván már magánember­ként — annyit hozzátett ehhez, hogy: így, utó­lag, nem is lett volna rossz, ha lemondják a budapesti szereplést a görögök . . . Ha már beszéltünk, célozva korábbi prece­densre, megkérdeztük: nem gondolkodtak-e el azon a szövetség vezetői, hogy visszatart­ják a prémiumot? Ha másért nem, akkor leg­alább, a pénzügyi mérleg tekintélyes javítása miatt, hogy egyébről (példastatuálás, a szövet­ség renoméjának javítása, stb.) ne is beszél­jünk. Az mb. főtitkár korrekt, de kitérő vá­laszt adott: gondolkoztak, szóba került ez a té­ma, még nem is fizettek, de konkrét válaszért forduljak dr. Laczkó Mihály MLSZ-elnökhöz, ő az elsőszámú illetékes. Nos, azonmód tár­csáztuk is a Czékus Lajos által készségesen rendelkezésünkre bocsátott számot (161-2010). A végtelenségig udvarias titkárnő egy dara­big kereste a főnökét, azután — lefegyver­ző kedvességgel — visszahívást ígért, elkér­te számunkat. Megadtuk és vártunk ... A szó szórás értelmében: lapzártáig. Mindhiába! így „csak” azt az elszámolást adhattuk köz­re, amit az MTI a rendelkezésünkre bocsá­tott. Benne azzal a bizonyos 540 ezer forint­tal. Hogy ez a pénz még az „ablakban” van-e, vagy netán már kifizették, nem sikerült meg­tudni. Ha tehetnénk egy tiszteletteljes javas­latot, fizessék ki! Úgy ahogy van, az egészet — s nem csak a felét — a Góliát FC-nek, a gye­rekfutballistáknak. Kis túlzással: az egész magyar labdarúgás házatáján ők az „egyetlenek”, akik nem te­hetnek semmiről... Serényi Péter Olvasom Détári Lajos nyilatkozatát a tegnapi Népsportban: ......Egy vé­leményen vagyok a szur­kolókkal, olyan játékoso­kat kell keresni, akik már a következő világbajnok­ságra készülhetnek. El kell ismernünk, eljárt fe­lettünk az idő”. Ismerős szavak. Húsz esztendeje Mészöly Kálmán mondott hasonlót a marseille-i ku­darc után. Mégis, micso­da különbség! Nemcsak azért, mert Mészöly idő­sebb volt... Détáriék? A szövegelésben és a sértő­désben nagyok. Úgy ér­zem, a most már egyálta­lán nem oly népszerű „Döme” haragból beszélt így. Ilyen fiatalon bizo­nyosan nem akar lemon­dani a válogatottságról. De, ha így tesz — miután társaival együtt tegnap­előtt és az idén már jó néhányszor szerepelt le­hangolóan a nemzeti szí­nekben —, valószínűleg senki sem fogja sajnálni búcsúját, búcsújukat. S évek múlva senki sem si­ránkozik majd, hogy így döntött. Mészölyök esete ebben is különbözik ... Tehát, pá, „Döme”. Még azt sem mondom, hogy köszönöm, köszönjük, amit eddig tettél. Boldo­gítsd ezzel a „ragyogó” játékoddal a görög szur­kolókat. (e. b. p.) Késén jól kiszolgálja a közön­séget a válogatott. Egyikünk sem ilyen búcsút képzelt el. — Nem tart attól, hogy november 15-én Sevillában — ha a szerdai „szellemben” lép pályára — beleszaladhat a válogatott egy katasztrofá­lis vereségbe? — Bízom a spanyolokban, mármint közmondásos lova­giasságukban ... Ma, az ország nehéz gazda­sági helyzetében, amikor minden fillér számít, nem érdektelen papírra vetni, hogy mibe került az MLSZ- nek a szerdai válogatott mérkőzés. A szövetség gazda­sági vezetői az MTI rendel­kezésére bocsátották a mér­leget, amelyből kiderül — s ez várható volt — alaposan ráfizettek a szükségtelen ta­lálkozóra. A bevétel oldalon mindösz­­sze két tétel található: 500 ezer forint a televíziós jog­díjból és 137 919 forint a be­lépőjegyekből, összesen te­hát 637 919 forint. A kiadás oldal tételei: ide­genlégiósok repülőjegyére 366 698, tatai edzőtáborozás­ra 100 000, a tervezett pré­miumra a döntetlenért 540 000 (fejenként 30 ezer), a görögök vendéglátására 145 000, játékvezetői költsé­gekre 60 000, pályabérre 38 604, rendezési költségek­re 276 830, egyébre 20 000. Az­az, összesen 1 547 132 forint. A ráfizetés tehát csaknem egymillió (egészen pontosan: 909 213) forint — a sem­miért ... Majdnem meglepetés A női kosárlabda BEK má­sodik fordulójában az MTK­­VM az öt Európa-bajnoki ezüstérmes csapattaggal fel­álló csehszlovák VS Prahát fogadta tegnap a Hungária körúton. Mivel a házigazdák­tól még mindig hiányzott az egyetlen nemzetközi tudású középjátékos, Gerencsér Zsu­zsa, ifj. Gyimesi János edző szinte semmi esélyt nem adott tanítványainak a világklasz­­szis ellenféllel szemben. S mégis, a kék-fehérek messze felülmúlták önmagukat, a ta­lálkozó túlnyomó részében 8-9 ponttal vezettek, s csak kulcs­játékosaik kipontozódása után maradtak alul a legminimáli­sabb arányban, 76—75-re. Gyimesi János véleménye: „Elismeréssel adózom a já­tékosok teljesítménye előtt. Az senkit se tévesszen meg, hogy mérkőzés közben néha megszidtam őket. Valójában nagyon is elégedett vagyok a játékukkal, ha Gerencsér itt lett­ volna, most bizakodhat­nánk a továbbjutásban." Adósak vagyunk egy teg­napelőtti, késő esti Ronchetti Kupa-eredménnyel: BEAC­Gépszer—Vitebo (olasz) 62— 93. Megállapodás a Hungária Biztosítóval Ha Szegeden rend lesz... Minden a szegedi mérkőzésen múlik. Ha ugyanis ott, jövő szerdán sportszerűen viselkedik a Fradi-közönség, akkor remélni lehet, hogy az UEFA mérsékli a bünte­tést - tudtuk meg tegnap délután az Üllői úti klub­házban tartott sajtótájékoztatón. Magyar Zoltán technikai vezető elmondta, hogy fel­lebbeztek az UEFA-nál. Az­zal tisztában voltak, hogy az Admira Wacker elleni KEK- visszavágót mindenképpen más pályán kell megrendez­niük, viszont azt kérték az európai szövetségtől, hogy a következő kupamérkőzést már otthonukban játszhas­sál Tegnap délelőtt meg is érkezett a válasz Bernből, melyből kiderül: megkapták a Ferencváros fellebbezését, s a döntést november 17-én hozzák meg. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy a szurkolók mi­ként viselkednek november 1-jén, a 17.30-kor kezdődő találkozón. Ha ott ugyanis rendbontás lesz, az UEFA nemhogy a fellebbezést uta­sítja el, hanem bizonyosan még súlyosabb büntetést szab ki. — Azt egyébként már tud­juk — folytatta a technikai vezető —, hogy a bécsi „fel­lépésért” nem kell fizetnünk, s ez a sok bosszúság között egy kis örömet okoz. A klub különben — ki tudja már hányadszor — fel­hívással fordul a fradisták­­hoz. Ebben olvasható: „Egy, színeiben ugyan zöld, de szívében nem ira­dista tábor oktalan és megbotránkoztató visel­kedése az FTC-nek a kö­zelmúltban mérhetetlen erkölcsi és anyagi kárt okozott. A Fradi történe­tének legmegalázóbb bün­tetését, saját pályájáról való száműzetését szenvedi el néhány száz, felelőtlen fiatal miatt... egy esetle­ges, szegedi pályán történő rendbontás beláthatatlan következményekkel jár­hat. Mindenkinek a segít­ségét kérve, a sportszerű­en gondolkodó tízezrekben bízva, emberi viselkedés­re szólítjuk fel mindazo­kat, akik mérkőzéseinket jelenlétükkel megtiszte­lik.” Hozzátette még Magyar Zoltán: természetesen elíté­lik, ami Bécsben történt, de furcsállják, hogy az Admira, mint rendező, még dorgá­lást sem kapott. Remélhetőleg Szegeden, a visszavágón, nem lesz balhé, egyetlen petárdát sem dur­­rogtatnak, mert annak való­ban beláthatatlanok lehet­nek a következményei, egé­szen precízen fogalmazva: kizárhatják a klubot az eu­rópai kupaküzdelmekből. Szegeden nagyon felké­szülnek a találkozóra, ma­gasítják a kerítést, külön be­járatot alakítanak ki az ál­lóhelyre a Fradi B-középnek, 250 rendőr, 50 szegedi és 50 ferencvárosi rendező ügyel majd arra, hogy még vélet­lenül se legyen baj. A pályabetiltás összessé­gében mintegy 1 millió fo­rint veszteséget jelent a Fra­dinak. A Szegeddel abban állapodtak meg, hogy az FTC állja a rendezés költségét, övé a reklám- és tv-jogdíj, a jegybevétel 40 százaléka pedig a szegedieké. Kilenc­ezer ülő- és nyolcezer álló­hely lesz — biztonsági szem­pontból nem több —, a be­lépőket az Üllői úti stadion­ban és Szegeden már meg le­het vásárolni. Érdekesség, jobb óvatosnak lenni, a két klub biztosítást kötött a Hungária Biztosító­val, 5 millió forintos értékre, ha szerdán bármi kár kelet­kezik, a HB fizet. (Mk­) A TF díszdoktora lesz Havelange Budapesten Mint ismeretes, dr. Joao Havelange, a Nemzetközi Labdarúgó­szövetség brazil elnöke e hét végén Budapest vendége, s szom­baton délelőtt a Testnevelési Főiskolán díszdoktorrá avatják. Hogy miért kapja a 73 éves sportember ezt az elismerést, ar­ról dr. Istvánfi Csaba, az 1975 óta egyetemi rangú intézmény rektora nyilatkozott. — Egyetemünk doktori szabályzata értelmében a Honoris Causa címet a doktori tanács javaslata alapján, az egyetemi tanács adja azoknak, akik a testneveléssel kapcsolatos bármi­lyen szakterületen, illetve a tudományban kiemelkedő telje­sítményt érnek el. Dr. Havelange egész életpályájával rászol­gált a díszdoktori címre. Vízilabdázóként az 1936-os és az 1952- es olimpián szerepelt a brazil válogatottban. Jogi doktor, anya­nyelvén, a portugálon kívül franciául, spanyolul és angolul kiválóan beszél, ő a FIFA első, Európán kívüli elnöke, 1974- ben választották meg erre a posztra, 1963 óta pedig tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Kézilabdás kupasiker Biztos továbbjutási Tegnap a Népligetben - az eperjesi 26-20-as siker után - ismét jobbnak bizonyult az Építők SC női kézilabda­bajnokcsapata a ZVL Presov (csehszlovák) együttesénél. A 22- 16-os győzelem azt jelenti: a magyar gárda várhatja a BEK má­sodik fordulójának sorsolását. Képünk: támad az Építők Tezlák Eszter felvétele Alpinista­tragédia Tragikus baleset következté­ben életét vesztette Jerzy Kukuczka (41), a világ egyik leghíresebb hegymászója. A lengyel alpinista a Himalájá­ban a 8511 méter magas L­hotsze — a földkerekség negyedik legmagasabb hegy­csúcsa — megmászása köz­ben zuhant a mélybe. .A ne­páli turisztika minisztérium jelentése szerint Kukuczka honfitársával, Riszard Paw­­lowskival (39) vágott neki a csúcsna­k, s már közel volt a célhoz, amikor kötele el­szakadt, s egy több ezer mé­ter mély szakadékba esett. Pawlowskinak nem történt baja, szerencsésen visszatért a táborba. Kukuczka volt a hegymá­szás történetében a második ember, aki meghódította a világ mind a tizennégy 8000 méternél magasabb hegycsú­csát. Ez a bravúr elsőkén­t az olasz Reinhold Messner­­nek sikerült. A sors iróniája, hogy Kukuczka korábban már sikerrel megmászta a Lhotszét, amelynek sziklafa­lán most halálát lelte. 15

Next