Népszava, 1989. december (117. évfolyam, 284-307. sz.)

1989-12-01 / 284. szám

A SZOT-ból az ÁSZ-ba Megmelegedni sem volt ideje a SZOT-ban. Tavaly már­ciusban került oda, most pedig egyik lábával már az új — január elsejével megalakuló — hivatalában van. Az Állami Számvevőszék minap megválasztott elnökhe­lyetteséről, dr. Nyikos Lászlóról olvashatnak arckép­vázlatot az 5. oldalon. A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Miit jelent a Robin Hood-adó ? Lapunk 5. oldalán folytatjuk munkatársunk svédorszá­gi riportsorozatát. Ma egy svéd munkással, munkakö­rülményeivel ismerkedhetnek meg az olvasók, de ter­mészetesen szó esik a riportban a szociáldemokraták és a szakszervezetek viszonyáról, s választ kaphatnak arra a kérdésre is: mit jelent az a bizonyos Robin Hood-adó. A­ M­ontondor-konti­andósok A finneknél a Medve, Ausztriában a Kobra, a magyar rendőrségnél pedig a Komondor nevet viseli a terro­ristaellenes elhárító csoport. Csak a fizikailag és szak­mailag kitűnően felkészült rendőrök kerülhetnek a szol­gálathoz, ahol évente 1300 órát fordítanak a kiképzés­re. Elsajátítják a távol-keleti közelharctechnikát, és mesterfokon kezelik a különböző típusú fegyvereket. (Riportunk a 11. oldalon) ­íj minisztériumok létrehozását javasolja a kormány • A Minisztertanács megkezdte tanácskozásait A kormány megvitatta az igazságügy-miniszter előter­jesztését a családjogi törvény módosításáról, s a beterjesz­tett javaslatot elfogadta. A csütörtöki ülésen szemé­lyi kérdésekről is született döntés, ezekről a pénteki saj­tótájékoztatón számol be részletesen a megbízott kor­mányszóvivő. Amennyiben pénteken a kérdések megvitatásával a kormánytagok nem végeznek, az ülést csak szombaton feje­zik be. Bajnok Zsolt az MSZP és a kormány viszonyával kap­csolatban elmondotta: Glatz Ferenc művelődési miniszter — az MSZP szerdai sajtótá­jékoztatóján elhangzott in­formációval ellentétben — továbbra sem tagja a Magyar Szocialista Pártnak. A kor­mányban egyébként számos (Folytatás a 4. oldalon) Kamatláb­­változások A jegybanki kamatlábak emeléséről Ivanyos János­­né, az MNB főosztályve­zető-helyettese tájékoztat­ta az MTI munkatársát. Elmondta, hogy a Ma­gyar Nemzeti Bank alap­vető álláspontja az: Ma­gyarországon nem szabadul­hat el az infláció. A nemzet­közi pénzügyi világban az infláció felgyorsulása meg­akadályozásának egyik el­terjedt eszköze a jegybanki kamatlábak emelése. A piac­­gazdaságban a kamatok emelése, a pénz drágítása, a vállalkozók és a ban­kok költségérzékenységét növeli. Az MNB illetékese hangsúlyozta, hogy ebben a helyzetben a jegybanki hi­telek kamatai a jegybanki kockázatot sem fedezték. Ivanyos Jánosné elismerte, hogy egyúttal a jegybanknál elhelyezett betétek kamat­szintje nagyon alacsony volt. A Magyar Nemzeti Bank többek között, pénzpiaci ho­zamú kincstárjegyek kibo­csátásával kedvező befekte­tési lehetőségeket teremt a szabad pénzeszközök leköté­sére. (Részletes kamattáblázat a 4. oldalon.) Gorbacsov római diadalmenete « , ^ ^ , Huszonegy szovjet—olasz megállapodást írtak alá A demokráciának érvénye­sülnie kell minden társada­lomban, és minden népnek kizárólagos joga, hogy el­döntse, milyen irányban akar fejlődni. Közös érdek, hogy ez a folyamat folyta­tódjék és sikeres legyen, el­oszlatva a Kelet és Nyugat közötti bizalmatlanságot — hangoztatta egyebek között az a közös politikai nyilatko­zat, amelyet Mihail Gorba­csov és Giulio Andreotti tár­gyalásai befejeztével írtak alá Rómában. Emellett húsz kormányközi megállapodás aláírására is sor került. Nagy érdeklődés kísérte az SZKP és az OKP küldöttségei kö­zötti megbeszéléseket is. Magyar Péter, az MTI tudó­sítója jelenti: Valóságos diadalmenet Mihail Gorbacsov szovjet ál­lamelnök és pártvezető ró­mai látogatása. Ahol csak megjelenik, lelkes tömegek üdvözlik tapssal, feliratok­kal. A városnézésen a Colos­seumnál a Gorbacsov-házas­­pár váratlanul otthagyta kí­sérőit és belevegyült a tö­megbe, hogy kezet rázzon is­meretlenekkel­­ a biztonsá­gukra ügyelők legnagyobb rémületére. Hihetetlen a biztonsági készültség: több ezer ügynök tart ügyeletet, mesterlövé­(Folytatás a 2. oldalon) A Gorbacsov-házaspár a Colosseumnál - aggódhattak a bizton­sági emberek TELEFOTÓ — MTI Külföldi Képszerkesztőség Ismét gyilkolt a RAF Flesch István, az MTI tudó­sítója jelenti:-­ Gyilkos merénylet áldoza­ta lett csütörtök reggel Alf­red Herrhausen, a Deutsche Banknak, az NSZK legna­gyobb pénzintézetének elnö­ke. Feltehetően terroristák végeztek az 58 éves nemzet­közi tekintélyű bankember­rel Bad Homburg belvárosá­ban, Herrhausen Bad Hom­burgban lévő családi házá­ból szolgálati gépkocsiján a majna-frankfurti bankköz­pontba igyekezett. A tettesek az út széléről egy kerékpár­hoz erősített pokolgépet hoz­tak működésbe távirányítás­sal, mintegy 150 méter távol­(Folytatás a 2. oldalon) Németh Miklós és Lothar Späth megbeszélése Németh Miklós miniszterel­nök csütörtökön a Parla­mentben fogadta Lothar Späthet, az NSZK Baden- Württemberg tartományának miniszterelnökét Németh Miklós és Lothar Späth megbeszélésén, ame­lyen részt vett Horváth Fe­renc ipari miniszter, áttekin­tették, hogy milyen konkrét beruházási lehetőségek kínál­koznak a baden-württember­­gi vállalatok számára a ma­gyarországi termelő és szol­gáltatási szférában. Szó volt az idegenforgalmi, a vendég­látóipari és a szállodai szak­emberképzésben, a mene­dzserképzésben vállalható baden-württembergi közre­működésről. Az autóvámolás zökkenői még továbbra is érezhetők, bár a bizonytalanság már szünőben van. In­formációnk a 7. oldalon T. Balogh László felvételei EGK:Magyarország Korlátozások nélkül Baracs Dénes, az MTI tudó­sítója jelenti: Jövőre az EGK és a Ma­gyarország között megálla­podásban szereplő egyetlen cikk exportját sem fékezik mennyiségi­­ korlátozások, csak a textilipari és acélipari áruk (és a juhok) forgalmá­ban vállalt önkorlátozások maradnak fenn, az általános kedvezmények rendszerében (GSP) megadott vámkedvez­mények pedig az iparcikkek forgalmában 56 millió dollá­ros vámelőnyt jelentenek a magyar exportőröknek — kö­zölte az EGK a magyar ve­gyes bizottság szerdai mun­kájáról az MTI tudósítójának adott tájékoztatójában Szabó Sándor, a Kereskedelmi Mi­nisztérium meghatalmazott főosztály­vezetőj­e. A vegyes bizottság ülésén lehetőség nyílt azoknak a Magyarországra vonatkozó kedvezményeknek a pontos számbavételére, amelyeket az Európai Közösség Minisz­teri Tanácsa idén ősszel tar­tott ülésein — legutóbb no­vember 27-én, hétfőn — fo­gadott el. Az EGK-val kötött szerződésben a Magyaror­szággal, mint „állami keres­­kedelmű” országgal szemben még évekre fenntartott mennyiségi korlátozásokat az e listán szereplő mind az 1700 (Folytatás a 2. oldalon) Kiküldött munkatársunk triplán jelentése Lebontják a műszaki zárat a csehszlovák—osztrák határon Megkezdik a műszaki zár le­bontását a csehszlovák—oszt­rák határon — jelentette az MTI a nap hírét, beszámolva a prágai kormányszóvivő csütörtök esti sajtókonfe­renciájáról. A prágai kor­mányülésen döntöttek arról is, hogy a koronát leértékelik a nyugati valutákhoz képest. Az AFP arról tudósított, hogy visszatért hazájába Zdenek Mlynár, a Prágai Tavasz teo­retikusa, Dubcek agytröszt­jének egyik legnevesebb tagja. Gustav Husak ugyan­akkor bejelentette, tovább­ra sem hajlandó lemondani elnöki posztjáról. A CTK hír­­ügynökség pedig arról szá­molt be, hogy napi másfél órányi adásidőt kapott a cseh­szlovák rádióban a Polgári Fórum nevű ellenzéki szerve­zet. A következőkben kikül­dött tudósítónk prágai hely­zetelemzését ismertetjük. Csütörtök a fontos bejelen­tések napja volt Prágában. A rendszerváltozás fő moz­gató ereje, a hatalom előszo­bájában toporgó Polgári Fó­rum két képviselője, Michal Kacov és Vaclav Klaus ellá­togatott a nyugat-csehországi katonai körzetbe, és nyuga­lomra, fegyelemre és önfegye­lemre intette a lakosságot, amely nem egy helyen támad­ta, esetenként nem csak szó­val, hanem tettel is — a had­sereget. Tegnap kiderült az is, hogy a Polgári Fórum lehetőséget kapott arra, hogy terjesszen elő jelölteket miniszteri posz­tokra. Erről Adamec minisz­­terelnökkel egyeztek meg, de egy idő után már azt is kö­zölték : a Polgári Fórum most mégsem jelöl senkit minisz­teri posztokra. A Polgári Fórum és a ha­talom megegyezése külön­ben remélhetően ennél sok­kal szélesebb körű volt. Ve­títővászonhoz jutnak azok a filmek, amelyeket a cenzúra eddig dobozba parancsolt, és visszakerülnek a közkönyv­(Folytatás a 2. oldalon) t A Prágai Tavasz áldozataira emlékeznek a Vencel téren TELEFOTÓ : MTI Külföldi Képszerkesztőség Átadták a bős—nagymarosi szerződésről szóló ja­vaslatot Csütörtökön Budapesten, a Külügyminisztériumban át­adták a csehszlovák félnek a bős—nagymarosi beruházás államközi szerződésének — Magyarország által ajánlott — módosítási javaslatait. A Minisztertanács java­solja a vízlépcsőrendszer csúcsrajáratásának mellőzé­sét, a nagymarosi vízlépcső elhagyását. A magyar fél a tárgyalá­sok során tisztázni kívánja többek között az új helyzet­tel kapcsolatos tulajdonjogi, üzemeltetési, energiaterme­lési és -elosztási, árvízvé­delmi, hajózási, valamint az anyagi veszteségek közös el­számolására vonatkozó kér­déseket is. Udvari László rámutatott: a szomszédos országban le­zajló reformfolyamatok ar­ra engednek következtetni, hogy a bős-nagymarosi be­ruházással kapcsolatban is változni fog az eddig képvi­selt csehszlovák álláspont.

Next