Népszava, 1990. január (118. évfolyam, 1–26. sz.)

1990-01-20 / 17. szám

NÉPSZAVA 199­0. JANUÁR 2­0., SZOMBAT Család, otthon, kedvtelés Kiegészítőkkel megújul a ruha­ ­. Ing fölé, vagy ing helyett varrjunk a fiúgyerekeknek rövid lemberdzseket. Anya­ga lehet puplin, szövet vagy dzsörzé. Színe sötétkék,­­kö­­zépkék, bordó, vagy szürke. Ha azt akarjuk, hogy igazán ünnepélyes legyen, készít­sünk hozzá levehető fehér gallért. 2. Anyu szoknyájából, apu nadrágjából készülhet diva­tos, bő szárú, térdig érő nadrág lányoknak, fiúiknak. Bársonyból, kardból is csi­nos. 3. Két ruhából egyet varr­hatunk, ha összeillik a két anyag. Ha csa­k egyféle van otthon, az sem baj, mert annyival is kevesebbet kell megvásárolni. 4. Egy csinos mellény, vagy kabátka ünnepélyessé teheti a leghétköznapibb ruhát is, ha a színe jól illik a ruhá­hoz. Kordból, vékony szö­vetből készülhet. 5. Kockás szövetből ké­szülhet lomberdzsek, vagy ha kevés az anyag, akkor uj­ja nélkül­i mellény. Egyszí­nű, vagy tweed szoknyához mutatós viselet. 6. Dzsörzéből, szélesített vállú mellényt varrhatunk, elejét és kankivágását 3 cen­timéter széles pánttal szeg­jük el. Szoknyával, pulóver­rel vagy blúzzal, de ruha fö­lött is viselhető. Gyulai Irén Kéregápolás a gyümölcsösben Egyesek szerint a hernyózó­olló, a kéregkaparó és a drótkefe kiment a divatból, ezeknek a­­ szerszámoknak ma már múzeumban a he­lyük. Akik ezt mondják, azok még azt is hozzáteszik, hogy hóembert tanít járni az, aki ezek használatára ösztökél. Aki ezt egy hatal­mas gyümölcsös közepén állítja, akinek a feje fölött permetező helikopter kere­­­­pelhet, annak biztosan iga­za van, mert a kéregkapa­rás hallatlanul drága, és nincs elég kéz, aki ezt csi­nálja. Ám a gyümölcs 55 száza­lékát, a szőlő 64 százalékát még ma is a ház körüli ker­­tekben termesztik, vagyis ott, ahol érdemes és lehet is a fákat „súrolni”. Értelmes dolog ez, mert a levágott hernyófészkek, a beteg vesz­­szők, az összegyűjöttt gyü­mölcsmúmiák elégetésével kártevők és kórokozók soka­ságát juttathatjuk máglyára. A drótkefe és kéregkapa­ró a pajzstetvek, a levéltet­­vek és a takácsatkák mil­lióit semmisítheti meg. Még­sem ez a legnagyobb előnye ezek használatának, hanem az, hogy a gondosan meg­tisztogatott gyümölcsfán jobban érvényesül a perme­tezőszer hatása. Végered­ményben így kevesebb per­metlével kevesebb növény­védő szerre van szükség. Ez a megtakarítás nagyon fon­tos, mert gyümölcsfáink rügypattanás előtti permete­zése Novendával, Neopollal, Agrollal a legköltségesebb. Persze az sem utolsó szem­pont, hogy ezzel a módszer­rel nemcsak pénztárcánkat, de magunkat és környeze­tünket is védjük, sőt, az iz­mainkat foglalkoztató torna is hasznunkra válhat. B. B. Gyerekek) Milyen madár ez? Miről híres? Találkoztál-e már vele? Netán egy igazi, megtör­tént esetet is tudsz róla elme­sélni? Várjuk a történetet! Halló, itt a bio! Halló, itt a bio! pályáza­tunkra érkeznek a levelek, ön se restelljen tollat ra­gadni, mert nemcsak tapasz­talatokra tehet szert, hanem kerti szerszámokat, sza­k­­könyveket, vetőmagvakat nyerhet. Hogy mennyire várják a gyakorlott kertba­rátok tapasztalatait, bizo­nyítja az a levélrészlet is, amelyet Kiss József szentesi olvasónk soraiból ragadtunk ki. „Nagyon várom a soroza­tot, mert az önpusztító vegy­szeres termelést el akarom kerülni. Várom, mert még nincs semmi tapasztalatom e téren. Egy 1000 négyzet­­méteres telken most válok majd kistermelővé. Ezért még a sorozat gondolatának is örülök. És várom a segít­séget ezúton is. Az én telkem homokos, kissé dombos, délnyugati fekvésű. Addig jutottam, hogy vegyesen ültettem gyü­mölcsfacsemetéket, és né­hány tő szőlőt. Most jön a­ nagyobb gond. A hogyan to­vább? Vegyek permetező­szert? Egyrészt nagyon drá­ga, másrészt nem akarok olyan gyümölcsöt fogyaszta­ni, amely mérgekkel van permetezve.” Közös ügyünket támogató vállalat az Agrotek, a Her­mes, a Mezőgazdasági Ki­adó, és a Vetőmag Vállalat. L. V. v. Rézércek Azok között, akik a gon­dolat megfejtését I. 29-ig beküldik a Népszava Ki­adó Vállalat címére (1964 Budapest, Postafiók 32.), könyvjutalmat sorsolunk ki. Január 6-i — Gondolkod­junk c. — rejtvényünkre 570 helyes megfejtés érkezett, mely a következő: . A gondolkodásról való le­mondás a szellem csődje. A könyveket nyerték: Baranyai Barbara Pili­­szentiván, Bölcsházi Dezső Miskolc, Börcsök István Kecs­kemét, Ficzkó Lászlóné Szent­­gotthárd, Gál András Put­­nok, Gresák Klára Kompolt, Gubuznai Lászlóné Ocsa, He­gyi Zsolt Salgótarján, Kasza Ágnes Lőrinci, Kertész Krisz­tina Hatvan, Kottler Ottó Esztergom, Lovas Sándor Al­­sónémedi, Molnár Attila Ka­posvár, Murányiné Games Éva Budapest. A könyveket postán küld­jük el Egy­szervoltjános Réges-régen, még a meseidők legelején, az a bizonyos Egy­­szervoltjános elindult szerencsét próbálni. Hát, amint ment-mendegélt, elérkezett egy virágos mezőre, ahol le­­heveredett, s hogy fáradt lába kissé megpihenjen, lehúzta a csizmáját. Meg is csiklandozta a talpát azonnal a fűből kukucskáló kicsoda-micsoda. János nevetgélni kezdett. — Ki incselkedik itt? — gondolta, és menten feltápász­­kodott. — Nicsak, micsoda csoda! — kiáltotta, mikor meglátta a lóherét, amelyen három levél helyett négy díszelgett. — Tépj le, s tegyél papír közé, hogy örökké megmarad­jak — suttogta a lóhere. János pedig szót fogadott. Kis noteszába préselte, aztán elindult. Ment, mendegélt, ám nemsokára megtorpant, mert éktelen visításra figyelt fel. Már-már ijedezni kezdett, mikor hirtelenjében egy rózsaszínű kismalac futott a karjaiba. Utána meg a gaz­dája. — Végre, megvagy, csavargó! Köszönöm, hogy megfogta! Nyitva maradt véletlenül az él ajtaja, így szökött meg, de a te jutalmad nem marad el. Légy a vendégem egy finom eszem-iszomra — hívta szíves szóval a hálás gazda. — Elfogadom a meghívást, mert éppen megéheztem, megszomjaztam — válaszolta János, és a malaccal a ke­zében elindult a gazdával. így aztán hamarosan a taka­ros portán evett-ivott, s még egy tarisznya útravalót is kapott. Ahogy elindult az úton, egy mosolygós, bajszos ké­ményseprővel találkozott. — Mi járatban vagy, legényke? — kérdezte az nyájasan. — Mesterséget szeretnék tanulni itt, a faluban, hogy majd a munkám után tisztességgel élhessek — felelte Já­nos. — Akkor jó, hogy találkoztunk, mert az öreg fazekas inast keres. Én most éppen hozzá megyek, gyere velem, nem bánod meg. — Jövök, jövök — ujjongott a legény, és máris indultak. El is érkeztek hamarosan a fazekashoz, aki nagy öröm­mel fogadta őket. János attól fogva szorgalmasan tanulta a szép mesterséget. S mert ügyes kezű volt, nemsokára messze földön híres fazekas lett belőle. — Szerencsét hozó a négylevelű lóhere, a kismalac, meg a kéményseprű — mesélgette széltében-hosszában. A hír pedig szárnyra kelt, s még ma is szájról szájra jár. Molnár Andrea Görög Júlia rajza Fő a gyakorlat A rejtvényben megfejtett három rézérc nevét küld­jétek be levelezőlapon, I. 29-ig! Címünk: Népszava Kiadó Vállalat, 1964 Bu­dapest, Postafiók 32. Január 6-i — Fürdők c. — gyermekrejtvényünkre 728 helyes megfejtés érkezett, mely a következő: Gellért, Lukács, Rudas, Császár. A könyveket nyerték: Blaumann Elvira Szabad­­battyán, Ikatics Anna Duna­újváros, Jenei Ágnes Gö­döllő, Jurtin Dénes Dunake­szi, Kovács Zoltán Anika, Körner Éva Schwerin — NDK, Krizsán Katalin Bu­dapest, Miricz Gábor Salgó­tarján, Özse Nikolett Nagy­­füged, Rédler Erzsébet Ka­locsa. A könyveket postán küld­jük el. rézérc, réz­korand Japán magnó­márka Lángol­ó Veszte­ség Amely személy betű" -v . Keleti játék Part­szakasz! Betű ki­ejtve Kis víz­folyás Udvarra zavarja R Érett gabonát levág Mossuk vagy mosassuk? Hazáinkban örvendetesen gyarapszik az automata gép­kocsimosók száma, ám di­cséretes munkájuk mellett, néhány kedvezőtlen járulék­kal is számolni kell: — a kefék eleve nem moshatják le jól a lökhárí­tók mögötti felületeket, az autó bemélyedéseit, sarkait; — a meglehetősen robusz­tus, gyorsan pörgő kefesor a külső visszapillantó-tükröket elállíthatja, meggörbítheti az ablaktörlők karjait, sőt, az is előfordulhat, hogy a díszléceket is leszakítja. (Mint tudjuk, az antennákat a gépi mosás előtt a helyük­re kell tolni, vagy le kell szerelni őket, a felső cso­magtartóval együtt.); — nem ritka az sem, hogy egyes gépkocsitípusokon gé­pi mosáskor az elálló rend­számtábla is nehézséget okozhat. Ugyanakkor a ra­gasztott jelzések, emblémák és más külső díszítések is le­eshetnek ; — az ajtók és egyéb zárak nyílásaiba is behatolnak az erős vízsugarak (ha valóban túl erőse­k). Éppen ezért — különösen télen —, mosás előtt ragasszuk le ezeket a nyílásokat, s csupán ezzel a kis plusz munkával elejét vehetjük annak, hogy be­fagyjanak; — számítanunk lehet ar­ra is, hogy a mosókefék ter­helését néhány autómárka tolóteteje és ablaka nem bír­ja ki. Az pedig kézenfekvő, hogy a vászontetős gépko­csik gépi mosásra nemigen alkalmasak. Az autó fényezésében, lak­kozott felületében a kefék olykor kárt is tehetnek, de a legkorszerűbb mosóauto­­maták már a lakkozás kon­zerválásáról is gondoslkod­nak. A jó minőségű viasz a kocsi fényezett felületén, az üzemeltetési körülmények­től függően 3—6 hónapig is hatásos lehet. Az autómo­sók konzerválószerei azon­ban — mivel az autósok ál­talában havonta kétszer úgy­is lemosatják gépkocsijukat — legfeljebb két hétig tar­tanak. Nagyon lényeges te­hát — kiváltképpen a mos­tani zordabb időjárás bekö­szöntével —, hogy kocsink gondozásához a lehető leg­jobb­­konzerválószert ve­gyünk meg az autóápolási szaküzletek választékából. A. T. 13

Next