Népszava, 1990. január (118. évfolyam, 1–26. sz.)
1990-01-04 / 3. szám
( NÉPSZAVA 1990. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK Képviselői indítvány A nép válasszon köztársasági elnököt Még a jelenlegi Országgyűlés módosítsa az alkotmányt úgy, hogy mindig a nép válasszon közvetlenül köztársasági elnököt. Sőt, szeptemberre tűzze is ki az elnökválasztás időpontját, mert ily módon — még kétfordulós választás esetén is — október 23-án, a köztársaság kikiáltásának napján beiktathatják hivatalába a Magyar Köztársaság elnökét. Ezt indítványozza Király Zoltán és Raffay Ernő, Csongrád megye két képviselője. Király Zoltán az MTI munkatársának elmondta: önálló képviselői indítványuk a társadalom jelentős részének egyetértésével találkozik. Azóta jó néhány párt is erre az álláspontra helyezkedett, annak ellenére, hogy a politikai egyeztető tárgyalások megállapodása más kompromisszumot tartalmazott. MDF-javaslat A Magyar Demokrata Fórum az Országos Sajtószolgálat útján felhívást tett közzé, amelyben egyebek között javasolja a magyar kultúra napjának szerény, de méltó megünneplését január 22-én, a Himnusz születése napján. Január 22-e legyen politikamentes nap, hogy gondolatainkban és érzéseinkben a magyar kultúra szeretete előzzön meg minden más szempontot. Legyen ez a nap egyszersmind a nemzeti egység napja is. (MTI) A kisebbségek érdekvédelmédek• Az önkormányzás a nemzetiségek joga A Minisztertanács Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma fontosnak tartja és támogatja, hogy a kisebbségi érdekvédelem területén is létrejöjjenek az alternatív szervezetek, mégpedig a nemzetiségiek önálló elképzelései alapján — hangsúlyozza az a nyilatkozat, amelyet a kollégium szerdán juttatott el az MTI-hez. A kollégium most közzétett nyilatkozatában leszögezi: a testület a kormány tanácsadó szerve, így nem pótolhatja és nem iskívánja pótolni a hazai kisebbségek érdekképviseleti és politikai szervezetét. Álláspontja szerint a Magyarországon élő nemzetiségeknek korlátozás nélküli joga az önszerveződés, a saját érdekképviseleti szervek létrehozása. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégium véleménye szerint a kisebbségi érdekképviseletnek a tagolt politikai rendszerben meg kell jelennie az Országgyűlésben és a helyi önkormányzatokban is. Éppen ezért az új önkormányzati szerv létrehozása kapcsán elhangzott megnyilatkozásokra reagálva a testület sajnálatosnak tartja a kollégium és a különböző nemzetiségi szervezetek mesterséges szembeállítását. A Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének vezetőivel találkozott szerdán Tabajdi Csaba miniszterhelyettes, a kormány Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Kollégiuma titkárságának vezetője. A szervezet székházában lezajlott megbeszélésen a hazai horvát, szerb és szlovén lakosságot érintő időszerű kérdéseket vitatták meg. Többek között szó esett a szövetség szerkezeti megújulásáról, helyi szervezeteik kiépítéséről, az anyanyelvi iskolaügy, közművelődés és sajtó gondjairól. A BVK cáfol (Folytatás az 1. oldalról) cik ajánlattevő, Chemolimpex vezérigazgatója, Dobrovits Péter megerősítette az MTI munkatársának, hogy a konzorcium az eredeti ajánlatát fenntartva, hajlandó megvenni a Péti Nitrogénműveket. Az egyeztető tárgyalások megkezdődtek. A konzorcium várhatóan februárban vásárolja meg a Péti Nitrogénműveket. it. A Borsodi Vegyi Kombinát szerdai munkásgyűlésén Tolnai Lajos vezérigazgató bejelentette, hogy a kombinát változatlanul fenntartja a Péti Nitrogénművek megvételére vonatkozó ajánlatát, így alaptalannak minősítette azt a hírt, hogy az új tulajdonosok végérvényesen kinyilvánították volna visszalépési szándékukat. Az MTI munkatársának kérdésére a vezérigazgató elmondta: bár a svájci partner a költségvetés elfogadása előtt valóban elbizonytalanodott a vásárlást illetően, tárgyalásait még a mai napig is folytatja különböző pénzügyi szervekkel. Az ügy tehát még nem zárult le, mert annak ellenére, hogy ma már érvényes az 1990. évi költségvetés, a Nemzetközi Valutaalap csak január 15-én kezdi el tárgyalásait Magyarországgal, s addig minden valószínűség szerint a külföldi pénzintézetek sem kezdik el a hitelnyújtást, ami a vásárláshoz szükséges. A bizonytalanságot másrészt az okozta, hogy a svájci Sauer cég a BVK-tól függetlenül is meglátogatta a péti gyárat, ahol elmondták: saját számításaik szerint közel 1 milliárd forintos veszteség várható 1990-ben. Ez a bejelentés pedig ellentmond annak a tervnek, amit a BVK vállalt, miszerint megpróbálnák veszteség nélkül zárni az évet a Péti Nitrogénművekben. Miután a BVK állandó kapcsolatban áll a Sauer céggel, a vezérigazgató valószínűnek tartja, hogy a svájciak, látván a magyarországi helyzet viszonylagos stabilizálódását, át fogják még gondolni szándékaikat. A tárgyalások mai fázisában a külföldi partner azt javasolja, hogy amennyiben mégis megegyeznének, a megvételt előzze meg egy öt hónapra szóló lízingkonstrukció, mely idő alatt kiderülhet, hogy csődhelyzetben van-e a vállalat, vagy valóban nyereségessé tehető. végzés zaja), egy kapu alá hurcolták be, és ott ütlegelték. A csőcselék közül ismeretlen személy bele is lőtt, aminek következtében jóérzésű emberek a Szövetség utcai kórházba, majd innen a Péterfy Sándor utcai kórházba vitték. Egyik kórházban sem részesítették elsősegélyben, hanem újból visszavitték a Köztársaság térre, ahol sikerült azonban a tömegben elvegyülnie, és elmenekülnie.” „Lengyel háromnegyed 11-kor a szoba hátsó sarkában lévő lőszerért indult (mármint az ostrom közben, a pártházban — Sz. A.), amikor egy becsapódó golyó eltalálta, s könnyebben megsebesült." (A szerzők lábjegyzete: „Lengyel Zoltán visszaemlékezése.”) Hányszor sebesült meg tehát Lengyel Zoltán? Egyszer? Kétszer? Vagy talán az ostrom közben, a pártházban (!) történt sebesüléséből lett a tanúvallomások során Kenyérmező utcai lövés, bizonyítandó az ellenforradalmárok kegyetlenkedését? Netán másfél évtized alatt Lengyel Zoltán egyszerűen elfelejtette, hogy mit vallott 1957-ben és 1958- ban? És mert a valótlanság hullik ki könnyebben az ember emlékezetéből, lehet, hogy Lengyel Zoltán sérülésének körülményeiről másfél évtizeddel később mondta meg az igazat? De nézzük tovább Hollós Ervin ésLajtai Vera könyvét: „Lengyel Zoltán ,a pincében egy sebesült feje alá tette rendőrzubbonyát, így szürke ingében sikerült a zűrzavarban kijutnia a főbejáraton. Elindult a Kenyérmező utca felé, de alig tett tíz-tizenöt lépést, szembetalálkozott a Baross téri T. L. fegyvereseivel. Ezek észrevették, hogy rendőrnadrág éscsizma van rajta, utánamentek, a Kenyérmező utca sarkán nekiestek, és a 4-es számú ház kapualjába vonszolták. Közben az utcáról mások is utánuk tódultak, letépték az ingét, majd az alatta levő, piros színű atlétatrikótól teljesen megvadulva ezt is letépték, és agyba-főbe verték. Végül is két fegyveres elindult vele a Rákóczi úton át a Péterfy Sándor utcai kórházhoz. Az utcán az összegyűltek azonban ott helyben akarták az „ügyet rendezni”. Végül nagy nehezen mégis eljutottak a kórházba, ahol egy földszinti szobában „kihallgatták”. Másnap sikerült ruhát szereznie és megszöknie." (A szerzők lábjegyzete itt is: Lengyel Zoltán visszaemlékezése.”) Arról a lövésről tehát, amiről Lengyel Zoltán a rendőrségi kihallgatáson még azt vallotta, hogy „valószínűleg” neki szánták, itt már úgybeszélt a bíróság, mint bizonyított tényről. A tárgyaláson Lengyel Zoltán még csak sugallta — előző vallomásával ellentétben —, hogy a Péterfy Sándor utcai kórházban nem kötözték be, az indoklásban már ez is „bizonyított” tény. Hát persze, hogy az, hiszen a Péterfy Sándor utcai kórház az „ellenforradalmárok”egyik bázisa volt, még a november 4-ét követő szovjet megszállás után is. Hogyan is képzelhető el, hogy az „ellenforradalmár” orvos bekötözzön egy „forradalmár” ÁVH-s katonát? Az ÁVH-s „forradalmárok” erkölcsével ez sehogy sem illett össze. Ha pedig mégis úgy történt, akkor annál rosszabb a tényeknek! De Lengyel Zoltán vallomásainak viszontagságos története az ítélet indoklásával még nem ért véget. És továbbra is megválaszolatlan a kérdés: valóban eldördült-e az a bizonyos lövés a Kenyérmező utcában? Hollós Ervin és Lajtai Vera Köztársaság tér, 1956 című, 1974-ben megjelent munkájukban Lengyel Zoltán története így olvasható: Az annyira nyilvánvaló ellentmondások és hazugságok szinte vég nélküli sora láttán az ember akaratlanul is elgondolkodik: rendőrök, ügyészek,bírák és „történészek”, tanúk és a hatalom birtokosai annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy fel sem merült bennük: egyszer, évek vagyévtizedek múlva fény derül majd, ha nem is a teljes igazságra, de legalább a gyilkos színjátékokra? Annyira hittek rendszerük erejében, hogy még a történelemtől, az utókortól sem féltek? Azt, hogy mit tett és mit nem tett Bakos Gyuláné az 1956-os forradalom alatt, már aligha tudhatja meg pontosan az utókor. A per jegyzőkönyveiből egyszerűen képtelenség különválasztani a valóst a valótlantól. Elhinni, bizonyítottnak tekinteni vallomásának még azokat a részeit sem lehet, amelyekben az egyik vagy másik vádat elismeri. Hiszen, magára vállalhatta az egyik cselekményt igaztalanul is, csupán azért, hogy a másik valótlantól, vagy éppen valóstól szabaduljon. És hát megtudjuk-e még valamikor azt, hogy pontosan mi történt a Köztársaság téren? És mi történt bent a pártházban az ostrom előtti napokban és az ostrom alatt? Mert végül is mindegy, hogy minek nevezzük mindazt, amit a pártház eleste után a téren történt: népítéletnek, brutális gyilkosságnak, atrocitásnak, vagy véres bosszúnak — a történelem eme fejezetét nem zárhatjukle anélkül, hogy világosan felfednénk az okokat és az összefüggéseket. Én a saját félelmemre emlékszem csak, ami akkor hatalmasodott el rajtam, amikor kiderült, hogy Bakos Gyulánét a Köztársaság téri események kapcsán ítélték halálra. Van-e erkölcsi alapom, jogom arra, hogy olyan embernek próbáljak három évtized távolából igazságot szolgáltatni, aki a gyilkosságoknak valamilyen formában részese volt? Sokáig túlságosan erős volt bennem az érzelmek szülte iszonyat, a történelmi előítélet ahhoz, hogy tárgyilagosan közelítsek Bakos Gyuláné személyéhez és a Köztársaság téren történtekhez. Féltem, egyszerűen féltem attól, amit igazságnak gondoltam, hittem évekig, és Bakos Gyuláné emlékét is féltettem ettől a vélt igazságtól. De a félelemmel, az iszonyattal nem lehet együtt élni! Az ember olykor napokra, hónapokra, évekre elfelejtheti szorongásait, ám elég csak egy szó, egy hang, egy mondat, és újra feltámad benne a múlt képeitől való menekülés kényszere. De nincs hova menekülni! Szalay Antal (Folytatjuk) A volt titkárok védik a mundért Czinege szembeszáll a főparancsnoksággal Vita a külföldről jött ukázról H Újabb meghallgatás a Bokor-könyv ügyében Czinege Lajos derekasan küzdött a Varsói Szerződés egyesített parancsnokságának nekünk hátrányos ukázai ellen. Ezt állította — egymástól függetlenül — Korom Mihály és Biszku Béla tegnap a Parlamentben. Immár harmadik alkalommal tartott meghallgatást ugyanis az Országgyűlés honvédelmi vizsgálóbizottsága, mely Bokor Imre Kiskirályok mundérban című könyvének állításaival foglalkozik. A dr. Raffay Ernő szegedi ellenzéki képviselő által vezetett bizottság — mint ismeretes — korábban Bokor Imre ezredest, majd a tábornoki rangjától megfosztott Czinege Lajost, volt védelmi minisztert hallgatta meg, s gyűjtött anyagot a törvényhozás elé terjesztendő jelentéshez. Tegnap pedig, négy tanú ült a bizottság elé a Ház Gobelin-termében: két volt MSZMP KB-titkár, kik a pártállam működésének logikája szerint „felügyelték” a hadsereget; valamint két aktív katonai vezető: Kárpáti Ferenc honvédelmi miniszter és Mórocz Lajos vezérezredes, honvédelmi államtitkár. A történelem iránt érzékeny újságíróknak különösen a délelőtti kérdezz-felelek volt gondolatébresztő: ekkor a múlt jellegzetes szereplői taglalták tevékenységüket a honatyák előtt. Korom Mihály, aki két alkalommal összesen tíz évig volt az állampárt „adminisztratív titkára”, szemmel láthatólag segítőkészen informálta kérdezőit. A jogvégzett ember, ki tizenkét éven át igazságügy-miniszterként szolgált, később egy alkotmányjogi testület vezetője is volt, nem tudott arról, létezett-e olyan titkos jogszabály, mely alapján az MSZMP első titkára töltötte be a honi sereg legtöbb parancsnoki tisztét, ennek ellenére magától értetődő volt, hogy mindenki Kádár Jánost tekintette annak. Hiszen az alkotmány szerint is az MSZMP volt „a társadalom vezető ereje”, s a hadsereg „szorosabban kapcsolódott a KB-hoz”. Igaz, az első, majd főtitkár sohasem adott konkrét utasítást a seregnek. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulásról — erről Korom Mihály, mint akkori miniszter a rádióból értesült —, a legfelsőbb párt- és kormányvezetőség, mely nagyrészt ugyanazokból állt, döntött. Legalábbis Korom Mihály információi szerint. Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban nem kis meglepetést keltett Biszku Béla, mikor kijelentette: az erre vonatkozó parancs külföldről érkezett, s „a magyar vezetés nem volt a teljes döntőképesség birtokában”. Ha nemet mondtunk volna, azt „súlyos retorzió, gazdasági és politikai következmény” követte volna. Mindamellett a bevonulásról akkor éles vita folyt, ennek jegyzőkönyve — mint a nyugdíjas politikus állítja — ma is megtalálható a Párttörténeti Intézetben. Szavazást egyébként nem tartottak a döntéskor az ország akkori vezetői. Magáról Czinege Lajosról mindkét volt KB-titkár elmondta: a sok lakásügy, a vezetésre való alkalmasságának megkérdőjelezése végigkísérte negyedszázados pályafutását. Azonban voltak érdemei: súlyos milliárdokat sikerült megspórolni a katonai költségvetésből azáltal, hogy Czinege szívósan ellenállt a VSZ főparancsnokság seregfejlesztésre vonatkozó követeléseinek. Tehát — mint Korom Mihály hangsúlyozta — „nem volt Moszkva embere!” A már nyugalmukat élvező politikusok után az aktív miniszter, Kárpáti Ferenc foglalt helyet a honfoglalás egyik jelenetét ábrázoló gobelinnel szemközt. Ő már 1969-ben magánál Biszku Bélánál tiltakozott a hadseregvezetés gyöngeségei ellen, azonban csak azt érte el, hogy választhatott: vagy a Munkásőrségbe, vagy az MHSZ-be távozik a honvédségből. Egyiket sem választotta, s később maga a főparancsnok, Kádár János beszélte rá: mégis maradjon a seregben. Sebők János vezérőrnagy, Veszprém megyei képviselő kérdezte a minisztert: ma, Czinege távozása után évekkel, létezik-e még kontraszelekció a seregben. Két-három éve még előfordult, ma már nem — válaszolta a miniszter. Sebők tábornok azonban két közelmúltbeli esetet is megemlített, melyben alkalmatlan ember lett tábornok, s magas beosztású vezető. „Ez már nem is ejtőernyőzés, hanem repülőzés” — fogalmazott a generális. Kárpáti Ferenc rámutatott, hogy e kinevezésekben a még akkor létező állampárt illetékes titkára, Fejti György játszotta a főszerepet. Az egyik, vidéki politikusból előléptetett tábornokot például most katonai attasénak akarják kinevezni. „Ehhez tényleg nincs meg a katonai alapja, ugyanakkor tisztességes ember” — közölte a miniszter. Maga Bokor Imre is elismerte, hogy kitűnően fölkészült, remek parancsnok Mórocz Lajos vezérezredes, államtitkár. Maga az ősz tábornok azonban úgy fogalmazott: megbántotta őt a könyv néhány állítása. A könyvnek vannak pozitív hatásai is — elemezte Mórocz Lajos —, ám összemossa a bűnöst a vétlenekkel. Ő maga például 12 éves hadseregparancsnoki működése alatt mindössze hatszor találkozott, s háromszor beszélt telefonon Czinege Lajossal. Noha a korszakot baráti körben „czinegizmusnak” hívta, a pártkádert „objektív körülményként” fogta föl a miniszteri székben, s nem tiltakozott a függelmi viszony ellen. Igyekezett a szakmájára koncentrálni. „Egy jó törzs elvisel egy rossz parancsnokot” — fogalmazta meg a katonabölcsességet. S Czinege jó törzset gyűjtött maga köré, ez erénye volt. Ez a jó törzs mindig is megfelelő állapotban tartotta a honvédséget, s kitermelte azt a tiszti és tábornoki állományt, mely a jövőben is jó hadsereget tud „csinálni” — állította a Parlamentben a tábornok. IntUrányKis OrssMfffftpUlvsnvk Meghallgatások után kihallgatás? Váratlan szerepet osztott a történelem egy történészre: dr. Raffay Ernő szegedi képviselő elnököl a honvédelmi vizsgálóbizottságban. — Ismert gondolat, miszerint a történelem arra tanít, hogy senki semmit nem tanult a történelemből. Ez a mostani ügy mire tanítja meg a magyar társadalmat? — E szövevényes ügyben ijesztően sok anomália kerül felszínre Mindez megtaníthat bennünket arra, hogyan nem szabad politikát csinálni egy országban. Meggyőzhet minket arról, hogy nem szabad politikusokat kontroll nélkül működni hagyni a hazában. Mert ennek morálisan, politikailag, s korántsem utolsósorban gazdaságilag is súlyos következményei lesznek. Nem elhanyagolható a dolog katonai vonatkozása sem. Az ország védelme szempontjából lényeges: milyen a tábornoki és a tisztikar morális állapota. Erről a vizsgálat nyomán mi a bizottságban pontos képet kaptunk ... — Minek köszönhető az, hogy e hazában a múlt szereplőit nem kihallgatják, hanem meghallgatják? — A parlamenti bizottság szerepénél fogva csakis meghallgatható a kihallgatás a bűnüldözőkre tartozik. Ugyanakkor a legutóbbi országgyűlési ülésszakon előterjesztettem egy indítványt: azok a politikusok, gazdasági vezetők, akik az ország gazdaságát tönkresilányították, büntetőjogi felelősségre vonásnak is nézzenek elébe. E kezdeményezést egy képviselőtársammal együtt, írásban terjesztjük majd a Ház elnöke elé. Ennek nyomán a meghallgatás módszerét a kihallgatás váltja majd fel. Elfogadhatatlannak tartom, hogy míg a közeli közép-európai országokban az ottani állapotokat lezüllesztő politikusokat így vagy úgy felelősségre vonják, nálunk egyes vezetők olyan helyzetet akarnak teremteni, melyben a felelősségre vonás nem történhet meg. Mi éppen azt akarjuk, hogy a meghallgatások mellett kihallgatások is folyjanak, s azok — de csak azok —, akik rászolgáltak, nézzenek szembe a büntetőjogi felelősségre vonással. Molnár Pál