Népszava, 1990. január (118. évfolyam, 1–26. sz.)

1990-01-20 / 17. szám

­ Szeretettel köszöntjük névnapjukon Fábián, Sebestyén nevű olvasóinkat. A Nap kél 7 óra 24 perckor, nyugszik 16 óra 26 perckor. Mérséklődik a szél Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsü­tés is valószínű, a szél mérséklődik. Hajnalban párásság, néhol átmenetileg köd várható. A hőmérséklet maximuma 1 és 6 fok között alakulhat. A Duna vízállása Budapestnél 108 centiméter, a víz 2 fokos. NÉPSZAVA Az időjárási előrejelzések szerint az elkövetkezendő na­pokban kedvezőek lesznek a közlekedési feltételek — köz­li az Útinform. Nagyobb mennyiségű csapadékra nem kell számítani. Az elmúlt napokban bekö­vetkezett enyhülés következ­tében elvékonyodott a Velen­cei-tó és a Balaton jege. Bár a látszat az, hogy mindkét tó befagyott, de ennek elle­nére egyik sem alkalmas kor­csolyázásra. Karbantartási, illetve fel­újítási munkák miatt előre­láthatólag január végéig szül­ eti tudnivalók nevel a kompforgalom a Du­nán Esztergom és Párkány között. A közelben a paras­­sapusztai, a balassagyarmati, vagy a komáromi határállo­másnál lehet átlépni Cseh­szlovákia felé a határt. Cseh­szlovákiában a magyar turis­ták csak előre megváltott benzinjegy ellenében tudnak tankolni. Ezek az úgyneve­zett kuponok itthon az Ex­press Utazási Irodáknál, oda­át pedig a Csedok-irodákban válthatók A super benzin ára 15 cseh korona, a normálé pedig 14 cseh korona. A határ átlépésekor tájékozódhatnak arról, hogy hol találnak a ter­vezett útvonalon Csedok-iro­dát. A dunai és tiszai kompok közlekedése nagymérték­ben függ az időjárási válto­zásoktól. A tegnap délutáni adatok alapján a Dunán szü­netel a kompforgalom Száz­halombatta és Tököl, Paks és Géderlak, valamint Fájsz és Fadd között. Nem jár az át­kelőhajó Szentendre Határ­csárda és Szigetmonostor kö­zött sem, de itt a személyszál­lító kishajók közlekednek. A határidő január 15-én lejárt__ Hogyan fizessünk hiteladót? A lakosságihitel­adóról ho­zott december 20-i törvény kimondta, hogy az OTP-nek január 15-ig kell értesítenie ügyfeleit az adózás módjá­ról. A határidő egy hete le­járt, a befizetések ideje vi­szont vészesen közeledik. So­kan még mindig nem kapták kézhez az értesítést. Az okok­ról Hajdú Csabát, az OTP főosztályvezetőjét kérdeztük. " Már december 20-án is látszott, hogy nagyon kevés az idő, négyféle iratot tartal­mazó borítékot kellett össze­állítanunk és kiküldenünk. Január 12-én lett kész az utolsó nyomtatvány, és tegnap reggel minden értesítőboríték postára került. Közel kétmil­lió ügyfelet kellett értesíte­nünk. Most a borítékban lévő előzetes nyilatkozatot kell visszajuttatni az OTP-hez, megjelölve, hogy az ügyfél saját bevallása szerint, adó­mentes vagy adóköteles. Ez a tájékoztató szövegből köny­­nyen kideríthető. Mi a nyilat­kozót nyilvántartásba vesz­­szük­, és számukra egy, úgy­nevezett külön átutalási be­tétszámlát nyitunk. Ezen az általunk küldött befizetési csekkel lehet az összeget el­helyezni havonta. A végleges nyilatkozatot áprilisban kell visszajuttatni, amikor már mindenki tisztában van 1989. évi jövedelmével. Tekintettel arra, hogy az ügyfélértesítőket csak késve tudtuk kiküldeni, a februári befizetési határidőket ru­galmasan kezeljük. Adópót­­lékról egyébként a törvény sem rendelkezik. — Sokan kifogásolják, hogy a nyilatkozat visszaküldése nem díjmentes. Nem elég, hogy adózunk, még a posta­­­költséget is viseljük. — Kétmillió ügyfélnél nem bírtuk volna el ezt az össze­get, de a nyilatkozatot nem muszáj postán feladni, elég bevinni a kerületi OTP-fiók­­ba, onnan majd továbbítják a megfelelő helyre. — Mi van akkor, ha valaki februártól befizeti a hiteladót, de áprilisban mégis kiderül, hogy adómentes? — Ebben az esetben az adóhatósághoz kell fordulni a visszatérítésért. (bartók) Barátság klub Utazás, szórakozás A pusztavacsi disznótoros iránt olyan nagy az érdek­lődés, hogy február 24-én harmadszor is megismétel­jük. Reggel 7 órakor indu­lunk az Engels térről. Reg­gelivel és lélekmelegítő pá­linkával várnak bennünket az ország középpontján, a jeltoronynál. Délelőtt körül­nézünk Kecskeméten. A disznótoros ebédet az Örké­nyi Aranyfürt vendéglőben készítik részünkre. Toroköb­lítőnek mindenki kap egy fél liter bort vagy sört, esetleg üdítőt a kívánság szerint. A részvételi díj 500 forint. Aki nem látta még a mo­hácsi busójárást, az jelent­kezhet (gyermekeivel vagy unokáival együtt) erre az ér­dekes programunkra. Rend­kívüli élmény az állatbőrök­be és különleges maszkokba öltözött busók felvonulása. Vendégeink megnézhetik a faragott kopjafákkal díszí­tett emlékparkot is, amit a mohácsi csata évfordulójára létesítettek. A részvételi díj 400 forint. Lehet még jelentkezni a május hónapban Görögor­szágba induló autóbuszaink­ra. A kilencnapos tengerpar­ti üdülés a vízummal együtt 3500 forintba és 90 NSZK- márkába kerül. Ne feledkezzenek meg ba­rátaink a február 3-án ese­dékes klubnapunkról, ahol kellemes tánczene mellett le­het ismerkedni, barátkozni és harmadosztályú áron fo­gyasztani." A belépődíj 120 forint. A kellemes téli kirándu­lást kedvelő barátainkat a metró Moszkvai téri állomá­sán várjuk február 10-én, délelőtt 10 órakor. Kime­gyünk a Hűvösvölgybe, ahol sóspereccel és forralt borral várnak bennünket. A részvé­teli díj 160 forint. Több iskolából és nyugdí­jas klubból érdeklődtek ná­lunk: vállaljuk-e tavaszi, nyári kirándulásaik meg­szervezését? Természetesen szívesen állunk rendelkezés­re. Címünk: 1055 Budapest V., Néphadsereg u. 7. Tele­fon: 132-7332. Kérjük klubtagjainkat, rendezzék tagdíjukat, amely 1990-ben is csak 100 forint. Szeretettel várjuk az új ta­gokat is, beléphet hozzánk bárki, aki barátságra és kel­lemes szórakozásra vágyik. (gerencséri) ­ A Budapesti Tavaszi Feszti­vál könnyűzenei rendezvé­nyei idén is gazdag progra­mot kínálnak, íme a várha­tó koncertek: március 16-án, a Pesti Vigadóban a Benkó Dixieland Band, 19-én, az Erkel Színházban Szörényi Levente oratóriuma, a 25 éves Illés-együttes emlékére, 21—22-én, a Madách Színház­ban Kovács Kriszta, a KEK- en 16-án a KFT, 17-én Der­­jén Ferenc, s az országos di­vattáncverseny döntője, 18- án Bikini, 20-án IM-házibuli, 21-én Pege—Kőszegi-dzsessz­hangverseny, 23-án Bonanza Banzai, 24-én Edda, 25-én Vikidál—Menyhért—Homo­­rnonyik, a Petőfi Csarnokban 17-én és 24-én Csillagfény if­júsági bál, 21—22—23-án Hungarocarrot újhullámos fesztivál, 12 külföldi együttes részvételével, 25-én Babos Hangok, színek a popvilágból Gyula együttese, Victor Bai­ley, Dennis Chambers és George Jinda dobos (USA) dzsesszestje. 23-án a Marczi­­bányi téri dzsesszklubban Szakcsi Lakatos Béla ad mű­sort — hallottuk Szathmáry- Király Erzsébet sajtófőnök­től. Az elmúlt év legsikeresebb popzenei kiadványaként a Dolly Roll: Ábrándos szép napok című nagylemeze is eMeRTon-díjat kapott, ezzel teljes a lista a február 24-i gálaestre. A KEK-en ma este, 8-tól a Roxínpadon Bródy János, vendég Koncz Zsuzsa, ásztipp a Wei Wu Wei, s a premier előtt az Intercom bemutatja a John Lennon Imagine című amerikai filmjet. Trash-fesztivál lesz szom­baton este a Láng Művelő­dési Központban. Közremű­ködik: Beyond, Mirror, Bed­lam, Tormentor, Neckrofight, Atomic. Az Almássy téri M-klubban január 20-án a Kretens, a Sa­többi és a Legát-gát lép fel. A Popexpress új száma na­gyon érdekes. Olvashatunk benne Madonna és George Michael flörtjéről, a Rolling­­turnéról, Tina Turner titkai­ról, a Batman-balhéról, Szi­­kora Robiról, találunk benne sztárcímeket, és Kim Ba­­singer-posztert is. A gyönyö­­nyörű filmcsillag autogram­címe: c­o ICM 8899 Beverly Blvd., Los Angeles, CA 90048, USA. (selmeczy) Lottónyeremények A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 3. játékheti lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: A 2 db 5 találatos szelvény­re egyenként 4 420 959 Ft-ot, a 4 találatosokra egyenként 140 034 Ft-ot, a 3 találato­sokra egyenként 1515 Ft-ot, a 2 találatosokra egyenként 45 Ft-ot fizetnek. A közölt adatok nem vég­legesek, a nyeremények el­lenőrzése még tart. (MTI) Személyi sérü­lés nem történt Tetőtűz Óbudán Pénteken ,hajnalban Óbu­dán, a Miklós tér 2. szá­mú, háromemeletes, tető­­tér-beépítéses lakóház pad­lásterében — eddig kiderí­tetlen ok miatt — tűz kelet­kezett, s gyors terjedése a felső szinti lakásokat fenye­gette. A Fővárosi Tűzoltóság alig 40 perc alatt eloltotta a mintegy 300 négyzetméter padlástérre kiterjedő tüzet. Személyi sérülés nem tör­tént. Az anyagi kár megha­ladja a 2,5 millió forintot. Olvasom, hogy hosszú vita után a szakszervezetek egyedül maradtak állás­pontjukkal: legyen a mini­mális bér minimum 5100 forint. Nem is egészen ér­tem, hogy manapság, ami­kor a lakbértől és a vízdíj­tól kezdve a legfontosabb élelmiszerek árain át a közlekedési költségekig minden a magasságos ég felé tendál, miért kötik az ebet a karóhoz ezzel az öt­ezerszázzal? Amikor sokkal fontosabb és sürgősebb el­­boronálnivalók is vannak széles e hazában. Példának okáért az, hogy mennyi lesz a miniszterek és a hon­atyák javadalmazása. Ma­­­­­gam is igen aggódtam­­ emiatt, de hála az állam­férfiúi előrelátásnak, erről a közérdekű témáról hosz­­i­szán cseréltek eszmét a kü­lönböző országgyűlési bi­­­­zottságok. Persze mindig, akadnak , okvetetlenkedek. Azt mond­­­­ja nekem egy ilyen kákán , csomót kereső, megrögzött , rosszmájú, miközben a köz­­­­lekedési dolgozók a forga­­­­lom részleges leállításával tiltakoznak lehetetlen kö­rülményeik ellen, a kis­nyugdíjasok zsemlét csen­nek a közértben, a hajlék­talanok megfagynak az ut­cán, a legfőbb nemzeti mé­dia a működőképtelenség küszöbén, a Belügyminisz­térium totális (erkölcsi) mélyponton, miközben Bu­dapest belvárosában fényes nappal randalírozik az al­világ, akkor azt a legidő­szerűbb eldönteni, hogy 100 vagy 120 ezer forint legyen a miniszteri fizetés? Vitába szállok ezzel a kisstílű érveléssel. Mert az is valami, hogy most leg­alább nyíltan tisztázva lesz, mennyi jár egy magas köz­életi tisztségben tevékeny­kedő állampolgárnak és föl­tehetően pontosan annyi jár majd, amennyiről a köz­véleményt ez ügyben tájé­koztatják. Valami rémlik, hogy nem is oly régen égbe­kiáltó­­bűnnek, a fennálló államrend elleni támadás­nak minősült efféle kérdé­sek nyilvános feszegetését egyáltalán felvetni. Sőt ar­ra is hamar rásütötték az anyagiaskodó-individualis­­ta-hőzöngő­ bélyeget, aki sa­ját szerény fizetése dolgá­ban bátorkodott megszólal­ni. Emlékszem — igaz vagy két évtizede —, alaposan meg is mosta a fejemet ak­kori főnököm, felvilágosít­va a kötelező szerénységről, puritánságról, et mindig csak a kapott feladat érde­kelte, hogy mennyi jár ér­te, az soha. Jószerivel azt sem tudta pontosan, mek­kora fizetést kap. Csak úgy kapta.­­Meg a bőséges repi­­keretet. Meg a rózsadombi villalakást. Meg a Mercedest. Meg a külföldi utazásokat. Meg a nyugat-európai csa­ládi nyaralásokat. Meg a vámmentes határátlépése­ket hozzá ... Hadd ne so­roljam.) Gondolom, szerénységből manapság is van még mit tanulnunk. Ezért is jó, ha azok a minimálbérek — megegyezően a jegenyékkel — nem nőnek az égig. V. J. Közös sírba temessenek a gyerekeimmel Naplót vezetett a gyilkos apa Az utóbbi évek egyik leg­borzalmasabb bűncselekmé­nyéről tartottak sajtótájé­koztatót pénteken Győrött, a Győr-Sopron Megyei Rendőr­főkapitányság bűnügyi osztá­lyán. A tragikus eset körül­ményeit Bene László őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője is­mertette. Amint korábban nyilvá­nosságra hozták: a 33 éves ifj. Hajnal László január 10- én Gönyü, Rákóczi utca 29. szám alatti családi házának kazánházában megölte három fiúgyermekét, majd öngyil­kosságot követett el. Az előzményekre a tettes naplója utal, ugyanis a múlt év végétől, amikor felesége elköltözött tőle, feljegyezte a vele történteket. A tragédia hátterében egy megromlott házasság áll. Miután ifjabb Hajnal László, aki korábban is bán­talmazta feleségét, egy de­cemberi napon ismét meg­verte az asszonyt, az elköltö­zött, és januárban beadta a válókeresetet. A gyermekeket is magával akarta vinni, a férj azonban ezt megakadá­lyozta. A rendőrségi vizsgálat azt is egyértelműen kiderítette, hogy a feleség távozása után Hajnal László a három gyer­mekről példásan gondosko­dott. Többször megkísérelte azt is, hogy feleségével rend­behozza elromlott házasságát. A gyilkos apa által veze­tett naplóban az utolsó sorok arról szólnak, hogy január 10-én, 17 óra 40 perckor a gyermekeket felakasztotta. „Én nemzettem őket — írja —, közös sírba temessenek velük, és a feleségem ne le­gyen jelen.” NÉPSZAVA A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK KÖZPONTI LAPJA Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Deák András Szerkesztőség: Bp. VII., Rákóczi út 54. Telefon: 122-4810 Postacím: 1964 Budapest Kiadja a Népszava Kiadó Vállalat 1964 Bp. VII . Rákóczi út 54. Telefon: 122-4810 Levélcím: 1964 Bp. Pf. 32. Felelős kiadó: Kiss Jenő, a Népszava Kiadó Vállalat vezér­igazgatója Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely postahivatalnál, kézbesítőnél Előfizetési díj egy hónapra: 115,- Ft. Athenaeum Nyomda Felelős vezető: Szlávik András vezérigazgató Nyomtatás: Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Dr. Csöndes Zoltán vezérigazgató Index: 25 005 ISSN Bp.: 0133-1701 Vidék: 0237-3785 1­2 16 Megjelent a ZIMANKÓ! A Mi Világunk téli magazinjának tartalmából:­­ Különleges szeretkezési ábrák, meghökkentő tanácsok és egyéb szexínyencségek H Fedák Sári hiteles naplója, első közlésben Q Horoszkópóra £ Zárt 16 oldalon, a pornósztár 101 levélben © Ha Szerencsés, tetőtől talpig ingyen felöltöztetjük!­­ A szerzők között található: Moldova György, Bolya Péter, Végh Antal, Nemere István, Kopré József, D. Szabó László, valamint Nyírő József, Axel Munthe, Gárdonyi Géza Megvásárolható a Népszava könyvterjesztőinél, valamint a hírlapárusoknál. ÁRA: 96 FORINT.

Next