Népszava, 1990. február (118. évfolyam, 27–50. sz.)

1990-02-01 / 27. szám

NÉPSZAVA 199­0. FEBRUÁR 1., CSÜTÖRTÖK Nincs szándékomban lemondani A SZKP főtitkárának nyilatkozat­a (Folytatás az 1. oldalról) kedden tartandó ülésére ké­szült. — Nagyon fontos pártplé­­num előtt állunk, amelyen komoly kérdésekről kell majd dönteni — mondta Mi­hail Gorbacsov. Eduard Sevardnadze min­den alapot nélkülözőnek ne­vezte és határozottan cáfol­ta szerdán a Gorbacsov le­mondásával kapcsolatos hí­reket. A szovjet külügymi­niszter — aki egyben a leg­felsőbb szovjet pártvezetés tagja is — ezt Geraszimov külügyi szóvivő útján tudat­ta a sajtóval. A szóvivő arra a kérdésre, hogy vajon a Politikai Bi­zottságban felvetődött-e a főtitkári és államfői tisztsé­gek szétválasztásának kérdé­se, kifejtette: jelenleg a kö­vetkező, nagy jelentőségű KB-ülés előkészületei foly­nak, s ennek keretében az SZKP platformjának megvi­tatása is végső szakaszába érkezett. Utalt ugyanakkor arra, hogy a főtitkári és ál­lamfői funkcióik együttes gyakorlása ügyében tavaly döntött a Népi Küldöttek Kongresszusa. Mint hozzá­tette, ettől függetlenül persze vissza lehet térni a kérdésre, és esetleg ismét szét lehet választani a két funkciót. Az eredeti tervtől eltérően egy nappal később, február 7-én érkezik Moszkvába James Baker amerikai kül­ügyminiszter — erősítette meg szerdán Gennagyij Ge­raszimov. A halasztást — amelynek okait a szovjet külügyi szóvivő nem részle­tezte — amerikai részről kérték. Baker három napot tölt Moszkvában, s feltehetőleg tárgyal Mihail Gorbacsovval is. Geraszimov szerint elkép­zelhető, hogy Baker — a hi­vatalos programmal szem­ben — már érkezése napján megkezdi moszkvai megbe­széléseit. Washingtoni kormánykö­rökben cáfolták és találga­tásnak minősítették a CNN keddi értesülését Mihail Gor­­bacsovról. A Fehér Ház szóvivője, majd James Baker külügy­miniszter kijelentette, hogy puszta híresztelésről van szó, amelyet nem kívánnak kommentálni. Kapcsolatban állnak a moszkvai amerikai nagykövetséggel, s állást foglalnak, amennyiben hí­resztelésnél többről lenne szó, mondotta a külügymi­niszter. A hivatalos cáfolatoktól függetlenül amerikai kor­mánykörökben nyilvánvaló nyugtalanságot keltett még a gondolat is, hogy Mihail Gorbacsov vezető szerepe változna, vagy korlátozódna. Az elmúlt hetekben mind George Bush elnök, mind James Baker minden koráb­bi állásfoglalásnál határo­zottabban kiállt Gorbacsov mellett, hangoztatva: az Egyesült Államoknak is nemzeti érdeke, hogy a szov­jet- és kelet-európai válto­zások kezdeményezője, báto­­rítója a helyén maradjon, és folytatódjanak a történelmi változások. Mihail Gorbacsov szerdán telefonon beszélt George Bush-sal. A szovjet vezetőt az amerikai elnök hívta fel. Nemzetközi kérdésekről, elsősorban az európai prob­lémákról és a fegyverzet­­csökkentési tárgyalások kilá­tásairól folyt a szó. Megerő­sítették, hogy a máltai meg­beszélések szellemében eltö­kélten tevékenykednek. (MTI, Reuter) Közel-Kelet Hejkal újabb arab—izraeli háborút jósol Egy tekintélyes egyiptomi új­ságíró véleménye szerint újabb arab—izraeli háborúra kell számítani. Mohammad Hejkal, aki Nasszer elnök idején főszerkesztőként je­gyezte az Al Ahramot, az egyik legbefolyásosabb egyip­tomi napilapot, kedden a kai­rói könyvvásárra érkezett küldöttségek előtt kijelentet­te: „Semmi kétség, hogy egy újabb arab--izraeli háború érlelődik”. Hejkal elítélőleg szólt Egyiptomnak arról a törek­véséről, hogy tárgyalóasz­talhoz ültesse Izrael és a pa­lesztinok képviselőit. Véle­ménye szerint értelmetlen ad­dig a „béke különböző for­muláiról beszélni, amíg nem ismeretes, milyen árat kell majd fizetni érte”. (Reuter) Grósz Károly japán interjúja A Szankei Simbun című ja­pán lap szerdán exkluzív in­terjút közölt Grósz Károllyal. Az MSZMP volt főtitkára a Szovjetunió helyzetéről és a kommunizmus jövőjéről fej­tette ki véleményét. Egyebek között hangsúlyozta, hogy a reformokat már 20 évvel ez­előtt be kellett volna vezet­ni a Szovjetunióban. Hangot adott annak a néze­tének, hogy a nemzetiségi problémáknál fontosabb a gazdaság helyreállítása, ezért egyre inkább ezzel a kérdés­sel kellene foglalkozni a Szovjetunióban. Kijelentette, hogy Mihail Gorbacsov nem tudja, mi az, hogy magántu­lajdon. Grósz Károly szerint arra lenne szükség, hogy a Szovjetunióba engedjék be a külföldi tőkét, és tegyék le­hetővé a magántulajdon ki­alakulását. A kétoldalú kapcsolatokat érintve Grósz Károly azt is elmondta, hogy Mihail Gor­bacsov már a beiktatását kö­vetően közölte a kelet-euró­pai országok vezetőivel, hogy elveti az egyes országok kor­látozott önrendelkezésére vo­natkozó Brezsnyev-doktrínát,, amelynek megszűnése csak a múlt év közepén vált nem­zetközileg is ismertté. A belpolitikai helyzetre rátérve azt az értékelést ad­ta, hogy a nép számára a re­formok egyre több vesztesé­get hoznak, ami 1-2 éven be­lül elégedetlenséghez fog ve­zetni. Tagadta, hogy a kom­munizmusnak vége lenne. (MTI) nem lesz! És lám mi történik december 22-én? — A feszültséget, a m­egbi­­zonytalanodást már éreztük. Én többnyire egész nap itt vagyok, munkálkodom. A rádióban a szokott üres puf­­fogások ismétlődtek. Tisz­teljük a törvényt, és ne hely­­telenkedjünk. Mindez a ro­mán népzenébe ágyazva (ed­dig csak curare volt a neve, de most már kezdem meg­szeretni!). Mindez valami szavakkal ki nem fejezhető izgalmat sugalmazott. Aztán egy éles snitt, a zene elhall­gatott. És egyszercsak (amíg élek, ezt a pillanatot el nem felej­tem) rövid ájulatos csend után egy artikulátlan hang beüvöltötte, de úgy, hogy majd szétvetette a készülé­ket: „FRATILORI! SINTEM AICIÓ!” (Testvérek! Itt va­gyunk) A lábaim, amelyek 58 éve hordoznak, megbicsaklottak. Térdre estem, mint akit menykőcsapás ért. És tapasz­talnom kellett, hogy zokogás tör ki belőlem. Hát. . . így esett. Karancsi Sándornak nagy tervei vannak. Az eddig dug­­dosott „vizuális gyúanyag­­ból” most olyan máglyát kell rakni, amiből fel kell szaba­­dulnia a fénynek, a hőnek és az erőnek. Kezdjenek csak el hatni bátran! És sürgősen, és a határokon túl is mindenütt, ahol emberek élnek! ÁRNYAK KÖZÖTT Az alkonyat denevérszínű a Bucsin lakónegyed egymás­ra hányt és gyötört panel­szörnyei között. A pályaudvar felől irdat­lan betonlábakon álló, össze­­szereletlen csővezeték-csöke­­vény kígyózik a lakótelep fe­lé. Három éve megírták, hogy kész, s viszi a meleget a la­kásokba. Három éve veszik fel rá a prémiumokat a ma­gas hivatalok hiénái. A pa­nelfalakat mindenütt áttör­ték, s rozzant pléhcsöveken át vezetik ki a beállított kály­hák maró fa- és szénfüstjét. Sehol egy zsebkendőnyi ját­szótér. Árnyak sietnek, áll­nak meg egy pillanatra, nyo­masztó és megállíthatatlan hömpölygéssel, az embert a tengeriszonyhoz hasonló ér­zés fogja el, egy bűzhödött óriási tenger hullámaitól, amely utcáról utcára sodor­ja. Még nincs este, de már sötétet érzékelek. Az egyik kapualjból két­kerekű taligát tolnak elő, vé­res torkú disznótetem rázkó­dik rajta. Lehuppantják a járdára, s ott helyben neki­fognak megperzselni. Ha va­lakinek játékos a kedve, mozgékony a fantáziája és hajlama van a sci-fi műfajá­nak a művelésére, kezdjen valamit ezzel a szocreál ví­zióval. Előzőleg azonban szívja jól tüdőre az épüle­tek szagát belülről is: a szutyok, a rossz kanálisok, a penész, a vizelet, a m­osdat­­lanság, a szellőzetlenség bű­zét — de ezt csak akkor te­gye, ha túlteng benne az al­kotói alázat. A magasröptűségből köny­­nyű most Erdélyben kínosat zuhanni, és a mocsokban landolni. Mint, amilyen könnyű volt egészen belésüp­­pedni is. Amikor visszatérek, az étteremben, ahol harapni szeretnék valamit, ismét megszólítanak. A középkorú férfi, Török József, 14 éves fia után indulna Budapestre, miután tavaly Temesvárnál megfogták, megverték, s megnyírták, mint egy utolsó juhot. Száz forintot kérne vil­lamosra. Van négyszáz forin­tom, odaadom jó szívvel. Közben valaki szemmel int a szomszéd asztal felé figyel­­meztetőleg. Odanézek. He­gyes patkányarcból sötét pat­kányszemek villognak elő. A hallószervek pedig két táv­­irányítású zsíros lángodként, irányba vannak fordítva. Felállok, odalépek és meg­kérdem: egy kis vattát ne adjak kölcsön? — He? Minek a? — Füldugónak! És a köröskörül felcsapó röhögésben távozom, már említett színvonalú apart­manom irányába. Hiába­­ kezdem magam veszedelme­sen itthon érezni . .. Baróti Szabolcs (Következik: Makacsság) Kína Pártbüntetés A Kínai Kommunista Párt Anhuj tartományi fegyelmi és ellenőrző bizottsága kizár­ta a pártból Ven Juan-kajt, a hofeji műszaki egyetem professzorát. A fegyelmi és ellenőrző bizottság szerint a professzor makacsul kitartott a burzsoá liberalizmus mel­lett, ellenezte a négy alapel­vet — azaz a szocialista utat, a népi demokratikus diktatú­rát, a kommunista párt veze­tő szerepét, valamint a mar­xizmus—leninizmust és a Mao Ce-tung-i eszméket. I­ II, este: Ú­j világ Ma este 18.15-kor a televízió I. programján megismétlik a külpolitikai főszerkesztőség képes krónikáját, az Új Vilá­got. A műsor új, érdekes ol­daláról vizsgálja a romániai változásokat: a forradalom csöndes „női főszereplőit” faggatja sorsukról, gondola­taikról, érzelmeikről. Meg­szólal Doina Cornea, a nyug­díjas kolozsvári tanárnő. Tő­kés Lászlót szinte az egész világon ismerik. De mit tud­nak arról az asszonyról, aki társa volt és maradt hányat­tatásaiban és küzdelmeiben? És vajon milyen az a család, szülői otthon, ahonnan Tőkés László indult? Erről szól az Új Világ harmadik riportja. Miöskultusa Nyugaton Nem sokkal jobb a helyzet, ha a peresztroj­ka nemzetközi támaszait próbáljuk felkutat­ni. Igaz, Gorbacsov elismerésétől hangos a Nyugat. De ennek az elismerésnek a Szov­jetunió eddig kevés gyakorlati hasznát lát­ta. Miközben Gorbacsovot a hónap, az év, sőt, az évtized emberének titulálják, szinte semmi kézzelfogható nem történt a Brezsnyev-kor­­szak diszkriminációs gyakorlatának felszá­molásáért. A Nyugat cseppenként adagolja csak a segítséget. Saját jól felfogott érdekére hivatkozik, amikor a visszarendeződéstől tartva, nem adja meg azt a támogatást, amit ha megadna, kevésbé veszélyeztetne a vissza­rendeződés. Ördögi kör? Csak ha fenn akar­ják tartani. Egyelőre mintha fenn akarnák. Szebb és jobb szavakkal már el sem halmoz­hatnák a szovjet államfő-főtitkárt, a politikai gondjaival szemben is van megértés, csak ép­pen annak a megértése hiányzik, hogy sza­vakból nem építkezhet a peresztrojka. Veszélyes és kiszámíthatatlan annak a kö­vetkezménye is, amely abból az ellentmon­dásból fakad, hogy a peresztrojka iránti bi­zalom szinte egyszemélyi, gyakran nem pá­rosul a Szovjetunió iránti bizalommal. „Nyugaton veszedelmes arányú hőskultusz — a szó szoros értelmében, személyi kultusz — bontakozott ki Gorbacsov elnök körül. Úgy írnak és beszélnek róla, mintha félisten vagy csodatevő varázsló lenne.. — állapította meg az angol kormányhoz közel álló The Sunday Telegraph. " Gorbacsov olyan va­rázserőt gyakorol ránk, s olyan nagy remé­nyeket ébresztett, hogy szinte olybá tűnik, mintha az emberiség biztonsága az ő vállán, egyedül az övén nyugodna." Arról is oktalanság lenne megfeledkezni, hogy a szovjet destabilizáció nem azok kezé­re játszik, akik legszívesebben leírnák a Szov­jetuniót. Ez a belharc már most is jogos aggodalom­mal tölti el a külpolitikában jártas, és a rea­litásokkal számoló nyugati politikusokat. Ők jól tudják, amit kezdő kelet-európai politi­kustársaik kevésbé: egy, alapjaiban megrop­pant Szovjetunió egész Európát, sőt, az egész világot destabilizálná! Henry Kissinger egye­nesen arról ír, hogy a szovjet nemzetiségek harcai súlyosabb konfliktusokhoz vezethetnek, mint az első világháborút okozó balkáni el­lentétek. Groteszk kép kulvtva . • üss Ez Kelet-Európában, hazánkban is, egészen groteszk dolgokat szül. Gorbacsov istenítése jól megfér a brezsnyevi, sőt, sztálini Szovjet­unió-kép fenntartásával. Mintha Gorbacsov egyszemélyes harcot vívna a sztálinizmus minden örökségével, s az ország, úgy, ahogy van, megrekedt volna valahol a hatvanas— hetvenes években. Az elmúlt esztendők forradalmi változásai kevés megértésre találnak azoknál, akik a Nyugaton már meghaladt szovjetellenesség régi sémáit Kelet-Európában manapság újra felfedezik. Furcsa ellentmondás, hogy ugyan­azok a politikai körök, amelyek nem sok kü­lönbséget látnak a brezsnyevi és a gorbacso­­vi Szovjetunió között, úgy viselkednek, mint­ha ez a mai Szovjetunió összes régi beideg­ződése ellenére, nem viselkedhetne Kelet- Európában a régi módon. Sőt. Mintha soha többé nem kellene számolni vele sem politi­kailag, sem gazdaságilag. Mintha többé nagyhatalmi volta sem érdekelne senkit. Ezt erősítik azok a prognózisok, amelyek szerint „a birodalom” összeroppanásának va­gyunk máris a tanúi. A Baltikum kiválik, a déli köztársaságok leszakadnak, aztán követ­kezik Ukrajna, s mi marad a végén? E prognózisok készítőinek, természetesen, bőven szolgál tápanyagul maga az élet. A Baltikum kiválásának nemcsak a szélsőséges mozgalmakban vannak hívei, már a köztár­sasági kommunista pártok legfelső vezetésé­ben is. Délen a gerillák elszakadási törekvé­seiknek fegyverrel adnak nyomatékot. Az oly sokáig békés Ukrajnában is szárnyat bont a nacionalista mozgalom. De Jelcin sincs egye­dül, amikor az orosz nemzeti újjászületés hangoztatásával igyekszik növelni népszerű­ségét. Pedig a „nagy orosz lélek” felszabadítá­sától Nyugaton még sokkal jobban tartanak, mint a szelek lázadásaitól. Minden széthúzás, baj és viszály ellenére sem lehet számításon kívül hagyni a Szovjet­unió világméretű befolyását. Az orosz föderá­ció katonai és gazdasági potenciálja önmagá­ban is elég lenne ahhoz, hogy nagyhatalom­ként tartsuk számon. A Business Week álla­pította meg: a Baltikum, Moldávia, Örmény­­ország, Grúzia elszakadása is csak öt száza­lékkal csökkentené a Szovjetunió népességét. («I­«stisInti rt»sat«»s ? Sokatmondó, hogy az amerikai külügymi­nisztérium támogatásáról biztosította az azer­­bajdzsáni szovjet katonai erőfeszítéseket. S jellemző az is, milyen visszafogottság jellemzi Washington magatartását a balti államok függetlensége ügyében. Kereken megfogal­mazták a tételt: Gorbacsov politikai életben maradása most fontosabb, mint a Baltikum jövője. „Remélem, Gorbacsov nem csak megtartja posztját, de erős is marad, mert az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy a peresztrojka folytatódjon és sikerrel járjon’’ — jelentette ki George Bush. Csak egy erős, konszolidált viszonyok kö­zött helyét megtaláló Szovjetunió lehet meg­bízható partner az új európai ház felépítésé­hez. A nyugat-európai integráció sikere, a német egység megvalósulása is nehezen kép­zelhető el egy megroppant Szovjetunió szom­szédságában. A „minden jó, ami az oroszoknak rossz” jelszavát még egy kelet-európai törpepárt sem írhatja zászlajára, még kevésbé lehet program azok számára, akik valóban európai méretekben gondolkodnak. Persze Gorbacsov az iránta Nyugaton ér­zett minden tisztelet ellenére is nehezen il­leszthető bele abba a képbe, amelyet egy, szo­cialista eszméktől mentes világról rajzolnak meg. Mert Gorbacsov demokratizmusa és hu­manizmusa jól megfér hitvallásával: a szo­cializmus megújítható, és hosszú távon élet­képes. Még nehezebben értik meg azok, akik úgy hiszik, az elnök-főtitkár kész asszisztál­ni a Szovjetunió nagyhatalmi szerepének le­építéséhez, mivel küldetése kimerül a múlt lerombolásában. Gorbacsov építkezni akar, s nem egy szétforgácsolt, gyenge országot ma­ga mögött hagyni. De vajon nem tévedett-e a lehetséges kö­vetkezmények felmérésében? A nyugatnémet Welt am Sonntag szerint tévedett, az esemé­­nyek túlléptek rajta. „Az oroszok gyötrelmét csak súlyosbítja az a tudat, hogy mindez a demokratizálás kö­vetkezménye — írja a londoni The Sunday Times. — A Szovjetunió azért került a pol­gárháború szélére, mert nem csupán a gon­dolatszabadságot, a véleménynyilvánítási és cselekvési szabadságot próbálta helyreállí­tani ott, ahol eddig elnyomta, hanem megkí­sérelte ráruházni e szabadság­jegyeket azokra, akik ezeket sohasem ismerték. Most úgy ta­lálják, hogy ezt a szabadságot a régóta lefoj­tott gyűlölködések romboló felszítására hasz­nálják ki.” Mindez természetesen nem a reformereket erősíti. A rendteremtés ugyanakkor nem­csak a konzervatív tábor igénye. Azoké is, akik a demokráciát másképpen képzelték és képzelik el. A Stuttgarter Nachrichten cikkírója úgy tekint Gorbacsovra, mint aki olyan háborúba keveredett, amelyet nem lehet megnyerni. S felteszi azt a kérdést, ami ma mindenkit fog­lalkoztat: „Előfordulhat, hogy a nyolcvanas évek győztese a kilencvenes évek vesztese lesz?” Barabás Péter 3 A világsajtó Mihail Gorbacsov esetleges le­mondásáról, magányosságáról cikkezik. Van oka rá. Bírálatától hangos a Szovjetunió. A balti államok, amelyek a peresztrojka elin­dítója nélkül közelébe sem jutottak volna mára kivívott önállóságuknak, majdhogynem ügyük árulójának bélyegzik. A déli köztár­saságok a rendteremtő katonák bevetése miatt kárhoztatják, feledve, hogy a szovjet államfő nélkül terítékre sem kerülhetett volna a nem­zetiségi problémák és sérelmek rendezésének a dolga. Itt is, ott is olyan szélsőséges a hang­nem, hogy ha hitelt adnánk a vádaknak, el kellene hinnünk: ilyen megalázóan rossz még soha nem volt a helyzet. Nemcsak a széleken átkozzák Gorbacso­­vot, támadások célpontja Moszkvában is. Jelcin egyre-másra adja a nyilatkozatokat, amelyek azt sugallják, minden baj eredője az erélytelen főtitkár, akit — elképesztő mó­don — az egyik legkonzervatívabb vezetőnek titulál. A Moszkvából érkező hírekben aligha akadhatunk olyanra, amelyben felfedezhet­nénk a peresztrojka híveinek valamiféle erő­gyűjtését, összefogását. Ha mindehhez még hozzátesszük, hogy az egyre rosszabb körül­mények között élő tömegek mélyen kiábrán­dultak, fogytán a türelmük és megcsappantak reményeik, akkor a kép lesújtó. Akad, aki úgy véli, az áruhiány egymaga teljes mértékben képes megfojtani a peresztrojkát. A Le Quotidien de Piris szerint Gorbacsov otthoni tekintélye ugyanolyan arányban csökken, mint ahogy külföldön növekszik, mivel kudarcról kudarcra manőverezik. Gorbacsov magányossága

Next