Népszava, 1990. február (118. évfolyam, 27–50. sz.)
1990-02-21 / 44. szám
ó Művelődésgazdasági meditációk a Várban Nem kötik az orrunkra A Világkiállítás és a magyar kultúra Új sorozatra jött meghívó. A jövőben havonta megrendezik a várbeli Kulturinnov vendéglátásával a Művelődésgazdasági Meditációkat. Eddig nem volt rendszeres fórum, ahol ezeket a problémákat az érdekeltek megbeszélhették. A Művelődési Minisztérium Kulturális Alapja és a Magyar Kulturális Kamara ezért kezdeményezte ezt a sorozatot. Bevezetőként a részt vevő szakembereket egy-egy művészeti élmény várja. Legutóbb a kiemelt tehetségek között számon tartott csellista, Szűcs Antal Bach c-moll prelúdiumát adta elő, de a jövőben terveznekkisprózai bemutatkozást és rövidfilm-vetítést is. A témakörök pedig a szakma legégetőbb problémáit ölelik fel. Szó lesz az „ingyenes” oktatásról, az állami finanszírozásról, a foglalkoztatásról a művelődésügyben. Első alkalommal olyan megbeszélésre került sor, ami valóban közérdeklődésre tarthat számot, ahogy mondani szokták, benne van a levegőben: a világkiállítás a magyar kultúra tükrében._ A vitán bizonyos nézetek ütköztek, de néhány részterületen megállapodás is született. Gábor Józseffel, a Kulturális Kamara főtitkárával és György Istvánnal, a Kulturális Alap titkárságvezetőjével ültünk le az eddigi tapasztalatokról beszélgetni. Hitelből nem megy A legfontosabb tény, hogy a gazdasági háttérről, követelményekről már megjelentek az első vélemények. De ezek még mindig csak szűk körben ismertek, mert az jelenlegi tervezés zártkörű. Érdemes ezt a tapasztalatot öszszehasonlítani az ausztriai gyakorlattal. Ott évek óta a társadalom minden szintjén megvitatták a rendezés ötletét. Minden vállalkozó programot dolgozott ki, illetve részletes javaslatokat adott arról, ő mivel tudna hozzájárulni a sikerhez. Csak amikor az ott élők elfogadták és sajátjuknak érezték a világkiállítást, akkor döntöttek arról, hogy pályáznak. Nálunk a legjellemzőbb még mindig az információk hiánya. Mondhatni, nem kötik az orrunkra , ki, mit és miből old majd meg. Az eddigi terv nagyrészt csupán beruházási jellegű. Ráadásul felmerül az a gyanú is, hogy a bősi építkezés leállításával munka nélkül maradtakat kívánják valamiképpen kompenzálni ezekkel az építkezésekkel, fejlesztésekkel. A vitán jelen volt Borszéki Zsuzsa, aki beszámolt a munkacsoportjával végzett gazdasági számításokról. Eszerint a rendezés 160 milliárd forintba kerülne, amiből száznál is többet a költségvetésnek kellene fedeznie. Ám a közismert körülmények között csupán 18-22 milliárd szavatolható. Arra pedig még nem volt példa a világon, hogy ilyen kiállítást hitelből rendezzenek meg. Leállási terv Ugyanakkor sokan egyetértettek azzal, hogy a fejlesztés elkerülhetetlen, és számos beruházásra a világkiállítás nélkül is szükség van. Csupán arra kell vigyázni, hogy ezek a fejlesztések ott valósuljanak meg, ahol nem újabb holtteret jelentenek az országnak. A további lépésekhez elkerülhetetlenül szükséges egy leállási terv elkészítése is, hogy t. i. hol van az a pont, ameddig elmehetünk, ahol még a lehető legkisebb a veszteségünk, visszalépés esetén is. Az ilyen irányú továbblépéshez azonban szemléletváltozásra van szükség. Salgótarjáni, szolnoki művészek, népművelőik vetették fel, hogy nem az igényekből, hanem a lehetőségekből kellene kiindulni. Mi az, ami már megvan, és amit bemutathatunk ezen a világkiállításon. Természetesen mindenki alapvetően a kulturális értékekre gondolt. Például Hollóházára. Nem véletlenül ezt említem, hiszen jogos félelem az ország keleti felében,hogy az eddigi aránytalanságok a rendezéshez kapcsolódó idegenforgalmi fejlesztések miatt még nagyobbak lesznek. Beteltek a naptárak Ahogy Ausztriában, idehaza is lehetne számítani a lakossági vállalkozásokra is. Például a szálláshelyek jelentős részét így lehetne megoldani. Minden bizonnyal az olcsóbb lehetőségeket is keresni fogják az ideérkezők. Viszont gyorsan kellene dönteni, hogy kinek mi a feladata, és utána már erős központi irányításra van szükség, konkrét felelőssel. A sevillaiszervezők már így is csodálkoztak, mikor megtudták, hol tartunk mi. Csupán egy valóban színvonalas képzőművészeti kiállítás megtervezéséhez, szervezéséhez hét-nyolc évre van szükség. Mondani sem kell, ebből a határidőből már régen kicsúsztunk. És alapvetően nem is gazdasági értelemben, hiszen számos gond vetődik fel, ahol nem a pénzszűke szorít, hanem az időhiány. Lehetne még hoszszasan sorolni, hogy a számottevő művészek naptára már évekkel ezelőtt betelt erre az időszakra, vagy hogy Bécsben messze előttünk járnak. Miközben nálunk még mindig arra megy el az energiák jelentős része, hogy információk után nyomozzanak. Szabó Z. Levente Egy hónappal, a Gettó bemutatója előtt Amiikor a Madách Színház évadnyitó társulati ülésén a bemutatásra váró darabok sorában ott szerepelt Joshua Sobol Gettó című drámája, még senki sem gondolta, hogy ekkorát fordul a világ. Ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy az akkor még börtönben levő Háclav Havel rövidesen köztársasági elnök lesz? Kiben ötlött volna föl, hogy a premier idejére — március 16-ára tervezik a Tavaszi Fesztivál jelentős színházi eseményeként — konkrét terv lesz a két Németország egyesítése? A Gettó remekmű. Látszólag a holocaustról, a népirtásról szól — valójában minden elnyomatásban élő kisebbségről. Ez már a rendező-színész-énekes Mácsai Pál véleménye, akinek neve először szerepel rendezőként a színlapon. Hogy miért most került színre a darab? Véletlen, hiszen ő maga öt évvel ezelőtt kezdett vele foglalkozni, lefordította németről magyarra. Most a közönség Szántó Judit fordításában hallja majd a szöveget. Mácsait egyébként régóta foglalkoztatja az életben maradás lehetősége. Valójában ennyi az egész, szinte ilyen egyszerű a miértre a válasz. A színpadon most minden délelőtt, néha még este is folynak a próbák. A szereplők között nem egy vendégművész is akad, így a Madáchba most visszatérő Paudits Béla, aki hasbeszélő bábut játszik végig némán. Dunai Tamás oldalán a szó szoros értelmében, ők ketten valóságos sziámi ikrek. Együtt gondolkodnak, együtt éreznek, egyszerre lélegzenek és egyszerre mozdulnak. A vékony Paudits Béláról eddig is tudtuk, hogy remekül táncol, és énekel, de hogy így tud azonosulni a szerep kedvéért egy színészkollégájával, az valósággal hihetetlen. A szöveget együtt tanulták, tükör előtt, november óta —, azonos szájmozgást próbálgatva Dunai Tamással. Szubik megszemélyesítője az egész darab során cipeli, emeli, húzza magával a bábut. A szerep újszerűsége miatt a darab elolvasása óta sokat dolgoztak mindketten Szirmai Béla koreográfussal, és Varanyi Lajossal, az Állami Bábszínház művészével együtt. A Gettó nagy vállalkozás, érzelmeket, gondolatokat ébresztő, cselekvésre sarkalló dráma. Többet róla a bemutató után. (várhegyi) * Százmillió forintos Bábolna Alapítvány A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát — a gazdaság megalakulásának 200. évfordulójára — 100 millió forintos alaptőkével létrehozta a 200 éves Bábolna Alapítványt, melyből ez év februárjától kezdve havonta 864 ezer forintot fizet ki ösztöndíjként azon dolgozóinak, akiknek gyermekei egyetemen, főiskolán vagy középiskolában tanulnak. A kuratórium döntése alapján azok az egyetemisták, főiskolások, kiknek szülei a kombinátban dolgoznak, havonta 4500 forintot, a középiskolások pedig 1800 forintot kapnak. Ha csak az egyik szülőt foglalkoztatja a kombinát, akkor az említett öszszeg fele illeti meg a tanulót. Az alapítvány kuratóriuma 643 fiatalnak szavazta meg a rendszeres ösztöndíjat, tanulmányi eredményeik mérlegelése nélkül. A következő tanévtől azonban a tanulmányi előmenetelt is figyelembe veszik a támogatások megállapításánál. Az alapítványból fedezik a kombinát szakembereinek külföldi tanulmányútjait, ebből segítik nyugdíjasaikat is. Márciusban mezőgazdasági könyvhónap Harminchárom éve minden tavasz kezdetén megrendezik a mezőgazdasági könyvhónapot, melyben az idén a Mezőgazdasági Kiadón kívül még hét másik kiadó — így a Népszava is — részt vesz. A március 2-án a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen kezdődő 33. könyvhónapról tegnap tartottak sajtótájékoztatót. V. Farkas József, a Mezőgazdasági Kiadó irodalmi vezetője ismertette, hogy főként szakmai könyvekkel jelennek meg, amelyek elősegítik a nagyüzemeken belüli vállalkozásokat, s mivel az egyéni gazdaságok száma szaporodik,részükre is megfelelő könyvekkel biztosítják a tájékozódást. Igazodnak sok kiskerttulajdonos igényéhez, a Házunk tája sorozatban például most jelenik meg Zsidey Barnabás :Méhészkedés 12 hónapja című műve, és megindították a Kertészpraktikák című sorozatot. A Művelt Nép Könyvterjesztő az országban 150 helyen rendez nagyobb szabású árusítást mezőgazdasági könyvekből, az Agroinform és a MEDOSZ központi könyvtára pedig március 7- én sokoldalú szakmai tanácskozást tart a MEDOSZ-székház Dózsa termében (Budapest VI., Jókai utca 4 ). Itt az agrárműveltségről Czirmay Tibor, a MEDOSZ szövetség főtitkára tart előadást, Bálint György a családellátó házikert kialakításához ad tanácsokat, napjaink aktuális agrárpolitikai kérdéseiről pedig Orbán Ferenc, az Agrárkamara ügyvezető igazgatója nyújt tájékoztatást. Fontos információ, hogy a kiadók dráguló világunkban igyekeztek pénztárcakímélő módon megjelentetni a műveket. Ez azt jelenti, hogy a ■most megjelent 41 új könyv fele 100 forint alatt vásárolható meg. L. V. A tabu trónfosztása A szolnoki színház Körtánc-bemutatója A parttalan szabadosság korában már régen nem polgárpukkasztó Arthur Schnitzler hírhedt színjátéka. Az utcai standokon nyíltan kínálkozó pornómagazinok szomszédságában a színpadi deszkák már majd’ mindent „kibírnak". Pedig a Körtánc története valóságos botránykrónika. Társulatföloszlatás, rendőri betiltás, bűnvádi eljárás követte, valahányszor színre merészelték vinni az 1897-ben íródott darabot. Ennek utána — ötven évig — szerzői végrendelet tiltotta az előadását. Ám mi sem jobb hírverő a betiltásnál. A szerzői jogvédelem elévülésével a színházak sorjában kezdték élesztgetni a színpadi pikantéria osztrák Csipkerózsikáját. Száz év leforgása alatt persze nagyot fordult a világ. A nyíltszíni nemi aktus pikantériáját (no, ne ijedjünk meg, a korabeli kosztümökben színrelépő párok ölelkezését kellő pillanatban „lestoppolja” a rendezés), egyszóval, a sikamlós „akciókat” elhomályosítja a tiszteletben tartott szerzői szándék, a társadalom-lélektani háttér, s a szexuálpszichológiai tartalom jelenvalósága. Amennyiben a hősök viselkedését osztály-hovatartozásuk egymáshoz viszonyulása szabja meg. Magyarán, másképp kaparintja meg az úrifiú a kiszolgáltatott szobalányt, és másképp hódítja meg a kényeskedő úriaszszonyt. De nem különb a „rejtelmes női lélek" sem, ha kegyei révén magasabb státust remélhet. Voltaképp ez a töltet adja meg a témában feszülő leleplező erőt. A szolnoki színház előadásán a fallikus jelképoszlopokról leomló buja füllfüggönyök — mint egy árbocrengeteg lebegő vitorlaszárnyai — kínálják az „erotikus képek" (a szerző műfajmegjelölése) fülledt, szeretkezésre szólító atmoszféráját (Csik György díszletei). Meghitt alkóvokat keretező térelválasztónak éppoly alkalmasak, paint a játékos bújócskázásra. A színes kelmékkel borított pamlagok, párnák, puffok csábító helyszínül szolgálnak a vezérmotívummá előlépő megkísérlésnek és bűnbeesésnek. Impresszionista festőiség ejti rabul a színre lépő szereplőket, és nem utolsósorban a közönséget. A miliő visszafogott játékot sugall, s az előadás Fodor Tamás rendezésében nem is súrolja a trivialitást. Az osztálykorlátokon átlendült párok alkalmi egymásra találása pusztán a lényegben rokon, de az akcióban ismétlődő, önálló jelenetek keretében zajlik, ízléses, tiszta vonalvezetéssel. Az enyelgő párok szecessziós kellemkedése mögött felsejlik a nyers valóság társadalmi sztírája. Kivált Meszléry Judit színésznő alakításában. Ironikus szerepeltartása, mozgáskarikírozással gazdagított paródiája modern szemléletre vall. Bajcsay Mária Szépaszszonya a sejtelmes árnyalatokra fogékony. Kissé mesterkélten közönséges Gombos Judit Utcarongya. A dekorativitáson túlmenően karakteresebb is lehetne Császár Gyöngyi a Szobalány, Kozák Ágnes meg a Cukorbaba szerepében. Horváth Lajos hölgyek testén közönyösen átlépő Bakája, Bellus Attila álszent és mézes-mázas Fiatalura, ifj. Újlaky László nyárspolgármerevségű Férj-alakítása, Mertz Tibor szeleburdi költője, Czibulás Péter inkább magyar huszár, mintsem grófi paródiája — többkevesebb bátortalanságot árul el a figurák ironikusabb körvonalazásában, vagy akár határozottabb életre keltésében. Márpedig, a tabutéma körüli, korabeli képmutatás fokozottabb karikírozása napjainkhoz közelítené az amúgy cizellált, finomművű játékot, így inkább szemgyönyörködtető, impresszionista pasztelltláthattunk. De hát fölrázhatna-e még bennünket egyáltalán Arthur Schnitzler? • Metz Katalin SZERDA, 1990. FEBRUÁR 21. -NÉPSZAVA A rádió mellett SZIVÁRVÁNY Igazán nem mondható, hogy manapság terveinknek, tervezéseinknek a csillagos ég a határa — inkább az a jellemző, hogy nagyon is határt szab mindennek a hétköznapi realitásr a való helyzet. A Szivárvány műsora vasárnap délelőtt éppen terveinkről szólt. A riporterek sorra felkeresték a legkülönfélébb riportalanyokat, hogy kifaggassák őket vágyaikról, közeli s távoli terveikről. Az volt a meglepő, hogy légvárépítő, a valóságtól elrugaszkodott, lehetetlen tervekről szinte nem esett szó. Valamennyi megszólaltatott ember — akár közéleti, akár „hétköznapi" — igyekezett a realitás keretei között maradni. Annál több érdekesség derült ki ezekből a való élet sugallta elképzelésekről. Például az, hogy a volt narkós, „John”, aki mára meggyógyult, és utcai hírlapárusítással foglalkozik, szeretne még beteg társai számára valamiféle kiutat találni, vásárolni egy tanyát, ahol a „rendes” élethez, rendes munkához szoktatná őket. Nagyon izgalmas volt Kapusi Rózsa hajdúböszörményi volt nagygazdákkal folytatott beszélgetése a földtulajdonról, a lehetőségről, hogyan látnának hozzá a saját tulajdonú föld megműveléséhez, miféle tervekkel kezdenének bele az új életbe. De nagyon érdekes volt a külügyminiszterünkkel készített interjú is, amelyben rokonszenves politikusportrét rajzolt fel a riporter. Sorolhatnánk a Szivárvány valamennyi színét alkotó tarkasműsoregyveleget tovább — a felsorolásban valamennyi riport dicsérő jelzőt kapna. Szigethy Anna műsora a régi kereteket meg tudta tölteni újfajta, érdekes, közérdeklődésre számot tartó tartalommal. ÖSSZJÁTÉK Amikor a rádió (és a többi tömegkommunikációs intézmény) hihetetlen mértékben meg van terhelve a politikai élet eseményeinek regisztrálásával, amikor minden perc súlyos és fontos történéseket közvetít — hétfő este, egy véletlenszerűen bekapcsolt műsort hallgattam meg, amelynek semmi, de semmi köze nem volt a napi politikához. Sőt, szinte tüntetőleg elkerült minden politikai problémát, és egy teljes órányi teret adott az önfeledt játéknak. A műsor címe összjáték volt (vezette Angyalosi László). A legkülönfélébb szellemi m éteren át játszható rébuszokat, talányokat adtak fel és fejtettek meg a kedves betelefonálók. Előbb arra gondoltam, kitört valami agyrémparádé játékőrület dömping (hogy a szóláncjáték modorában maradjak), és szinte bosszankodtam, kiknek a „pihent" agyában születtek meg ezek az időtlenségek. Aztán helyesbítettem. Nem is voltak olyan időtlenségek. Engem is több alkalommal elkapott a játék lendülete, magam is találgattam, és (persze csak magamban, nyertem is nemegyszer) rájöttem, áldásos ez a játék! Kikapcsol, felold. Pihentet, de egyúttal aktivizálja agyunkat. Igaz, eltereli figyelmünket a máról, de ötletességével, szellemességével jó szórakozást tudott nyújtani. A műsor vendégei — többek között Vágó István — újabb és újabb szellemi sziporkákkal gazdagították a játékot, és jólesett hallani, hogy az ország minden tájékáról bekapcsolódó önfeledt rejtvényfejtők ide sorakoztak fel, a játék, a szórakozás mellé, és nem azt a műsort választották a többi adóról, vagy a tévéből, ahol árad felénk a mindennapjainkat átható politika. S bevallom, nekem is jólesett a rádióból egy órányi politikamentesség. * PÁRTVITÁK Egyik-másik párt céltábláján egyre gyakrabban tűnik fel a szakszervezeti mozgalom. Egyikük a mostani hét végén is támadta a szakszervezeteket. A vasárnapi ismétlődő vitaműsorban az egyik párt képviselője azért is kifogást emelt, hogy, lehet-e egyáltalán mozgalomnak minősíteni a szakszervezeteket. Mivel a rádiókritikusnak nem az a dolga, hogy versenyt fusson a napi politika kommentátoraival, e témánál nem is időznék sokat. Annál inkább szeretnék szólni az ilyenfajta spontán vitaműsorok hangvételéről, indulatosságáról. • Betlen János valóban kiválóan felkészült specialistája az efféle viták vezetésének. Jól ismeri a viták mechanizmusát. Ez alkalommal azonban ő is alig boldogult partnereivel. Egyes szóvivők és egyéb pártemberek egyszerűen nem tudják végighallgatni a másik fél véleményét, szüntelenül beleszólnak a másik érvelésébe, így aztán perceken át folyamatosan egyszerre beszélt legalább két fél. Mi lesz, ha majd egy semlegességre törekvő műsorvezető nélkül, hatalmi szóval fog szólni némelyik? De ne lássunk a jövőbe. A jelen helyzet is elég bonyolult, és érzelmektől túlfűtött. Ezt tükrözte a vasárnapi Választó is. Háry Márta Vivaldi grafikus kortársai címmel érdekes kiállítás látható a szombathelyi Képtárban. A lapok a XVIII. századi velencei komponista városát és lakóit idézik föl. A képen: Michele Marieschi Campo dei Frari című rézkarca.