Népszava, 1990. február (118. évfolyam, 27–50. sz.)

1990-02-21 / 44. szám

ó Művelődésgazdasági meditációk a Várban Nem kötik az orrunkra A Világkiállítás és a magyar kultúra Új sorozatra jött meghívó. A jövőben havonta megrende­zik a várbeli Kulturinnov vendéglátásával a Művelő­désgazdasági Meditációkat. Eddig nem volt rendszeres fórum, ahol ezeket a problé­mákat az érdekeltek megbe­szélhették. A Művelődési Mi­nisztérium Kulturális Alapja és a Magyar Kulturális Ka­mara ezért kezdeményezte ezt a sorozatot. Bevezetőként a részt vevő szakembereket egy-egy művészeti élmény várja. Legutóbb a kiemelt tehetségek között számon tartott csellista, Szűcs Antal Bach c-moll prelúdiumát ad­ta elő, de a jövőben tervez­nek­­kisprózai bemutatko­zást és rövidfilm-vetítést is. A témakörök pedig a szakma legégetőbb problémáit öle­lik fel. Szó lesz az „ingyenes” oktatásról, az állami finan­szírozásról, a foglalkoztatás­ról a művelődésügyben. El­ső alkalommal olyan megbe­szélésre került sor, ami va­lóban közérdeklődésre tart­hat számot, ahogy mondani szokták, benne van a levegő­ben: a világkiállítás a ma­gyar kultúra tükrében._ A vi­tán bizonyos nézetek ütköz­tek, de néhány részterületen megállapodás is született. Gábor Józseffel, a Kulturális Kamara főtitkárával és György Istvánnal, a Kultu­rális Alap titkárságvezetőjé­vel ültünk le az eddigi ta­pasztalatokról beszélgetni. Hitelből nem megy A legfontosabb tény, hogy a gazdasági háttérről, köve­telményekről már megjelen­tek az első vélemények. De ezek még mindig csak szűk körben ismertek, mert az je­lenlegi tervezés zártkörű. Ér­demes ezt a tapasztalatot ösz­­szehasonlítani az ausztriai gyakorlattal. Ott évek óta a társadalom minden szintjén megvitatták a rendezés ötle­tét. Minden vállalkozó prog­ramot dolgozott ki, illetve részletes javaslatokat adott arról, ő mivel tudna hozzá­járulni a sikerhez. Csak ami­kor az ott élők elfogadták és sajátjuknak érezték a világ­kiállítást, akkor döntöttek arról, hogy pályáznak. Nálunk a legjellemzőbb még mindig az információk hiánya. Mondhatni, nem kö­tik az orrunkra , ki, mit és miből old majd meg. Az ed­digi terv nagyrészt csupán beruházási jellegű. Ráadásul felmerül az a gyanú is, hogy a bősi építkezés leállításával munka nélkül maradtakat kívánják valamiképpen kom­penzálni ezekkel az építke­zésekkel, fejlesztésekkel. A vitán jelen volt Borszéki Zsuzsa, aki beszámolt a munkacsoportjával végzett gazdasági számításokról. Eszerint a rendezés 160 mil­liárd forintba kerülne, ami­ből száznál is többet a költ­ségvetésnek kellene fedeznie. Ám a közismert körülmények között csupán 18-22 milliárd szavatolható. Arra pedig még nem volt példa a világon, hogy ilyen kiállítást hitelből rendezzenek meg. Leállási terv Ugyanakkor sokan egyetér­tettek azzal, hogy a fejlesz­tés elkerülhetetlen, és szá­mos beruházásra a világki­állítás nélkül is szükség van. Csupán arra kell vigyázni, hogy ezek a fejlesztések ott valósuljanak meg, ahol nem újabb holtteret jelentenek az országnak. A további lépé­sekhez elkerülhetetlenül szükséges egy leállási terv elkészítése is, hogy t. i. hol van az a pont, ameddig elme­hetünk, ahol még a lehető legkisebb a veszteségünk, visszalépés esetén is. Az ilyen irányú továbblé­péshez azonban szemlélet­­változásra van szükség. Sal­gótarjáni, szolnoki művészek, népművelőik vetették fel, hogy nem az igényekből, ha­nem a lehetőségekből kellene kiindulni. Mi az, ami már megvan, és amit bemutatha­tunk ezen a világkiállításon. Természetesen mindenki alapvetően a kulturális érté­kekre gondolt. Például Hol­lóházára. Nem véletlenül ezt említem, hiszen jogos félelem az ország keleti felében,­­­hogy az eddigi aránytalansá­gok a rendezéshez kapcsoló­dó idegenforgalmi fejleszté­sek miatt még nagyobbak lesznek. Beteltek a naptárak Ahogy Ausztriában, ideha­za is lehetne számítani a la­kossági vállalkozásokra is. Például a szálláshelyek je­lentős részét így lehetne meg­oldani. Minden bizonnyal az olcsóbb lehetőségeket is ke­resni fogják az ideérkezők. Viszont gyorsan kellene dön­teni, hogy kinek mi a felada­ta, és utána már erős közpon­ti irányításra van szükség, konkrét felelőssel. A sevillai­­szervezők már így is csodálkoztak, mikor megtudták, hol tartunk mi. Csupán egy valóban színvo­nalas képzőművészeti kiállí­tás megtervezéséhez, szerve­zéséhez hét-nyolc évre van szükség. Mondani sem kell, ebből a határidőből már ré­gen kicsúsztunk. És alapve­tően nem is gazdasági érte­lemben, hiszen számos gond vetődik fel, ahol nem a pénzszűke szorít, hanem az időhiány. Lehetne még hosz­­szasan sorolni, hogy a szá­mottevő művészek naptára már évekkel ezelőtt betelt erre az időszakra, vagy hogy Bécsben messze előttünk jár­nak. Miközben nálunk még mindig arra megy el az ener­giák jelentős része, hogy in­formációk után nyomozza­nak. Szabó Z. Levente Egy hónappal, a Gettó bemutatója előtt Amiikor a Madách Színház évadnyitó társulati ülésén a bemutatásra váró darabok sorában ott szerepelt Joshua Sobol Gettó című drámája, még senki sem gondolta, hogy ekkorát fordul a világ. Ugyan kinek jutott volna eszébe, hogy az akkor még börtönben levő Háclav Ha­vel rövidesen köztársasági elnök lesz? Kiben ötlött vol­na föl, hogy a premier ide­jére — március 16-ára ter­vezik a Tavaszi Fesztivál je­lentős színházi eseménye­ként — konkrét terv lesz a két Németország egyesítése? A Gettó remekmű. Látszó­lag a holocaustról, a népir­tásról szól — valójában min­den elnyomatásban élő ki­sebbségről. Ez már a rende­­ző-színész-énekes Mácsai Pál véleménye, akinek ne­ve először szerepel rendező­ként a színlapon. Hogy miért most került színre a darab? Véletlen, hiszen ő maga öt évvel ezelőtt kezdett vele foglalkozni, lefordította né­metről magyarra. Most a kö­zönség Szántó Judit fordítá­sában hallja majd a szöve­get. Mácsait egyébként rég­óta foglalkoztatja az életben maradás lehetősége. Valójá­ban ennyi az egész, szinte ilyen egyszerű a miértre a­ válasz. A színpadon most minden délelőtt, néha még este is folynak a próbák. A szerep­lők között nem egy vendég­­művész is akad, így a Ma­­dáchba most visszatérő Pau­­dits Béla, aki hasbeszélő bá­but játszik végig némán. Dunai Tamás oldalán a szó szoros értelmében, ők ket­ten valóságos sziámi ikrek. Együtt gondolkodnak, együtt éreznek, egyszerre lélegze­­nek és egyszerre mozdulnak. A vékony Paudits Béláról eddig is tudtuk, hogy reme­­kül táncol, és énekel, de hogy így tud azonosulni a szerep kedvéért egy színész­­kollégájával, az valósággal hihetetlen. A szöveget együtt tanulták, tükör előtt, novem­ber óta —, azonos szájmoz­gást próbálgatva Dunai Ta­mással. Szub­ik megszemélye­sítője az egész darab során cipeli, emeli, húzza magával a bábut. A szerep újszerű­sége miatt a darab elolvasá­sa óta sokat dolgoztak mind­ketten Szirmai Béla koreog­ráfussal, és Varanyi Lajos­sal, az Állami Bábszínház művészével együtt. A Gettó nagy vállalkozás, érzelmeket, gondolatokat éb­resztő, cselekvésre sarkalló dráma. Többet róla a be­mutató után. (várhegyi) * Százmillió forintos Bábolna Alapítvány A Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát — a gazdaság megalakulásának 200. évfor­dulójára — 100 millió forin­tos alaptőkével létrehozta a 200 éves Bábolna Alapít­ványt, melyből ez év febru­árjától kezdve havonta 864 ezer forintot fizet ki ösztön­díjként azon dolgozóinak, akiknek gyermekei egyete­men, főiskolán vagy közép­iskolában tanulnak. A kuratórium döntése alapján azok az egyetemisták, főiskolások, kiknek szülei a kombinátban dolgoznak, ha­vonta 4500 forintot, a közép­iskolások pedig 1800 forintot kapnak. Ha csak az egyik szülőt foglalkoztatja a kom­binát, akkor az említett ösz­­szeg fele illeti meg a tanu­lót. Az alapítvány kuratóriu­ma 643 fiatalnak szavazta meg a rendszeres ösztöndí­­­­jat, tanulmányi eredményeik mérlegelése nélkül. A követ­kező tanévtől azonban a ta­nulmányi előmenetelt is fi­gyelembe veszik a támoga­tások megállapításánál. Az alapítványból fedezik a kombinát szakembereinek külföldi tanulmányútjait, eb­ből segítik nyugdíjasaikat is. Márciusban mezőgazdasági könyvhónap Harminchárom éve minden tavasz kezdetén megrendezik a mezőgazdasági könyvhóna­pot, melyben az idén a Me­zőgazdasági Kiadón kívül még hét másik kiadó — így a Népszava is — részt vesz. A március 2-án a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetemen kezdődő 33. könyvhónapról tegnap tartottak sajtótájé­koztatót. V. Farkas József, a Mező­­gazdasági Kiadó irodalmi ve­zetője ismertette, hogy fő­ként szakmai könyvekkel je­lennek meg, amelyek előse­gítik a nagyüzemeken belüli vállalkozásokat, s mivel az egyéni gazdaságok száma szaporodik,­részükre is meg­felelő könyvekkel biztosítják a tájékozódást. Igazodnak sok kiskerttu­lajdonos igényéhez, a Há­zunk tája sorozatban például most jelenik meg Zsidey Barnabás :Méhészkedés 12 hónapja című műve, és meg­indították a Kertészprakti­­kák című sorozatot. A Művelt Nép Könyvter­jesztő az országban 150 he­lyen rendez nagyobb szabású árusítást mezőgazdasági könyvekből, az Agroinform és a MEDOSZ központi könyvtára pedig március 7- én sokoldalú szakmai tanács­kozást tart a MEDOSZ-szék­­ház Dózsa termében (Buda­pest VI., Jókai utca 4 ). Itt az agrárműveltségről Czirmay Tibor, a MEDOSZ szövetség főtitkára tart előadást, Bá­lint György a családellátó házikert kialakításához ad tanácsokat, napjaink aktuá­lis agrárpolitikai kérdéseiről pedig Orbán Ferenc, az Ag­rárkamara ügyvezető igazga­tója nyújt tájékoztatást. Fontos információ, hogy a kiadók dráguló világunkban igyekeztek pénztárc­akímé­lő módon megjelentetni a mű­veket. Ez azt jelenti, hogy a ■most megjelent 41 új könyv fele 100 forint alatt vásárol­ható meg. L. V. A tabu trónfosztása A szolnoki színház Körtánc-bemutatója A parttalan szabadosság ko­­rában már régen nem pol­gárpukkasztó Arthur Schnitz­ler hírhedt színjátéka. Az ut­cai standokon nyíltan kínál­kozó pornómagazinok­­ szom­szédságában a színpadi desz­kák már majd’ mindent „ki­bírnak". Pedig a Körtánc története valóságos botrány­­krónika. Társulatföloszlatás, rendőri betiltás, bűnvádi el­járás követte, valahányszor színre merészelték vinni az 1897-ben íródott darabot. En­nek utána — ötven évig — szerzői végrendelet tiltotta az előadását. Ám mi sem jobb hírverő a betiltásnál. A szer­zői jogvédelem elévülésével a színházak sorjában kezd­ték élesztgetni a színpadi pi­kantéria osztrák Csipkerózsi­­káját. Száz év leforgása alatt persze nagyot fordult a vi­lág. A nyíltszíni nemi aktus pikantériáját (no, ne ijed­jünk meg, a korabeli kosz­tümökben színrelépő párok ölelkezését kellő pillanatban „lestoppolja” a rendezés), egyszóval, a sikamlós „akció­kat” elhomályosítja a tiszte­letben tartott szerzői szán­dék, a társadalom-lélektani háttér, s a szexuálpszicholó­­giai tartalom jelenvalósága. Amennyiben a hősök visel­kedését osztály-hovatartozá­suk egymáshoz viszonyulása szabja meg. Magyarán, más­képp kaparintja meg az úri­fiú a kiszolgáltatott szoba­lányt, és másképp hódítja meg a kényeskedő úriasz­­szonyt. De nem különb a „rejtelmes női lélek" sem, ha kegyei révén magasabb státust remélhet. Voltaképp ez a töltet adja meg a témá­ban feszülő leleplező erőt. A szolnoki színház előadá­sán a fallikus jelképoszlopok­ról leomló buja füllfüggö­­nyök — mint egy árbocrenge­teg lebegő vitorlaszárnyai — kínálják az „erotikus képek" (a szerző műfajmegjelölése) fülledt, szeretkezésre szólító atmoszféráját (Csik György díszletei). Meghitt alkóvokat keretező térelválasztónak éppoly alkalmasak, paint a játékos bújócskázásra. A szí­nes kelmékkel borított pam­­lagok, párnák, puffok csábító helyszínül szolgálnak a ve­zérmotívummá előlépő meg­kísérlésnek és bűnbeesésnek. Impresszionista festőiség ejti rabul a színre lépő szereplő­ket, és nem utolsósorban a közönséget. A miliő visszafo­gott játékot sugall, s az elő­adás Fodor Tamás rendezé­sében nem is súrolja a trivi­alitást. Az osztálykorlátokon átlen­dült párok alkalmi egymás­ra találása pusztán a lényeg­ben rokon, de az akcióban is­métlődő, önálló jelenetek ke­retében zajlik, ízléses, tiszta vonalvezetéssel. Az enyelgő párok szecessziós kellemke­­dése mögött felsejlik a nyers valóság társadalmi sztírája. Kivált Meszléry Judit szí­nésznő­ alakításában. Ironi­kus szerepeltartása, mozgás­­karikírozással gazdagított pa­ródiája modern szemléletre vall. Bajcsay Mária Szépasz­­szonya a sejtelmes árnyala­tokra fogékony. Kissé mes­terkélten közönséges Gombos Judit Utcarongya. A dekora­­tivitáson túlmenően karakte­resebb is lehetne Császár Gyöngyi a Szobalány, Kozák Ágnes meg a Cukorbaba sze­repében. Horváth Lajos höl­gyek testén közönyösen átlé­pő Bakája, Bellus Attila ál­szent és mézes-mázas Fiatal­ura, ifj. Újlaky László nyárs­­polgármerevségű Férj-alakí­tása, Mertz Tibor szelebur­­di költője, Czibulás Péter in­kább magyar huszár, mint­sem grófi paródiája — több­kevesebb bátortalanságot árul el a figurák ironikusabb körvonalazásában, vagy akár határozottabb életre keltésében. Márpedig, a tabu­téma körüli, korabeli képmu­tatás fokozottabb karikírozá­­sa napjainkhoz közelítené az amúgy cizellált, finomművű játékot, így­ inkább szemgyö­nyörködtető, impresszionista pasztellt­­láthattunk. De hát fölrázhatna-e még bennün­ket egyáltalán Arthur Schnitzler? • Metz Katalin SZERDA, 1­990. FEBRUÁR 21. -NÉPSZAVA A rádió mellett SZIVÁRVÁNY Igazán nem mondható, hogy manapság terveinknek,­ ter­vezéseinknek a csillagos ég a határa — inkább az a jel­lemző, hogy nagyon is ha­tárt szab mindennek a hét­köznapi realitásr a való hely­zet. A Szivárvány műsora vasárnap délelőtt éppen ter­veinkről szólt. A riporterek sorra felkeresték a legkülön­félébb riportalanyokat, hogy kifaggassák őket vágyaikról, közeli s távoli terveikről. Az volt a meglepő, hogy légvár­építő, a valóságtól elrugasz­kodott, lehetetlen tervekről szinte nem esett szó. Vala­mennyi megszólaltatott em­ber — akár közéleti, akár „hétköznapi" — igyekezett a realitás keretei között ma­radni. Annál több érdekes­ség derült ki ezekből a való élet sugallta elképzelésekről. Például az, hogy a volt nar­kós, „John”, aki mára meg­gyógyult, és utcai hírlapáru­sítással foglalkozik, szeretne még beteg társai számára va­lamiféle kiutat találni, vásá­rolni egy tanyát, ahol a „ren­des” élethez, rendes munká­hoz szoktatná őket. Nagyon izgalmas volt Kapusi Rózsa hajdúböszörményi volt nagy­­gazdákkal folytatott beszél­getése a földtulajdonról, a lehetőségről, hogyan látná­nak hozzá a saját tulajdonú föld megműveléséhez, miféle tervekkel kezdenének bele az új életbe. De nagyon érdekes volt a külügyminiszterünkkel készített­ interjú is, amelyben rokonszenves politikusport­rét rajzolt fel a riporter. So­rolhatnánk a Szivárvány va­lamennyi színét alkotó tarka­sműsoregyveleget tovább — a felsorolásban valamennyi ri­port dicsérő jelzőt kapna. Szigethy Anna műsora a ré­gi kereteket meg tudta töl­teni újfajta, érdekes, közér­deklődésre számot tartó tar­talommal. ÖSSZJÁTÉK Amikor a rádió (és a többi tömegkommunikációs intéz­mény) hihetetlen mértékben meg van terhelve a politikai élet eseményeinek regisztrá­lásával, amikor minden perc súlyos és fontos történéseket közvetít — hétfő este, egy vé­letlenszerűen bekapcsolt mű­sort hallgattam meg, amely­nek semmi, de semmi köze nem volt a napi politikához. Sőt, szinte tüntetőleg elke­rült minden politikai problé­mát, és egy teljes órányi te­ret adott az önfeledt játék­nak. A műsor címe összjáték volt (vezette Angyalosi Lász­ló). A legkülönfélébb szelle­mi m éteren át játszható rébu­­szokat, talányokat adtak fel és fejtettek meg a kedves be­telefonálók. Előbb arra gon­doltam, kitört valami agy­rémparádé játékőrület döm­­ping (hogy a szóláncjáték modorában maradjak), és szinte bosszankodtam, kik­nek a „pihent" agyában szü­lettek meg ezek az időtlen­ségek. Aztán helyesbítettem. Nem is voltak olyan időtlen­ségek. Engem is több alka­lommal elkapott a játék len­dülete, magam is találgattam, és (persze csak magamban, nyertem is nemegyszer) rá­jöttem, áldásos ez a játék! Kikapcsol, felold. Pihentet, de egyúttal aktivizálja agyunkat. Igaz, eltereli fi­gyelmünket a máról, de ötle­tességével, szellemességével jó szórakozást tudott n­yújta­­­ni. A műsor vendégei — töb­bek között Vágó István — újabb és újabb szellemi szi­porkákkal gazdagították a játékot, és jólesett hallani, hogy az ország minden tájé­káról bekapcsolódó önfeledt rejtvényfejtők ide sorakoztak fel, a játék, a szórakozás mellé, és nem azt a műsort választották a többi adóról, vagy a tévéből, ahol árad fe­lénk a mindennapjainkat át­ható politika. S bevallom, ne­kem is jólesett a rádióból egy órányi politikamentes­ség. * PÁRTVITÁK Egyik-másik párt céltáblá­ján egyre gyakrabban tűnik fel a szakszervezeti mozga­lom. Egyikük a mostani hét végén is támadta a szakszer­vezeteket. A vasárnapi ismét­lődő vitaműsorban az egyik párt képviselője azért is ki­fogást emelt, hogy, lehet-e egyáltalán mozgalomnak mi­nősíteni a szakszervezeteket. Mivel a rádiókritikusnak nem az a dolga, hogy versenyt fusson a napi politika kom­mentátoraival, e témánál nem is időznék sokat. Annál inkább szeretnék szólni az ilyenfajta spontán vitaműso­rok hangvételéről, indulatos­ságáról. • Betlen János való­ban kiválóan felkészült spe­cialistája az efféle viták ve­zetésének. Jól ismeri a viták mechanizmusát. Ez alkalom­mal azonban ő is alig boldo­gult partnereivel. Egyes szó­vivők és egyéb pártemberek egyszerűen nem tudják vé­gighallgatni a másik fél vé­leményét, szüntelenül bele­szólnak a másik érvelésébe, így aztán perceken át folya­matosan egyszerre beszélt legalább két fél. Mi lesz, ha majd egy semlegességre tö­rekvő műsorvezető nélkül, hatalmi szóval fog szólni né­melyik? De ne lássunk a jö­vőbe. A jelen helyzet is elég bonyolult, és érzelmektől túl­fűtött. Ezt tükrözte a vasár­napi Választó is. Háry Márta Vivaldi grafikus kortársai címmel érdekes kiállítás látható a szombathelyi Képtárban. A lapok a XVIII. századi velencei kom­ponista városát és lakóit idézik föl. A képen: Michele Marieschi Campo dei Frari című rézkarca.

Next