Népszava, 1990. április (118. évfolyam, 77–100. sz.)

1990-04-20 / 92. szám

NÉPSZAVA 199­0. ÁPRRILIS 2­0., PÉNTEK Az Alkotmánybíróságon is végződhet az ügy Hárommillió családnak mondanak föl a biztosítók? Az a hír járja, hogy az Álla­mi Biztosító egyoldalúan fel­mondja a biztosítási szerző­dését azoknak, akik a régi helyett nem hajlandók az új, szélesebb körű, ámde sokkal drágább szolgáltatást igény­be venni? Mi igaz ebből? — kérdeztük Calina Bélát, az Állami Biztosító lakossági-, vagyonbiztosítási üzletágá­nak igazgatóját. — Azokat az 1988. szep­tember elseje előtt kötött biztosításokat, amelyek la­kásvásárlásra, tatarozásra, építésre felvett hitelek fede­zetéül is szolgáltak, ez év október elsejével megszün­tetjük. A többi, nem hitelfe­dezetként kötött régi típusú biztosítással 1991. január el­sejétől szintén nem tudunk foglalkozni. Ezt a tényt úgy kell felfogni, hogy egy el­avult konstrukciójú, régi termékünk gondozását be­szüntetjük. — Mi indokolja ezt a lé­pést? — Tavaly kártérítésként a kétszeresét fizettük ki annak, mint amennyi a biztosítási díjakból befolyt. Ez nem is csoda, hiszen egy 1976-ban kialakított­­ biztosítási for­mát kellett napjaink folya­matosan inflálódó forintjával kifizetni. — Mi a lényege az új biz­tosításnak? —­ Az, hogy a lakás, illetve a benne lévő érték után kö­tik, így mindenki megtalál-­­ hatja a neki legkedvezőbb lehetőséget. Ha alacsonyabb összegű éves díj befizetésére vállalkozik, akkor egy kár­esetnél a biztosító is csak en­nek arányában, bár új érté­ken térít. Egyébként az ügy­felek maguk is rájöttek az új szerződés előnyeire. Gyakori ugyanis, hogy már az első beázás utáni kártérítéssel visszakapják az egész éves biztosítási díjat. A régi for­ma 3,3 millió családot érin­tett. Több mint kétmillióan már megkötötték az új szer­ződést, és idén még 600—800 ezer ügyféllel számolunk. Velük szemben igazságtalan lenne, hogy az ő felemelt biz­tosítási díjukból fizessük azoknak a kárát is, akik még a régi, alacsonyabb biz­tosítási összegre szerződtek. — Mi lesz azzal, aki nem hajlandó az új biztosítást megkötni? — Mi senkit nem kötelez­hetünk erre. Értesüléseink szerint vannak, akik nem él­nek ezzel a lehetőséggel, vagy már átpártoltak a kon­kurenciához, ahol egyébként ugyanezeket a szolgáltatáso­kat találják. A biztosítókat felügyelő szervezet ugyanis egységes paramétereket adott ki a lakásbiztosításra, és et­től egyelőre senki sem tért el, sem a Hungária, sem a Garancia biztosító társaság. — Mi a véleménye a ki­alakult helyzetről a jogi szakembernek? — kérdeztük dr. Novotny Zoltánt, a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egyetem Jogi Karának tan­székvezetőjét.­­ A Polgári Törvény­­könyv kimondja ugyan, hogy a biztosítási szerződést mind­két fél felmondhatja. Formá­lisan tehát nem jogellenes, mégis a jogi helyzettel való visszaélésnek tartom, hogy a hárommillió családot érintő biztosítási szerződéseket fel­bontják, hisz ez nagyon sok embert hoz hátrányos, ki­szolgáltatott helyzetbe. Ami­kor az ügyfél megköti a szer­ződést, nem gondol arra, hogy ezen változtatni fognak, és sehol a világon nincs is olyan gyakorlat, hogy­ egy biztosító társaság ilyen nagy számban mondjon fel ügyfe­leinek. Inkább megtartani igyekeznek őket, nem pedig elküldeni. A mostani hely­zetben arról van szó, hogy a biztosító ugyanazt a kocká­zatot, amit eddig egy díjért vállalt, ezután minimum öt szerződésen belül (épület, va­gyon- és üvegkár, felelősség- és balesetbiztosításra bont­va), felemelt díjért akarja­­viselni. Nem vitás, hogy bi­zonyos mértékű díjemelés jogos lenne, hiszen egy 1976- os árkalkuláció ma már csakugyan ráfizetéses. Más is lenne úgy a dolog megítélé­se. De a mostani szituáció a pozícióval, illetve a mono­polhelyzettel való visszaélés, hiszen az állampolgár min­denütt ugyanezeket a bizto­sítási formákat találja, ugyanannyiért. Erről annak idején voltak is vitáink a biztosítási felügyelettel, hi­szen a három társaság gya­korlatilag árkartellt alakí­tott. Ez az egész eljárás tehát jogosan sérti az állampolgá­rok érdekeit, úgyhogy nem tartom kizártnak: az ügy az Alkotmánybíróságon végző­dik. Bartók Szilvia Egy szál cigarettáért 11 év fegyház Szikrázó tekintetű, alacsony, széles vállú fiatalembert ve­zetett az őr tegnap a Leg­felsőbb Bíróság dr. Bakonyi István büntetőtanácsa elé. Megkezdődött a több embe­ren elkövetett emberölési kísérlettel vádolt 19 éves Mida Antal, edelén­yi lakos ügyének fellebbezési tárgya­lása. A fiatalembert a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Bí­róság — alkalmazva a Büntető Törvénykönyv eny­hítő szakaszát — 8 évi, fegy­házban letöltendő szabad­ságvesztésre ítélte. Mida Antal a fellebbezési tárgyalás alatt láthatóan bí­­zott abban, hogy a bünteté­sét a legmagasabb bírói fórum lényegesen­­ enyhíti. Talán még arra is számí­tott, hogy az elsőfokon meg­határozott, legszigorúbb fegyházf­okozatot esetleg börtönre változtatják át, ugyanis akkor a büntetésé­nek a negyedrészét feltéte­lesen elengedhetnék. A megyei bíróság ítéletét dr. Tóth Éva előadó bíró is­mertette, s amint felelevene­dett a kishíján súlyos tra­gédiával végződő történet, egyre inkább valószínűtlen­nek tűnt az enyhítés. Mida Antal, a környék réme, 1989. március 21-én este az edelényi Bódva ét­teremben ittas állapotban kötekedett több vendéggel, közben elővette a bicskáját is, amivel bizonyítani akar­ta elszántságát, erőfölényét. A vádlott este 10 óra táj­ban, az étterem előtt, az ut­cán, megállította Solymosi Sándort, valamint Balla Lászlót, és cigarettát köve­telt tőlük. Miután nem ka­pott, Mida késsel a két gya­nútlan férfira támadt és összeszurkálta őket. A fel­bőszült vádlott először Soly­­mossiba hátulról döfte bele a kését. A sértett a közeli ház falának dőlt, majd sike­rült valamivel távolabbra menekülnie. A vádlott az első szúrással nem elégedett meg. Balla Lászlóra támadt és bicskáját a férfi hasába döfte, majd még több szú­rással is megsebezte. A sú­­­­lyos­ sérülések következtében Bálla László elvesztette esz­méletét. Mida Antal ezt kö­vetően az ugyancsak sérült Solymosi Sándor után vetet­te magát és őt is többször megszurkálta. Az útonálló, garázda mó­don viselkedő vádlottat a közelben levő rendőröknek sikerült megfékezni. A sé­rülteket a mentő kórházba szállította. Balla életét csak a szakszerű, gyors orvosi beavatkozással sikerült meg­menteni. A sérülések miatt Solymosi Sándor halálára is számítani lehetett volna, ha nem kap időben megfe­lelő orvosi ellátást. A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyaláson ar­ra az álláspontra jutott, hogy a vádlott esetében nincs mód a törvénykönyv enyhítő szakaszának az al­kalmazására, hiszen a cse­­lekményét a különös ke­­gyetlenséget is megközelítő módon követte el. Mida An­tal magatartása a társada­lomra rendkívül veszélyes és az elsőfokú bíróság ál­tal felsorakoztatott enyhítő körülmények közül mellőzni kell a vádlott büntetlen elő­életét és kórosnak vélt pszi­chés személyiségszerkezetét, ugyanis tisztában volt cse­lekményének várható követ­kezményeivel. Így a legma­gasabb bírói fórum, jogerő­sen, 11 évi fegyházra súlyos­bította a megyei bíróság ál­tal kiszabott ítéletet. Schmidt Attila F­egy­veres támadás egy budapesti közértben Tegnap délután a Budapest, XVIII. kerület Vörös Hadse­reg útja 342. szám alatti közértben — amikor egyet­len vevő sem tartózkodott ott — két fegyveres férfi arra szólította fel a pénztárost, hogy adja át a pénztárban ta­lálható pénzt. A pénztáros viszont becsapta a pénztár­gép fiókját és segítségért kiáltott. A két férfi lövése­ket leadva menekült ki az üzletből, de többen üldözőbe vették őket. Azután átmász­tak a közeli fatelep keríté­sén,­ ahol az ott­ dolgozóik egyikőjüket elfogták. Az elfo­gott tettes menekülés közben megsérült, hívták a mentő­ket. Elmondása szerint a fegyver a társánál volt, aki­vel egy XIX. kerületi kocs­mában ismerkedett meg. Mivel a lövések nyomán eddig becsapódási pontokat nem találtak, valószínűsíthe­tő, hogy riasztó- vagy gáz­fegyverről lehet szó. A BRFK forrónyom csoportja a XVIII. Kerületi Rendőrka­pitánysággal közösen foly­tatja a nyomozást a másik tettes után (MTI) A masszívum megszólal (2.) SZARVASHALÁL A FALUBAN Oxigén Hajnalban az ember úgy érezte, a nappali fénytől át­itatott természet immár el­kezdte a csendes visszasugár­­zást. Világoszöld fátylakat látott, akárha e színnek a sejtelme párolgott volna elő a föld pórusaiból. E korai órákat fenyvesbéli kódorgással töltöttük. A sötét ösvény elnyelt minket. A magas fák oszlopai tömör, szinte fekete tetőt emeltek fölénk, az út mindkét irány­ban néptelen volt, s félelme­sen ünnepélyes. Mintha fe­jest ugrottunk volna egy he­gyi folyóba, úgy áramlott kö­rülöttünk kristályos hullá­mokban a levegő. S mi, akik eddig a városi bűzben fuldo­koltunk, nem az agyunkkal, hanem a torkunkkal és tü­dőnkkel reagáltunk erre az élményre: friss, tiszta oxigén, hideg, zöld, mindenfajta élénkítő szernél élénkítőbb, és minden mennyiségben! Van ennél nagyobb kincs? A gyerek érdeklődését fel­keltették a fenyőtobozok. Mi­re valók? Mire én lelkileg kihúzva magamat, a tudás forrását meg nem nevezve, előadtam neki, amit egy szi­bériai erdész, Makszakov Nyikolaj Mihajlovics mon­dott el nekem a tojhoni va­donban. A magvak lemezes szerkezetéről, ennek fontos­ságáról, az újulat esélyeiről, a fenyőrigók „erdőtelepítési missziójáról" és egyéb rejtel­mekről. Hogy micsoda finom egy rendszer ez, micsoda tö­kély, ehhez képest egy sváj­ci óra marék durva kavics csupán. Így ballagtunk oxi­­génfürdőzve, amikor a lá­nyom furcsa dolgot tett. Szét­szedte az egyik tobozt, és széles mozdulatokkal vetni kezdte az erdőt. A mozdulat egészen ősinek tűnt. Honnan tanulta? Vádolok A nap keményen folytató­dott. Felkapaszkodtunk a Répáshuta feletti gerincre. Mészégetők dolgoztak ott. A falu olyannak tűnt lent, mint a hegyek védelmébe húzódott nyáj. Egy kemencét, amelyre piramis alakban, nagy és ne­héz művészettel rakják fel a nyers mészkövet, 72 óráig kell fűteni az 1200 fokos véghőmérsékletig. Amelyik előtt megálltunk, s amelyet Horváth János mester má­zsás hasábokkal táplált, 24 órája gyújtották be. Most, e szeles reggelen már 800 fokos pokol ropogott és bömbölt benne. Bár itt a hegyen éles volt a szél, a kemence torka előtt gyehennás volt az álla­pot. Horváth János nemrégen keresi ezzel a kenyerét: tíz évig ő volt a Pénzügyminisz­térium hármaskúti és csur­gói vadászházának vadőre. Az újkor vadűzői — kivált a világ e közép-európai zugá­ban — messze rajzottak a klasszikus ideáltól. Vadölőtől, Bőrharisnyától, Sólyomszem­től, Nyomkeresőtől — alias Natty Bumppótól —, aki tö­kéletesen együtt élt a vadon­nal, csak akkor élt, ha éhes volt, s csak annyit, ameny­­nyire feltétlenül szüksége volt. A teljhatalmú úr ezen év­tized alatt Scholz Rezső elv­társ volt, a Pénzügyminisz­térium pénzügyi és számvi­teli főosztályvezetője, ka­tasztrofális pénzpolitikánk egyik kulcsfigurája. Érkezé­sét többnyire távirat előzte meg, amelyet példás tömör­séggel fogalmazott meg. Va­lahogy így: „dátum. Bable­ves, sztrapacska." Maga a bevonulása minden alka­lommal emlékezetes volt. Pi­­kírt, számonkérő, már-már kihallgatásszerű kérdésözön, ami minden apróságra kiter­jedt. Minden gyanús volt ne­ki. Mit esznek a háziállatok (melyeknek zöme az ő asz­talán kötött ki), kik meré­szeltek erre járni, kinek etet­tek be vaddisznókat (nem egyszer előfordult, hogy ki­lőtte a Faluvégi Lajosnak be­etetett vadat, aztán látvá­nyosan sajnálkozott). Mikor pisztrángsütés volt, Szilvás­váradon „vételezték” a ha­lat — hajszálpontosan any­­nyit, amennyire nekik volt szükségük —, de kenyeret és hagymát már a vadőrtől kér­tek. Akinek fizetése tíz éven át havi 4 ezer forint volt. A felesége 1500 forintért taka­rított és mosott. Márpedig ez nem volt csekélység, mert intenzív üzemeltetés esete forgott fent. Tilalmi időszak? Az rájuk nem vonatkozott! Bármikor, bármit! Még a BM-esek sem mertek szólni neki. Egy napi teljes (és nem is akármilyen) ellátásért 250 forintot sokallt. Egy alkalom­mal öt teljes napot 400 fo­rinttal óhajtott rendezni. A vadőr és felesége akkor sú­lyosan kiborult. Hogyan vadásztak? Az el­ső három nap után 250—300 üveget vittem le a boltba visszaváltani — mondta Hor­váth János. Az utolsó nap aztán, hajrá!­ölni, gyilkolni — mert kellett a hús! El­mondhatatlan, micsoda mé­szárlás folyt itt. Nem vadőr voltam, hanem hentes ... Nem is bírtam tovább. Fel­adtam. Feleségemnek lehető­sége nyílott egy varró kisz­­ben, amivel 6000 forintot most tisztán megkeres. Ne­kem itt van ez. Behúzódtunk a faluba, megélünk. Szeret­ném az egészet elfelejteni. A nagyhatalmú Scholz Re­zsőt a halál is itt érte fent, a vadászházban. Az ember azt gondolná, ezeknek a förtelmeknek azért most már vége van Rosszul gondolta. A bükki Aranyszarvas Vadásztársa­ság, 20, erősen exkluzív tag­ja, 8000 hektáron — termé­szetesen a legjobb területen — változatlanul vadászik. Pénzpataknál a Borsodi Er­dő- és Fafeldolgozó Vállalat most készül felavatni vado­natúj vadászkastélyát. Az exkluzivitás, a külföldiek előtti hajbókolás lankadatla­nul folyik. Vadászetika? A kocsiból, útszélről lődö­­zésre az első riasztó példát (első?) dr. Varga József, a Zala megyei pártbizottság éléről, magas pártirányítás­sal ide, a borsodi vezérigaz­gatói székbe pottyantott ve­zető vitte véghez. (Aki azóta szintén elhunyt infarktus­ban.) Itt, a rejteki autóbusz­­megállónál kocsijából hanya­gul kilépve, a kirándulók sze­me láttára, életveszélyes kö­zelségében lőtt agyon egy vadat. Aztán beszólt a CB-n, jöjjenek és gyűjtsék be. És áldozatát meg sem nézve, el­hajtott. Tavaly októberben, a szar­­vasbőgési szezon végén itt, Répáshuta egyik utcáján tör­tént az alábbi eset. Egy ha­talmas szarvasbika hosszú ideje odaszokott a faluhoz. A gazdaság igáslovainak istál­lójánál tűnt fel, és az állatok gondozója nem állta meg, hogy ne vessen neki is egy nyaláb szénát. Szinte már háziállatnak számított, a gyerekek imádták, lelkesed­tek érte. A borsodi központ által idevezérelt osztrák va­dász, itt az utcáról lőtte agyon. Az állat Polgár Gé­­záék házának falánál rogyott össze. Az emberek frászt kaptak a dörrenéstől, s ami­kor kiderült, mi történt, több gyerek sírógörcsöt kapott. Valaki be is jelentette az esetet, miután lakott terüle­ten a fegyvert elővenni nem ajánlatos, kibiztosítani nem szabad, elsütni pedig életve­szélyes és szigorúan tilos! Az apparátus azonban nyomot tévesztett. Később aztán azt kezdték el firtatni, vajon ki jelentette be? Igen , még mindig itt tartunk! Hóvihar Április 8-án, szent válasz­tás napjának éjszakáján, az előző írásban már emlege­tett Hoffertaler Lajos erdész két munkatársával szolgálat­ban volt. Felváltva vigyáz­ták minden éjjel azt az ér­tékes tölgymakkültetvényt, amely a vaddisznók garáz­dálkodásának kedvelt cél­pontja. Az idő gonoszra fordult ezen a napon. Az ónos eső délutánra hóra váltott, a szél bőszülten huhogott és vijjogott, mintha a környék összes boszorkánya itt adott volna egymásnak találkát. Az emberek utóbb elmond­ták, az éjszaka milyen ke­servesen telt. Kitartottak, nem mertek mozdulni, bár a vad a „sok zajú” időben fo­kozottan óvatos, mert nem tudja, melyik jelenti a ve­szélyt. Gémberedetten tértek haza. Ez a reggel semmiképp nem­­ volt hétköznapinak ne­vezhető — bár egy szürke munkanapra virradt. A re­ményteljesen lombosodó fia­tal nyírfák, a­ virágzó vad­meggy- és kökénybokrok, a zöld fű, fehér paszományt kaptak. A hófoltosan fagyos­friss tájban remegtek (majd azt írtam: vacogtak) az ágak. Mit sugallt ez a kép? A vég­eredményt még nem tudtuk, az ország különböző pont­jain, szellőzetlen helyiségek­ben, elcsigázott számlálno­­kok számlálták a voksokat. De valami már megszületett. Megszületett a magyar de­mokrácia! Akár az első rü­gyek, virágok és fűszálak. Megmaradnak? Elfagy­nak? Mindenesetre: szép jó reg­gelt adjon Isten — Magyar­ország! Bárót! Szabolcs (Következik: Megyen a he­gyen a turista) Új vadászkastély, ledózerolt előtérrel, és megbillent, pejoratív ér­telmű táblával (Honnan, hová ömlik a Pénz-patak?) Horváth János „exvadőr” je­lenleg mészégető: - Nem vad­őr voltam, hanem hentes! Nem bírtam tovább . .. A szerző felvételei 11

Next