Népszava, 1990. április (118. évfolyam, 77–100. sz.)
1990-04-07 / 82. szám
NÉPSZAVA 1990. ÁPRILIS 7., SZOMBAT XI. kerületi raktárüzemünkbe munkatársakat felveszünk TŰZRENDÉSZETI-, MUNKAVÉDELMI ELŐADÓNAK. Jelentkezni lehet telefonon, illetve személyesen: ALFA Élelmiszer- és Vegyiáru-kereskedelmi Vállalat, Budapest, Nándorfehérvári út 40. Telefon: 185-2733 vagy 161-2074, munkaügy. A Budapesti Közlekedési Vállalat az alábbi szakmákban keres munkatársakat: - AUTÓSZERELŐ, - ÁLLOMÁS-KARBANTARTÓ, - ELEKTROMŰSZERÉSZ, - GÉPJÁRMŰ SZERELŐ, - JEGYELLENŐR, - JEGYKIADÓ, - KAROSSZÉRIALAKATOS, - LAKATOS, - METRÓ-SEGÉDVEZETŐ TAN. H. - MENETIRÁNYÍTÓ, - PERONŐR, - VILLAMOSJÁRMŰ-SZERELŐ, - VILLANYSZERELŐ, - VONATVEZETŐ (TANULÓ) SZAKMÁKBAN. Ingyenes bérlet a BKV valamennyi járataira önnek és családja részére is. Különböző szociális juttatások. Igény szerint munkásszállást is biztosítunk. Érdeklődni lehet: BKV Oktatási Központ, Fehér út 1/C, tel.: 118-8774, 118-7133 232. FŐVÁROSI GÁZMŰVEK Bp. VII., Rákóczi u. 18. sz. alatti telephelyére HÁROM MŰSZAKOS TELEFONKEZELŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE JELENTKEZÉST HIRDET. Érdeklődni lehet: személyesen a gazdasági és munkásellátási osztályon. (Bp. Vill., Köztársaság tér 20.) HATOS LOTTÓ Beszélgetés dr. Makkay János régésszel Kié lesz Pannónia titokzatos ezüstkincse? A római kori ezüst étkészlet 14 darabja jelenleg New Yorkban a sorsát eldöntő bírósági végzésre vár. Elképzelhető, hogy Magyarországról kicsempésztek egy ilyen nagy terjedelmű és páratlan értékű leletet? Műkincscsempészet Magyarországról Nyugatra működik vagy százötven éve, miért pont most ne működne a válaszolt, indulatait sem leplezve, kérdésünkre a Régészeti Intézet tudományos tanácsadója, Dr. Makkay János régész maga is megpróbált már szembeszállni a csempészhálózattal, csakhogy ehhez a muzeológusoknak nincsenek meg az eszközeik. — Csempészés zajlik, de egyszerűen nem tudjuk igazolni. Szerintem már az is csempészet, ha egy régészeti lelet, tárgy, nem oda kerül, ahová kéne. Törvény mondja ki, hogy a föld mélyében, a föld felszíne alatt lévő dolgok, az olajtól, az ásványoktól a műkincsekig, az állam tulajdonát képezik. Ezt elméletileg mindenki tudja, de nagyon kevesen tartják be. Miért nem jelentik be az emberek, ha rábukkannak valamire? Nem lehet, hogy túlságosan keveset fizet a múzeum, hogy anyagilag érdekeltté kellene tenni a megtalálókat? — Nem, itt egyszerűen anyagi érdekről van szó. A leletek jelentős része hétköznapi értelemben abszolút értéktelen, cserép, töredék, ezeknek „csak” tudományos értékük van. Véletlen, hogy a talált tárgyak egy kis része aranyból, vagy ezüstből készült, különlegesen megmunkálták, vagy rávésték a Balaton latin nevét, és ekkor már rendkívül értékesek. A múzeum egyébként nem keveset, hanem komoly összegeket ad a megtalálóknak, pedig ez nem lenne kötelessége. Hiszen azért fizet, ami a törvény értelmében az állam tulajdona! Fel tudná becsülni, hogy milyen értékek rejtőznek még a föld alatt, és hogy a talált tárgyak mekkora ha szervezett rablás . A magángyűjtők ellen a muzeológusoknak nincs lehetőségük eljárni. Hiába tudjuk pontosan, hogy egy tárgyat mikor és hol találtak, a régésznek kellene ezt bizonyítani. Aki pedig a tárgyat megszerezte, könnyű helyzetben van, csupán azt kell mondania, hogy a nagypapától örökölte. A régész ilyenkor tehetetlen, hiszen bíróság előtt, tanúkkal kellene igazolnia az ellenkezőjét! A régészek gyakran panaszkodnak, hogy létezik valamiféle magánbegyűjtő, -felvásárló hálózat, szervezett rablás folyik. Tudna erre példát mondani? — Ott volt például a híres nadapi kincs, Magyarország legnagyobb bronzkori kincse. Gyerekek találták 1970 nagypéntekén, virágszedés közben. Zöld bronz lándzsahegyeket találtak, seprűnyélre húzták és vívni kezdtek vele. Meglátta egy Szűcs nevezetű bányász, felment a hegyre, a lelőhelyre, és egy teknőbe összeszedett vagy négyszáz darabot. Utána mások is felmentek, ásni kezdtek, és újabb tárgyak kerültek elő. Szűcs, aki Fehérvárcsurgón dolgozott a bányában, a húsvéti ünnepek után éjszakai műszakban volt, de hajnalban mégis eljött a múzeum-nyaka körül illetéktelen kezekbe? — Rengeteg kincs lehet még a földben, és a feltáratlan leletek állaga rohamosan romlik. Éppen ezért lenne fontos, hogy óvjunk mindent, ami a felszínre kerül. Léteznek egyébként felmérések. Kérem, a lelőhelyeknek csupán minimális százalékáról kapnak hírt a múzeumok, ezer megbolygatott lelőhely közül mindössze hatot jelentenek be! A véletlenül talált régiségeknek a fele sem kerül múzeumba. A többit vagy fel sem ismerik és széthajigálják, vagy belföldi magángyűjteménybe kerül, vagy pedig külföldre csempészik. Vannak magyar régészeti magángyűjtemények? — Igen, vannak és egyre gazdagabbak. Jórészt illegális módszerekkel gyarapodnak, hiszen nagy értékű tárgyak megvásárlásához hiányzik itt a tőke. Én pedig nem vagyok biztos abban, hogy egy műtárgy jobb helyen van egy elzárt magángyűjteményben, mint mondjuk egy külföldi múzeumban, ahol szakszerűen konzerválják, tudományos kutatást végeznek, a szakembereknek ott mindig rendelkezésére áll. A törvény viszont tulajdonképpen belenyugszik abba, hogy egy Békés megyében talált tárgyat mondjuk egy szombathelyi magángyűjteményben őriznek, ahol soha senki nem láthatja, ha, egy aktatáskányi bronztárggyal. Szerencsére, egész véletlenül, már benn dolgozott valaki, aki riasztotta a régészeket. Még aznap délelőtt kimentünk, és kérem, a maszekok már ott tevékenykedtek! Bujtogatták az embereket, hogy milyen disznóság, hogy a múzeum begyűjti a tárgyakat, tíz-húsz forintokért darabját, amikor ők ezret adtak volna érte! A nadapiak akkor a régészek mellé álltak, így ma a kincsnek a 90 százaléka megvan de ez egy sor véletlenen múlt. Megpróbálták kideríteni akkor, hogy kik voltak ezek a maszek felvásárlók? — Látja, ez a baj, ott ólálkodtak a faluban, de hát én vagy gyűjtöm a tárgyakat, vagy őket üldözöm. Láttam azokat az embereket, akkoriban megpróbáltam nyomozgatni is utánuk. Meg kell mondanom, hogy szakmabeliek voltak! Hivatásos régészek? — Dehogy. Régész ilyesmit sehol a világon nem csinálhat, ennek megvannak a szigorú etikai szabályai. Ezek múzeumhoz közel álló, kötődő emberek voltak. Bizonyítékokkal azonban nem rendelkeztünk ellenük, legtöbb nagy múzeum csatlakozott, megegyeztek, hogy többet csempészholmit nem vásárolnak. Ezt általában be is tartják, de itt is megoldás lehet a „nagypapa”. A múzeum különböző tárgyakat megvesz, mint egy magángyűjtő kollekcióját. A müncheni Prehistorische Staatsammlung 1985-ös katalógusában például sok az ilyen görög, török, olasz vagy kelet-európai eredetű tárgy, mind újkeletű vásárlás, és állítólag magángyűjteményből származnak. Az utóbbi időben feltűnően megszaporodtak a romániai leletek, úgy látszik, onnan is megnyíltak a csatornák. A leideni múzeum kis szobra lenne az egyetlen bizonyíték, hogy szervezett csempészet folyik? — Ez az egyetlen eset, amelyet a vevő fél is egyértelműen beismert. Gyanús vásárlás azonban akad elég. A stuttgarti Württembergisches Landesmuseum például a 70- es évek végén vásárolt egy aranykorongot, erről a katalógus megírja, hogy nyugatmagyarországi eredetű. Biztos, hogy valamikor a század elején magyarországi gyűjteményben volt. Nem tudni viszont, hogy mikor került ki, az is lehetséges, hogy már 80 évvel ezelőtt, de az sem Hamis katalógus . Az Euphroniosz festette váza előéletéről a szakirodalomban többféle változatot is közöltek. Egyszer azt állították, hogy egy európai magángyűjteményből származik. Valaki később egy zürichi asztalos kertjében (!) látta, majd szerepelt a történetben egy bejrúti örmény éremgyűjtő is. Az egymillió dollárt érő váza származásának bizonyítására Bejrútban még egy hamis katalógust is nyomattak! Az olaszok viszont hiába bizonyították be, hogy a sírrablók mikor és hol ásták ki, mégsem kapták vissza a vázát. Látható, a sztereotípiák régóta élnek, a módszerek azonosak, mindig beugrik Svájc, Bejrút, valamilyen közel-keleti kapcsolat. A magyarországi sztereotípiák, persze, kicsiben, hasonlóak a nemzetköziekhez. Csempészhálózat Magyarországon működik már vagy 150 éve. De hogyan lehetett itt az elmúlt évtizedekben csempészhálózatot fenntartani? — Nézze, nekem a hatvanas évek elején dunaújvárosi gyűjtők mesélték (neveket nem mondhatok), hogy a dunaújvárosi kelta ezüst éremkincs darabjaiból szép számmal csempésztek ki Bécsbe. Ez nagyon jól fizetett, akkoriban 800 schilling volt egy ilyen kelta érem. Az üzlet akkor állt le, amikor a Vasműven, ötforintosokból elkezdték az érmeket önteni. Jól sikerültek a hamisítványok, Bécsben csak az tűnt fel, hogy túl sok. Ilyen „apróságok” kivitelével lehetett, mondjuk, kialakítani ezeket az illegális csatornákat. Ismerünk olyan nagyszabású leletet, amely hiányzik a kizárt, hogy évtizedekig lapult egy magángyűjteményben, és csak a hetvenes években vitték ki. Tudományos módszerekkel igazolható, hogy egy tárgyat mikor és hol ástak ki a földből? — Ezt csak valószínűsíteni lehet, visszakövetelni azonban akkor is szinte lehetetlen. Klasszikus történet erre a már említett híres athéni vörösalakos vázáé, amely a New York-i Metropolitan Múzeum féltett kincse, leltárból, tehát tudunk a megtalálásáról, csak éppen nem sikerült begyűjteni? — Ilyen volt például a híres avar kori aranykincs Kunbábonyban. Ma ezt nem hangsúlyozzák, de szakmai körökben jól tudjuk, hogy széthúzták, széthordták egy részét. Emlékszem, épp országggyűlési választások előtti időszakban találták. Fülep Ferenc, a Nemzeti Múzeum főigazgatója megkereste ebben az ügyben az egyik akkori KB-titkárt, hogy közbe kellene avatkozni, el kellene kobozni a széthordott aranytárgyakat. Pontosan tudták, hogy kiknél, hol rejtőzik az arany. A hivatalos álláspont azonban az volt, hogy választások előtt nem kell hangulatot kelteni. A pannóniai ezüstkincs története korántsem egyedülálló. Szinte ugyanazon forgatókönyv alapján játszódott le 1981-ben egy hatalmas avar kori lelet elárverezése. Az avar kori aranykincset 1979-ben egy gazdag üzletember ajánlotta fel árverezésre a Sotheby’s cégnek. Előadta, hogy a tárgyakat Münchenben vásárolta, és az a gyanúja, hogy 1956-ban Magyarországról csempészték ki. Az Interpol megkérdezte a magyar múzeumokat, és akkor is megelégedett a válasszal, hogy magyar múzeumból nem hiányzik. Ez azonban óriási félreértés, hiszen attól, hogy nem múzeumból lopták el, attól még lehet magyarországi. Egy avar kori lelet előkerülési helyét márpedig a rómainál pontosabban be lehet határolni, hiszen az avarok itt éltek! ■ ■ ■ Seprünyélre húzták a lándzsahegyeket - a nadapi kincs néhány szép darabja A leideni múzeum szobra Ismerünk-e olyan tárgyat, amely valahol külföldön bukkant fel és bizonyítottan magyarországi eredetű? — Tudomásom szerint egyetlen ilyen tárgy van, a leideni múzeumban egy kőkori szobor. A leideni múzeum egy magyar csempésztől vásárolta, és miután már megvette, kiállította, információt adott a magyar múzeumoknak, hogy tudja, honnan származik. Ez a szentesi Ilona-partról való, kis újkőkori szobor, bizonyára azt is pontosan tudják, hogy kitől vették. Ezt egy múzeum kockázat nélkül beismerheti? — Egyre kevésbé. Kirobbant néhány nagy nemzetközi botrány, például a bostoni múzeum aranykincsével, vagy az Olaszországból elemett görög vázával. Az UNESCO már 1970-ben kiadott egy ajánlást, ehhez a A kunbábonyi leletből hiányzik? ben tehát többszörös csavarás történt. Egyrészt megemlítették 1956-ot, a kivételes körülményekkel próbálva igazolni a kincs kivitelét. Felvetették, hogy az egész ügyes hamisítvány. A Sotheby’s azután a magyarországi eredet lehetőségét teljesen elvetette, későbbi katalógusok ezt már nem is említik. Én akkor írtam egy cikket az avar kincs történetéről, teljesen hiába. Javasoltuk, hogy utazzanak ki szakértők, kezdeményezzünk vizsgálatot, de legalább valaki vegyen részt az árverésen — egyetlen lépés sem történt! Az avar kori aranykincs tehát számunkra örökre elveszett. Vajon véletlen lenne az elképesztő párhuzam a pannóniai ezüstkincs ügyével? Vajon ezúttal sem teszünk határozott hivatalos lépéseket az ezüstkincs magyarországi vonatkozásainak tisztázására? Elekes Éva A Sotheby’s szakértői akkor azt gyanították, hogy a titokzatos lelet az 1902-ben az albániai Vrapon talált aranykincs része. Magyar tudósok véleményét azonban nem kérték ki, pedig a magyarok az avar kor világszerte elismert szakértői, így csupán fényképfelvételeket láthattak a kincsről. Ezek alapján is megállapítható volt, hogy a késő avar kori magyarországi leletekkel lehet rokonságban. De senki nem vizsgálta meg, hogy esetleg nem a kunbábonyi lelet hiányzó darabjairól van-e szó! — Az avar kori kincs ügye 11