Népszava, 1990. május (118. évfolyam, 101–126. sz.)

1990-05-05 / 104. szám

12 A becsületes hiába vár... bejelentő Műkincscsempészet Magyar­­országon című cikkünkben említést tettünk a földben rejtőző régészeti leletek sa­nyarú sorsáról. Becslések szerint ezer megbolygatott lelőhely közül mindössze ötöt-hatot jelentenek be a múzeumoknak. „Az ezer lelőhely közül immár a hetedik is be van jelentve" — tudatta csaló­dott hangú levelében dán­­szentmiklósi olvasónk. Hor­váth Mihály még március közepén faluja határában ta­lált néhány római kori ezüst­pénzt, edény­töredékeket, gyöngyöket, ezüsttűket, sze­geket, veretéket. A leletről értesítette — expresszlevél­­ben — a ceglédi Kossuth Múzeumot és a Nap TV-t, ám választ­ bejelentésére az­óta sem kapott, ezért írt vé­gül szerkesztőségünknek. A faluszéli házban nem találtuk otthon a becsületes bejelentőt. Leveléből mind­össze annyit tudtunk róla, hogy rokkantnyugdíjas. A szomszédok igazítottak útba, s mesélték is rögtön, mi­csoda szép dolgokat talál „ez a gyerek”. Horváth Mi­hályt a szomszédos pusztán munkában találtuk. — Tudják, a falubeliek ki­csit flúgosnak néznek, hogy mindenféléket összeszedek. Már nem ez az első lelőhely, aminek a nyomára bukkan­tam. Sőt újabb meglepetés­sel is szolgálhatok. Mióta megírtam a levelet, egy má­sik lelőhelyre is ráakadtam, ott még egy aranytárgy tö­redéke is a kezembe került. Horváth Mihálynak, jó sze­me lehet a régészethez. Né­hány évvel ezelőtt egyszer már nagy szolgálatot tett a múzeumnak, ezért is nem érti, miért nem vették ko­molyan a levelét. Akkor egy Árpád-kori temető megmen­tése érdekében riadóztatott, a temető veszélyben for­gott, földmunkák kezdődtek ott. A muzeológusok gyor­san kijöttek, több mint két­száz sírt tártak fel, Hor­váth Mihály is dolgozott az ásatáson. Nyilván akkor „ol­tódott be”, a régészet iránt szenvedélye megmaradt. Eredetileg ácsnak tanult, szakmáját azonban nem gyakorolhatja. A hadsereg Horváth Mihály számára majdnem végzetes tapaszta­latnak bizonyult. Deszantos­­ként ejtőernyővel ugrott, az ejtőernyő azonban nem nyílt ki. A hasi ernyő mentette meg, így is csoda, hogy életben maradt. Gerince négy helyen megsérült, le­százalékolták, most 28 éves. Rok­kantnyugdíja olyan ke­vés, hogy szinte röstelli megmondani: 2200 forint. Kislánya óvodás, felesége ápolónő, ő maga néha al­kalmi munkákat vállal, bár a dereka, háta azóta is ha­sogat. De félreértés ne es­sék, nem kesergő és megke­seredett ember, éli az éle­tét. Járja a határt, s mindig felfedez valamit, amit má­sok talán észre sem vesz­nek, vagy érdektelenként félredobnak. Megmutatja a lelőhelyeket. — Tavasszal mélyszántás volt itt, legalább egy méter mélyen forgatták meg a földet. Azt reméltem, gyor­san kijönnek a régészek. Le­het, hogy máris késő, az egyik földsávon őszibarac­kost telepítettek, a téesz aligha ad engedélyt, hogy itt ássanak. De jöjjenek ve­lem, nézzék, mennyi min­dent lehet még mindig ta­lálni — mondja. A porhanyós-süppedős szántóföldön nem kell keres­gélni, ahogy lehajolunk, máris cseréptöredékek, gyön­gyök, csontmaradványok akadnak a kezünkbe. Persze azt, hogy ezek közül melyik római kori, s melyik század­­eleji törött edénydarab, azt mi, laikusok nem tudjuk megállapítani. Otthon Horváth Mihály előszedi a kincseit. Gyufás­­skatulyákba szétválogatva őrzi a hat római kori érmet — egyik-másik meglepően jó állapotban vészelte át a századokat. A cseréptöredé­keken jól kivehető minták, finom díszítések. A becsü­letes bejelentő pedig tovább­ra is csalódott. — Igazándiból nem magu­kat, hanem a régészeket vártam, hiszen hamarosan a másik szántót is bevetik. A lelőhely a semmibe vész. Horváth Mihály maga is bevihette volna éppen a leleteket Ceglédre, a mú­zeumba, hiszen ismerős ott. Az Árpád-kori temető meg­találásakor oklevelet és mel­lé ingyenes múzeumbelépőt kapott. Talán némi pénzju­talmat is, de nem lehetett túl sok, mivel az összegre már nem emlékszik. Most azonban úgy gondolta, ele­gendő az is, ha ír, biztosan kijönnek és megnézik a le­lőhelyet. Nem, nem számít jutalomra, inkább az érde­kelné, valóban értékesek-e a leletek. Vaskos lexikonokat forgatva próbálja kideríte­ni, kik élhettek errefelé, hogyan kerültek ide, az Al­földre a római kori emlé­kek. — Jó régen itt van ná­lunk ez a levél — mond­ja telefonérdeklődésünkre Dinnyés István, a ceglédi Kossuth Múzeum egyik ré­gésze, aki a múzeumigazga­­tónak címzett értesítést megkapta. — Az illető arról értesí­tett, hogy van néhány ré­gészeti lelete, de semmi kö­zelebbit nem írt. Nem derült ki a levélből, hogy ezeket a pénzeket most találta, nem közölt részletes adatokat. Ezért én úgy véltem, nincs közvetlen veszély, nincs szükség azonnali beavatko­zásra. Rossz volt egyébként az autóm is — teszi hozzá. Azt persze a régész is el­ismeri, hogy legalább levél­ben nyugtázni kellett volna a bejelentést, hiszen nem olyan sokan veszik maguk­nak a fáradságot, hogy tol­lat fogjanak. Idén a mú­zeum legfeljebb három-négy bejelentést kapott, de sem ember, sem pénz nincs, hogy ennek a néhány esetnek utánajárjanak. — Nagyon örülünk min­den bejelentésnek, de iga­zándiból, minden tavasszal megtörténik, hétköznapi do­log, hogy kifordít valamit az eke. Nem arról van szó, hogy ne lenne érdekes a be­jelentés, minden kis adat értékes adalék lehet az illető terület régmúltjához ... Meglepődik azonban a kérdéstől, hogy vajon fizet­­nek-e valamilyen jutalmat a bejelentőnek. — Általában nem fize­tünk, erre a múzeumnak nincs kerete, legfeljebb ak­kor adunk jutalmat, ha va­lamilyen rendkívül értékes leletre hívják fel a figyel­,­münket. A múzeum szegény, tudományos célra szerény összegek állnak rendelkezé­sünkre. Esetleg, ha egy fon­tos leletet meg kell próbálni a múzeumnak megszerezni, a gyűjteményfejlesztési alapból is fizethetünk. Ebből kell azonban az ásatásokat is finanszírozni. A ceglédi múzeumnak összesen legfel­jebb száz-százötvenezer fo­rint jut erre a célra. Azt azonban nem tartja valószínűnek Dinnyés Ist­ván, hogy ásatást kezdené­nek a most felfedezett le­lőhelyen. Elvileg nem kizárt ugyan, a gyakorlatban azon­ban igen, mivel a múzeum idei költségvetéséből a már megkezdett ásatási munkála­tokat folytatják. A ceglédi múzeumtól ígé­retet kaptunk, hogy néhány napon belül mégiscsak fel­keresik Horváth Mihályt, megnézik a lelőhelyét. A be­csületes bejelentő története tehát folytatódik. Elekes Éva Horváth Mihály szívesen járja a határt Római kori érmék, gyöngyök, cserepek Prohászka Imre felvételei SZOMBAT, 1­990. MÁJUS 5. NÉPSZAVA ÉRTESÍTÉS A Harmónia Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága (1065 Bp. Nagymező u. 3.) értesíti részvényeseit, hogy 1990. május 18-án 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart az Astoria Szálloda különtermében (Bp. V., Kossuth L u. 19.) A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatósági tagok, a felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgáló megválasztása vagy megerősíté­se, a választott tisztségviselők díjazásának megál­lapítása. 2. Az igazgatóság beszámolójelentése a független könyvvizsgáló szervezet munkájának állásáról. 3. Dr. Nagy Oszkár 1990. IV. 18-i beadványának meg­tárgyalása. 4. Egyebek: - beszámoló a pénzügyi helyzetről, - beszámoló az irodabérlet állásáról, - beszámoló a szétválás helyzetéről. AZ ARIMPEX ÉS A ROLLPACK ajánlata vállalkozóknak! BOLHAPIAC! Több mint hatezer négyzetméteren, a XV., Mezőhegyes t u. — Dózsa György út sarkán. NYITÁS: május 20-án! VÁRJUK VÁLLALKOZÓK JELENTKEZÉSÉT: — zenebutik — ruha- és virágüzlet — bőrdíszmű és bőrruházat — cipő és — férfiruha fedett sátras, zárható asztalok és üzlethelyiségek ......használati jogának vételére. Jelentkezni lehet: ARIMPEX KFT. Budapest IX., Ráday u. 1-3., 10-18 óráig., dr. Jávori Jenőnénél. Telefon: 117-6520.

Next