Népszava, 1990. május (118. évfolyam, 101–126. sz.)
1990-05-05 / 104. szám
12 A becsületes hiába vár... bejelentő Műkincscsempészet Magyarországon című cikkünkben említést tettünk a földben rejtőző régészeti leletek sanyarú sorsáról. Becslések szerint ezer megbolygatott lelőhely közül mindössze ötöt-hatot jelentenek be a múzeumoknak. „Az ezer lelőhely közül immár a hetedik is be van jelentve" — tudatta csalódott hangú levelében dánszentmiklósi olvasónk. Horváth Mihály még március közepén faluja határában talált néhány római kori ezüstpénzt, edénytöredékeket, gyöngyöket, ezüsttűket, szegeket, veretéket. A leletről értesítette — expresszlevélben — a ceglédi Kossuth Múzeumot és a Nap TV-t, ám választ bejelentésére azóta sem kapott, ezért írt végül szerkesztőségünknek. A faluszéli házban nem találtuk otthon a becsületes bejelentőt. Leveléből mindössze annyit tudtunk róla, hogy rokkantnyugdíjas. A szomszédok igazítottak útba, s mesélték is rögtön, micsoda szép dolgokat talál „ez a gyerek”. Horváth Mihályt a szomszédos pusztán munkában találtuk. — Tudják, a falubeliek kicsit flúgosnak néznek, hogy mindenféléket összeszedek. Már nem ez az első lelőhely, aminek a nyomára bukkantam. Sőt újabb meglepetéssel is szolgálhatok. Mióta megírtam a levelet, egy másik lelőhelyre is ráakadtam, ott még egy aranytárgy töredéke is a kezembe került. Horváth Mihálynak, jó szeme lehet a régészethez. Néhány évvel ezelőtt egyszer már nagy szolgálatot tett a múzeumnak, ezért is nem érti, miért nem vették komolyan a levelét. Akkor egy Árpád-kori temető megmentése érdekében riadóztatott, a temető veszélyben forgott, földmunkák kezdődtek ott. A muzeológusok gyorsan kijöttek, több mint kétszáz sírt tártak fel, Horváth Mihály is dolgozott az ásatáson. Nyilván akkor „oltódott be”, a régészet iránt szenvedélye megmaradt. Eredetileg ácsnak tanult, szakmáját azonban nem gyakorolhatja. A hadsereg Horváth Mihály számára majdnem végzetes tapasztalatnak bizonyult. Deszantosként ejtőernyővel ugrott, az ejtőernyő azonban nem nyílt ki. A hasi ernyő mentette meg, így is csoda, hogy életben maradt. Gerince négy helyen megsérült, leszázalékolták, most 28 éves. Rokkantnyugdíja olyan kevés, hogy szinte röstelli megmondani: 2200 forint. Kislánya óvodás, felesége ápolónő, ő maga néha alkalmi munkákat vállal, bár a dereka, háta azóta is hasogat. De félreértés ne essék, nem kesergő és megkeseredett ember, éli az életét. Járja a határt, s mindig felfedez valamit, amit mások talán észre sem vesznek, vagy érdektelenként félredobnak. Megmutatja a lelőhelyeket. — Tavasszal mélyszántás volt itt, legalább egy méter mélyen forgatták meg a földet. Azt reméltem, gyorsan kijönnek a régészek. Lehet, hogy máris késő, az egyik földsávon őszibarackost telepítettek, a téesz aligha ad engedélyt, hogy itt ássanak. De jöjjenek velem, nézzék, mennyi mindent lehet még mindig találni — mondja. A porhanyós-süppedős szántóföldön nem kell keresgélni, ahogy lehajolunk, máris cseréptöredékek, gyöngyök, csontmaradványok akadnak a kezünkbe. Persze azt, hogy ezek közül melyik római kori, s melyik századeleji törött edénydarab, azt mi, laikusok nem tudjuk megállapítani. Otthon Horváth Mihály előszedi a kincseit. Gyufásskatulyákba szétválogatva őrzi a hat római kori érmet — egyik-másik meglepően jó állapotban vészelte át a századokat. A cseréptöredékeken jól kivehető minták, finom díszítések. A becsületes bejelentő pedig továbbra is csalódott. — Igazándiból nem magukat, hanem a régészeket vártam, hiszen hamarosan a másik szántót is bevetik. A lelőhely a semmibe vész. Horváth Mihály maga is bevihette volna éppen a leleteket Ceglédre, a múzeumba, hiszen ismerős ott. Az Árpád-kori temető megtalálásakor oklevelet és mellé ingyenes múzeumbelépőt kapott. Talán némi pénzjutalmat is, de nem lehetett túl sok, mivel az összegre már nem emlékszik. Most azonban úgy gondolta, elegendő az is, ha ír, biztosan kijönnek és megnézik a lelőhelyet. Nem, nem számít jutalomra, inkább az érdekelné, valóban értékesek-e a leletek. Vaskos lexikonokat forgatva próbálja kideríteni, kik élhettek errefelé, hogyan kerültek ide, az Alföldre a római kori emlékek. — Jó régen itt van nálunk ez a levél — mondja telefonérdeklődésünkre Dinnyés István, a ceglédi Kossuth Múzeum egyik régésze, aki a múzeumigazgatónak címzett értesítést megkapta. — Az illető arról értesített, hogy van néhány régészeti lelete, de semmi közelebbit nem írt. Nem derült ki a levélből, hogy ezeket a pénzeket most találta, nem közölt részletes adatokat. Ezért én úgy véltem, nincs közvetlen veszély, nincs szükség azonnali beavatkozásra. Rossz volt egyébként az autóm is — teszi hozzá. Azt persze a régész is elismeri, hogy legalább levélben nyugtázni kellett volna a bejelentést, hiszen nem olyan sokan veszik maguknak a fáradságot, hogy tollat fogjanak. Idén a múzeum legfeljebb három-négy bejelentést kapott, de sem ember, sem pénz nincs, hogy ennek a néhány esetnek utánajárjanak. — Nagyon örülünk minden bejelentésnek, de igazándiból, minden tavasszal megtörténik, hétköznapi dolog, hogy kifordít valamit az eke. Nem arról van szó, hogy ne lenne érdekes a bejelentés, minden kis adat értékes adalék lehet az illető terület régmúltjához ... Meglepődik azonban a kérdéstől, hogy vajon fizetnek-e valamilyen jutalmat a bejelentőnek. — Általában nem fizetünk, erre a múzeumnak nincs kerete, legfeljebb akkor adunk jutalmat, ha valamilyen rendkívül értékes leletre hívják fel a figyel,münket. A múzeum szegény, tudományos célra szerény összegek állnak rendelkezésünkre. Esetleg, ha egy fontos leletet meg kell próbálni a múzeumnak megszerezni, a gyűjteményfejlesztési alapból is fizethetünk. Ebből kell azonban az ásatásokat is finanszírozni. A ceglédi múzeumnak összesen legfeljebb száz-százötvenezer forint jut erre a célra. Azt azonban nem tartja valószínűnek Dinnyés István, hogy ásatást kezdenének a most felfedezett lelőhelyen. Elvileg nem kizárt ugyan, a gyakorlatban azonban igen, mivel a múzeum idei költségvetéséből a már megkezdett ásatási munkálatokat folytatják. A ceglédi múzeumtól ígéretet kaptunk, hogy néhány napon belül mégiscsak felkeresik Horváth Mihályt, megnézik a lelőhelyét. A becsületes bejelentő története tehát folytatódik. Elekes Éva Horváth Mihály szívesen járja a határt Római kori érmék, gyöngyök, cserepek Prohászka Imre felvételei SZOMBAT, 1990. MÁJUS 5. NÉPSZAVA ÉRTESÍTÉS A Harmónia Kereskedelmi Részvénytársaság Igazgatósága (1065 Bp. Nagymező u. 3.) értesíti részvényeseit, hogy 1990. május 18-án 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart az Astoria Szálloda különtermében (Bp. V., Kossuth L u. 19.) A közgyűlés napirendje: 1. Az igazgatósági tagok, a felügyelőbizottsági tagok és a könyvvizsgáló megválasztása vagy megerősítése, a választott tisztségviselők díjazásának megállapítása. 2. Az igazgatóság beszámolójelentése a független könyvvizsgáló szervezet munkájának állásáról. 3. Dr. Nagy Oszkár 1990. IV. 18-i beadványának megtárgyalása. 4. Egyebek: - beszámoló a pénzügyi helyzetről, - beszámoló az irodabérlet állásáról, - beszámoló a szétválás helyzetéről. AZ ARIMPEX ÉS A ROLLPACK ajánlata vállalkozóknak! BOLHAPIAC! Több mint hatezer négyzetméteren, a XV., Mezőhegyes t u. — Dózsa György út sarkán. NYITÁS: május 20-án! VÁRJUK VÁLLALKOZÓK JELENTKEZÉSÉT: — zenebutik — ruha- és virágüzlet — bőrdíszmű és bőrruházat — cipő és — férfiruha fedett sátras, zárható asztalok és üzlethelyiségek ......használati jogának vételére. Jelentkezni lehet: ARIMPEX KFT. Budapest IX., Ráday u. 1-3., 10-18 óráig., dr. Jávori Jenőnénél. Telefon: 117-6520.