Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)
1990-06-01 / 127. szám
NÉPSZAVA 1990. JÚNIUS 1. PÉNTEK 17 milliárddal tartósnak a tb-nek Adós, fizess! Manipuláció kettős bankszándtíkkal •sjuhit ellenőrlési kampányt indít a társadalombiztosítás Mondhatni divatos téma lett a társadalombiztosítás átalakítása, úgy is, mint az egészségügy válságából kilábalás egyik feltétele. Csupán az a gond, hogy ez a társadalombiztosítás, amely tavaly végre különvált a költségvetéstől, szintén súlyos gondokkal küzd. Pontosabban: nélkülözi az új rendeltetése betöltéséhez nélkülözhetetlen stabil anyagi forrást. Nehézségeit fokozzák - legalábbis a fáma erről beszél - tetemes kintlevőséget. Ez iránt érdeklődtünk Rácz Alberttól, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság (OTF) vezetőjétől. Igaz-e, hogy a járulékfizetők több milliárd forinttal tartoznak az OTF-nek? — Sajnos igaz. És ez a helyzet befolyásolja a tb fizetőképességét, sőt közvetve az államháztartás egyensúlyát is. Súlyosbító körülmény, hogy az ismert tavalyi döntés értelmében az idei első háromhavi családi pótlékot mi hitelezzük a költségvetésnek, azóta pedig mi kényszerülünk folyamatosan öt-tízmilliárd hitelt felvenni, részben kintlevőségünk miatt, amely szinte ugrásszerűen megnőtt az utóbbi hét-nyolc hónapban. Áprilisban elérte a 17 milliárd forintot. Az ország gazdasági helyzetének romlását is tükrözi ennek az adósságnak növekedési folyamata az 1988. decemberi 6,7- ről az idei 17 milliárdra. Tartok tőle, hogy ez a kép beleillik az állam és a gazdálkodók pénzügyi helyzetébe. Mégis, közelebbről mi idézhette elő? — Több oka van. Meggyőződésem, hogy a tavalyi béremelések nem mindenütt voltak pénzügyileg megalapozottak, és a 43 százalékos járulékra már végképp nem futotta. Különösen érvényes ez költségvetési szervekre, egyesületekre, amelyek tartozása 15 hónap alatt megnégyszereződött. Közrejátszik benne a nálunk egyébként is jellemző állampolgári fegyelmezetlenség. Valamint az önmagában véve valóban magas, 43 százalékos járulékkal kapcsolatos hangulat, amely mintegy felmentést ad a fizetési kötelezettség alól Nagyvállalatok is tartoznak? — Igen, náluk a növekedés 15 hónap alatt ötven-hatvan százalékos. Megoszlása szintén az általános helyzetet tükrözi. Elsősorban a legproblematikusabb területeken — a nehézipar, a szénbányászat fellegváraiban — Budapesten (innen adódik a tartozás fele), Borsod, Komárom, Nógrád megyében — nagyok a tartozások. Például a Nógrádi Szénbányáknál, Tatabányán, Oroszlányban, Dorogon, a Diósgyőri Gépgyárban, egy Volán-vállalatnál, a Minőségi Cipőgyárban, a bélmegyeri Új Barázda Tsz-ben. Kis gazdasági szervezetek, kft.-k, gmk-k adóssága szintén nőtt, de ez nem haladja meg a 18-20 százalékot. A kisiparosoké, kiskereskedőké — dicséretes módon — lényegében a 15 hónappal ezelőtti szinten maradt. Mivel tőlünk, munkavállalóktól kivétel nélkül levonják a tízszázalékos nyugdíjjárulékot, nem sikkasztás-e, ha ezt elmulasztják befizetni? — Nem. Ez bonyolult kérdés. Ugyanis a járulék fejében kifizetőhelye útján a munkáltató különböző szolgáltatásokat folyósít a munkavállalónak — ezt teheti a 10 százalék terhére is —, táppénzt, gyest, gyedet, és csak a maradékot tartozik nekünk befizetni. Véleménye szerint behajtható-e ez a tizenhétmillárd forint? — Félek, hogy csak részben. De mint apparátus, tetemes erőfeszítéseket teszünk a behajthatóságért. Tavaly folyamatos munkánk mellett kétszer indítottunk ennek érdekében országos kampányt, sajnos csak időleges hatással. Most júniusban ismét ellenőrzési kampány következik az irányban is, hogy megyei igazgatóságaink következetesen igyekeznek-e behajtani a tartozásokat. Pontos feltárást, listát várunk tőlük a notórius nem fizetőkről egészen a hivatalos felszámolási eljárás kezdeményezéséig. Tudjuk tehát, hogy magunknak is van tennivalónk, hogy jogi lehetőségeinkkel élve keményebben kell fellépnünk. De az előrelépés kormányzati intézkedéseket, a jogszabályi korlátok feloldását sürgeti, hogy — mint eddig történt — kezdeményező lépéseinket ne utasíthassák el. Például a jelenlegi büntetőkamat mindössze havi két százalék. Ennyiért ma egyetlen bank sem ad hitelt és velünk még alkudni is lehet. Fel kell emelni tehát a késedelmi kamatot, hogy ne érje meg tartozni! És az új kormány dolga lesz megváltoztatni a felszámolási eljárásról szóló törvényt, amely mint hitelezőt utolsó helyre sorolja a tb-t. Pedig a járulékból is megélhetési költségeket fedezünk. A nyugdíj-folyósítási kötelezettség, gondolom egyenrangú a munkabérrel. Akadály továbbá, hogy nekünk csak az adóhivatalon keresztül van végrehajtási jogunk. “Arra is rájöttünk, hogy a banki számlákkal lehet manipulálni, akadnak magánvállalkozók, akik ügyfeleik, hitelezőik megtévesztésére két bankszámlát tartanak fenn, egy „kamat" és egy valóst. Az APEH az adótitokra hivatkozva velünk nem közli az egyéni vállalkozók adóköteles jövedelmét. Tehát kedvezőbb jogszabályokkal megerősítve határozottabban és hatásosabban léphetnénk fel a társadalombiztosítás költségvetése javára. Kintlevőségeik remélhetőleg így sem éreztethetik hatásukat a biztosítottakra. — Nem. Szolgáltatásaink anyagi hátterét az állam garantálja, nem fordulhat elő, hogy akár táppénzzel, akár nyugdíjjal adósak maradjunk valakinek. De 17 milliárd kintlevőség — ami még növekedhet is — már olyan tétel, ami előbb-utóbb veszélyeztetheti a társadalombiztosítás költségvetésének stabilitását. Lukács Mária t vettem a bátorságot megjegyezni: nem ez a zsoltár szerepel a cédulán. De szerepelhetett volna, így a háttal álló civil ruhás egyén, s folytatta: Te pajzsodat ragadd elő, és segítségemre állj elő. Dárdádat nyújtsd ki kezeddel. . . Kellemes baritonja inkább illett poétához, mint vallató személyhez, tovább, tiszteletes úr, erőszakoskodott. Nem volt kitérésem, folytattam: Ellenségeimet kergesd el... Mondjon valami közelebbit erről a zsoltárról, szakított félbe. Mondtam: Dávid király könyörög az Úrhoz, megszabadításáért. Vagy úgy, mondta, s aztán bámulta tovább a Vigadót. Hirtelen rámripakodott a Lyon és Barrymore bajuszos őrnagy: szergeti, kotródjon (sic!) Nem, még kérettem magam. Facsaró vizesen, de megkönnyebbülten léptem ki a sziguranca kapuján. Még a Sorháznál is lobbogott a szívem: szerfölött rászorultam egy korsó sörre, legalább egyre. Az ezüstös levelű füzekkel árnyékolt kertbe vetettem be magam, s azon voltam: mentől hamarabb elfelejtsem rossz emlékű kalandomat. Ez a sörház már 1756-ban állt, foglaltam le gondolataimat, kőbe vésett felirat, adta tudtára a betérni szándékozó szomjasoknak: címerház Torda város vidéke közhasznára Osztrovitzi József főhadnagyi, Követsi János vndzsiéri kormányuk alatt Metzel Sámuel, Vermesi Dániel költségük és szorgalmuk által újból építtetett MDCCCXIV. Midőn Bacchus Gerezdetlen Árpa koszorút kedvetlen balra dőlt fején viselt." Én sem éppen repeső kedvvel ültem fel a bakra, húztam szemembe nagy karimás fekete kalapomat, a híd deszkáin azt kotyogták az epezöldre mázolt könnyűszekér kerekei: köszönöm jóistenem, hogy nem kaptam vasegypotot is egyúttal, hiszen hallhattam papverésről, egyébről, csak úgy vagyok evvel is, mint a halállal: azt hiszem, engem nem érhet ilyen meglepetés. Ne osztogasson ilyen ficurkákat, mondotta a primnotar, s ha mégsem hajlik az okos szóra, számoljon a következményekkel: röpcédulának véli a román államvédelem, e dar, tiszteletes úr? Világos, bólintottam meggyombászott, önérzettel. Az igazi ok, amiért becitáltattam a szigurancára: püskösd előtti prédikációmat Áron Pumnul példás kiáltványára alapoztam, s idéztem is belőle. Legyek körültekintőbb, tanácsolta a főjegyző, a templom falának is füle van. Szavai felértek egy cseber hidegvízzel, télnek idején. Szinte valószínűtlen: maga a Repülő Skót reagálta le Bratianu szászoknak adott nyegle tanácsát! Scotus Viator, a hírhedt románimádó avval vádolja az utóállamokat: ugyancsak hamar elfelejtették az egykori magyar elnyomatást, s most ugyanazokat a hibákat követik el, mint a régi elnyomók. Gr. Mailáth József földbirtokos, a főrendiház 1917- ik esztendei, június hónapi felszólalásában mondotta: a mi kardinális hibánk az, hogy nálunk a politikai életben sohasem elveket követünk, hanem ha személyeket, s mindig a gyűlölet, a bosszú szól belőlünk. Az ellenfelek Magyarországon, még ha a legjobb intencióból indulnak is ki, agyongyűlölik egymást, s evvel veszedelembe ejtik azt, amit egyformán szeretnek: a magyar hazát. Gr. Apponyi Albert reflektálván Mailáth szavaira, ezeket mondá: a visszavonulás régi átka a magyarnak. Ha történelmünk lapjain végiglapozunk, azt fogjuk találni, hogy nagy nemzeti katasztrófák állottak be azért, mert egyes pillanatokban soha nem tudta a magyar megérteni egymást, és nem tudott az osztálygyűlölet és a frakciógyűlölet a magasabb hazaszeretet szintézisében öszszeolvadni. Hiába nemzeti életünk egyik legnagyobb katasztrófája, a mohácsi vész, az azt megelőző szociális háborúnak, a köznemesség és a főnemesség közötti kölcsönös ellenszenvnek és viszálykodásnak tulajdonítható. Akkor annyira elfajultak voltak az állapotok, hogy a nemzet egy része képes volt az élethaláltusának pillanatában cserbenhagyni a nemzet másik részét csak azért, hogy a maga gyűlölködését kielégítse Ötödik esztendeje visszafordíthatatlan tény Trianon, előzménye az idő előtt viszszavont seregekben, a szabadon hagyott szorosokban, s abban a hadparancsban keresendő, ami így hangzott: nem akarok egyetlen katonát se látni. Egyre inkább lankad a remény: a ma eljövendő szép napon változásra ébredünk. Provizórikus: ezt a szót Demeter atyámfia örökre kitörölheti szótárából. Meg kell barátkoznunk a ránk méretett sorssal, immár csak azon fáradozhatunk: viszonylagos életkörülményeinket és nyugalmat biztosítsunk szeretteinknek, fogyatkozó híveinknek. Nincs országmegváltás, örüljön az emberfia, ha megmenthet egy kicsi családot, vagy egyszál magát csupán. Annánk másodkeresztapja bevallotta őszintén: templomba térve sem érez megbékülést. Reményt keltő prédikációim hallatán is reménytelenséget s gyűlöletet érez mindazok iránt, akik kiszolgáltatták Erdélyt, Felvidék és Délvidék magyarságát az utódállamok gáttalan önkényének, kutyafüle. Nemhogy javulni, romlani fog kisebbségi életünk, jósolja Demeter, s Tacitus kérlelhetetlen, de igaz mondására hagyatkozik: az emberi szellem különös sajátossága, hogy gyűlöli azt, akit megbántott. Neked az a küldetésed: bízzál az Isten igazságosságában. Helyettem is, amire. Ezek a jöttmentek, ezek az idegenek, adresszálta Onifor minap néhány felsőfalvinak, akik búzát őröltettek a volt Kalahári malomban. Onifor pápa, mesélte Iszlai Árpi, egyszer csak felbukkant a fogatokkal teli malomudvaron, felelősségre vonta a felsőfalviakat: mért tolakodnak a románok elé, mért nem állják ki a sorukat? Mire éppen a románok csillapították tiszteletesüket, mondván: a magyarok hamarabb jöttek. Hogyhogy hamarabb jöttek, hová, csak nem Ardealba? Iszlai szerint Oniforból dőlt a cujkaszag, és elég ökörhúgyos való járása is. Feltett szándékom mellett nem tartottam ki, eltántorodtam elhatározásomtól: az öt esztendővel ezelőtti trianoni diktátumról akartam megemlékezni tegnapi prédikációmban. Gyáva féreg vagyok, borotválkozni is viszolygok, pirul a képem. Puskás beretvája alá ítélem magam. Pezsegős-hasmenős a kendőm, ha csak eszembe villan is a Barrymore-bajuszos őrnagy, s még inkább hascsikarást érzek, ha a hátát mutató civil személyre gondolok. Csak az vigasztal: megaláztatásomnak nem volt más tanúja, mint a kihallgató szoba faláról rám bámuló I. Ferdinánd és Mária királyné, kik akkor is rendületlen jóságossággal néztek volna rám, ha kapok néhány farbarúgást vagy pofont. Elhunyt Ioan Slavici. Kölcsönkönyv a primnotartól: Inchisorile mese, Slavici visszaemlékezései börtöneire. 1916-ban, amikor Románia felmondta semlegességét, és betört Erdélybe, Slavici azt merészelte írni: Románia megszegte becsületbeli kötelezettségeit. Németbarátsággal vádolták, Bukarestben letartóztatták, majd börtönbe vetették saját felebarátai. Szabadulása után adta ki memoárjait. S.-t a román nemzetiségi mozgalmakban való szerepe miatt a magyar hatóságok is elítélték: a váci fegyházba zárták, ahol tágas és világos cellában raboskodott. Ő maga írja, hogy fogsága alatt kirándulhatott, lapjába cikkeket írhatott. A megyei prefektúrán nem nézik jó szemmel, figyelmeztetett Pap, hogy a szent,ser gazdákat beszerveztem a Magyar Pártba Felindultság hajnala: hiába térek nyugovóra későn, az alvás csak megkísért, de nem ragad magával. Ha mégis magával ragad, a hátát mutató civillel meg a Barrymore-bajuszossal álmodom. És a lepedékes ,szemfogú Hationnal. És Onitorral. Minden a miénk, csak bámulnak rám, szót se szólnak, csak gondolják, s én mégis hallom: a miénk, minden a miénk, te boldogtalan mezei lelkész. Miénk az egész nagyközség, egész Aranyosszék, egész Ardeal, égboltostul, bomló barkás berkestül, mondja válla fölött a civilruhás egyén, minden a miénk, a Tordai-hasadék is, néz rám I. Ferdinánd és Mária királyné portréja, a kunok elöl nyargaló Szent László legendájával együtt, miénk a torockói Székelykő meredő sziklaormán büszkélkedő vár legendája, Thoroczkay Illyés alvajda erős vára mely alatt megtorpant a mongol had, miént a Fontina in costa Bihariei nevű forrásból eredő Aranyos folyó, miénk a gombafejű kerékvetőkkel szegélyezett szentmihályi út, az Avar-dombokra terülő sírkert is. Minden. Minden a miénk, domnu preot! És igaz: övék immár minden, a cintermet beárnyékoló plottyos körtét termő fa, a cinteremben elfekvő kövek, s a rájuk vésett epitáfiumok, övék a pirosban álló tanítói lak is, holott még be se fejeztük. Élénken ketyeg a Pestről hozott Junghans, hajnali ötöt mutat, végighúzom ujjamat a vekker alapzatára vésett, Epikuros-idézeten. 11 Sok a panasz az üdülő(ál)szövetkezetekre Kisemmizett kisemberek Rendezgetem a szerkesztőségbe beérkezett panaszos leveleket, melyek az üdülőszövetkezetek működésének rendellenességeit, a tagtulajdonosok kiszolgáltatottságát sérelmezik. Érdekes, legtöbben azt kérték, csak a panaszukat írjam meg, a nevüket ne. Vajon miért, hiszen a saját pénzükről, tulajdonukról van szó, birtokon belül kellene lenniük. — Igen ám — mondja egy hajdúszoboszlói — üdülőrésztulajdonos —, csakhogy én már olyan kálváriát jártam, aminek jó lenne, ha a végére érnénk. Nem szeretném, hogy mikor végre üdülhetek, lobogtassák majd az újságot. Kis megtakarított pénzemből házra, telekre nem tellett, ezért még a '80-as évek elején beléptem a Coophotels egri üdülőszövetkezetbe. Egy szép napon tönkrement a szövetkezet, akkor átkerültem az óbudaiba, erre az is befuccsolt. A pénzemet kamat nélkül évekig használták. Kérésemre visszaadták volna ugyan, de csaknem egy évtizednyi pénzromlás után kamatok nélkül? Azt mondtam, most már ragaszkodom az üdülőhöz. Akkor értesítettek, hogy épül egy új Hajdúszoboszlón. Még örültem is neki, csakhogy nem készült el azóta sem. Tavaly év vége felé kaptunk ugyan egy 13 évre szóló elvi turnusbeosztást, de idén még semmi nem lesz belőle, talán ősszel. Már ennyi is elég lenne, hogy kétkedő kérdéseimmel Simkó Miklóst, a Coophotels igazgatóját felkeressem. — Az üdülőszövetkezet önkéntes társulás, valójában a tagság kockázatára épül — magyarázza a bizonyítványukat. — Arra nekünk sincs pénzünk, hogy kész üdülőszövetkezeteket értékesítsünk. Az igaz, hogy két szervezésünk sikertelen volt, de nem egészen a mi hibánkból. Egerben például a nekünk ígért telket a tanács másnak juttatta. Sok dühös bírálatot kaptunk . . . Azt persze nem veszik figyelembe, hogy régi tagjainkra nem terheltünk újabb öszszegeket. Szövetkezetünk alapító tagjainak az üdülőegység 110 ezer forintjába került, amiért a most már befejezett szervezés alkalmával 180 ezret kértünk. — Arra készüljön fel, hogy a tagok így is szigorúan elszámoltatják majd önöket . . . — Mit tehetünk? Külföldi tőke bevonásával gyógyszállót akarunk építeni. Az a tervünk, hogy ebbe a részvénytársaságba a jelenlegi üdülőszövetkezet a telekrészszel belép, a későbbiekben ez majd csökkenti a költségeket. Simkó Miklós azt bizonygatja: itt nem csapnak be senkit, az viszont igaz, hogy a vállalkozásuk nem kockázatmentes. Egyébként őszre végleg elkészül és előreláthatólag be is lesz rendezve a hajdúszoboszlói üdülő. Kicsit más az eset a Hegyvidék üdülőszövetkezettel, amely Sopronban, Harkányban, Mátraszentimrén, Budapesten is épített üdülőket. Náluk is van, akinek 1984 óta „használják" a pénzét, és csak az idén üdülhet. Ebben az évben 7 épületet adtak át rendeltetésének, igaz, ezekben minden szempontból kielégítő körülmények között üdülhetnek tagjaik. A rádióban sugározzák a hirdetésüket, hogy aki most belép a szövetkezetbe, annak kedvezményt adnak. Csakhogy a panaszok a Hegyvidékkel kapcsolatbanis áradnak. A szövetkezet vezetősége folyamatosan újabb és újabb összegeket kér a tagoktól, akik ezt már nem győzik. Többen vagy eladják a részüket, vagy kényszerűségből kilépnek, esetleg csupán a megvásárolt üdülési időt rövidítik le. Ez az üdülési és tulajdonlási forma nem a nagy jövedelműeké — bár akadnak néhányan, akik pénzbefektetésnek szánják a részjegyeket, hanem a középrétegeké, sőt a kisembereké. Nagy Sándorné irodaigazgatótól mindenekelőtt egy ellentmondásra kérünk választ. A szövetkezeti tagokat nemrég 39 százalékos áremelésről értesítették. Akkor mit jelent a rádióhirdetés a kedvezményről? — A tagoknak irányárat adtunk. A mostani hirdetések már fix árasak, egy akció keretében abból adtunk a BNV idején engedményt, de magasabb a mostani ár, mint amit a régebbi tagja ■ink összességében fizetnek. A papír, amelyet elém terítenek, valóban azt bizonyítja, hogy Sopronban az első házban olcsóbban jutottak üdülőrészhez, mint a harmadikban vagy az ötödikben. — Tudjuk jól, hogy a tagság háborog — mondja Nagyné. — Nem tehetünk róla, hogy az üdülőszövetkezet építésére áfát terheltek és erőteljesen emelkedtek az árak 1984 óta. — A tagok joggal kifogásolják: még most sem látszik, hol a vége — tolmácsolom a levelek tartalmát —, csak azt tudják, hogy a vezetőség szaunát, tekepályát, éttermet építtet, holott itt éppen az az érdekes, hogy ki-ki maga főzhet, úgy teheti olcsóbbá az üdülését, ahogyan leleményessége erre készteti. — Kénytelenek vagyunk ezeket a járulékos létesítményeket megvalósítani. Szerte Európában akkor kifizetődők az üdülőszövetkezetek, ha jelentős részüket szállodaként hasznosítják. Mi is ezt akarjuk. Ám egyelőre, ahol vannak eladatlan üdülőrészek, ott azok hitelkamatait is a többi tulajdonos viseli. Egyébként a jelenlegi számításaink szerint Sopronban a végelszámolásnál már nem emelünk. Mátraszentimrén például most kezdtünk el egy épületet, s kénytelenek vagyunk újabb épületet szervezni, hogy kisebb legyen az egy üdülőrészre jutó csatornázás, útépítés költsége. Az üdülőszövetkezetekben uralkodó zűrzavaros állapotokról mi a véleménye? — kérdeztük Rozgonyi Ernőtől, a lakásszövetkezetek szövetsége ügyvezető igazgatójától. — Sajnos a reális okok — mondja Rozgonyi Ernő, az infláció, a kivitelezési kiszolgáltatottság, az elviselhetetlenül magas bankkamatok és a szövetkezetek tőkeszegénysége sok mindent megmagyaráznak. Ennek ellenére az a véleményem, a szövetkezetek vezetőségeinek a legfőbb hibája, hogy még mindig nem álltak rá a változás pályájára. Ennek meg kell nyilvánulnia az árak lefaragásában, a határidők betartásában, a beruházásokat pedig csak a tagok jóváhagyásával szabad bővíteni. A tag a tulajdonos, és nem a vezetőség! . . .... w Lendvai Vera