Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)

1990-06-15 / 139. szám

NÉPSZAVA 199­0. JÚNIUS 15., PÉNTEK M1t lesz a vállalati tanácsok sorsa ? Bérletből tulajdon Szabó Iván az előprivatizálásról Előprivatizációról és megnyújtott vállalatvezetési for­mákról is szól a kormány rövid távú cselekvési program­ja. A Magyar Demokrata Fórum szakértői az infláció visszafogását, a vállalkozások élénkítését várják ezek­től a lépésektől. Az elképzelés részleteiről kérdeztük Szabó Ivánt, a kormánypárt országgyűlési képviselőjét, a parlament gazdasági bizottságának elnökét. Az előprivatizációt a bel­kereskedelemben, a vendég­látóiparban, a szállodaipar­ban, a fogyasztási és szolgál­tatói körben és a benzinkút­hálózatnál képzeli el a kor­mány. Miért épp itt? — Ez a szortiment tartal­mazza a leggyorsabban pri­vatizálható cégeket. Viszony­lag kis egységekből állnak. Emellett olyan szolgáltatáso­kat látnak el, amelyekhez a megfelelő konstrukciókban — a saját forrást és a hitelt is beleértve — alapvetően belföldi erőkből megoldható a privatizáció, a magánkézbe adás. Úgy látja: nincs szükség külföldi tőkére e körben? — Nem hogy nem szüksé­ges, de nem is kívánatos túl­zott mértékben e területre behozni külföldi tőkét, hiszen e tevékenységek bevétele alapvetően a hazai lakosság forintkiadásaiból származ­nak. Ez azt is jelenti, hogy nem termelnek devizát. Vi­szont ha a külföldi tőke be­lép, a jelenlegi hatályos tör­vények szerint az éves hasz­not azonnal kemény valutá­ban kiviheti. Tehát ez a tő­kebevonás hosszabb távon tőkeelvonást jelentene a ma­gyar gazdaságban. Kitűzött-e a kormány már valamilyen határidőket? — A programot azért len­ne kár „határidőzni”, mert a kormány nem kívánja „fe­lülről levezényelni” ezt. De ezen a területen bőven kínál­koznak már tapasztalatok. Hiszen a magángazdálkodás itt úgynevezett gebines rend­szerben már korábban meg­jelent. Vannak hagyományok, sőt, bizonyos források is. Az új lehetőségek nagyobb be­ruházói biztonságot nyújta­nak. Korábban ugyanis az öt évre szóló bérlet után esetleg nem ugyanazt az üzletet kap­ta meg a bérlő, s az ő be­fektetései addig nem térültek meg. Most nagyobb lesz az invesztálok biztonsága, érde­mes lesz több pénzzel fejlesz­teni! A privatizáció tehát már meglévő nyomvonalon halad előre, azaz szerves fej­lődésnek nevezhető. Az eddig döntően bérleti rendszerben működtetett hálózat most tu­lajdonosok kezébe megy át. Számít-e, hogy a társada­lom lélektanilag is könnyeb­ben elviseli, ha a privatizá­ció ebben a körben veszi kezdetét? — A gyáripar privatizálá­­sására belföldi tőke már nincs. Ott elkerülhetetlen a külföldi tőke bevonása. Ám az a tőke olyan racionalizá­lást is meghonosít, melynek révén bizonyos mértékű mun­kanélküliség is bekövetkezik. A kereskedelmi, szolgáltató szférában ilyenre nem kell számítanunk. Sőt! Ha megnő a vállalkozókedv, inkább munkaerő-felszívó lesz, azaz könnyebbé teszi a más terü­leteken létrejövő munkaerő­felesleg kezelését. A gyáripar privatizálását elősegíti az a kormánylépés, mely módosítani igyekszik a vállalati tanácson és a köz­gyűlésen alapuló cégvezetési formákat. Úgy képzelik-e ezt el, hogy a vt vagy a közgyű­lés beleegyezik a módosítás­ba, avagy valamilyen parancs lép működésbe? — A vállalatokon belüli demokráciát tartani kíván­juk. A kormány nem módo­sította azt a rendelkezést, miszerint június 30-áig a vál­lalati tanácsokat újjá kell választani. Más kérdés, hogy a vt-k a jelenlegi formájuk­ban és a mostani jogaikkal nemigen maradnak fenn. Mó­dosított szerepkörrel a válla­lati tanácsok tovább működ­hetnek bizonyos körben. El­sősorban a tulajdonosi pozí­ció az, amit nem lehet tarta­ni. Azaz olyasmi fölött nem rendelkezhetnek, ami nem az övék. A vállalatvezetési for­ma megváltoztatása nem a dolgozók akarata ellenére fog megvalósulni, mint fölülről érkező parancs. A kormány feladata az, hogy megteremt­se a lehetőséget és az érde­keltséget ilyen átalakulásra. Hogy valóban bekövetkezik-e a változás, ez az ott dolgo­zóktól függ. Kormányhatáro­zat nem születik arra, hogy „márpedig ezt vagy azt a cé­get el kell adni”, legföljebb olyan csődbe ment nagyvál­lalatoknál, amelyek nem eb­be a körbe tartoznak. Ha a dolgozók ragaszkod­nak egy testülethez, megma­radhat a vt vagy a közgyű­lés? — Akkor nyilvánvalóan meg fogják találni azt a for­mát, hogy fenntartsák a ma­guk irányítását ezekkel az emberekkel. Hogy vállalati tanácsnak, munkástanács­nak, üzemi tanácsnak hív­ják-e majd?... Azt hiszem, nem az elnevezés, hanem a tartalom a lényeg. Az, hogy ezek valóban a dolgozók ér­dekképviseleti és irányító szervei legyenek. Szerephez juthatnak-e a dolgozók mint bérlők? — Franciaországban, de az Egyesült Államokban is mu­tatkozik példa arra, hogy egyes nagyobb cégek, ame­lyek csődbe jutottak, bizo­nyos mértékű munkásbérlet­tel — nagy áldozatvállalások­kal ugyan, de — meg tud­tak maradni, mivel az ott dolgozóknak alapvető érde­kük fűződött munkahelyük megőrzéséhez. Ezért megha­tározott ideig még fele bé­rért is hajlandók voltak dol­gozni, amíg reális esélyt lát­tak arra, hogy a céget talpra lehet állítani. Tehát a bérleti konstrukció, melyet a kor­mányprogram említ, csak meghatározott körben és kö­rülmények közt javasolhat. Nem pedig általános gyógy­szerként. A nagy nehézipari struktúrákban igenis elkép­zelhető ez a megoldás. Sőt az is, hogy ez a bérlet bizonyos időn túl munkásrészvény for­májában tulajdonba is át­menjen. Ennek a részletes technikáit azonban még ki kell dolgozni egy konstruktív kormányprogramban. Molnár Pál 1980-ra a turizmus Ame­rika (és a világ) második legnagyobb iparává nőtt, közvetlenül az olaj-business mögött, megelőzve a hadi­kiadásokat és az egészség­ügyet — 500 milliárd dollár forog itt ekkor már évente! Vegasnak is jut belőle vala­mi, sőt éppen Vegas e szé­dület egyik motorja. A kaszinók feletti ural­mat pedig átveszi a számító­gép. Ha nem is veszi át egé­szen a maffiától, de mellé­rendelve, „megszelidítve” a maffia korábbi játékszabá­lyait . . . 1989-ben pedig megnyílt a Mirage, amelyben fehér tig­risek sétálnak, a dzsungel bevonul a játéktermekbe, és a falak üvegből vannak né­hol, mögöttük a Csendes­óceán mélyének élővilága úszkál... mint a látogató is, az időtlen boldogság mély vizében, míg csak meg nem fullad az irigységtől. Most a megfulladás után gyűjtött sztorik következnek. (Nem kell elhinni őket, míg el nem mennek, s meg nem látják saját szemükkel és zsebükkel, hogy milyen is tud lenni az élet, ha csak egyetlen jelzője van: az édes élet. .. álmaink fény­ben és varázslatokban fo­gant élete.)• Bemutattuk-e ezzel a szerencsejátékok álombiro­dalmát? Szavakkal nem le­het. Legalább egy hosszú éjjelen látni kell Las Vegas csillogó varázslatát. A váro­­ ­ross László sét, ahonnan leginkább ér­demes importálni a Nap­fényt (meg valamit a játék­­szenvedély ördögi szépségé­ből). Laza sétánk végén még néhány friss sztorit ígértünk. Íme. (Végül is ilyeneket gyűjteni mentem ki Vegas­­ba januárban, nem hiszik? Ki tételezné fel rólam, hogy csak a póker-rulett-black­­jack-szenvedély űzött olyan messzire? Nem, a boldogság időtlen mélyvizében úszkál­va is egyfajta „kiküldött tu­dósítónak” tekintettem ma­gam — és az is lettem: min­den kaszinóból kiküldtek a végén.) A legjobb, ha végigszto­­rizunk egy egész napot. (Vagy éjszaka?) Vegasban minden éjjel-nappal műkö­dik s a játékosok kívül élnek az időn, amennyire lehet, de rajtam azért megmaradt az arany karóra (szerencsé­re nem fért bele a Nagy Leégés Percében a félkarú bandita ötdolláros nyílásá­ba) — így figyelni tudtam, hány órakor, mi történik ... Most például: Nulla óra nulla perc van. A Mirage Hotel huszonegy fehér tigrise megfeszül. A rulettasztal nyújtózik ál­maikban. Csak a Szenvedély méhe szül „ilyen perc nél­kül búvó percet. . .” ideje hát vacsorázni. Átsétálok a Ceasars Palace-ba a zenélő mozgójárdán, ókori dallam kísér a szökőkutak felöl, zöldes fények varázsolják vágyálommá ezt a pogány mennyországot. A szálloda halljában aranyiban ringa­tózik Kleopátra hajója, egy cselesen kanyargó mestersé­ges tavon. Mi hiányzik e cézárok ko­rát idéző pompából? Talán a tűz, Néró őrült lángolása? Például, hogy az asztalnál készülő vacsora tüzében le­ég a vendég? De hiszen az már korábban leégett! (Az átlagveszteség 4,3 napos át­­lag-itt-tartózkodás esetén 701 dollár. Ebből vissza le­het nyerni körülbelül két­százat. Aki többet mond, gyanús, hogy ott se volt.) Fényképeznek, ahogy eszem, meg lehet venni a fotókat. Meg a fotóslányt. Előbbi 14 dollár, utóbbi 100.) (Ebben az elegáns környe­zetben a 25 százalékos áfa, vagyis a minden lányhoz — és fiúcskához — hozzácsa­pott AIDS-kockázat szóba se jöhet. Itt még az is kigyó­gyul az AIDS-ből, aki vala­hol a város szélén már ran­devúzott vele.) Egy óra. Átsétálok egy, má­sik kaszinóba, mert ott min­den másképpen van — a pincérek például diadalittas operaáriákat énekelnek, mi­közben hozzák a whiskyt, hogy jókedvű legyen a ven­dég. A vendég pókerezni kezd jó kedvében. Pedig tudja, hogy a Royal flush valószí­nűsége egy a hatszáznegy­­venkilencezer-hétszáznyolc­­vankilenchez. De ki tud ilyen hosszú számot megjegyezni éjjel egykor? A póker démona, ő igen. De ő ellenünk játszik. Két óra. Még minden lük­tet, fénylik, él és mozog. Nászutasok vonulnak át a játéktermeken.­­Minden év­ben hatvanezer házasságot kötnek Las Vegasban — a világon itt a legegyszerűbb az örök hűség ígéretét elre­­begni (25 dollár és 10 perc az egész, ha csak nem bo­londozva zajlik a ceremó­nia, például ejtőernyősugrás közben), ilyenkor a pap is fent lebeg áldásosztón az ifjú pár felett vagy ezer méterrel, az angyalok kö­zött), vagy a tízméteres nyitott óriásautó közepén berendezett meleg vizű kis úszómedencében, miközben a csodakocsi lassan gurul a főutcán (a legendás Strip­en) és a járókelők irigykedve nézik a fesztelenül mezte­lenkedő szerelmeseket — Rómeó minden ruhája egy bársony csokornyakkendő, Júlia fején fátyol feszül — de ? Show-business nevelt, s ir .Mára enyhén eretnek pap hisz a házasság minden esztelenséget legyőző szent­ségében és abban is, hogy a szexuális forradalom végül is innen indult. . . Las Vegasban volt az es­küvője Elvis Presleynek a világszép Priscillával, Bri­gitte Bardot-nak is, Jane Fondának is Roger Vadim­­mal — szerencsére nem egy­szerre —, Mickey Rooney többször is ide járt esküvőz­­getni, Tony Curtis is, Joan Collins is szerette a vegasi nászéjszakákat. Végül miért ne­m az élet maga is szerencsejáték, sőt a Vegasban kötött házasság a legvonzóbban kockázatos pókerparti — és ezen leg­alább nyerni is lehet. Ha mást nem, némi világhírt. Három óra-Ki ez a meggyötört szel­lemalak, ki ez az imbolygó kísértet itt a Circus Circus kaszinóban, a pénznyelő­automaták körül? És négykor ki ez a sápadt lidérc, álmos drakula, zöl­des arccal bolyongó zombi itt a Cézár Palotájának szö­­kőkútja mellett? Én lennék? Minden pénze­met elvesztettem? Vagy csak a közelgő hajnal go­nosz tréfája ez? Néró márványszobra min­denesetre lefelé fordítja hü­velykujját és gúnyosan rö­hög. Ideje lefeküdni, öt óra. Élénk mozgás a rulettasztalok körül. Miért hiszik ennyien, hogy három­szor egymás után kijön a 17-es? Miért hiszik, hogy a fordítva felvett frakkinghez illő felemás színű tornaci­pőben, lila játékkenguru ér­zékeny farkát szorongatva, bioritmusos napokon háttal ülve a széken és az ördög öreganyjához óhéber nyel­ven fohászkodva háromszo­rosra nő a nyerési esély? A babonának mi köze a rulett­hez Vegasban? A dealer úgy pörgeti a golyót, hogy ne a sötét babonák kerge megszállottja nyerjen, ha­nem a felülről, kis ipari ka­merán át figyelő, garantál­tan babonamentes maffiózó, a Nagy Játékszenvedély e vidám és színes poklának igazi ura . . . Varázsszemeik szürkésfeketén, szinte észre­vétlenül lebegnek a zöld hajú százdolláros hasát si­mogató kezek, félrecsúszott parókák, cselesen keringőző rulettgolyók, pénzevő robo­tok, boszorkányos mozdula­tokkal örökké kártyakeverő pókerhuszárok felett. . . Hat óra. Legtöbben még most is, az álmosság szelíd istennőjével dacolva, sőt dü­­hödten pofonveregetve őt, a félkarú rabló fémkarját hú­zogatják, valamelyik slot­­masinából akarják kitermel­ni hazafelé a bérelt magán­repülőgép árát. Sikerülhet ez? A hotel­kaszinók nagy ré­szében ezernél is több ilyen masina pörgeti-nyeli-adogat­­ja vissza, vagy eszi mieg százszor egymás után a be­ledobált egydolláros érme­ket, miközben ravasz elekt­ronikája, elegánsan, de vég­leg elrejti titkát. (Folytatjuk) 11 Fokozni kell az elhárítást A k­ti­r­isálódtak ti külföldi hír Interjú a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával Közismert, hogy minden ország rendelkezik titkokkal, amelyek védelméről a titkosszolgálat gondoskodik. Ez a testület nálunk is működik, elnevezése: Nemzetbiz­tonsági Hivatal. A Magyar Köztársaság új kormánya hivatalba lépését követően, elsők között intézkedett a titkosszolgálat folyamatos működéséről. A Nemzetbiz­tonsági Hivatal főigazgatójának kinevezte az 51 éves Nagy Lajost, aki az utóbbi hónapokban mint elnök irányította a „Duna-Gate” botrány után átszervezett szolgálatot. Hogyan került kapcsolatba a titkosszolgálattal? — A sorkatonai szolgálat letöltése után segédműveze­tőként dolgoztam a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban, ahol 1962. tavaszán, amikor aktívabban megkezdték a törvénysértésekben különö­sen kompromittált állambiz­tonságiak leszerelését, meg­kerestek, hogy van-e kedvem a Belügyminisztériumban dolgozni. Akkor már tudta, hogy a titkosszolgálathoz szemelték ki? — Nem. Valójában telje­sen idegen volt számomra a belügyi szervezetek működé­se. Nappali tagozaton vé­geztem el az akadémiát. Két évvel később valamiféle sejtelmes felvételi vizsgára kerültem, s miután megfe­leltem az intelligencia-vizs­gálatokon, az idegennyelvi főiskolán tanultam tovább, végül hírszerző tiszt lettem. Vietnamtól Svédországon át az Egyesült Államokig jár­tam a világot. Mindvégig hírszerzőként dolgozott? — Nem. Ugyanis később a hírszerzés biztonsági szolgá­latának lettem a vezetője.­­Az időközben megkezdő­dött hazai változások nem befolyásolták a hírszerzés tevékenységét? — Mi talán előbb vettük észre a készülődő változást, mint az itthoniak. A váltást természetesnek és elkerülhe­tetlennek tartottuk, hiszen az akkori rendszert korrek­cióval már nem lehetett kor­szerűsíteni. A szervezeti vál­toztatást már 1989. elejétől szorgalmaztuk. A belügyből való kiválás fontosságát is hangsúlyoztuk. A titkosszol­gálat valójában csak a kor­mány irányítása alatt mű­ködhet eredményesen és al­kotmányosan, így jutottunk el a mai helyzetig: kormány­­szervként alakult meg a Nemzetbiztonsági Hivatal. Bekapcsolódhatnak a po­litikai pártok a titkosszolgá­lat irányításába? — Egyes politikai tömö­rülések, pártok megkísérlik a pártpolitikai csatározások eszközéül felhasználni a Nemzetbiztonsági Hivatalt, ez azonban nem megy. A szolgálat nem csak szavak­ban, de a gyakorlatban is depolitizált. A kormánynak jelentünk és csak kormány­­szervtől fogadunk el megbí­zást. Mi tartozik a Nemzetbiz­tonsági Hivatal hatáskörébe? — A kémelhárítás. Aktivizálódott irányunk­ban a hírszerzés? — Nyugodtan állíthatom, hogy soha nem látott mére­teket öltött. Ez nem azt je­lenti, hogy több az ellensé­günk, hanem megnövekedett irányunkban a külföldi ér­deklődés. Olyan államok is megindították a felderítést, amelyek számára korábban nem voltunk érdekesek. Az országba való tőkebeáram­lást mindig megelőzi a fel­derítés. Ezért nem is szabad haragudnunk, hiszen érthe­tő módon érdekli a jövőbeli politikai és gazdasági part­nereinket, hogy mennyire kiegyensúlyozott nálunk a társadalmi helyzet, a befek­tetett tőkéjük hasznát ké­pesek lesznek-e kivinni, te­hát megtal­álják-e a számí­tásaikat a velünk való gaz­dasági együttműködésben. A magyar kormány hasonló meggondolásokból igyekszik diszkréten kezelni a lehető­ségeket, tehát megtartja ma­gának azokat a titkokat, amelyek a kelleténél na­gyobb nyíltsággal mutatják meg az elképzeléseinket. Amilyen módon aktivizáló­dik irányunkban a hírszer­zés, legalább olyan haté­konysággal kell fokoznunk az elhárítást. A szolgálat foglalkozik a terrorelhárítással is? — Ez a Nemzetbiztonsági Hivatal alaptevékenysége közé tartozik. Tudomásul kell venni, hogy már nem vagyunk „kedvezményezet­tek”. A nemzetközi terro­rizmus bennünket sem kí­mél. Pontosan tudjuk, hogy a nemzetközi terrorizmus igen alaposan felkészített szervezetekből tevődik ösz­­sze. Nem is jelent számuk­ra gondot egy-egy akció megszervezésének és lebo­nyolításának anyagi támoga­tása. A terrorelhárítással kap­csolatban meddig tart a Nemzetbiztonsági Hivatal hatásköre? — Alapvető feladatunk a készülő terrorista tevékeny­ség operatív felderítése. A már bekövetkezett támadás fegyveres felszámolása a rendőrség Komondor-szolgá­latának a dolga. Szoros a kommandósokkal való kap­csolatunk, hiszen több eset­ben úgy sikerült megelőzni bizonyos terrorcselekménye­ket, hogy erős komondor­szolgálatot helyezünk ki a fenyegetett területre, vagy szükség esetén látványos vé­delmet biztosít a kommandó, miközben mi a veszélyhely­zetben levő személy operatív biztosítását látjuk el. Ezt a tevékenységet természetesen az, érintettekkel egyeztetjük. Az ilyen jellegű fenyegetett­ség sajnos nem csökken, sőt mondhatom, hogy szinte mindennapossá vált. Ezt a szolgálati ágat is tel­jesen új alapokra helyeztük. A terrorizmus ellen ugyan­is csak nemzetközi együtt­működéssel lehet hatásosan fellépni. Ezen a téren vala­mennyi országnak azonosak az érdekei. Nyílt, őszinte és állandó kapcsolatban va­gyunk a különböző orszá­gok elhárító szervezeteivel. Milyen szervezet került az egykori belső biztonsági szolgálat helyébe? — Az Alkotmányvédelmi Szolgálat. Ennek a feladata a kormányzati személyisé­gek védelme és azoknak a felderítése, akik törvényte­len eszközökkel támadnak az alkotmányos rend ellen. Ezek általában különböző ol­dalon álló szélsőségesek. Hangsúlyozom, hogy csak a törvénytelen eszközökkel tá­madók ellen irányul a tevé­kenységünk. A nyílt politikai megnyilvánulások elleni fel­lépés nem tartozik a Nem­zetbiztonsági Hivatal hatás­körébe. Schmidt Attila

Next