Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)

1990-06-02 / 128. szám

14 SZOMBAT, 199­0. JÚNIUS 2. NÉPSZAVA HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága feleség és édes­anya, Maros Ágostonná sz. Csernus Anna életének 90. évé­ben, súlyos betegség után, 1990. május 5-én elhunyt. Drága ha­lottunkat 1990. június 7-én, ne­gyed 3 órakor helyezzük örök nyugalomra a Pesterzsébeti te­metőben. Emlékét örökké meg­őrizzük: férje, leánya, Dávidné Maros Éva és rokonai. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mind­azoknak, akik május 29-én, drá­ga fiam, Szerencsés Tamás te­metésén részt vettek, és utolsó útjára elkísérték. Szerencsés Andrásné. A Magyar Rádió osz­tályvezető-helyettest ke­res számviteli tevé­kenységének irányítá­sára. Feltétel: 5 éves szakmai és pár éves vezetői gyakorlat, egye­tem­i, vagy főiskolai végzettség. Számítás­­technikai ismeret előnyt jelent. Keresünk továb­bá gyakorlott pénzügyi előadót középiskolai végzettséggel. T.: 138 8225. A Budai Gyermekkór­ház-Rendelőintézet azonnali belépéssel fel­vesz Zsuk gépkocsira gépkocsivezetőt (moso­dai szállításra). Fizetés megegyezés szerint. Je­lentkezni lehet a gaz­dasági osztályvezetőnél a 115-9010-es telefon­számon. Kisiparos felvesz víz-, gáz-, fűtésszerelőt és lakatost. Jelentkezés: Bp. IX., Páva u. 18 sz. alatti építkezésen, 7—9 óra között, Kapi­tány. Szerződéses üzletünkbe eladót keresünk, Kő­bánya centrumában Fizetés megegyezés sze­rint. Érdeklődni lehet 15­75-190. A Budapesti Konzerv­gyár (Bp. X., Maglód út 47.) az alábbi szak­mákra keres jelentke­zőket. Szállítási cso­portvezető, ofszet gép­mester, gépjavító laka­tos, női és férfi öltöző őr (munkakönyves),­­ gázkazánkezelő, víz­vizsgáló meós, lemez raktári csoportvezető nyomda-előkészítőbe fényképész. Felvételre jelentkezni lehet sze­mélyesen vagy telefo­non: 177-0211/123, vagy 223 melléken. A Budai Gyermekkór­ház­ Rendelőintézet fel­vételre keres leltárel­lenőrt. Egészségügyi gyakorlattal rendelke­zők jelentkezését vár­juk. Fizetés megegye­zés szerint. Jelentkezés a gazdasági osztályve­zetőnél a 115-9010-es telefonszámon. Továb­bá felveszünk pénzügyi gyakorlattal rendelkező könyvelőt és munka­ügyi előadót. Egészség­­ügyi gyakorlattal ren­delkezők előnyben ré­szesülnek. Jelentkezni lehet a 115-4828-as te­lefonszámon. Keres­kedelmi Építő és Szolgáltató Vállalat, 1117 Bp. XI., Budafoki út 183. telephelyére szállítási csoporthoz ügyviteli munkakörben munkatársat keres. Bérezés: megegyezés szerint. Érdeklődni lehet: személyesen, vagy telefonon, Ibrányi Istvánná csoportvezetőnél. 161-3030 100. „Puskás Tivadar” Műszer és Gépipari Szövetkezet, Bp. XIII. ker., Topolya u. 4—8., transzformátor részlegébe felvesz szorgalmas, fiatal férfi munkaerőket elektro­műszerész és betanított elektro­műszerész­ munkakörbe, tmk részlegünkbe keresünk legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező villany­szerelőt, aki a csoportvezetői teendőket is ellátja. Felveszünk továbbá pénzügyi osztályunkra középfokú végzettséggel rendelkező pénztárost. Érdeklődés: személyesen, vagy a 140-2169 19 melléken, a munkaügyi osztályon. Járműi Trabant 601 TLS, éves, első kézből adó. Tel.: 141-1014. Skoda 120 L (12 éves, műszaki vizsga 1991. II.-ig) sürgősen eladó. Tel.: 155-2331, 10—16 óráig. 0 km-es, 1500-as, kék Lada 2107-es 430 ezer Ft-ért eladó. »Soroksár 1516523« jeligére a ki­adóba. Eladnám igényesnek 74 nm-es, tehermentes, 1 + 3,5 szobás, világos, étkezős, gardróbszobás, telefonkötvényes, par­kettás, átalakított la­kásom, csendes kör­nyezetben. Megtekint­hető hétköznaponként, 17 óra után. 32 500 Ft/ nm. Cím: Horváth, Bp. XVII., Borsó u 60. III. 11. Nyolcéves, oldal­ko­csis Jáva motor eladó! Érdeklődni lehet egész nap, Hetényegyháza, Szegfű u. 1. sz. alatt. Albérlet Lakásokat bérelünk bérbe adunk. Rapid Fi­zetővendéglátás. XI. Bercsényi u. 8. 186 7085. Ingatlan­­ Tanya eladó Lajosmi­zsén négy hold földte­rülettel. Tel.: 158-8387 Kereskedők, fogorvo­sok, fodrászok, kozme­tikusok és szolgáltatók számára elsősorban osztrák és nyugati ven­dégek kiszolgálására üzlethelyiséget, garzon­lakást kínálunk Moson­magyaróváron az M1-es út mellett, Szentgott­­hárdon a város köz­pontjában. Kedvező fi­zetési feltételek, örök tulajdon, nyár végi üz­letnyitás. Kölcsön fel­vételénél közreműkö­dünk! Részletes tájé­koztatót küldünk: Tér és Forma, 1064 Buda­pest, Szondi u. 45- 47. 9400 Sopron, Fe­­renczy J. u. 4. Tel. 111-1861, 99-12-228. Váctól öt km-re (Cse­­kén) 3760 nm telek el­adó, 20 nm-es, házilag készült faházzal. Ára: 180 ezer forint. Juhász Gábor, Bp. IV., Rónai S .u. 35. X. 32. 121 3639 (Torday). Zuglói, 2 szobás, össz­komfortos, II. emeleti, 53 nm-es, telefonos, erkélyes lakást elcserél­ném 1 szoba, összkom­fortos, I. emeleti, tele­fonosra. Tel.: 251-9217. Oktatás Kémia-, matematika-, fizikakorrepetálás szak­tanárnál. Tel.: 149­ 1751, 14 órától 138­ 1925 is. Kémia-, fizika-, mate­matikakorrepetálás szaktanárnál. Tel.: 149 1751. 67 éves özvegyasszony, nyugdíjas, egy kis testi hibával keresi 67—70 éves özvegyember isme­retségét élettársi kap­csolat céljából. Káros szenvedély­mentes le­gyen. »Józan élet — 1516266« jeligére a ki­adóba. Víz-, gáz-, központifű­tés-szerelő munkát vál­lal rövid határidőre. Telefon: 173-1017., reg­gel 9—21 óráig. 61 éves özvegyasszony keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét, aki hű társa lenne. »Köl­csönös megbecsülés — 119120« jeligére a kis­pesti hirdetőbe. 76 éves, vidéken egye­dül élő, özvegyember szeretne megismerked­ni egy olyan nővel, ki hajlandó volna hozzá költözni élettársnak, életkort nem nézem. »Várlak 644« jeligére kiadóba. 47 éves csökkentlátó férfi megismerkedne házasság céljából egy­szerű, szerény hölgy­gyel. Kalandorok kizár­va. »Várlak 1516520« jeligére a kiadóba. Szolgáltatási­­ MAGÁNUL­LALKOZÓK n WSYOHXZTOSN­ASA Fürdőkád-felújítási Ré­gi lekopott fürdőkádak felújítását a helyszí­nen. garanciával. 133- 0286. Gépi földmunka 161 i­m Hitelek és befektetések közvetítése. 12—18 órá­ig: 162-1952. KÖZLEMÉNYEK Az év Isztambuli ajánlata! Isztambul 2200 Ft és 45 DM, — 2500 Ft és 60 DM. Folyamatosan, egész évben, kedden és szom­batonként, városnézéssel, ázsiai kirándulással, kívánságra fél­­penzióval. Csoportkedvezmény: Eurotours, Lenin krt. 73. (ud­varban), 15-31-916, 15-31-751. — Pallas Tours, Dohány u. 46. 14-21-179, 14-15-401. Minden rész­vételi jegyünk 10 DM/fő érték­ben levásárolható. Isztambul — üdülés, autóbusz­­szal, félpenzió, 6 nap, 5900 Ft + 12 USD; Kavala — üdülés, au­tóbusszal, félpenzió, 6 nap, 8100 Ft 4­ 18 USD; San Marino — kirándulás, autóbusszal, 2 nap, 1700 Ft + 12 USD; Velence — kirándulás, autóbusszal, 2 nap, 1050 Ft + 6 USD; München — kirándulás, autóbusszal, 2 nap, 900 Ft + 6 USD; Bécs — Safari­park — HUMA, 1 nap, 350 Ft + 20 ATS. Velünk utazzon, meg­éri! Jelentkezni lehet: Helvetia Travel Utazási Kft. Bpest, III. ker., Bécsi út 42. (Kolozsi piac háta mögött.) Tel.: 188-93-53. Velence—Firenze—San Marino —Ravenna! A HOLMÁVAL, nyáron és ősszel: 99 DM + 2790 Ft. HOLMA Kft., hétfőtől pén­tekig, 8—16 óráig, I., Fő u. 4., hétfőtől szombatig, 9—19 óráig, VI., Anker köz 4. A BUDAPESTI PORCELÁNGYÁR (Bp. XIV., Öv utca 153.) felvesz: — géplakatost — általános lakatost — elektroműszerészt — szerszámkészítőt — hidraulikaszerelőt — villanyszerelőt — kőművest (samott munkára) — targoncavezetőt (vizsgával), valamint — férfi és női betanított munkásokat — egy, illetve két műszakos munkarendbe. Bérezés: teljesítmény, illetve megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaerő-gazdálkodásán, illetve PAPP IMRE termelésirányítónál. Telefon: 251-1333/111, 153, 195-ös mellékelten. A KŐBÁNYAI GYÓGYSZERÁRUGYÁR gyógyszeralapanyag-gyártáshoz azonnali belépéssel felvesz — vegyésztechnikusokat­ — vegyianyaggyártó szakmunkásokat — érettségizett fiúkat, lányokat. Heti 40 órás, váltott műszakos munkarendi Kiemelten magas kereseti lehetőség, minden ledolgozott munkaórára 10,- Ft munkahelyi pótlék! Felvételre keresünk továbbá II. kerületi kutatólaboratóriumunkba vegyésztechnikusokat, illetve vegyészlaboránsokat, szervizpreparatív munkára. Jelentkezés, érdeklődés: KŐBÁNYAI GYÓGYSZERÁRUGYÁR, Budapest X., Gyomrai u. 19-21., munkaerő-gazdálkodási osztály. Telefon: 157-2693. AJÁNLJUK SZÍVES FIGYELMÉBE A SZABAD TÉR SZÍNHÁZ 1990-es NYÁRI PROGRAMJAIT ! Hilton Szálló Dominikánus Udvara Az előadások este fél 9 órakor kezdődnek! Július 5. (esőnap: július 7.) a Benkő Consort koncertje, július 6. (esőnap: július 7.) Orient Jazz együttes koncertje, július 9. (esőnap: július 12.) Perényi Eszter és Némethy Attila szonátaestje, július 10. (esőnap: ...) Mandel Quartet - Mátyás király zenéje, július 11. (esőnap: július 12.) a Miskolci Zeneművészeti Főiskola Kamarazenekarának hangversenye, július 13. (esőnap: július 15.) Kovács Dénes hegedűművész és az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarának hangversenye, július 14. (esőnap: július 15.) a Hamburgi Blockflőtések koncertje, július 16. (esőnap: július 18.) Szokolay Balázs zongoraestje, közreműk.: Szokolay Ádám (fuvola), július 17. (esőnap: július 18.) a Veszprémi Városi Szimfonikus Zenekar hangversenye, július 20. (esőnap: július 22.) a Magyar Barokk Trió koncertje, július 21. (esőnap: július 22.) Kincses Veronika dalestje, július 23., 24., 25. (esőnap: július 26.) Budapest Orfeum, Benedek Miklós - Császár Angéla - Szacsvay László, július 29. (esőnap: július 31.) Ruha István (Kolozsvár) hegedűestje, július 30. (esőnap: július 31.) a Bartók Béla Konzervatórium Szimfonikus Zenekarának hangversenye, szólista: Ruha István (hegedű). Margitszigeti Szabadtéri Színpad Az előadások este fél 9 órakor kezdődnek! Július 2. (esőnap: július 3.) a Magyar Állami Népi Együttes - Rábai Miklós - Molnár István emlékműsora, július 6. (esőnap: július 9.) Nemeskürty István - Rossa László - Bella István: TEMESVÁR, 1514 - oratórium, július 20. (esőnap: július 24.) Cigánykarnevál - a 100 tagú Budapest Cigányzenekar műsora, július 25., 27., 30., augusztus 1. (esőnap: július 28., augusztus 2.) G. VERDI: A TRUBADÚR olasz nyelvű opera-előadás két részben, vezényel: Medveczky Ádám, rendezte: Koltay Gábor, augusztus 14., 15., 17., 18., 19. (esőnap: augusztus 16., 20., 21.) este 9 órakor! Jézus, az ember fia - Győri Balett, Markó Iván Táncszínháza műsora, művészeti vezető, koreográfus: Markó Iván, augusztus 20. (esőnap: nincs) délután 5 órakor! Magyar Állami Népi Együttes új gálaműsora, augusztus 24. (esőnap: augusztus 25.) este 6 órától éjfélig! JAZZ BY NIGHT nonstop dzsesszparádé külföldi és hazai sztárokkal, művészeti szerkesztő: Kiss Imre (Magyar Rádió). Körszínház Az előadások este 8 órakor kezdődnek! Augusztus 1. Mindhalálig Beatles - a Thalia Színészzenekar koncertje, augusztus 2. Népszerű muzsika, Szenthelyi Miklós és a Magyar Virtuózok hangversenye, augusztus 3. Fúvósparádé a Délnémet (ULM) Rézfúvós Együttes koncertje, augusztus 6. a Tomkins Énekegyüttes műsora, augusztus 10., 11. a Kodály Kamara Táncegyüttes műsora, augusztus 18., 19. Johann­ Strauss-est, augusztus 27. a Benkő Dixieland Band koncertje, augusztus 28., 29. Balettvarázs a Magyar Állami Operaház balettművészeinek előadásában, augusztus 30. a Muzsikás együttes koncertje. Jegyek válthatók:­­ a Madách Színház szervezési osztályán, VII., Lenin krt. 31-33. Tel.: 142-3747; 122-4256 - a Thália Színház szervezési osztályán, VI., Nagymező u. 19. Tel.: 111-8018; 131-0105 - a Színházak Központi Jegyirodáiban, VI., Andrássy út 18. Tel.: 112-0000 II., Moszkva tér 3. Tel.: 135-9136 XXI., Rákóczi u. 117. Tel.: 158-4921 a Színházak Központi Szervezési Irodájában, IX., Ráday u. 9. Tel.: 117-8244 a Szabad Tér Jegyirodájában, XIII., Fürst S. u. 10. Tel.: 111-4283 az RRI Jegyirodában, V., Váci u. 33. Tel.: 138-2237 Figyelem ! Új jegyvásárlási lehetőség! Csoportos (legalább 25 fő) jegyigénylés esetén 15% kedvezményt biztosítunk. Az igényeket a Szabad Tér Színház szervezési osztályára kérjük elküldeni (1122 Budapest, Városmajor, Pf. 95.) Tel.: 175-5922 38. Az egyéni érdeklődőknek postai utánvéttel tudunk jegyet biztosítani. Megrendelés a fenti címen. ÚJ MŰSORRAL, NYÁRI SZABADTÉRI MEGLEPETÉSEKKEL VÁLTOZATLAN ÁRON VÁRJUK KEDVES NÉZŐINKET!

Next