Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)
1990-06-08 / 133. szám
NÉPSZAVA 1990. JÚNIUS 8. PÉNTEK Haaarendelték a bányászokat Mongóliából Ablakon kidobott 470 millió Mint azt május 31-i lapunkban hírül adtuk, a mongoliai Sul-Caganból küldetéssel jött haza Magyarországra Balog György bányalakatos csoportvezető és Csizmadiáné Németh Márta bányamérő. Ők ugyanannak a Wolframinvest Ércbányászati Fővállalkozó Közös Vállalatnak a szerződéses dolgozói, mint ötven társuk, akik május 21-én munkásgyűlésen hatalmazták fel őket: intézkedjenek bérük több hónapos elmaradása és helyzetük tarthatatlansága miatt. Az ügynek újabb fejleményei vannak és elképesztő tanulságai, amelyekkel az időközben szabadságáról hazaérkezett vállalati igazgató, dr. Falus Gábor szolgált. Mielőtt a dolgozók elmaradt járandóságairól beszéltünk volna, a direktor fanyar mosollyal közölte, a Wolframinvest helyzetét nem csupán a fizetésképtelenség jellemzi, hanem például az is, hogy egy hét múlva ki kell költözniük az Ipari Minisztérium épületéből, de hogy hová mennek, arról halvány elképzelése sincs. Ő egyébként másfél éve vezeti a vállalatot, amelyről azt kell tudni: a mongóliai magyar bányatelep létrehozásáról, mint a „szocialista együttműködés új formájáról” 1983-ban a Marjai József vezette gazdasági bizottság határozata döntött. 1986-ban láttak neki a magyarok a beruházásnak, a lakóházépítéseknek és a bányanyitásnak, majd 1988-ban megkezdték a wolframkitermelést, hiszen a 470 millió forintos állami kölcsönt 1989-től évente 90 millió forintjával kellett volna viszszafizetni. A „szocialista együttműködés” eme új formája azonban pillanatok alatt befuccsolt, jószerivel azért, mert a wolfram világpiaci ára 1977 óta rohamosan zuhan. — Ha ön mindezt tudta és látta, miért vette át elődjétől a céget? — kérdezem az igazgatótól. — Azért — válaszolja —, mert két feltétel teljesülése esetén gazdaságossá lehetett volna tenni a bányát. Sajnos, a Magyar Nemzeti Bank nem engedélyezte, hogy a mongol bankkal hitelszerződést kössünk 1,2 millió transzferábilis rubelre. A Pénzügyminisztérium viszont nem adta meg a moratóriumot a hiteltörlesztésünkre. Én leveleztem, nekem szóban mindenki biztatást adott, de mamár tudom, a mongóliai wolframbánya senkinek nem volt fontos. Olyannyira nem, hogy április 5-én dr. Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettesnek írt levelemre máig nem kaptam választ. De hogy pontosak legyünk, „valami” azért március 29- én történt. A Minisztertanács ezen a napon egy szigorúan titkos határozatot hozott a magyar—mongol kormányközi egyezmény felmondásáról és a wolframbánya felszámolási eljárásának azonnali megkezdéséről. Ám sem ezt követően, sem Falus igazgató válasz nélkül hagyott levele után nem történt semmi, holott a vállalat vezetője megírta: „1990. április 20-tól kezdődően képtelenek vagyunk fedezni a Mongóliában felmerült költségeket, a munkabért, az energiát, a benzint, a robbanóanyagot, az élelmet. A dolgozók minimális létfenntartási szükségleteit sem tudjuk biztosítani...” — ön beígérte ebben a levélben, hogy hazarendeli a dolgozókat. Mégsem tette meg .. . — Nézze, az ember önként nem akar börtönbe kerülni! — Ha jól tudom, a napokban mégis a hazarendelés mellett döntött. — Az igazgatótanács határozott úgy, hogy az ötven dolgozó három turnusban június végéig jöjjön haza. Ma már ugyanis ott tartunk, hogy embereink személyes biztonsága is veszélyben van. — Ez azt jelenti, hogy ott hagyják őrizetlenül a bányát és a kis kolóniát? — Úgy, ahogy mondja. Sajnos, a bánya eladhatatlan, legfeljebb oda lehet ajándékozni a mongoloknak . . . S hogy mi lesz a hazarendelt bányászoknak járó pénzzel? Dr. Falus Gábor azt mondja, a munkabéreket folyamatosan utalták, arról nem ők tehetnek, hogy az átfutási idő egy-másfél hónap. A dolgozók panasza mégis jogos, mert a tavaly év végi vállalati bértartozás 5,3 millió forint, és 10,7 millió forint külszolgálati díjjal is adósa a cég a munkásainak. A történet tipikusanmagyar, hiszen, mint kiderült, az említett okok miatt a vállalat szerződésszegést követett el azzal, hogy embereinek csak részben fizette ki járandóságukat. Jó, ha augusztusban pénzhez jutnak. Tipikus azért is, mert a 470 milliós beruházás ablakon kidobott pénz. De vajon a bányászok szakszervezeti szövetsége hogyan vélekedik a történtekről? Szűcs Ernő, a szervezet munkatársa hétfőn érkezett meg Mongóliából. — Ha azt mondom, hogy a telepen kétségbeesett a helyzet, akkor szelíden fogalmazok. A tapasztalatok alapján határozott úgy szakszervezetünk, hogy megsürgetjük a felszámolási eljárást. A hét közepén elküldtük levelünket az Állami Fejlesztési Intézetbe. Ugyanakkor az ipari, a népjóléti és a munkaügyi tárca vezetőinek is írtunk, kérve őket, hogy a kormányközi tárgyalásokat azonnal kezdjék meg. Tűrhetetlennek tartjuk a közönyt és a lassúságot. Ulánbátorban beszéltem Szapora Sándor nagykövettel, aki elmondta, többször jelezte hazai illetékeseinknek a kinti helyzet tarthatatlanságát. Most hallottam, a hónap közepén megy ki valamilyen bizottság. Mit mondjak, jókor! Egyébként az a ■legszebb az egészben, hogy ■minden érintett mossa kezeit. Azt mondják, nem tudtak semmiről semmit. •Hadd mondjam meg, hogy a történteket a dolgozókkal szemben éppúgy etikátlannak tartom, mint a mongolokkal kapcsolatosan. Ilyen hebehurgyán, ilyen komolytalanul elkezdeni és befejezni valamit, az szégyen. Balog György bányalakatos és Csizmadiáné Németh Márta bányamérő ma ezzel a szégyennel utazik vissza a mongóliai Sul-Caganba. Ezt ,,viszik” társaiknak, pedig nem szolgáltak rá ... (szabó) Suzuki- és Opel-üzlet a láthatáron Holland—magyar festékgyár a Tisza mellett Budapesten képviselet, Szederkényben üzemavató — Exkluzív nyilatkozat a Népszavának Holland multinacionális cég többségi tőkerészesedésével festékgyárat avatnak ma Tiszaszederkényben (Leninváros), a Tiszai Vegyi Kombinát területén. Az 51 százalékos tőkerészt képviselő AKZO cég, amelynek a világ ötven országában több mint háromszáz egysége működik, csütörtökön a Magyar Optikai Művek székházában megnyitotta budapesti képviseletét is. Az ez alkalomból megtartott sajtótájékoztatón M. D. Westermann, az igazgatótanács tagja kiemelte, hogy a nálunk lezajlott politikai változások nyomán megnőtt az érdeklődés az üzleti kapcsolatok bővítése iránt. Az AKZO festékekkel, bevonatokkal foglalkozó részlege és a TVK közötti kooperációs kapcsolatoknak többéves múltja van. Tavaly decemberben vegyes vállalat alapításáról írtak alá szerződést. A TVK régi festékgyárában holland technológiával és berendezésekkel kialakított korszerű üzem május eleje óta működik. A holland cég képviselői külön kitértek arra a nyilatkozatra, amelyet a hollandiai zöldek egy képviselője a Magyar Rádiónak adott, azt állítván, hogy az AKZO cég azért fektet be Magyarországon, hogy Nyugat-Európából ide telepítse át a környezetre veszélyes technológiáit. Westermann úr ezt visszautasította, rámutatott, hogy az AKZO-üzemekre egységes biztonsági és környezetvédelmi előírások érvényesek, akár az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában vagy Japánban, akár Magyarországon rendezik be azokat. A TVK-val létrejött közös vállalkozásuk egyébként a festékiparban a cég egyik legnagyobb külföldi vegyes vállalata. A tegnap megnyílt budapesti képviselet az AKZO valamennyi termékcsoportjával foglalkozik majd. A festékek és bevonatok mellett külön részlegeik termelnek a világban sót, alapvegyszereket, nehézvegyipari termékeket, vegyiszálakat és polimereket, valamint emberi és állat-egészségügyi célú gyógyszereket is. A cég kölcsönös licenc- és hatóanyagszállítási kapcsolatban áll magyar gyógyszergyárakkal. Jellemző gyógyszeripari példa, hogy a cég fogamzásgátló tablettája körülbelül tizedannyi hatóanyagot tartalmaz, mint a magyar Infecundin. A sajtótájékoztató után H. C. Bijvank úr, az AKZO bevonatipari divíziójának ügyvezető alelnöke exkluzív nyilatkozatot adott a Népszavának arról, hogy a TVK-val létrehozott vegyes vállalatnak milyen esélyei vannak a magyarországi Suzuki-üzletbe való bekapcsolódásra. Biztos vagyok abban, hogy az önök kormánya ragaszkodni fog a minél nagyobb arányú hazai beszállításhoz, a mi vegyes vállalatunk pedig képes lesz valamennyi, a Suzuki autókhoz való festéket, bevonatot előállítani. A Suzuki azonban általában a C. ITDH kereskedőházon keresztül szerzi be festékeit, így az esélyeinket jónak látom, de az üzlet még nincs a kezünkben. Sokkal tisztábbnak látszanak esélyeink a Magyarországon gyártandó Opelek esetében. De nem mondunk le a Suzukiról sem. F. T. Magyar—svéd vegyes vállalat alapításáról írtak alá szerződést tegnap Budapesten. Az Inchemtrade — a Chemolimpex leányvállalata — és a svéd Skandinaviska Gödingsimportem AB hatmillió forintos alaptőkével létesítette az SGI Hungáriát. Az új vegyes vállalat két szempontból hívja fel magára a figyelmet. Hiszen önmagában nem szenzáció egy-egy ilyen hír, naponta alakulnak magyar—külföldi vegyes tulajdonú cégek. Ám ebben az esetben a csavaros gondolkodású svéd partner kikötötte, hogy a vegyes Svédcsavar vállalat igazgatója — Gál Péter, a Chemolimpex volt főosztályvezetője — személyes vagyonrésszel is szálljon be az üzletbe. Az igazgató 5 százalékos részesedése az értékpapírpakettban garancia a svéd nagyvállalat számára, hogy az új kereskedelmi vállalkozás nemcsak életképes, hanem nyereséges is lesz, igen rövid időn belül. Az is figyelemre méltó, hogy az SGI Hungária látja el a svéd nagyvállalat üzleti képviseletét, harmadik piacok, például a Szovjetunió felé. A svédek úgy értékelik, hogy megéri egy konkrét piacismerettel bíró, személyes kontaktusokat már kiépített cégnek némi százalékot leadni, hogy bejuthassanak egy számukra kevéssé ismert piacra. Vagyis ebben az esetben kézzelfogható egyfelől a személyes anyagi kockázat jelentősége, másfelől a személyes kapcsolatok pénzben realizálható értéke. A svédektől kell megtanulnunk, hogyan kamatoztassuk helyzeti előnyeinket? V. J. Az altábornagy igent mondott A99 Jyerges-akció 99 Andrea és Noémi ikertestvérek. Négy és fél évvel ezelőtt koraszülöttként látták volna meg a napvilágot, ha ettől a fénytől meg nem fosztatnak. Az inkubátoros kezelés után hazakerült csecsemőkről rövid időn belül kiderült ugyanis, hogy vakok. Az ikreket és Tímeát, hatesztendős nővérüket Nyerges Istvánné egyedül neveli a Káposztásmegyeri lakótelepen. A lánykák ügye elég különös módon jutott el Borsits László altábornagyhoz, a Magyar Honvédség vezérkari főnökéhez. És nyilván a következmény sem nevezhető mindennaposnak: Nyergesnét és a két gyereket katonai repülőgép vitte május 10-én Moszkvába, majd hozta haza a múlt hét közepén. A történet szálai Penke Ferenc alezredeshez vezetnek, aki akarva, akaratlanul mozgatója, főszereplője lett a „Nyerges akciónak”, amely még korántsem zárult le, csupán elkezdődött. Nézzük, hogyan ? Az alezredes két fiával és feleségével szintén Káposztásmegyeren lakik. A kislányok problémájával, s hogy bizonyos műtétek megszüntetnék a vakságukat, az idén februárban ismerkedett meg a helyiközösségek kerekasztal-megbeszélésén. Hadjárat két kislányért — Elmentem, mert egy ilyen lakótelepen könnyen elszigetelődhet az ember információk nélkül — mondja az alezredes. — Ott tudtam meg a családsegítőktől, hogy jótékonysági napot rendeznek egy bajbajutott édesanyának és ikerlányainak megsegítésére. Az történt ugyanis, hogy Pomázon, a Karsai Klinikán tavaly novemberben megállapították: ajánlatos lenne felvenni a kapcsolatot a moszkvai Fjodorov Intézettel a gyerekek operációja és gyógykezelése végett. Igen ám, de ettől kezdve semmi sem ment úgy, ahogy jó lett volna. Nem volt pénz, az idő sürgetett, mert az orvosi vélemény szerint a műtétet nem szabad halogatni . .. Az alezredes valóságos szervezési hadjáratba kezdett, mivel a jótékonysági nap sikertelen volt, jelentéktelen összeggel zárult a gyűjtés. — Abból indultam ki, hogy miben tudnánk mi, katonák segíteni — mondja egy füzetet lapozgatva az alezredes, amelyben nevek, címek, telefonszámok vannak és az intézkedések menetét rögzítette. — És az emberi jó szándék nem várt erővel lendítette előre az ügyet. Kiderítettem, hogy a Karsai Klinikán dolgozó Pettermanné Soltész Ágnes többször asszisztált Fjodorov profeszszor mellett. Beszéltem Csehák Judit titkárságával az orvosi konzílium gyorsításáról, mert a kislányok hivatalos kiküldése enélkül nem ment volna. Tanácskoztam a moszkvai katonai attasénkkal, Kaszmán Károly alezredessel, majd dr. Katona Lászlóval, kinti egészségügyi tanácsosunkkal. Március közepére elkészültek a leletek. Ám, mint kiderült, a hivatalos út igénybevételével két hónapig is eltarthat, míg kikerül a szakvélemény és válasz jön rá. Elmentem hát a Külügyminisztériumba és a futárszolgálattal egyik napról a másikra sikerült Moszkvába vitetni a kislányok vizsgálati paksamétáját. Még elmondani is hoszszadalmas lenne, hány kinti magyar kollégát kértem meg kisebb-nagyobb ügyintézésre. Legfőbb támaszom végül Fehér István ezredes lett, aki vállalta, hogy a két kislányt és az édesanyját befogadja moszkvai lakásukba, és segítik őket feleségével együtt. Katonai géppel .Moszkvába Penke Ferenc minden szálat kézben tartott. Tárgyalt a Malévvel, de a felajánlott féláru jegy is irreálisan drága volt a gyermekeit egyedül nevelő édesanyának. Ekkor támadt az az ötlete, hogy beavatja a vezérkari főnököt, Borsits altábornagyot, és engedélyt szerez arra, hogy a kiképzési repülés keretében, katonai géppel, ingyen jusson ki az édesanya kislányaival Moszkvába. 1990. május tizedikén a Tökölről felszálló gép a Seremetyevói repülőtérre vitte az ikreket és a mamát, ahol Fehér István ezredes várta őket és szolgálati lakásába családtagként fogadta s látta el a kis családot. — Három hetet töltöttek Pista bácsiéknál — mondja Penke Ferenc. — Szinte naponta beszéltünk telefonon, ezért tudom, egy fiatal aszszony volt a család tolmácsa, és a kislányokat 12 intézetben mindenféle vizsgálatoknak vetették alá. Most ott tartunk, hogy megvan a vizsgálati eredmény komplett csomagja. Most fogom lefordíttatni. Hogy miért jöttek haza és miért nem indították el a műtétsorozatot? Erre csak azt tudom válaszolni, hogy a legújabb intézkedések szerint a külföldieket a Fjodorov Intézetben dollárért operálják. Van ugyan egy másik gyermekszemklinika, a Gelmgol, amelyben rubelért is vállalkoznának a műtétre, de Andrea és Noémi esete igen speciális. A moszkvai megoldás tehát, nem jöhet számításba. Az ezredes hat unokája Feltételezhetően azért se menne a kislányok moszkvai műtétje, mert a magyar egészségügy három idei kérésére még csak nem is reagáltak. Nyilvánvaló azonban, ■hogy a lefordított vizsgálati anyag alapján a magyar egészségügyi tárca és a társadalombiztosítás megkeresi azt a klinikát, ahol az ikrek műtétjeit elvállalják. Az alezredes segítőtársaival együtt megtette, ami tőle tellett. Lakása heteken át valóságos információs központ volt. Mi sem jellemzőbb erre a különleges akcióra, mint az, hogy a katonai egészségügyi csoportfőnökségen ingyen állíttatták össze a kislányok higiénés ellátásához a csomagot, benne az egyszer használható injekciós tűket, a gézt, a fájdalomcsillapítót, hogy odakint ez se okozzon gondot. De jellemző Fehér István ezredes egyik telefonmegjegyzése is. Eddig négy unokám volt — mondta Penke Ferencnek. — Andreával és Noémivel hirtelenjében hat lett. . . A kislányok most egy hónapig injekció- és szemcseppkúrán vannak. Penke alezredes a két fiával és a feleségével elhatározta, amíg az ikrek sorsa el nem dől, az események mozgatói maradnak. Egyszerűen azért, mert az intézményes segítségadás megoldatlan. Egyéni figyelmesség, jólelkűség nélkül a mi világunkban nem intéződik el semmi. Szabó Iréné További bérfeszültségek a közlekedésben A közlekedésiek év eleji figyelmeztető sztrájkja óta eltelt időszak intézkedéseit is áttekintette csütörtöki választmányi ülésén a Közúti Közlekedési Szakszervezet vezető testülete. A tanácskozáson ott volt Kálnoki Kis Sándor, a Közlekedési és Hírközlési Minisztérium helyettes államtitkára is. Ismeretes, hogy a szakszervezeti követelésekből jó néhány megvalósult, többről azonban még vita folyik a tárca és az érdekképviselet között. A menetrend szerint dolgozó autóbusz-vezetők számára például már biztosítva van a korkedvezményes nyugdíj, ami azt jelenti, hogy a buszvezetők a leszolgált évek után kaphatnak kedvezményt. Ez a munkakör fokozottan veszi igénybe a szervezetet, s a szomorú tapasztalat az, hogy kevés buszvezető éri meg a nyugdíjkorhatárt. A Közúti Közlekedési Szakszervezet a korkedvezményt a szerződéses, illetve különjárati buszvezetőkre is ki akarja terjeszteni, ami további tárgyalásokat igényel. A januári sztrájk idején követelte továbbá a szakszervezet az azonnali, egyszeri alkalomra szóló, 20 százalékos béremelést, illetve a bérautomatizmus bevezetését, vagyis a béreket igazítsák a mindenkori infláció mértékéhez. Az egyszeri emelésből annyi valósult meg, hogy bizonyos adókedvezmények révén a menetrend szerint dolgozó buszvezetőknek bruttó 16 százalékos bérfejlesztést adhattak a Volán-vállalatok. Az állam tehát konkrétan nem adott pénzt bérfejlesztésre, s az adókedvezmény is csak a buszvezetők számára jelentett némi pluszt, az állomány többi részének nem. Az egyszeri, 20 százalékos központi béremelésből tehát eddig semmi nem lett. A „bérautomatizmus” pedig úgy „működik”, hogy a személyszállítást átsorolták a közszolgálatot teljesítők kategóriájába. Így kevesebb adót kell fizetni, olcsóbban lehet tehát bért emelni. Szó van továbbá egy újabb 10 százalékos bérfejlesztésről, amihez 100 millió forintot adna a közlekedési tárca. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak azonban már nem volt módja a régi kormány hivatali idejében dönteni erről. A fórum nem szűnt meg s mint Kálnoki Kis Sándor elmondta, az ügy a közeli jövőben ismét napirendre kerül. A szakszervezeti követelések között szerepel továbbá a tömegközlekedési pótlék kiterjesztése valamennyi, menetrend szerinti járaton dolgozó buszvezető számára Először ilyen címen csak a BKV-sok, később az öt kiemelt nagyvárosban dolgozó sofőrök is kaptak pénzt, januártól az összes megyeszékhely buszvezetőit megilleti ez a pótlék. A választmányi ülésen is szóba került az új miniszter, Siklós Csaba parlamenti bejelentése, miszerint az útalapból 300 millió forintos támogatásban részesíti a Volán-vállalatokat. Ebből jut a bérfejlesztésre is. A legfontosabb azonban most az, hogy minél több helyközi járatot fönn lehessen tartani, minél kevesebb kis falut vágjanak el a külvilágtól azért, mert nincs a vállalatoknak pénze az összes járat fönntartására. H. K. J. 11