Népszava, 1990. június (118. évfolyam, 127–152. sz.)

1990-06-28 / 150. szám

8 Ml. MIC SODA? „Úgy tűnik, a gazdasági rendszerváltásnál sokkalta nehezebb a gondolkodásmód vágá­nyainak átállítása. Némely újságírókban túl mélyen ivódott be az a reflex, hogy a ma­gánvállalkozást szidni kell.” — Imigyen ref­lektál L. Gy. monogrammal jegyzett levél­íróm a június 21-i számban megjelent önjá­ró könyvespolc című cikkecskémre. Alighanem tökéletesen igaza van levél­írómnak. Már amennyiben nem fogalmaz­tam eléggé világosan, s így „félreolvashat­ta” írásom tartalmát. Tehát, akkor most új­ra pontosítom mondandómat. Nem a magán­­vállalkozásokat (a magánfuvarozókat) ,,szid­tam.” úgy általában, hanem azt a kissé tisz­tességtelen árpolitikát, amely — igazodva le­vélíróm stílusához — kizárólag arra épül, hogy „amíg lópiszok van, veréb is akadhat”. Mert minek is nevezzem azt az árkalkulá­ciót, amely nem számol sem a szállítandó tárgy nagyságával, mennyiségével, sem a megteendő út hosszával? (Ugyanis a budai Skála bútorosztályán várakozó magánfuva­rozók, no meg a Coop-áruszállító „szekrény­árban” és Budapest „harmadik sávjának” megfelelő tarifával kívánta hazafuvarozni keskeny könyvespolcomat, mindösszesen cse­kélyke 860 forintért. Nem véve figyelembe, hogy a szállítandó áru kiindulópontja és vég­célja azonos körzetben van, alig öt villamos­­megállónyira a budai Skálától.­ Ami pedig személyes megrágalmazásomat illeti, csak annyit, ön, tisztelt uram vagy úrhölgyem (mert nem tudom, ki rejtezik a monogram mögött) arra kapta a jogosítvá­nyát, hogy tisztességgel fuvarozzék —, én meg arra, hogy megírjam, ha tisztességtelen dolgokat tapasztalok a mindennapokban. Ki­vált mostanában, amikor már senki és sem­mi nem védi a vevők, az „ügyfelek” érde­keit. Amikor szabadpiac még nincs — de sza­badrablás már van. És nemcsak Budán . . . Gantner Hana TÖRTÉNELMI RUHATÁR Harminc-negyven éves fér­fiak vonultak át a Vörös­marty téren, öltözetük mí­ves cipő, elegáns sötét öl­töny, hófehér ing, gondosan megkötött nyakkendő, kezük­ben diplomatatáska. Arányos alkatúak, egyenes tartásúak, ápoltak. Akár a londoni City úriemberei — keménykalap és esernyő nélkül. Egy új világ előhírnökei. Ahogy el­néztem őket, emlékezetem­ben felidéződött történelmi közelmúltunk ruhatára. Tündöklő csizma, prémes­­sújtásos díszmagyar, prémes, darutollas föveg. Mellettük zsakettek, kemény ingmel­lek, cilinderek feszítettek. Mögöttük, láthatatlanul, me­zítlábas gyerekek, nadrágból kilógó fenekek, cicázó csend­őrtollak. Mindez eltűnt 1945-ben. Topi lett a divat. Nagyon boldogok, lelkesek voltunk abban a gúnyában. Ezt kö­vette a lódenkabát és a mi­cisapka. Aki kalapot hordott, vagy elővette a naftalinból a régi télikabátját, eleve gya­nús lett. Aki pedig nyakken­dőt kötött, az egyenesen osz­tályellenségnek számított. Így ruházkodtunk, miközben az ávéhások ruháztak. A forradalom alatt a lobo­gó és a zsebkendő volt a di­vat. Jött a konszolidáció. Aki nyugati cuccokat hordott, az volt a menő. Dühödt vicsor­gás: Nyugatimádók. Ha jól emlékszem, az ötvenes évek vége felé a Rákóczi úti nagy­áruház egyik kirakata vonzó látványossággal szolgált: farmernadrágos, loncsoshajú figurák, kezükben gitárral. A felirat: Huligánok. Azóta a farmer városi népviselet. Ez volt a rendszer egyik leg­látványosabb veresége. És most itt vannak ezek a harminc-negyven éves, ele­gáns bankfiúk, menedzserek, üzletkötők, üzletemberek. A mi fiaink, de mintha most egyszerre a földből nőttek volna ki. Diplomatatáskájuk­ban és fejükben a jövő. Realisták, őket nem kísérti nosztalgia, mint egyes öreg­urakat a parlamentben. Nem kísérti sem a díszmagyar, sem a cilinder, sem a kakas­­toll, sem a bigott világnézet. Azt sem bánom, ha felte­szik a keménykalapot is. Szá­munkra az is korszerűbb, mint a vaskalap. Tóth Kornél A Tiszai Vegyi Kombinát felvételre keres leninvárosi munkahelyre: - külkereskedelmi szakvizsgával rendelkező JOGTANÁCSOST, (angol- vagy németnyelv-tudással) - pályakezdő vagy gyakorlattal rendelkező KÖZGAZDÁSZT, ÜZEMGAZDÁSZT. Fizetés megegyezés szerint. Pályakezdők részére letelepedési támogatást, közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga esetén egyszeri jutalmat és havonta nyelvpótlékot fizetünk. Jelentkezni lehet: levélben vagy telefonon Leninvárosban a kombinát személyzeti és oktatási főosztályán. Levélcím: 3581 Leninváros, Pf. 20. Telefon: (49) 21-265. Telex: 22-6419. Telefax: (49) 21-322. Színkongresszus Magyarország kapta meg az 1993-as Szín Világkongresz­­szus — a Color ’93 — meg­rendezésének jogát. A Buda­pesti Műszaki Egyetemen megalakult a jelentős nem­zetközi tudományos esemény szervezőbizottsága. Mint azt Nemcsics Antal egyetemi tanár, a téma jó is­merője elmondta, a színek­kel kapcsolatos kutatás az utóbbi években világszerte a tudományos érdeklődés hom­lokterébe került. E tudo­mányban a hazai elméleti szakemberek a világ élvona­lához tartoznak. A színek harmóniájának nemcsak a természetben és a művészetekben, hanem a tárgyak és az épületbelsők megtervezésében, sőt a város­képek kialakításában is nagy a szerepük. A Color ’93 idejére szeret­nék megnyitni Magyarorszá­gon a világ első színmúzeu­mát, amely a színek közötti kapcsolatot a színtani és színkompozíciós törvényeket, a különböző színrendszere­ket, s a színlátás kialakulá­sát, valamint a népi színkul­túrát mutatná be. (MTI) Fővárosi XI. és XXII. Ker. Ingatlankezelő Vállalat felvesz: VEZETŐ JOGTANÁCSOST. Jelentkezni lehet: személyzeti osztályon, Budapest XI., Bogyó u. 8. Telefon: 185-3711. ILYEN MÉG NEM VOLT! BÁV-OTP HITELAKCIÓ, AHOL ÖN DÖNT, HOGY 5000, - FT FELETT MIT, ÉS MILYEN ELŐLEGGEL AKAR VÁSÁROLNI MŰSZAKI BOLTOK BAV ELEKTRONIKAI ÁRUHÁZ 113-9271 Vtl­., József krt. 17. VII., Tanács krt. 3/C 142-7776 SZIGNÁL HANGSZERBOLT 118-0029 V., Tanács krt. 24. MŰSZAKI ÁRUHÁZ 122-3083 VII., Majakovszkij u. 35-37. 122-6836 SPORTBOLT 122-0418 VII., Dohány u. 22. SPORTBOLT 166-7552 XI., Budafoki út 14. KISÁRUHÁZAK IX., Liliom u. 46-48. III., Flórián tér 6-9. XI., Tétényi u. 63. IX., Csarnok tér 3. XIV., Csömöri út 17. XIV., Sugár üzletközpont Örs vezér tere, I. e. 113-5608 168-4080/83 185-8758 117-6161 263-5208 284-3160/84 További felvilágosítást a boltok vezetői adnak. BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT CSÜTÖRTÖK, 199­0. JÚNIUS 2­8. NÉPSZAVA Mai műsorok KOSSUTH RÁDIÓ 8.05 Hangszemle 8.20 Ez aktuális 8.50 Külpolitikai ügyelő 9.05 Napközben Közérdekű magazin Tel.: 138-7951 10.30 Balaton-rádió 11.10 Citeraszó 11.25 A Szabó család (ism.) 12.00 Déli Krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.45 Válaszolunk hallgatóinknak 13.05 Klasszikusok délidőben Kamarazene 14.05 Újraolvasva Bíró Lajos: A Serpolette 14.15 Népzene mindenkinek 15.05 Kazinczy Ferenc: Fogságom naplója. Rádióváltozat (1977) 15.48 Willaert-madrigálok 16.00 Délutáni Krónika 16.15 ..Kenéztői gyerek vagyok . . .” Beszélgetés Pataki Istvánnal 17.05 Önigazgató köztársaság? Lengyelországi riport 17.20 Filmzene 18.00 Esti Krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek, időjárás 19.05 Sportvilág 19.15 Láttuk, hallottuk, olvastuk 19.30 Hol volt, hol nem volt . . . 19.40 Erdélyi táncdallamok 19.50 Hajszálgyökerek 20.05 Rádiószínház Az ír­­ó szigete Michael Cook hangjátéka 21.05 Operabérlet Offenbach: Hoffman mesél 22.00 Késő esti Krónika 22.30 Korkóstoló 23.05 A Rádió lemezalbuma Arturo Toscanini Brahms­­műveket vezényel 24.00 Hírek, időjárás, lottó PETŐFI RÁDIÓ 8.05 Bonifác bácsi pipája — III/2. 8.44 A láthatatlan Tonino Gianni Rodari jelenete 9.00—13.45 Nyári zene­szó Az adás telefonja: 131-8357 Közben: 9.00 Hírek, időjárás 10.30 Peres, poros iratok 11.00 Hírek, időjárás 11.10 Hallhatnám még egyszer? 11.30 Hogy tetszik lenni — Mezőkövesden? 13.00 Hírek, időjárás 13.45 Időjárás­ és vízállás tel. 14.00— 16.30 Minden ok nélkül Verebes Istvánnal Közben: 15.00 Hírek, időjárás 16.30 Hogy tetszik lenni? 17.00— 21.00 RádióMa Tel.: 138-8666, 138-8777. Benne: 17.00 Hírek, időjárás 17.30 Garázs Tel.: 138-8789 18.00 Kamasz-panasz Tel.: 138-7200, 138-7400 18.25 Zöld jelzés 19.13 Böngésző A koalíciós idők sajtójából 19.30 Popregiszter 20.20 A Poptarisznya dalaiból 21.00 Hírek, időjárás, lottó 21.03 Derűre is derű 21.29 Ahogy mi zenélünk Fiatal előadók műsorából 22.00 Orfeum tanyán — 1. rész Régi mulatók és mulattatók mulatságai 23.00 Hírek, időjárás, lottó 23.03 Sporthíradó 23.10 Sikerlemezek CD-n — A Chicago együttes 16. albuma 23.55 Magyar énekkarok madri­gálfelvételeiből BARTÓK RÁDIÓ 9.10 Magadinói orgonafesztivál 1989. Paolo Crivellaro hangversenye 10.23 Kádár Flóra balladája Bajor Nagy Ernő dokumen­tumműsora 10.56 Lortzing operáiból 12.00 Hírek, időjárás, műsorism. 12.05 Bartók: A fából faragott királyfi 13.00 Hallgassuk újra! Fekete Gyula: Az orvos halála 13.56 Fülszöveg 14.00 Kamarahangverseny a kissingeni Kormányzói Palotában 15.32 Zenekari muzsika közben: 16.00 Hírek, időjárás, műsorismertetés 16.37 Az MRT énekkarának legszebb hangversenyei és felvételei — XX/6. 17.20 A Camerata Transsylvanica kamarazenekar hangver­senye 18.30 In limba materna 19.00 Hírek, időjárás, műsorismertetés 19.05 Társadalom és iskola 19.35 Romantikus muzsika 20.05 Kapcsoljuk a Pesti Vigadót Az MRT szimfonikus zene­karának nyáresti hangver­senye Johann Strauss mű­­veiből 21.15 Barokk zene 22.02 Napjaink zenéje Hangverseny fiatal német zeneszerzők műveiből 23.07 Dorian Gray arcképe Oscar Wilde regényének rádióváltozata — III. (1969) 24.00 Hírek, időjárás CALYPSO RÁDIÓ 8.00—13.00 Műsorvezető : B. Tóth László Benne: 9.45—9.50 Budapesti blődlik (Petress István) 12.00—13.00 Kapcsoljuk a Pagodát (Kőszegi Gábor) 13.30—19.00 Műsorvezető: Albert Györgyi Benne: 13.35—14.30 Wurlitzer (B. Tóth László) 16.45—16.50 Budapest közlekedés­története (a tegnapi adás ismétlése) (Komjáthy György) TELEVÍZIÓ 1­­8.58 Műsorismertetés 9.00 Képújság 9.05 Tévétorna nyugdíjasoknak 9.10 Jan és Joy NSZK-tévéfilm (ism.) 10.10 Stúdió ’90 (ism.) 11.10 Mozgató 11.20 Képújság 16.05 Képújság 16.13 Műsorismertetés 16.15 Pannon krónika 16.25 Vijesti — hírek szerbhorvá­­tul 16.30 Népzene zenekarra „Olyan fene asszony va­gyok . . .” (ism.) 16.35 Műsorajánlat 16.40 Hármas „csatorna” világvallások — vallási vi­lágok IV 4. rész: A budd­hizmus. A vallás alapítója hét aszkéta élet után egy éjszakai elmélkedés folya­mán vált Buddhává, azaz „megvilágosodott” emberré. Születésének évfordulóját híveinek egy csoportja az idén is megünnepelte Bécs­ben XX. Veszprémi Tévétalálkozó 17.25 Álmodtam egy várost Tévéjáték (1989) (ism.) 18.45 „Engedjétek hozzám . . ." Gyermekhittan 18.50 Esti mese Vízipók-csodapók 19.00 Műsorajánlat 19.05 A Veszprémi Tévétalálko­zóról jelentjük 19.15 Lottósorsolás 19.25 Közlemények, műsorajánlat 19.30 Híradó 20.05 Szomszédok Teleregény, 83. fejezet 20.40 Hírháttér Nézetek, vélemények, köz­érdekű kérdésekről 21.25 Képes nóták kívánságmű­sora 21.55 Unokáink is látni fogják Osskó Judit műsora 22.35 Szám­adás Gazdasági negyedóra 22.50 Híradó 3. TELEVÍZIÓ 2. 17.00 Képújság 17.15 Tv2 Benne: Riportok — Időjárás — Zene 17.45 Torpedó Telefonos játék 18.00 Telesport összefoglaló a labdarúgó-vb nyolcaddöntő mérkőzéseiről 18.40 Tv2 19.00 Gyerekeknek! Az elsüllyedt világok XXVI/25. rész: Arkana szíve Francia rajzfilmsorozat XIII11. rész: A határon 19.55 Tv2 Benne: 20.00 A szelíd tigriskölykök Riportfilm 21.00 Híradó 2. 21.20 Tv2 Benne: Nézze meg az ember! 21.30 Napzárta Kb. 22.15 11 óra 20 NSZK bűnügyi filmsorozat III 2. rész: Menekülés a Szaharába Kb. 23.25 Tv2 SZLOVÁK TV 1. műsor 9.00 Iskolatévé 9.20 Óvodások műsora 9.45 Képernyő­s képernyő 13.00 Filmbemutató 14.15 Zenebutik 16.40 Mai nap 16.55 Objektív 18.05 Autó-motor 18.45 Szemtől szembe 19.00 Esti mese 19.30 Híradó 20.00 Premier 21.10 Publicisztika 21.30 Filmze­ne 22.00 Filmfolytatás 2.­­műsor 16.20 Kulturális fórum 16.35 Do­kumentumfilm 17.00 Te meg­en stúdió 18.10 Pozíció 19.10 Torna mindenkinek 19.30 Híradó 20.00 Filmbemutató 21.30 Híradó 22.00 Világhíradó 22.15 Hazai realitá­sok JUGOSZLÁV TV 1. műsor 8.20 Tévénaptár 8.30 Sorozat gyermekeknek 9.01 Mú­zeumi mesék 9.15 Ifjúsági mű­sor 10.00 Nyelvlecke 10.30 Hírek 12.40 Elmulasztották — nézzék! 15.00 Éjszakai program (ism.) 16.30 Magyar híradó 17.00 Tévé­napló I. 18.20 Vetélkedő 18.45 Do­kumentumprogram 19.30 Tévé­napló II. 20.00 Politikai magazin 21.05 Vetélkedő 22.20 Tévénapló III. 22.40 A mai sport 22.45 Éj­szakai program 2. műsor 16.50 Tévénaptár 17.00 Ifjúsági műsor 20.00 Játékfilm 21.35 Tévékiállí­­tás 21.50 Szórakoztató műsor 22.40 Dokumentumest 23.40 Mű­sorzárás — Határ nélküli álom SZOVJET TV 6.30 Rajzfilmek 7.35 Sajtóklub 8.40 Folytatásos film 10.30 Tv­­híradó 13.45 Dokumentumfilm 14.05 Természetfilm 15.20 Kon­cert 16.30 Tv-híradó 17.00 Ifjúsá­gi műsor 17.55 Filmsorozat 19.00 Tv-híradó 19.40 Zenés műsor 22.00 Esti hírösszefoglaló 22.20 Tévéfilm 23.25 Szerzői est 0.45 Zenés film OSZTRÁK TV 1. műsor 9.00 Hírek. Kaland Vancouverben 9.30 Országok és emberek 10.00 Iskolatévé 10.30 Érvek 12.15 Idősek klubja (ism.) 13.00 Aktualitások 13.10 Mi,­asz­­szonyok (ism.) 13.40 Szék­és a Föld körül 14.25 Batman (sor.) 14.50 Enterprise űrhajó (am. sci­­fi-sor.) 15.35 Perrine (rajzfilm­sor.) 16.00 An­tan­ténusz 16.20 Filmtippek gyerekeknek 16.35 Mi­­niműhelyek 16.55 Minihírek 17.05 Ifjúsági labdarúgógála 18.00 Mi 18.30 Knight Rider (am. akció­­filmsor.) 19.22 Aktuális tudniva­lók 19.30 Híradó 20.00 Kulturális magazin 20.15 Show-egyveleg 21.40 Egyszerűen isteni — iste­nien egyszerű 21.45 Szabad 22.00 Oldalpillantások 22.10 Svejk, a derék katona kalandjai (sor.) 23.10 14. Ingeborg-Bachmann-díj 23.40 Aktualitások 23.45 Night club (am. játékfilm) 1.40 Hírek 2. műsor 17.15 Felfedezések a víz alatt (sor.) 18.00 Tom és Jerry 18.30 Wurlitzer 19.00 Egy tarto­mány ma 19.30 Híradó 20.00 Sport 20.15 Belföldi tudósítások 21.05 Kulturális magazin 22.00 Híradó 22.25 Klub—2 — talkshow. Hírek SKY EUROSPORT 9.30 Súlyemelés 10.00 Profi ököl­vívás 12.00 Labdarúgó-vb 16.00 Golf 17.00 Könnyűatlétika 19.00 Nemzetközi motorsport 20.00 Mo­torsport újdonságok 20.30 Ka­land — magazin 21.00 Birkózás 22.00 Kosárlabda 24.00 Nemzetkö­zi sport 1.00 Ausztrál labdarúgás SUPER 7.00 Pirkadat 9.15 Egyveleg 16.00 Forró drót 17.00 Adásban — élő videoshow 18.30 Kék éj — ma­gazin 19.30 Hírek, időjárás 19.45 Időlánc — tévénosztalgia 20.00 Észak csillaga (am. film) 22.00 Nemzetközi hírek 22.15 Magas bozót (am. western) 23.15 Nem­zetközi hírek, kommentárok 23.45 Édes és keserű 0.15 Nem­zetközi hírek 0.30 Kék éj 1.30 Időlánc 1.45 Egyveleg TV5 18.00 Játék a betűkkel 18.20 Gye­rekműsor 19.00 Teleturizmus 19.30 Hírek. Jó tudni 20.00 Az utolsó vadnyugatok 20.55 Francia nyelvterület 22.15 Találkozások 22.00 Híradó 22.30 Hiányjelek 23.45 Helyesíró-vb SAT1 6.00 Jó reggelt a SAT1-gyel! 8.35 Szomszédok (ism.) 9.05 Szerelem­­hajó (ism.) 9.50 Teletipp — ház­tartás (ism.) Horoszkóp 10.05 Teleüzlet 10.30 Apa is jön! (ism.) 12.15 Szerencsekerék (ism.) 13.00 Telebörze 14.05 Per­rine (rajzfilmsor.) 14.30 Teletipp — főzés. Horoszkóp 14.40 Szere­lemhajó (am. sor.) 15.30 Megba­bonázva (am. sor.) 15.55 Teleüz­let 16.05 Füstölgő coltlk (am. westernsor.) 17.10 Szomszédok (ausztrál sor.) 17.45 Műsorismer­tetés 17.50 Egy Duke ritkán jön egyedül (am. sor.). A halottnak hitt testvér 18.45 Híradó, időjá­rás 19.05 Szerencsekerék 20.00 T. J. Hooker (am. krimisor.) A ri­zikó 21.00 Kid Blue Zam. (játék­film) 22.55 Vigyázat, magasfe­szültség! (am. horrorsor.) 23.45 Filmkészítők órája 24.00 Szatiri­kus bábjáték 0.10 Tánc 0.45 Elő­rejelzés RTL 6.05 Kedves Bili nagybácsi (ism.) 6.30 Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35 Telebutik 9.10 A Springfield-sztori (ism.) 10.05 Transformers (am. rajzfilmsor.) 10.35 Kedves Bili nagybácsi (am. sor.) 11.00 Robbanékony (ism.) 11.45 A láthatatlan (am. kaland­­filmsor.) A vakok többet lát­nak 12.30 Klasszikusok délidőben 13.00 Nettó — a gazdaság ma 13.05 Telebutik 13.30 Kaliforniai klán (am. sor.) 14.15 A Spring­field-sztori (am. sor.) 15.00 Te­nisz — Wimbledon, 1990 22.30 A gyilkos és a felügyelő (NSZK— olasz—fr. játékfilm) 23.55 A Buddha titka (ausztrál kaland­film) 1.30 Aerobic SZÍNHÁZAK Várszínház, Karmelita Udvar: Csongor és Tünde (fél 9), Fő­városi Nagycirkusz: Cirkusz plusz (du. 3, 7), Budai Park­színpad: Pop-tari-pop I—II. (fél 9, esőnap: 29-én), Körszínház: A politikus csizmadia (fél 8, nyilv. főpróba), Pesti Vigadó. Hangversenyterem: MRT Szim­­­­fónikus Zenekarának hangv. (8). A 43. Sz. Állami Építőipari Vállalat (Bp. XI., Kaposvár u. 5-7.) értesíti ügyfeleit és a társvállalatokat, hogy 1990. július 1-jétől a vállalatra utaló mindennemű bélyegző (Anyagátvételi­ MNB, egyszámlaszámos, fuvarigazolás, címbélyegző stb.) érvénytelen. A bélyegzők 1990. július 1-je utáni használatáért a vállalat semmiféle felelősséget nem vállal.

Next