Népszava, 1990. október (118. évfolyam, 230–255. sz.)

1990-10-01 / 230. szám

4 Drósa és Losonvai nem saavatolé kérdések ,,koporsószög-ügyben” A vasárnapi helyhatósági vá­lasztásról azt mondták bizo­nyos pártok profán interpre­tálni: a letűnt rezsim kopor­sójába most veri be a nép az utolsó szöget. Szög-ügyben arra gondoltunk, felhívunk néhány volt politikust és megkérdezzük, milyen érzés­sel mentek szavazni? Berecz János nem szava­zott. Annál az egyszerű ok­nál fogva, hogy külföldön van, október közepén jön haza. A tíz hónapja hallgatásba burkolódzott Ribánszky Ró­bertet sem sikerült elérni. A rossznyelvek szerint elege van a magyar közéletből. Ha egyéb úton szerzett infor­mációim igaz, Ribánszki Ró­bert nem volt szavazni, sőt, a múlt héten a BBC munka­társait is visszautasította, akik Marosán Györgytől, Hegedűs Andrástól és tőle is azt akarták megtudni, hogy érzi magát az össze­omló szocializmus romjaid? Gáspár Sándor négy hó­napja nincs itthon. Sikerült viszont elérni a Somogy megyei Barcson élő Losoncai Pált. — Volt már szavazni? — Nem voltam és nem is megyek. Az én szavazatomon nem múlik semmi. — Előfordult már életében, hogy nem szavazott? — Nem fordult elő. — Mit érez most, az új világ küszöbén? — Azt, hogy semmi sem fog változni. — Ön szerint ami eddig történt, az nem változás? — Az igazi változáshoz objektív és szubjektív felté­telek kellenének. Márpedig ezek hiányoznak. De ezt nemcsak én mondom, mond­ják sokan. Az emberek ide­gesek, bizalmatlanok. — Mármint Barcson? — Barcs olyan, mint a töb­bi falu. Fél mindenki. — Ön is fél? Válasz nincs. A telefon süket. A vonalat szétbontot­ta valaki. — A lakásügye miatt is­mét reflektorfénybe kerülő Borbély Sándor készséggel válaszolt kérdéseinkre. — Feleségemmel együtt ma reggel feljöttünk vidékről, éltünk állampolgári jogunk­kal és természetesen szavaz­tunk. — Hol? — Csepelen, ahol több ré­gi ismerősömmel is találkoz­tam, örültünk egymásnak. Igaz, a beszélgetésünkből az derült ki: sok az elkesere­dett ember. Megértem őket. És azokat is, akik ma távol maradtak az urnáktól. Há­rom hónapja nekem is a kö­nyökömön jön már ki a poli­tika. — Kire szavazott a volt munkásőrparancsnok ? — Ez az én magánügyem. Annyit azonban elmondok, hogy a munkások érdekeit néztem most is. — Mivel foglalkozik mos­tanában? — Káposztát és zöldséget termelek a 100 négyszögöles kiskertemben. És gondolko­dok, meg sokat olvasok. — Mi foglalkoztatja? — Az, hogy mit csinálnék másként, ha újra kezdhet­ném. — És mire jutott? — Ezt is magánügyemnek tekintem ma már. Persze, azt azért elmondom, lenne, amit másként csinálnék. A munkások érdekében. — Megtudhatnánk, mi len­ne az? — Ez is a saját vélemé­nyem ma már. Kérem, elé­gedjen meg ennyivel. (szabó—nógrádi) ★ Grósz Károly egykori minisz­terelnöknek és MSZMP-főtit­­kárnak gödöllői otthonában tettük fel a kérdést: — Volt szavazni? — Nem. Tavasszal, a kép­viselő-választáskor is itthon maradtam. — Miért? — Ha igaz, hogy ezek a szavazások a rendszerváltás aktusai, akkor rajtuk én nem veszek részt. Elveimmel ke­rülnék szembe. — Pártja, az MSZMP ugyanakkor biztatott is a sza­vazásra. Erről mi a vélemé­nye? — Az más dolog. Én a pár­tot támogatom, s e kérdés­ben is elfogadom nézetüket. De személy szerint én nem fogok szavazni. — Csupán azért, mert az a rendszerváltás aktusa? — Nézze, én nem rendszer­­váltást, hanem modellváltást akartam. Most is hiszek a szocializmusban mint teóriá­ban és modellben. Da a szo­cializmusnak nem csak a szovjet változata a járható út. Egyértelművé vált, hogy a brezsnyevi, kádári úton nem mehetünk tovább. Egy­szerűen kimerültek a tartalé­kok. Modellt kellett tehát váltanunk, ez azonban nem sikerült. — Ön szerint nem lehet eredményes a polgári fejlő­dés? — Kívánom, hogy Magyar­­ország elkerülje a megráz­kódtatásokat, a súlyos gaz­dasági problémákat. Bár je­lenleg sok a gond, a polgári rendszer hozhat átmeneti fellendülést. De Magyaror­szág felemelkedésének tör­ténelmi útja nem a polgári fejlődés. — Hanem a szocializmus? — Igen. De akkor vissza kell térnünk az eredeti Marx­hoz, dolgainkat alapjaiban Új kupleráj régi kurucok­­kal! — szoktunk rezignál­­­tan Legyű­nteni a mifelénk neon ritka, nagyszabásúnak beharangozott vállalat-, in­tézmény-, hivatal-, testület­­átala­kításokra, amelyekről, megvalósulván (ha egyál­talán megvalósulnak), több­nyire kiderül, hogy na­gyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. De helyénvaló-e szomorkodni, kiábrándulni emiatt? Hiszen egy műin­­tézet régi „alkalmazottai” legalább általában értik a dollgukat, a vendégek is ra­gaszkodnak egyik-másii­­kukhoz, azt meg ugye ki tudná előre megmondani, hogy egy szűzlány beválik-e majd új, nehéz testi fogla­latosságában.­­ E különös meditációra pedig az indított, hogy­ ol­vasom : Alsózsolcán közös polgármesterjelöltet indí­tott a Magyar Demokrata Fórum és a Szocialista Párt.­ Mire e sorok napvilágot­­ látnak —, ha elegen voltak szavazni —, talán már meg is választották polgármes­ternek a megyei tanács szocialista párti megbízott személyzeti osztályvezető­jét. De az is lehet, hogy ellenfele futott be, ahol vi­szont legutóbb a helyi ta­nács vb-titkára, korábban tizennégy éven át a tanács elnöke volt, és a Kisgaz­da­párt támogatását bírja. ő pártonkívüli, még tavaly kilépett az MSZMP-ből, mert nagyon megsértették. A falu lakóinak tehát ■igencsak fel va­n (volt) adva a lecke, hogyan is vigyék végbe a helyi rendszervál­tást, miként szabaduljanak meg a régi rend kiemelt kádereitől, akik — ezt minden jobb választási be­szédből tudjuk görcsö­sen ragaszkodnak hatal­mukhoz. Nem h­inném, hogy álta­lános lett volna ez a di­lemma (mármint az efféle jelöltállítás gondja) a most lezajlott választásokon, mindenesetre valamelyik nap a televízióban egy vi­déki néző megkérdezte, mi­féle rendszerváltozás az, amelyben volt MSZMP-s függetlenek viszik a prímet. Az illetékes államtitkár — aki alighanem már szintén látott belülről piros köny­vet — válaszában valami olyasmire utalt, hogy le­gyen egészen nyugodt a kedves néző, csak akkor ke­rülhetnek be a helyi Ka­ta­lonéba az­ említettek, ha az őket jól ismerő helyiek megválasztják őket. Érde­kes lenne megtudni, hogy vélekedik erről az alsózsol­­cai kisgazdák első embere, aki üzemvezető a miskolci Ingatlankezelőnél, továb­bá, hogy látja ugyanezt a szocialistáik egyik alsózsol­­cai vezetője, aki viszont terménykereskedő. Én úgy látom, nagy sze­rencse, hogy az élet nem igazodik merev pártszem­pontokhoz, illetve, hogy a pártok helyi szervezetei az élethez igyekeznek egyre rugalmasabban igazodni. Valószínűleg érzékelve, hogy az embereknek úgy általában elegük van a pártokból, még inkább a heves pártcsatározásokból; nyugodtan dolgozni, mun­kájuk révén pedig végre boldogulni szeretnének. Ezeknek az egyszerű tö­rekvéseknek a megvalósítá­sát könnyíthetik meg a fel­készült, és a helyi körülmé­nyekkel jól számoló önkor­mányzatok. Igen, a jelek szerint a legtöbb helyen megértették: jobb ma egy párton kívüli, urambocsá!, más párt színeiben induló rátermett és tisztességes jelölt, mint holnap egy „el­kötelezett”, párthű, de a település ügyeiben eliga­zodni képtelen, hibát hibá­ra halmozó önkormányzati képviselő. Az utolsó pillanatban is még a választók segítségére sietett a belügyminiszter, ismételten —­­s az eddi­gieknél világosabban — hangsúlyozva: „amikor mi nagytakarításról beszél­tünk, a rendszer eltakarí­tását tűztük ki célul, és nem az „emberekét". Ez a soikat ígérő megállapítás természetesen, ha teljesen komolyan vesszük, sem le­het menlevél azoknak a ka­méleonoknak — és most már nem Alsózsolcára cél­zónk —, akik minden rend­szert Skrupulusok nélkül kiszolgálnak, ha cserébe a saját pecsenyéjüket sütö­gethetik. De csillapíthatja a helyenként felkorbácsolt indulatokat, és ez is kiin­dulópontja lehet a nyugodt, alkotó légkör megteremté­sének, amely az eredmé­nyes önkormányzati mun­ka nem egyedüli, de nél­külözhetetlen feltétele. Aztán lássuk, miből élünk! Kéri Tamás Választottunk ? ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK kell újragondolnunk. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy a kommunista mozgalom mind­Csepelen aránylag kevesen szavaztak vasárnap délig. Nieckula Gusztáv helyi la­kos például arra használta ki a napsütést, hogy épít­­kezzen. — Ahogyan csurran-csep­­pen a pénz, úgy építkezem — mondta. — Ma betono­zunk, az idén talán még fa­lazni is fogunk. Nagy ter­veim nincsenek. — Elmegy szavazni ? — Nem. A szüleimet is le­beszéltem róla. Minek men­nénk el? — Történelmi pillanato­kat élünk át. Nem akar új önkormányzatot ? — Ja úgy! Ám legyen. De engem becsaptak. Vagy nem hallotta, hogy újra emelked­nek az árak? — Mire számított? — Nem ezt ígérte a kor­mány. Mielőtt márciusban is szavaztunk, jólétről, az infláció megállításáról be­össze 150 éves, van még időnk. Cs. A.­széltek. Azt reméltem, hogy jobb lesz az életünk. A kom­munizmus után mást vár­tam.­­ Szóval csalódtam, ele­gem van a kormányból. — Más pártra szavazna? — Egyikre sem. Miért bíz­nék bennük? Különbek len­nének? Szerintem sokan ér­zik becsapottnak magukat. — Mit vár akkor? — Most rajtuk a sor. Bi­zonyítsa be a kormány, hogy cselekedni is képes, nemcsak hitegetni. Hányszor men­jünk el még szavazni, hogy végre könnyebben éljünk? Hogy ne emelkedjenek foly­ton az árak? Hányszor akar­nak még ígérgetni? A férfi nem vesztegette to­vább a szót. Talicskázott, hordta a betont, a cementet, a maga módján ezek is tör­ténelmi pillanatok. Szeren­csés ember az, aki életében felhúz egy házat. (csarnai) Meddig hitegetnek még? ­ bizalmatlan képviselőjelölt... 3­ lastsik lista a válásainkról Nem sokkal a szavazóhelyi­ségek nyitása után érkezett a hír a Vas megyei területi vá­lasztási bizottsághoz, hogy Kisunyom községben két férfi a helyi művelődési ház előtt ül egy autóban, és mindenkit felír, aki az urnákhoz igyek­szik .. . A megadott helyen valóban ott parkol egy világosbarna Trabant. A benne ülők azon­ban bátran néznek a szemem közé, amikor megkérdezem tőlük, hogy min ügyködnek. A két férfi apa és fia. Idősebb Tóth Józsefről kiderül, kép­viselőjelöltként indul a hely­­hatósági választáson. — Miért jegyzik föl a ne­veket? — Nem bízom a választás tisztaságában — feleli a kép­viselőjelölt. — A szavazat­szedők közül ugyanis többen rokonságban állnak a válasz­táson indulókkal. Ezért úgy döntöttünk a fiammal, hogy magánstatisztikát vezetünk, s ha az nem egyezik a szava­zatszedő bizottság eredmé­nyeivel, megóvjuk a dolgot. Magától értetődik a követ­kező kérdés, amit már a sza­vazóhelyiségben Győrffy Jó­zsefnek, a szavazatszámláló bizottság elnökének teszek fel: mi az igazság a vádak­ból? — Egyikünk sem áll sem­milyen rokonságban a jelöl­tekkel. Ezt teljes felelőssé­günk tudatában kijelenthet­jük. A vád tehát alaptalan. Esküt tettünk arra, hogy a választás tisztaságát meg­őrizzük. Ez a bizottság telje­sen legitim. Egyáltalán nem zavar bennünket az „ellenőr­zés”, csupán erkölcsileg ítél­jük el ezt a bizalmatlansá­got. Időközben kiderült, Tóth József bizalmatlansága abból eredt, hogy valóban részt vett a választási bizottságban két olyan személy, aki rokonság­ban áll két, a választáson in­duló jelölttel. Csakhogy a vá­lasztási bizottság Kisunyom­­ban sem azonos a szavazat­szedő bizottsággal. Végül egyik rokon sem került be az önkormányzatba, nem lett viszont képviselő Tóth József sem. Polgármester Vátok Oszkár lett. Csala Péter Ha királyságot osztogatnának, akkor sem jönnének A szabadbattyáni tanács­elnököt, Borsó Pált, másfél héttel ezelőtt — mint arról hírt adtunk —, bírósági dön­tés helyezte vissza polgár­mester-jelöltségébe. Vasárnap délben, a vá­lasztás napján ismételten kerestük, de, mint testvére elmondta, idegeit nagyon megviselte a hercehurca, így ezen a napon kirándulni ment családjával. A másik jelöltet, Rajna Tibort viszont otthon talál­tuk. — Én, bevallom, saját magamra szavaztam. Egyéb- HÉTFŐ, 199­0. OKTÓBER 1. NÉPSZAVA ként nem nagyon bízom ab­ban, hogy megnyerem a vá­lasztást. Itt, falun ugyanis még működik a „mi ku­tyánk kölyke” szemlélet, Borsó Pál itt született, én csak három éve lakom Sza­­badbattyánban. S azt is meg kell mondani, rosszat nem­igen lehet felhozni ellene, eddigi tevékenysége sem ki­fogásolható. Déli egy órakor a három választókörzetben a szava­zatra jogosultak egyharma­­da ment el. Nagyon kevés, mondta Erdélyi Ferencné és Karácsony Istvánná, két kör­zet szavazatszedő bizottsá­gának elnöke. — Nagyon vontatottan, nagyon lassan haladunk, ép­pen csak jövögetnek az em­berek. Máskor már reggel túl volt a falu a szavazá­son. Most meg ... nem hi­szem, hogy késő délután, amikor a szüretről hazaér­nek az emberek, eljönnek szavazni. Galambosné, Balom Mária harmincöt éves. — Megüt a guta. Nem jön­nek a szomszédok, ismerő­sök. Azt mondják, nem ér­dekli őket. .. Hát, nagyon nagyot kellene itt változnia az emberek fejében a gon­dolkodásmódnak. Ha király­ságot osztogatnának, akkor sem jönnének. Változás kell, mondja mindenki, de ezért senki nem akar tenni, még ennyit se, hogy eljön sza­vazni. Csodára várnak? Nem tudom . .. Kendi Imréné hetven, nyolc éves. — Elmentem a templom­ba, aztán idejöttem. Ez kö­telesség. Én már öreg va­gyok, de csak jót várok et­től a szavazástól. Nekem az a legnagyobb gondom, hogy ott az anyag a járdához, de nincs, aki megcsinálja. Én már nem bírom. Ha más­ként nem megy, majd a ro­konság, talán segítenek. Nem véletlen, hogy több­ségében nőkkel beszélget­tem, a férfiak nemigen jöt­tek. Túl csöndes volt ez a falu szeptember harminca­dikén. — s. i. — Gy. Balázs Béla felvétele „Tűzkészültségben” az üllői önkéntesek Üllőn mindenki igyekezni fog a szavazással, mondták a szavazókörökben, délután négykor ugyanis kezdődik a bérmálás. S aki addig nem járult az urnákhoz, arról nyugodtan le lehet mondani. Egyelőre­ azonban még csak kilenc óra van. Innen-onnan emberek szállingóznak a nagyközség kilenc szavazó­­helyisége felé. Vajon mi van a fejekben és a lelkekben? Néhány hete, amikor Üllőn jártunk, egyszerre találkoz­tunk daccal és reménnyel, lemondással és bizakodás­sal. Az általános iskola egyik tantermében szokatlan „fel­adatot” írtak a táblára. Az a 957 ember, akit ide vár­nak az 1. számú szavazókör­be, a biztonság kedvéért még egyszer leolvashatja az öt polgármester­ és a 23 képviselőjelölt nevét. Egy polgármestert a szociálde­mokrata párt, egyet az ön­kéntes tűzoltó-egyesület je­lölt, hárman független je­löltként indultak. A kép­viselők többsége az MDF és a Polgári Kör jelöltje. — Eddig százhúszan ad­ták le voksukat — mondja Tóthné Kökény Zsuzsa, a tanács pénzügyi előadója, a szavazókör jegyzőkönyv­­vezetője. — Ki mit vár a válasz­tástól? — Én már nem várok semmit — feleli özvegy Har­­dik Istvánná. — Én már csak a férjemmel szoktam beszélgetni a temetőben ... Egy házaspár lép a terem­be. Magyar István kőmű­ves kisiparos és a felesége tele van reménnyel. Bíznak benne, hogy eljön a vállal­kozások kora. Az asszony megnyitja a palackozott ita­lok boltját, a férfi pedig ki­fizetődő munkákat talál. — Fejetlenség volt itt a faluban — mondja Magyar István. — Szétszórták a pénzt. Itt van például az egészségház. Fele áron is megépíthették volna. — Kit akar polgármester­nek? — Titok. Mind az öt meg­felel — mutat a táblára. — De azért persze van egy ked­venc . . . Betoppan Zentai Sándor, az egyik polgármesterjelölt is, feleségestől. — Egy abszolút biztos sza­vazat — mondom az asz­­szonynak, aki nem tiltako­zik előrelátásom miatt. Zentai Sándor a táblára néz, ahol az ábécé rendje szerint az utolsó helyre ír­ták a nevét. — Utolsókból lesznek az elsők — tréfálkozik, majd elmondja, hogy mint a Ga­­mesz műszaki vezetője és volt vb-tag jól ismeri a le­endő önkormányzat helyze­tét. Azt is tudja, min kel­lene változtatni. De vélemé­nye eddig nemegyszer­ pusztába kiáltott szó volt. — A pénz egyelőre most sem lesz több — ébresztem fel a polgármesteri szék le­hetséges várományosát, akit a helyi önkéntes tűz­oltó-egyesület jelölt. — Tudom, ezért nem is ígérgetek. De számítok az emberekre. Ha felébred az alvó község, sok mindent le­het itt csinálni. H. I. Angyalföldiek Kőbányaival — Igazolja magát! — szólít fel az asztaltársaság egyik férfitagja az Országbíró ut­ca és Re­itter Ferenc utca sarkán levő bisztróban. Iga­zolom, s megkérdem, voltak-e szavazni. Rövid és tömör a válasz: leszarom az egészet — mondja az iménti úr, majd nagyot kortyol a hab­zó kőbányaiból. Cimboráival hamarosan maguk közé fogadnak, meg­tudom, valamennyien a Köz­épületépítő Vállalat dolgo­zói. Keresetük annál több, hogy éhen haljanak, de a tisztességes élethez kevés. — A bátyámmal élek 28 éve egy szükséglakásban, és még csak remény sincs rá, hogy emberi hajlékba költöz­zünk — mondja a­­középkorú nő, majd 'keserűen fakad ki, persze, hogy mindig hátul maradok a pontozásnál, hi­szen valóban nincs gyerme­kem. De pusztán az én hi­bám? Hová szüljek? Ki vesz el feleségül egy nőt a beteg testvérével? Hát nem érde­kel engem ez az egész politi­ka, meg a választás sem. És nem érdekli a társaimat sem.

Next