Népszava, 1990. október (118. évfolyam, 230–255. sz.)
1990-10-01 / 230. szám
4 Drósa és Losonvai nem saavatolé kérdések ,,koporsószög-ügyben” A vasárnapi helyhatósági választásról azt mondták bizonyos pártok profán interpretálni: a letűnt rezsim koporsójába most veri be a nép az utolsó szöget. Szög-ügyben arra gondoltunk, felhívunk néhány volt politikust és megkérdezzük, milyen érzéssel mentek szavazni? Berecz János nem szavazott. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy külföldön van, október közepén jön haza. A tíz hónapja hallgatásba burkolódzott Ribánszky Róbertet sem sikerült elérni. A rossznyelvek szerint elege van a magyar közéletből. Ha egyéb úton szerzett információim igaz, Ribánszki Róbert nem volt szavazni, sőt, a múlt héten a BBC munkatársait is visszautasította, akik Marosán Györgytől, Hegedűs Andrástól és tőle is azt akarták megtudni, hogy érzi magát az összeomló szocializmus romjaid? Gáspár Sándor négy hónapja nincs itthon. Sikerült viszont elérni a Somogy megyei Barcson élő Losoncai Pált. — Volt már szavazni? — Nem voltam és nem is megyek. Az én szavazatomon nem múlik semmi. — Előfordult már életében, hogy nem szavazott? — Nem fordult elő. — Mit érez most, az új világ küszöbén? — Azt, hogy semmi sem fog változni. — Ön szerint ami eddig történt, az nem változás? — Az igazi változáshoz objektív és szubjektív feltételek kellenének. Márpedig ezek hiányoznak. De ezt nemcsak én mondom, mondják sokan. Az emberek idegesek, bizalmatlanok. — Mármint Barcson? — Barcs olyan, mint a többi falu. Fél mindenki. — Ön is fél? Válasz nincs. A telefon süket. A vonalat szétbontotta valaki. — A lakásügye miatt ismét reflektorfénybe kerülő Borbély Sándor készséggel válaszolt kérdéseinkre. — Feleségemmel együtt ma reggel feljöttünk vidékről, éltünk állampolgári jogunkkal és természetesen szavaztunk. — Hol? — Csepelen, ahol több régi ismerősömmel is találkoztam, örültünk egymásnak. Igaz, a beszélgetésünkből az derült ki: sok az elkeseredett ember. Megértem őket. És azokat is, akik ma távol maradtak az urnáktól. Három hónapja nekem is a könyökömön jön már ki a politika. — Kire szavazott a volt munkásőrparancsnok ? — Ez az én magánügyem. Annyit azonban elmondok, hogy a munkások érdekeit néztem most is. — Mivel foglalkozik mostanában? — Káposztát és zöldséget termelek a 100 négyszögöles kiskertemben. És gondolkodok, meg sokat olvasok. — Mi foglalkoztatja? — Az, hogy mit csinálnék másként, ha újra kezdhetném. — És mire jutott? — Ezt is magánügyemnek tekintem ma már. Persze, azt azért elmondom, lenne, amit másként csinálnék. A munkások érdekében. — Megtudhatnánk, mi lenne az? — Ez is a saját véleményem ma már. Kérem, elégedjen meg ennyivel. (szabó—nógrádi) ★ Grósz Károly egykori miniszterelnöknek és MSZMP-főtitkárnak gödöllői otthonában tettük fel a kérdést: — Volt szavazni? — Nem. Tavasszal, a képviselő-választáskor is itthon maradtam. — Miért? — Ha igaz, hogy ezek a szavazások a rendszerváltás aktusai, akkor rajtuk én nem veszek részt. Elveimmel kerülnék szembe. — Pártja, az MSZMP ugyanakkor biztatott is a szavazásra. Erről mi a véleménye? — Az más dolog. Én a pártot támogatom, s e kérdésben is elfogadom nézetüket. De személy szerint én nem fogok szavazni. — Csupán azért, mert az a rendszerváltás aktusa? — Nézze, én nem rendszerváltást, hanem modellváltást akartam. Most is hiszek a szocializmusban mint teóriában és modellben. Da a szocializmusnak nem csak a szovjet változata a járható út. Egyértelművé vált, hogy a brezsnyevi, kádári úton nem mehetünk tovább. Egyszerűen kimerültek a tartalékok. Modellt kellett tehát váltanunk, ez azonban nem sikerült. — Ön szerint nem lehet eredményes a polgári fejlődés? — Kívánom, hogy Magyarország elkerülje a megrázkódtatásokat, a súlyos gazdasági problémákat. Bár jelenleg sok a gond, a polgári rendszer hozhat átmeneti fellendülést. De Magyarország felemelkedésének történelmi útja nem a polgári fejlődés. — Hanem a szocializmus? — Igen. De akkor vissza kell térnünk az eredeti Marxhoz, dolgainkat alapjaiban Új kupleráj régi kurucokkal! — szoktunk rezignáltan Legyűnteni a mifelénk neon ritka, nagyszabásúnak beharangozott vállalat-, intézmény-, hivatal-, testületátalakításokra, amelyekről, megvalósulván (ha egyáltalán megvalósulnak), többnyire kiderül, hogy nagyobb volt a füstjük, mint a lángjuk. De helyénvaló-e szomorkodni, kiábrándulni emiatt? Hiszen egy műintézet régi „alkalmazottai” legalább általában értik a dollgukat, a vendégek is ragaszkodnak egyik-másiikukhoz, azt meg ugye ki tudná előre megmondani, hogy egy szűzlány beválik-e majd új, nehéz testi foglalatosságában. E különös meditációra pedig az indított, hogy olvasom : Alsózsolcán közös polgármesterjelöltet indított a Magyar Demokrata Fórum és a Szocialista Párt. Mire e sorok napvilágot látnak —, ha elegen voltak szavazni —, talán már meg is választották polgármesternek a megyei tanács szocialista párti megbízott személyzeti osztályvezetőjét. De az is lehet, hogy ellenfele futott be, ahol viszont legutóbb a helyi tanács vb-titkára, korábban tizennégy éven át a tanács elnöke volt, és a Kisgazdapárt támogatását bírja. ő pártonkívüli, még tavaly kilépett az MSZMP-ből, mert nagyon megsértették. A falu lakóinak tehát ■igencsak fel van (volt) adva a lecke, hogyan is vigyék végbe a helyi rendszerváltást, miként szabaduljanak meg a régi rend kiemelt kádereitől, akik — ezt minden jobb választási beszédből tudjuk görcsösen ragaszkodnak hatalmukhoz. Nem hinném, hogy általános lett volna ez a dilemma (mármint az efféle jelöltállítás gondja) a most lezajlott választásokon, mindenesetre valamelyik nap a televízióban egy vidéki néző megkérdezte, miféle rendszerváltozás az, amelyben volt MSZMP-s függetlenek viszik a prímet. Az illetékes államtitkár — aki alighanem már szintén látott belülről piros könyvet — válaszában valami olyasmire utalt, hogy legyen egészen nyugodt a kedves néző, csak akkor kerülhetnek be a helyi Katalonéba az említettek, ha az őket jól ismerő helyiek megválasztják őket. Érdekes lenne megtudni, hogy vélekedik erről az alsózsolcai kisgazdák első embere, aki üzemvezető a miskolci Ingatlankezelőnél, továbbá, hogy látja ugyanezt a szocialistáik egyik alsózsolcai vezetője, aki viszont terménykereskedő. Én úgy látom, nagy szerencse, hogy az élet nem igazodik merev pártszempontokhoz, illetve, hogy a pártok helyi szervezetei az élethez igyekeznek egyre rugalmasabban igazodni. Valószínűleg érzékelve, hogy az embereknek úgy általában elegük van a pártokból, még inkább a heves pártcsatározásokból; nyugodtan dolgozni, munkájuk révén pedig végre boldogulni szeretnének. Ezeknek az egyszerű törekvéseknek a megvalósítását könnyíthetik meg a felkészült, és a helyi körülményekkel jól számoló önkormányzatok. Igen, a jelek szerint a legtöbb helyen megértették: jobb ma egy párton kívüli, urambocsá!, más párt színeiben induló rátermett és tisztességes jelölt, mint holnap egy „elkötelezett”, párthű, de a település ügyeiben eligazodni képtelen, hibát hibára halmozó önkormányzati képviselő. Az utolsó pillanatban is még a választók segítségére sietett a belügyminiszter, ismételten —s az eddigieknél világosabban — hangsúlyozva: „amikor mi nagytakarításról beszéltünk, a rendszer eltakarítását tűztük ki célul, és nem az „emberekét". Ez a soikat ígérő megállapítás természetesen, ha teljesen komolyan vesszük, sem lehet menlevél azoknak a kaméleonoknak — és most már nem Alsózsolcára célzónk —, akik minden rendszert Skrupulusok nélkül kiszolgálnak, ha cserébe a saját pecsenyéjüket sütögethetik. De csillapíthatja a helyenként felkorbácsolt indulatokat, és ez is kiindulópontja lehet a nyugodt, alkotó légkör megteremtésének, amely az eredményes önkormányzati munka nem egyedüli, de nélkülözhetetlen feltétele. Aztán lássuk, miből élünk! Kéri Tamás Választottunk ? ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK kell újragondolnunk. Ha figyelembe vesszük, hogy a kommunista mozgalom mindCsepelen aránylag kevesen szavaztak vasárnap délig. Nieckula Gusztáv helyi lakos például arra használta ki a napsütést, hogy építkezzen. — Ahogyan csurran-cseppen a pénz, úgy építkezem — mondta. — Ma betonozunk, az idén talán még falazni is fogunk. Nagy terveim nincsenek. — Elmegy szavazni ? — Nem. A szüleimet is lebeszéltem róla. Minek mennénk el? — Történelmi pillanatokat élünk át. Nem akar új önkormányzatot ? — Ja úgy! Ám legyen. De engem becsaptak. Vagy nem hallotta, hogy újra emelkednek az árak? — Mire számított? — Nem ezt ígérte a kormány. Mielőtt márciusban is szavaztunk, jólétről, az infláció megállításáról beössze 150 éves, van még időnk. Cs. A.széltek. Azt reméltem, hogy jobb lesz az életünk. A kommunizmus után mást vártam. Szóval csalódtam, elegem van a kormányból. — Más pártra szavazna? — Egyikre sem. Miért bíznék bennük? Különbek lennének? Szerintem sokan érzik becsapottnak magukat. — Mit vár akkor? — Most rajtuk a sor. Bizonyítsa be a kormány, hogy cselekedni is képes, nemcsak hitegetni. Hányszor menjünk el még szavazni, hogy végre könnyebben éljünk? Hogy ne emelkedjenek folyton az árak? Hányszor akarnak még ígérgetni? A férfi nem vesztegette tovább a szót. Talicskázott, hordta a betont, a cementet, a maga módján ezek is történelmi pillanatok. Szerencsés ember az, aki életében felhúz egy házat. (csarnai) Meddig hitegetnek még? bizalmatlan képviselőjelölt... 3 lastsik lista a válásainkról Nem sokkal a szavazóhelyiségek nyitása után érkezett a hír a Vas megyei területi választási bizottsághoz, hogy Kisunyom községben két férfi a helyi művelődési ház előtt ül egy autóban, és mindenkit felír, aki az urnákhoz igyekszik .. . A megadott helyen valóban ott parkol egy világosbarna Trabant. A benne ülők azonban bátran néznek a szemem közé, amikor megkérdezem tőlük, hogy min ügyködnek. A két férfi apa és fia. Idősebb Tóth Józsefről kiderül, képviselőjelöltként indul a helyhatósági választáson. — Miért jegyzik föl a neveket? — Nem bízom a választás tisztaságában — feleli a képviselőjelölt. — A szavazatszedők közül ugyanis többen rokonságban állnak a választáson indulókkal. Ezért úgy döntöttünk a fiammal, hogy magánstatisztikát vezetünk, s ha az nem egyezik a szavazatszedő bizottság eredményeivel, megóvjuk a dolgot. Magától értetődik a következő kérdés, amit már a szavazóhelyiségben Győrffy Józsefnek, a szavazatszámláló bizottság elnökének teszek fel: mi az igazság a vádakból? — Egyikünk sem áll semmilyen rokonságban a jelöltekkel. Ezt teljes felelősségünk tudatában kijelenthetjük. A vád tehát alaptalan. Esküt tettünk arra, hogy a választás tisztaságát megőrizzük. Ez a bizottság teljesen legitim. Egyáltalán nem zavar bennünket az „ellenőrzés”, csupán erkölcsileg ítéljük el ezt a bizalmatlanságot. Időközben kiderült, Tóth József bizalmatlansága abból eredt, hogy valóban részt vett a választási bizottságban két olyan személy, aki rokonságban áll két, a választáson induló jelölttel. Csakhogy a választási bizottság Kisunyomban sem azonos a szavazatszedő bizottsággal. Végül egyik rokon sem került be az önkormányzatba, nem lett viszont képviselő Tóth József sem. Polgármester Vátok Oszkár lett. Csala Péter Ha királyságot osztogatnának, akkor sem jönnének A szabadbattyáni tanácselnököt, Borsó Pált, másfél héttel ezelőtt — mint arról hírt adtunk —, bírósági döntés helyezte vissza polgármester-jelöltségébe. Vasárnap délben, a választás napján ismételten kerestük, de, mint testvére elmondta, idegeit nagyon megviselte a hercehurca, így ezen a napon kirándulni ment családjával. A másik jelöltet, Rajna Tibort viszont otthon találtuk. — Én, bevallom, saját magamra szavaztam. Egyéb- HÉTFŐ, 1990. OKTÓBER 1. NÉPSZAVA ként nem nagyon bízom abban, hogy megnyerem a választást. Itt, falun ugyanis még működik a „mi kutyánk kölyke” szemlélet, Borsó Pál itt született, én csak három éve lakom Szabadbattyánban. S azt is meg kell mondani, rosszat nemigen lehet felhozni ellene, eddigi tevékenysége sem kifogásolható. Déli egy órakor a három választókörzetben a szavazatra jogosultak egyharmada ment el. Nagyon kevés, mondta Erdélyi Ferencné és Karácsony Istvánná, két körzet szavazatszedő bizottságának elnöke. — Nagyon vontatottan, nagyon lassan haladunk, éppen csak jövögetnek az emberek. Máskor már reggel túl volt a falu a szavazáson. Most meg ... nem hiszem, hogy késő délután, amikor a szüretről hazaérnek az emberek, eljönnek szavazni. Galambosné, Balom Mária harmincöt éves. — Megüt a guta. Nem jönnek a szomszédok, ismerősök. Azt mondják, nem érdekli őket. .. Hát, nagyon nagyot kellene itt változnia az emberek fejében a gondolkodásmódnak. Ha királyságot osztogatnának, akkor sem jönnének. Változás kell, mondja mindenki, de ezért senki nem akar tenni, még ennyit se, hogy eljön szavazni. Csodára várnak? Nem tudom . .. Kendi Imréné hetven, nyolc éves. — Elmentem a templomba, aztán idejöttem. Ez kötelesség. Én már öreg vagyok, de csak jót várok ettől a szavazástól. Nekem az a legnagyobb gondom, hogy ott az anyag a járdához, de nincs, aki megcsinálja. Én már nem bírom. Ha másként nem megy, majd a rokonság, talán segítenek. Nem véletlen, hogy többségében nőkkel beszélgettem, a férfiak nemigen jöttek. Túl csöndes volt ez a falu szeptember harmincadikén. — s. i. — Gy. Balázs Béla felvétele „Tűzkészültségben” az üllői önkéntesek Üllőn mindenki igyekezni fog a szavazással, mondták a szavazókörökben, délután négykor ugyanis kezdődik a bérmálás. S aki addig nem járult az urnákhoz, arról nyugodtan le lehet mondani. Egyelőre azonban még csak kilenc óra van. Innen-onnan emberek szállingóznak a nagyközség kilenc szavazóhelyisége felé. Vajon mi van a fejekben és a lelkekben? Néhány hete, amikor Üllőn jártunk, egyszerre találkoztunk daccal és reménnyel, lemondással és bizakodással. Az általános iskola egyik tantermében szokatlan „feladatot” írtak a táblára. Az a 957 ember, akit ide várnak az 1. számú szavazókörbe, a biztonság kedvéért még egyszer leolvashatja az öt polgármester és a 23 képviselőjelölt nevét. Egy polgármestert a szociáldemokrata párt, egyet az önkéntes tűzoltó-egyesület jelölt, hárman független jelöltként indultak. A képviselők többsége az MDF és a Polgári Kör jelöltje. — Eddig százhúszan adták le voksukat — mondja Tóthné Kökény Zsuzsa, a tanács pénzügyi előadója, a szavazókör jegyzőkönyvvezetője. — Ki mit vár a választástól? — Én már nem várok semmit — feleli özvegy Hardik Istvánná. — Én már csak a férjemmel szoktam beszélgetni a temetőben ... Egy házaspár lép a terembe. Magyar István kőműves kisiparos és a felesége tele van reménnyel. Bíznak benne, hogy eljön a vállalkozások kora. Az asszony megnyitja a palackozott italok boltját, a férfi pedig kifizetődő munkákat talál. — Fejetlenség volt itt a faluban — mondja Magyar István. — Szétszórták a pénzt. Itt van például az egészségház. Fele áron is megépíthették volna. — Kit akar polgármesternek? — Titok. Mind az öt megfelel — mutat a táblára. — De azért persze van egy kedvenc . . . Betoppan Zentai Sándor, az egyik polgármesterjelölt is, feleségestől. — Egy abszolút biztos szavazat — mondom az aszszonynak, aki nem tiltakozik előrelátásom miatt. Zentai Sándor a táblára néz, ahol az ábécé rendje szerint az utolsó helyre írták a nevét. — Utolsókból lesznek az elsők — tréfálkozik, majd elmondja, hogy mint a Gamesz műszaki vezetője és volt vb-tag jól ismeri a leendő önkormányzat helyzetét. Azt is tudja, min kellene változtatni. De véleménye eddig nemegyszer pusztába kiáltott szó volt. — A pénz egyelőre most sem lesz több — ébresztem fel a polgármesteri szék lehetséges várományosát, akit a helyi önkéntes tűzoltó-egyesület jelölt. — Tudom, ezért nem is ígérgetek. De számítok az emberekre. Ha felébred az alvó község, sok mindent lehet itt csinálni. H. I. Angyalföldiek Kőbányaival — Igazolja magát! — szólít fel az asztaltársaság egyik férfitagja az Országbíró utca és Reitter Ferenc utca sarkán levő bisztróban. Igazolom, s megkérdem, voltak-e szavazni. Rövid és tömör a válasz: leszarom az egészet — mondja az iménti úr, majd nagyot kortyol a habzó kőbányaiból. Cimboráival hamarosan maguk közé fogadnak, megtudom, valamennyien a Középületépítő Vállalat dolgozói. Keresetük annál több, hogy éhen haljanak, de a tisztességes élethez kevés. — A bátyámmal élek 28 éve egy szükséglakásban, és még csak remény sincs rá, hogy emberi hajlékba költözzünk — mondja aközépkorú nő, majd 'keserűen fakad ki, persze, hogy mindig hátul maradok a pontozásnál, hiszen valóban nincs gyermekem. De pusztán az én hibám? Hová szüljek? Ki vesz el feleségül egy nőt a beteg testvérével? Hát nem érdekel engem ez az egész politika, meg a választás sem. És nem érdekli a társaimat sem.