Népszava, 1990. november (118. évfolyam, 256–281. sz.)

1990-11-01 / 256. szám

Kinek a padján ül Pálfy ? A Nap Tv szerdai adásában a tv-híradó fő­­szerkesztője támadta a Népszavát a hét vé­gi országos tiltakozással kapcsolatos állás­­foglalása miatt. Erre válaszol lapunk főszer­kesztője­ (3. oldal) Megjutalmazott miniszterek A miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok kéthavi fizetésnek megfelelő jutalmat kaptak. Csekélység. „Csupán” 21 millió forint. (5. oldal) CSÜTÖRTÖK, 199­0. NOVEMBER 1. ■ 118. ÉVFOLYAM, 25­6. SZÁM ÁRA 5­ 60 FORINT A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK LAPJA ALAPÍTVA 1873-BAN Lez­sák Sándor az MDF stílusváltásáról tin­n­­i­ti rím : várható a kormány átalakítása Lemondást követelni - az is demokrácia Gyorsan cselekedett a Ma­gyar Demokrata Fórum, ami­kor három nappal az orszá­gos viá­galkozást követően teg­napra sajtótájékoztatót hí­vott össze. L­ezsák Sándor ügyvezető alelnök hangsú­lyozta, hogy az elnökség az elmúlt hétvége eseményeit értékelte, szándékosan nem minősítve a történteket. De a tanulságokat "mindenképpen levonva "megállapították, hogy a jövőben mind a Bem téri pártközpontnak, mind a parlamenti frakciónak, mind pedig a kormánynak olyan működő kapcsolatot kell ki­alakítania, amely megelőzi és megakadályozza hasonló események kirobbanását. Eh­hez kapcsolódva a legfonto­sabb teendőnek azt tartják, hogy tájékoztatási rendszerü­ket kiépítsék, mert bebizo­nyosodott, nem volt képes sem a kormány, sem az MDF arra, hogy az országgal meg­értesse és elfogadtassa az in­tézkedés szükségességét, hogy tényekkel, adatokkal a sajtón keresztül szakmailag is megmagyarázza a benzin árának emelését, s ezzel megelőzhette, illetve felold­hatta volna a kialakult konf­liktust. Nemcsak az tarthatatlan állapot, hogy a kormánynak nincs lapja — egyedülállóan a világban —, sőt még a kormányhoz közelálló orgá­numot sem mondhat magáé­nak, hanem az is, hogy a párton belül az egyéb tájé­koztatási formák sem ala­kultak ki. Éppen ezért ké­szülnek más módon és a tapasztalatok birtokában más stílusban a negyedik or­szágos gyűlésre. A jövőben a pártérdekek háttérbe szorítá­sával, a bizalom és az ön­bizalom erősítésével, a párt­program átformálásával, a kormánykoalíció hathatósabb segítségével akarjá­k megta­lálni az utat egy jókedvű Magyarországhoz. Az újságírók kérdéseire válaszolva Lezsák Sándor személyes véleményét mond­ta el a várható kormányát­alakításról, amelyre szerinte január első napjaiban kerül majd sor. Azt a tényt, hogy Palotás János „szembe­fordult” a frakcióval, úgy minősítette, hogy ez is az MDF erejét, sokszínűségét mutatja. Van annyi képvi­selője a pártnak a parla­mentben, hogy bizonyos kér­désekben az eltérő vélemé­nyek is érvényre juthatnak. Így az MDF is segítette a konfliktus tárgyalásos meg­oldását. A Népszava kérdésé­re, hogyan vélekednek ar­ról, hogy sokan a kormány lemondását követelték, azt válaszolta az alelnök, végre egészségesen működött a magyar társadalom, mert a demokráciában ennek ki­mondására is lehetőség van. Ma ülést tart a Miniszterek Tanácsa Még mindig Antall József miniszterelnök kényszerű tá­vollétében tartja­­következő, csütörtöki ülését a kormány. A tanácskozást így Horváth Balázs­­belügyim­in­isz­ter ve­zeti. A napirenden szereplő előterjesztések jó része már az előző ülés tárgysorozatá­ban is szerepelt, de akkor a témakörök nagy száma miatt nem jutott rájuk idő. Az előzetes információk szerint a Miniszterek Taná­csa megtárgyalja a pénz- és h­i­telpoli­t­ika­i irányelvekkel kapcsolatos, a jövő évi költ­ségvetési irányelvekről szóló és az államháztartási­­tör­vénnyel összefüggő előter­jesztéseket. Terítékre 'kerül­nek­­a lakáscélú hitelek ka­mataival, az elkülönített pénzalapokkal, illetve a gép­járművek kötelező felelős­ség­biztosításával összefüggő beszámolók. Megvitatják a jogszabályalkotás örökzöldjé­nek számító napidíj-átalány kérdéskörét is. Ha jut rá idő, akkor fog­lalkoznak a tököli­­repülőtér melletti repülőgép-javító bá­zis létesítésével, a tudomá­nyos kutatók, az oktatók, a pedagógusok és a művészeti élet területén alkotók reha­bilitációjával, valamint az ál­lami felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozatos hall­gatói juttatásának emelésé­vel. ,,Kiirtják a családjukat” Puskaporos hangulat Moldovában Dorogi Sándor, az MTI tu­dósítója jelenti: A gagauzok ellen felvonu­ló moldován (román) önkén­tesek blokád alá vették a szovjet—román határ két átkelőhelyét, ám később, tár­gyalások eredményeként, a blokádot feloldották. Az önkéntesek eredeti el­képzeléseik szerint a gagau­zok lakta területek megszál­lására indultak Moldova dé­li körzeteibe, azonban a bel­ügyi erők megakadályozták őket ebben Ezért úgy dön­töttek, hogy a határállomá­sok lezárásával kényszerítik ki a belügyi csapatok kivo­nását a térségből. A mintegy háromezer önkéntes követe­lésének alátámasztására az­zal fenyegetőzött, hogy meg­ölik a határőröket, és kiirt­ják családjukat. El akarják távolítani a határőrhelyeket is, hogy átléphessék a ha­tárt, és Romániától segítsé­get kérjenek — mondták. (A témával kapcsolatos te­lefoninterjúnkat lásd a 3. ol­dalon!) Szovjet atomkísérlet Robbantás kényszerből ? A Szovjetunió ,„kényszerből” cselekedett ,a­kikor, amikor október 24-én végrehajtotta a Novaja Zemlja-szigeteken idei első, s a tervek szerint (Folytatás a 2. oldalon) Demszky Gábor Budapest főpolgármestere A Fővárosi Közgyűlés szer­dai alakuló ülésén a testü­let döntött arról, hogy a fő­polgármester fizetése, a mi­niszteri munkabér 100 szá­zaléka lesz. Az ezt követő jelölés során csak egy sze­mélynek, Demszky Gábor­nak, az SZDSZ jelöltjének neve került fel a listára. A közgyűlésen jelen levő 84 küldött közül 52-en támogat­ták jelölését. Nem sokkal 11.30 óra után a képviselőtestület korelnöke ismertette a szavazás ered­ményét. Ennek alapján a 88 fős képviselő-testületből ed­dig megválasztott 87 tag kö­zül 84-en szavaztak. Közü­lük 52-en Demszky Gáborra adták voksukat, így Demsz­ky Gábor, az SZDSZ jelölt­je lett Budapest főpolgár­mestere. Demszky Gábor es­kütétele u­tán megköszönve a bizalmat, rövid beszédében szólt a városigazgatásra há­ruló új feladatokról. (Interjúnk az 5. oldalon.) Munkaerőpiac — Állásbörze Hajdú-Biharban ugrásszerűen nő a munka­­nélküliek száma. Debrecenben azonban még vannak üres állások — igaz, elég ala­csony bérért. (7. oldal) Nyugtalan egység Amikor épp hogy túl voltunk a taxis blokádon, amikor hajléktalanokat tesz­nek utcára — micsoda nemzeti sajátos­ság —, amikor naponta tüntetnek kü­lönféle csoportok, amikor alig van ben­zinünk, amikor a Szovjetunió időnként visszafogja az áramszállítást, amikor százezres munkanélküliségről szólnak a hírek, amikor nyugdíjasok és sokgyer­mekes családok ingyentejre szorulnak, amikor emléktáblákat törnek össze, amikor sírokat gyaláznak meg, amikor terjed a bűnözés, amikor olyan tél elé nézünk, hogy nem tudjuk, mikor és ho­gyan jő el nekünk a tavasz, amikor meg­számlálhatatlan erővonal mentén több­szörösen széttöredezett ez az ország, nos mindeközben felszólal a Parlamentben a betegségéből lábadozó miniszterelnök, egyben az MDF elnöke, és azt mondja, nemzeti összefogásra van szükség. Mondták már nekünk ezt sokan és sokszor, de ez a kijelentés most úgy ha­tott, mint cserepes földnek az eső. Aztán másnap megnyilvánul a rádió­ban Kulin Ferenc, az MDF alelnöke, és azt mondja, szabaddemokrata polgár­­mesterek mellé a demokrata fórum nem jelöl alpolgármestereket. Ez lenne az a bizonyos nemzeti egy­ség? És így? Különben november nyolcadikára sztrájkot szerveznek a postások. msmitmmttm Egyetértés a saaksaerivaeni kerekasztalnál ]­e ..raboljon“,, a költségvetés Maradt az egység a munka­­vállalók és a munkaadók képviselői között: a szak­­szervezeti kerekasztal teg­napi ülésén a hét szakszer­vezeti és érdekképviseleti tömörülés, valamint a mun­kaadók képviselői közös ál­(Folytatás a 3. oldalon) . ELSZÁNT HAJLÉKTALANOK A PÁLYAUDVAROKON — Nem tudok elhelyezked­ni, mert rokkant vagyok, tes­sék a papírjaim — hadarta egy középkorú hajléktalan férfi tegnap késő délután a Keleti páyaudvar egyik sar­kában, és visszadőlt karton­­papírokból kibélelt helyére. — Mióta él itt? — kér­deztem. — Három hete. Előtte Ke­­lenföldön voltam, de elza­vartak. — S ha innen is elkül­dik ? — Olyan nincs, abból bot­rány lenne. Ki zavarna el? — A rendőrség. — Nem lesz abból semmi, ezt megmondom magának előre. Hiába készülődnek, mi nem megyünk el. Leg­alább ezren vagyunk itt, mit csinálnának velünk. Azt hi­szi, hagynánk magunkat? — Mit tennének? — Majd meglátják. Én nem félek a rendőröktől De más sem! Szerda este a Keleti pályaudvaron Kegyes András felvétele (Folytatás az 5. oldalon) POLGÁRJOG A BIZTONSÁGRA / © ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ RT.­wmmmm­mmm­mmmm­mmm

Next