Népszava, 1990. november (118. évfolyam, 256–281. sz.)

1990-11-02 / 257. szám

NÉPSZAVA 199­0. NOVEMBER 2., PÉNTEK Fődíjas lett a szolidaritásból Takaros családi ház előtt fé­kezett a Lada Nagykőrösön, Csontos Károlyék portájá­nál. Mint megtudtuk, a sze­rencse gyakorlatilag most először mosolygott rájuk, ugyanis ők nyerték a Nép­szava közvélemény-kutatási akciójának fődíját, a Clat­­ronic hifitornyot. S ha már ott jártunk, „beleszagoltunk” a település blokád utáni le­vegőjébe. — Nem írtam volna én maguknak, ha a kérdések között nem találok egyet, ami szíven üt — így Cson­­tosné. — Olvasná-e továbbra is a Népszavát, ha a tulaj­donos megváltoztatná a lap irányvonalát, és a jelenlegi újságírókat elbocsátaná, kér­dezték, mire én határozott nemmel válaszoltam. A fér­jemet húszévi munkaviszony után egyik napról a másikra tették az utcára. Az egy hó­napos munkanélküliség mi­atti bizonytalanság nagyon megviselt bennünket, s nem akartam, hogy a több mint húsz éve előfizetett lapunk, a Népszava munkatársai is hasonló helyzetbe kerülje­nek. Hiányozna a hiteles tá­jékoztatásuk, a kritikus hangvételük. Csontos Károly, aki ka­zánkezelő, szerencsére már talált állást a helyi Ga­­mesznál. Felesége azonban fél. Cége kft.-vé alakul, sen­ki nem érezheti magát biz­tonságban. — A hét végi tüntetéssel, úgy voltam, hogy azt is néz­tem, benne, mi jót hozhat a vállalatomnak — mondja. — Mert, ha a magas ener­giaárak miatt kritikus hely­zetbe jut, akkor könnyen én is az utcán találhatom ma­gam. A blokáddal azonban ennek ellenére nem értek egyet. Láttam, itt, Nagykő­rösön, hogy milyen elemek rokonszenveztek az útelzá­­rókkal... Ilyen módszereket senki nem alkalmazhat, bár­hogy döntsön is a kormány. Általában az a véleményem, hogy túl sok a párt manap­ság. De, ha mások alakítot­tak volna kormányt, na­gyon valószínű, hogy ők sem találnának más kiutat. Az el­telt öt hónap nemcsak az Antall-kormánynak lenne kevés, hanem másnak is. Megkérdeztük az egyik nagykőrösi taxist, Dudás Istvánt, ő hogyan értékeli a blokádot néhány nappal az események után. — Volt értelme, engedett a kormány. Bár én csak va­sárnap csatlakoztam a de­monstrációhoz, akkor pedig már nem zártuk le az uta­kat ... — Nagykőrösön összesen négy taxis van, abból kettő mellékállású. A főállásúak fele pedig nem volt ott a pénteken kezdődő akcióban. Egy taxival hogy lehet le­zárni Nagykőröst? — Nálunk a teherfuvaro­zók kezdték a megmozdu­lást. — S ők honnan értesültek róla, hiszen CB-jük nincs? — Hát..., a rádióból, meg a tévéből. A város egyetlen benzin­­kútjánál nem túl hosszú a sor. — Valamivel többen jön­nek a normál hétköznapi forgalomnál, de nem tapasz­talni pánikot, esztelen fel­vásárlást — magyarázza Ko­vács Sándor csoportvezető. — Mi a véleményük a sztrájkról? Egyetértettek ve­le? — Részben igen, szerin­tem is jogosak a követelések. A blokádmódszerrel kapcso­latban azonban hadd ne vá­laszoljak — így Kovács Sán­dor, Németh Sándor kútke­zelő azonban­­határozottan kijelentette, az emberek sza­badságát semmilyen eszköz­zel nem lehet korlátozni, ezért határozottan­­ ellene van a taxisok, fuvarozók fellépésének. — Teljes mér­tékben bízom a kormányban — mondta. Egy pillanatra megfagyott a levegő a benzinkút pará­nyi irodájában. A feszült helyzetet a csoportvezető ol­dotta föl. — A kép teljessé­géhez tartozik, hogy én SZDSZ-tag vagyok, Németh úr pedig MDF-tag Nagy­kőrösön. Ezzel a megjegyzéssel bi­zonyára nyertesünk, Cson­tos Károlyné is egyetért. Csak maradjon meg a munkahe­lye, a megélhetés forrása ... Horváth K. József Csontos Károlyné átveszi a fődíjat lapunk képviselőjétől Hadobás Tibor felvétele KŐFARAGÓ ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZIPARI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐT, GYORS- ÉS GÉPÍRÓI TUDÁS SZÜKSÉGES. EGYÉB NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐK ELŐNYBEN. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZÉS ANGOL ÉS MAGYAR NYELVŰ RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZZAL, A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, BUDAPEST II., CSALOGÁNY U. 25. II. EMELET. SZERKESZTI AZ OLVASÓSZERINTEM POSTACÍM: 1964 Szakszervezetek béklyóban Szakszervezetekről, érdekvé­delemről beszélgetést kezde­ményezni a munkavállalók­kal és a nyugdíjasokkal nap­jainkban nem ildomos dolog. Legtöbben kézlegyintéssel fe­jezik ki véleményüket, de el­hangzanak nyomdafestéket nem tűrő jelzők is. Hízelgő­nek tekinthetők az olyan megjegyzések, hogy „a szak­­szervezetek gyengék, nem védik kellően a dolgozók ér­dekeit...”! E súlyos „vád” cáfolata lehetetlen. A tények nagyon makacs dolgok. Az elszegényedés folyamata, a követhetetlen és mindennapi áremelések — amelyeket csak részben tükröznek a közelmúltban napvilágot lá­tott statisztikai jelzések — önmagukért beszélnek. A szakszervezetek vezető­­testületei (vezetői) vajmi ke­veset tettek a kedvezőtlen fo­lyamatok mérséklésére, meg­állítása érdekében. A társa­dalmi élet változásai, a múlt­ból örökölt terhek, a tagság bizalmatlansága, de legin­kább a mozgalmon belüli belső viszályok, a pozíciókért való harcok megbénították, béklyóba kényszerítették a szakszervezeteket. Az elmúlt hónapok pártcsatározásai ál­tal felkínált lehetőséget sem használták ki erősen meg­nyirbált tekintélyük vissza­szerzésére. Nem javított a helyzeten, és nem sok reménnyel ke­csegtet az sem, hogy az „álla­mosított” szakszervezetek mellett gomba módra szapo­rodnak a különböző irányza­tokat képviselő „érdekvédel­mi” szervezetek, a fej­bólin­tó, a struccpolitikát folytató vezetők utódaként pedig a helyezkedő, a hangoskodó képviselők. Sajnálatos dolog, hogy a szakszervezetek bénultsága akkor következett be, ami­kor leginkább szükség volna az átgondolt, a realitások ta­laján álló, a harciasságot sem nélkülöző érdekképvise­letre. Van-e remény arra, hogy a szakszervezetek mi­előbb életre keljenek és iga­zi érdekvédelmi szervezetek­ké váljanak? A remény a re­ménytelenségben, a mind na­gyobb rétegeket érintő kilá­­tástalanságban csírázik. A munkavállalók, a nyugdíja­sok remélhetőleg mielőbb éb­resztőt fújnak a szakszerve­zeti vezetők számára, és ki­kényszerítik, hogy a szóla­mokat tettek kövessék. Min­den bizonnyal ezt érzékelték a Bábolnán megtartott szak­­szervezeti kerekasztal részt­vevői is, amikor — egyelőre csak szavakban — a munka­­vállalók érdekében hajlandó­ságot mutattak a közös fellé­pésre, az együttműködésre. Színt kell vallaniuk a szak­­szervezeteknek a kormány­hoz való viszonyukat illetően is. Naivitásra utal nem észre­venni: a jelenlegi kormány már tegnap sem hatódott meg attól, hogy önhibájukon kívül tízezrek váltak munka­­nélkülivé és további tízezrek kerülnek az utcára. E szomo­rú helyzeten nem sokat vál­toztatnak a szakszervezetek által kezdeményezett átkép­zések, a segélyek. A megelő­zés érdekében határozottabb fellépésre van szükség, olyan reformfolyamat támogatásá­ra, amely nem önmagáért va­ló, hanem az emberek boldo­gulását hivatott szolgálni. Nagy János Budapest (Reméljük, az elmúlt hét végén történtek fényében ol­vasónk már valamivel jobb véleménnyel van az érdekvé­delmi szervezetekről, és bí­zunk abban, hogy az utób­biak — ellentéteiket félreté­ve — mind hatékonyabban képviselik majd a dolgozók érdekeit. — K. T.) — amíg meg nem gyilkol­ják! Prókát Béla Budapest Úgy látszik, most a halálos ítélet eltörlése hazánkban a legnagyobb probléma. Pedig ez csak néhány ember prob­lémája, ha ugyan lehet őket embernek nevezni. Én még vadállatnak sem merném nevezni őket, mert félek, hogy megsértődnek a vadállatok. Lehet, hogy szív­telen vagyok, de nem tudom sajnálni az olyat, aki a 3 gyermekét ledobja a házte­tőről, vagy megerőszakol, azután kegyetlenül megöl egy 8 éves kislányt, vagy ugyanezt teszi egy 90 éves öregasszonnyal, vagy egy 7 éves kisfiúval. Miért kellene ezeket 20 évig etetni a tisztességes em­berek keserves pénzén? Bár ez a 20 év a valóságban sok­kal kevesebb, hiszen egyik amnesztia a másikat követi. Azt mondja a köztársasági elnök, hogy aki 20 évet ült, az már nem gyilkol. Ebben nagyon téved, én már évek óta gyűjtöm az ilyen esete­ket. Ha az elnök ellenzi a ki­végzést, kegyelmezzen meg a gyilkosoknak, ehhez joga van. De ne induljon el a gonosztevő azzal a tudattal, hogy csinálhat akármit, leg­feljebb bezárják. Aki meg­védi a farkast, megöli a bá­rányt. A most kezdődő té­len tömegesen fognak éhen halni vagy megfagyni a tisztességes, törvénytisztelő emberek. őket ki védi meg? Per Viola Budapest Semmi se változik az ország­ban „igazán”? Már megint egy olyan nagy horderejű kérdésben hoztak döntést, ami várható, hogy nagy visszhangot fog kelteni a la­kosságban. Ez pedig az Alkotmánybíróság döntése a halálbüntetés eltörléséről. Hiszen a halálbüntetés nem volt olyan gyakori, hogy megszüntetésére ok lett vol­na. Inkább a sorkatonai szolgálat teljesítése közben meghalt fiatalemberek esetét vizsgálnák felül, mert sok homályos dolog van e körül. A halálbüntetésről nagyon sokan vitatkoztak-vitatkoz­­nak, és ebben az analizá­lásban teljesen más szem­szöget kap a jogi és az em­beri tényező. Ezeket össze­hangolni és egységgé ková­csolni szinte nem is lehet. Az Alkotmánybíróságnak miért volt olyan sürgős ezt a döntést meghoznia? Nem lett volna más, fontosabb dolog, amit eldönthettek volna? A halálbüntetés eltörlése olyan jogi hézagot teremt a törvényességi rendben, amit nehéz pótolni. Főleg azért, mert nincs helyette más ha­tékony és valóban elrettentő büntetés. Szabad utat kapott ezzel a gyilkosság, nyugodt szívvel ölhet bárki, úgyse végzik ki. Egy tömeggyilkost, egy népirtót se lehet halál­ra ítélni?! Az emberekben az ősi igazságérzet kerekedik felül, és nehezen fogják tu­domásul venni ezt a dön­tést. Egy korábbi közvélemény­kutatási adat szerint az em­berek több mint 70 százaléka akarja, hogy legyen tovább­ra is halálbüntetés. És még­is, újra és újra a nép érzé­sei ellenére cselekszenek és döntenek az illetékesek. Egy olyan horderejű ügyről, amelyben talán nem is ők lennének az illetékesek. Hi­szen csak egy adott társa­dalom döntheti el, hogy akarja, vagy nem akarja a bűnösök kivégzését. Makovics János Kesztölc A h­ordóügyről... Véleményem szerint, ami a hordóügy körül folyik, nem egyéb, mint szélhámoskodás. A „szónoknak” és a „zsidók­nak” szavakat nem lehet összetéveszteni, illetve félre­hallani. Ennek a sztorinak a nyilvánosságra hozatala vagy reklámfogás volt a Kurír ré­széről, vagy a képviselők le­járatása. De. De ha mégis igaz volt a bekiabálás, akkor két eset lehetséges. Vagy a „szónok­nak” szó, vagy a „zsidóknak” szó hangzott el. Bármelyik szó is hangzott el, a bekia­báló képviselőnek fel kellene állnia és nyilvánosan kijelen­tenie a következőket az első esetben: kérem, én voltam az, aki bekiabálta a „szónoknak” szót, és szíves elnézésüket kérem az ezzel kapcsolatos félreértésekért és fölösleges vizsgálódásokért. A második esetben a következőket kelle­ne mondania: kérem én vol­tam az, aki bekiabáltam a „zsidóknak” szót. Emiatt a legalázatosabban bocsánatot kérek a Tisztelt Háztól, és megkövetem a zsidóságot, és kérem, fogadják el elégtéte­lül a bocsánatkérésemet. Szó­val ez így volna fair. Folytatva. A legnagyobb csodálkozásomnak adok ki­fejezést, mert egy-egy képvi­selő általában több képvise­lővel van körülvéve a T. Ház­ban, ugyanakkor egy képvi­selő sem hallott semmit. A bekiabáló előtt ültek ketten, mögötte szintén ketten, és mellette egy-egy képviselő. Ezek összesen hatan voltak. Senki nem hallott semmit? Ennyire nagyothallók lenné­nek a képviselők? Vagy eny­­nyire összetartanak? Ha egy ilyen piti ügyben nincs fele­lősségvállalás, akkor hogyan várhatunk azt nagy ügyek­ben? Ferenczi József Budapest ­ Élet és halál Az Alkotmánybíróság dön­tött: könnyedén eltörölte a halálbüntetést. Rendben van, hiszen fellebbezni csak a jóistennél lehetne. Szinte látom a börtönökben, fegy­­házakban fellélegző elítélte­ket, akik a hír hallatán el­kezdenek kalkulálni. Mert van ilyen bűnöző! Most már „csak” az életfogytiglannal kell szembenézni, az pedig jelenleg jó magaviselettel tizenöt esztendő. Egész egy­szerűen eltűnik a halál rém­képe, marad a hosszú, ám biztos börtönélet lehetősé­ge. Vegyünk egy napjaink­ban egyre sűrűbben előfor­duló bűnözőtípust. A gát­lástalan, pszichopatikus sze­mélyiséget, aki a demokrá­cia adta szabadságban ké­­nye-kedve szerint lop, be­tör, rabol, és szemrebbenés nélkül gyilkol is. Tegyük fel, húszévesen öl először. Ha minden sikerül, harminc­öt éves korában újra sza­bad lesz. Az elfojtások, a to­vábbi torzulások miatt is­mét életet élt ki. Ezért visz­­szaesőként ítélik el, esetleg gyógykezelik, de körülbelül ötvenéves korában ismét szabad. Akkor is gyilkol! Ez eddig három emberélet, ha nem több emberen követ el gyilkosságot alkalman­ként. És azoknak az embe­reknek is joguk van (volt) az élethez. Milyen egysze­rűnek tűnik ezt elmondani. De milyen nehéz lesz ellene védekezni! Az Alkotmánybíróság dön­tésében ott rejtőzik az Eu­rópához, a világhoz törté­nő felzárkózási szándék. De ilyen áron? Lassan már az utcán, a rendőr szeme lát­tára vernek agyon embere­ket, sőt megtámadják a járőrt is. A visszatartó erő semmivé vált. Nem hiszem, hogy a törvénytisztelő, becsületes állampolgárok üdvözölnék ezt a döntést. Sajnos elju­tottunk odáig, hogy minden­kinek joga van az élethez Olvasói érdeklődés Szeretnék érdeklődni, hogy a Szerintem rovathoz kell-e valami engedély, vagy más valami. Mert én is szeretnék egy-egy cikket, vagy cik­kecskét megereszteni; volna nekem is egy-két nem tetsző témám, amiről tudnék írni. Szűcs János Tatabánya (Kedves olvasónk! Várjuk cikkét, vagy cikkecskéjét, nyugodtan eressze meg! Ha esetleg ír mégsem látná vi­szont a lapban, e­z csak azért fordulhat elő, mert szeren­csére — hiába a helti kétsze­ri megjelenés —, so­kkal több levelet kapunk, mint a­meny­­ivyinek a kivonatols közlését a rendelkez­ésünkre álló hely lehetővé tesszi. — K.) Magukra vessenek Nyílt levelet írtam a sajtón keresztül dr. Horváth Balázs belügyminiszter úrnak. Ezt a levelet eljuttattam a Nép­szavának, az Esti Hírlapnak, a Magyar Nemzetnek, a Ma­gyar Hírlapnak, a Mai Nap­nak és a Naptévének. Ezt a levelet egyetlen egy szer­kesztőség nem közölte le. Miért? Szeretném közölni, hogy megírtam a miniszter úrnak, hogyan lehet Budapesten rö­vid két hónap alatt rendet, fegyelmet teremteni azokon a helyeken, ahol ma tűrhe­tetlen állapot uralkodik. Eb­ben akartam segíteni, hogy Budapest megszabaduljon a sok üzérkedőtől, hogy a metróaluljárók tiszták legye­nek és kulturáltak. Segíteni akartam, és meg­írtam, hogy vállalom ennek a megszervezését. Senki nem reagált. Senki nem vette ko­molyan a szándékomat. Ah­hoz, hogy ebben az ország­ban bárki is eredményt mu­tasson fel, ahhoz szükséges a „név”, a rang és esetleg egy diploma. Hát így állunk. A sajtó csak azt közli le, ami neki tetszik. Rendben van, ma­radjon minden koszos, ma­radjon ahogy van, úgy ahogy ma létezik, hogy lassan ne­vetnek rajtunk a külföldiek. A levelem mégis egyene­sen a miniszter úrnak kül­döm el, mert így eljut a mi­niszter úrhoz, amit önök nem juttattak el. Ha a sajtó nem volt hajlandó velem szóba állni, bízom benne, hogy a belügyminiszter úr szóba fog állni. Pohl Ferenc Budapest Mindennek mint harmincöt éves előfi­zetőjük, részt vettem a köz­vélemény-kutatási akciójuk­ban. Nem a sértett önérzet mondatja velem, de egyál­talán nem nyertem. Ugyan­úgy a helyes keresztrejtvény állandó megfejtése, illetve beküldése kapcsán sem. Pedig több évtizedes pro­­ fán halára pagálója voltam lapjuknak postai kézbesítő mivoltom­ban. De december 1-jétől megszüntetem az újság ol­vasását. Név és cím a szerkesztőségben (Kedves olvasónk, tárgyal­junk! És ha mégis nyerne valamit? — A szerk.) /12-21 Mi Ezen a közvetlen telefonszámon várjuk olvasóink közér­dekű kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Telefonos olva­sószolgálatunk hétköznapokon — szombat kivételével — reggel 9-től délután 5 óráig­ áll olvasóink rendelkezésére közvetlenül, délután.5-től reggel 9 óráig üzenetrögzítővel. 11

Next