Népszava, 1990. november (118. évfolyam, 256–281. sz.)
1990-11-02 / 257. szám
NÉPSZAVA 1990. NOVEMBER 2., PÉNTEK Fődíjas lett a szolidaritásból Takaros családi ház előtt fékezett a Lada Nagykőrösön, Csontos Károlyék portájánál. Mint megtudtuk, a szerencse gyakorlatilag most először mosolygott rájuk, ugyanis ők nyerték a Népszava közvélemény-kutatási akciójának fődíját, a Clatronic hifitornyot. S ha már ott jártunk, „beleszagoltunk” a település blokád utáni levegőjébe. — Nem írtam volna én maguknak, ha a kérdések között nem találok egyet, ami szíven üt — így Csontosné. — Olvasná-e továbbra is a Népszavát, ha a tulajdonos megváltoztatná a lap irányvonalát, és a jelenlegi újságírókat elbocsátaná, kérdezték, mire én határozott nemmel válaszoltam. A férjemet húszévi munkaviszony után egyik napról a másikra tették az utcára. Az egy hónapos munkanélküliség miatti bizonytalanság nagyon megviselt bennünket, s nem akartam, hogy a több mint húsz éve előfizetett lapunk, a Népszava munkatársai is hasonló helyzetbe kerüljenek. Hiányozna a hiteles tájékoztatásuk, a kritikus hangvételük. Csontos Károly, aki kazánkezelő, szerencsére már talált állást a helyi Gamesznál. Felesége azonban fél. Cége kft.-vé alakul, senki nem érezheti magát biztonságban. — A hét végi tüntetéssel, úgy voltam, hogy azt is néztem, benne, mi jót hozhat a vállalatomnak — mondja. — Mert, ha a magas energiaárak miatt kritikus helyzetbe jut, akkor könnyen én is az utcán találhatom magam. A blokáddal azonban ennek ellenére nem értek egyet. Láttam, itt, Nagykőrösön, hogy milyen elemek rokonszenveztek az útelzárókkal... Ilyen módszereket senki nem alkalmazhat, bárhogy döntsön is a kormány. Általában az a véleményem, hogy túl sok a párt manapság. De, ha mások alakítottak volna kormányt, nagyon valószínű, hogy ők sem találnának más kiutat. Az eltelt öt hónap nemcsak az Antall-kormánynak lenne kevés, hanem másnak is. Megkérdeztük az egyik nagykőrösi taxist, Dudás Istvánt, ő hogyan értékeli a blokádot néhány nappal az események után. — Volt értelme, engedett a kormány. Bár én csak vasárnap csatlakoztam a demonstrációhoz, akkor pedig már nem zártuk le az utakat ... — Nagykőrösön összesen négy taxis van, abból kettő mellékállású. A főállásúak fele pedig nem volt ott a pénteken kezdődő akcióban. Egy taxival hogy lehet lezárni Nagykőröst? — Nálunk a teherfuvarozók kezdték a megmozdulást. — S ők honnan értesültek róla, hiszen CB-jük nincs? — Hát..., a rádióból, meg a tévéből. A város egyetlen benzinkútjánál nem túl hosszú a sor. — Valamivel többen jönnek a normál hétköznapi forgalomnál, de nem tapasztalni pánikot, esztelen felvásárlást — magyarázza Kovács Sándor csoportvezető. — Mi a véleményük a sztrájkról? Egyetértettek vele? — Részben igen, szerintem is jogosak a követelések. A blokádmódszerrel kapcsolatban azonban hadd ne válaszoljak — így Kovács Sándor, Németh Sándor kútkezelő azonbanhatározottan kijelentette, az emberek szabadságát semmilyen eszközzel nem lehet korlátozni, ezért határozottan ellene van a taxisok, fuvarozók fellépésének. — Teljes mértékben bízom a kormányban — mondta. Egy pillanatra megfagyott a levegő a benzinkút parányi irodájában. A feszült helyzetet a csoportvezető oldotta föl. — A kép teljességéhez tartozik, hogy én SZDSZ-tag vagyok, Németh úr pedig MDF-tag Nagykőrösön. Ezzel a megjegyzéssel bizonyára nyertesünk, Csontos Károlyné is egyetért. Csak maradjon meg a munkahelye, a megélhetés forrása ... Horváth K. József Csontos Károlyné átveszi a fődíjat lapunk képviselőjétől Hadobás Tibor felvétele KŐFARAGÓ ÉS ÉPÜLETSZOBRÁSZIPARI VÁLLALAT FELVÉTELRE KERES ANGOL-MAGYAR LEVELEZŐT, GYORS- ÉS GÉPÍRÓI TUDÁS SZÜKSÉGES. EGYÉB NYELVTUDÁSSAL RENDELKEZŐK ELŐNYBEN. FIZETÉS MEGEGYEZÉS SZERINT. JELENTKEZÉS ANGOL ÉS MAGYAR NYELVŰ RÉSZLETES SZAKMAI ÖNÉLETRAJZZAL, A VÁLLALAT SZEMÉLYZETI ÉS MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, BUDAPEST II., CSALOGÁNY U. 25. II. EMELET. SZERKESZTI AZ OLVASÓSZERINTEM POSTACÍM: 1964 Szakszervezetek béklyóban Szakszervezetekről, érdekvédelemről beszélgetést kezdeményezni a munkavállalókkal és a nyugdíjasokkal napjainkban nem ildomos dolog. Legtöbben kézlegyintéssel fejezik ki véleményüket, de elhangzanak nyomdafestéket nem tűrő jelzők is. Hízelgőnek tekinthetők az olyan megjegyzések, hogy „a szakszervezetek gyengék, nem védik kellően a dolgozók érdekeit...”! E súlyos „vád” cáfolata lehetetlen. A tények nagyon makacs dolgok. Az elszegényedés folyamata, a követhetetlen és mindennapi áremelések — amelyeket csak részben tükröznek a közelmúltban napvilágot látott statisztikai jelzések — önmagukért beszélnek. A szakszervezetek vezetőtestületei (vezetői) vajmi keveset tettek a kedvezőtlen folyamatok mérséklésére, megállítása érdekében. A társadalmi élet változásai, a múltból örökölt terhek, a tagság bizalmatlansága, de leginkább a mozgalmon belüli belső viszályok, a pozíciókért való harcok megbénították, béklyóba kényszerítették a szakszervezeteket. Az elmúlt hónapok pártcsatározásai által felkínált lehetőséget sem használták ki erősen megnyirbált tekintélyük visszaszerzésére. Nem javított a helyzeten, és nem sok reménnyel kecsegtet az sem, hogy az „államosított” szakszervezetek mellett gomba módra szaporodnak a különböző irányzatokat képviselő „érdekvédelmi” szervezetek, a fejbólintó, a struccpolitikát folytató vezetők utódaként pedig a helyezkedő, a hangoskodó képviselők. Sajnálatos dolog, hogy a szakszervezetek bénultsága akkor következett be, amikor leginkább szükség volna az átgondolt, a realitások talaján álló, a harciasságot sem nélkülöző érdekképviseletre. Van-e remény arra, hogy a szakszervezetek mielőbb életre keljenek és igazi érdekvédelmi szervezetekké váljanak? A remény a reménytelenségben, a mind nagyobb rétegeket érintő kilátástalanságban csírázik. A munkavállalók, a nyugdíjasok remélhetőleg mielőbb ébresztőt fújnak a szakszervezeti vezetők számára, és kikényszerítik, hogy a szólamokat tettek kövessék. Minden bizonnyal ezt érzékelték a Bábolnán megtartott szakszervezeti kerekasztal résztvevői is, amikor — egyelőre csak szavakban — a munkavállalók érdekében hajlandóságot mutattak a közös fellépésre, az együttműködésre. Színt kell vallaniuk a szakszervezeteknek a kormányhoz való viszonyukat illetően is. Naivitásra utal nem észrevenni: a jelenlegi kormány már tegnap sem hatódott meg attól, hogy önhibájukon kívül tízezrek váltak munkanélkülivé és további tízezrek kerülnek az utcára. E szomorú helyzeten nem sokat változtatnak a szakszervezetek által kezdeményezett átképzések, a segélyek. A megelőzés érdekében határozottabb fellépésre van szükség, olyan reformfolyamat támogatására, amely nem önmagáért való, hanem az emberek boldogulását hivatott szolgálni. Nagy János Budapest (Reméljük, az elmúlt hét végén történtek fényében olvasónk már valamivel jobb véleménnyel van az érdekvédelmi szervezetekről, és bízunk abban, hogy az utóbbiak — ellentéteiket félretéve — mind hatékonyabban képviselik majd a dolgozók érdekeit. — K. T.) — amíg meg nem gyilkolják! Prókát Béla Budapest Úgy látszik, most a halálos ítélet eltörlése hazánkban a legnagyobb probléma. Pedig ez csak néhány ember problémája, ha ugyan lehet őket embernek nevezni. Én még vadállatnak sem merném nevezni őket, mert félek, hogy megsértődnek a vadállatok. Lehet, hogy szívtelen vagyok, de nem tudom sajnálni az olyat, aki a 3 gyermekét ledobja a háztetőről, vagy megerőszakol, azután kegyetlenül megöl egy 8 éves kislányt, vagy ugyanezt teszi egy 90 éves öregasszonnyal, vagy egy 7 éves kisfiúval. Miért kellene ezeket 20 évig etetni a tisztességes emberek keserves pénzén? Bár ez a 20 év a valóságban sokkal kevesebb, hiszen egyik amnesztia a másikat követi. Azt mondja a köztársasági elnök, hogy aki 20 évet ült, az már nem gyilkol. Ebben nagyon téved, én már évek óta gyűjtöm az ilyen eseteket. Ha az elnök ellenzi a kivégzést, kegyelmezzen meg a gyilkosoknak, ehhez joga van. De ne induljon el a gonosztevő azzal a tudattal, hogy csinálhat akármit, legfeljebb bezárják. Aki megvédi a farkast, megöli a bárányt. A most kezdődő télen tömegesen fognak éhen halni vagy megfagyni a tisztességes, törvénytisztelő emberek. őket ki védi meg? Per Viola Budapest Semmi se változik az országban „igazán”? Már megint egy olyan nagy horderejű kérdésben hoztak döntést, ami várható, hogy nagy visszhangot fog kelteni a lakosságban. Ez pedig az Alkotmánybíróság döntése a halálbüntetés eltörléséről. Hiszen a halálbüntetés nem volt olyan gyakori, hogy megszüntetésére ok lett volna. Inkább a sorkatonai szolgálat teljesítése közben meghalt fiatalemberek esetét vizsgálnák felül, mert sok homályos dolog van e körül. A halálbüntetésről nagyon sokan vitatkoztak-vitatkoznak, és ebben az analizálásban teljesen más szemszöget kap a jogi és az emberi tényező. Ezeket összehangolni és egységgé kovácsolni szinte nem is lehet. Az Alkotmánybíróságnak miért volt olyan sürgős ezt a döntést meghoznia? Nem lett volna más, fontosabb dolog, amit eldönthettek volna? A halálbüntetés eltörlése olyan jogi hézagot teremt a törvényességi rendben, amit nehéz pótolni. Főleg azért, mert nincs helyette más hatékony és valóban elrettentő büntetés. Szabad utat kapott ezzel a gyilkosság, nyugodt szívvel ölhet bárki, úgyse végzik ki. Egy tömeggyilkost, egy népirtót se lehet halálra ítélni?! Az emberekben az ősi igazságérzet kerekedik felül, és nehezen fogják tudomásul venni ezt a döntést. Egy korábbi közvéleménykutatási adat szerint az emberek több mint 70 százaléka akarja, hogy legyen továbbra is halálbüntetés. És mégis, újra és újra a nép érzései ellenére cselekszenek és döntenek az illetékesek. Egy olyan horderejű ügyről, amelyben talán nem is ők lennének az illetékesek. Hiszen csak egy adott társadalom döntheti el, hogy akarja, vagy nem akarja a bűnösök kivégzését. Makovics János Kesztölc A hordóügyről... Véleményem szerint, ami a hordóügy körül folyik, nem egyéb, mint szélhámoskodás. A „szónoknak” és a „zsidóknak” szavakat nem lehet összetéveszteni, illetve félrehallani. Ennek a sztorinak a nyilvánosságra hozatala vagy reklámfogás volt a Kurír részéről, vagy a képviselők lejáratása. De. De ha mégis igaz volt a bekiabálás, akkor két eset lehetséges. Vagy a „szónoknak” szó, vagy a „zsidóknak” szó hangzott el. Bármelyik szó is hangzott el, a bekiabáló képviselőnek fel kellene állnia és nyilvánosan kijelentenie a következőket az első esetben: kérem, én voltam az, aki bekiabálta a „szónoknak” szót, és szíves elnézésüket kérem az ezzel kapcsolatos félreértésekért és fölösleges vizsgálódásokért. A második esetben a következőket kellene mondania: kérem én voltam az, aki bekiabáltam a „zsidóknak” szót. Emiatt a legalázatosabban bocsánatot kérek a Tisztelt Háztól, és megkövetem a zsidóságot, és kérem, fogadják el elégtételül a bocsánatkérésemet. Szóval ez így volna fair. Folytatva. A legnagyobb csodálkozásomnak adok kifejezést, mert egy-egy képviselő általában több képviselővel van körülvéve a T. Házban, ugyanakkor egy képviselő sem hallott semmit. A bekiabáló előtt ültek ketten, mögötte szintén ketten, és mellette egy-egy képviselő. Ezek összesen hatan voltak. Senki nem hallott semmit? Ennyire nagyothallók lennének a képviselők? Vagy enynyire összetartanak? Ha egy ilyen piti ügyben nincs felelősségvállalás, akkor hogyan várhatunk azt nagy ügyekben? Ferenczi József Budapest Élet és halál Az Alkotmánybíróság döntött: könnyedén eltörölte a halálbüntetést. Rendben van, hiszen fellebbezni csak a jóistennél lehetne. Szinte látom a börtönökben, fegyházakban fellélegző elítélteket, akik a hír hallatán elkezdenek kalkulálni. Mert van ilyen bűnöző! Most már „csak” az életfogytiglannal kell szembenézni, az pedig jelenleg jó magaviselettel tizenöt esztendő. Egész egyszerűen eltűnik a halál rémképe, marad a hosszú, ám biztos börtönélet lehetősége. Vegyünk egy napjainkban egyre sűrűbben előforduló bűnözőtípust. A gátlástalan, pszichopatikus személyiséget, aki a demokrácia adta szabadságban kénye-kedve szerint lop, betör, rabol, és szemrebbenés nélkül gyilkol is. Tegyük fel, húszévesen öl először. Ha minden sikerül, harmincöt éves korában újra szabad lesz. Az elfojtások, a további torzulások miatt ismét életet élt ki. Ezért viszszaesőként ítélik el, esetleg gyógykezelik, de körülbelül ötvenéves korában ismét szabad. Akkor is gyilkol! Ez eddig három emberélet, ha nem több emberen követ el gyilkosságot alkalmanként. És azoknak az embereknek is joguk van (volt) az élethez. Milyen egyszerűnek tűnik ezt elmondani. De milyen nehéz lesz ellene védekezni! Az Alkotmánybíróság döntésében ott rejtőzik az Európához, a világhoz történő felzárkózási szándék. De ilyen áron? Lassan már az utcán, a rendőr szeme láttára vernek agyon embereket, sőt megtámadják a járőrt is. A visszatartó erő semmivé vált. Nem hiszem, hogy a törvénytisztelő, becsületes állampolgárok üdvözölnék ezt a döntést. Sajnos eljutottunk odáig, hogy mindenkinek joga van az élethez Olvasói érdeklődés Szeretnék érdeklődni, hogy a Szerintem rovathoz kell-e valami engedély, vagy más valami. Mert én is szeretnék egy-egy cikket, vagy cikkecskét megereszteni; volna nekem is egy-két nem tetsző témám, amiről tudnék írni. Szűcs János Tatabánya (Kedves olvasónk! Várjuk cikkét, vagy cikkecskéjét, nyugodtan eressze meg! Ha esetleg ír mégsem látná viszont a lapban, ez csak azért fordulhat elő, mert szerencsére — hiába a helti kétszeri megjelenés —, sokkal több levelet kapunk, mint amenyivyinek a kivonatols közlését a rendelkezésünkre álló hely lehetővé tesszi. — K.) Magukra vessenek Nyílt levelet írtam a sajtón keresztül dr. Horváth Balázs belügyminiszter úrnak. Ezt a levelet eljuttattam a Népszavának, az Esti Hírlapnak, a Magyar Nemzetnek, a Magyar Hírlapnak, a Mai Napnak és a Naptévének. Ezt a levelet egyetlen egy szerkesztőség nem közölte le. Miért? Szeretném közölni, hogy megírtam a miniszter úrnak, hogyan lehet Budapesten rövid két hónap alatt rendet, fegyelmet teremteni azokon a helyeken, ahol ma tűrhetetlen állapot uralkodik. Ebben akartam segíteni, hogy Budapest megszabaduljon a sok üzérkedőtől, hogy a metróaluljárók tiszták legyenek és kulturáltak. Segíteni akartam, és megírtam, hogy vállalom ennek a megszervezését. Senki nem reagált. Senki nem vette komolyan a szándékomat. Ahhoz, hogy ebben az országban bárki is eredményt mutasson fel, ahhoz szükséges a „név”, a rang és esetleg egy diploma. Hát így állunk. A sajtó csak azt közli le, ami neki tetszik. Rendben van, maradjon minden koszos, maradjon ahogy van, úgy ahogy ma létezik, hogy lassan nevetnek rajtunk a külföldiek. A levelem mégis egyenesen a miniszter úrnak küldöm el, mert így eljut a miniszter úrhoz, amit önök nem juttattak el. Ha a sajtó nem volt hajlandó velem szóba állni, bízom benne, hogy a belügyminiszter úr szóba fog állni. Pohl Ferenc Budapest Mindennek mint harmincöt éves előfizetőjük, részt vettem a közvélemény-kutatási akciójukban. Nem a sértett önérzet mondatja velem, de egyáltalán nem nyertem. Ugyanúgy a helyes keresztrejtvény állandó megfejtése, illetve beküldése kapcsán sem. Pedig több évtizedes pro fán halára pagálója voltam lapjuknak postai kézbesítő mivoltomban. De december 1-jétől megszüntetem az újság olvasását. Név és cím a szerkesztőségben (Kedves olvasónk, tárgyaljunk! És ha mégis nyerne valamit? — A szerk.) /12-21 Mi Ezen a közvetlen telefonszámon várjuk olvasóink közérdekű kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Telefonos olvasószolgálatunk hétköznapokon — szombat kivételével — reggel 9-től délután 5 óráig áll olvasóink rendelkezésére közvetlenül, délután.5-től reggel 9 óráig üzenetrögzítővel. 11