Népszava, 1991. április (119. évfolyam, 76–100. sz.)
1991-04-02 / 76. szám
2 Ingatag a nyugalom Horvátországban (Folytatás az 1. oldalról) tegnapra virradóra vonultak be a jugoszláv hadsereg páncélos alakulatai, amelyek Slunj irányából érkeztek. Az eddig közzétett hivatalos adatok szerint a vasárnap hajnali szerb-horvát összecsapásnak 12 sebesültje van, ketten vesztették életüket. Egyikük Josip Jovic, a horvát különleges alakulatok tagja, akinek haláláról már vasárnap beszámoltak, s most újra megerősítették ezt a hírt, a másik halott Rajko Vukadinovics, a knini rendőrosztag, vagyis a szerb fegyveresek tagja volt. A sérülteket főként a zágrábi traumatológián ápolják, állapotuk nagyon súlyos. Stipe Mesic szövetségi alelnök, az államelnökség horvát tagja az államelnökség vasárnap este megtartott üléséről elmondta, hogy szükségtelennek tartotta az ülést, a hadsereg felvonultatását, mivel a rend már helyreállt. Ellene szavaztam — mondotta Mesic —, de mindez nem jelenti azt, hogy emiatt lemondanék tisztségemről. A horvát belügyminisztérium és az ötödik katonai körzet között kisebb nyilatkozatháború alakult ki: a Horvátországban és Szlovéniában levő körzet illetékesei előbb közölték, hogy a horvát rendőrség akciójáról nem volt tudomásuk, csak négy helikoptert bocsátottak az incidens idején az illetékesek rendelkezésére, hogy időben elszállíthassák a sebesülteket. A horvát belügyminisztérium korábban azt állította, hogy a hadsereg együttműködött a horvát belügyi alakulatokkal, különösképp a sebesültek elszállításának megszervezésénél. Az ötödik katonai körzet ezt hevesen cáfolta, mire a horvát belügyminisztérium újfent bejelentette, hogy Josip Boljkovac belügyminiszter igenis konzultált Konrad Kolsak tábornokkal, a körzet parancsnokával és munkatársaival. Tegnapra virradó éjjel két újabb horvátországi szerb város jelentette be elszakadását Horvátországtól — közölte az osztrák APA hírügynökség hétfőn. A köztársasági fővárostól, Zágrábtól délre fekvő Glina és Kostajnica csatlakozott az alkotmányellenesen létrejött horvátországi Szerb Autonóm Területhez. Szünetel a teljes vasúti közlekedés Belgrád és az Adriai-tengeri kikötő, Split között. A jugoszláv néphadsereg konvoja .Vlyoh exmelnih is jelen volt Tbilisziben a függetlenségre szavaztak Richard Nixon, az Egyesült Államok volt elnöke nem megfigyelőként, hanem érdeklődő politikusként vett részt vasárnap Tbilisziben a népszavazáson. Ennek eredménye egyébként korábban sem volt kétséges: a grúzok elsöprő többsége arra szavazott, hogy a jövőben a Szovjetunióból kiválva, függetlenül éljenek — nyilatkozta a Népszavának telefonon hétfő délben a grúz parlament szóvivője, Kudza Khundadze. 0 EXKLUZÍ — Várták, hogy ilyen nagy lesz a részvételi arány? — Természetesen! A grúzok mindig is érzékenyek voltak a politikára, amit az is mutat, hogy a múltban sok kiváló személyiséget adtunk az országnak. Most még egyértelműbb volt, hogy aki él és mozog, az a szavazóurnákhoz járuljon, hiszen a független Grúziára kimondott igen az egyik törvényes feltétele annak, hogy a jövőben is élni és mozogni tudjunk. — Az autonóm területeken ugye nem rendeztek népszavazást? — Abházia egyes körzeteiben szavazhattak az emberek, de Dél-Oszétiában valóban lehetetlenné tették a procedúrát a helybéli vezetők. Ez már csak azért is törvénytelen, és a grúzokat sértő magatartás, mert jelenleg a grúz parlament felfüggesztette a Dél-Oszétiának adott alkotmányjogokat. Úgy látszik, az oszétok a Kremlben erős támogatókra akadtak, ezért március 17-én az összszövetségi népszavazáson — szégyenletes módon —, 50 ezren mentek el voksolni. Azt hiszik, tőlünk jobban kell félniük, mint a birodalomtól, csupán azt felejtik el, hogy Dél-Oszétia ősi grúz föld és a Szovjetunióhoz ugyanúgy erőszakkal csatolták, mint annak idején Grúziát. — Gorbacsov úgy nyilatkozott, hogy aki akar, mehet a Szovjetunióból. Mit szólnak hozzá? — Azt, hogy Gorbacsov egyetlen hivatalos szovjet fórumon nem tett ilyen nyilatkozatot. Mégiscsak furcsa, ha egy német újságnak adott interjúból kellene megtudnunk a szándékát. Nem titok, hogy Grúziában a tömegek csalódtak Gorbacsovban, s akkor még mértéktartóan fogalmaztam! Továbbra is a leghatározottabban állítjuk, hogy komoly veszélye van egy katonai hatalomátvételnek, vagy egy olyan konzervatív diktatúrának, amelynek élére Gorbacsov állhat. S ezért mi változatlanul azt hangoztatjuk, ha kell, fegyverrel is megőrizzük ősi földünket. De mondja kérem, miért hiszik, hogy a gorbacsovi politika a jó irányba vezet? Az a politika, amelyik már Moszkvában is katonákkal és rendőrökkel bástyázza körül magát! — Milyen kapcsolatokat keres Tbiliszi? — Bízunk benne, hogy a világot nem lehet becsapni, és egyre több politikus rájön, minek köszönhető a Szovjetunióban ez a sok elszakadási kísérlet. Ezért örülünk annak, hogy Richard Nixon jelenlétével megtisztelte a népszavazásunkat. Így első kézből kaphatott információkat és nem a moszkvai „mandineren” keresztül. Országunk nyitott, ugyanúgy vállaljuk az együttműködést más köztársaságokkal, mint külföldi országokkal. Csupán egyetlen kikötésünk van: a függetlenségünk elismerése és tiszteletben tartása! Szerdahelyi Csaba xXIbiniu szekere Nagyot rándult vasárnap Albánia szekere Európa poros országútja felé. Bár az első szabad és többpárti választás után még távolról sem eldöntött, milyen „közlekedési eszközt” választanak a kis ország lakói a felzárkózáshoz, az biztosnak látszik, hogy a csatlakozás nem lesz gyors. Munkapárt vidéken megőrizheti elsőségét, míg legfeljebb Tirana és néhány nagyváros léphet ellenzéki sikerekkel az igazi demokrácia és a parlament felé. Bár ki tudja, hogyan is fogalmazzunk a Balkán csücskén, 1991 tavaszán a demokráciáról? Hiszen, az eleve győzelemnek számít, hogy sor kerülhetett erre a választásra. (Enver Hodzsa most talán forog a sírjában ...) Igaz, az utóbbi másfél évben hozzászokhattunk Közép- és Kelet-Európában a politikai csodákhoz, ám kevesen adtak volna akár egy rongyos leket is azért, hogy Albániában rövid három hónap alatt egy semmiből megszületett ellenzéki párt képes lesz igazi konkurensként csatasorba állni. Hiszen az évtizedek bezártsága, a kénytelen-kelletlen elfeledtetett Európa még negyedéve is messzebbnek tűnt, mint a csillagos ég. Ha pontos végeredmény még nincs is, a pártok joggal éltetik magukat. De nem tudni, hogy a nép öröme felhőtlen lehet-e? Hogy vasárnap elindult valami, az bizonyos, de konkrét programok hiányában (de ismerős a kép!), felelőtlen ígérgetetésekkel csatát lehet nyerni, ám a háború vesztésre ítéltetett. Hiszen az albánok most valami olyasmibe kóstoltak bele, amiről nagyon nehéz lenne ismét leszoktatni őket. Albániáról roppant keveset tudunk, ám gyaníthatóan az utolsó hetekben már csak a rojtosra gyűrt eszme utolsó kötelei tartották össze az országot. S íme: elérkeztt a nagy politikai csomóátvágás! És ezt követnie kell, kellene a gazdasági és szociális problémák végleges kibogozásának is. Szóval, kátyúból kifelé kapaszkodhat az a bizonyos szekér. Ugyanúgy, ahogy talán még ezekben az órákban is Tirana felé zötyög egy-egy igazi szekér — voksokat cipelve sokat tűrt hátán. A szekér, persze, lassan halad. Ám elképzelhető, hogy mégis gyorsabban, mint a nem is olyan régen az ol£ sz kikötők felé menekülő rozzant hajók, vagy a jugoszláv határon átosonó, mezítelen lábak. Hogy ki, mikor, hová ér, vagy netalán fordul vissza, arra ma nem érdemes választ adni. Mint ahogy az is nagy kérdés, hogy Albánia ösvényét valóban magába fogadja-e Európa országútja. Mert ez az út kínkeservesen nehéz járást kényszerít a rajta taposóra. Főleg azért, amiért az út a Balkántól indulva Közép- Európán át vezet az áhított Nyugat felé .. . (szerdahelyi) Új parlamenti szerv terve Háromnapos tanácskozást kezdtek hétfőn Madridban az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) részt vevő államai. A 32 európai ország, az Egyesült Államok és Kanada mintegy 400 képviselője az EBEÉ új parlamenti szervének létrehozásával kapcsolatos terveket vitatja meg. Felix Pons, a spanyol képviselőház elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a novemberi EBEÉ-csúcsértekezleten elfogadott Párizsi Charta értelmében az új parlamenti szerv nem kívánja átvenni sem az Európai Parlament, sem az Európa Tanács szerepkörét, sokkal inkább fórumot kíván biztosítani az EBEÉ-folyamat részt vevő államainak a biztonságukat és együttműködésüket érintő témák megvitatásához. Észak-Korea Atombomba készül? Amerikai műholdfelvételek azt mutatják, hogy a KNDK évekkel korábban képes lehet atomfegyver előállítására, mint eddig gondolták. A The Washington Times hétfői jelentése szerint jövőre, Kim Ir Szen elnök 80. születésnapjára befejeződhet egy Phenjan környéki atomreaktor bővítése, és Észak-Korea évi 217 atomfegyvert lesz képes előállítani. Ismét „vendég” az űrben A bajkonuri szovjet űrrepülőtérről felbocsátották az „Almaz—1" jelzésű automatikus űrállomást. Vele folytatják a Föld felszín és a világóceán távszondázási rádiólokációs módszerrel végzett vizsgálatát, amelyet 1987-ben a „Kozmosz—1870” jelzésű műholddal kezdtek meg. A vizsgálatok eredményeit hasznosíthatja majd a geológia, a térképészet, az óceánkutatás, a környezetvédelem, a mezőgazdaság. (MTI) KEDD, 1991. ÁPRILIS 2. NÉPSZAVA. Dől a torony A híres pisai ferde torony egyre jobban dől. A legutóbbi mérések szerint az utóbbi három hónap alatt ismét 1 milliméterrel távolodott a függőleges vonaltól, szemben a korábbi egész évi 1,8 milliméteres átlaggal. Jcl A pisai egyetem két professzora szerint, akik pénteken a méréseket végezték, túlzott aggodalomra jelenleg még nincsen ok: a dőlés hasonló mértékű gyorsulását és lassulását többször tapasztalták már 1918 óta, amikor a mérések megkezdődtek. Ha a torony, amelynek teteje jelenleg a függőlegestől mintegy négy méterrel tér el, a szokásos mértékben dől tovább, a szakemberek szerint legalább még száz évig nem kell a ledőlésével számolni. Az olasz kulturális és a közmunkaügyi minisztérium által létrehozott bizottság hamarosan elkészíti jelentését arról, hogyan lehetne a toszkán építészet eme remekművét megmenteni. Az 54 méter magas tornyot 1173-ban kezdte építeni Ronano Pisano, majd Tomasso d’Andrea fejezte be 1360 és 1370 között. A torony 1990 januárja óta zárva van a látogatók előtt, a kereskedők őszinte bánatára. Szerintük ugyanis azóta csökkent a várost felkereső turisták száma. Jó szomszédok Hamarosan új jószomszédi és együttműködési szerződést ír alá Románia és Törökország, felváltva ezzel a még 1933-ban kötött egyezményt. Az új dokumentumot Turgut Özal török államfő közelgő romániai látogatásán látja el kézjegyével a két ország elnöke — közölték hétfőn Bukarestben a román—török külügyminiszteri eszmecsere után. távozó kubaiak A kubai Fegyveres Erők Minisztériuma közleményben jelentette be Szombaton, hogy Kuba , megállapodott Kongóval az afrikai országban 1977 óta állomásozó csapatainak kivonásáról. GYILKOS SCUD Telibe találta az afgán felkelők egyik, a pakisztáni határhoz közeli bázisát egy Scud rakéta, amelyet a kormánycsapatok lőttek ki Kabulból — közölték a felkelők. A becsapódó rakéta legalább 80 ember életét kioltotta. MEDDŐ TÁRGYALÁS Eredmény nélkül ért véget Nelson Mandela, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke, és Mangosotho Buthelezi, a rivális Inkatha Szabadságpárt vezetője között a délafrikai Durbanban lezajllott ötórás tárgyalás. A két politikus megpróbált véget vetni a két táborok közötti véres összecsapásoknak, amelyek öt év alatt közel 5000 életet követeltek. Gyorsan vonultak ki az amerikaiak Irakban tovább dúl a belháború Palesztinok pellengéren Iraki hivatalos közlés szerint a kormányerők tegnap visszafoglaltak egy katonai szempontból fontos várost Kurdisztánban, Irak északi részén. Mint az INA iraki hírügynökség jelentette, a közvetlenül a török határ közelében lévő Zaraho városból a kurd felkelők elmenekültek. A város a Szaddám Huszein-ellenes kurd felkelés egyik fontos központja volt a harcok első napjaiban. A várost ellenőrzése alatt tartó két kurd felkelővezér később délebbre, Dohuk városába húzódott, amely azonban már vasárnap a kormányerők kezére került. A kurd felkelők egyik szóvivője hétfőn Damaszkuszban úgy nyilatkozott, hogy a kurd gerillák azért ürítik ki sorra a nagyobb városokat, hogy elejét vegyék további vérontásnak a polgári lakosság körében. Az amerikai hadsereg két héten belül húszezer katonáját vonja ki Dél-Irakból — közölte meg nem nevezett amerikai katonai vezetőkre hivatkozva a The New York Times hétfői száma. Az amerikai hadvezetés naponta átlag háromezer katonát von ki a körzetből, és ezt az ütemet tartani szeretné az állandó tűzszünet eléréséig, amelyet talán már ezen a héten sikerül tető alá hozni. Április elsejéig 400 000 alá, vagyis több mint egynegyedével csökkent az eredetileg 540 000 fős amerikai kontingens létszáma. A haderőkivonás valószínűleg csökkenteni fogja a hatalma megtartásáért küzdő Szaddám Huszeinre gyakorolt nyomást, bár az akciónak nem ez a célja — hangoztatták meg nem nevezett amerikai parancsnokok. Az Egyesült Államok nyilvánvalóan nem akarja megismételni a Vietnamban elkövetett hibákat, és ezért semmi szín alatt sem kíván beavatkozni az iraki polgárháborúba. Háfez Asszad szíriai elnök tegnap befejezte Hoszni Mubarak egyiptomi államfőnél tett kétnapos, előre be nem jelentett látogatását. A kairói csúcstalálkozón, amely az öböl-háború óta az első volt az Irak-ellenes koalíció két arab csúcsországa között, a térség háború utáni jövőjéről, a regionális biztonság kérdéseiről, az arab— izraeli viszály rendezésének lehetőségeiről — nemzetközi, illetve regionális értekezlet összehívásáról tárgyaltak. Séták a tengerparton Állok a tengerparton, behunyom a szemem, a Kerepesi utat látom, rajta végtelen autófolyam, reménytelen hajnali szmog gomolyog, zörömbölnek a SJÉV-szerelvények. Álmos reggelt látok, szürke panelkockákat, a lakótelep szélén véletlenül ottfeledett kis templom tornyát. Kinyitom a szemem, előttem a végtelen óceán, csípős szél vág az arcomba, a hullámok rendíthetetlenül görgetik a homokfövényre a törött kagylóhéjakat. Megint behunyom a szemem, a „Szerelmesfilm’’ párja játszotta annak idején ezt az ábrándjátékot, ők valahol a napégette francia Riviérán — én meg itt állok a térkép szélén, az Atlantióceánba nyúló csupa zöld félszigeten, Cape Codón. Azon veszem észre magam, hogy éppen átmegyek a Kerepesi úton, dühös vagyok, mert az autósok szokás szerint nem engednek át a zebránál, pedig láthatnák, hogy sietünk. Idegesen szorongatom a gyerek kezét, naná, hogy elmegy az orrunk előtt a busz. Azután kinyitom a szemem, tovább bámulom az óceánt, a „szárazföldi” emberek áhítatával. Kis családom gyalog trappolt le ide a tengerpartra, már megint szembehelyezkedtünk a helyi szokásokkal. Jöhettünk volna autóval is, mint mindenki más, hiszen, az amerikai ösztöndíjnak köszönhetően, életünkben először, néhány hónapra mi is kocsitulajdonosok lettünk. Igaz, rozoga már a szerzeményünk, tízéves ócskaság. Elképesztően olcsón vettük, ennél olcsóbban talán nem is árulnak kocsit Cape Cod egyetlen kereskedőjénél sem. Többe került a minimális kötelező biztosítás, mint maga az autó! Ezért persze, csak magunkra vethetünk, friss jogosítvánnyal nem bíznak bennünk a gyanakvó biztosítók, a legmagasabb díjtételt számítják fel. Otthon, Pesten, megengedhetjük magunknak azt a „luxust”, hogy ne legyen autónk, ott lakunk a metró sarkánál, ha a külvárosban is, húsz perc alatt bárhová eljutunk — ezzel szoktuk győzködni magunkat. Miért kellene hát beállnunk a szmoggyarapítók táborába? Most, ha hazaérkezünk, már nehéz lesz hinnünk az önáltatásban. Ám, ha eddig nem akartunk, ezután gyaníthatólag nem tudunk majd otthon autót tartani. Cape Codon persze, csak akkor kezdődik majd az igazi szezon, amikor mi már otthon leszünk. A moteltulajdonosok a tavasz beköszöntével kezdik el házaik csinosítását, a halászok kirakják hálóikat, a rákcsapdákat, újra vízre kerülnek a szárazdokkból a vitorlások, megtelnek vendéggel a hyannisi kikötőre néző barátságos kisvendéglők, a „Captain’s Chair”, és a „Captain’s Table” teraszai. Elcsodálkoztunk sokszor a millió gonddal küszködő Massachusetts szomorkás dekadenciáján, megtapasztalhattuk, hogy a keleti parton most tényleg rossz idők járnak. De nem váltak be a jóslatok az új angliaiak hagyományos zárkózottságáról. A Cape Cod-iak befogadtak bennünket maguk közé, megnyitották otthonaikat, meginvitáltak ünnepeikre, beszéltek bánatukról és örömeikről. Felejthetetlen hónapokat töltöttünk itt, hála mindenekelőtt William Breiskynek, a helyi lap, a Cape Cod Times főszerkesztőjének, aki önként és dalolva vállalkozott rá, hogy az amerikai kormány újságíró-csereprogramja ke-