Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)

1991-07-02 / 153. szám

NÉPSZAVA 1 99 1. J 0 L I U S 2., K E D D 7 Az ártatlanság vélelme a, masszírozol is megilleti Bordélyház vagy masszázsszalon? Aezél Gábor: Budapest Jó hídfó lehetne A. főépítéss felállt és átült Elavult a Btk. üzletszerű kéjelgéssel foglalkozó szakasza, Az egészségügyi szexmasszázs minden bizonnyal ha­tásos és főleg bő hasznot hozó, gyümölcsöző vállalko­zás. Az, hogy ez a szolgáltatás mennyire egészségügyi, megítélés kérdése. De tény, hogy eléggé nagy az ér­deklődés az ilyen speciális szalonok iránt, hiszen vala­hol „társadalmi igényt” elégítenek ki, amit az is iga­zol, hogy tulajdonosaik valószínűleg nem ráfizetésből tartják fenn a „műintézeteket”. — Az országban több tucat szexmasszázsszalon vagy -klub működik, de mennyi „üzemel” a fővárosban? — kérdeztük Bárdos Ferenc al­ezredestől, a Budapesti Rend­őr-főkapitányság erkölcs­rendészeti csoportvezetőjé­től. — Ismereteink szerint húsz... — A rendőrség nem ismeri pontosan a szexklubokat? — Miért kellene ismer­nünk? — Gondolom, az erkölcs­­rendészet ellenőrzése alatt állnak. — El kell oszlatnom a tév­hitet. Igaz ugyan, hogy a csoportunk neve erkö les­rendészet, de ez az elnevezés téves, hiszen egyáltalán nincsenek rendészeti jogo­sítványaink. Nem rendészek vagyunk, hanem a bűnüldö­ző szervezet része. Tehát fel sem merülhet olyan köve­telmény, hogy a szexklubo­kat ellenőrizzük. Közismert, hogy a bűnözés melegágya a prostitúció. Amenyiben em­berölés, rablás vagy egyéb bűncselekmény elkövetői kapcsolatba hozhatók az ősi mesterséget űző lányokkal, akkor kapcsolódunk a nyo­mozásba, hiszen ezen a te­rületen mégiscsak „otthon" vagyunk. — Milyen engedélyek alap­ján működnek a masszázs­szalonok? — Vállalkozások, amelyek a cégbírósági bejegyzésük­kor felsorolják az általuk végzendő tevékenységeket. Ezek között található a „sze­mélyi szolgáltatás". Nos, hát ebbe már sok minden bele­fér, például az egészségügyi szexmasszázs is. Ez a szol­gáltatás statisztikai számot is kapott. „Ha a kommunisták végül megbuknak — ami nagyon kívánatos —, a kapitalisták példátlan elszemtelenedése következik.” Faludy György (1987) Jelentős politikai erők fog­tak össze Magyarországon a klasszikus értelemben vett, tehát tagsági támogatással és tagdíjbevételből működő szakszervezetek megsemmisí­téséért. Mi az oka ennek? Kiknek az érdekeit szolgál­ná, ha Magyarországon nem lennének szakszervezetek, vagy csak igen-igen korláto­zott taglétszámú és mozgás­terű, megosztott erejű szak­­szervezetek működnének? E kérdések tisztázatlanok a közvélemény előtt, amely lassacskán hitelt ad a szak­­szervezetek „konzervativiz­musáról”, legitimitási zava­rairól, egymás közötti, „meg­­oldhatatlan”-nak kikiáltott vitáiról szóló, és szinte na­ponta, mesterségesen felizzí­tott híreszteléseknek, hazug­ságoknak. Az sem világos a munkavállalók előtt, hogy alapvető jogaikat, munkavál­lalói érdekeiket egyedül és kizárólag a nemzetközi meg­állapodásokkal és jogi nor­mákkal körülbástyázott szak­­szervezetek képesek védeni. Ma sokan nem tudják — mi­közben az utcára kerülnek, vagy munkáltatói fenyegeté­sek közepette élik minden­napjaikat —, hogy a szak­­szervezet jogi, szakértői és az összefogás erejéből faka­dó gyakorlati védelmet nyújt­hat, s hogy ezért manapság különösképpen „luxus” nem szakszervezeti tagnak lenni! A történelem rendszervál­toztatási eséllyel kínálta meg országunkat. Erre legalább háromféle válasz formálódott meg Magyarországon. Az el­ső szerint meg kellene te­remteni a totális-liberális piacgazdaságot, azaz — értel­mezésem szerint — kaput kellene nyitni a szabadverse­­nyes kapitalizmusnak. En­nek egyik legfőbb akadályai az erős szakszervezetek. A — Ellenőrizheti valami­lyen szervezet, hogy nem lé­pik-e túl a megjelölt tevé­kenységüket? — Az adóhivatal a köny­velésüket, tehát, hogy a be­vételnek megfelelően fize­tik-e az adót. Az önkormány­zat szakapparátusa pedig azt vizsgálhatja, hogy a jogosít­ványnak megfelelően mű­ködnek-e. Általában nincs ellenőrzés. Ha felmerül a bűncselekmény gyanúja, ak­kor lép közbe a rendőrség. — A közelmúltban a rend­őrség által leállított masz­­százsszalonok, mint a „Nudi- Rudi", valamint a „Sheila and Cats” tulajdonosai és alkalmazottai ellen tehát nem a prostitúcióval kapcso­latban indult büntetőeljárás? — Más bűncselekmény gyanújával kezdődött a nyo­mozás, miközben kiderült, hogy a szalonokban üzlet­szerű kéjelgés, illetve en­nek elősegítése is folyik. — A naiv kívülálló, ha szexmasszázst nyújtó szalo­nokról hall, feltehetően, mindjárt arra gondol, hogy főleg igazi szexről van szó. — Ez téves megközelítés. A magyar büntetőjogban privilegizált helyzetben van az „urtatiansag veieime". Tehát, ha egy vállalkozó te­vékenységi körébe masszázs­­jellegű szolgáltatást jegyzett be, nem szabad mindjárt ar­ra gondolni, hogy működése során eleve bűncselekménye­ket követ el. Ameddig an­nak az ellenkezője nem bi­zonyosodik be, el kell hin­ni, hogy tényleg „csak" masszíroznak. — Készséggel elhiszem, hogy a szalonok a jogosítvá­nyuk szerint működnek, en­nek ellenére, úgy tűnik, hogy hélyenként túllépik a „kom­petenciájukat”. Miután vi­második azt ajánlja: térjünk vissza a 30-as évek keresz­tény-feudális kurzusához. Ez azonban csak akkor lehetsé­ges, ha a szakszervezetek törvényekkel és titkos pak­tumokkal megreguláztattak. Már készül a „szakszerveze­ti” törvény, az új munka törvénykönyvéből a kor­mányzat kigyomlálná a vétó­jogot, korlátozná a kollektív alkut. A harmadik lehető­ségre, a történelmi-társadal­­mi-politikai és gazdasági té­nyek összetett elemzésére, a működő szakszervezetekkel folyamatos tárgyalások során együtt megformált kivezető út megalkotására gondolnak a legkevesebben. Most, amikor a politikai pártok közötti küzdelem még nem dőlt el, egy kérdés­ben teljes az egyetértés. Akár az egyik, akár a másik út diadalmaskodik, mindkettő­nek útjában állnak az erős, a közvélemény szimpátiáját birtokló, a munkavállalók ál­tal tömegesen támogatott szakszervezetek. Miért? Mert e szervezetek „akadályozzák” a privatizá­ciót, például tiltakoznak az állami vagyon elkótyavetyé­lése ellen, ellenzik a mun­kanélküliség tömegessé válá­sát, követelésekkel lépnek fel a foglalkoztatási bizton­ság megteremtéséért, a bérek és munkakörülmények javí­tásáért, a kollektív alku­ért és az európai szociális, munkaügyi normák megtar­tásáért. Mindezt veszélyesnek ítélik meg a pártok, az oppo­­nálást nem viselik el, amiből „természetesen” következik a közös jelszó: Le á szak­­szervezetekkel! Hogyan valósítható meg e program? Erről (is) szól e magyarországi rendszervál­toztatási kísérlet első éve. tathatatlanul igény van a kimondottan szexuális szol­gáltatásokra, nem lenne egy­szerűbb, ha jogilag is ren­det teremtenének ezen a si­kamlós területen? — Bordélyház fenntartásá­ra nincs jogi lehetőség. Az 1950. március 21-én hatály­ba lépett New York-i nem­zetközi egyezményhez csat­lakozó tagországok vállalták, hogy büntető törvényeikkel üldözik az emberkereskedést és a prostitúciót. Az egyez­ményhez való csatlakozásun­kat 1955 decemberében hoz­ták nyilvánosságra, de már néhány hónappal korábban, júliusban, nálunk is meg­szüntették a nyilvánosháza­kat. — Azóta nincs Magyaror­szágos prostitúció? — De van. Bőven ... Tu­domásom szerint alig akad, olyan jogállam a világon, amelyik ne csatlakozott vol­na az egyezményhez, ennek ellenére igen virágzó iparág­nak számít a prostitúció, még a körülöttünk levő or­szágokban is. — Valóban ez a helyzet, másutt nem szankcionálják a prostituáltakat. Viszont azokat büntetik, akik az egyezmény kifejezésével él­ve „elnyomják”, tehát ki­használják őket. A magyar Btk. 1955 óta büntetni ren­deli az üzletszerű kéjelgést; azokat, akik anyagi ellen­szolgáltatásért közösülnek vagy fajtalankodnak. Koráb­ban, amikor még jogilag ren­dezett volt a prostitúció, a rendelet megszegőit sza­bálysértés miatt vonták fe­lelősségre. — Ezek szerint elavult a Btk.-nak az üzletszerű ké­jelgéssel foglalkozó szaka­sza? — Legalábbis nem kor­szerű. Magyar specialitás. Jobban ki vannak téve a prostituáltak az elősegítők­­nek, a rábíróknak, tehát a striciknek, és a szobáztatók­­nak is. A prostituáltakat kihasználók sokkal több hasznot húznak, mint a szol­gáltatók, akik szó szerint vá­sárra viszik a bőrüket. Schmidt Attila Először ugyanis egy legiti­mitási vitát robbantottak ki a szakszervezetek között. Az „oszd meg és uralkodj” el­ve valósággá vált, amikor a pártok, és részben bizonyos kormánykörök, szétválasz­tották a szakszervezeteket „régi, állampárti” és „új, sza­bad, független” szervező­désekre. Ezenközben ideig­­óráig el lehetett feledtetni a közvéleménnyel, hogy a va­lódi szakszervezeteknek csak és kizárólag a tagsági támo­gatottság, a tagdíjfizetésben megnyilvánuló bizalom adja erejüket és legitimitásukat. A jelszó (Le a szakszerve­zetekkel !) megvalósításának következő fázisában a köz­véleménnyel meg „kellett” vizsgáltatni a szakszerveze­tek politikai vonzódásait — az esetleges vazallus-viszo­nyok meg szellőztetése nél­kül. S így a párt- és politi­kasemleges' szakszervezeti szövetségeket — melyekből egyre több alakult — meg sem kellett említeni. Végül e folyamatban el kellett érni, hogy a közvéle­mény ne arra figyeljen, me­lyik szakszervezeti szövetség mit képvisel, merre tart vá­lasztott útján, hanem arra csupán, hogy honnan jött. Ezért nem derült ki sokáig az újságolvasók számára, hogy például a 2,5 millió munkavállalót képviselő MSZOSZ többségében a pia­ci, a versenyszféra, a mint­egy 350 ezer főt tömörítő Au­tonóm Szövetség elsősorban a közszolgáltatás (közleke­dés, energiaszektor, vízellá­tás), míg a 700 ezer szak­­szervezeti tagot képviselő Szakszervezetek Együttműkö­dési Fóruma a közszolgálat, a költségvetési intézmények­ben dolgozók: az oktatás, az igazgatás, az egészségügy, a művelődés, a szociális ellá-Rendezetlennek találta a Városháza helyzetét a vá­rosrendező. Ezért fölállt székéből Budapest főépí­tésze, s átült a Környezet­­védelmi és Területfejlesz­tési Minisztérium főosz­tályvezetői pozíciójába. A 44 éves Aczél Gábor, Ybl­­díjas építész, ma a tele­pülésrendezés gazdája a budai, Fő utcai székház­ban. — Miért fontos a főépí­tész? — Nagyvárosokban .a fő­építész, nevével ellentétben, főként városrendezéssel fog­lalkozik, s kevéssé egyes épületékkel. Budapesten az lenne a feladata, hogy a legfontosabb városrendezési akciókat koordinálja. Kell egy átfogó koncepció, amely választ ád felmerülő szak­mai és egyéb konfliktusok­ra. — Von ilyen koncepció Budapesten? — Mindig is volt a város­nak átfogó rendezési terve. A most létező általános terv nem korszerű, tehát sürgősen újat kellene készíteni. Fo­lyik ilyen 'munka. 1989-iben, amikor szóig állatba álltam a fővárosnál, 'szorgalmazni kezdtem az akkor még friss rendezési terv felülvizsgála­tát. A nagy ellenállás köze­pette is a munka elkezdődött. Most a dél-budapesti térség­re készül az új általános ren­dezési terv, a Vátinál. — A Városházáról azon­ban eláramlottak a szakem­berek. Politikai okból vagy a vezetők felelőtlensége miatt? — Én nem azért jöttem el, mert személyemben va­laki bántott volna. Ügy érez­tem, hogy a több tényező miatt kialakult helyzet hoz­zám nem méltó. A frissen fölálló önkormányzat jóhi­szemű nekibuzdulása „túl­­buzdulás” lett. Politikusként kerültek a Városházára, ám nagyon konkrét szakmai ügyekbe is belebonyolódnak. Emellett általában bizalmat­lanok voltak az ott talált szakemberekkel. — A politikába belefeled­kező városvezetőség mennyi­tás, a társadalombiztosítás és az e szolgáltatásokat igénybe vevők érdekeit védi. Mindebből következett az az „ötlet”, hogy legyen a szakszervezetek között is egy — parlamenti elrendelésű — szimpátiaválasztás (üzemi­­tanács-választás címmel), s ez „döntsön” a vitás kérdé­sekben. Ennek 4-5 évenkén­ti megismétlésével biztosít­ható a „munkahelyi demok­rácia” — egyes politikai erők és egy-két szakszerve­zeti szövetség szerint. Igaz, hogy mindez ellenkezik a nemzetközi normákkal (a parlamentek nem szólhatnak bele a szakszervezetek ügyei­be), és a józan ésszel is — hiszen a szakszervezetek nem pártok, melyeknek ■ elég a 4-5 évenkénti megmérette­tés, a szakszervezetek na­ponta vizsgáznak tagságuk előtt, ezért nem pártosítha­­tóak! — de jól szolgálja az alapgondolatot: a szakszerve­zetek megsemmisítését. Itt az ideje, hogy a közvé­lemény előtt i? világossá vál­jék: a tőkés—munkavállaló ellentét nem marxista talál­mány, hanem történelmi tény. S ebből következően csak és kizárólag akkor van esélye a munkavállalóknak e küzdelemben, ha erős és ak­cióképes, anyagilag is füg­getlen. Itt az ideje a szak­­szervezetek és szövetségeik támogatásának! Hasznos lenne, ha a de­mokratikus jogállamiság gondolata diadalmaskodhat­na Magyarországon is, s megkezdhetnénk végre azt a párbeszédet állam és állam­polgár, tőkés és a munkavál­laló között, amely a közös gazdagodás útját keresi. Ameddig ezt a kiegyensúlyo­zottságot és bizonyosságot sugalló tárgyalást meg nem kezdhetjük — nincs remény. Vadász János (Népművelő-szociológus, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének országos titkára) ffsatí ntvff és uralkodj99 Kiknek az érdekében? Híd a jelenbe Toroczluy Csaba felvétele re örülhetett olyan főépí­tésznek, aki a politikai kér­déssé emelt világkiállítás­dilemmában, a fővárossal ellentétben, támogatta az Expo megrendezését? — Szerintem örülnie kel­lett volna ilyen főépítésznek. Sokkal előrébb tartanánk, ha a hogyan kérdésével komo­lyan foglalkozott volna a fő­város az igen vagy a nem kérdése helyett. Az Expótól függetlenül: meg kellene be­csülni azokat a szakértőket is, akik szakmai ellenvéle­ményeket fogalmaznak meg politikai törekvésekkel szem­ben. — ön szakmai indokkal tá­mogatja a világkiállítást? — Egyrészt állampolgár­ként érzem úgy, hogy nekünk az jó lenne. Másrészt jól il­leszkedik bele a Budapestre vonatkozó elképzeléseimbe is. Fontos, hogy Budapest része legyen az európai met­ropolishálózatnak. Vala­mint töltse be e régió köz­pontjának szerepét. Mind a két célt jól szolgálná a világ­­kiállítás, ezért támogatom. — Lendítene-e valójában az ország gazdaságán egy hat hónapos akció? — Nem a hat hónapos ak­ció, hanem az ehhez kapcso­lódó infrastruktúra-fejlesz­tési csomag volna fontos! Az autópálya-építéstől a vasúti fejlesztésen át a csepeli tér­ségfejlesztésig sok minden kellene Expo nélkül is. Hoz­záteszem : önmagában az Expóért nem érdemes építeni semmit. A világkiállítást kell beilleszteni a távlati fejlesztési koncepcióba. Dél- Budapesten erre adva van a lehetőség. — Ma, minisztériumi em­berként az országban körül­nézve, lát-e kihívásokat a vidéki területrendezők előtt? — Budapest fejlesztése közvetve a vidék fejlődésé­nek is lökést ad. Ma, amikor az országhatárok nyitottak, a Budapestről elriasztott fej­lesztés nem vidéken fog he­lyet ikeresni magának, hanem egy másik ország nagyváro­sában. Az európai metropo­lishálózatba bekapcsolódó nagyváros szétsugározza sa­ját gazdaságát a környezeté­re. Például Strasbourg lük­tetéséből a határ menti né­met települések is hasznot húznak, nemcsak a franciák. Ha Budapest a külföldi tő­kének, a világhálózattal ren­delkező monopóliumoknak hídfője ilehetne, akkor ennek hasznát az egész ország látná. Molnár Pál SZAKSZERVEZETI HÍRSZOLGÁLAT Göncz Árpád köztársasági elnök és az Értelmiségi Szakszerveze­ti Tömörülés elnöksége kezde­ményezésére az akadémiai, az állami és az ágazati kutatások, Valamint a felsőoktatás gondjai­ról és jövőjéről megbeszélést folytattak a kormány (Pénzügy­minisztérium, Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Föld­művelésügyi Minisztérium, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium), a tudományos és szakmai szer­vezetek (MTA, OMFB, TPB, MTESZ, AIOSZ, Innovációs Ka­mara, Rektori Konferencia), va­lamint az ÉSZT és TDDSZ kép­viselői. Az Országházban meg­tartott fórumon az alábbi nyilat­kozatot fogadták el a résztve­vők: NYILATKOZAT 1. A köztársasági elnök által az akadémiai, az állami és az ágazati kutatások, valamint a felsőoktatás gondjairól és jövő­jéről összehívott megbeszélés résztvevői kijelentik, hogy a po­litikai rendszerváltást követően a gazdasági rendszerváltáshoz elengedhetetlen a magyar ér­telmiség képességeinek és mun­kájának hasznosítása a fontos célok konkrét rögzítésében, to­vábbá ezen célok megvalósítá­sában. Mindezek elengedhetetlen és fundamentális része a kuta­tás és a felsőoktatás. Ezek fel­tételrendszerét döntően az állam­nak kell szavatolnia. A végre­hajtásban dolgozó intézmények ugyanakkor vállalják a kutatá­si és oktatási feladatok nemzet­közileg elvárható szintű "elvég­zését. Z. A kutatás és a felsőoktatás munkájára a kormányzat igényt tart. Az 1992. évi költségvetési törvény megalkotása során szak­területenként (felügyeleti szerv­ként pl. MTA, minisztériumok, stb.) meg kell határozni az ál­lam által teljeskörűen vagy rész­legesen finanszírozott kutatási intézmények körét, ezen intéz­mények állami feladatait, to­vábbá a feladatok ellátásához rendelkezésre bocsátott anyagi támogatást. 3. A kutatás racionalizálásá­nak csak a szakmailag indokolt és védhető határig szabad terjed­nie, vagyis csak olyan intéz­kedések hozhatók, amelyek bi­zonyíthatóan a kutatás és a fel­sőoktatás hatékonyságának nö­velését szolgálják. Az intézke­déseknek nem lehet egyetlen és fő szempontjuk a költségvetési támogatás mindenáron történő csökkentése. 4. A kutatás megítélése nem függhet attól, hogy az milyen intézményben folyik, mindig an­nak eredménye lehet csak meg­­határozó. Ez annál inkább indo­kolt, mivel bármilyen, a kutató­helyeknek nem az eredmények figyelembevételével történő rangsorolása nem az egészséges versenyszellemet, hanem a kü­lönböző intézmények szembeál­lítását eredményezné. 5. A megbeszélés résztvevői ja­vasolják, hogy az Országgyűlés hozza létre azt a bizottságát, amely a kutatás és az oktatás ügyeivel foglalkozik. Ugyancsak szükséges lenne olyan kon­zultatív testület létrehozására, amely a kormány, a tudományos irányító intézmények és az ér­dekvédelmi szervezetek képvi­selőinek bevonásával rendsze­resen megtárgyalja a tudomá­nyos kutatás és a felsőoktatás helyzetét. A fórum résztvevői ★ FELHÍVÁS a Magyar Köztár­saság parlamentjéhez. Tisztelt Országgyűlés 1 Magyarország legrégibb, fo­lyamatosán és jogfolytonosan működő társadalmi szervezete, a 129 éves Nyomdász Szakszem vezet fordul önökhöz. E szer­vezet történeilme során számta­­lan kritikus pillanatot élt még, de mindannyiszor saját tagságán nak ereje átsegítette a legkemé­nyebb akadályokon is. 1914—19 között, majd 1944—45 között, 1949-ben, 1989-ben is volt ereje megújulni. A szakszerve­zetnek ma csak olyan tagja van, akik 199b januárjában újólag megerősítették a szervezethez való tartozásukat. Az ő nevük­ben kérem, mérlegeljék, mi fon­tosabb ma, rendezni az állásu­kat vésztők helyzetét, végkielé­gítést nyújtva nekik, vagy el­venni, zárolni azokat az eszkö-” zöket, amelyek .révén szakszer­vezetünk maga is hozzájárul ugyanehhez. A Nyomdász Szakszervezet va­gyona egyszer már áldozatul esett a hatalom önkényének, 1949 és 1952 között. Bízunk benne, hogy döntésü­ket nem szélsőséges, bár oly­kor talán magyarázható politi­kai indulatok fogják vezérelni, hanem átérzik, hogy hiba, ml több, politikai bún lenne a de­mokrácia nevében, a demok­rácia eszközeit felhasználva, tönkretenni, megsemmisíteni az alkotmány szellemében működő szakszervezeteket. Fogadják el, hogy az állam­polgár nemcsak a szabad par­lamenti választásokon volt ké­pes jól dönteni, hanem megteszi ezt jogszabályi nyomás nélkül is, amikor egy szakszervezet tag­ja lesz vagy marad, vagy ne­tán kilép abból. A szakszervezetek vagyonát nem elvenni, netán újra elosz­tani kellene, hanem megtalálni a lehetőséget, nekik is vissza­adni mindazt, amit egy, nevében ,,munkás”-hataiom éppen a mun­kásoktól vett el. Bízunk abban, hogy önök böl­csen fognak dönteni: rábízzák) az-állampolgárokra, a szakszer­vezeti tagokra, hogy maguk dönt. senek. Ehhez azonban nincs szükség a szakszervezetek tevékenységét korlátozó törvényekre. Budapest, 1991. július 111. Tisztelettel: Bársony András, a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének elnök«

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék