Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)
1991-07-02 / 153. szám
NÉPSZAVA 1991. JÚLIUS 2., KEDD Vigyázat, hülyeség! Naponta halljuk. Már aki nem az alatt az öt perc alatt vonul ki a szobából folyó ügyeit elintézni, vagy hívja fel telefonon a kedvesét, vagy lecsavarja a hangot, hogy beszélgessen. Vagy egyszerűen csak nem akarja hallani az energikus figyelmeztetést: Vigyázzon, nagyon jó! Mármint a nevezett és bemutatott áru, amelyet a hang oly hévvel eladni szándékozik. Mármost, mellékesen, ez az „oly hév” is megér egy misét, hogy ne mondjam, feketemisét, aligha nekem tűnik fel elsőnek, hogy némely holmit, ha női hang ajánlgat a kép mellé, azt ugyanolyan elcsukló-elfúló lihegések közepette teszi, mint amilyen extatikus hangokat a hétvégi éjszakákon hallgathatunk (amikor a gyerek már alszik) a parabolaantennákról képernyőre rendelt pucér hölgyek ajkáról. Azokéról, akik azt a hitet kívánják világgá nyögdécselni, hogy vigyázat, nekik éppen nagyonnagyon jóóó! Csak hát „aptya” a képernyő túloldalán ülve rálegyint a Kőbányai mellől a sikolyra, mert tudja, hogy a nő csak megjátssza magát, akár az ágyban vonaglik, akár két főműsor között tukmálja lihegve ránk az elektronikus ketyerét. Amivel nem a bárgyú reklámokat szándékozom e helyütt kipécézni, és nem is a polgári erkölcs panaszfalára hányom a borsót. Csupán az emberi észjáráson tűnődöm, amely, íme, csudálatos találékonysággal tudja váltani a színt, hirdeti fehérnek a feketét, s fordítva. Mert, ugye, a „vigyázzon”-t még az is megérti, aki gödörbe készül lépni. Az Értelmező Szótár se kell hozzá, minden e honban született és felnőtt ember tudja, hogy e szóval intik, óvják, visszatartják. Vigyázat, a tetőn dolgoznak! Vigyázat, a kutya harap! Vigyázat, magasfeszültség! Vigyázat, a bűvész csal! S miután az ember mindezt jól bepakolta a tudatába, nyelvérzékébe és szorongásaiba, engedelmesen-okosan átmegy az utca túloldalára, csenget, mielőtt benyit a kapun, és nem nyúlkál oda, ahol ráz. A bűvésznek pedig tapsol, de természetesen egy szavát, mozdulatát sem hiszi el. No, most akkor, hogy ez így rendben is lenne, egyszerre jön esténként valaki, és arra „inti”, hogy vigyázzon, mert az az akármi, amit rá akar sózni, az nagyon jó! Mire az ember zavarba jön, reflexei táncot járnak, és hirtelenjében nem tudja, ki a hülye? Mindenesetre nem mer tükörbe nézni. Még akkor sem, ha tapasztalja, hogy a piac körülötte mind általánosabban változik, s a hiánycikkek időnként cserélődnek. Egészen addig, amíg jószerével olykor afelől is bizonytalanságba esünk, hogy ami egy idő után újra kapható, az tényleg hiányzott-e, s ha igen, éppen kinek? Lám, kedvenc reggeli napilapom (amit most is a kezében tart az olvasó) első oldaláról a minap rám mosolygott egy ifjú, kinek sapkájáról hetykén meredt égnek a fehér libatoll. Neki, aki még vörös nyakkendős úttörőként ért a felnőtt-identitástudat küszöbére, alighanem ez a toll valami jó dolog kontinuitását jelenti, mivel sejtelme sincs arról, hogy két nemzedékkel korábban e tollak Vitéz Nagybányai Horthy Miklós darutollas legényeinek jelképei voltak, annak emlékére, hogy azzal a sapkájukon vonultak be a királyi román hadsereg biztosításával „rendet csinálni a bűnös városba”! A darutoll ritka, megtette diáknak, leventének a libatoll, csak szép fehér legyen. „Vigyázzon, nagyon jó!” súgja egy hang, és a néző elkapja a fejét, mielőtt ráesik egy tégla, mit lehet itt tudni? A jelképekkel napjainkban amúgy is rendre bajok támadnak. Hol tartalmatlan imádat, hol közízlést felborzoló gúny tárgyaivá lesznek. Jobbára egyszerre esik meg mind a kettő, s a tájékozatlan honpolgár megint nem tudja, sírjon-e vagy nevessen inkább? Ámbár ez sem újdonság, hiszen már Arany János is közfelháborodást keltett, amikor a szabadságharc bukása feletti keserűségében egyebek közt megírta A nagyidai cigányok keserűgúnyos eposzparódiáját. Pedig róla még azt sem lehet elmondani, amit arról a másik poétáról, a Petrovicsról, hogy rácból lett világforradalmárrá, és addig petőfieskedett, amíg a bolsevikok egyik kedvence nem lett belőle. Arany János tősgyökeres magyar parasztként látta meg a napvilágot, s még az Akadémiára is vonakodva költözött be, nemhogy a Rózsadombra vágyott volna. A Bolond Istókba (aki persze csak annyira volt bolond, mint minden poéta az), ugyan beleírta: „S oly küzdelemre, mely világcsoda / Kétségbeesett kacaj jön Nagy Ida.” Csakhogy a keserű és őszinte öngúnyt már akkoriban is nehezen tolerálta a nemzet kacagányosabb fele; mi sem bizonyítja inkább, hogy míg Arany más műveit elkapkodták, ebből az Auflág java tíz év után is még eladatlanul hevert a kiadó raktáraiban, noha a bankkamat akkoriban még elviselhetősebb volt. Meg aztán a Hölgyfutár is igen gorombán bánt el a művel. Arany meg is orrolt érte rá — hát eképpen változik a világ, vagy marad, amilyen akár másfél száz esztendeje is volt. Mármost mindazon bölcs politológusoknak, akik mentik vagy magyarázzák, hogy egy-egy voksolástól miért maradnak távol a honpolgárok oly nagy számban, az „elfáradás” meg a „kiskert” mellé, harmadik érvül, figyelmükbe ajánlom ezt a „Vigyázzon, nagyon jó!” szlogent. Mivel az egyszerű embert, aki — ha jól, ha roszszul — mégiscsak a saját fejével, eszével iparkodik gondolkodni, veszélyes dolog rendre a Bálám szamarának helyzetébe hozni, egyszerre vigyázzon (azaz óvakodjék), meg örüljön is, mivel nagyon jó neki. Mert szegény egyet lép re, egyet tova, s aztán inkább otthon marad, és más híján vasárnap esténként meghallgatja a szomorú tekintetű, csokornyakkendős gombügynököt formázó műsorvezetőt, aki a nemzet heti gondjait úgy adja elő neki, mint hajdani libatollas önképző köri diák koromban a nagymellényű, de kevés vágott dohányú szónokokat parodizáltuk: „Nekünk nem olyan emberek kellenek — vonyítottuk —, akikre nincs szükségünk, hanem nekünk igenis olyan emberek kellenek, akikre szükségünk van!” Ami úgy, hangzásra tökéletes szónoki telitalálat. Hanem aki az értelmét keresi, az bizony hamar észébe kap: Vigyázat, hülyeség! — Képé — József Attila Alapítvány Pályázati felhívás A Magyar Szocialista Párt elnöksége a megyei lapok privatizációjából származó bevételét közcélokra ajánlva, létrehozta a József Attila Alapítványt. Az alapítvány három alkuratóriuma az alábbi célok szolgálata szerint oszthatja el évente a törzstőke hozadékát: — kulturális, irodalmi, tudományos és nemzetiségi lapok, folyóiratok támogatása, — tehetséges fiatalok támogatása, — szociálisan nehéz helyzetbe kerültek támogatása. A pályázó szerkesztőség jellemezze röviden a lap céljait, ismertesse koncepcióját. Megjegyezzük, hogy a pályázat értékelése után, idén szeptemberben 25 millió forintot, novemberben pedig (a pályázatok megújítása nélkül) újabb 25 millió forintot áll módunkban odaítélni a leginkább rászoruló lapoknak, folyóiratoknak. A pályázat beküldési határideje: 1991. július 20. Cím: 1054 Budapest, Széchenyi rakpart 19. (Országgyűlés Irodaháza, 422. szoba). (OS) SZERKESZTI. ■ ITHTTIHIT POSTACÍM AZ OLVASÓ DZjJuXUljIJCjjYJL 1964 Elfogultság nélkül óriási hatalom a tömegkommunikáció, különösen a televízió. Természetesen ezt egyes jó képességű riporterei úgy is kihasználják, hogy nem éppen objektíven tájékoztatnak, láttatnak. A szakszervezetekkel kapcsolatos riportokban ez többször előfordult. Gyakran csak a LIGA lehet az első megszólaló, a „hiteles” szakszervezet. A június 13-ára hirdetett sztrájkkal kapcsolatban is ez az elfogultság volt érezhető a Napkelte műsorában, Őry Csabával, a LIGA képviselőjével való találkozáskor. Amikor ugyane műsorban Nagy Sándor szólalt meg, győzelmi mámor nélküli, szerényen korrekt tájékoztatást kaphattunk. Ezt a napilapok is megerősítették. Feleslegesek ezek a másik szervezetet lejárató beszélgetések az ország előtt, mert az emberek jobban szimpatizálnak azzal, akit ok nélkül sértegetnek. Különösen azok, akik megélték, láthatták, hogy miért nem politizálhatott másként évtizedek óta a szerintük kommunista szakszervezet a munkahelyeken. Görbe Józsefné Debrecen Az élelmiszer az utcán hever Megnyugodva vettem tudomásul, hogy megújul a Lehel piac. A XIII. kerület azóta lemondott polgármestere vázolta elképzeléseit, terveit a Kossuth rádióban. Fedett területen lesz az árusítás és kulturált körülmények között, gondolva az emberek egészségére is. Ezt a szépen hangzó érvet elfogadnám, ha megszüntetnék a forgalmas helyeken is az árusítást az utcán. Volt egy másfajta ígéret is, hogy az árakat nem növeli meg a beruházás. Sajnálattal be kell vallanom, nekem más tapasztalataim vannak, mert ahol korszerűsítettek, ott emelkedtek az árak. Ha már az emberi egészség védelméről esett szó, van egy javaslatom. Országosan tiltassák be az utcai, nyílt élelmiszer-árusítást. Gondoljunk csak arra, hogy az Astoria-aluljáró mellett árusított gyümölcsre mennyi ólomszennyeződés rakódik le. Igaz, hogy itt ezt már beleszámítják az árba, mert annyival drágábban árulnak. Mint ahogy harcolunk a dohányzás ellen saját egészségünk védelme érdekében, harcoljunk az élelmiszer nyílt utcai árusítása ellen is. Tegyük ezt még akkor is, ha a vállalkozások korát éljük. Ez is egy lépés a Nyugathoz való felzárkózáshoz. Azari László Budapest Képviselő vagy védőügyvéd ? Képviselő vagy védőügyvéd? Én nem tudom eldönteni Solt Ottiliáról, ki is ő valójában. Kiknek a nevében interpellál ő rendőrügyben? Azoknak a nevében, akik félve lépnek ki az utcára, mert nem tudhatják, hogy nem térnek-e haza kifosztottan, esetleg sehogy sem? Akik szívdobogást kapnak, ha a kihalt utcán szapora kopogást hallanak maguk mögött? Akik félnek belépni a liftbe, ha ott ismeretlen is várakozik, vagy elmenekülnek abból a vasúti kupéból, amelyben randalírozás támad? Akiket néhány forintért megfosztottak az élettől? Vagy azoknak a nevében, akiktől ezek az emberek reszketnek? Mi a célja a nép által választott képviselőnőnek? Megfélemlíteni a rendőröket, akik már alig-alig mernek a Solt Ottiliák miatt intézkedni? Természetes, hogy minden tisztességes ember mélyen elítéli a helyzetükkel visszaélő rendőröket, akikre valószínűleg kemény ítélet vár. De kíváncsi lennék, mit tenne a T. képviselőnő, ha társát, aki jogos intézkedése közben majdnem halálos sebet kapott, életveszélyben látná? Gondolom, felszólítaná a „bátor” fiúkat, hogy ugyan, ne hülyéskedjetek már, fiúk! Kedves Solt Ottilia! Kíváncsi lennék, ha egyszer önt tennék szórakozásuk tárgyává ezek a magukkal nem bíró elemek, akkor is ilyen „gerincesen” tiltakozna-e a rendőri intézkedés ellen, amely esetleg az életét mentené meg. M. F. Budapest Megválaszthatjuk a halálnemet A május 28-i számban olvastam a Lassú halál című cikket. Halálra van ítélve ebben az országban mindenki, akinek a jövedelme alacsony. De a kormány annyit megengedett, hogy mindenki saját maga válassza meg a halálnemet. Vagy eszünk és megfagyunk, vagy melegszünk és éhen halunk. A kormány inkább 10 milliárdot kidob azért, mert valakinek vagy valakiknek nem tetszik, hogy személyi száma (számuk) van. Ez a véleményem, és azt hiszem, nem kell hozzá különösebb magyarázat! Lászlóné Nagy Irén Törökszentmiklós Ihitel! A Szerintem rovatban június 14-én megjelent Szerényebben! című íráshoz kívánok kapcsolódni. Évezredes alapigazság: húzd ki a vallást a nevelés alól, és nem lesz alapod, amire az erkölcsöt építheted. István királyunk hatalmas érdeme, hogy hozzáfogott a szerzetesrendek betelepítéséhez, akik a hit terjesztése mellett nevelték, oktatták, tanították, a magyar népet. Sok zsidó vallású tudósunk büszkén vallja: országunk szerzetes iskoláiban kapta meg tudásának alapját. Kétségtelen, a civil pedagógus mindig rosszul volt fizetve. Ma is megélhetési gondok, lakásproblémák, a család ruházkodásának, élelmezésének megoldatlansága emészti fel energiájának jelentékeny részét. Mindez csökkenti a tanításra fordítható erejét. Ebből levonható a tanulság: a pedagógusokat úgy kell megfizetni, hogy gondtalanul élhessenek és taníthassanak. Izrael állam elnöke, a nemrég nálunk vendégeskedő Hájim Herzog, magas rangja és idős kora mellett is szigorúan betartja a zsidó vallás törvényeit. Hitének szabályait hazájától távol is teljesítette, és ezért nem lekicsinylést és gúnyolást, hanem tiszteletet váltott ki a más felekezetűektől is. Gondolom, sokaknak példát adott a vallás törvényeinek pontos betartásáról, mert mindanynyiiunkban tiszteletet ébreszt, aki meghajlik a vallása által előírt isteni törvények előtt. Dr. Kaucsek Ferenc Füzesabony Egyenlő elbánást! Vallásos intézményeink szinte naponta szerepelnek a Magyar Televízió fő műsoridejében, és világszemléletükből fakadó igét hirdetnek. De miért csak vallásos világszemléletet szabad hirdetni a Magyar Televízióban? Miért csak idealista, a teremtő Istent tanító ideológiát közvetít az MTV? Vagy talán az egyházközségek tulajdonában van? A sokat bírált, úgynevezett pártállam idején, vasárnap délelőttönként a különböző felekezetek, de főleg a katolikus egyház papjai által celebrált szentmiséket közvetített a Magyar Televízió. Ma, a legfontosabb hírközlő szervünk, szóhoz sem engedi jutni az egyéb elképzeléseket a világról. Műsorából teljesen kirekeszti az isteni teremtés hitét nem valló, tudományos világnézeteket. A fentiekből — könnyen beláthatóan — az következik, hogy az úgynevezett pártállam, legalábbis ebben a tekintetben, sokkal demokratikusabb volt, mint a mai politikai rendszer. Egy igazi demokráciában az MTV vallásos világnézeteket ismertető műsorai között helyet kellene kapnia a tudományos, ateista világnézetek magyarázásának is. A szüntelenül Nyugat felé tekingetők ezt a fajta demokratikus műsor-összeállítást is eltanulhatnák a nyugati polgári demokráciáktól. Farmos Aladár Budapest Tiszta vizet A Népszava 1991. június 14-i számában olvastam a „Precedensértékű döntés,. Olcsóbb az arzénos ivóvíz” című cikküket. Közlik, hogy a Békés Megyei Víz- és Csatornaművek Vállalatnak a lakosság kevesebb vízdíjat kell, hogy fizessen, mert a csapból folyó víz arzén-, ammónium-, mangán-, vas- és baktériumtartalma meghaladja a megengedett értéket. Nekem kétéves szakadatlan küzdelem után sem sikerült megtudnom, hogy a budapesti lakóházakban levő vízcsapokból, milyen tisztaságú víz folyik. Szerintem ipohárba az nem nyilvánítható titkosított adatnak, amely minden egyes embernek az egészségét veszélyeztetheti. Függetlenül attól, hogy további vízdrágításra készülnek, előzetesen szükség volna a nyilvánosság tájékoztatására, hogy a budapesti ivóvíz szennyezettsége a, megengedett mérték alatt van-e, és ezt a nyilatkozatot a megfelelő laboratórium hivatalosan, írásban igazolja. Máthé Iván György okleveles gépészmérnök, Budapest Az igazi hátrány Hátrányban a — friss nyugdíjasok! — olvasom a Népszava június 17-i számában. És a régiek? A 15 évvel ezelőtt nyugdíjba menők, akiknek velem együtt a januári megemelt nyugdíja 6000 forint? Ezek mellett egy árva szóval sem harcolnak a képviselők! Mi érdemeltük volna meg a 3000 forint emelést, nem pedig a 20 000 fölöttiek. Azoknak jól jött még, hogy 25 000 legyen. Mi, akik átszenvedtük a háborút, a 40 éves megszállás alatt éhbérért dolgoztunk, „nem utcaseprő, és takarító beosztásban”, ugyanilyen éhbér nyugdíj besorolást kaptunk. És ahelyett, hogy ennek az elnyomott-kisemmizett rétegnek emelnék föl a nyugdíját, azoknak adják a többet, akiknek négyszeresen több van! Nem szégyellnek a most nyugdíjba menők követelőzni? Az ő alapjuk nem 6000 forint, ebben biztos vagyok! És addig, míg ez a hatezres réteg nem ér föl a 20 000-ig, addig csak ez a réteg kapjon emelést, az alacsonyabbnál kezdődjék a legmagasabb emelés, nem pedig fordítva, mint ahogy eddig tették. Minél magasabb volt valakinek a nyugdíja, annál többet kapott! Ezek a huszonezresek, nem ám az igazgatók és hasonszőrű társaik, mert azok nyugdíja 40 000-től megy fölfelé; ezek a semmittevők, akik röhögve mennek a csellókba, és a többi ilyen lump helyekre. Én azt szeretném, hogy aki ezt így kiszámolta, azt bírói úton köteleznék, hogy egy fél évig 6000 forintból éljen meg! Állítom, rögtön megváltoztatná a sorrendet! Hargitai Laura Budapest Az egyszerű emberek véleménye Bevallom őszintén, nem vagyok újságjuk rendszeres olvasója. Nem is tudom megmondani, mikor volt a kezemben, mielőtt a június 18-i lapjukat olvastam. Egyik szomszédom adta át egy érdekes cikk miatt. Meglepett a lapjukban megjelent cikkek milyensége, azaz közvetlensége és közérthetősége. Ami még inkább meglepett, az az olvasói levelek nagy terjedelemben való közlése, és a levélírókra fordított figyelem, összevetve például a Népszabadság (aminek előfizetője vagyok) ilyen irányú cikkeivel, mondhatom, igazán örömömre szolgált. Olyan ritka manapság, hogy az egyszerű emberek véleményét is közreadják. Nekem is volna mondanivalóm. Az volna például a kérdésem az illetékesekhez, hogy ki a kisnyugdíjas? Én 38 évi munka után jelenleg 10 600 forint nyugdíjat kapok. Ez a megélhetéshez kevés, a különféle juttatások igénybevételéhez igen sok. Hogy miért? Én pár évvel ezelőtt fejeztem be egy családi ház építését. Így természetesen nyakig ülök OTP-kölcsönben. Nos, nekem kamatadót kell fizetnem, de természetesen kompenzálást nem kaphatok. Természetesen tejutalvány és rendszeres segély sem jár. Ezért kérdezem én, hogy ha mindezen emeléseket levonom, mennyi az én nyugdíjam? Kevesebb, mint akinek havi 6000 forintja van, de ezen a címen támogatásra jogosult. És a családi pótlék! Nekem, annak ellenére, hogy nyugdíjas vagyok, van egy 16 éves fiam. A nagycsaládosok, az egyedülállók kaphatnak kiemelt családi pótlékot, holott ez a réteg több irányból is segélyezett. Én nem kaphatok. Fordultam én már a Népjóléti Minisztériumhoz és máshoz is, de ahonnan válaszoltak, ott így látják: egyedi eset. Pedig hozzám hasonló helyzetben lévő nyugdíjas több is van, az bizonyos. Az a cél, hogy a szociális juttatás oda kerüljön, ahol szükség van rá. De a több tízezer forintos jövedelműek is ugyanazt a családi pótlékot kapják, mint mi! Az egyik gyereket 40—50 ezerből nevelik, a másikat pedig 10 ezerből. Ez igazságos így? Szabó Adolfné Budapest 9