Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)

1991-07-23 / 171. szám

NÉPSZAVA 1991. JÚLIUS 23., KEDD Levélváltás Tisztelt Forgács Pál! Tisztelt Palkovics Imre! Tájékoztatom, hogy a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége képviselőinek nincs módja részt venni az Önök által, a szakszervezeti vagyonra vonatkozó törvény megvitatására összehívott konzultáción. A LIGA és a Munkástanácsok Országos Szövetsége ez év februárjában azzal, hogy kilépett, a Szakszervezeti Kerekasztalból, megszüntette a szakszervezeti tömörülések által korábban önkéntes elhatározásból, a szakszervezetek belső ügyeinek rendezésére létrehozott fórumot. Akkor Önök deklarálták, hogy ezen túl a hét szakszervezeti tömörülés, csak mint az ÉT munkavállalói oldalát alkotó szervezetek, a munkavállalói érdekek érvényesítésével összefüggő kérdésekben folytatnak egyeztetéseket. Ehhez az elhatározásukhoz Önök olyannyira következetesen ragaszkodtak Tisztelt Nagy Sándor! Egyebet nem tehetvén, sajnálattal veszszük tudomásul, hogy meghívásunkat nem fogadta el. Egyúttal tájékoztatjuk, hogy egyáltalán nem a szakszervezeti vagyonról kívántunk tárgyalni, hanem — mint írtuk is — „a szakszervezetek vagyoni védelméről, a munkavállalók szervezkedési és szervezeteik működési esélyegyenlőségéről” c. törvény hatálybalépésével kapcsolatos közös teendőkről. Közelebbről arról, hogy: — próbáljunk közös szakszervezeti javaslatot kidolgozni a parlament számára az egy éven belül megtartandó szakszervezetek közötti választásokról, mindeddig, hogy akkor sem tartották szükségesnek az előzetes konzultációt, amikor elkészítették és a parlamentnek beterjesztették a valamennyi szakszervezet belügyeit érintő, jogaikat durván sértő törvényjavaslataikat. Mindezek alapján — tiszteletben tartva az Önök, a Szakszervezeti Kerekasztalt felborító döntését és tudomásul véve ennek következményeit — sem okát, sem értelmét nem látjuk, egy, a tudtunk, véleményünk, egyetértésünk nélkül meghozott törvény kapcsán, a „Szakszervezeti Kerekasztal” felélesztésének. Természetesen, ahogy eddig, a jövőben is mindig készek vagyunk az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetekkel bármely, az érdekérvényesítéssel összefüggő kérdésekben az egyeztetésre. Tisztelettel: Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke — dolgozzuk ki a választások etikai kódexét, — hívjuk meg a nemzetközi szakszervezeti szövetségeket a választások megfigyelésére, — hozzuk létre a törvény szerint 30 napon belül felállítandó VIKSZ ügyrendjét. Ezt a munkát mindenképpen el kell végeznünk. Jövő kedden, július 30-án de. 10 órára ismét meghívjuk szövetségük képviselőjét a fenti napirend megbeszélésére, vagy a LIGA vagy bármely más érintett érdekvédelmi szervezet helyiségébe. Budapest, 1991. július 22. Forgács Pál, Palkovics Imre, a LIGA elnöke a MOSZ elnöke Pro és kontra a saaksaarraaatii tarránparkról Hagyjuk már abba.. Faxok, levelek, telefonhívások tucatjai jelzik, hogy olvasóinkat élénken foglalkoztatja a parlament által néhány nappal ezelőtt elfogadott, a szakszervezeteket érintő két törvény. Habár nincs lehetőségünk minden véleményt közölni, rovatunkban — a rövidítés jogát fenntartva — néhány érdekesebb álláspontnak helyt adunk. Csak a vak nem látja címmel és Feiszinger Marica aláírással cikk jelent meg a minap a Népszavában. Elolvasva arra a következtetésre jutottam, hogy én és munkatársaim nyilván vakok vagyunk, mert nem így látjuk a szakszervezeti törvényeket, és egyetlen szépséghibájuknak azt tartjuk, hogy ilyen szörnyen későn születtek meg. S hogy törvény kellett végül is ahhoz, amit józan és tisztességes megegyezéssel is el lehetett volna érni. A független szakszervezetek — bármit állít is a cikkíró — valóban függetlenek a pártoktól; kollégáimmal más-más pártra szavaztunk, mégis jól megértjük egymást. És tudjuk, mit szenvedtünk szakszervezetünk létrehozásakor az szb-titkárok s a velük összefonódott vezetés gáncsvetéseitől, fenyegetőzéseitől. Emellett a független szakszervezetek valóban demokratikusak: a LIGA tárgyalóküldöttsége, ha történetesen akarta volna, se írhatott volna alá megalázó-kisemmiző megállapodást, mert a LIGA tanácsülése már tavaly pontokba foglalta a megegyezés feltételeit. És nem azért, mert „nagy az étvágyunk, ahogy a cikkíró írja, hanem mert riadtan figyeltük a közös vagyon folyamatos, ügyes elherdálását, a dobra vert művelődési házakat, a kilakoltatott könyvtárakat, a piacra dobott vidéki székházakat, a külföldieknek kínált üdülőhelyeket. Feiszinger Marica konkurenciát emleget, de miért? Ez a szó az üzleti életbe illik, nem a mozgalmiba. Mi a magyar szakszervezeti mozgalmat csak családnak tudjuk tekinteni. A perpatvart is csak családi perpatvarnak; a család örökségére az erősebb (mert birtokon belül lévő) fivér rátette a kezét, s magának akarja fenntartani a jogot, hogy ad-e belőle anélkül, hogy akárcsak elárulni is hajlandó lenne, mennyi van a kincsesládában. Rossz kedvvel válaszolok, mert nagyon félek, hogy ez az egész perpatvar súlyosan árt a mozgalomnak. Nagyon megörültem, amikor a Népszavában Forgács Pál Indulatok nélkül című, higgadt cikkében ezt olvastam: „A szakszervezetek közötti választásokat személyeskedésektől, vádaskodásoktól, és főleg gyűlölködésektől mentesen kell lefolytatnunk, ha nem akarjuk, hogy a mozgalom végképp kompromittálódjék.” Azt hittem, e cikk véget vet a fenekedő hangnak, de sajnos Feiszinger Marica írása nem erre mutat. Nekünk, függetleneknek, nincsenek személyes érdekeink. Mind társadalmi munkában dolgozunk, s a LIGA elnökségének és ügyvivő bizottságának összesen 15 tagjából csak ketten kapnak fizetést, amiért joguk van heti két napon át napi 16— 18 órát dolgozni, a többiek fele vidéki munkavállaló, aki az éjszakába hajló ülések után hazautazik, és reggel a munkapadjánál vagy az íróasztalánál van. És ezzel az „apparátussal” vesz részt kormányszintű tárgyalásokon, ad jogsegélyt, végez nemzetközi tevékenységet, és tart fönn magas szintű oktatási intézményt, a LIGA Akadémiát, hogy tájékozott, művelt, tárgyalóképes szervezeti munkásokat képezzen. Így legtöbbjüknek arra sincs ideje, hogy cikkekkel és „levelekkel” bombázza a Népszavát, és rágalmakat utasítson vissza. Magam is rossz kedvvel tettem. Nagyon kérem, kedves Népszava, hagyjuk ezt abba! Papp Márta Budapest★ Olvasom Csákó Mihály „A döntés növeli a parlament presztízsét” című írását. Szemérmesen hallgat arról, amit tudnia kellene, hogy például a bőripari szakszervezet Dob utcai (volt) székháza és sok más munkásotthon a tagság áldozatkészségének eredménye. Ez is vagyon, amit a jog és a szolidaritás érzése tart össze. Mi sem jön jobban a hatalomnak, a munkából élni akarók megfékezéséhez, mint a munkavállalókat az egymás iránti bizalomtól megfosztani szándékozó csákói segédcsapat. Valódi szakszervezeti vezető nem a hatalomnak tapsol, hanem akkor büszke, ha becsületesen képviseli a tagság érdekeit. Hiszen ez utóbbiért választották. Két kéz akar most a szakszervezetek zsebében kotorászni: a hatalomé és a csákómihályoké. A szervezett dolgozók válasza csak egy lehet: „El a kezekkel a szakszervezetektől!” Péceli András szakszervezeti tag Budapest ? • • A vezérigazgató biztos a kedvező változásban Új vezetők a Malév-Pannónia Catering élén Mint lapunkban korábban megírtuk, az idén már a második igazgató keveredett sikkasztás alapos gyanújába a Malév-Pannónia Cateringben, mely a légi utasok élelmiszerrel való ellátására hivatott. Legutóbbi cikkünk végén megkérdeztük: a rendőrségen kívül kíván-e valamit tenni a helyzet javítása érdekében a Pannónia Szálloda és Vendéglátó Vállalat is? Tegnap sikerült beszélnünk Horbula Gyulával, a Pannónia vezérigazgatójával. — Mindaz, ami történt, nemcsak a Pannónia ügye, hiszen a Malévvel közösen üzemeltetett vállalatról van szó. Arról, hogy ki kerüljön a catering élére, illetve arról, hogy milyen változtatások szükségesek, a taggyűlés határoz. Sebestyén Lajos igazgatótól annak idején megváltunk, s most felfüggesztettük Berta János megbízott igazgatót is. — Most milyen döntés várható? — A Malévval közösen áttekintettük a catering helyzetét, s egységes álláspontra jutottunk a változtatásokat illetően. Napokon belül új vezetés kerül a közös vállalat élére. Én biztos vagyok benne, hogy most nem lesz gond. h. i. ■mm 1 5 Piti kis kiváltságosok Ronda dolog, ha valaki viszszaél hivatali hatalmával, s az különösen nem szép, ha hűtlenül kezeli a gondjára bízott állami vagyont. Persze, a kiváltságosokat a világ legtöbb helyén nem kedvelik. Már mifelénk sem. Mert eljuthatunk odáig, hogy a korábbi rablógazdálkodást ne váltsa át, ne mondhassuk azt: az elmúlt négy évtizedben magukat megszedettek után most új „gyűjtögetők” érkeznek. Mert ne érkezzenek! Előttem még csak meg sem sárgult fénykép hever, s bennem még el sem halványult emlékfoszlányok bizseregnek. A képen az egykori szovjet belügyminiszter, Jurij Csurbanov villája bújik meg a fák között, s még most sem hiszem, hogy a Brezsnyev-lány férjeként magasba kapaszkodott rendőr tábornok a harácsolás esztendeiben „csak” ennyivel megelégedett. Mert nem nagy szám ez a hétvégi ház, bár még nyugati mérték szerint sem nevezhetem vitvillának. Sőt! A Csurbanov-villa még ma is üresen áll valahol Moszkva közelében, a fekete Volga nem süvít a főnökkel a szombat esti partira. Mert Csurbanov — cseppet sem véletlenül — még jó néhány évet egy orosz büntetőtelepen tölt el. Ugye, a hivatali hatalommal visszaélni, megvesztegetési ügyletekből zsírosan kikerülni, egy elitcsapat hatalmi mámorában tobzódni — mások kárára — nemcsak ronda dolog, de büntetendő is. Ezért van, hogy gaz nőtte be a gaz Csurbanov pihenőházának kertjét, és a kíváncsi magyar tudósító, amúgy gatyaszaggató mutatvánnyal, tornázhatja magát keresztül a kerítésen, hogy aztán magára hagyatva csodálkozzon. Mert az újságíró fel nem tudja fogni, hogy még négy évvel ezelőtt is a kertben hangos tivornyák közepette döntöttek fontos kérdésekről (mondjuk, a magyar és a szovjet rendőrség gyümölcsöző kapcsolatáról?), miközben újhagyma mellé tálalták fel a kaviárt, és karcsú poharakba gyöngyözött a pezsgő. Ja, meg a vodka is — literszám. De ma már nem is kell gyanítanom, mert tudhatom, hogy Csurbanovvillák nőttek gomba mód a szocialista Közép-Európában. A tivornyák között sem volt nagy különbség, csupán a kaviárt kell libamájra, a vodkát meg barackpálinkára cserélni, hogy összeálljon a (ma még meg sem sárgult) kép. Mondják sokan, ki a fenét érdekelnek már a közép-európai tobzódások, kinek fáj, hogy egykori tivornyavezetők ma is gondtalanul (s naná, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül) hajtják álomra a fejüket? Bár rendszerváltástól függ, ki hogyan ítélte meg az egykori hűbérurak visszaéléseit. Van, ahol bíróság elé állítják a dagonyázás főszereplőit, máshol Justitiára bíznák a döntést, s ugyancsak máshol parlamenti különbizottság foglalkozik a kiváltságok élvezőivel. Szóval ,orrom előtt hever ez a fotó, és egyre azon tűnődöm, a pillanatnyi (no, azért jó néhány évtizedes, ideiglenes pillanat volt az élvezetért, megérte-e? Nyilván ilyen botorságok is csupán az én fejemben fordulnak meg, hiszen a politikai hatalom harácsolói természetesnek vették minden cselekedetüket. De hogy ennyire képmutató a szocializmus, azt sokáig mégsem hittem! Mert mit mondjon az ember, amikor azt olvassa: a ma nem éppen szerény nyugdíjas napjait tengető szovjet exminiszterelnök, Nyikolaj Rizskov fennen hirdette, ő nem kér a kiváltságokból, közben meg villákkal üzletelt. Vagy mit képzeljek Szergej Abromejev marsallról, aki potom 215 rubelért szerzett be három hűtőszekrényt? Hogy miért pont hármat? Hát, nagy a család... De a kérdés persze az, hogy miért pont 215 rubelért. Megjegyzem, hűtőgépek ügyében profik lehettek a szovjet marsallok, hiszen Szergej Szokolov mindössze 27 rubelt áldozott a masinára. Mindebből persze nem az a végkövetkeztetés, hogy a főtisztek odaát hűtőgépben utaztak. Hogy akkor mi is a következtetés? Talán annyi, hogy piti dolog volt ez a kiváltságosdi — ott is, itt is, mindenütt. Igaz, ez nem végítélet, csupán egy kósza gondolat. Annak tudatában, hogy Magyarországon — egyáltalán nem hála istennek — nem ilyen piti kiskirályok villáztak, hűtőgépeztek. Ugye, mindig is a térség legtehetségesebb országa voltunk ... Most sokan megrónak majd, mégis leírom: nem fűt a bosszúvágy, nem ordítok tajtékozva a régi bűnösök ellen. Nem kívánom felgyújtani régi és új palotájukat (bár a nyár heves!), nem mérgezem meg kutyájukat, mert hiszem, ekkor jönne el igazán a kutyavilág. Hogy akkor mit kívánok, hogy mégse kerüljön véglegesen a politika trezorjába — Fehér könyv-tervezetek mellé — a kiváltságosok sok-sok viselt dolga? Talán csak annyit: akiben van annyi tisztesség, az adja szépen vissza a „hűtőgépeket” ... Félek, „hűtés” nélkül maradunk. Szerdahelyi Csaba Egy emigránts kisgazda, politikus véleménye Az ember—föld viszony fontossága — Nem hallottam Torgyán Józsefről. Pártay Tivadart viszont régen ismerem, de ma nincs vele közvetlen kapcsolatom. Innen, a világ túlsó részéről, Torontóból nagyon nehéz az otthoni körülményeket megítélni, a részletek ismerete nélkül véleményt mondani arról, hogyan működik ma Magyarországon a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt - mondja Vatai László, Kanadában élő kisgazdapárti politikus. Telefonon kértünk véleményt a neves politikustól, a kisgazdapárt szerepéről a ma társadalmában. — A párt legfontosabb feladata a föld és az ember viszonyának rendezése. A magyar népnek is ez a legalapvetőbb érdeke — mondja Vatai László. — Ezt vallja a mai kisgazdapárt is. — A földnek a magyar paraszt tulajdonába kell kerülnie, még akkor is, ha esetleg nem egyéni gazdálkodási formában műveli meg. Ezért a kisgazdapárt feladata, hogy megakadályozza: a magyar földspekuláció tárgya lehessen. Lehet, hogy ennek a mostani jogi paragrafusok ellentmondanak, hogy nehezítik a megvalósulást, de a magyar lét több mint jogi konstrukció. A jogalkotást meg lehet változtatni, s ha szükség van rá, meg is kell változtatni. Mert a legigazibb életforma a földből magas színvonalon élő emberé. És ezt a célt kell elérni a kisgazdapárt programjának végrehajtásával. — A kisgazdapárt jelenlegi programtéziséből idézve: „keresztény értékrenden nyugvó, konzervatív polgári nemzeti tradíciókat hordozó párt...” Mi erről a véleménye? — Első hallásra ez a megfogalmazás súlyosnak hangzik, mert félremagyarázható. Sok függ attól, hogy a mostani vezetők mit értenek ezen fogalmak alatt. De benne kellene élnem az otthoni folyamatokban ahhoz, hogy bármilyen véleményt mondhassak. — Kikkel tart kapcsolatot a jelenlegi vezetők közül? A kisgazdapárt új elnökét, Torgyán Józsefet ismeri? — Nem, nem ismerem Torgyán Józsefet. Nem is tudtam, hogy új elnöke van a pártnak. Egy-két „régi öreg” kisgazdát ismerek. Pártay Tivadart például. Kapcsolatban voltam Varga Bélával, a Nemzetgyűlés egykori elnökével, aki most települt haza. — Ismeretei alapján hogyan látja Magyarország helyzetét Közép-Európában? — Az az érzésem, hogy politikailag és társadalmilag is kifelé jön az ország a mélyből. A lapokban most Jugoszlávia a nagy téma. Utána a legtöbbet emlegetett ország Csehszlovákia. Magyarországról itt keveset, de elismerően írnak. Sámán Ildikó Létszámcsökkentés az ipari cégek háromnegyedénél Az ipari cégek háromnegyede tervezi a foglalkoztatottak számának csökkentését. Ezzel a lépéssel a válságból szeretnének kilábalni, pedig számottevő költségmegtakarítást nem eredményez, sőt előidézheti a cégen belüli válság elmélyülését. Az Országos Munkaügyi Központ adatai szerint főleg a bányászat, a gép- és az élelmiszeripar vezetői szeretnék létszámcsökkentéssel megoldani a megoldhatatlannak látszó költségfaragást. Korábban a vállalatok megelégedtek azzal, hogy kiszivárogtatták a létszámcsökkentés hírét, manapság viszont divattá vált az írásbeliség: a Ganz Villamossági Művek dolgozói névre szóló értesítésből tudhatták meg jövőjüket. A mintegy kétezer értesítés közül 800 egyben felmondólevél is volt. Pedig a nehéz gazdasági helyzetből sok más módon is ki lehet evickélni. Úgy is, hogy nem küldik el a dolgozókat, hanem átmeneti időre kölcsönadják más cégeknek, esetleg vállalaton belül helyezik át más telephelyre egy csoportjukat. Megoldás lehet a műszakszámcsökkentés, vagy akár a munkaidőalap átstrukturálása. A témáról részletesebben olvashatnak a napokban megjelent Munkaügyi Szemle július—augusztusi összevont számában, amelyben szó van egyebek között az új típusú kollektív szerződésekről és a munkaügyi döntőbizottságok tapasztalatairól is. Cz. V.