Népszava, 1991. július (119. évfolyam, 152–178. sz.)

1991-07-08 / 158. szám

6 HETFORDITO A hatalom vágya Hová léphetnék — ki!? Már nem tudom, hol, mi­kor, melyik lapban olvastam a fenti, kissé keserű-töpren- gő kérdést. Csak azt tudom, hogy napjában többször „el­dúdolom” — mint valaminő, a fülben megtelepedett, köny- nyed kis dalocskát — a fen­ti mondat „dallamát”. Hová léphetnék — ki!? Persze ahhoz, hogy „kilép­jek” — be is kellene lépnem valahová. Hát ez az! Nézem a televíziót. Olvasom az új­ságokat. Meghallgatom az ilyen-olyan pártpolitikusok nyilatkozatait, s a felhördü­lő indulatok, a kizárólagos­ságra törekvő, gőgös szöve­gelés, politizálás láttán, hal­latán kétségbeesetten arra gondolok: hol az igazi „csa­pat", amely mellé teljes szív­vel odaállhatnék? Pedig 1989-ben úgy tetszett, csupa tiszta, okos ember szor­galmazza a rendszerváltást. Hol van az egykori független Persze tudom, más a hata­lomért folytatott harc —J és megint más a ténylegesen birtokolt hatalom... De Ké­ri László politológus már 1990 januárjában arra figyel­meztetett, hogy: „nem tör­ténhet tragikusabb dolog, mint az, ha egy-két párt 20— 30 politikusa leül a nyilvá­nosság kizárásával megtár­gyalni azt, hogy ők milyen jövőt szánnak az országnak, s közben elfelejtik a 10 és fél milliós népet erről értesíte­ni ... Ha ezen alkuk a szín­falak mögött köttetnek meg ... akkor nem kell cso­dálkozni azon, hogy a nép nem fogja komolyan venni önnön választásának eredmé­nyeit.” Hát most itt tartunk. A nép —, az istenadta, akire folyton-folyvást hivatkoznak jogász, Kónya Imre bátorsá­ga? (A mai Kónya legfel­jebb abban jeleskedik, hogy minden rossz döntést „meg­magyaráz”.) Vagy Pető Iván, Kis János tiszteletre méltó okossága, józansága? Néha keserűen tapasztalom, hogy már a Fidesz padsoraiba is betelepedett a kissé gőgös, taktikázó politizálás. Leg­alábbis olykor azon kapom magam, hogy mint régen, a szöveg mögöttes „üzeneteit” (a paktumok és az összeka- csintások) lényegét kutatom. De olykor az is megfordul a fejemben, hogy nincs erő­sebb érzés, elsöprőbb szen­vedély a hatalomvágynál. Már megint ott tartunk, ahol korábban. Ül néhány „nagy­okos” a parlamentben, a kor- mányzóasztaloknál, s a párt- politikusi székekben — s már megint azt hirdetik: „mi tudjuk egyedül, mi kell ennek az országnak .. — egyelőre hallgat. Vagy el­jutott odáig — mint az én telepi barátnőm, a Bözsi —, hogy azt mondja: „Már az sem izgat, hogy nem köszön­nek vissza a boltban. Köszö­néssel, vagy anélkül, most már 35 forintot fizetek egy kiló kenyérért.” Természetesen ezzel a „Bö­zsi-dologgal” még véletlenül sem akarnám leegyszerűsíte­ni Kéri László okos, követ­kezetes tanulmányát, amely a Juss című, kitűnő hódme­zővásárhelyi folyóiratban ol­vasható. (Csupán házi hasz­nálatú közvélemény-kutatá­sommal, vagyis Bözsi véle­ményével is próbáltam „iga­zolni” a politológus állítá­sait.) Mert akárhogy is van, az „egyszerű” ember már csak közönyösen legyint, ha azt látja például a televízióban, hogy a politikusok sokkal nagyobb energiát pocsékol­nak lényegtelen kérdésekre Mindenesetre cseppet sem érzem túlzónak, amikor Kéri László egyértelműen kimond­ja: „a pártosodás megfojtani látszik az új magyar parla­mentet”. ... Mintha mindig kollektív párttaggyűléseket látnánk, ahol a presztízsharc a legfontosabb. De ami a leg­nagyobb baj: a fölhalmozó­De abban is igaza van a politológusnak, hogy világo­san látja: a mostani kormány nem az MDF-é vagy a koalíciós pártoké, hanem egyedül Antall Józsefé. (Aminthogy magam is felté­telezem — az MDF-en belüli konfliktusok, kizárások alap­ján —, hogy miniszterelnö­künk nemcsak a kormányát, hanem saját pártját is vas­kézzel tartja a markában.) De a parlament is Antall Jó­zsefé és az MDF-é. Ez még önmagában nem lenne baj. Minden párt, ha megnyeri a választást, ter­mészetes, hogy kamatoztatja parlamenti többségét. Csak­hogy — mondom Kéri Lász­lóval együtt — az Antall- kormány legtöbbször — „sa­ját kiúttalanságának, prog- ramtalanságának eltakarása végett fordul parlamenti többségéhez”. (Néha azt ál­modom — mert vannak ret­tenetes álmaim —, hogy a fél ország lenyakazását is megszavazza a parlamenti szavazógép.) De ne menjünk ilyen messzire ... Illetve ezen a hé­(avagy pártos harcokra), mint a társadalom számára ezerszer fontosabb dolgokra, törvényekre. dott gyűlöletek, kölcsönös utálatok, úgy tetszik, jó idő­re elodázták annak lehetősé­gét, hogy az újkori magyar progresszió kialakuljon. S, ha nincs progresszió, ki ál­líthatja meg Torgyánékat, a hunniásokat vagy Thürme- réket?! ten, vasárnap — július 14-én — nagyszabású televíziós ünnepség idézi 1789-et, a francia forradalmat. Ezen a napon lesz elő- és utókép. El­lesett mai pillanatképek Pá­rizsból, és jövőrajz a kétez­redik esztendő Franciaorszá­gáról. Ráadásként pedig Cy­rano de Bergerac-iilm, a ki­tűnő Gérard Depardieu-ve 1. Meg Bastillenpanoráma. Erről aztán eszembe jut, hogy valaki egyszer azt mondta, a hajdani párizsi forradalmárok ugyan lerom­bolták a szörnyűséges bör­tönt, de azután rögtön fel­építették a maguk Bastille- jét. Mert akárhogy is van, a Szabadság és Egyenlőség szép jelszava — csak jelszó maradt. Ha úgy tetszik, a francia forradalom sem tud­ta megvalósítani, egyesíteni az európai politikai civilizá­ció eme két szép alapeszmé­nyét. Ellenben minden kis­városi téren felállították a guillotine-t. Magyarul: a nyaktilót. Gantner Ilona Alku a színfalaik mögött Fölhalmozódó gyűlöletek Cyrano és a nyaktiló Huszonháromból csak tizenhat Két éve volt a csúcs, akikor huszonhárom nyári egyete- *' met szerveztek az ország­ban. Az idei tájékoztató­füzetben már csak tizenhét cím szerepéi, de Piróth Esz­ter, TIT-igazgató tájékozta­tása szerint ebből is elma­radt Szolnokon a Gasztronó­miai nyári egyetem. Az okokat kutatva, szin­te kizárólag mindenütt a pénz'hiánya a legnagyobb gond. Azonban nem lehet mindent kizárólag a pénzre fogni, hi­szen már a csúcsévben is éreztette hatását a kelet- európai országokból érkező Az ember, ha bemutatkozik, önkéntelenül is szebbik ar­cát, jobbik énjét helyezi elő­térbe. Még akkor is, ha amúgy tisztában van önma­gával. Magyar Attila fris­sen végzett színész. A Víg­színház tagja. Semmit sem szépít, amikor beszélgetünk. — Debrecenben nőttem fel és gyermekkoromban eszem ágában sem volt szí­nészetről gondolkodni. Vá­sott kölyök voltam, és több időt töltöttem az iskola mel­lett, mint benne. Ha csak te­hettem. így aztán estin érett­ségiztem, s nem nappali ta­gozaton. Hogy mit szóltak ösztöndíjasok elmaradása. Szinte mindenütt a Nyu­gatról érkezők és a hazai résztvevőik aránya emelke­dett. Ahol eleve kis lét­számra építettek, mint a za­laegerszegi népművészeti egyetem esetében, ott most sincs ingadozás. A negyven­ötven résztvevő többsége már isakadszorra jön el ha­zánkba. Fontos a témaválasztás is, hiszen ennek köszönheti si­kerét a mindössze néhány éves múltra visszatekintő gödöllői rendezvény, a Csa­ládóvó nyári egyetem, vagy a szombathelyi urbanisztikai ehhez a szüleim? No, nem örültek. Apám a számoik em­bere, anyám műszaki rajzo­ló, nővérem diplomás köz­gazdász. Szóval kiríttam a családiból. — Mégis csak helyrehozta, hisz ma már ön is diplomás. — Vargabetűvel ugyan, de sikerült. Dolgoztam se­gédmunkásként hidegburko­lók mellett, voltam büfés és plakátragasztó. Közben nyi­tott szemmel és füllel jártam a világban. A debreceni Csokonai Színházba is elju­tottam, persze még nem színészként. Ott szerettem bele ebbe a kegyetlen-gyö­találkozó, ahol már 1988-ban a falusi települések fejlesz­tési lehetőségeit elemezték, és napjainkban is az a té­ma került előtérbe. A társadalmi változások­kal összefüggésben, meg­szűnt azonban a Balatoni nyári egyetem vonzása, hi­szen ezt, a németek afféle szórakoztatónak tekintették. Ahogy az új önkormányza­tok sem mindenütt kezdték munkájukat a testvérvárosi kapcsolatok rendszerével, így Pécsett idén nem lesz Népek barátsága nyári egyetem. Sz. Z. L. nyörű színészéletbe. Elsőre felvettek a főiskolára. Utol- sóévesen a Fekete Péter-ben, néma figurát játszottam. Sze­repemről versbe szedve, áb­rákkal illusztrált dolgozatot írtam. Majd elfelejtettem: festeni, rajzolni is nagyon szeretek. No, .meg filmezni. Szerencsém volt, már kipró­bálhattam a játékot a felve­vőgép előtt. Gothár Péter M elodrámá jd-iban játszot­tam. Remélem, még sokszor lesz alkalmam a bemutatko­zásra, filmen, színpadon, mikrofon előtt egyaránt. (várhegyi) Magyarán szólva — ezredszer A népszerű nyelvművelő műsor szignálja 1972 tava­szán hangzott el először. Az indulásra a tv-iből is jól is­mert nyelvész, Grétsy László emlékezik: — Már az első adásnál is ott voltam, Szüts Lászlóval együtt. Időről időre találtuk ki az újabb rovatokat, mint például a Nyelvőrködés, a Szópárbaj, vagy a Mikrofon előtt címűt. Ez utóbbiban mindig egy-egy közéleti ember szólat meg. Olyas­valaki, akinem kenyere az élőbeszéd. Szívesen emlék­szem a Ki ne mondja című egyperces blokkra, amelyben verset olvastunk fel a nyelv­ről. Persze, mindig mást, mindig más tollából. — Miben különbözik a jú­lius 13-i, ezredik adás a töb­bitől és a következőtől? — Ez a jubileumi műsor már szalagon van, stílusában hasonló a többihez, szerkesz­tésében is. A tartálom ter­mészetesen új. A többi között egy ikrimiízű cím az adás­ból: Hullatetem a depórak­tárban. Hogy milyen lesz a következő Magyarán szólva? Magyarán szólva, még nem tudom, a továbbélés gondo­lata foglalkoztat bennünket is, mint a Rádió többi mű­sorszerkesztőjét, V. A. Japán dal Japánba utazik a Budapest Gyermekkórus huszonhét tagja. Nem szokatlan ese­mény ez a Botka Valéria és Csányi László vezette együt­tes életében, hiszen a lá­nyok szinte kivétel nélkül ugyanazoknál a családoknál vendégeskednek majd, mint már korábban. De a prog­ramba most beleilleszkedik a Hamamatsuban rendezendő Gyerekkórus Világfesztivál is, ahová a japán város pol­gármestere hívta meg a ma­gyarokat. Valószínűleg nagy szerepe van ebben a korábbi évek sikerének, például annak, hogy a lányok musical rész­leteket is énekelnek, amihez magúik készítettek koreográ­fiát. A világfesztiválon kívül még egy fogadás vár rájuk, Osamu Suzuki úrnál. Toroczlcay Csaba felvétele Halálra ítélt börtönigazgató Pizzaro civilben Sólyom-Nagy Sándor Pizzaro jelmezében Inikey Alice fölvétele Sólyom-Nagy Sándor, Opera- házunk jeles baritonistája a váci börtönben töltött né­hány napot. Ott forgatták ugyanis — több helyszín mellett — Beethoven Fidelio című operájának tévéválto­zatát, Szinetár Miklós ren­dezésében. Az opera az erő­szak, a zsarnokság, a hata­lom drámája. A téma tehát kortalan, a filmváltozat mennyire aktualizált? — A remekművek „sorsa”, hogy továbbgondolkodásra késztetnek — mondja Só­lyom-Nagy Sándor. — A ren­dező és az operatőr „átfogal­mazásának” a zene sugárzó ereje adta a lehetőséget. Va­lójában nem is tudom, mi­nek nevezzem: az opera té­véváltozatának, újszerű ope­rafilmnek, vagy az emberek­ben zajló lélektani drámá­nak? Rám erős hatással volt, mert az opera történésének fele különös belső monológ­ként jelenik meg, gyakorlott filmszínészi játékot követel­ve. Félelmetes volt, ahogyan át kellett élnem Pizzaro, a börtönigazgató gyűlölködését a foglyok iránt. — A megjelenítés miként­jére mondana példát? — Pizzaro bosszúáriája különleges lelki helyzetet ábrázol. Miközben megszó­laltatom, a képek átúsznak családi környezetébe: a min­taszerű feleség horgol, a kis­lány hegedül, a fiúcska hin­talovagol. A történés egy elő­adás keretében zajlik, amelyben mi, a szereplők is végignézhetjük önmagunk játékát. Mai környezetben, korabeli ruhákban ... Szinte minden összemosódik. Ily módon aktualizáltnak is ne­vezhetjük ezt a Fideliót. — A tévéváltozatban Piz- zarót kivégzik, holott az ere­deti műben ez nem történik meg? — Kivégzése hasonlatos A Álarc nélkül Az elmúlt évtizedekben a magyar irodalomtörténet né­hány nevet kiejtett a ros­tán. ítészek úgy tettek, mint­ha az illető soha nem élt volna. Lényegében ez tör­tént a harmincas évek köz­kedvelt újságíró-írójával, Bozzay Margittal is. Egészen mostanáig. A minap a könyvstando- ikon feltűnt egy új kötet, amelynek címlapjáról fiatal arc néz farlkasszemet az ol­vasóval. Mozzay Margit, az írónő unokája. A kötet címe: Álarc nélkül. Budapest, Terézváros, Baj­za utca 8. Ugyanaz a ház, ugyanaz a lakás, mint ahol egykor a nagymama élt és alkotott. — Hogyan született újjá Bozzay Margit írónő? — Valójában akkor kez­dődött, amikor megszület­tem, és ugyanezt a nevet kaptam, mint ő. Ezzel a ténnyel diákkoromban nem volt könnyű együtt élni. Az iskolában, ahová jártam, akadt két ember, az igazga­tóm, és a magyar tanárom, aki ismerte a nagymama regényeit, írásait, ezért tő­lem mindig többet vártak. Később, az érettségi után ol­vastam el műveit. Sóik gon­domra kaptam tőle tanácsot, eligazítást. Az életem nem fonódott össze az irodalom­mal. Manöken voltam és ke­reskedő a MÓDI-nál. Tavaly ősszel kerestek meg külön­böző könyvkiadók azzal, hogy jelentessük meg nagy­anyám műveit. egy közelmúltbeli esemény­hez. A forgatókönyv szerint: á la Causescu, de az átgon­dolt rendezői koncepcióba ez beleillik. Erőszakoltságot nem érzek benne, mert min­den a zene szellemében tör­ténik, amelyet Erdélyi Mik­lós vezényletével már előre felvettünk. Nekünk az egy­szerű és letisztult játékra kellett koncentrálnunk. Az operatőr, Gurbán Miklós pe­dig a szemekre, a szájakra, az arckifejezésekre helyezte a hangsúlyt, szinte a gondo­latainkba hatolva. — Vége a felvételeknek, vége az operai évadnak. A Művészeti Tanács elnöke­ként, igazgatóhelyettesi funkcióit is betöltve, össze­foglalná tapasztalatait? — Az idő rövidsége és a megbízatás komolysága miatt nehéz erről felelősség- teljesen szólni. Jól ismerve az énekesi pálya lelki és fi­zikai nehézségeit, csak any- nyit mondhatok: minden mindennel összefügg, az is, amiről azt gondoljuk, nem művészeti kérdés. Egy pon­tatlanul illesztett díszlet, egy hibás jelmez épp úgy befo­lyásolja az összképet, mint az énekesek produkciója. Semmi sem függetleníthető a napi stresszhatásoktól. A művészek kvalifikálásáért kell vállalnom a felelősséget, ebben elsősorban az előbbre jutást támogatom. Megpró­bálom reálisan felmérni a teljesítmények esetében a külső körülmények hatását. Feladatom nem túl népszerű, mert a hibákat sem hagyha­tom szó nélkül. Tapasztala­taimat megpróbálom az új évadban átgondoltan haszno­sítani és hozzájárulni az igazgatói döntések lehető legjobbjához. Ám a legjob­ban átgondolt és fegyelme­zett színház is tele van buk­tatókkal. Mátai Györgyi — Igaz is, decemberben és januárban, napvilágot lá­tott az első trilógia, a három életrajzi kötet. — Igen, de nem az én ki­adásomban és nem egészen az én elképzelésem szerint. A Tizenötéves feleség, a Kenyér és szerelem, és A lecke vége, nem olyan ki­adásban jelent meg, mint gondoltam. Nem beszélve arról, az „apróságról”, hogy Londonban élő nagybátyám, aki szintén örökös, a jog- dfjiból még egy fillért sem látott, a kiadó „jóvoltából”. Döntöttem, egy éjszakai gyötrődés után: ismét meg­alapítom az édesapám haj­dani kiadóját, a Napkeletet és sorra megjelentetem nagy­anyám írásait. Természete­sen hitelt vettem fel és az első ízlésem szerinti könyv, az Álarc nélkül. A követke­ző kötet a Bécsi randevú, majd az Árnyék lesz. Várhegyi Andrea Egy perc Magyar Attilával

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék