Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-12 / 214. szám

8 ORSZÁGOS SZAKSZERVEZETI TANÁCSKOZÁS A munkavállalók csattanó választ adtak (Folytatás a 7. oldalról) Tisztelt Kollégák! Vannak bizonyos szervezetpolitikai jelenségek, amelyekkel foglalkozni kell és higgadtan, tárgyilagosan, éppen aszakszervezeti mozgalom érdekében elemezni kell ezeket. Csak vázlatszerűen: a létszámok, a taglétszámok összetételének alakulása, a szervezhetőség és a kis szervezetek problémája. Az például, hogy a munkanélküliekkel hogyan, kik foglalkoznak ma Magyarországon. Egyszersmind foglalkozni kell az új szervezeti, szerveződési, strukturális kérdésekkel. És itt szeretném megemlíteni, hogy legjobb tudomásom szerint megalakult Magyarországon a privát alkalmazottak szakszervezete, és személy szerint üdvözlöm ezt a tényt, és úgy gondolom, hogy ez egy erős szakszervezet lesz majd Magyarországon amely a magánszférában a kis szervezetekben dolgozó munkavállalókat képes lesz tömöríteni.Úgy gondolom tisztelt kollégák, hogy azt is meg kell fogalmaznunk, hogy egy ilyen tagsági viszony megújítást követően, mert így is felfoghatjuk ezt a procedúrát, belátható időn belül nekünk szervezeti témákat is napirendre kell tűzni. Olyanokra gondolok, mint választások, kongresszus, ami nem kerülhető ki, és azt hiszem, hogy megfelelő időpontban, megfelelő elemzés után ezekről döntést kell hozni. A két törvény között a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége a megítélést illetően nem tett különbséget — a parlamenti törvényekre gondolok, nyilván tudja mindenki. Nem tett különbséget, mert mind a kettőt alkotmánysértőnek, a nemzetközi egyezményekkel összhangba nem hozhatónak és érvényes más magyar törvények, például egyesülési törvény előírásait sértőnek tekinti. Mégis, különbséget tettünk a két törvény között a gyakorlati következményeket illetően. Meg is kérdezik sokan, hogy ha mind a kettő alkotmányellenes, akkor mi az oka annak, hogy az egyiket végrehajtottuk, a másikat nem. Borzasztó egyszerű a válasz. Az egyiknek a tárgya a munkáltató, akiknek a magatartását nem tudmosással, csak a saját tagjaiknak. Azoknak viszont egészen bizonyosan. De azt is szeretném megmondani, hogy ez a körülmény az én szememben csak felértékeli annak a ténynek a jelentésétük befolyásolni. Ha nem csináltuk volna ezt a procedúrát, akkor összeomlott volna a tagdíjrendszerünk, ami nem jelentéktelen dolog, hiszen bizonyos kapcsolata van a személyi jövedelemadórendszerrel. Másfelől azt gondolom, hogy nem volt érdekünkben senkinek megtenni azt a szívességet, hogy olyan benyomását keltsünk: ez a szervezet valóban széthullik, felmorzsolódik, nincsenek tagjai. És hát láthatóan erre a munkavállalók csattanós választ is adtak. Más a helyzet a másik törvénnyel, amely tartalmát és körülményeit tekintve is jóval durvább, beavatkozóbb jellegű és amelyikkel kapcsolatban a szakszervezeteknek kellett a viszonyukat kialakítani. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségében tömörülő szakszervezetek közül néhány szervezet úgy döntött, hogy vagyonbevallást készít. E szervezetek az MSZOSZ-ban tömörülő szervezetek taglétszámának mintegy 12—12,5 százalékát teszik ki. Én különösen kommentálni ezt a tényt nem kívánom. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének szakszervezetei, mint eddig is, most is, szuverén, önálló, döntést hozó szervezetek. Ha tagjaik véleménye alapján így döntöttek, senkinek nem tartoznak országot, hogy az összes többi szakszervezet szintén szuverén módon, szintén tagjai elhatározása alapján úgy foglalt állást, hogy az Alkotmánybíróság döntéséig engedetlenséget tanúsít a törvényben előírtakkal szemben. Azért emelem ki ezt, mert úgy gondolom, hogy ez a fórum, ami így ránézésre se tekinthető valami véletlenszerű alkalmi összejövetelnek, valóban megfogalmazhatná súllyal és nyomatékkal: határozottan kéri az Alkotmánybíróságot, hogy — ismerve persze, milyen más, egyéb súlyos kérdésekkel is foglalkozik —, tegye le a voksát a tekintetben, hogy az általunk és mások által összeállított beadványokban foglaltakat hogyan ítéli meg, azaz alkotmányosnak tekinthetők-e ezek a törvények vagy nem. Tisztelt Kollégák! Arra is szeretnék kitérni, hogy természetesen nemcsak belföldön volt nagy visszhangja ennek a két törvénynek. Egyébként százas, több százas nagyságrendben mentek tiltakozó levelek, táviratok szervezetektől, kollektíváktól a parlamenthez, a köztársasági elnökhöz. Ezt azért jó ha tudjuk, mert ez a tény túlságosan nagy nyilvánosságot eddig nem kapott. Mint ahogy az sem kapott túl nagy nyilvánosságot, bár kapott, hogy számos nemzetközi szakszervezeti tömörülés határozottan állást foglalt és elítélte ezeknek a törvényeknek a beavatkozó voltát, így például a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetségén belül a vasasszakszervezeti szakmai szervezet, a bányászok szervezete, az élelmiszer-ipari dolgozók szervezete, a kereskedelmi dolgozókat is tömörítő nemzetközi szerveződés, de nemzeti szakszervezetek egyes szakmai szervezetei is hasonló állásfoglalást küldtek el, a dánok vagy például a belga textilesek, vagy az osztrák ÖGB-hez tartozó vasasok és sorolhatnám a példákat. Ezek valós tények. Ezek a szakszervezetek így ítélik meg ezeket a törvényeket. Az egy más kérdés, hogy el kellett menni az Óperenciás-tengeren túlra, hogy lehessen találni egy olyan szervezetet is, amelyik kampánykörutat folytatott Magyarországon, annak érdekében, hogy milyen nagyszerűek és milyen demokratikusak és milyen csodálatosak ezek a szakszervezeti törvények. Halkan hozzáteszem: ráadásul ezzel az állásponttal ennek a tömörülésnek minden tagszervezete, méghozzá a legnagyobbak közül való sem ért egyet Mindezt azért említem, mert rendkívül fontos számunkra a nemzetközi szolidaritás. A magyar szakszervezetek nem kívánnak senkit sem bábuként, sem más formában a saját harcuk legitimálásához felhasználni. Mi nagyon fontosnak tartjuk, hogy 'Vérütítt' 'ill&Miltálisak a szakszervezetek, de ezzel soha nem éltünk vissza. A jövőben sem akarunk visszaélni. És nem véletlen, kollegák, hogy meghívtuk a mai tanácskozásra az osztrák szakszervezeti szövetség egyik vezetőjét. Ezt a szervezetet úgy ismertük meg az elmúlt években, mint amelyik helyzeténél, történelménél, politikájánál, rugalmasságánál, nyitottságánál fogva rendkívül nagy érzékenységet tanúsít a közép-keleteurópai térség szakszervezeti mozgalmai iránt és tárgyilagos, elvi alapon álló álláspontja van. A tagság kiáll a szakszervezetéért Tisztelt Kollégák! Ami a nemzetközi reagálásokat illeti, még két tényt szeretnék megemlíteni. Az egyik — szívem szerint felolvasnék egy viszonylag hosszú levelet, de nem teszem —, egy levél, amely arról szól július 19-iki dátummal és a Liga aláírásával, a Nemzetközi Bányász Szövetségnek címezve, hogy tulajdonképpen itt négy nagy szakszervezet — így van benne a szövegben —, a Liga, a Munkástanácsok, az autonómok és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, tulajdonképpen kész a VIKSZ-en belül valamilyen módon együttműködni a vagyonmegosztásban. Én nem tudtam eddig, hogy ezek tények lettek volna, de ez egy más kérdés. Ennél sokkal súlyosabb a levélnek az a tartalma, amely a Vasasszakszervezetet és az MSZOSZ-t vádolja meg, azzal, hogy engedetlenséget tanúsít ezen törvénnyel szemben, felfordulást akar az országban, ami a kormány lemondásához, a parlament feloszlatásához, rendkívüli állapothoz és a szélsőségeseknek kedvező helyzet kialakulásához vezet. Ezt írja egy szakszervezet egy másik szakszervezetről ! Nem nekünk mondja, mert esetleg erre válaszolnánk, hanem elküldi egy nemzetközi fórumnak. Ehhez kommentárt fűzni nem akarok, mint ahogy ahhoz sem hogy két nappal ezelőtt az is megmutatkozott a Népszabadság egyik írásában, hogy a Washington Post szerint úgy üdvözölték a Ligától és a Munkástanácsoktól kint lévő szakszervezeti embereket, hogy végre ugye tiszta víz kerül a pohárba, elkobozzák a régi szakszervezetek vagyonát és újra osztják az újak között. Ne legyen illúzió, hogy miről van itt szó, hogy mire megy ki a játék! Ez látszólag vagyonvita, de a lényegét tekintve a magyar szakszervezeti mozgalom létéről, lehetőségeiről, jövőjéről az érdekvédelem pozícióiról van szó. Mert érdekvédelmet én olyat nem ismerek, sehol a világon, amit megfelelő anyagi háttér nélkül lehetne folytatni. Tisztelt Kollégák! Nem véletlen, hogy éppen ezért arra szólítjuk fel a tagjainkat és arra hívjuk fel a szakszervezeteket és ezen belül őszinte együttműködési készséggel azt a négy szakszervezeti tömörülést, akik itt most helyet foglalnak, és akiket a dokumentumunk is tartalmaz, hogy legyünk tisztában a lépéseink súlyával. Nem szokásos körülmények között kell a szakszervezeteknek dönteni valamiről vagy valaminek az elhalasztásáról, hanem egy feszült, kiélezett helyzetben. Még egyszer szeretném megfogalmazni: mi nem a konfrontációra játszunk! Nem vagyunk érdekeltek a feszültségben, az ellehetetlenülésben! De abban érdekeltek vagyunk, hogy végre komolyan vegyék Magyarországon a szakszervezeteket, és reálpolitikusként tárgyalópartnert lássanak benne. Úgy ítéljük meg, hogy ez a négy szakszervezeti tömörülés jó szívvel hívható fel ennek érdekében az együttműködésre, azért hangsúlyozzuk ezt a dokumentumunkban is, fordulunk hozzájuk is. Vannak dolgok, ahol többféle mérlegelési lehetősége is akad az embernek. Nagyon sokan választhatnának úgy is, hogy kivonják magukat ezekből az ütközetekből. Választhatnának úgy is, hogy az élet csendesebb vizeire eveznek, és nem vállalnak részt ezekből a konfliktusokból. Választhatnának így, mert mondjuk a személyes érdekeik is ezt diktálnák. És mégsem választhatnak így, kollégák. Nem választhatnak így, mert aki így választ, az akár alkarja, akár nem, arcul vágja ezt a kétmillió embert. Mindezt tulajdonképpen nem tudtam olyan szépen megfogalmazni, mint ahogy szerettem volna. Albert Camus, a francia prózairodalom egyik igen sajátos és kiemelkedő alakja a következőket írja egy helyütt, és ajánlom mindannyiuk figyelmébe: „Hinni akarom, hogy erősnek és boldognak kell lennünk, mert csak így segíthetünk az embereken, ha baj van. Aki csak vonszolja az életét és összeroppan a súlya alatt, senkin nem segíthet. Ez a dolog lényege, szerintem. Nincs választási lehetőségünk, hogy ezeket a problémákat megkerüljük! CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPTEMBER 12. NÉPSZAVA Konstruktív vita: határozottságul küretilő felszólalók A hatalom kissebeli a bérből és fizetésből élőket SCHALKHAMMER ANTAL, a bányászszakszervezet elnöke szerint mindennél fontosabb ma a szakszervezeti szolidaritás, a közös fellépés, hiszen úgy néz ki, hogy a szemben lévő oldalon a politikai erők, a magukat szakszervezetnek nevező szervezetek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a dolgozók érdekvédelmi szervezeteit megbontsák. Az is világos számunkra: mivel a szakszervezetek a törvényalkotási hatalomból kiszorultak, meg kell találjuk azokat a szövetségeseket a hatalomban, a politikai pártok között, akik képviselik a bérből és fizetésből élők, a munkavállalók érdekeit. Az MSZOSZ megkapta az ötpárti felhívást vagy felszólítást, amely úgy szól: szeptember 15-ig dolgozzon ki egy mindennek megfelelő törvénytervezetet és -javaslatot, amely a szakszervezetek közötti dolgozói választás kérdéseiről rendelkezik. Nem értjük, mi köze az öt pártnak ahhoz, hogy a szakszervezetek tagsága hogy dönt a választásokról. Vagy így akarnak bejutni konföderációk az üzemek kapuján belülre, a mi közös pénzünkön, az alapszervezetek, a vállalatok, az ágazatok pénzén, részben ezek tulajdonát felhasználva, többhetes választási kampányt tervezve, a szakszervezeti esélyegyenlőségre való hivatkozással? — kérdezte a felszólaló, majd kijelentette: A szakszervezetek között versenyhelyzet van, és ezt tudomásul kell venni. Abba az érdek-képviseleti szervezetbe fognak belépni a dolgozók, ahol a leghatékonyabb, a legkeményebb érdekérvényesítést tapasztalják. Én úgy gondolom, napjainkat övező politikai viták, politikai támadások között a vagyonról szóló törvény sok kommentárra és kiegészítésre nem szorul. Mégis azt mondom, hogy a szakszervezetek számára a mozgósítás eszköztárában a felvázolt célok és törekvések megvalósításának első helyére azokat az érdekvédelmi törekvéseket és követeléseket kell fűzni, amelyek a napi élettel, a megélhetéssel, a munkahely biztonságával, a szociális biztonsággal együtt járnak, természetesen a dolgozói beleszólás, az érdekképviseleti munka törvényes rendezése és stabilizációjának kitűzésével együtt. Ehhez csatlakozhat az a szakszervezetek szuverenitásának megvédésére szolgáló törekvés is, amely mindenképpen hangot kell hogy kapjon most már ágazati, vállalati, üzemi szakszervezeti szervezetekben is. Világos választ kell adni — úgy gondolom — a kihívásokra. És az egy világos válasz, hogy kétmillió ember, közötte 1 millió 100 ezer aktív, aláírásával újra elkötelezte magát az MSZOSZ-ba tömörült szakmai ágazati szakszervezetekhez való viszonyában. GULYÁS GYÖRGY, a Dunapack Rt. Dunaújvárosi Papírgyárának bizalmija rendkívül fontosnak tartja, hogy az érdekképviseletek, bárminek is hívják őket — munkástanács, Szolidaritás, szakszervezet, Liga — a dolgozók képviseletében tevékenykedjenek. — Nem félünk a választástól, mert mi már sűrűn választottunk — folytatta a felszólaló —, viszont aggódom, hogy a parlamentben nincs csupán egy képviselője a szakszervezeteknek, ezért fölhívnám bizalmi kollégáimat, hogy a legközelebbi választáskor fektessünk nagyobb hangsúlyt arra, hogy a parlamentben legyen frakciónk. A választással kapcsolatban kijelentette: — Mi már nyilatkoztunk, van tagkönyvünk. Ám, ha újra kell szavazni, csak azok választhassanak, akik nyilatkoztak. DR. MÁRKUS IMRE, a szombathelyi MÁV Járműjavító szb-titkára szerint valószínűleg egyetlen egy olyan szakszervezeti tisztségviselő sincs, aki nem hallotta vagy nem látta a televízióban a belügyminiszter által közreadott fejtegetéseket arról, hogy készülnek föl egy forró őszre. — Én azt hiszem, hogy mindannyian nagy érdeklődést tanúsítottunk az ott elmondottak iránt, de hallgattassák meg az 1,1 millió szakszervezeti tag is — — mondta. Megkérdezte továbbá: — Miért vitatják azt, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom — a sokszor megtörtént legitimálás ellenére — még mindig nem legitim? Addig nem legitim egy szakszervezet, míg nem formáltam saját képemre? Vissza kell utasítanunk ezt. Elege van a mai magyar szakszervezeteknek és az MSZOSZ-nak abból, hogy csak egyetlenegy, vagy állami vagy politikai hatalom kerítse birtokába. Mi a másságra szavaztunk. Ott voltak tagjaink a választáson. Senki nem akarja, hogy megismétlődjenek azok a dolgok, amik ebben az országban megtörténtek. — Szeretnénk leszögezni, hogy nem vagyunk partnerek egy olyan elképzeléshez, ahol a nép csak addig kell és addig asszisztáljon, amíg létrejön egy más hatalom — szögezte le a felszólaló —, utána pedig már nem kell a demokrácia. Kérem, a jogállamiság spalettáján ez a színfolt ismeretlen. Úgy akarnak közteherviselést ebben az országban, hogy megadóztatják a családi pótlékot, az étkezési hozzájárulást, a többi szociálpolitikai intézkedést? Ezzel szemben egy szűkebb rétegnek 20—30 ezer forintos, adómentes költségtérítést biztosítanak. Ha ez a közteherviselés, akkor nem egy dologról beszélünk. Nincs vitánk azokkal, akik azt mondják, hogy a költségvetés dolgát rendezni kell, csupán a megoldás módjában térnek el véleményeink, ugyanis egy költségvetést nem lehet rendezni úgy, hogy annak a bevételi oldalát terhelem túl és nem változtatok a kiadási oldalon. Megkérdezte már valaki a magyar parlamentben, hogy hogy nézett ki a költségvetés viszonya a pártállam utolsó éveiben és mit fordított a költségvetés akkor infrastruktúrára, szervezetre és mit fordít most? Az adófizető állampolgár pénzét biztos, hogy arra használjuk, amire? Hol késik az államháztartás reformja? Vagy még szoríthatunk a spanyolcsizmán? Az egyik kormány-tisztségviselőnk az elmúlt héten egy református gimnázium átadásán Wéberre hivatkozott a reformáció kapcsán. Tenném én most ezt közismerten egy más oldalról. Ugye Max Weber nemcsak arról volt híres, hogy a reformációt támogatta, hanem arról is, hogy a bürokráciáról olyan véleményt alakított ki, ami követendő példa lenne számunkra. Sietve leszögezem: a mostani magyar állapotok nagyon messze esnek a weberi pozitívan értelmezett bürokráciától. A szakszervezetek közti választásokról szólva, Julius Ceasar Oszd meg és uralkodj! — elvére utalt a felszólaló, majd úgy vélekedett: — A séma egyszerű: hozunk egy törvényt, nyilatkoztatjuk a tagokat. Ez az első pszichózis. Ha ez bejön, nyertünk. Nem jött be. Akkor jön a másik forduló, tömeges szavazás, tömegpszichózis. Én azt hiszem, hogy a cél nem szentesíti az eszközt és vegyük már ezt tudomásul, erről a kérdésről jó lenne leszállni. Kérem a tisztelt tanácskozást, hogy Nagy Sándort erősítse meg abban: ma Magyarországon a szakszervezetek, az érdekképviseletek és a kormány, illetve a hatalom birtokosai közti vitában a köztársasági elnök legyen az, aki élvezi a közbizalmat, aki közvetíthet úgy, hogy ezek a tárgyalások eredményesek legyenek. Végül le kell szögezni, hogy az érdekképviseletek, így a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is abban érdekelt, hogy a magyarság hosszú idő után a ló hátára kerüljön annak bal oldaláról és ne a jobb oldalára. Ugyanis a vitathatatlan keleti politikai és gazdasági eladósodásunkat egy nyugati előjelűre megváltoztatva, nem beszélhetünk minőségi változásról. KERÉNYI ISTVÁN, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban lévő Magyar Posztógyár szakszervezeti bizottságának titkára, azzal kezdte felszólalását: — Közismert, hogy a legtöbb munkanélküli Szabolcs megyében van. Vajon a privatizálás során, új munkahelyteremtésre mennyit fordítanak a privatizáció bevételeiből? Kupa úr azt mondta: nincs is belőle bevétel! Hát akkor meg elkótyavetyélik az országot! Ha viszont van bevétel, akkor van miből új munkahelyet teremteni. Vagy még mindig kevesebbe kerül a munkanélküli-segélyek kifizetése, pedig a munkanélküliek száma már megközelíti a 300 ezret? A másik dolog: itt meghurcoltatták a tagjainkat, hogy nyilatkozniuk kell az egy százalék levonásáról. Kit kérdeztek meg a júliustól levont fél százalékról? Hány munkavállalónak kellett nyilatkozni? Egyszerűen levonták, és kész. Nem minthogyha sajnálnám ahová kerül. Csak ez esetben miért nem kellett nyilatkozni? A választásokkal kapcsolatosan kijelentette: — Ne felülről, törvénnyel írják elő, hogy én mikor választhassam meg magamat! De, ha nekem egy ember a gyárban holnap azt mondja, hogy válasszunk, akkor állok elébe! — A privatizálásban az oktatási intézmények is benne vannak és zsebre megy a játék — folytatta a felszólaló. — Lehet, akármilyen borotvaélveszű majd a fiatal, ha nem tudja a szülő leperkálni, márpedig egy minimálbéres munkásember hogyan tudja lerakni a magánegyetemre azokat a tízhúsz, meg százezreket — nem tudom! KOMOLAI KÁROLY, a Békéscsabáról jött, a 600 fős tagságot képviselő, Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezetének tagja. A szakszervezeti tagdíj fizetésével, levonásával kapcsolatos nyilatkozatokról megjegyezte: — Nem volt ember, aki azt mondta volna, hogy egyetért vele. A privatizáció, foglalkoztatás, dolgozói beleszólás rendkívül fontos kérdések — mondotta és kijelentette: — Nagyon fontos, hogy ezzel kapcsolatban lehetőség legyen a dolgozói beleszólásra. Ezt törvények biztosítják. De mikor ezek a törvények megszületnek, ezeket végre is kell tudni hajtani. Objektív és szubjektív körülmények együttes hatása az.