Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)
1991-09-12 / 214. szám
NÉPSZAVA 1991. SZEPTEMBER 12., CSÜTÖRTÖK ORSZÁGOS SZAKSZERVEZETI TANÁCSKOZÁS hogy egyre szűkül bizonyos ipari területeken a piac. Ez maga után vonja előbb a megrendelések visszaesését, aztán a munkaidő csökkentését, majd a létszámleépítést. Amikor a mindennapok gyakorlatában a vállalatoknál, a társaságoknál erre sor kerül, akkor együtt kesergünk: vállalati vezető, illetve a munkavállalót képviselő tisztségviselő. Milyen nehéz dolog, hogy erre egyáltalán sor kerül, de hát kénytelenek vagyunk meglépni, mert ezt az élet hozza. Valóban így van, csak az a kellemetlen, hogy először azt érinti, aki a leginkább rászorul arra, hogy munkája legyen. Tehát először a munkavállalók, azok közül is a legkisebb keresetűek azok, akik ennek a hátrányos következményeit viselik. Azt javaslom, illetve kérem a szakszervezetek újságjától is: amennyiben a vállalatok létszámcsökkentésénél olyan példákkal találkoznak, amelyek nem mindenben jogszerűek, akkor ezeknek adjanak nyilvánosságot. VARGA GYULÁNÉ, a Nyugati pályaudvar szb-titkára, a szakszervezetek női választmánya nevében is beszélt. — Több mint egymillió munkavállalóhoz hasonlóan, én, Varga Gyuláné, a Magyar Köztársaság gyakorló polgára, szellemi képességem birtokában, 1991. július 21-én, az ez évi 29-es törvénynek, de facto eleget tettem. De jure, nem értek vele egyet, mivel az országgyűlési képviselők közül nem kérdezték ki a véleményünket e dologban. És mind a mai napig egyetlen egy olyan szakszervezeti taggal nem találkoztam, akivel a képviselője erről beszélgetett volna, véleményét kérte volna. Ami engem elgondolkoztatott, az a hév, az az ambíció volt, amivel a hatalom a figyelmeztető sztrájk lefújása után rárontott e szervezett erőre. Úgy látszik a hatalom színe változik, a természete nem. Nagyon hamar rá kellett jönnünk, hogy a demokrácia fogalma és a tisztesség nem szinonim. Augusztusban a tanulópénzt fizettük. — A működő demokráciákban, a társadalom legmagasabb érdek-képviseleti fóruma, a néptömegek által választott parlament. És mint ilyen, tagjai bármikor viszszahívhatók. Nálunk is van parlament. Foglalkoznak is a munkáltatóval. Ennek köszönhetően július 1-jétől fizetjük a szolidaritási fél százalékot. A napokban nem voltunk ilyen szerencsések, a honatyák elfoglaltságuk végett nem tudtak időt szakítani a végkielégítés megtárgyalására. Nem látták elég indokoltnak, hiszen „csupán” ezer ember kerül naponta az utcára,, fél év alatt csak háromszorosára nőtt a munkanélküliség. És a regisztráltan ellátatlan munkanélküliek száma csupán 40 ezer, a valóságban ez körülbelül a duplája, hiszen nagyon sokan nem is jelentkeznek. Én úgy gondolom, hogy amikor a t. Ház ezt még napirendre sem volt hajlandó tűzni, cinikus volt. És ezt már politikai bűnnek érzem. Persze, megjegyzem, a MÁV sem járt sokkal jobban pár héttel ezelőtt, hiszen a vasút problémáját sem voltak hajlandók a honatyák megtárgyalni, mondván, arra úgy is pénz kellene, pénz meg úgy sincs, akkor meg minek tárgyaljuk meg. Gondok vannak az adóval — folytatta a felszólaló —, hiszen a nyugdíjasok több személyi jövedelemadót fizettek be, mint a vállalkozók. Eszembe jut egy ingatlanpiaci információ, miszerint a luxuskategóriában komoly a forgalom, 20 millió feletti ingatlanok órák alatt elkelnek. Mivel mi bérből és fizetésből élők fizetjük a legtöbb jövedelemadót, bizonyára mi „eszközöljük” ezeket a vásárlásokat ! Ugyanakkor az újságokban nem sikerült még olvasnom adócsalókról, netán adóelszámoltatás kapcsán az adócsalásokról. A lényeg azonban az, hogy az illetékesek találékonyak, hiszen újabb adóbevételi lehetőségek adódtak. A családi pótlék, amely eddig is a gyermeknevelés költségeinek 20 százalékát fedezte, még adózatlan. Honi demokráciánk sajnos kezd tipikusan magyar demokráciává válni. Ha nem így lenne, az adó szónak súlya volna, és a családi jövedelemadó megteremtése felé haladnának a törvényalkotók. A parlamenti törvények közvetítésekor elég gyakran felhívják a figyelmemet, hogy az ott történtek mind az én érdekemben, én értem zajlanak. Az én érdekem, hogy hathavi munkával, ha netán valaki már munkanélküli, akkor tízhavi munkanélküli-segéllyel ellentételezzem a család éves energiaszükségletét. Az én érdekem, hogy a kamatadó miatt a család jövedelme úgy megcsappant, hogy lassan már kulturális kiadás, folyóirat vagy egy-egy könyv már szóba sem kerülhet. Több mint egymillió család vegetál, több mint egymillió család szeretne túlélni. Megkérdezem én, hogy milyen társadalmi érdek az, ahol a társadalom nagyobbik fele kiszolgáltatottá válik. Ide kívánkozik nekem egy Széchenyi-idézet, hiszen a tisztelt Házban is elég sokan idéznek tőle: „A szegénység legalább a mostani világban a szolgasággal határos.” A Munka Törvénykönyve tervezetéről elmondta: „ Kifogásolom, hogy a gyes, gyed utáni háromhavi felmondási időt egy hónapra kívánják lecsökkenteni, továbbá, hogy a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a nők éjszakai foglalkoztatására vonatkozó egyezményét nem találom a Munka Törvénykönyvének tervezetében. Vasáruint az ismeretesül szerinti 159 nemzetközi munkajogi egyezménynek több mint kétharmadát nem látom visszaköszönni. — A szakszervezetek közötti választások ötletén választóim meglepődtek, úgy ítélik meg, hogy augusztusban nyilatkozataikkal már szavaztak. Véleményük az, hogy ez teljesen a szakszervezetek belügye. Ha pedig mégsem így lenne, nem zárkóznak el előle, de az új választásokat szerintük talán annál a legmagasabb érdekvédelmi fórumnál kellene kezdeni, akiknek a megválasztására a szavazásra jogosultak 27,71 százalékának szavazata is elegendő volt. SZEMÁN JÓZSEF, a Dunai Vasműből úgy vélekedett: — Nem lenne helyes úgy számon kérni a kormány és a parlament munkáját a rendszerváltás körülményei között, mint egy jól bejáratott demokráciában. Tisztelni kell, amikor olyan értékeket karol fel, mint a család, a hit, a történelmi tudat, ha a családok boldogulnak, a hit nem merül ki a pénz imádatában. De megdöbbentő az az ellenérzés és utálat, amit a munkavállalókkal szemben tanúsítanak. Elfelejtették az urak, hogy ezt az országot nem a politikusok, hanem a dolgozók tartják fenn a Dunaújvárosban, de gondolom, hogy az ország más településén is a családok nagy része katasztrofális helyzetbe került. Egy átlagos, 56 négyzetméteres lakás havi fűtési díja 1480 forint volt, a meleg víz 350 forintba került. Most ugyanennek a lakásnak a fűtéséért 5056 forintot, a meleg vízért 1285 forintot fogunk fizetni. Ez a drasztikus áremelés még a kétkeresős családok költségvetését is romba dönti. A bérek változatlanok, mert nincs szabad béralku a munkavállalók és a munkáltatók között. A folyamatos reálbércsökkenés, a gúzsba kötő bér- és kereseti szabályozás elérték azt a határt, ahol nyílt politikai konfliktussá fognak válni. Családok és nyugdíjasok ezrei lehetetlenülnek el. Az új politikai elit silányságát a vagyon védelméről és az esélyegyenlőségről szóló szakszervezeti törvények elfogadásával is bizonyította. A teljes szakszervezeti vagyont a tulajdonosi jogokkal felruházott és a szakszervezeti autonómiát sértő VIKSZ kezelésébe adta. Innen is üzenem a képviselő uraknak: piszkos munka volt! Amikor kétségbeesett levelekkel felhívtuk a szavazás előtt a figyelmüket, hogy alkotmányos jogsértésre készülnek, egyikükben sem merült föl, hogy igazunk is lehet. De üzenem azt is, hogy a Dunai Vasműben a vasas tagsága nem csökkent, a tagdíjakból befolyó pénzünket pedig nem áll módunkban a VIKSZ-re bízni, mert ebből szociális, születési, temetési segélyeket fizetünk és a sztrájkalapra gyűjtünk. A mozgalom alapvető és lényeges kérdése ma: a választás és a politika. Aki akár az énszövetségem, a Vasaszövetség, akár a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének alakuló kongresszusára azt mondja, hogy az nem volt demokratikus, az nem mond igazat! Nagyon komoly dologról van itt szó. Szét akarnak verni egy olyan szakszervezetet, amelyik bázisa lehet az új szociáldemokrata pártnak. A parlamentben történész urak vannak. Nagyon jól tudják, hogy a szociáldemokrata párt mindig a szakszervezetekből szerveződött. Megérzésem szerint egy ilyen nagy és erős szakszervezetet azért akarnak szétverni, hogy ne legyen valóban baloldali szociáldemokrata párt. Mert jelen pillanatban a kormány jobbközépnek tekinthető, az ellenzéke inkább jobboldali, de igazi baloldal sajnos nincs, mert ez a szocialista párt olyan terheket hord a múltból, hogy sajnos nem fogadják el még. Tehát ez itt a lényeg. Erre is oda kell figyelniük. Azon ne csodálkozzunk, hogy a pártnak nincs politikai habitusa. De , stát, születendő demokrácia vagyunk, ezzel türelemes,, kell,,lenni. Egyet viszont nem szabad hagynunk: a fogalomzavarokat. HOLLÓSI MIHÁLY, a tiszaföldvári Tisza-parti Termelőszövetkezet szakszervezeti titkára. — A magyar ember, amikor veszély van, össze tud fogni. És én ezt tapinthatóan érzem itt, a szakszervezetek körében. És ez nagyon jó érzés . Én előtte még csináltam saját kezdeményezésem alapján egy felmérést, egy közvélemény-kutatást. A szakszervezeti tagságnak egy kérdőívet adtam ki, amiben, természetesen névtelenül, arra kértem őket, hogy nyilatkozzanak három kérdésben. A szabadságolások és itt nem sorolt egyéb okok miatt természetesen nem tudtam mindenkit elérni, de a társaságnak több mint 60 százalékát igen. És mind egyértelműen és majdnem egyhangúlag a következőképpen nyilatkoztak. Első kérdés: a jövőben is legyen-e szakszervezet ilyen felállásban, vagy valami más formában, attól függően, hogy az átalakulás e téren is hogyan zajlik le? Szinte egyértelmű volt a válasz: mindössze néhány fő nyilatkozott úgy, hogy valamiféle változást akar. És mindössze egy-két fő volt olyan, aki azt mondta, hogy nem ért egyet a jelenlegi szakszervezeti felállással. A következő kérdés az volt, hogy akarnak-e a tagok a közeljövőben valamiféle választást tartani. Esetleg tisztségviselőt vagy más egyebet? Erre megint csak úgy válaszoltak — egy-két kivételtől eltekintve —, hogy nem óhajtanak újabb választást. S végül pedig azt kértem, nyilvánítsanak véleményt, hogy akkor egyáltalán ezt a tagdíjelvonási nyilatkozatot közre bocsássuk-e. Ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a szakszervezeti tagdíjat továbbra is levonja a munkáltató. Hozzáteszem, hogy a munkáltató első pillanattól kezdve úgy nyilatkozott, hogy ez neki nem téma. A termelőszövetkezet elnöke azt mondta: kérem, ez nekem nem téma, ha aláírják az emberek, akkor én természetesen utalom. PLASEK FERENC, a Fegyver- és Gázkészülékgyártó Vállalat vállalati szakszervezeti tanácsának titkára úgy vélekedett, "talán az országos tanácskozásnak meg kellene fogalmazni egy felhívást a parlamenti pártok képviselőihez, az országgyűlési képviselőkhöz, főleg azokhoz, akik Paszternák László és Filló Pál által beadott parlamenti indítványt a végkielégítésről leszavazták. Meg kéne hívni őket olyan vállalatokhoz, ahol a munkavállalók nagyon nehéz helyzetben vannak. Folyik a privatizáció, a felszámolás, és úgy tűnik, hogy a szempont a következő: vigye, aki akarja, minél gyorsabban, annál jobb, akkor majd nem fog költségvetési tételként szerepelni — jelentette ki Plasek Ferenc, majd hozzáfűzte: ahol felsorakoztak a szakszervezeti tisztségviselők és mögöttük a munkavállalók, komoly eredményeket lehet elérni. — Mi sokan vagyunk — folytatta. — Én azt gondolom, hogy erre a szervezetre nem lehet azt mondani, hogy nem létezik. Itt a számok bizonyítanak. — Annál a vállalatnál, ahol én dolgozom, van munkástanács, és pár tagú Liga-szervezet. Beszélgettünk arról, hogy hozzunk össze egy közös szakszervezeti állásfoglalást, de ők is anynyian szeretnének ott lenni, mint amennyien mi vagyunk. Semmi probléma, uraim, itt a kártya, nekünk van néhány lapunk, legyetek szívesek mutassátok meg, hogy nektek mitek van. Rögtön elálltak a gondolattól, ami egy dolog. Én azt gondolom, hogy a munkavállalók a munkahelyen, amennyiben kiállunk mind a ketten, vagy mind a hárman, két perc alatt el fogják tudni dönteni, hogy hova álljanak, ugyanis felnőtt emberekről van szó, ezt az elmúlt időszak is bizonyította. Úgy tűnik, hogy már el is döntötték. BÁRSONY ANDRÁS, a Nyomdászszakszervezet elnöke arról a tanácskozásról beszélt, ahol tizenhárom ország szakszervezeteinek vezetői vettek részt. Közöttük az európai jólét bástyájának emlegetett országokéi, és ott volt az MSZOSZ is. Nyilatkozatot fogadtak el a szakszervezetek, amely megdöbbentően hasonlít arra az állásfoglalásra, amelyet itt mi, ma megfogalmazni készülünk. Ez azt mondatja velem, hogy a térség problémái és azok a problémák, amelyek a demokratikus társadalomépítés során megjelennek, egyáltalán nem speciálisan magyar problémák, amiből kétfajta tanulságot kellene levonni. Az egyik, tudomásul venni azt, hogy a másfél évvel ezelőtt, egyébként általunk ma is érvényesnek tekintett megállapodásról milyen gyorsan el tudnak felejtkezni azok, akik azt akkor — ma már tudjuk, hogy milyen kiváló taktikai érzékkel — aláírták. A másik pedig az, hogy Európa valamennyi számottevő szakszervezeti szövetsége ugyanígy gondolkodik ezekről a dolgokról — mondotta a felszólaló. — És még egy tanulság: a fejlett európai térség és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége konszenzusra tudott jutni a tanácskozáson, mert ugyanazt az álláspontot képviselte. Én úgy gondolom, hogy ez mindenkit fel kell, hogy ébresszen. PÉCSI JÁNOS, az ötvenéves szakszervezeti tagsága jogán kért szót. Emlékezete szerint a szakszervezeti székházakhoz a Horthy-rendszer sem mert hozzányúlni. Véleménye szerint ma erős jobbra tolódás van a hatalomban, aminek az egyik legfontosabb eleme, hogy szét kívánják verni a dolgozók érdekvédelmi szervezeteit. Amikor azt mondja Nagy Sándor, hogy tárgyalni kell, nem mondhat mást. És, aki nem ezt gondolja a háttérben, az tényleg ne legyen köztünk. De azért egyet látni kell: lehet, van, aki azt mondja, hogy forró ősz lesz, én azt mondom: forró volt a nyár. Lehet, hogy szándékainkkal ellentétesen forró lesz az ősz is, és lehet, hogy a tárgyalások meg fognak szakadni, de kérem, akkor legyen szíves, mindenki gondolja végig, hogy abban a szituációban, a demokrácia eszközeit használva miként fogunk cselekedni. 9 HORN GYULA, a Magyar Szocialista Párt elnöke: Alkotmányos válsággal fenyeget a jobboldali kurzus Egy önkritikával kell kezdenem: másfél év után először vagyok szakszervezeti tanácskozáson. A vitában elhangzott véleményt a szocialista pártról sok mindenben osztom. Mert hogy a szocialista párt sem olyan markáns, amilyennek lennie kellene. Azt is felvetették, hogy hiteles-e az MSZP vagy sem. Egyet biztosan állíthatok, hogy ez a szocialista párt vállalja mindazt, amit önök is vállalnak. Óriási szerepet tölt be — bár még nem akkorát mint szeretnénk — abban, hogy a mostani jobboldali kurzus a munkavállalókat sújtó, az erőfeszítéseit megakadályozná. Aki ma vállalja a szocialista párti színeket és kötelezettségeket, az egyrészt mazochista, hiszen annyi támadás, különböző vádaskodás ér bennünket, hogy nem könnyű ilyen körülmények között talpon maradni. Igaz, időnként vannak sikerélményeink is. Ilyen volt legutóbb, amikor a két szakszervezeti törvényről döntött a tisztelt Ház, s mi úgy határoztunk, hogy ebben a komédiában nem veszünk részt. Tehát nem szavazunk. Kivonulásunkat vastaps kísérte. És hozzá szeretnék még valamit tenni: igaz, hogy gyakorlatilag egyetlen parlamenti pártnak sincs átfogó gazdasági-szociális programja, de legalább a szocialista frakció megteszi azt, hogy az élő, világos, mindannyiunkat foglalkoztató problémákra keresi és ajánlja a válaszokat. Itt elhangzott már példa is erre. Meg kívánom jegyezni még azt is, hogy egy meglehetősen éles hangú — legalábbis nem a részemről, ha nem a partner részéről — levélváltásra került sor a Liga vezetője és köztem. De mi nem a Liga ellen tiltakoztunk vagy a munkástanácsok ellen. Sőt, nekem meggyőződésem, hogy ez a két szakszervezeti törvény, akár már holnap is mind a két szakszervezeti tömörülésnek károkat okoz. És nagyon sajnáljuk, hogy mindezt nem ismerték föl és még inkább sajnáljuk azt, hogy a parlamenti pártok rajtunk kívül egy ilyen törvényt támogattak. Ezt az álláspontunkat ott kifejtettük. Meggyőződésem szerint, ha nem támogattuk volna a magyar szakszervezetek valós, igaz érdekeit, akkor a pártunk, amelynek a lényege, politikai filozófiájának a lényege, a munkavállalók érdekképviselete, politikai érdekképviselete, akkor halálra lenne, pusztulásra lenne ítélve. Akkor érdemesebb, vagy helyesebb az ajtóinkat becsukni és fölszámolni a pártot. Nem ezt tettük, mert mi ténylegesen a munkavállalók politikai érdekeit képviseljük és ezt akarjuk képviselni. A másik dolog, ami miatt fölléptünk a szakszervezeti törvények ellen, az az, hogy megítélésünk szerint az ország helyzetében rendkívül aggasztó jelenségek mutatkoznak. Olyan tendenciák indultak el, amelyekkel szemben minden józan, normálisan gondolkozó embernek fel kell lépni. Mire gondolunk konkrétan? Először is arra, hogy megkezdődött a gazdasági rendszerváltás politikai előkészítése. Ennek azonban egyáltalán nem az a tartalma és célja, hogy ebbe a folyamatba a leginkább érintetteket és érdekelteket bevonják. Akár mint véleményt alkotókat, akár mint ebben a rendszerváltásban részt vevőket. Ami ma elkezdődött Magyarországon, az éppen a dolgozók kirekesztését célozza. Hozzá szeretném tenni: egyidejűleg a legfontosabb gazdaságihatalmi pozíciók megszerzését is bizonyos politikai erők részére. Tehát megítélésünk szerint alapvető fontosságú olyan törvényes feltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik a munkavállalók érdemi beleszólását az egész gazdasági rendszerváltásba. Másodszor: minden elemzés azt mutatja, hogy az ország válságával és átalakulásával összefüggő valamennyi terhet, mondhatni százszázalékosan, a bérből és fizetésből élőkre hárítják. Ugyanakkor köztudott, hogy menynyire felduzzasztották az állami, közigazgatási apparátust. Politikai koncepciók alapján születtek gazdasági jellegű döntések, amelyek mérhetetlen feszültséget, társadalmi megosztottságot eredményeznek. Gondolunk mindenekelőtt a kárpótlási törvényre. De én ide sorolnám az egyházi ingatlanokra vonatkozó törvényt, amely meggyőződésünk szerint végső soron az egyházaknak is árt. Harmadszor pedig: nem tudok olyan európai országról, ahol a szociális piacgazdaságot a szakszervezetek közreműködése, egyetértése, velük való konszenzus nélkül hozták volna létre. Márpedig nézzék meg: mind a hat parlamenti párt a saját programjában deklarálta a szociális piacgazdasági megteremtését. A feszültségek gyors oldására lenne szükség Nagyon gyakran vitatják egyesek azt, hogy van-e, és egyáltalán milyen válság van az országban. Meggyőződésünk szerint szociális válság uralkodik ebben az országban. És igaz az is, hogy nincs ennek kezelésére program. Nem látunk olyan parlamenti pártot, amely a többi érintett szervezettel vagy politikai párttal összefogva megpróbálna átfogó programot kialakítani, intézkedéseket hozni és erőfeszítéseket tenni a válság kezelésére. Nagyon gyakran felmerül az, hogy a szocialista párt is hiába erőlködik a parlamentben. Meg kell mondani, hogy nem túlságosan nagy élmény, nagy élvezet abban a parlamentben ülni. Nemegyszer a leglogikusabb, a legkézenfekvőbb érvek is leperegnek másokról, nem tudjuk ezeket az érveket érvényesíteni. Vagy egyáltalán: nem tudunk olyan érdemi vitát folytatni, amelyben az érvek és nem a szubjektív megfontolások döntenének. Ugyanakkor mi következik ebből? Az, hogy hagyjuk abba? Hiszen az ellenzék — benne a szocialista frakció — nem tud (Folytatás a 10. oldalon)