Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-26 / 226. szám

NÉPSZAVA 1991. SZEPTEMBER 2­6., CSÜTÖRTÖK Ssúseszek a homokórában Ha valaki a Pest Megyei önkormányzat és a Belügy­minisztérium Pest Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatának (TÁKISZ) im­már hónapok óta zajló ál­datlan jogvitáját ahhoz a bizonyos állatorvosi lóhoz hasonlítaná, elósága való­színűleg panaszosan fel­nyerítene a képen, hogy ne­ki azért nincs ennyi beteg­sége. Nem véletlen, hogy az idén júniusban — alig két héttel azt követően, hogy a TÁKISZ egyszerűen elfog­lalta a megyei önkormány­zat irodaházát a Semmel­weis utcában — dr. Bálint Tibor belügyi tisztviselő már úgy vélekedett: nagy kár lenne peres útra terelni az ügyet. Maga a miniszter, dr. Bo­­ross Péter sem tartotta kí­vánatosnak, hogy a Belügy­minisztériumtól nem telje­sen független megyei önkor­mányzat és a Belügyminisz­térium egyik fontos szerve, a TÁKISZ hosszadalmas jo­gi csűrés-csavarásba bonyo­lódjék egymással. Ezért ar­ra kérte dr. Erdélyi Lászlót, Pest megye főjegyzőjét, egy ideig, lehetőleg, szünetel­tessék ellenakcióikat, ő ad­dig megpróbálja tárcán be­lül elsimítani a nézeteltéré­seket. A főjegyző erre tekintet­tel nem kérte az éppen jog­erőssé vált államigazgatási határozat végrehajtását, és rögtön türelemre intette a sajtót, közelebbről, e sorok íróját, aki össze is csapta a bokáját, megszokhatta a pártállamban. Pár hét el­teltével azonban a belügy­miniszternek is látnia kel­lett, hogy a békés megegye­zésben reménykedni, sajnos, illúzió, és közölte a megyei önkormányzattal: most már minden menjen a maga út­ján. De ismerkedjünk meg legalább nagy vonalakban azokkal a fontos mozzana­tokkal, amelyek nélkül ez a szövevényes történet héza­gos, sőt érthetetlen lenne. A Budapest V., Semmel­weis utca 13. szám alatti telken két, egymással össze­függő irodaház áll. Az egyik még valamikor a hatvanas években épült (ha netán még korábban, emiatt kéretik nem sajtópert indítani); ez adott otthont a SZIK-nek, majd a TAKEH-nek — a TÁKISZ jogelődeinek —, s itt, valamint a Lajos utcá­ban van az idén kormány­­rendelettel létrehozott TÁ­­KISZ székhelye is. A másik irodaház építé­sét három-négy éve kezd­ték el, tanácsi pénzeszkö­zökből, némi pénzügymi­nisztériumi segédlettel, és az idén május végén hoz­ták tető alá. Anyagilag a Pest Megyei önkormányzat sincs jobban eleresztve a többinél, ezért csak helye­selhető, hogy a megyei köz­gyűlés úgy határozott: az épületet az Iparbank Rt.-nek bérbe adja, napi százezer forint ellenében. Szép kis summa, de is­merve a megye települései­nek helyzetét, lett volna mire fordítani. Ekkor lépett színre a TÁ­­KISZ — amely a régi iroda­házban és a Lajos utcában egyre kevésbé találta a he­lyét —, és június 6-án, föld­­foglalók módjára, se szó, se beszéd, befészkelte magát a vadonatúj épületbe. Et­től a naptól pereg a homok­óra, a Pest Megyei önkor­mányzat vesztesége — szak­zsargonban: elmaradt hasz­na — azóta napi százezer forint. Azt senki sem vitatja, hogy a frissen létesült bel­ügyi cég — amelynek igaz­gatója, dr. Schmidt Géza, nemrég még a megyei köz­gyűlés alelnöke volt — igen fontos munkát végez, és az új irodaházban ezt embe­ribb körülmények között teheti. Kulturált elhelyezé­sük közérdek, és ettől a me­gyei önkormányzat nem is zárkózik el. De hová jut a világ, ha már a Belügymi­nisztérium cége sem veszi komolyan a törvényes ren­delkezéseket, miközben úgy csinál, mintha nagyon ko­molyan venné őket? Még mindig csak vázla­tosan érintve: jelenleg négy per zajlik a szemben álló felek között, kettőt a TÁ­­KISZ indított, kettőt a me­gyei önkormányzat. Nincs kizárva, hogy a bíróság majd egyesíti e pereket, hi­szen „szóljanak” bár a ke­zelői jogról, vagy a haszná­latbavételi engedélyről, jog­erős államigazgatási határo­zat megtámadásáról, vagy birtokvédelemről, lényegé­ben egyről, a TÁKISZ ön­kényes beköltözéséről szól­nak. És a periratok amúgy, jo­gilag, igen szórakoztatóak. Nekem legalábbis határo­zottan tetszik, hogy a TÁKISZ — miután önhatal­múlag beköltözött az új iro­daházba , birtokháborítás­sal vádolja a megyei önkor­mányzatot, mert utóbbi az épület egyes kulcsait, ille­tőleg fontos dokumentá­cióit nem teszi számukra hozzáférhetővé. Az a logikai okfejtés is mulatságosnak tekinthető, hogy ha egyszer a SZIK és a TAKEH kezelői jogot szerzett a régi irodaházra, ugyan miért ne illetné meg ugyanez a kezelői jog a TÁKISZ-t az új irodaház hat szintjére és 1362 négy­zetméter hasznos alapterü­letére is. Az épület egyéb­ként sem kerülhetett a me­gyei önkormányzat tulajdo­nába, lévén műemlék — vá­lik még merészebbé az ér­velés íve.­­ Illetve a csupán néhány hónapos irodaházat nehéz lenne műemléknek feltüntetni, de ha úgy vesz­­szük, ez nem is önálló épü­let, hanem a réginek a bő­vítménye, amely osztozik . . . És az erre már csak halvá­nyan emlékező periratol­­vasó ismét megismerkedhet a rész és az egész dialekti­kájával. Az egyelőre hoppon ma­radt másik félnek azonban a jelek szerint, fogyatékos a humorérzéke. Az Ipar­bank Rt. vezérigazgató-he­lyettese például nem egé­szen egy héttel az önhatal­mú beköltözés után már beígérte a TÁKISZ-nak, hogy ha az ingatlant nem bocsátják kiürítve a jog­szerű használó rendelkezé­sére, akkor „az ott megkez­deni szándékozott bankte­vékenység” akadályozásá­ból származó összes kárukat rájuk fogják hárítani. Ami, egyszerűbben szól­va, azt jelenti, hogy egy ötödik per van kilátásban. Dr. Inczédy János, a me­gyei közgyűlés elnöke sze­rint, a két szerv között ki­alakult rossz viszonyt a TÁ­­KISZ igazgatójának egyol­dalú és önkényes lépése idézte elő. Amíg vissza nem állítják az eredeti állapo­tot, nincs is miről tárgyal­ni. Azt követően viszont természetesen nem zárkóz­nak el a TÁKISZ elhelyezé­si igényeinek megfelelő ki­elégítésétől. Dr. Erdélyi László megyei főjegyző — minden mástól el is tekintve — azt tartja különösen aggasztónak, hogy augusztus 1-jén született ugyan egy jogerős, a TÁ­­KISZ-t három napon belüli kiköltözésre kötelező állam­­igazgatási határozat, de olyan, mintha nem is szüle­tett volna. Ugyanis a Bel­ügyminisztérium egyik szer­ve (amelynek az igazgató­ja főosztály-vezetői beosz­tásban van) ezt a jogerős határozatot negligálja. Odáig rendben lenne a dolog, hogy bírósághoz fordultak, de Schmidt Gézának tudnia kellene — és tudja is —, hogy ennek a pernek nincs halasztó hatálya. Mit várjunk az „egy­szerű” állampolgártól — kérdezi a főjegyző —, ha egy minisztériumi rangú főosz­tályvezető nem hajtja végre a jogerős államigazgatási döntést, hanem „értelmezi”? Dr. Schmidt Géza termé­szetesen erre is válaszolni kíván; akinek igazsága van, annak nem kell félnie a nyilvánosságtól. Más kérdés, hogy — az igazat megvallva — ezúttal nem nagyon örül a riporternek, mert az ilyen újságcikkek nem segítik a kibontakozást, inkább to­vább borzolják a kedélye­ket. Ő pedig változatlanul az ügy békés rendezésének a híve. A megyei főjegyző észre­vételeiben elvileg sok igaz­ság lehet, a TÁKISZ szá­mára azonban elfogadhatat­lan az a megoldás, ho­gy előbb költözzenek ki az új irodaházból, és csak utána tárgyaljanak az elhelyezés­ről. Elfogadhatatlan ez már csak azért is, mert ő kíno­san ügyelt arra, nehogy az épület birtokbavétele jog­sértő legyen. Ezzel szemben a kiköltözést elrendelő jog­erős államigazgatási hatá­rozatnak megszűnt a jog­alapja; birtokukban van a kezelői jog és a használat­bavételi engedély, még ha perlik is emiatt őket. „A cég 245 emberét le kell ültetni, a feladatokat el kell látni”, ők 183 önkormányzattal áll­nak munkakapcsolatban. Nem, az elmaradt hasznot, hogy rövid és velős legyen, esze ágában sincs megtérí­teni, meggyőződése, hogy a TÁKISZ pernyertes lesz. Mostanában legkevesebb 183 önkormányzatnál figye­lik aggodalommal vegyes kíváncsisággal e nem min­dennapi ügy fejleményeit, és a legkülönfélébb találga­tásokba bocsátkoznak. Nem kell különösebb fantázia an­nak feltételezéséhez, hogy a TÁKISZ egyszerűen bele­szeretett az új épület(rész)­­be, és felismerte, hogy ha a megyei önkormányzat bérbe adja, akkor neki (a TÁ­­KISZ-nak) belátható időn belül már nem lesz esélye megszerezni. „Legyünk ka­pun belül — gondolhatták —, aztán majd csak történik valami.” Motiválhatta elhatározá­sukat — vélekednek a szak­mabeliek — az a július vé­gén hatályba lépett, de a „berkekben” már korábban ismert jogszabály is, amely (a miniszter vagy a köztár­sasági megbízott kezdemé­nyezésére) a más szerv fel­adatának ellátásához szük­séges önkormányzati va­gyont a feladatot ellátó szerv használatába adja. Ingyenesen. Talán arra számított a TÁKISZ, hogy ki-ki annak az ingatlannak a használa­tára tarthat igényt, amelyet éppen birtokol? És lehet, hogy nem is számított rosz­­szul? A mi kis alakulgató jog­államunkban minden meg­történhet. Szöveg: Kéri Tamás Kép: Tapolcsányi Éva Schmidt Géza, kezében az új épület (és a helyzet) kulcsa Szemben az új, balra a régi irodaház, de akár egynek is tekinthetjük... Erdélyi László aggódik

Next