Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-28 / 228. szám

­ Új főnök a bajnokképzőben A magyar sport első számú utánpótlás-nevelő fellegvá­rában, a Központi Sportiskolában, az év első felében kiírt pályázatot követően, új igazgatót nevezett ki Gal­lov Rezső, az OTSH elnöke. Az öt évre szóló megbízatás ismert sportembert állított a KSI élére, Hazsik Endre (50) személyében, akinek neve versenyzőként és edzőként is a legjobbak közé tartozik. — Bár nyolc pályázat ér­kezett a meghirdetett igaz­gatói helyre, végül az összes feltételek birtokában mind­össze­­ketten voltunk — summázta az előzményeket Hazsik Endre. — A szűrést követően részletes beszélge­tésen fogadott Gallov úr, s ezt követően döntött mel­lettem. Anélkül, hogy szobrot emelnénk Hazsik Endrének, a sokoldalúságát nem lehet elhallgatni. Testnevelő ta­nár, több sportágban is szer­zett edzői képesítést, idegen nyelvet beszél, s hogy csak egy pluszt említsünk meg, ami mellette szólhatott: nem is olyan régen, 1987-ben egy évet már dolgozott a KSI-ben, így a „bajnokikép­zőben” szerzett már némi ta­pasztalatot is. — Sok mindenen keresztül mentem, amíg idáig eljutot­tam — emlékezett a július le­jével kinevezett új igazgató. — 1961 és 1971 közöt minden évben kijutottam a világbaj­nokságra, hogy azután ott párommal, Cseh Ferenccel rendre a döntőben is raj­tolhassak. A legtovább 1966- ban, Berlinben jutottunk, ahol a K-2 1000 méteres fi­náléban a harmadik helyen értünk célba. Sajnos, olim­pián nem indulhattam, mert 1964-ben a Szöllösi, Mészá­ros, míg 1968-ban a Giczy, Tímár duó érdemelte ki a szereplés jogát. Mivel párja 1971-ben az országot elhagyni kénysze­rült — azóta fényes tudo­mányos karriert futott be —, így Hazsik Endre kényszerű­ségből lemondta a válogatott­ságot. Klubjában, a Bp. Hon­­védban viszont még négy évig lapátolt. Schaffhauser­rel párban 1975-ben 500-on bajnoki címmel búcsúzott. — Az utolsó négy évben párhuzamosan már szakosz­tályvezetőként is dolgoztam, s ebben a munkakörben, ma­radtam egészen 1985-ig. Nem dicsekvésképpen mondom, de a Honvéd a vezetésemmel a világ legerősebb kajak­kenus klubjává nőtte ki ma­gát.— Hazsik Endre 1985-ben fordított egyet az élete me­netén, s az olasz válogatott­hoz szegődött szaktanácsadó­nak. — Abban az évben még csak egy számban volt olasz a vb-döntőben, 1990-ben vi­szont már K-1 500 kivételé­vel valamennyi férfi szám­ban ott voltak Itália képvi­selői. Ehhez én elsősorban a korábbi szervezetlenség fel­számolásával tudtam hozzá­járulni. Különböző megfontolások miatt Hazsik 1990 végén le­mondta a barcelonai olim­piáig érvényes szerződését. Több klubba is hívták, ő azonban kivárt. Végül el­nyerte a KSI igazgatói meg­bízatását. — A Csanádi Általános Is­kola és Gimnázium kivételes lehetőségek között dolgozik, s ennek tudatában a mi fe­lelősségünk is kettőzött — hangsúlyozta az igazgató. — Sehol máshol az országban, csak nálunk­­tanulhat 380 gyerek csökkentett óraszám­ban,­­kiscsoportos foglalkoz­tatásokon, amely módszer előnyeit az edzések haté­konyságában tudjuk kama­toztatni. Az iskola az OTSH keretei között integrálódott, s mint kiemelt utánpótlás ne­velési bázis, 50 millió forin­tos támogatásban is része­sülünk a sporthivataltól. Eb­ből a pénzből sem ifutotta azonban arra, hogy a 30 sze­mélyes kollégiumot át tud­juk venni a XIV. kerületi önkormányzattól, így a 14 szakosztályos KSI-nek még egy ideig gyűjtenie kell a pénzt, hogy saját kollégiuma lehessen. — Célunk mindenféle anyagi szorítás ellenére az, hogy olyan utánpótlás-ne­velő­­bázist tartsunk­­­enn, amelyből egyre több, nem­zetközi szintű ígéret kerül­hessen ki. Olyan például, mint a kajakozó Vékási Bá­lint, aki a váci illetőségű Bártfai Krisztiánnal párban két arany- és egy ezüstérmet nyert az idei ifjúsági világ­bajnokságon. A kajak-kenu szakosztály egyébként is élenjár, hiszen két arany-, három ezüst- és egy bronz­érme, s további helyezéseivel az ifi vb-n a magyar csapat pontjainak több, mint 50 százalékát szállította. A hét elején ünnepélyes keretek között tettük közzé az Olim­piai Reménységek Kereteit, amelyekbe mintegy 180 sportolónk nyert besorolást, ők a lehetőségeken belül is kiemelt bánásmódban része­sülnek a következő időszak­ban. Joh­a Károly 14 Sport A pillanat A mámorító győzelem pillanata a bajnoknak sosem fe­ledhető. Ez az érzés egyszerű ember számára megma­­ggyarázhatatlan, ismeretlen. Ha valaki önszántából és önerejéből nem jutott el eddig, beszélhet róla ugyan, de a dolgok lényegét nem érti. Nincs abban semmi külö­nös, ha valakik azonos utat jártak be, s gyorsan jutnak közös nevezőre. Mert a sportolók sorsa sokban hason­ló. Csupán a tehetség és az akarat szabja meg a körül­ményeket és a lehetőségeket. Van, aki könnyebben, van aki nehezebben ér célba. A gyermek többnyire nem önszántából kezdi el a sportolást. A szülők ismerik fel: testmozgás nélkül nem ép és egészséges az élet. Ha valaki kitartó, az izmok vastagodnak, acélosabb lesz az akaraterő, megszűnik a kényeztetés, a kivételezés. Ebben a közegben nem elég azt mondani: az én gyerekem zseni. Hány és hány szülő választja ez­ a könnyebbik utat, olyankor dicsér, amikor még csak elég lenne észrevenni a fejlődést és nem többet. Természetesen sok a buktató, még a kez­deti sikerek sem jönnek gyorsan. Hosszú évek tapasz­talata alapján azt mondom: az alázat a legfontosabb. Amíg a leendő sportoló visszavonhatatlanul rájön: enélkül nem megy. Sosem az edzőre, az ellenfélre kell haragudni, hanem elsősorban önmagunkra. A kudar­cot mi érjük el és nekünk kell megemészteni. Hiszen csak akkor juthatunk előbbre, ha hibáinkat felismer­jük és van erőnk kijavítani. A vekker hajnalban korán szólal meg, hideg van, de menni kell. Aztán a reggeli edzés után irány az iskola, majd délután újabb gyakorlás következik és este ta­nulás. Milyen egyszerűnek tűnik így leírva a képlet, s milyen nehéz mindennek eleget tenni! A fejlődés naponta nem érhető tetten. Türelem kell hozzá. Ha belül már úgy érzed, sok mindent meg tudsz csinálni az edzésen, a mérkőzésen mégsem megy, mert nem vagy száz százalékig biztos a dolgodban. Egyszer csak elérkezik a pillanat, amikor ott belül minden megváltozik. A szülő, az edző nem érti, mi tör­tént. Ami tegnap nyűg volt, az ma élmény. Most már nem csak szidod, dicséred is a sportot, összefüggéseket akarsz megérteni, érdeklődsz, és a legfontosabb: saját magad határoztad el, más leszel, mint, aki voltál! Ez egészen biztos eredményre vezet, hiszen a segítséget a környezettől megkapod. Az öröm váratlanul jelentkezik, ott táncol a labda a hálóban, a te gólod után jelez a bíró: középkezdés. Az­tán, viharos gyorsasággal telnek az évek, a játékos el­fárad, egyszercsak már nem azt jelenti neki a sport, a játék, mint, amit évtizedeken át érzett. A kívülálló nem érti, miért jött el a visszavonhatat­lan búcsú pillanata. Ezt is csak te érted, hiszen önma­gad harcát vívod meg. A mozdulat már késői, a kaput nem találod el, rossz helyre továbbítod a labdát, elha­tározol valamit, de már nem tudod megcsinálni. S hirtelen másra gondolsz, a lányra, a családra, a hivatásra, az országra, a politikára, a megfélemlítésre, a jövőre. Nincs ember, aki pontosan meghatározná azt a pillanatot, amikor a versenyző álljt parancsol önma­gának. Ezt csak ő tudja, egyik élete meghal, s ő már nem az, aki volt... Jön viszont az új, vár az élet, ahhoz is tehetség, és tudás kell. S ha valaki még szerencsés is, egészen biz­tos, megtalálja helyét az új közegben. Persze, ehhez is kitartás kell . . Riskó Géza A királynő még panaszkodik, de nem fáj már a háta Boginszkaja Barcelonában bizonyíthat A torna XX. század végi királynője mostanában kicsit durcás. Különösebben nem is csodálkozhatunk ezen, hiszen a királynők nem szeretik, ha leverik fejükről a koronát. A harag még nagyobb lehet, ha a királynő úgy érzi, hogy a trónfosztás igazságtalan. Valahogy így érezhetett a 18 éves, minszki Szvetlána Boginszkaja, aki az indianapolisi világbajnokság előtt 12 vb- és EB- arannyal a tarsolyában őrizte azt a bizonyos trónt. Az Egyesült Államokban aztán egy 15 éves lányka fittyet hányt a tekintélytiszteletre é­s ugrott a korona. Boginszkaja minszki tele­fonszáma után nyomozva, a szovjet tornászszövetségben csupa csípős véleményt hal­lok az­­amerikai vb kritikán aluli bíráskodásáról. Meg­vallom, többek között engem i­s ez izgat, amikor végre a minszki sportbizottság szék­­házában Szvetlánát hívják a telefonhoz. Szóljon, hát a vb egyik legnagyobb „kár­­vallotta”, túltette-e már magát a kudarcon? — Gondolom, Indianapo­lis a nagy csalódások világ­­bajnokságaként vonul be az életében. Vagy tévedek? — Két héttel a versenyek után már sokkal higgadtabb vagyok, de a véleményem nem változott. — Szóval, csaltak a bírók? — Nem cs­altak, én ezt soha nem is állítottam, de azt fenntartom, hogy az amerikai Kim Zmeskal ja­vára pontoztak. Sőt, azt is elmondhatom, hogy az egész amerikai női válogatott ja­vára pontoztak. Persze, most mondhatná, hogy az amerikai lányok olyan jók volta­k, hogy bírói támoga­tás nélkül is sikereken sze­repeltek volna. Rendben, ez így is volt, de a bírók nél­kül nem jött volna össze ez a nagy siker sem a csapat­ban, sem az egyéni össze­tettben. — Most, néhány héttel böl­csebben, nem gondolja, hogy hibát követett el, amikor a szerenkénti döntők előtt ezt a véleményét elmondta a sajtónak? — Azért, mert így elle­nem fordult az amerikai kö­zönség? Nem hiszem, hogy hasonló szituációban más­ként cselekednék. Engem mindig roppant szigorúan neveltek, s egész életemben az igazságszeretetet sulykol­ták belém. Nem tagadom, hogy utálok veszíteni, de ha tisztességes versenyben ma­radok alul, akkor könnyebb „túlélni” az egészet. De így • ■ • — A torna azonban, a bí­rók miatt, mindig­­is szub­jektív sportág marad . .. — Hát, nyilván így van. De én az utóbbi két-három évben vettem észre, hogy egyre fontosabb lesz a ha­zai pálya előnye. De Ame­rika minden korábbi verse­­­nyen túltett, és ez nem a to­rna népszerűsítését szol­gálta. — Ennyire nehezen teszi túl magát a vereségem? — Igen. Nagyon konok és nagyon elszánt versenyző­­típus vagyok. Sajnos, a szer­ ­ EXKLUZÍV rem­kéti döntőben ez már nem derült ki, ott szinte alig tudtam koncentrálni, szinte minden gyakorlat alatt morogtam magamban, hogy, na, ezt most hogyan értékelik a bírók? Igaz, azt ise Vertem nagydobra, hogy az utolsó napokon nagyon ■fájt a hátam. De hát ez a közönséget és a bírókat nem érdekli. — Önről azt mondják, hogy a talaj a legkedvesebb szere, a vb-n mégis geren­dán szerezte a szerenkénti döntőben az aranyérmet.­­ — Most így jött ki a lépés.­­Valóban a talaj a kedven­­ccem, de a gerendát sem .Utálom annyira, mint sokan. i — Korábban a felemás korlátot tartották a női tor­­m­a „életveszélyének”. Mára viszont a gerenda lett az igazi kínpad, ön szerint is? i — Nézze, néha előveszek régi filmfelvételeket, s ma­gam is megdöbbenek, hogy a korábbi „sé­tál­ga­tásokból” mára mi lett. Szerintem las­san a gerendán is a túlzások győzedelmeskednek a mű­vészibb torna helyett. S én nagyon sajnálom, hogy az akrobatika ennyivel többet érdemel, mint az igazi tor­na. A tornából kicsit cir­kusz kezd kialakulni, mind fiatalabbak a versenyzők, egyre nő a sérülésve­szély. Nem is tudom, hová vezet mindez. — Nocsak, a királynő pa­naszkodik? — Kicsiit talán igen, de a jelenlegi szabadságom ala­tt ezt is megengedhetem magamnak. Október végéig sokat szeretnék olvasni, ze­nét hallgatni, filmeket néz­ni, szóval, szükségem van a kikapcsolódásra. Aztán irány Moszkva, s folytatód­hat a munka. — Addig nem is néz a tornaterem felé? — Á, ezt biztosan nem ál­lom meg. De, ha sokkal több nem is lesz, azért az ottho­ni tornázá­s elengedhetetlen. Meg új lakásba is költöz­tem, s most a háztartásban is épp elég a „tornázni­­való”. — Ezek szerint nem adja fel,­­és a barcelonai olimpiá­ig kitart? — Engem néhányszor már „eltemettek”. Eltemet­tek az Európa-bajnokság után, most, a vb-t követően, s valószínűleg így lesz Bar­celona után. Bár akkor már magam jelentem be a visz­­szavonulást. De addig csi­nálom! Idén még egy ang­liai és egy német bemutató­­versenyen szerepelünk, majd februárban követke­zik C­seljabi­nszkban a hazai bajnokság. S utána jöhet Barcelona, ahol újra a ko­ronáért küzdök majd. Meg­győződésem, hogy az olim­pián objektívebb lesz a pon­tozás, s akkor igazi csatát vívhatok Zmeskallal. — És mi lesz Barcelona után? — Arról még nem érde­mes beszélni. De Miniszk a torna egyik fellegvára, s én biztosan nem maradok mun­ka nélkül. — Ezt szívből remélem. Mint ahogy azt is, hogy az Olimpiáig is minden sike­rül! Szerdahelyi Csaba Bravó! A Ferencvárostól mindig lehet meglepetést várni. Most is kitalált valami érdekességet az Üllői úti klub: a szokásos „Fradi­­keddet” hétfőn tartja. S mi lesz a téma: új házi­asszonyt mutatnak be! SZOMBAT, 1991. SZEPTEMBER 2­8. NÉPSZAVA Forma— 1 Sennáék Barceloná­ban Reméljük, egyetlen Forma— 1-es pilóta sem gondolja ko­molyan, hogy az idei világ­bajnokság sorsa réges-rég el­dőlt. Mert akikor vasárnap a Spanyol Nagydíj versenye egyet jelentene a benzinbü­dös, merő unalommal. Rossz nyelvek szerint azonban a Forma—1 cirkuszigazgatói nagyon is gondosan kezük­ben tartják a száguldás irá­nyítását, s ezért nem hirdet­tek már futamokkal koráb­ban végső győztest. Mert ez esetben ugyan kit izgatna a többi állomás? Hogy a Forma—1-ben de­bütáló barcelonai pályán mi lesz a sorrend, azt ma még nem lehet megtippelni, ha­csak nem akarják ismétel­getni a Lassan unalmassá vá­ló Senna­ Mansell párharcot. Egy kicsit mintha belefá­radt volna a kontinens a szé­dületes rohanásba, s éppen ideje, hogy a spanyol verseny után a záróakkordokra Ja­pánban, majd Ausztráliában kerüljön sor. Nagy kérdés azonban, hogy a behajózás­ra immár behozhatatlan előnnyel indul a brazil (83 pont), vagy lesz még remé­nye a britnek (59 pont)? Va­sárnap délután a Magyar Televízió közvetítése után biztosan okosabbak leszünk. S talán Barcelona és Suzuka között már azért izgulha­tunk, hogy Bernie Ecclestone beváltja-e ígéretét, hogy a jövő évi futamműsor elké­szítésekor támogatja a hun­­garoringes rendezést. Sz. Cs. 4­­ Teleki József az úszásról Az izraeli úszók vezető edzője, 1960-tól, hivatalos minőségben, hét olimpián, hat világbajnokságon és tíz Európa-bajnokságon vett részt. Tanúja volt az úszósport látványos fejlő­désének, és számos sport­ember sorolható szűkebb baráti köréhez. Úszásmód­szertani, edzői és sportve­zetői vonatkozásban egy­aránt nemzetközi szakte­kintélynek számít. — Hogyan kerültél kap­csolatba az úszással? — kér­dezem a professzoros meg­jelenésű, szimpatikus sport­embert. — Szülővárosomban, Nagy­szombaton, az 1930-as évek­ben kezdtem versenyezni. Mellúszóként Pozsonyban, Zsolnán, Eperjesen, verse­nyeket is nyertem, de ki­emelkedő eredményeim nem voltak. Annyira megszeret­tem azonban az úszást, hogy még napjainkban is úszom naponta ezer métert. — Hol voltál a harmincas évek kritikus esztendeiben? — Szerencsém volt, és már 1940-ben Izraelbe települ­tem. Néhány év múlva az egyik kibucban edzőként kapcsolódtam be a helyi úszóéletbe. Úszóim szépen fejlődtek, és egyre jobb eredményeket ér­tek el, ezért 1956-ban ki­neveztek a válogatott úszó­csapat vezető edzőjének. — Úgy tudom, ezután mozgalmas és változatos éveid voltak. — Rendkívül nehéz és hasznos időszak következett számomra. Tanulni és fej­lődni akartam, s ezért 1962 és 1969 között több periódus­ban, ösztöndíjasként, hóna­pokig az Egyesült Államok különböző egyetemein tanul­tam és gyakoroltam. Közben a tanultak alkalmazásával otthon változatlanul kemé­nyen edzettünk. — Lényegesen javultak az eredmények? — Észrevehetően, ugyanis a világversenyeken néhány férfi és női úszónk eredmé­nyesen helytállt, és felfi­gyeltek az izraeli úszósport­ra. — Megkérdezhetem, mi­lyen élményed van a mün­cheni olimpiával kapcsola­tosan? — Kimondhatatlanul bor­zalmas volt, ami ott történt. Valamennyire szerencsésnek mondhatom magam, mert ta­lán annak köszönhetem az életem, hogy 1972-ben otthon „megfúrtak”, és rtragánsze­­mélyként vettem részt az olimpián. Ezért, nem az olimpiai faluban laktam, ahol a támadás történt, ha­nem a városban, és így el­kerültem a vérengzést. — Ekkor abbahagytad az edzősködést? — Ezután kezdőkkel fog­lalkoztam, de most már egyéb tevékenységre is ma­radt időm. A Testnevelési Főiskola előadójaként nép­szerűsítettem az úszóspor­tot, és szakcikkeket is ír­tam. A volt NSZK felkéré­sére 1972-től világversenye­ken szakmai megfigyelői munkakört láttam el. A leg­utóbbi, athéni EB-n pedig a tel-avavi televízió szakkom­mentátoraként működtem. — Mi a véleményed a leg­utóbbi EB színvonaláról? — Az európai úszósport­ban őrségváltás van. Egyes nemzetek visszaestek, mások látványosan előretörtek. A férfieredmények színvona­lasabbak, de a nők, sajnos, megtorpantak. — Kik tetszettek legjob­ban? — Az EB sztárja vitatha­tatlanul Egerszegi Krisztina volt. Ritkaságszámba menő, élményszerű úszása és utol­érhetetlen állóképessége cso­dálatos volt. Egy kivételtől eltekintve „utcahosszal” ha­lad a mezőny előtt. Egye­dül Szabó Tünde tudta őt megszorítani — egyelőre csak 100 méteren. Úszása tet­szetős, és még jelentős a tar­taléka. A férfiak mezőnyé­ben a fiatal Rózsa lendüle­tes úszása és fergeteges fi­nise tetszett leginkább. A jövő sprintere, a közel két­méteres szentpétervári Po­pov, Bakó Jenő

Next