Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-04 / 207. szám

NÉPSZAVA 199­1. SZEPTEMBER 4., SZERDA Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsának közleménye­ ­. Az MSZOSZ Szövetségi Tanácsa szeptember 3-ai ülé­sén állás­foglalást alakított ki, áttekintve a munkavállalók helyzetét és az érdekvédelem kérdéseit. A Szövetségi Ta­nács állásfoglalását a szep­tember 4-ei Országos Szak­szervezeti Tanácskozás elé terjeszti. II. Az MSZOSZ Szövetségi Ta­nácsa megállapította, hogy az elmúlt hetekben szakszerve­zetek közötti választás zajlott hazánkban. Az MSZOSZ tagszakszervezeteit a munka­vállalók igen nagy számban tisztelték meg bizalmukkal aláírva a nyilatkozatokat ar­ról, hogy melyik szakszerve­zet számára kívánnak tagdí­jat fizetni. Szemben a tör­vényalkotók szándékával, az MSZOSZ tagszervezeteinek létszáma nem esett vissza számottevően, a szakszerve­zetek tagsága elszántabb, szervezeteik akcióképesebbek lettek. A Szövetségi Tanács ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak a bizalmiak­nak, üzemi, ágazati és szak­mai tisztségviselőknek, akik fáradságot nem kímélve, sok­szor nyári szabadságukról is lemondva keresték fel a mun­kavállalókat. Nekik köszön­hető, hogy a szakszervezeti tagság több, mint kétharma­dát már sikerült elérni és tő­le nyilatkozatot kérni. III. Az MSZOSZ Szövetségi Ta­nácsa egyhangú szavazással felvette a szövetség tagjai közé a Magyar Hajózás Szak­szervezetét. IV. A Szövetségi Tanács kiala­kította álláspontját néhány szakszervezet moratórium­­felhívásáról. Az Érdekegyez­tető Tanács munkavállalói ol­dalát alkotó érdek-képviseleti szövetségeket olyan új, a szervezet mozgási szabadsá­gát és autonómiáját korláto­zó dokumentum aláírására hívták fel, amely bizonyos érdekek alapján kényszeríte­né a Munka törvénykönyve jóváhagyásáig a szakszerve­zetek egymás közötti nézet- és álláspontkülönbségeinek elhallgatására. Az MSZOSZ, ahogy ezt egy hónappal ezelőtt együtt a többi szakszervezeti konfö­derációval — de a Független Szakszervezetek Demokrati­kus Ligája tüntető távolma­radása mellett — kinyilvání­totta: a munkavállalók gond­jainak megoldása érdekében — mint korábban is bármi­kor — kész az együttműkö­désre minden, az Érdekegyez­tető Tanács munkavállalói oldalát alkotó szakszervezet­tel. Akkor az MSZOSZ más szakszervezetekkel együtt azt is vállalta, hogy az érdek­­egyeztetést érintő lépéseiről előzetesen tájékoztatást ad a nyilatkozatot aláíró szerve­zeteknek. A FSZDL-nek le­hetősége lett volna e nyilat­kozathoz csatlakozni, ám mind a mai napig ezt nem tette meg. Az MSZOSZ Szö­vetségi Tanácsa úgy véli, nincs oka, hogy bármifé­le moratóriumdokumentu­­mot írjon alá, és egyben hangsúlyozza, hogy a hat szakszervezet megállapodása alapján továbbra sem áll szándékában más szervezetek belügyeibe beavatkozni, de fenntartja a jogot ahhoz, hogy tagjainak véleménye alapján érdekvédelmi lépé­seiről önállóan döntsön és erről a közvéleményt is tá­jékoztassa. Előbb a termelést kellene privatizálni Afrikai úton a magyar oktatás? Mint azt nemrégiben hírül adtuk, a Pedagógus Szakszer­vezet vendégeként két napig hazánkban tartózkodott Marc- Alain Berberat, a Független Nemzetközi Tanárszakszer­vezet (CMOPE) főtitkárhe­lyettese. — Berberat úr, az ön véle­ménye szerint beavatkozik-e a Világbank hazánk oktatás­finanszírozásába, hiszen a szervezet szakértői nálunk jártak, és a kultuszminiszter a PSZ főtitkárának írt leve­lében elismerte: sokallták az óvodára és a napközire fordított költségvetési támo­gatást. — Nem tudom, használ­ható-e a beavatkozás kifeje­zés. Egyetlen országot sem kötelez senki, hogy a Világ­bankhoz vagy a Nemzetközi Valutaalaphoz forduljon, ugyanakkor az említett szer­vezetek pénzügyi segítségü­ket feltételekhez kötik. Főleg az IMF várja el, hogy az állami költségvetést csök­kentsék az adott országban, arról viszont a kormány dönt, melyik minisztérium vállaljon áldozatot. Tapasztalataim szerint számos kormánynak a legkönnyebb, ha ilyenkor az oktatás- és egészségügyre szánt költségeket csökkenti. Gyakran látni olyat — pél­dául Bolíviában —, hogy a kormány csökkenti az okta­tásra szánt összeget, de nö­veli a honvédelem kiadásait. Ha egy kormány az oktatás finanszírozásán kíván taka­rékoskodni, az IMF szakem­berei javaslatot tesznek, ho­gyan valósíthatják meg ezt. Például lehet növelni az osz­tályok létszámát, így csök­kentve a pedagógusszámot és béreket, vagy hatásosabb tankönyvcsomagot állítanak össze, így is redukálva a pe­dagógus szerepét. Az afrikai fejlődő országoknak tett vi­lágbanki javaslat — erről dokumentumokat is magam­mal hoztam — például egye­temi szintű helyett középfo­kú tanítóképzést javasol, ez is a takarékosság egyik mód­ja. — Magyarország azonban mégsem fejlődő afrikai or­szág ... — Nem ismerem a Világ­bank javaslatát Magyaror­szág részére, a jövő hónap­ban teszek látogatást a szer­vezetnél e célból, és tapasz­talataimról informálni fo­gom a PSZ-t. — Ön nem először jár ha­zánkban. Milyen véleményt alakított ki a Pedagógus Szakszervezetről, képes lesz-e a rendszerváltás utáni, gyö­keresen megváltozott felada­tának eleget tenni? — Úgy vélem, olyan fon­tos ügyben, amely a közok­tatás alapelvét érinti — pél­dául, ha a szülőknek valahol tandíjat kell fizetniük —, egyedül sem a kormány, de még a parlament sem dönthet. Minden, a közoktatás lényegét érintő tervről informálni kell a társadalmat, és ha az érin­tettek, a pedagógusok és a szülők úgy látják, valamely terv „lepusztítaná­’ az okta­tásügyet, reagáljanak! Ha a Világbank és egy ország kor­mánya között tárgyalások folynak, azt a szakszervezet­nek ismernie, elemeznie kell, állást foglalnia, úgy, hogy ezt minden alapszervezetben megvitatják. Nem elég ál­landóan tagadni, ellenjavas­latot is ki kell dolgozni. A folyamatokat láthatóvá, a titkokat nyílttá kell tenni. Ami már megvan az oktatás­ügyben, és jó, azt pedig meg kell védeni. 1989 novembere óta ismerem Madame Szől­­lősit, és úgy vélem, ez a szak­­szervezet nagyon gyorsan ta­nult. Ott voltam az 1990. de­cember 10-ei tüntetésükön is, ez vizsga volt arra nézve, hogy tagságuk valós és moz­gósítható. — Tapasztalatai szerint ti­­pikusak-e a magyar oktatás­­finanszírozási gondok a kö­­zép-kelet-európai ízérségben? — A piacgazdaságba való átmenet során divattá vált a privatizálás, de elsősorban a termelést kell privatizálni. Abban a svájci kantonban, ahol élek, a hatalmon levő jobboldali radikális párt az állami közoktatási rendszer legerősebb védelmezője. Be­nyomásom szerint az új kor­mányok a közép-kelet-euró­pai térségben túl sokat me­rítenek abból, ami az USA- ban történik, szerintem a példát inkább Európában kellene keresni. Egyébként, úgy gondolom, nem csak a térség kormányai a felelő­sek, hanem a nyugat-euró­paiak is, passzívak és nem adnak elég segítséget. Török Katalin FM-formula A Földművelésügyi Minisz­tériumban végéhez közele­dik az az átszervezés, melyet a hatékonyabb működés ér­dekében kezdtek meg a fő­hatóságnál — mondta az MTI kérdésére Raskó György, a tárca államtitkára. Az át­szervezés során néhány ne­hézséggel is szembetalálták magukat. A jól képzett, mak­rogazdaságban és államigaz­gatásban jártas szakembere­ket például igen nehezen le­hetett a minisztériumba csá­bítani. Ez főként azzal ma­gyarázható, hogy államigaz­gatásban dolgozók fizetése lényegesen elmarad a gaz­daság más, a privatizáció­ban már részt vevő ágazatai­tól, így az élelmiszer-ipari és mezőgazdasági üzemek bér­­színvonalától is. Kiderült továbbá, hogy szükség van az egyes főosz­tályok hatásköreinek tisztá­zására is. A gondok megol­dására végül is külső szakér­tőket kértek fel, köztük a FAO szakértőit is. A minisztérium már nem a régi módon kíván dolgoz­ni, hanem piacszabályozás eszközeivel kíván élni. (MTI) Idén vagy jövőre? A Népszava tegnapi szá­mában „Mikor lesz új mun­­katörvénykönyv?” cím alatt, N. T. E. és V. Zs. csinos vé­leménycsokrot gyűjtött ösz­­sze ama hír (?) kapcsán, hogy „a kormánynak az Or­szággyűlés őszi ülésszakára tervezett” jogalkotási prog­ramjában „többek között ”az új Munka törvénykönyve sem szerepel". Ezúton szeretném tájékoz­tatni az érdekelteket: a hír olyannyira nem felel meg a valóságnak, hogy még a hírforrásra, a laptárs Nép­­szabadságra való hivatko­zás is félrevezető. A Nép­­szabadság múlt hét szom­bati száma ugyanis ponto­san közli, hogy a Munka tör­vénykönyve a nagy fontos­ságú, az Országgyűlés mun­­katerhétől függően megtár­gyalandó törvényjavaslatok között szerepel a kormány 1991. II. félévi törvényalko­tási programjavaslatában. Ezek után meg kell kér­deznem: Mi a magyarázata a valótlan hír közlésének? Kajdi József, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára ismeretes, a benyújtott és az előterjesztésre váró parlamenti törvényjavaslatok száma meghaladja a kilencvenet. A kormányzat pre­ferenciasorrendet állított fel, hogy biztosít­sa a legfontosabbnak tartott indítványok meg­­tárgyalását. Ebben a rangsorban meglehető­sen hátul, és feltételesen szerepel az új Mun­ka törvénykönyve, melynek megtárgyalását az Országgyűlés munkaterhétől — s ez, lát­juk, elég súlyos — teszik függővé. Ezért bá­torkodtunk aggodalmaskodni. Velünk együtt nem látja megnyugtatónak e fontos törvény­­javaslat idei megvitatásának esélyeit több, je­lentős szakszervezeti tömörülés sem. 0 A kisebbség védelmére Mondhatni, hogy elkészült a nemzeti és etnikai kisebb­ségek jogaira vonatkozó tör­vénytervezet, hiszen parag­rafusainak zömét már kiala­kította a Nemzeti és Etni­kai Kisebbségi Hivatal, vala­mint a hazai kisebbségeket képviselő kerekasztal közö­sen, egymással egyetértve — jelentette be Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Ki­sebbségi Hivatal elnöke a kedden tartott sajtótájékoz­tatón. A törvénytervezet kidol­gozásával a kisebbségek ak­tív védelmét, önrendelkezé­sét, önkormányzatiságának és kulturális autonómiájának megteremtését kívánták elő­segíteni. Nehezítette az elő­készítést, hogy az egyes ki­sebbségek helyzete külön­böző, és nincs európai min­ta. Ennek ellenére a terve­zet mintegy 80 paragrafusa közül 70 a hazai kisebbségek képviselőivel létrejött kon­szenzus eredménye — hang­súlyozta az elnök. A munka neheze csak most kezdődik, hiszen a törvény­­tervezet egyelőre norma, megvalósítása hosszú folya­mat — hangsúlyozta. (MTI) Verseny az iskolai étkeztetésrt Éhes marad a gyerek? Ki gondolta volna néhány éve, hogy a gyermekélelme­zésért versengeni fognak a vendéglátó-vállalatok? E szolgáltatás mindig is ráfize­tésesnek számított, s az e te­vékenységre központilag ki­jelölt, állami támogatásból tengődő cégeket csak sajnál­ni illett. Most viszont fordulni lát­szik a kocka. Míg a kereske­delmi vendéglátás halódik, az éttermek konganak az ürességtől, a gyermekélel­mezés biztos piacnak számít. A fővárosban korábban a gyermekélelmezésben egyed­uralkodó Junior Vendéglátó Vállalat is hirtelen számos versenytárssal találta szem­be magát. Ezek elsősorban olcsóbb áraikkal igyekeznek megnyerni maguknak a ke­rületi önkormányzatokat. Az idén ugyanis ők döntenek abban, ki és mennyiért lát­ja el az iskolákat, óvodákat a kerületben. A Junior Vendéglátó Vál­lalat tegnapi sajtótájékozta­tóján elhangzott, hogy a sok­éves tapasztalat és a táplál­kozástudományi, valamint élettani kísérletek alapján a mai árakon egy általános is­kolás gyereknek naponta tíz­órait, ebédet és uzsonnát legkevesebb 49 forintból le­het előállítani.­­ Ezek a Ju­nior árai, ennek kevesebből — állítják a vállalat vezetői — aligha képzelhető el a gyerekek fejlődő szerveze­tének elegendő táplálékot nyújtani. (A napközis ellá­tásnak a magyarországi nor­mák szerint az élettani szük­ségletek 60—70 százalékát kell naponta biztosítania.) Néhány fővárosi kerület ön­­kormányzata — mint meg­tudtuk a sajtótájékoztatón, a IX. és a XIX. kerületi — úgy döntött, nyilvánvalóan a szűkre szabott büdzsére te­kintettel, hogy az ennél ala­csonyabb nyersanyagértékű kosztot ígérő vendéglátócé­geket bízzák meg az óvodák és napközik ellátásával. Az önkormányzatokon kí­vül azonban egyelőre sem a szülőknek, sem az iskolák­nak nincs beleszólásuk ab­ba, hogy ki és milyen áron szolgáltassa a napközis ét­kezést. Félő, hogy az idén megint szaporodik a rosszul táplált, éhségtől szédelgő, ezért koncentrálni nem ké­pes gyerekek száma ... (osváth) ­ Pusztulásra ítélte a Yugo-kooperáció*? Lehet-e hallani nap nap után a jövőben is, hogy óriási dörrenéssel összecsap a Diósgyőri Gépgyár üzemében a medve és az üllő, amelynek ma három kilométerre is hallani a hangját, hogy a 40 ezer méter kilópond erővel egymásnak rontó két pofa, megfelelő formájúra ková­csolja a Yugo kocsikhoz déli szomszédunknak szállítan­dó első tengelyeket? Ha a helyzet nem válto­zik, a környék lakóinak nem­­kell többé elviselni a zajt, szükségtelen a jugoszláv ex­port miatti kalapálástól a fülükhöz kapkodni. Történetünk egyik fősze­replője a Borsodi Gépkocsi Részvénytársaság, amelynek tulajdonosai között találjuk a Digépet, egyebek mel­lett a Dím­ag Rt., a Magyar Gördülő Csapágy Művek, a Borsodi Vegyi Kombinát, s a Budapest Bank társaságá­ban. A konfliktus tárgya pe­dig az az üzlet, amelyet a Borsodi Gépkocsi Rt. ütött nyélbe a kragujeváci Zas­­tava gyárral. Golyós­csapágyak, tengelyek, mű­anyag cikkeik fejében Yugo Korai 55-ös kocsikat kap­tunk cserébe. Az együtt­működés tavaly októberben kezdődött, s idén február végéig 200 kocsi talált gaz­dára, darabonként 350 ezer forintért. Viszont június vé­géig mindössze csak további tíz darabot adott el a mis­kolci részvénytársaság. Visszapillantó tükör Ez az a vállalkozás, amely indulásakor, a nyolcvanas évek utolsó esztendeiben megpróbálkozott a hazai gép­kocsigyártás felélesztésével. Először a Skodával akarták kialakítani az együttműkö­dést. A Marjai József nevé­vel fémjelzett elképzelést, miszerint a régebbi gyártó­sorokat próbálják meg Cseh­szlovákiából — akkor még így hívták — Magyarország­ra telepíteni, s azokon ke­resztül fokozatosan beleta­nulni a rendkívül fejlett szervezést, munkakultúrát igénylő autógyártásba, észa­ki szomszédunkkal nem si­került megvalósítani. Aztán a Tavria-kooperá­­ción kezdett dolgozni a stáb, amely egy bolgár—szovjet­­magyar együttműködést je­lentett volna. Itt a borso­diakra sebességváltó-gyártás várt. A hatékonyság foko­zása, a korszerű berendezé­sek kihasználása céljából még a Citroennel való együttműködés is felvető­dött. A saját felhasználású 150 ezer váltó mellé további 100 ezret gyártottak volna a franciáknak. Az üzlet azon­ban kútba esett, mert a Citroien — referencia híján — nem mutatott komoly ér­deklődést. A magyar válla­latok pedig állami támogatás nélkül nem voltak képesek beruházni, a bankóik viszont csak értékesítési garancia fejében nyújtottak volna hi­telt. A kör tehát bezárult. Nem valósult meg a cég Dacia-terve sem. Ott alkat­részeket kaptunk volna, sze­relésre­­készeket, vagy kész kocsikat, ám a nyomott Dacia-áraik miatt az itthon előállított alkatrészek értéke túlságosan magasnak bizo­nyult. Sokkal magasabbnak, mint amennyi a kész kocsi árából visszaszámolva ará­nyos lehetett volna. Füves a vámmentességnek A rt. vezetői időközben azt a tanácsot kapták, néz­zenek olyan kooperációs partner után, amely szabad­áras termékeket gyárt. A kacskaringós út végén így érkeztek el a miskolciak Ju­goszláviába, Kragujevácba. Dr. Pázsit János, a rt. ügyvezető igazgatója megem­líti, hogy a Medgyessy Péter által aláírt egyezményre ala­pozták az üzletet, amely a Zastava-kooperációt vám­mentessé tette, így kerül­hettek exportcikként Jugo­szláviába a magyar csap­ágyak, tengelyek, rugók, s helyettük importálhattunk rugókat. Az elszámolás vi­lágpiaci áron, dollárban tör­tént, a tényleges pénzmozgás kikapcsolásával. S bár az autóknak nem volt alacsony a tavalyi ára sem, a keleti kocsik ugrásszerű drágulása versenyképe­ssé tette a Né­metországba, Hollandiába és az Egyesült Államokba is exportált típust. Kiegészítő berendezéssel ellátott válto­zata mozgássérültek által is vezethető, kuplungrobot be­építése esetén nincs szükség az egyik láb használatára. A dugók kétéves, kilométer­megkötöttség nélküli garan­ciával kerülnek piacra. A jó minőséget egyebek mellett az is biztosítja, hogy alkatré­szeinek meg kell felelniük a FIAT-teszt követelményei­nek. Az idei vámintézkedés azonban kihúzta a talajt az erősödő kooperáció alól. A kezelési költségekkel és il­letékekkel együtt 25 száza­lékos vám, s a különböző adók miatt a tavaszon már 129 ezer forinttal drágáb­ban, 479 ezer forintért áru­síthatták a dugókat, s így „sikerült" tizet eladni belő­lük március és június­­kö­­zött. Az állami szervek kü­lönféle indokokkal elzárkóz­tak a miskolciak kérelme elől. Többek között azért, mert a vám valamennyi im­portőr üzletét terheli, a ver­senysemleges környezetben senkit nem lehet előnyben, ez esetben vámkedvezmény­ben részesíteni. A rt. vezetői tudomásul veszik az illetékes miniszté­riumok elutasító álláspont­ját, de nem értik, hogy le­het egy kalap alá vonni a kooperációt és az egyszerű importügyletet. Július óta 80 ezer forint­tal mérsékelték a rugók árát, hogy veszteség árán is élénküljön a kereslet, így a havi eladás 10—12 darabra nőtt. A miskolci szakember azt tartja a legaggasztóbb­­nak, hogy végre kialakult egy olyan kooperáció, amely sikeresen működött, s a kap­csolatra mindkét félnek to­vábbra is szüksége volna. A rt. azonban nem tudja kívánt ütemben kifizetni a honi gyártókat, így a jugoszlá­­vok sem juthatnak hozzá a magyar termékekhez. A leg­frissebb hírek szerint az akadozó szállítás miatt mellső tengelyeket most már maguk a jugoszlávok is gyártanak. Ha netán folyta­tódhatnak is a diósgyőri szállítások, akkor sem a ré­gi, stabil pozícióból. A ko­vácsüzem 150 dolgozója kö­zül tehát nem nézhet min­denki nyugodtan a jövőbe. Igaz, ki nem félti ma a mun­kahelyét Borsod-Abaúj- Zemplén megyében, ahol a legtöbben, vagy majdnem a legtöbben vesztették el mun­kahelyüket? Kitörési pontokat Pázsit János egyetért a szigorú pénzpolitikával, de hiányolja bizonyos kitörési irányok kijelölését, támoga­tását. A pénzügyi nyomásnak nyilvánvaló célja, hogy az életképes megmaradjon, a gyenge elhulljon. Az igazgató azonban azt kérdezi, a gaz­dasági átmeneti időszakban szabad-e megfojtani azokat a kezdeményezéseket is, amelyek fenntartása célsze­rű, a termékváltás irányába hat. A jugoszláv partner azt mondja, ne számolják föl teljesen a nehézségekkel küzdő kooperációt, mert sok­kal nehezebb újraindítani, mint alacsonyabb szinten megtartani. Egy darabig te­hát még megmaradhat a ko­vácsüzem jelenlegi termelé­si szintje, de hogy meddig, az nagy kérdés. Horváth K. József

Next