Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-12 / 214. szám

6 CSÜTÖRTÖK, 1991. SZEPTEMBER 12. NÉPSZAVA A hét filmjei DOORS Aki vette már a fáradságot és kibogarászta, miről is szól­tak a mai negyvenesek haj­dani bálványainak dalai, ki­ábrándult kissé. Azok alatt az izgató zenék alatt több­nyire igencsak limonádé­szövegek szóltak. A virág­gyerekek lázadásának nem a szavai voltak az igazán ha­tásosak, hanem az utazásai, drogos álmai, szebb világba révülései, gyermeteg utópiái — szóval, épp az, ami sza­vakkal el nem mondható. Egyike volt azon kevesek­nek, aki az utakról szavak­ban is, dalokban is beszá­molt: Jim Morrison. A Doors, Oliver Stone filmje szabályos Morrison- életrajz. A törvénnyel is szembekerülő, önmagát pusz­tító modern amerikai mű­vészhősökről szóló filmek klisé szerint készülnek. A CSENDES TERROR A krimiírásnak van egy megszeghetetlen alapszabá­lya., A gyilkos nem lehet el­mebeteg. Mert, ha a tettes őrült, akkor akármi megtör­ténhet. A cselekménytől néni kérhető számon a szigorú logika. Az események szöve­kezdetek merészsége és meg nem értettsége, aztán a vá­ratlanul nyakukba szakadó siker szédülete. Gyökértelen- ség, egyre vadabb konflik­tusok, egyre szélsőségesebb hatások. S végül az idő előt­ti halál, a csúcs után épp egy pillanattal. Stone filmje sem kivétel — e kliséket veszi sorra. Habár igényesebben, kimunkáltabban, átéltebben. A filmnek vannak pillana­tai, erős képei, melyek egyenértékűek Morrison szürreális, eksztatikus szö­vegeivel, amikor megértjük, hogyan, s miért akart e hon­talan, modern törzs sámán­ja lenni az énekes. De aztán hosszú-hosszú percek követ­keznek, amelyek alatt fals színek kerülnek e kifestő­könyv lapjaira. A Doors ze- zéje már nem lázit, de még mindig jó. (Intercom) vényét nem együtt fejtjük föl a nyomozóval. És ezzel oda a krimi. Tulajdonképpen ezért ér­dektelen film a Csendes ter­ror. Mert ügyetlenül meg­szegi a meseírás szabályait: egy órán át valódi hétközna­pedig életszerűen hiszteroid alkat. Michael Keaton is — emlékszünk rá, ő a Bat­man — remekül hozza a be­hízelgő bérlő figuráját, aki­ről idővel kiderül, hogy va­lami nem stimmel nála. Nem] megszorultságból, vagy nye­reségvágyból, még csak nerri; is egyszerű emberi gonosz­ságtól hajtva teremt poklot a családi házban, hanem, mert elmeháborodott. A film utolsó harmadára műfajt vált. Nem a minden­napi tehetetlenségről, a jól átélhető szorongatottságról szól tovább. Felborul a logi­ka, elszabadul a horror, mely elkerülhetetlenül vért kí­ván; vért. És ehhez a gyo­moridegeken előadott futam­hoz aligha van közünk. (Mo- kép) (—n) A hét színésze Meg Ryan Oliver Stone — a Szakasz, a Született július 4-én Oscar- díjas rendezője szokatlan vállalkozásba fogott, ami­kor alig húsz év elteltével játékfilmben keltette életre Jim Morrison ellentmondá­sos, sokak által botrányos­nak minősített életét. Külö­nös, zaklatott, zűrzavaros ka­landjaiban hű követője volt élettársa, Pamela Courson. A készülő filmben ezt a sze­repet bízta a rendező Meg Ryanre. A már harmincas éveiben járó színésznő nem repülő­rajttal futotta be pályáját. A connecticuti négygyermekes famíliából származó leány előbb befejezte tanulmánya­it a New York-i egyetem új­ságíró fakultásán, de mielőtt megkezdte volna sajtóbeli te­vékenységét, pályamódosí­tásra vállalkozott. Már diákként is érdeklő­dött a színjátszás iránt, s úgy gondolta — kipróbálja e téren is képességeit. Hama­rosan sikerült is kamera elé állnia. Méghozzá Hollywood egyik legnagyobb alakja, George Cukor hívta meg utolsó filmjéhez, a Rich and famous (magyarul: Gazdag és híres) c. munkájának egyik szerepére. Tegyük hoz­zá: minden különösebb visszhang nélkül játszotta el Candice Bergen leányának szerepét. Fél évtizednek kel­lett eltelnie, hogy felfigyel­jenek rá, jóllehet, ebben a filmben, a Top Gunban is csak mellékszerepet kapott. Az itt elért siker viszont már alkalmas dobbantónak bizonyult a felgyorsuló kar­rierhez. Egymás után kapta a szerződési ajánlatokat, és 1988-ban a Robert Redford rendezte ígéret földjében nyújtott alakításáért már egy1 nemzetközi fesztiválon meg­kapja a „legjobb színésznő­nek" járó elismerést. A végleges áttörést az 1989- es év hozta meg számára, nevezetesen, az Amikor Harry találkozott Sallyvel című, nagy sikerű produk- • cióban. Meg Ryan azonban immár nem bízza csupán a szerencsére sorsa alakulá­sát. Saját filmgyártó válla­latot alapított, s néhány ter­ve immár a megvalósulás stádiumába került ... — nr — A jövő zenéje Az Európai Magyarországért Alapivány támogatásával rendezik meg immár má­sodszor, szeptember 20—23. között a Jövő zenéje’ 91. cí­mű koncertsorozatot. A mos­tani program nemcsak a fő­városban, de Szombathelyen, Zalaegerszegen, Szolnokon és Miskolcon zajlik. A rende­zők megpróbálták a különbö­ző műfajok legjobbjait ösz- szeválogatni. A nyitókoncerten, a Pesti Vigadóban Kocsis Zoltán két Bartók-darabbal lép fel. Másnap, a Petőfi Csarnokban dzsesszfesztiválra kerül sor a Binder Trió és a Dresch Quartett, a Nos-Spa és a len­gyel Namyslowski Quartet közreműködésére. A Merlin Színház ad helyet a kísérle­tező kedvű alkotók Art Per- formance-ának. Többek kö­zött Lots Viktor bemutatja zenélő szobrait, Márta István pedig ott helyben komponál­ja meg „a jövő zenéiét”. Külön örömet jelent majd ezen az estén a főleg Párizs­ban koncertező Szabados György szólóelőadása. A há­romnapos fesztivál a Petőfi Csarnokban fejeződik be, ahol koncertet ad a Vágtázó Ha­lottkémek. a kecsekeméti Uz- gin Uver és az efZámbó Happy Dead Band, akik nemrég megjelent, Himalája című lemezük anyagát mu­tatják be. T. J. Családfáink Az ember állandóan a múltját kutatja, jövetelét az idő mé­lyéről. Az egyszerű, a származást dokumentáló családfa meg­rajzolásától a biológiai tulajdonságok eredetéig széles skálán mozog kíváncsisága. Sokféle — vallási, etnikai, földrajzi — nyom vezet a múlt­ba. Ám az átlagember rendszerint az ükszülőkig jut el a múlt mélyére vezető lépcsősoron, de a következő fokozatok sze­replőiről foghíjas adatokkal rendelkezik olykor még a csalá­di szájhagyomány is. Szerencsésnek mondhatók azok, akiknek ősei „holtukban” is megúszták az esedékes tűzvészt, árvizet, hatalomváltást, és nevüket máig őrzik a történelmi krónikák, levéltári gyűjte­mények, a családi bibliák és a padláson dugdosott régi leve­lezések. És ez csak az ember, a homo sapiens külső burkolata. A lényeg tekintetében, a genetikai adottságokat illetően csak találgatásokra szorítkozhatunk. Néha arra gondolok, egy kö­zepesen képzett tenyésztő jobban ismeri tenyészállatainak örökölt tulajdonságait, mint az évezredes királyi dinasztiák „genetikai állományát” vizsgáló szaktudósok. Talán szeren­csénkre. Pedig a múlt jelenünkbe ágyazódva létezik tovább. Őseink velünk lélegeznek, fájdalmaik, szenvedéseik zsigereink sej­tekre bontott emlékezetében hatnak tovább. Szerencsés eset­ben egy évszázad alatt négy-öt generáció hordozója lehet. És egy évszázad alatt mennyi minden megeshet az emberrel. Mészöly Miklós Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról cí­mű kötetében (Szépirodalmi Kiadó), a Pannon töredék csip- kefinomságúan horgolt elbeszélésében két évszázadon átíve­lő, életrajzi elemekkel dúsított történettel bizonyítja a múlt és jelen együttvalóságát, okozati összefüggését. Szinte azonos pillanatba sűrítve múltat és jelent, akár egy szépséges hor­golt terítő profán mintázatát, amelyet bármely oldalról szem­lélek, mindig ugyanazt a térítőt látom. Az 1956 novemberé­ben kivégzett ifjabb Siraki Péter múltjában szervesen benne foglaltatik a kétszáz évvel annak előtte élő ónagymama, a szépséges törpe nagyasszony, a rendkívüiségre hajlamos Tompos Anna jövője. A magam részéről bizakodással tölt el a mai, a divatos, a származás kutatását szolgáló sokszínű erőfeszítés. Noha tu­dom, évszázadokra visszamenően alig lehet felidézni olyan történelmi időszakot, amikor valamilyen, diszkriminatív kényszer ne „piszkolná” az ember ez irányú buzgalmát. Hi­szen ha csak századunkon tekintünk végig, majd’ minden rendszer hordozott megkülönböztetést célzó elemeket, majd’ minden rétegnek akadt vallási, faji, politikai „rejtegetniva- lója”. Most is szorongással tölt el az itt-ott felcsapó naciona­lista, antiszemita, rasszista lárma. Mikor lesz az ember végre az, ami, múltjával, jelenével egyenlő? Gara János A Film, Szinház, Muzsikáért Karnevál kifulladásig A Film, Színház, Muzsika cí­mű Lap újjászületésének se­gítésére kétnapos színészkar­nevált rendeznek a Terézvá­rosban. Szeptember 21—22-én, szombaton és vasárnap, in­gyenes előadásokat tartanak a Liszt Ferenc téri színpa­don. Ugyancsak díjtalan az Arany János Színház és az Állami Bábszínház művé­szeinek eőadása az Andrássy úti gyermek- és ifjúsági színpadon. Az Arany János Színház­ban szépségszalont is létesí­tenek ezen a két napon, amelynek vendégei találkoz­hatnak a népszerű Szomszé­dok szereplőivel, s mindenki megörökíttetheti magát ked­venc színészével. Az Állami Bábszínházban a Kunkori és a kandúrvarázsló című báb­játék szórakoztatja a kicsi­nyeket. A Vidám Színpad az Állami Operaházban ven­dégszerepei, a Vegyes-páros című, operaházi témájú ko­médiával, majd az Operaház művészei adnak „visszavá­gót” a Vidám Színpadon. A karneváli napokban az Arizona-Rock Színház Légy jó mindhalálig című musical­jének főpróbáját láthatja a nagyérdemű. De lesz karne­váli felvonulás az Andrássy úton, majd este jejmez-,«s maszk versen nyel egybekö­tött utcabál. A versenyre a hivatásos jelmeztervezők és színészek kivételével min­denki benevezhet. (Nevezési határidő szeptember 12., he­lye: 1033 Bp., Kaszásdűlő 2.). A győztes és a helyezettek értékes jutalmakban része­sülnek. A kétnapos non-stop mű­sort hajnalig tartó karnevá­li bál zárja, amelynek hely­színe a Fészek Miivészklub, s itt a Madách Színház mű­vészei lépnek fel. A műso­rok valamennyi művésze a bevételeket a „Film-Színház” Alapítvány javára ajánlja fel. E. I. Örült nők ketrece — az Operettben Koponya a csónakban Inkább a halált választják A vikingek híres hajóit régóta kiállítótermekben cso­dálja a világ. Ám ki gondol­ta volna, hogy múzeumba kerülnek azok az autógu­mikból, fadarabokból köte­lekkel összeeszkábált tuta­jok, amelyekbe kapaszkodva a Kubából menekülők évie­kéinek át Miamiba. Már ha egyáltalán célhoz érnek, hi­szen sok ilyen lélekvesztő örökre eltűnik a Karib-ten- ger hullámai között. Fred Snitzer, egy miami művészeti galéria tulajdono­sa számára ezek a tutajok nem egyszerűen politikai szimbólumok, hanem egy lélekromboló kor művészeti alkotásai. Snitzer nyolc tu­tajt és csónakot állított ki galériájában. Inkább a halált választják — ez a kiállítás címe. Beve­zetésképp félórás dokumen­tumfilmet vetítenek a Kubá­ban csak ,,gusanó”-knak, hernyóknak csúfolt mene­kültek sorsáról. Maguk a tu- tajosok beszélik el hajme­resztő hánykolódásukat az óceánon. Évente sok ezren vágnak neki a nevezetes 90 mérföldes távnak, amely a létező szocializmus talán utolsó szigetét és az Egyesült Államokat elválasztja. Az International Herald Tribune szerint idén eddig 1400-an értek partot Floridában. Ar­ról nincs adat, hányán vol­tak, akik már soha, sehová nem érkeznek meg. „Nagyon megrázott, ami­kor először láttam egy ilyen tutajt” — nyilatkozta a ga­léria tulajdonosa. — „Ezek a tárgyak egyszerűen falhoz állítják a művészeti világot. Ösztönös kreativitásuk iga­zolja, hogy a legmegdöbben­tőbb alkotásokat olyan em­berek hozzák létre, akiknek az égvilágon semmi közük a művészethez Snitzernek a tutajokat az ugyancsak miami illetőségű Humberto Sanchez kölcsö­nözte. aki hosszú évek óta gyűjti a menekülők furcsa vízi járműveit, s régi vágya, hogy Miamiban mementó- ként állítsanak fel egy em­lékművet és egv csónakmú- zeu mot. Több kubai emigráns mű­vész is kiállítja a menekülő­ket ábrázoló festményeit. Ju­lio Antonio öt évvel ezelőtt emigrált, másfél éve fest egy Sorozatot a csónakosokról. Juan Abreau-Felipe a Mariéi kikötőjéből útjára bocsátott nevezetes emberrakomány- nyal érkezett az Egyesült Államokba. Fényes színek­kel megfestett, rendkívüli fájdalmat kifejező képeinek közös címet adott: „Víz ál­tali halálra ítélve”. Luis Cruz Azaceta a leghíresebb a kiállító művészek közül. Az ő egyik képén emberek helyett koponya utazik a csónakban. A legmegdöbbentőbbek mégis a csónakok, a beszá­molók szerint némelyikről azt is nehéz elhinni, hogy egy kis tavacskán felszínen ma­radna, A galéria egyik sar­kában fekvő kis csónak tu­lajdonosa ismeretlen — üre­sen vetette tengerpartra a víz. „Kísértést éreztem, hogy függőlegesen felállítsam” — mondta a kiállítás rendezője, aki egyébként szobrászmű­vész. — „Pontosan olyan, ugyanis, mint egy gótikus katedrális." (e) Németh Sándor Jerry Herman musicalje, az örült nők ketrece meghódí­totta már a világot. A darabot itthon is ját­szották a Vidám Színpadon. Jean Poiret La Cage aux Folles című darabja nyomán Harvey Fierstein írt játékot. Nagyszerű film is készült be­lőle. Most Kállai István for­dította magyarra, és G. Dé­nes György írt hozzá vers­szövegeket. Zazát Haumann Péter, társát, párját. Geor- gest Németh Sándor játssza. A Fővárosi Operettszínház színész-igazgatójával, két ki­merítő táncos jelenet között, a szünetben beszélgettünk. — Volt alkalmam látni az előadást a Broadway-n, Becsben és Berlinben. Min­denütt más volt a közönség reakciója. Feltételezem, hogy nálunk is egészen más lesz, mint például Berlinben, ahol a téma. a két férfi mély ba­rátsága, emberi kapcsolata természetesebb, elfogadot­tabb, mint nálunk. Szép szí­nészi feladat ez a szerep és zeneileg sem lebecsülendő. A musical szerzője ugyanis nem más, mint aki a Hello, Dolly! című világsikert is komponálta: Jerry Herman. A darabban nem kevés a tán­cos jelenet, bár az Ének az esőben után számomra ez valóságos séta a színpadon. Az embernek vállalnia kell önmagát és mindannyiunk­nak pedig a kisebbséget. A színház zeneigazgatója és a produkció karmestere Makláry László. — Számtalanszor fáradha­tatlanul ismételtek egy-egy számot. — Nézze, ezt nem lehet másként csinálni. Megpró­báljuk a legtökéletesebbet elérni, de hogy sikerül-e, azt majd a közönség dönti el. Sajátos műfaj, ha úgy tet­szik. amerikai operett, lát­ványos revü. ami most ezen a színpadon készül. Ügy gondoljuk, meg kell mutat­nunk a hazai publikumnak, a zenés műfajnak ezt a faj­táját is. Nincs egyszerű dol­gom most, hiszen a zenekar jó része Münchenben turné­zik, és személyes ismeretség Makláry László alapján alkalmi együttest szerződtettünk erre a pro­dukcióra. Még össze sem rá- zódtunk. de a szeptember 20-i premierre minden készen lesz, ahogy az lenni szokott. — A zenei műfajokban nem válogat. Gyakran dirigál operát, operettet, szimfonikus zenekart és felügyeli a szín­háza énekkarát és magánéne­keseit. — így teljes az élet. ke­rek a világ körülöttem. Ak­kor érzem jól magam, ha elhalmoznak feladatokkal, mert akkor úgy érzem, kel­lek, szükség van rám. Szege­den Vaszy Viktor mellett ta­nultam meg az alapismerete­ket a színházról. Jó iskola volt, akárcsak a Madách Színház. Várhegyi Andrea pi drámát ígér, majd egy­két olcsó thriller-fordulattal szétlövi az összeácsolt törté­netet. Az alaphelyzet — ha más­ként is — számunkra sem ismeretlen. Albérlő költözik a házba, kibírhatatlan albér­lő. A törvény úgy rendelke­zik San Franciscóban, ahol a film játszódik, hogy akkor is a bérlőt védi; ha az nem fizet, éjszaka zajong, a ház-> tulajdonost megfélemlíti vagy akár svábbogarat te­nyészt. Főhősünk, az albérlő, tisztában van jogaival, s ci­nikusan gyalogol keresztül lakásadói életén, míg azok majd belepusztulnak. Ez a sztori. Az ifjú pár hölgytagja, Melaine Griffith meggyőzően buta liba; Matthew Modine, a ház ura Jelenet o Doorsból

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék