Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-24 / 224. szám

6 KEDD, 1991. SZEPTEMBER 24. NÉPSZAVA Gyurkovics Tibor színházi levele Sztankoid, schützoid:magyar gyógyszerek Szeptember 21-e, a magyar dráma napja. Szeptember 21-én viszont nincs magyar dráma. Szeptemberben levonhat­juk a legkomorabb követ­keztetéseket: — ahogy egyik kedves munkatárs teszi át­ejtőernyőzve a szakszerveze­tis Népszavától a kormány- zatos, ám derék nem régi magyarországos sajtóbetűk­höz — pang a magyar drá­ma, idén már az abszolút hozzáértő kritikusak egy szá­lat sem találtak. Mit ünne­peljünk akkor? Hogy ünnepeljük a ma­gyar drámát, ha nincsen? Hogyan jutalmazzuk, ha meg sem születik? Mint sok kritikai vissz­hangból kiderül: nincs okunk az ünneplésre. Drá­ma van — dráma-mű nincs. Nem tudják megírni, nem tudják gyorsan megírni, nem tudják kihordani, a kriti­kus várná, nagyon várná! —, de nem születik. Vajúdva áll a tehetetlenkedő szü­lőanyák és szülőapák előtt. O addig ír — hiszen a drá­máról írni mindig egysze­rűbb, mint drámát írni, és folyamatosan fizetik is. Ismerjük ezt a hangot, évtizedeken, sőt régebbről húzódik ez a hang, fanya­log, vár, kivár, letesz. (Ma­gyarul nem mondom.) Ajaj jól regisztrál, ajaj — le­gyintünk, nem megy ez. gyerekek, most, mikor min­den dráma, forrong a világ — ez az a hang, ami mindig (Forr a világ bús tengere, de most már maga a ma­gyar tenger, ami nincs, és a jugoszláv tenger, ami hor- vát és a szerb víz, ami bosnyák és macedón tó, ami albán és a grúz víz, ami azerbajdzsán), és sehol egy magyar dráma! Most tessék mélyen, alaposan belegon­dolni, pedig erőltetjük, ösz­töndíjazzuk (évi átlag hat­nyolc fiatalabb, félfiatal embernek van a színházi ösztöne díjazva, amolyan hawaii, bocsánat, havi apa­názs formájában, ahogy fo­gyatékosoknak is biztosítunk időnként pénzt a kosárlab­da-meccsekre különböző csoportalakulatok és párt­klubok nem manipulált, és független csatornáin át, pe­dig azok be se találnak a kosárba. Az eredményt il­letően itt ezekre is áll a gól­nélküli küzdelem, hiszen — a fenti megállapítás, misze­rint ifjonti magyar dráma nincsen, amit úgy, egy ki­csit elünnepelhetnénk —, ezekből a fél ifjú ösztönös drámaíró-kezdeményektől egy fia drámát sem sikerül kicsikarni, kipréselni, még azt is elég nehéz elérni, hogy az ösztöndíjukért be­fáradjanak a kiszemelt szín­házaikba!), szorgalmazzuk pedig! Mi magunk — mon­dánk — várjuk pedig leg­inkább, hogy legyen miről írnunk, és tessék, hogy ki­tolnak velünk ezek a fél­ifjonti drámázók, egy fia munkát nem készítenek el, magyarán, bocsánat, tojnak a magyar dráma évére, he­tére, de talán még a napjá­ra is! Ebbe még a kritikus is belegebed. A Madách Színház évtize­deken át a legsikeresebb színház volt Budapesten, az országban is. Valószínűleg ma is az. Mindig akadt egy tucat nagyszerű színész, aki diadalra vitte a darabokat. Pompázatos színészek ban­dukoltak a Madách Színház légterében. A színház veze­tése olyan esztétikai lég­kört teremtett, melyben rendre érvényesültek a hu­mánértékek. Ez nem is volt olyan kevés, hiszen ezzel az esztétikai attitűddel kivon­ta magát a szoros pártkultú­ra érvényesülése alól. Jobb esetekben meg a társadalmi igazságok is áttörtek a szó­rakozás burkain. Azonban ennek, nyilván ára volt. Van. Lesz. Az emberek színházba szórakozni járnak. Ezt a szórakozást a Madách min­dig ügyesen kielégítette. A lélektani vonal mellett jól érvényesítette, a „semleges” szórakoztatás „varázspa­lástját” borítván a nézőtér Sztankay István fejére, a „móka-bóka-kaca- gás" kellemes, polgári elvét. JÓI adagolta az arányo­kat. Egy adag erkölcs, egy adag móka-bóka, egy adag rockocska. Végy hozzá né­hány mérgenc és fürgenc és bukfenc patikust, és olyan balzsamot készítünk, mely megóv a pártgörcsöktől, a politikai fölpüf fedéstől, a nemzeti obstipációtól. A Madách hagyományos színház volt. Van. (Lesz?) Nagy dolog a folyamatos­ság. A hagyomány, az ér­téktartás, a mértéktartás. Azt hiszem, fantaszta, és igen tehetséges igazgatójuk is bele kell kényszerüljön a hagyományba, ha működ­tetni is akarja színházát, nemcsak csinálni. Jó érte­lembe vett nemzetbuzgal­ma és nagyszabású, kegyet­len kísérletei nem tudták (miért is kellene?) elszakí­tani a hagyományok mókás- bókás folytatásától, hogy üdülődve szórakozzanak az oldódni vágyó közepes osz­tály hippy-kort jócskán el­hagyó elemei, a polgároso­dás (van-e magyar polgár­ság? — kérdezzük két éve, és ötven éve), minden tár­sadalmi korra változatlanul vállalkozó egyedei, a börtö­nökből vagy épp a pártap­parátusból a szűk zsöllyék ősz hajú hátradőlésébe nyug­díjazott mátyuskái és bá- buskái. A vándorszínészetet hős- leg gyakorló L i 1 i o m f i -t tárta elénk a (nagy) ma­gyar dráma napján, hirdet­vén, hogy a színészet, ka­landos szegénységében is tovább él (mindig marad egy adag nemesebb monda­nivaló is a rejtett összkép­ben!), s Sztankay még mindig elbűvöl — megint elbűvöl — gyógyszerével, valami sztankoid nevű ké­szítményével, mely feledte­ti a feledendőt, és emlékké varázsolja a silány jelent — egy adag schützoidot adagolva az ünnepi főzethez. Premier ma Debrecen, Gyula után Buda­pesten is bemutatják a Mó­ricz Légy jó mindhalálig rockopera-változatát. Miklós Tibor szövegírót a nyilvános főpróbán kérdeztük benyo­másairól. — Majdnem felhőtlen a boldogságunk, hiszen úgy tetszik, az Arizona Színház­ban megtartott nyilvános fő­próba, amelyet a színészkar­nevál keretében a Film, Szín­ház, Muzsika újraélesztésé­nek javára ajánlottunk fel. átütő siker volt. Feledhetet­len pillanatokat hozott az is. hogy a fináléban színpad­ra lépett tizennégy egykori Nyilas Misi is együtt örült a közönséggel az új válto­zatnak. Ez akkor is boldog­ság, ha tájainkon gyakran Nyilas Misi az Arizonában megpróbálják elrontani az örömöt is. — Ezt hogyan érti? — Az egyik lapunkban arról írtak, hogy a szerzők letagadják a debreceni be­mutatót. Nos, ettől és az ilyen hangoktól elmegy az ember jókedve. Soha, sehol nem tagadtuk meg az első bemutatót, mi több. Pinczés István rendezte a debreceni premiert is, ezt az előadást fejlesztettük tovább, és ezt minden adandó alkalommal elmondjuk. — Ezek szerint Debrecen és Gyula után változott a budapesti előadás? — Igényesebb táncbeté­tekkel gazdagodott, hiszen itt saját rockstúdiós gyerekeink adják a kart, ők pedig ko­moly előképzettséggel rendel­keznek. Változott némiképp az első felvonás fináléja, be­került egy új dal a második részbe, valamint egészében eltolódott a gyerekszereplők felé az előadás. A díszlet, a jelmezek megegyeznek az eredeti bemutatóéval. — Nem jelent ez túlzott leiadatot a szereplőknek, hogy újabb és újabb ötletek valósulnak meg az előadás­ban? — Vállaljuk a cél érdeké­ben. Legalábbis törekedni akarunk a legjobbra. — És még nincs vége a so­rozatnak, hiszen a győri színház is bemutatja a Légy jó mindhaláligot. — Nagyon nagy izgalom­mal várjuk. Ery-Kováts And­rás rendezi a darabot. Már át is adtam neki minden anyagot. Azt hiszem, ennél nagyobb boldogság ritkán ér­het szerzőket, mint hogy a darabjukat gyorsan felkapja a színházi világ. Bízunk ben­ne, hogy a közönség is min­denütt és minden változat­ban szeretni fogja a meg­újult Nyilas Misi történetét. — nagy — TELE/VIZIOINK A profizmus bája Egy régi típusú, új műsort üdvözölhettünk a múlt héten, és egy új arcot Friderikusz Sándor személyében. Valóban úgy gondolom, hogy üdvözölnünk kell azt a komolyságot, amely- lyel témáihoz és hozzánk, nézőkhöz közelít. Az utóbbi idők­ben ugyanis érzésem szerint túlihaladta a megfelelő mérté­ket az úgynevezett könnyed játékosság, a gond-, és búfeled- tetés. Az a csokorra való rózsaszál már nem beszél olyan szé­pen, „mint a .. Az Én mozim előzetes reklámja éppen azzal hívta fel a fi­gyelmemet, hogy nem ígért szenzációt. ígéretét természetesen nem váltotta be. Miért is tette volna? Hiszen Friderikusz Sándor vérbeli újságíró, aki pontosan tudja, nincsenek át­lagos sorsok, közelről, sőt, amennyire lehetséges, belülről nézve minden ember élete kivételes élet. Nem tudom, hogy milyen ember egyébként, nem is érdekel (noha a Nap-kel te ügyesen mutatta be mint a pálya meglehetősen deviáns sze­mélyiségét), az azonban tény, 'hogy sok, kevésbé deviáns ri­porterrel ellentétben nem szakmai erőszakosságával szólal­tatta meg hőseit, hanem éppen ellenkezőleg, megértésével, s bizonyos hálával azért, hogy bizalmukba fogadták. Bevallom, én magam ezt, a ma már konzervatívnak nevez­hető újságírói modort kedvelem. Néha szabályosan viszket­ni kezd a bőröm, amikor eleve támadóan (humor és kedves­ség nélkül) lép fel a riporter, „na most aztán jól kikészítem a pasast” alapon, aztán persze az esetek többségében ő ma­rad ott az ellenszenv dicstelen -fényében, -elcsodálkozva azon a helyzeten, hogy már nemcsak a miniszter nem áll szóba vele, de az „utca embere” is lezserül elküldi melegebb ég­hajlatra. Aztán meg: igaz, hogy én, mint hűséges, és ugyanakkor szubjektív néző, szeretem az állandóságot, a kedves isme­rős arcokat (sőt, az ellenszenveseket is, hiszen ők biztosít­ják a változatosságot), mégis (magamban) üdvözlök minden új jelentkezőt, különösen, ha magán viseli a profizmus bá­ját. Hát Friderikusz Sándor profiként kezdett a műsorával, mi tagadás, kenterbe verve nemcsak azt a sok új dilettánst, akit manapság nap mint nap a képernyőn láthatunk, ha­nem jó néhány öreg rókát is. A miértre részben már megadtam a választ. Van azon­ban még valami, ami őt dicséri: a csakis profikra jellem­ző egyszerű és kézenfekvő ötlet. Az olyan ötlet, amely lát­szólag nem a riporter pihent agyából, hanem magából a té­mából fakad. Azt hiszem, ezek után nem is kell mondanom: őszintén drukkolok Friderikusz Sándornak. A következő mű­sorai is legyenek ilyen megejtően eredetiek, ő maga pedig maradjon meg eredeti céljánál, azok a hősies tettek az iga­zán példamutatóak, amelyek nem egyszeriek, hanem minden­nap újra -kezdődnek. Nem újdonság (gondoljunk csak Bernstein vasárnap dél­előtti matinéira), hogy a nem televízióra termett művészek­ről egyszer csak kiderül: mindegy, -hol vannak, szenvedélyük kisugárzása oly erős, hogy im-ég a képernyő sem tudja közöm­bösíteni. A kritikusok — nyilvánvalóan elsősorban a konven­ciókat tiszteletben tartva — Kocsis Zoltán műsorát elragad­tatva méltatták, én azonban azt állítom, hogy Fellegi Adám sorozata (mint magas szintű ismeretterjesztés) messze felül­múlja. Mégpedig furcsamód azért, mert szenvedélyes -elfo­gultságaitól hagyja magát elragadtatni. Mert nem -kell vele mindenben egyetértenem. Mert kívánja ugyan az egyetértést, de nem ragaszkodik hozzá. Sőt kifejezetten provokál. Nem hiszem például, hogy Bartók Concertója az ostoba honvágy paródiája. Az a gyanúm, hogy Bartók éppúgy szenvedett, mint sokan mások, a legostobább honvágytól, s a „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország” közérzeti, köznyelvi, slágeres zokogását nagyon is komolyan vette. Nekem éppen azt -szim­bolizálja ez az általa magasba emelt dallam, hogy az őszin­te érzelmeket nem befolyásolja, nem -rontja le még a leg­ócskább giccs sem. Fellegi Ádám azért oly nagyszerű, mert kinyilatkoztat. És ezzel egyfajta belső vitára, gondolkodás­ra késztet. Ez műsorában a szimpatikus, a magas szintű, még­sem követhetetlen játék. Ha jól meggondolom, az igazán jó televízió az, ami kegyet­len. „Lelkek a pányván." Erre mondjuk: olyan, mint a való­ság. Kovács Júlia 007 és a politika Pályafutása kezdetén őfel­sége titkos szolgálatának tisztjeként 007 -fedőnéven küzdött a -szovjet KGB nem­zetközi intrikái ellen — a moziban. A színész, aki egy­kor a legtökéletesebb James Bond volt, most a brit bel­politikai porondon lép föl. Igaz, csak a televízió egyik pártpolitikai adásában. O a Skót Nacionalista Párt Glas- gow-ban megtartott idei évi értekezlete alkalmából be­mutatott új választási -propa­gandafilm narrátora. Sean Connery nem jelenik meg a képernyőn. Csak a hangját hallani. De teljesít­ménye — a skót nacionalis­ták szerint — vetekszik A rózsa neve nyomozó-szerze­tesének vagy az amerikaiak­hoz átálló Vörös Október szovjet tengeralattjáró kapi­tányának megformálásával. A művész lelkesen és szen­vedélyesen érvel. Ez nem esik nehezére. Mivel egyet­ért, azonosul szövege min­den szavával. Connery -soha­sem titkolta, hogy Skócia sorsa szívügye és szülőhazá­ja függetlenné válását kí­vánja. Azt i-s mindig elismer­te, hogy ha nem is mindent, de sokat köszönhet a brit filmnek. Am ez nem változ­tatott azon az ifjúkorában kialakított nézetén, hogy a középkori angol hódítók utó­dai mindimáig hátrányos helyzetben tartják Skóciát. Amint egy régi interjúban megjegyezte, a saját bőrén érezte ezt a hátrányos -hely­zetet. Glasgow egyik szegény­negyedében nőtt fel, saját bevallása szerint félig-med- dig írástudatlanul. Tengett, lengett, csavargóit. Egyszer a szemétben turkálva könyv akadt a kezébe. De a -szerző nevét is alig tudta kibetűz­ni. Ekkor jutott arra a da­cos elhatározásra, -hogy meg­tanul rendesen olvasni. Vá­logatás nélkül falta a köny­veket és amikor drámákkal is megismerkedett, eldöntöt­te, hogy színész lesz. Sokat nyomorgott, amíg London­ban felfedezték. A néhai -szívtipró meg­őszült, megkopaszodott és érett művészként i-s befutott. Ma, a hatvanas éveit tapos­va, keresettebb és népsze­rűbb, mint valaha. Ezért kér­ték fel ügyük propagálására a skót nacionalsták. Lehetséges-e, hogy ennél aktívabb szerepet is vállal, esetleg a Skót Nacionalista Párt képviselőjelöltjeként lép fel? — faggatták Sean Conneryt londoni újságírók. A művész határozott „nem"- mel válaszolt. (köve*) A Jövő zenéje, '91 feszti­válon fellépett a Balast of Mind (Gondolatnehezék) ne­vű együttes is a Merlin Szín­házban. Az előadást a kü­lönféle gépalkatrészekből összeszerelt hangszerek tet­ték különlegessé. — Honnan szerzi be eze­ket a hangszereket? — kér­dezem Lois Viktortól, a ze­nekar vezetőjétől. — A MÉH-telepekről. — Amikor összeállít egy- egy ilyen „zenélő szobrot", Gondolatnehezék akkor a látványra, vagy a hangzásra koncentrál? — Először is, ezek nem „zenélő szobrok”, hanem XX. századi népi hangszerek. Tehát elkészítésüknél leg­fontosabb a hangzás... Az alkotórészek között akad tejeskanna, szódásszifon, szivattyú és egyéb csövek. — Jelenleg min dolgozik? — Testépítő gépeket sze­retnék csinálni — művészet- történészeknek. Hadd erő­södjenek egy kicsit! így végre közel kerülhetnek a műtárgyakhoz. E munkám­hoz éppen Waxtburp-alváza- kat gyűjtök. Lois Viktor saját készí­tésű műtárgyaival már be­járta Európa nagy részét. Alkotásaival Magyarország egyetlen galériájában sem találkozhatunk. Állandó ki­állítását egyelőre otthon, a szobájában tartja. T. J. ÉPKOMPLEX Kisszövetkezet - Skoda Szerviz - MICROPROFIT Bt. 1106 Budapest X., Kerepesi út 85. # Tel.: 252-4900/16 Fax: 183-3723 ARTAJEKOZTATÓ Típus Nettó ár áfa Ft 80 Kasten zárt 1 360 000,- 340 000,­Ft 80 Kasten zárt magasított 1 420 000,- 355 000,­Ft 80 Kasten normál 1 540 000,- 385 000,­Ft 80 Kasten magasított 1 600 000,- 400 000,­Valamennyi modell 2 500 cm3-es diesel kivitel Araink tartalmazzák a vámot és az illetéket, a vizsgáztatást az összes költségével, valamint GARANCIA: Egy év kilométer-megkötés nélkül! SZÁLLÍTÁS: Raktárról azonnal, a fentiektől eltérő modellek estében 4 hét, amely esetben 200 kell befizetni A gépjárművek 5 színből választhatók: fehér, bordó, sárga, teltnarancs, sötétkék. Külön igény szerint megrendelhető a szervizben: vonóhorog, rádió, riasztó, gumiszőnyeg stb. A gépjárművekre a biztosítások helyben megköthetők. Valamennyi típusra bankgarancia nélküli lízingelhetőség van a vállalkozók részére, igény szerint futamidővel. Bruttó ár 1 700 000,- 1 755 000,­1 925 000,­2 000 000,­a rendszámot is. 000,- Ft előleget 15-27 hónapos

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék