Népszava, 1991. szeptember (119. évfolyam, 205–229. sz.)

1991-09-09 / 211. szám

ó HÉTFŐ, 1991. SZEPTEMBER 9. NÉPSZAVA HETFORDITO Szavak a szabadságról A lelkem mélyén sohasem haragszom, ha pocskondiázó levelet találok postámban. Bár nem rendelkezem Po- szeidoniusz sztoikus bölcses­ségével, aki halála pillanatá­ban is a következőket mond­ta ellenfelének: „Bánts, ahogy csak tudsz, fájdalom; Mindemellett a pocskondiás- kioktató levelek olvastán az egyik Bartók-anekdota mo­toszkál az emlékezetemben. (Lehet, hogy nem igaz, de akkor is gyönyörű.) A mes­ter valamikor a harmincas években Olaszországban kon­certezett. Az egyik kisvárosi hangversenyén az elégedet­len közönség paradicsommal dobálta teli a pódiumot. Ám Bartók nem hagyta abba a muzsikálást, és egykedvű arc­cal, a foga között szűrve a szavakat, a következőket mondta partnerének: „Látod, nem hagyja őket nyugodni szonátám.” Anélkül persze, hogy sze­mélyemet a bartóki nagy­sághoz igazítanám, hadd vall- jam be gyorsan: magam is így vagyok ezzel. Különben minek írnék ilyen-olyan cik­keket az „egy napig élő új­ságban”, ha nem arra vágy­nék, hogy el is olvassák. Természetesen hazudnék, ha azt állítanám, hogy egy­Már,pedig a szabadság (és a demokrácia) számomra ott kezdődik, hogy nem kény­szerít semmire sem, csupán lehetőséget biztosít a cselek­vésre. Ahogy Isaiah Berlin mindegy, mit teszel, nem ve­hetsz rá, hogy gyűlöljelek." Mégis vallom, hogy a tole­rancia (mások véleményének tiszteletben tartása) a de­mokrácia, az emberi szabad­ságok egyik legfontosabb alapszabálya. értelmű lelkesedéssel olvas­tam F. P. békéscsabai olva­sónk levelét. A derék úr, mi­után „Kedvesemnek, szerel­memnek” szólított, alaposan „lehülyézett”, mondván, itt lenne az ideje, hogy belás­sam : a „demokratikus együtt­élés mibenléte” mindenek- elött a hatalom kérdése.” Levélíróm tételeiből való­jában az sem derült ki, hogy „úrral” avagy „elvtárssal" van dolgom. Talán nem is ez a lényeg. De mintha ilyesmi­re hivatkoztak volna az el­múlt negyven év hatalmasai is. És ma sincs másképpen. Itt van például az első, szabadon választott, demok­ratikus kormányunk. És im- hol máris előírná, hogy mi­ként éljünk, miként gondol­kozzunk. Arról nem is be­szélve, hogy a másként gon­dolkodókat legszívesebben „kiiktatná a társadalomból”. (Lásd: a legújabb Kónya­opust.) is állítja az Európánál meg­jelent Négy esszé a szabad­ságról című kötetében: „a szabadság alkalom a cselek­vésre, nem maga a cselek­vés.” Szerintem a földön még nem született olyan hatalom, amely valamilyen szempont­ból ne korlátozná az ember szabadságát. Talán nem vé­letlen, hogy Montesquieu óta ez a „téma” foglalkoztatja a tudós gondolkodókat. (Mert ugye még a legdemokratiku- sabbnak kikiáltott hatalom is bizonyos szempontból ál­landó fenyegetést jelent az alapvető emberi szabadság- jogokra nézve.) De helyesebb, ha újra Isaiah Berlint idézem: „Az embert nyilvánvalóan meg lehet tanítani a szabadság ama jelentésére, mely szerint ha De ez az erazmusi gondo­lat már átvezet másik té­mámhoz (heti ajánlatomhoz), George Gábori, azaz Gábori György új .kötetéhez, amely most jelent meg a Magyar Világ kiadónál. Az Amikor a pokol elszabadult című ön­életrajzi .ihletésű kötet szer­zője valamikor lelkes szociál­demokrataként indult. Élt a Horthy-korszakban és Ráko­si poklaiban. Megjárta a Majestic Szálló, az Andrássy út 60., Dachau, Recsk kín­zókamráit. Saját testén ta­pasztalta, hogy nincs semmi különbség a Horthy-rendőr- ség, az SS vagy az AVO-sok ütlege között. Végül is elju­tott addig a felismerésig, hogy a bölcs ember két „go­nosz” között egyszerűen nem választ. Persze, még így is előfor­dult, hogy a „lábára léptek.” Például Kanadában, ahol há­rom munkással dolgozó kötő­üzemet működtetett. Az egyik napon, amikor azt kérdezte francia munkásaitól, hogy nem tudja megszerezni, amit akar, meg kell tanulnia csak azt akarni, amit megszerezhet. Ez boldogabbá teheti vagy fokozhatja biztonságát, nem fogja viszont növelni állam- polgári vagy politikai sza­badságát. Végül is a társa­dalmi vagy politikai sza­badság mértéke azon múlik, hogy mennyire akadálytala­nok nemcsak a tényleges, ha­nem a potenciális választások. Mert az ember az igazi de­mokráciában (ha van ilyen) azt is megteheti, hogy két rossz között — egyszerűen nem választ. elégedettek-e bérükkel, így feleltek: Igen. „De mindig maguké a vállalat, és mindig mi dolgozunk maguknak.” (Hogy kié? „Hát az ango­loké és a zsidóké.”) És akkor George Gábori fogta magát és elment taxis­nak. Amint írja: „aki éjszaka taxizik autómmal, nincs olyan érzése, hogy elnyomom azáltal, hogy munkalehetősé­get biztosítok számára." Tulajdonképpen halálosan irigylem George Gábori sza­badságát. Mert nem akart sem kizsákmányolt, sem ki­zsákmányoló lenni. És Kana­dában is megőrizte a bölcses­ség bátorságát. Persze a szavak .bátorsága nálunk sem hibádzik. A köz­élet pódiumán csupa jól „ki- adjusztált” szónok, afféle Za­bolj/ tata tanyázik. Némikép­pen módosítva Szilágyi Do­mokos híres versének néhány mondatát: „Zuboly mester, Zuboly tata,” csak hát nem mind „demokrata” ... Gantner Ilona Egyenlő a hatalommal? Lehetőség a cselekvésre Pokolbeli tanulságok Mi is ez a furcsa „TILOS AZ Á”? Alternatív éjszakai klub? Kocsma? Kávéház? Koncertterem? Mindenesetre az elmúlt egy-két évben Bu­dapest egyik nevezetességévé vált: ma már minden vala­mirevaló útikönyv megem­líti. — Honnan jött a név? — kérdeztem Németh Vladi­mírt. a TILOS AZ A Kft. ügyvezető igazgatóját. — A kft. tulajdonosa fele részben négy magánszemély. Egyikük nagyon szereti a Micimackó történetét. Erede­tileg csak TILOS kávézónak akartuk nevezni a helyet, mivelhogy 1989-ben „általá­nosan közhasznú” szó volt, s jelenleg is az Magyaror­szágon. De amikor a cégbí­róságra indultunk, barátunk­ban megszületett az ötlet: legyen inkább TILOS AZ Á, és mert mindannyian sze­retjük a Micimackót. hát miért is ne? — Mostanában többször felröppent a hír, hogy elad­ják a klubot. Hallottunk olyan véleményt is, hogy itt, a Mikszáth Kálmán téren, közvetlenül a piarista kollé­gium inellett, nem illik ilyesfajta „hangos kocsmát” üzemeltetni. — Hozzánk is eljutott ez az információ, amely azon­ban a legkevésbé sem tőlünk származik. — Tehát nem áll szándé­kukban a klubot eladni? — Nem. Azt azonban nem furcsállnánk, ha megpróbál­nák eladni a fejünk fölül. — Ügy tudom, mindenféle vendéglátó-ipari tapasztalat nélkül vágtak bele a vállal­kozásba. Azelőtt mivel fog­lalkoztak? — Tavaly júniusig törté­nelem—angol szakos tanár voltam. Van köztünk diplo­mata, gépészmérnök, könyv­kötő és különféle szakmájú ember. — A TILOS AZ A-ban majdnem minden este tarta­nak koncerteket. — Járt nálunk például a Tits nevű holland zenekar. Ez az együttes évek óta nem játszott klubban, mégis Magyarországon minket ke­restek meg. Emlékszem, a kamionjuk alig fért be a Mikszáth Kálmán térre... Aztán fellépett itt Lydia Lunch, az egykori neves amerikai pornósztár, erősen szabadelvű, radikális, fan­tasztikus hangú előadó, aki olyan sikeres költői estet mu­tatott be, amelyre tódult a közönség. Kéthetente hétfőn Pege Aladár és együttese ad igen jókedélyű dzsesszkoncer- teket, s itt játszik minden pénteken az efZámbó Happy Dead Band. Az „üzlet” tehát megy. A különös zenei kocsmát ked­velik a fiatalok. Éppen ezért cseppet sem csodálkoznánk, hogy a TILOS AZ A váltó­ját mégiscsak pirosra állí­tanák. T. J. Kabuki Hamlet A londoni színházlátogatók nem kis meglepetésére rövi­desen szokatlan Hamlet-elő- adást láthatnak — kabuki stílusban. Ez a „kabuki Hamlet” a szeptember 16-án kezdődő londoni Japán Fesztivál ke­retében kerül előadásra, ame­lyet Károly herceg brit és Naruhito japán trónörökös nyit meg. A színielőadások közt sze­repel Andrew Lloyd Webber Jézus Krisztus szupersztár­jának kabuki változata és Shakespeare Vihar-jának bábszínház-előadása is. A lovas szamuráj nyíllövé­szek a londoni Hyde Parkban mutatják be tudásukat. A ze­nei műsorok közt lesz japán dzsesszkoncert, nyugati klasz- szikus zene. Bemutatnak to­vábbá ötvennél több japán filmet, köztük Kuroszava legújabb filmjét, az Augusz­tusi rapszódiá-1. El Kazovszkij, a világjáró Mindenem a mozgás Október végén a kanadai Torontóban jelentős ma­gyar kulturális bemutatóso­rozatot rendeznek. A szín­házi, zenei és filmbemutatók mellett képzőművészeti kiál­lítás is nyílik, amelyre meg­hívták El Kazovszkij festő­művészt is. — Melyik munkájával vesz részt a kiállításon? — Egy szinte teljesen új installációmat mutatom be, melynek alapjai már aligha­nem megérkeztek a hely­színre. Jómagam október el­sején utazom Torontóba, a mű összeállítására. — Meddig tartózkodik ott? — Húsz napig, ebből kö­rülbelül tíz nap szükséges a konkrét munkához. A ka­nadai kiállítást követően, no­vemberben képanyaggal és égy kisebb szoborcsoporttal részt veszek Írországban, Dublinban egy magyar ki­állításon. — Elég sűrű program. Az egyik korábbi beszélgetésünk alkalmával megemlítette, hogy szenvedélye a világjá­rás, szó szerint: „minden pénzét szétutazza”... — Igen, azt hiszem, ez al­kati, majdnem fizikai jelleg­zetesség. A mozgást minden­nél jobban szeretem, de eb­ben nincs semmiféle ideoló­giai, elméleti, racionális elem, egyszerűen szeretek utazni. Kisgyerek koromtól, ha beültem egy autóba, ak­kor elmúlt a fejfájásom, meg egyáltalán, imádom, ha ráz, S legjobban az olyan utakat kedvelem, amelyek föl-le, föl-le vezetnek. A szem előtt zajló mozgás, a gyorsan vál­tozó, folyamatos információ nagyon fontos. Ez valahol hasonlít a televíziós élmény­hez — persze, annál lénye­gesen izgalmasabb. Ugyanis ez a folyamatos* információ egyfajta dopping, narkoti­kum. — Járt-e valahol a nyáron? — Utazás szempontjából, a turistaszezon miatt, nemigen kedvelem ezt az évszakot, ennek ellenére idén másfél hónapot töltöttem Olaszor­szágban. Most Vele'nce, Fi­renze, Róma, Nápoly szere­peltek támpontként, de fon­tosabbak voltak az utazások a városok körül. Idén néhány északibb város — Verona, Ferrara — okozott igazi nagy élményt. Ezek valóban városállamok, s ahogy eljut az ember Nápolyból Rómá­ba, Rómából Firenzébe, eset­leg kisebb helyekre, Siená- b a vagy Pisába —, ezek mindegyike legfeljebb más­fél óra távolság —, mégis, mintha Budapestről utaz­nánk Londonba. Akkora a különbség, nem is nagyság­rendben, hanem kultúrában, szokásokban, viselkedésmód­ban, köszönésben, szóhaszná­latban. • — Amikor valaki ennyife­lé utazik, akkor hosszabb tá­voliét után nem tűnik ap­rócska falunak Budapest? — Nem, semmiképpen sem. A méretbeli változásokra igazából csak a szovjetunió­beli vagy az amerikai nagy­városok után figyel fel az em­ber. Az európai nagyváro­sok után inkább a történel­mi anyag hiánya a feltűnő, de hát, sajnos, amit a törö­kök véletlenül meghagytak, azt a többi háború tüntette el. Budapesten a XIX. szá­zadi város nagyon szép, de sajnos, fantasztikusan hiány­zik a középkori vagy rene­szánsz városmag.. A budai Vár az egyetlen olyan rész, amelyik gyönyörű késő kö­zépkori szerkezettel rendel­kezik. Gállk István El Kaxoviikij: Installáció Franki Aljona felvételei DVORÁK ÜZENETE Százötven éve, 1841. szeptember 8-án született Antonin Dvorák. Akkor élt és akkor vált a cseh zenének a vi­lágkultúra mércéjén is kimagasló alkotójává, amikor — Szabolcsi Bence mélyen átgondolt elemzése szerint — „Európa, mely a 18. században csak a közös igazsá- gokban hitt, csak a nagy kultúrák világstilusát fogadta § el érvényesnek... a 19. században már kíváncsian fi- ff gyeit fel az egyes nemzetek külön hangjára, a részlet- § megoldásokra és részletigazságokra is, mert tőlük várta | a maga igazságának felfedezését." Ma ez a két szellemi áramlat, amely évszázadok „ké­nyelmes” fejlődésében követte egymást, egyszerre van jelen Európa mozgásában, s mintha Európa újra csak a „keleti végek” szláv, román, magyar, mozgolódásaitól tartva-szorongva remélné új, közös igazság megszóla­lását: hogyan lehetne a megszüntethetetlen különböző­ségeket egymás gyarapítására, közös fenyegettetéseink elhárítására egy tető alá hozni a vágyképben, amit Eu- rópa-háznak nevezünk? Dvorák életműve azt jelzi: nemcsak elképzelhető, de meg is valósítható egyszerre európaiság és nemzeti ön­ismeret, önbecsülés. Miközben a zavaros pánszlávisták igyekeztek kijátszani őt Smetana 48-as cseh nemzeti eszményeivel szemben, maga Brahms magyar táncait hangszerelte, s a klasszikus nemzetközi formavilágba beoltotta a népies cseh ritmusokat és motívumokat, hogy aztán Amerikában ezt a szintézist tovább gazda­gítsa néger, indián és countryelemekkel. Szimfonikus és kamaraművei továbbfejlesztett schuberti—brahmsi mintákkal szolgáltak az utóromantikus és impresszio­nista újítóknak, de egyúttal előkészítették a modern | cseh iskola kibontakozását is. Dvorák születésnapja üzenet már a 21. századnak. Azt üzeni, hogy pusztán nemzeti alapon csak öldököl- | ni, minden nemzetinek hátat fordítva csak megsemmi- § sülni lehet. (fodor) Körmendi János rovata / ó pár hónappal emelőtt nagy örömmel vettem hí­rét, hogy a Thália Szín­ház némely önérzetesei ab­ban sántikálnak, hogy nyu­galomba vonuló igazgatójuk, Kazimir Károly búcsúztatá­sára valami kis ünnepséget rendezzenek. Ha nem is pi­ros betűsei, de olyan ... há­ziasat. Joggal gondolták: ne hoz­zuk már saját fejünkre azt a szégyent, hogy egy művész­embert, aki teljes életét a magyar színházművészet, s ezen belül a Thália Színház szolgálatában töltötte el, szó nélkül, az elismerés legcse­kélyebb hangoztatása, a fo­gak között elmorzsolt „kö­szönjük” nélkül engedjük el­Egy színigazgató búcsúztatása kullogni, infarktusostul, gyo­morvérzésestül a balfenéken. Szép elgondolásukat az is motiválhatta, hogy a művé­szekhez méltóan el akartak térni a manapság oly szé­gyenletes gyakoriságú és émelyítő múltletagadási és -megtagadási divattól, s ha többet nem is tehetnek, sze­mérmesen meglobogtatják kendőjüket a távozó után. Dicséret és tisztelet ezen európaias gesztusért, mely egyben arra is jó, hogy a frissen köszörült direktoro­kat biztató érzésekkel tölti el, miszerint: ebben a szak­mában nem mindig és min­denkit árulnak el!... A há­zi ünnepség azonban előbb egy kicsit, majd végképpen elmaradt... Hogy búcsúztató köszönté­sem, melyet a felemelő ese­ményen szerettem volna el- rebegni, ne vesszen kárba, gondoltam, beküldőm az önök Nagybecsű és szívesen olvasott Lapjához, tisztelet­tel kérve — ha van kedvük hozzá —, tegyék közzé. Kedves Károly! Mint tapasztalt dramaturg, tudod, hogy a színdarabok kétféle csoportra oszlanak. Az egyik azt próbálja a né­zők fejébe verni, hogy har­colni, küzdeni kell, szembe­szállni a végzettel, a másik pedig azt, hogy nem érde­mes. Az egyik a tragédia, a másik a komédia. Hogy sor­sunkat milyen szemmel néz­zük, pusztán elhatározásunk­tól függ. „Nézzük komédiának, s leg- ottan mulattatni fog ...” Nem szeretném a drága időt azzal rabolni, hogy pá­lyafutásodat elemezzem, pá­lyaívednek kiemelkedő és ... hm ... kevésbé kiemelkedő természetes hullámzásait fel­tárjam, pláne, hogy tévedé­seidet fejedre olvassam, ez utóbbit már amúgy is meg­tette sok illetékes és illeték­telen. Az emberek élete álta­lában abban telik el, hogy nagy nekigyürkőzések és ka­paszkodások árán feltornáz­zák magukat valamilyen oromra, mely biztosítja szá­mukra a nyugalmat és a kel­lemes időzést. Neked, Ká­roly, sikerült felküzdened magad arra a magaslatra, amely biztosította számodra a további nyugtalanságokat és a még keservesebb küz­delmeket ... Harcoltál felfelé és lefelé, befelé és kifelé, harcoltál a szélrózsa minden irányában, sőt (ha információim helyt­állóak) harcoltál magával a szélmalommal is ... És (el ne felejtsem) néha még azokkal a felsőbbségekkel is csatáz­tál. kik a színházi hatalmat a kezedbe helyezték. De legmeghatóbb harcolá­said otthonodban, a Thália Színházban estek. Képlete­sen szólva Te, mint felelős­ségtől áthatott családfő, szor­gosan hordoztad a gőzöl­gő tálakat, adagoltad az ételt az asztal körül ülőknek, s a nagy sertepertélésben néha nem vetted észre, hogy ven­dégeidnek nem éppen arra vásott fogúk, amit az asztalon találtak... Séfkedésed alatt az ételek néha böjtiesre sike­rültek, de ez nem csoda, hi­szen főnöködtől, az óberséf- től erre kaptál szakácsköny­vet. (És spájzot!) Máskor vi­szont — mert magad is szí­vesen tunkoltál a paprikás, borsos zaftokban — lakomás tálaidat túlfűszerezted, vagy olyan egzotikus ételekkel lepted meg vendégeidet, hogy kétséges volt, vajon ka­nállal kell-e enni azokat, vagy fapálcikákkal... Hanem hát az igazi, a nagy attrakciód!... (Mert ezek voltak túlsúlyban!) A Tóték színháztörténeti jelen­tőségű színrevitele színmű-

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék