Népszava, 1991. november (119. évfolyam, 256–281. sz.)
1991-11-08 / 262. szám
NÉPSZAVA 1991. NOVEMBER 8., PÉNTEK Ki lesz a társadalombiztosítás gazdája ? A parlamentben késik az önkormányzat vitája Nem jutott idő e héten sem a társadalombiztosítás önkormányzatáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatására a parlamentben. Több mint két éve vajúdik már az ügy, nem tudott megbirkózni vele az előző parlament, s úgy tűnik, kínlódik miatta a mai is. Pedig a t. Ház két héttel ezelőtt döntött arról, hogy januártól megváltozik a társadalombiztosítás rendszere, különválik a nyugdíj- és az egészségügy. Az országgyűlési határozat arra kötelezi a kormányt, hogy a jövő évi költségvetést már annak megfelelően készítse elő. Ám a tb-reform feltételezi a tb-önkormányzatok megalakítását. — Van-e remény a gyors parlamenti döntésre? — kérdeztük dr. Kis Gyulát, a parlament szociális bizottságának elnökét, az MDF-frakció tagját. — Miután a vita még folytatódik a parlamentben, csupán a saját gondolataimat mondhatom el. Számos módosító észrevételt tettek képviselőtársaim a kormány előterjesztéséhez, de abban nincs ellentét, hogy még a jövő évi költségvetés, illetve a tb-költségvetés parlamenti vitájának megkezdése előtt dönteni kell arról: milyen szervezet álljon a tb élén, döntsön a pénzalapok felhasználásáról. Minél később határoz a t. Ház, annál nehezebb helyzetbe kerül majd az a testület, amelynek működtetnie kell jövőre a társadalombiztosítást. A reform miatt egyetlen ellátási forma sem állhat le, a nyugdíjakat továbbra is folyósítani kell, a betegeket meg kell gyógyítani. Ahhoz, hogy januárban elkezdődjék a reform, szükség van az önkormányzat megalakítására, amely a költségvetéstől függetlenül, tulajdonosként felel a tb gazdálkodásáért. — Önkormányzat helyett felügyelőbizottságot javasol létrehozni az egyik honatya, ami ellen tiltakoztak a munkavállalók érdekképviseleti szervezetei. — Igen, fideszes képviselőtársam átmeneti javaslatként tette meg indítványát, amely szerint a szakszervezeti választásokig állna a társadalombiztosítás élén a parlament által felügyelt, szakértőkből álló bizottság. Azt senki sem vitatja, hogy hoszszabb távon a járulékot fizetők alakítsanak tb-önkormányzatot. Az MSZP számos módosító javaslattal élt a tb-önkormányzatáról készült kormány-előterjesztéssel kapcsolatban. Erről Kósáné Kovács Magda szocialista képviselőt kérdeztük. Véleményünk szerint annak ellenére, hogy januártól szétválik az egészségügyi és a nyugdíjalap, nem lenne célszerű két önkormányzatot alakítani, amelyben 60:40 százalékos arányban delegálnának képviselőket a munkavállalók és a munkáltatók. — Mi az MSZP-frakció véleménye arról, hogy ne önkormányzat, hanem bizottság felügyelje a tb-t. — Különösnek tartjuk, hogy fideszes képviselőtársunk a szeptemberi hatpárti megegyezéstől eltérő véleménnyel állt elő. Nem értem, milyen politikai erőknek állhat az érdekében a parázsló szakszervezeti ellentétek szítása, a megoldás elodázása? Ha nem lesz tb-önkormányzati választás, elvész a szakszervezeti választás lehetősége is. Természetesen nem csupán ezért ellenezzük a javaslatot. Határozott véleményünk az, hogy az első önkormányzatot is már a járulékot fizető munkaadókból és munkavállalókból kell megalakítani. Simsa Péter, a Munkaadók Országos Szövetségének elnöke furcsának tartja, hogy az Érdekegyeztető Tanácsban megkötött egyezségtől eltérő véleményeket hall. — Az ÉT plenáris ülésén, több héttel ezelőtt, csaknem mindenben megállapodtunk a munkavállalók és a kormány képviselőivel. Vita az önkormányzatban való részvételi arány miatt alakult ki közöttünk, ugyanis a munkaadók 50-50 százalékos részvételt javasolnak. Úgy gondoljuk,hogy a kormány, mint munkáltató, a mi oldalunkon lehetne partner. — Mi a véleménye arról, hogy nem kiforrottak még a hazai munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek? — Nem újkeletű állítás ez. A kétségtelenül folyamatban lévő strukturális változások ellenére azonban tény: a munkavállalók és a munkaadók szervezeteinek tömegbázisa fix. Önmagában az, hogy választások előtt állnak a szakszervezetek, nem gátolhatja meg a tb-önkormányzatok létrejöttét. A választásokat követően az önkormányzatok oldalain belül lehetnek módosulások, de a testületnek stabilnak kell lennie. Semmi sem indokolja az átmeneti irányítást, hiszen a társadalombiztosítás hatalmas pénzzel gazdálkodik, a jövőt illető változtatásokat nem hozhatják meg ideiglenes testületek. Lehet, hogy a politikai pártok szemszögéből labilisnak tűnik a munkáltatók köre, aminek az lehet az oka, hogy a pártok nincsenek képben. És ezt végtelenül sajnálom. (nógrádi) „A csikktartóban fehér szemcsés por lehetett ...” A robbanás után súlyos a sérültek állapota Súlyos, de nem életveszélyes állapotban van az a két ember, akik kedden hajnalban az újpesti Városkapu metróállomásnál sérültek meg egy szeméttároló felrobbanásakor. A rejtélyes esetet nagy erőkkel vizsgálja a rendőrség, de egyelőre nem sikerült megállapítaniuk, hogy mi lehetett a szeméttárolóban, s ki volt az elkövető. A két sérültet, Molnár Lászlót és feleségét, a Központi Honvéd Kórház baleseti osztályán látogatták meg. — Hogyan történt a robbanás? — kérdeztem a férfitól, akinek testén több kötést is láttam. — Hajnali fél hat volt, amikor feleségemmel feljöttünk a metróból, s cigarettára gyújtottunk. Jó öt perc múlva egy szeméttároló csikktartójába dobtam a cigarettát, mire villanás, hatalmas durranás hallatszott. Elképzelni sem tudtam, mi történt. Arra biztosan emlékszem, hogy a csikktartóban valami fehér, szemcsés por lehetett, olyasféle, mint a só. A feleségem mellettem állt, egy járókelő is könnyebben megsebesült, de nem szállították kórházba. A fülem még mindig cseng. Nem is tudom, hogyan maradtunk életben. — Milyen sérüléseket szenvedett? — A bal középső ujjam leszakadt, mindkét combomon és a mellemen sebek vannak. Megsérült a szemem és az arcom is. — Kik látogatták már meg? — Senkink nincs. Munkanélküliek, hajléktalanok vagyunk. Még nem jött senki . .. — mondja és sír. Dr. Képes Pál, a baleseti osztály helyettes vezetője elmondta, hogy körülbelül kéthetes kórházi ápolásra szorulnak a sérültek. Molnár Lászlónén is számos seb van, az ő testéből is fémszilánkokat kellett eltávolítani. Bármilyen szándék is áll a robbantás mögött, mindenképpen alattomos, embertelen cselekedet. Gyáva, sunyi tett, bárki is az elkövető. Mit érezhet most magában az, aki miatt ketten kórházban fekszenek? Megszólal-e a lelkiismerete? Van-e lelkiismerete? A sors szeszélye folytán éppen olyanok váltak áldozattá, akik eddig is azok voltak. Munka nélkül, hajlék nélkül tengették életüket. Csak most, a kórházban biztos a fedél fejük fölött — talán két hétig. De az már bizonytalan, hogy lesznek-e velük együttérző látogatók, megsegítők. Csarnai Attila SZAKSZERVEZETI HÍRSZOLGÁLATAllásfoglalás 1. Az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja és ezen belül a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége korábbi álláspontjának megfelelően híve a szabad szakszervezeti szervezkedésnek, az egyesülés szabadságának és az esélyegyenlőségnek. Tiszteletben tartotta és tartja a törvényeket. Ennek megfelelően korábbi javaslatának megfelelően szükségesnek tartja és kéri a parlamentet, hogy a szakszervezeti vagyon ideiglenes kezelésével megbízott szervezetben, a VIKSZ-ben kapjon helyet az Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalát alkotó valamennyi szakszervezeti konföderáció. Az ASZOK álláspontja szerint a VIKSZ szerepének módosítása, átalakítása nem vezethet az autonóm szakszervezetek vagyonvesztéséhez. 2. Az autonóm szakszervezetek a szakszervezetek közötti vitás ügyek rendezése fő eszközének változatlanul a tárgyalásokat tartják. Ezek a tárgyalások ugyanakkor nem jelenthetnek paktumpolitikát, nem vezethetnek külön megállapodásokhoz, egyes szerveződések kirekesztéséhez. Ezért az ASZOK az összes érintett konföderáció együttes tárgyalását javasolja és kezdeményezi. 3. Az ASZOK kezdeményezi, hogy az ÉT munkavállalói oldalának soros vezetője, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke kezdeményezzen találkozót — a Munka Törvénykönyvével kapcsolatos aktuális kérdések megbeszélésére, — a közös szociális csomagterv kialakítására, — az időszerű kérdések — privatizáció, végkielégítés, szociális törvény, üdülési alapítvány, társadalombiztosítási önkormányzat stb. — megbeszélésére. Az ASZOK kész erőfeszítéseit latba vetni és szakértői útján a közös álláspontok kölcsönös érdekek alapján történő kialakításában tevőlegesen részt venni. Budapest, 1991. november 7. Főcze Lajos ügyvivő-koordinátor, a VDSZ főtitkára KÖZLEMÉNY A Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviselője, dr. Szapáry György találkozott az Autonóm Szakszervezetek Országos Koordinációja, valamint a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége vezető képviselőivel. A találkozón a szakszervezeti képviselők tájékoztatást kaptak az IMF történetéről, több évtizedes tevékenységéről, hazai szerepéről. A résztvevők széles körű eszmecserét folytattak hazánk gazdaság-, költségvetési és pénzügypolitikájáról, az adósságállománnyal kapcsolatos kérdésekről, a gazdaság modernizálásáról, a privatizálásról, továbbá a munkavállalókat közvetlenül érintő növekvő foglalkoztatási feszültségekről, a szociális ellátás rendszerének mielőbbi törvényi szabályozásáról és más időszerű kérdésekről. A résztvevők kölcsönös tájékoztatás céljából szükségesnek tartották a hasonló találkozók megfelelő rendszerességgel való megtartását, megismétlését. Főcze Lajos főtitkár. tuibillit*II. nem alamizsna! Kit faljon fel az oroszlán ? — Egy utcára tett diplomás levele a miniszterhez Várhatóan hétfőn kezdődik a parlamentben a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításának vitája. Folytatásokban kívánjuk olvasóinkat tájékoztatni a törvényjavaslat legfontosabb pontjairól, és az ahhoz fűződő munkavállalói, szakszervezeti véleményekről. Elsőként egy háromdiplomás gépészmérnöknek Kiss Gyula munkaügyi miniszterhez írt, nyílt levelét közöljük. „Kihez forduljon az ember, ha munkanélkülivé vált, mint a szakszervezetek lapjához?” — e szavak kíséretében kereste föl szerkesztőségünket Szekér Gábor, aki gyanítja, hogy első munkahelyéről, a MÁV-tól való elbocsátásában szakszervezeti tevékenysége is szerepet játszott. „Tisztelt Miniszter Úr! A közelmúltban, még a minisztertanács döntése előtt, az irányítása alatt álló minisztériumban sajtótájékoztatót tartottak a készülő munkatörvénykönyv tervezetéről, a munkanélküliség kezeléséről, illetve a Szolidaritási Alap helyzetéről. Tekintve, hogy közel egy éve munkanélküli vagyok, a másodikként említett problémakör kapcsán elhangzottak ragadtak meg, s így ehhez kapcsolódóan szeretnék néhány gondolatot az asztal másik oldalán elhelyezkedők szemszögéből elmondani. Fölháborítónak tartom az elővezetett, enyhén szólva népnyúzó tervek fontolgatását és azt, hogy a miniszter urak úgy találták: ez a („horribilis”) összeg nem ösztönzi a munkanélkülit az elhelyezkedésre. Azt azonnal szeretném megjegyezni, hogy a miniszter urak ez ügyben eleve nem illetékesek sem pro, sem kontra dehonesztáló nyilatkozatokat tenni, mert e fontos kérdés eldöntéséhez csak áttételes információkkal rendelkeznek, de személyes tapasztalatokkal — legalábbis egyelőre — nem. Közel harmincéves, egy vállalatnál eltöltött, számtalan munkakitüntetéssel elismert szolgálat után a múlt év novemberében kaptam kézhez az „elbocsátó szép üzenetet”. Az, ismerve a régi-új vezetés „káderpolitikai” koncepcióját, stílusát, nem okozott meglepetést. A szinte megtámadhatatlan átszervezést jelölték meg a koncepció kiötlői és végrehajtói az eltanácsolás okaként. A valóság, azaz érdekvédelmi tevékenységem számukra kényelmetlen volta nem szerepelt az indokok között. Ami az élethelyzet változását érinti, röviden szeretnék utalni néhány pénzügyi körülményre. Egy szakmunkásbizonyítvány és három műegyetemi diploma megszerzése (22,5 év tanulás), és az említett munka alapján értem el 1990 őszén a munkanélküli-segély megállapításának alapját képező 31 228 forint havi bruttó keresetet. Ez év január 3-tól az akkori, majd később a 7 ezer forintos minimálbér háromszorosát, jelenleg — mivel eltelt már az első 180 nap — a fenti összeg 60 százalékát kapom, természetesen csökkentve a társadalombiztosítási járulék és a személyi jövedelemadó mindenkor aktuális összegével. Úgy vélem tehát, hogy fölösleges a 21 ezer forint — elméleti jelentőségű összeg — emlegetésével szédíteni a segély- és járadékügyekben — hál’ Istennek — még járatlan honpolgárt. Ezek a megnyilatkozások csak az „oszd meg és uralkodj” elvének megfelelően az egyes társadalmi csoportok szembeállítására valók. Családunk anyagi helyzete a fentiek ismeretében a következőképpen alakul: Apa nettó (tehát vásárlásra felhasználható) jövedelme: 12 ezer 376 forint/hó; anya nettó jövedelme: 17 ezer forint/hó; összesen 29 ezer 376 forint/hó. Gyerekek száma kettő. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy szakértők szerint „az idén olyan mérvű a pénz vásárlóerejének romlása, hogy a létminimumon élő családnak háromtagúvá kellene zsugorodnia ahhoz, hogy meg tudjon élni”, véleményem nem szorul további magyarázatra. Ezek után még csak azt a — tudom, morbid — kérdést kell eldönteni, hogy a család melyik tagját adjuk az oroszlánoknak? Gépészmérnökre az Istennek sincs szüksége, pláne 50 éves kor fölött. Lehetséges, hogy félig képzett, középszerű, ám ügyes és kellően erőszakos egyének uralják — nagy többségben a sarjadzó piacgazdaság (szerintem: a múlt század elejének Angliáját jellemző, magyar vadkapitalizmus) — parancsnoki posztjait. Az elmúlt 2—2,5 évre visszatekintve nem volt nehéz kitalálni, hogy nem könnyű időszak következik, hogy negyven, politikailaggazdaságilag-morálisan elfuserált évet néhány hónap alatt nem lehet rendbehozni. Arra azonban nem számítottam, hogy az ország sanyarú állapota mellett, szinte pillanatok alatt kialakul a csak saját — nem alacsony színvonalú — boldogulásával törődő, önző politikaigazdasági elit. Miniszter úr, nem zavarja álmainak nyugalmát a hasznosítható munkáskezek és ágyak parlagon heverő sokasága, akkor, amikor előttünk áll Nagymaros rekultivációjának, a kivonult szovjet hadsereg „hagyatéka” elrendezésének feladathalmaza? Nézetem szerint a tárca rendkívül szegényes koncepcióval rendelkezik, még akkor is, ha tudom, hogy a több százezres — nem csak anyagi kérdéseket felvető — munkanélküliségért nem a tárcát terheli a kizárólagos felelősség. A kormánynak — a Nemzeti megújhodás programjában tett ígéretének megfelelően — hozzá kellene kezdenie átfogó infrastrukturális és környezeti programok kidolgozásához, megvalósításához, amelyek munkaalkalmat teremthetnének azok számára, akik minden ellenkező híreszteléssel és sanda nézettel szemben szívesen dolgoznának maguk, családjuk és az ország javára. Tisztelt Miniszter Úr! Kérem, a jövőben ne így foglalkozzanak a „foglalkoztatáspolitika” érzékeny, törékeny témájával. Úgy vélem, annyi más, sokkal szebb, értelmesebb, hasznosabb dolgot lehet művelni az életben. Munkaalkalom kell, nem alamizsna. Tisztelettel: Szekér Gábor (Cím a szerkesztőségben.) A szerb egyházról Vallás, egyház, nemzettudat (a szerb egyház nemzeti szerepe a török uralom alatt) címmel jelentette meg az ELTE szláv és román tanszéke Hadrovics László akadémikus könyvét Nyomárkay István professzor szerkesztésében. A kötet — amely az 1947-es francia kiadás bővített, átdolgozott változata — segítséget adhat a napjainkban déli szomszédunknál történő események megértéséhez is. (MTI) Előnyös kapcsolatok és nem protekcionizmus A franciák cáfolják Jásdi István vádjait November 1-jei számában lapunk beszámolt a Hungavis Rt. vezérigazgatójának, Jásdi Istvánnak a sajtókonferenciájáról, melyen egy magyar libamáj-szállítmányt ért incidens kapcsán protekcionistának minősítette Franciaország politikáját hazánkkal szemben. A tudósítás megjelenését követően Franciaország budapesti nagykövetsége azzal a kéréssel fordult a lapunkhoz, hogy reagálhassanak az elhangzottakra, mivel Jásdi úr a sajtóhoz fordult, még mielőtt felvehette volna a kapcsolatot a francia hivatalos szervek magyarországi képviselőivel. Francia vélemény szerint az incidens, melynek nyomán sajtókonferenciára került sor, két karton, azaz 15 kilogramm libamájat érintett, miközben 1990-ben Magyarország 1700 tonna libamájat exportált Franciaországba, az idei szállítások még további 6 százalékkal növekedtek. E konkrét eseten túlmenően a nagykövetség több olyan adattal is szolgált, melyek szerintük valósághűen tükrözik a magyar—francia kereskedelmi kapcsolatot. Az 1990-es statisztikai adatokból kitűnik, hogy: — a Franciaországba irányuló magyar élelmiszerexport 7,7 milliárd forintot tettki, öt év alatt ez 128 százalékos növekedést jelentett; — Franciaországgal szemben a magyar élelmiszeripari aktívum 6,9 milliárd forintot mutatott, ami 135 százalékos növekedést jelentett 5 év alatt; — a Franciaországba irányuló magyar kivitel az elmúlt 5 év alatt 160 százalékos növekményt mutatott, és elérte a 23,4 milliárd forintot; — és végül Magyarország kereskedelmi aktívuma öszszesen 6,3 milliárd forintra rúgott, ami 5 éves távlatban 1920 százalékos növekedést jelent. „Ezek a számok önmagukért beszélnek. Nagyon kedvező fejlődést tükröznek Magyarország számára a Franciaországgal folytatott kereskedelmi kapcsolataink viszonylatában. Nehezére eshet minden józanul és tárgyilagosan érvelő szakembernek bárminemű protekcionizmust sejteni e fejlődés mögött” — hangzik a nagykövetség állásfoglalásának utolsó mondata. (k. a.) 11