Népszava, 1992. július (120. évfolyam, 154–180. sz.)

1992-07-23 / 173. szám

NÉPSZAVA 1­9­9­2. JÚLIUS 23., CSÜTÖRTÖK Nem folytatódhat sokáig az iraki huzavona A intit­ytír #..­.V/-n ui/i/i,mrint a d­iplomáciai erőfesz­ítések­ről Milyen további elképzelé­sei vannak az ENSZ-nek Irakkal kapcsolatban? Mit lehet tenni, ha Szaddám Huszein túlfeszíti a húrt, s kimerülnek a békés együttműködés lehetősé­gei? Erdős André, hazánk ENSZ-nagykövete beszélt erről lapunknak.­ ­ Irak északi részén, az úgynevezett kurd területen ENSZ-személyzet dolgozik, mégpedig a világszervezet és Irak között kötött megállapo­dás értelmében. E megálla­podás most, az év közepén le­járt, de Irak nem hajlandó megújítani. Pillanatnyilag ar­ról folynak a tárgyalások, hogy Bagdad megváltoztassa álláspontját. Ettől függetlenül az ENSZ BT a főtitkár egyet­értésével úgy döntött, hogy a megállapodás lejárta ellenére sem vonja vissza az ENSZ- személyzetet. Irakkal folyó párbeszédünknek ezek a tár­gyalások jelentik az egyik csatornáját. A másik csatorna az a bé­csi megbeszéléssorozat, amely­ ­ INFORMÁCIÓ az „olajat élelmiszerért” cím­szóval zajlik. Arról van szó, hogy engedélyeznénk Irak­nak: bizonyos mennyiségű olajért cserében egészségügyi cikkeket, gyógyszereket és élelmiszert importálhasson. Bagdad az elmúlt napokban önkényesen megszakította ezeket a tárgyalásokat. A harmadik érintkezési pont az Irak és Kuvait közöt­ti határ kijelölését végző bi­zottság tevékenysége. Az utóbbi napokban Irak beje­lentette, hogy nem hajlandó részt venni ebben a bizottság­ban. Arra törekszünk, hogy fenntartsuk a demarkációs bizottság működését akár Irakkal, akár Irak nélkül. A negyedik csatorna annak a bizottságnak a tevékenysé­ge, amely az iraki vegyi, nuk­leáris és egyéb tömegpusztító fegyverek ellenőrzésével fog­lalkozik. Mint ismeretes, az ENSZ emberei nem tudnak bejutni az iraki mezőgazda­­sági és öntözési minisztérium épületébe, ahol állítólag az iraki fegyvergyártással kap­csolatos dokumentumok ta­lálhatók. E téma kapcsán is azt szeretnénk, ha az Irakkal folytatott párbeszéd kereté­ben találnánk megoldást. A svéd nagykövet, aki ennek a bizottságnak az elnöke, az el­múlt napokban tett éppen lá­togatást Irakban. Az volt a célja, hogy az iraki legfelsőbb vezetéssel tárgyaljon. Ez a huzavona nyilvánva­lóan nem folytatódhat sokáig. Irak vagy folytatja együttmű­ködését a világszervezettel, vagy az ENSZ BT-nek kell megfelelő intézkedéseket ten­nie, hogy ezt az országot visz­­szavezesse az együttműködés útjára. Túl korai lenne még arról nyilatkozni, hogy mi­lyen jellegű intézkedések jö­hetnek szóba, hiszen jelenleg még a politikai megoldáske­resés stádiumában vagyunk. Az elmúlt napokban azonban három állandó BT-tag­ország — az Egyesült Államok, Fran­ciaország, Nagy-Britannia — tájékoztatott bennünket, hogy ők egymás között már inten­zív konzultációkat folytatnak arról: mit tegyenek abban az esetben, ha Irak végképp megmakacsolja magát.(garzó) Süllyed a Ismét egyre veszélyesebb, ör­­vényesebb vizek felé tart az iraki csónak, amelyet csupán néhány hónapnyi átalakítási munka választott el attól, hogy nukleáris hajtóművel szereljék fel. Ez persze csu­pán képletes megfogalmazás, ám a valóság most mégis ar­ról szól, hogy ezt a csónakot újra elsüllyesztéssel fenye­getik Washingtonból. Pedig az ügy kapcsán meglehető­sen helyzetbe került az Egyesült Államok is. Legutóbb a The Washing­ton Post szellőztette meg, hogy az iraki nukleáris prog­ram kivitelezésében egy ame­rikai vállalat is szerepet ját­szott. Igaz, hogy csak egy német vállalat amerikai le­ányvállalata, de ez mit sem változtat a kényes szituáci­ón. Azon, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium engedélyezte olyan speciális hegesztőkészülékek Irakba szállítását, amelyeket egyál­talán nemcsak egyszerű ipar­­vállalatoknál hasznosíthat­tak. Természetesen a meg­­szellőztetést jól időzítették, hiszen a napokban várható egy ENSZ-bizottsági jelen­tés közzététele a témakör­ben, é­ abból valószínűleg úgyis minden kiderül. Szóval a maga módján Washington is nyakig ül a pácban, ám Bagdad újfent feje búbjáig merül el az újabb botrányban. Az iraki mezőgazdasági minisztérium előtt két hétig táborozott egy ENSZ szakértői bizottság, hogy bejusson az épületbe. Biztos információjuk van ugyanis arról, hogy az épü­letben rábukkannak a nuk­leáris programmal kapcsola­tos dokumentumokra, s ki tudja, mi minden kerülne még napvilágra. De egyelő­re nem kerülhet, mert Szad­dám Huszein külön parancs­ban tiltotta meg a belépést a minisztériumba. Az ENSZ-szakértők most úgy döntöttek, hogy elvonul­nak az épület elől, mert a szervezett tüntetések miatt veszélyben érezték magukat. Mi tagadás, két héten át egymást folyamatosan váltva többezres tömeg skandálta a jelszavakat, amelyekkel per­sze nem Washingtont éltet­ték. A patthelyzetből most szinte reménytelen a kiút, hiszen Irak ENSZ-nagykö­vete azt­ is bejelentette, hogy erőszak alkalmazása esetén sem adják ki a követelt ira­tokat. S ez könnyen oda ve­zethet, hogy azokat a bizo­nyos kapukat rakétákkal szaggatják szét. Az eddigi washingtoni hí­resztelések alapján a szakér­tők 50—50 százalékos esélyt adnak az újabb háborúnak, illetve a béke fenntartásá­nak. A legpesszimistábbak szerint viszont elkerülhetet­len Bagdad újabb bombázá­sa, mert a vérzivatarban Amerika számára rendkívül kényes nyomokat is eltüntet­hetnének. Hogy kinek lesz igaza, azt változatlanul nem lehet megjósolni. De az biz­tos, hogy azon a bizonyos iraki csónakon most nem életbiztosítás kormányozni. Igaz, eddig sem volt az. (szerdahelyi) A bagdadi erős ember­­ tárgyal, vagy csak az időt húzza? A Newsweek fotója MINDENÉRT FIZETNI KELL A piacgazdaságban minde­nért fizetni kell, gondolják bizonyára Oroszországban, ahol újabban már az infor­mációkért is kemény dollá­rokat kell leszurkolniuk az újságíróknak. Az ügy újabb fordulatáról adott hírt a Za Rubezsom című orosz kül­politikai hetilap, arról tu­dósítva, hogy a moszkvai külföldi tudósítók társasága beadvánnyal fordult az orosz kormány illetékesé­hez a kérdésben. A dokumentum szerint Oroszországban teljesen el­fogadottá vált, hogy az in­terjúkért, forgatási lehető­ségekért pénzt kérnek az újságíróktól. Nem megvesz­tegetésként, erről szó nincs! Csupán a hivatalt kell kor­szerű eszközökkel, fénymá­solóval, írógépekkel és egye­bekkel ellátni. E cikkeket pedig kemény valutáért le­het beszerezni. Sok nyugati hírügynök­ség, sajtóorgánum azonban nem hajlik meg a kérés előtt, még akkor sem, ha ennek az az ára: nincs in­formáció. Azt azonban, hogy hányan fizetnek, nem le­het megbecsülni. A múlt év őszén az orosz legfőbb ügyész egyik mun­katársa közölte az újság­írókkal, hogy az általa „al­kotó munkának” nevezett tevékenységért a hatóság kemény valutát fogad el. Magyarán, ha információ­hoz szeretnének jutni, fi­zessék meg. Október végé­re, az úriember bevallása szerint már 1350 dollár jött össze, amit a legfőbb ügyé­szi kabinet felszerelésére fordítottak. A FÁK hadseregének hi­vatalos képviselője felaján­lotta az AP tudósítójának, hogy megszervez számára egy látogatást a stratégiai­lag fontos katonai bázison. Nem ingyen, hanem 800 dol­lárért. Azért kell fizetni, mert a parancsnoknak, aki „nincs a sajtóhoz szokva”, a látogatás idejére vissza kell vonnia a stratégiai ra­kéták harci készültségét. Az AP munkatársa nem élt a­­ „jutányos” ajánlattal. A másik pregnáns példát a Komszomolszkaja Pravda közölte. A mexikói televí­zió tudósítónője 300 dollárt­­ fizetett annak a biztonsági­­ tisztnek, aki a KGB főha­diszállásán kalauzolta. A Chicago Tribune mun­­katársa 300 dollárt fizetett a fekete-tengeri flottának , azért, hogy a szevasztopoli főhadiszállásig elfuvaroz­ták, ott aludt és még ellá­tást is kapott. Meglepetés csak akkor érte, amikor to­vábbi 550 dollárt akartak­­ legombolni róla azért, hogy­­ interjút készíthessen a flot­ta főparancsnok-helyettesé­vel. Az újságíró úgy érez-­­ te, azért ez már mégiscsak ■ sok, közölte: nem fizet. Er­­­­re úgy döntöttek, akkor in­gyen is megcsinálhatja az interjút... (d) j * í | f agg sg Csepeli gyorsvasút helyett kéregvasút? Metródöntés a hét elején várható Folyamatos az egyeztetés a három érintett fél: a közle­kedési tárca, a fővárosi ön­­kormányzat és a világkiállí­tási kormánybiztosi hivatal képviselői között a napokban nyilvánosságra került metró­építéssel kapcsolatban. A Népszava értesülése szerint tegnap a kormányálláspont kidolgozása érdekében talál­kozott egymással Siklós Csa­ba közlekedési és hírközlési, valamint Kupa Mihály pénz­ügyminiszter. Ma újabb szak­értői egyeztetés lesz, s vár­hatóan a jövő hét elején hoz­zák nyilvánosságra a döntést , ha egyáltalán addig létre­jön a megállapodás. A főváros számára sürgős a dolog, hiszen már évek óta súlyos gondok vannak Dél- Buda közlekedésével. A Bar­tók Béla út közismert zsú­foltsága mellett a Kelenföldi pályaudvar elavultsága is sok gondot okoz. A villamosok közlekedése miatt rendkívül lassú a forgalom a Szabadság hídon. Meg kellene oldani a Szent Gellért tér problémá­ját is: a kereszteződésben a forgalom olykor feloldhatat­lannak látszó dugókat okoz. Az expóval kapcsolatos dön­tések összehangolása — ál­lítják a fővárosi önkormány­zat szakértői a közös kon­cepció kidolgozását teszi szükségessé. Erre egyébként hajlandó­ság mutatkozik a kormány­ban is, amely viszont a leg­égetőbb feladatok rangsoro­lását szeretné előbb tisztázni. A közlekedési tárca vezetői szerint nemcsak a dél-budai metró megépítése halasztha­tatlan, hanem dönteni kelle­ne a Kelenföldi pályaudvar rekonstrukciójáról és a cse­peli gyorsvasút sorsáról is. Az utóbbi jelenleg olyan te­rületeken halad, amelyeket közvetlenül érintenek a vi­lágkiállítással kapcsolatos beruházások, ezért meg kell szüntetni. Szakértők úgy vélik, hogy a metró megépítésére leg­alább a Kálvin tér és a Mó­ricz Zsigmond körtér között mindenképpen sor kerül. Jó esetben elképzelhető, a budai végállomás a Kosztolányi De­zső téren lesz. Az ennél is hosszabb szakasz megépíté­sét egyszerűen az idő vi­szonylagos rövidsége nem te­szi lehetővé: a fúrópajzs ugyanis naponta csak néhány métert képes haladni. Két ilyen berendezés összeszere­lése és alkalmazása viszont szinte kizárt, hiszen a beru­házás költségeinek jelentős részét így is ez az egyetlen gép viszi el. A Kelenföldi pályaudvar rekonstrukciója egyébként néhány kisebb munkával már megkezdődött. A végle­ges kialakításra azonban az expóig várhatóan nem kerül sor, bár a pályaudvar 1996- ra valószínűleg alkalmas lesz nemzetközi vonatok fogadá­sára és továbbítására. Táv­lati cél, hogy a metró végál­lomása a vasúti csatlakozás­hoz kapcsolódjon majd. Nagyobb az esély viszont a csepeli gyorsvasút megszün­tetése miatt kialakuló hely­zet gyors megoldására. A szakértők úgy vélik, hogy vagy a meghosszabbított pá­lyán közlekedő 2-es villamost, vagy a HÉV-et kell egy kéreg alatti pályára terelni. Szóba jöhet egy, közvetlenül a fel­szín alatt haladó metróvonal kiépítése is. Bármelyik kap­jon is nagyobb támogatást, a beruházást már jóval a világ­­kiállítás megnyitása előtt be kell fejezni. A jelenlegi megbeszélése­ken a legszembetűnőbb véle­­­­ményeltérés a finanszírozás­sal kapcsolatban van. Kor­mányzati körökben úgy vélik, hogy elsősorban nemzetközi hiteleket kell felvenni. A koncesszióba adás csak rész­legesen és csupán néhány részfeladatnál jöhet szóba. A visszafizetésre pedig a kor­mánynak és a fővárosnak együtt kell garanciákat vál­lalnia, megosztva majd ter­mészetesen a terheket is. A főváros elsősorban a kor­mány garanciavállalását sür­geti. (furuer) A LIGA felhívása az érdekképviseletekhez Kezdjen kétoldalú tárgyalá­sokat az Érdekegyeztető Ta­nács munkaadói és munka­­vállalói oldala annak érdeké­ben, hogy megszűnjenek azok a jogértelmezési és jog­gyakorlási bizonytalanságok, amelyek az új Munka Tör­vénykönyve hatálybalépésé­vel vetődnek fel — fogalmaz­za meg felhívásában a LIGA Szakszervezetek ügyvivő tes­tülete. Azért fordulnak a töb­bi szakszervezethez és a mun­káltatói érdek-képviseleti szervezetekhez, hogy tárgya­lásaikkal segítsék az új kol­lektív szerződések megköté­sét. A tárgyalások témájául javasolják a többi között a munkaidőre, munkarendre, készenlétre, rendkívüli mun­kavégzésre vonatkozó szabá­lyokat, a szakszervezeti és üzemi tanácsi jogosítványo­kat. (MTI) 3 NAPRÓL NAPRA Lendvai Vera: Dobra vert tulajdon „Asszonyom, ezen a gyűlésen nem fognak beszélni az emberek, mert félnek, hogy kite­szik őket a szövetkezetből.” „De hiszen a ta­gokat nem tudják csak úgy egyszerűen el­küldeni” — hitetlenkedtem. „Dehogynem, hiszen ezernyi lehetőség akad később rá.” A Háros szövetkezet helyzete elég külön­leges, nemcsak azért, mert kivált a csepeli Duna Tsz-ből — ezzel nincs egyedül. Sőt a Duna szövetkezet csődeljárás alatt van, a Háros pedig létezik. Csakhogy a Háros sem úszta meg az adósságokat, mert az osztozko­dásnál abból is vitt magával 130 milliót. Most aztán egyezkednie kell a bankkal a tör­lesztésről. Ez kemény dió. Megint pénzre lesz szükségük, hogy az önállóságukat meg­tarthassák, így tehát megkezdődik értékeik felélése. Az eladás ötletét a tagok nem vették köny­­nyen a közgyűlésen. Kisemmizettnek érzik magukat így is, hát még akkor, ha el kell ad­niuk a benzinkutat, a kavicsbánya egy ré­szét, és más értékes tulajdont. Nem vált be beszélgetőtársam jóslata: nem mernek majd beszélni az emberek. Mertek, igaz, főleg a nyugdíjasok, akiknek már kevés a veszíteni­valójuk. De féltik a közös vagyont, erről szólt a mondandójuk. Az elnök pedig megpróbál­ta megértetni, hogy nem elkótyavetyélésről van szó, hanem a létükről. Hány és hány ilyen közgyűlés zajlik le mostanában, amikor eljön az az idő, hogy a vezetőség a tagság elé álljon, és jóváhagyást szerezzen ahhoz, hogy eladjanak valamit a vagyonból! Próbálják ezzel a módszerrel is húzni a dolgokat, mert szeretnének továbbra is talpon maradni. Más helyről viszont azt hallom, azért adnak el jószágot, épületet, be­rendezést, hogy bért tudjanak fizetni, éppen a vagyon megtartásához ragaszkodó tagság­nak. Vagy esetleg arra kell a pénz, hogy az aratáshoz szükséges üzemanyagot ki tudják fizetni. A 22-es csapdája: a magukat kisem­mizettnek érzett parasztemberek afölött sza­vaznak, mi maradjon meg, mit üthetnek dob­ra. A parasztember latolgat. Mi a jobb: a bi­zonytalan jövő, vagy a valamennyire is ren­dezett pillanatnyi helyzet? Rendszerint a jó­zan esze szerint dönt, mint azt tette a Há­ros szövetkezetben is, ahol végül is nagy vita után megszavazták az eladást. De hogy mit, mennyiért, arra már senki nem vesztegette a szót. Ki tudja ugyanis, hogy ma minek meny­nyi a forgalmi értéke? Eladhatók-e vagyon­tárgyak olyan áron, amire azt mondhatják, jó vásárt csináltak? Elvégre a vevő is tudja, hogy a szövetkezet szorult helyzetben van, s már maga ez a tény is nyomja lefelé az ára­kat. Ennek a szorult helyzetnek vagyunk egyéb­ként a károsultjai mindannyian akkor is, amikor napjaink esetleges újabb húsügyét kell megélnünk és megfizetnünk. Sertés ugyanis van, ha nem is annyi, mint tavaly, a túltermelés idején, de annyi bőségesen, hogy a fogyasztó megcsappant igényeit ki tudják vele szolgálni. Csakhogy a vágóhidak közül a legtöbb a csőd szélén áll. Ennek legfőbb oka a krónikus pénzhiány, a fizetésképtelenség, és az azt még csak növelő bankkamatmilliók. A termelő pedig ma már csak készpénzért adja oda a sertést, hozamra sem üzemanya­got, sem disznót nem lehet venni. Így aztán a húsfeldolgozók is eladogatnak valamit, vagy újabb kölcsönt szereznek, és abból vesznek pár ezer sertést. Ha nem, hát kény­szerszabadságra küldik munkásaikat, és nem vágnak. Így aztán előfordulhat, hogy a visszaesett fogyasztáshoz sem lesz elég a hús egyes körzetekben. Az agrárágazatnak előbb-utóbb talpra kell állnia. De vajon, ha ilyen mértékben megy tönkre a sok érték, ha a nagyüzemi állattar­tótelepek már régen nem a kívánt színvona­lon működnek,, vajon lesz-e miből helyreál­lítani és újrakezdeni? A Mezőgazdasági Szö­vetkezők és Termelők Országos Szövetsége egyik elemzésében azt mondja, a szövetkeze­tek vagyona nagyon nagy értékű, sokszorosa az adósságaiknak. Ez nagy szerencse, de pil­lanatnyilag nem sokat segít, mert a vagyon nagy része nem mobilizálható. Ami pedig el­adható anélkül, hogy a termelés megsínyle­­né, csak valódi értékének töredékéért kelhet el. Itt vannak a kárpótlási jegyek, amelyeket ügyes emberek 70—75 százalékos áron vesz­nek meg a tulajdonosoktól. Hirdetéseik „mél­­tányosság”-ról szólnak. Aki szorult helyzet­ben van, eladja, de ez még mindig csak az egyes emberek pillanatnyi helyzetén segít. A megszorult szövetkezetek és azok tagsága nem megy semmire, mert bár összességük­ben 30 milliárd forintnyi kárpótlási jeggyel rendelkeznek majd, de — mint ezt a MOSZ többször deklarálta—: „...ezt az igen jelen­tős összeget a jelenlegi igen súlyos diszkri­minatív szabályozás miatt nem használhat­ják fel tartozásaik kiegyenlítésére ...” Ismét visszakanyarodtunk tehát a közgyű­léshez, ahol dönteni kell: a szorult helyzet­ből miként lehet kijutni. Sajnos az anyagi erő­források szétforgácsolása mellett felgyorsul­hat az emberi egzisztenciák felszámolása is. A Vas megyei agrárszakemberek összefogás­ra szólítják fel kollégáikat az ágazat meg­mentése érdekében. Azt írják: „van alterna­tívája ennek a keserves útnak ..., munkát, pénzt kell áldoznunk egy méltányos rend megteremtéséért..., mert közös ellenfelünk, a káosz túlesik minden piaci és méltányos­­sági megfontoláson".

Next