Népszava, 1992. október (120. évfolyam, 232–257. sz.)

1992-10-06 / 236. szám

6 199 2. OKTÓBER 6.. KEDD NÉPSZAVA. Molnár, a morfium Volt idő, amikor Molnár Fe­renc színdarabjait nem könyvből és nem színházból ismertem, hanem Kosztolányi Dezső kritikáiból. (Akkori­ban hivatalosan kevéssé pre­ferálták világsikerű színpa­di szerzőnket, s művei nem­igen jelentek meg a színpa­dokon és a könyvpiacon.) Kosztolányi írásai minden­esetre változatosan vélemé­nyezték a Molnár-darabokat. A bíráló hol lelkesült, hol csalódott. Olykor el volt ra­gadtatva, máskor meg úgy dicsért, mintha a fogát húz­nák. A kortárs — becsülve írókollégája tehetségét és szaktudását — megjósolta az utókor ítéletét is: Molnár „nem bolygatta fel kora nagy kérdéseit, gyógyszert nem adott, csak zsongítószert a görcsre, csitító morfiumot a fájdalomra”. Hanem A testőr kifejezet­ten tetszett Kosztolányinak. Kritikája ünnepet emleget, bohózatba ojtott tragédiáról beszél. A színpadtól elváló drámát ír le, mely megy az élet, az alkotó poézis, a fi­lozófia felé. Mélységeket vél felfedezni a háromfelvoná- sossá pumpált, kellemes, pi­káns vígjátékban, melyben egy színész testőrnek adja ki magát, hogy álruhásan új­ra meghódítsa feleségét, a színésznőt. Kosztolányi a Vígszínház 1910-es előadását látta, Varsányi Irén és Csor- tos Gyula főszereplésével. Nekem a Madách Színház 1992-es bemutatója jutott. A tavasszal kezdődött hír­verés körúti szenzációt ígért Vámos László come back jö­vel, Piros Ildikó, Huszti Pé­ter, Tolnay Klári és Mensá- ros László felléptével. Srnost itt a produkció: Tolnay he­lyett Psota Irénnel dúsítva, Mensáros helyébe Kottái Já­nost léptetve. A Színésznőt — Varsányi Irén, Gombaszögi Frida, Tit­kos Ilona, Ruttkai Éva után — most Piros Ildikó alakít­ja. Csapnivaló színésznőként áll elénk, annyi biztos. Ezen az asszonyon egyfolytában látszik, hogy játszik. Amikor el akarja titkolni az érzéseit, majd’ kiböki velük a sze­münket. Amikor viszont tün­tet az érzelmeivel, akkor azok hamissága a feltűnő. Minden hazugságáról ilerí, hogy ha­zugság. A képmutatást a le­hető legfeltűnőbben Okép) mu­tatja. Titkait kiülteti az ar­cára, gondolatait a félreért- hetetlenség igényével agyon- jelzi. Nem is csendes és sze­líd asszony — mint azt a férje állítja róla —, hanem hisztis és idegesítő. Színészi képességeiről a férjét kellene meggyőznie — hogy elhitesse vele az elhitetendőt —, de ő minket, nézőket akar meg­győzni. S ettől oly átlátható­vá és triviálissá válik, hogy a férjet valójában egy pil­lanatig sem téveszthetné meg. Husztiról természetesen nem feltételezhető, hogy va­laki — történetesen a fele­sége — harminckét éves testőrtisztnek nézi. Nem­csak azért, mert Huszti csöp­pet sem katonás, hanem mert nem tartozik az átvál­tozó típusú színészek közé. Játszhat bármit, ő mindig el­bűvölően husztis. A Színész szerepében éppúgy, mint testőrként. Emlékezetesen Nem történt semmi... Miklósa Erika és Kovács József Nem történt semmi címmel .két estén át operettmuzsika hallható a Madách Színház pódiumáról. Ugyanis az oszt­rák ORF és a német ARD televíziós társaságok közre­működésével óktóber 14-én és 15-én kétszer egyórás fil­met forgatnak a körúti teát­rumban. A szerkesztő-rendező-me- nedzser és producer Kovács József. A német nyelvű elő­adást rögzítő film összekötő szövege a zeneszerző Ábra­hám Pál élétét idézi. A 'lát­ványos esten többek között fellép Kállay Bori, Pándy Piroska, Teremi Beatrix, Bo- zsó József, Keszler Éva, Mik­lósa Erika, Kovács József és Csutka István. Közreműkö­dik a Madách tánckara, ve­zényel Faith Tibor és Jármai Gyula. A filmet bemutatják majd az osztrák, a német és a ma­gyar televízióban. A 007 -es Budapesten Sokáig nem juthatott el hoz­zánk James Bond, az angol titkosszolgálat ügynöke. Nem csoda, a hidegháború légkö­re aligha kedvezett feltűné­sének. Azután az enyhüléssel párhuzamosan megjelent a 'lakásokban, eleinte a videó­feketepiac jóvoltából, majd legálisan, mér a mozikban is. James Bond idén október­ben harmincéves. (Először 1962-ben tűnt fel a mozivász­nakon, a Dr. No című alko­tásban.) Az EMI (itthon az EMi-Quint) születésnapi ajándékként kiadta az összes James Bond-film címadó da­lát. Rendszerint az adott kor­szak sztárjai készítették a felvételéket, Louis Armst- rongtól Tom Joneson át a Duran-Duranig. Így a lemez arra .is jó, hogy végigkísér­jük a popzene változásait ezen időszak alatt. A fővárosban a napokban több helyen feltűnik majd a jól ismert figura, persze csák kartonpapírból. Hiába, mára játék lett a 007-es ügynökből, pedig nem is olyan régen a világ keleti fele rettegett tő­le... Piros Ildikó és Psota Irén Ikládi László felvétele felragyogta! egy szépséges, ellágyuló, meghatott mosolyt, amikor arról értesül, hogy hitelezőjének nem kell a fel­ajánlott színházjegy, ha ő nem játszik az előadásban. S a harmadik felvonás nagy­jelenetében remekel. Koltai alakítása kissé szá­raz, így nem emeli az est (pislákoló) fényét. Psota Ma­májában viceházmesteri vo­nások .tűnnék fel. A színész­nő lehengerlő és/vagy ag­resszív ikomédiázásának csúcspontja, amikor parádé­san eljátszik egy színházi -lát­csővel az operai páholyban. Kemenes Fanny jelmezei elegánsak és gusztusosak. Ho- resnyi Balázs ugyancsak ele­gáns és gusztusos díszleté­ben a szobabelső felülről zárt, így a színpadkép szinte szélesvásznú mozilátványt nyújt. Apropó, láttam én A 'testőrt filmen iis. De arra ugyanúgy nem emlékszem már, mint ahogy a Madách Színház holtbiztosán sikeres előadását -is hamar el fogom felejteni. Stuber Andrea Egy senki százezer Két egyfelvonásos darab be­mutatójára készül a veszpré­mi Petőfi Színház. Buzzati Otthon egyedül és Pirandello Egy senki százezer címmel Pál István rendezi a kama­raműveket. Buzzati drámáját Petényi Ilona adja elő, Pi­randello regényből színpad­ra írt művét pedig Holl Ist­ván. Mindkét darabot Máté Judit fordította. — Miért éppen e két mű­vet választotta? — Az Olaszországban töl­tött évek alatt mindkét szer­zőt közelállónak éreztem. Klaszikusok ma már. Piran­dello regényéből dramatizált változatot írni, tudom, me­részség, remélem, a veszpré­mi színészbarátok nem csa­lódnak. — Nemcsak az olasz iro­dalmat, hanem művészeiket is bemutatja Világsztárok cí­mű sorozatában. Legutóbb Vittorio Gassmant ismerhet­te meg a közönség. Most pe­dig Amerikába készül. — Igen, New Yorkba uta­zom, Anthony Quinnről ké­szítek portréfilmet, amit fel­tehetően már október 18-án láthatnak a TV 2 nézői. V. A. TELE/VIZIOINK Ha jön a kérdezőbiztos Ha valaki megkérdezné tőlem, pesszimista vagyok-e vagy op­timista, a válaszom bizonyára azon múlna, hogy hétfő van-e vagy csütörtök, történt-e velem aznap valami kellemes vagy mélyen a szemembe nézve röhögve becsukta az orrom előtt az ajtót az autóbuszsofőr, peches napom van-e vagy minden sikerül, következésképpen fogalmam sincs, hogyan kerülhet­nék bele a statisztikai átlagba. A napokban felkeresett egy közvélemény-kutató. Kérdé­sei a hulladék elszállításának kukás rendszerétől a televízió­ban látható reklámokig terjedtek, közben kíváncsi volt leg­nagyobb színházi és filmélményeimre, hogy ezek az élmények havonta hány alkalommal ismétlődnek meg, különféle cetli­ket rakott elém, rajtuk mai politikusok neve, s meg kellett mondanom, kit ismerek közülük, kit nem; az is érdekelte, hogy most rögtön melyik pártra szavaznék, mi a véleményem — tömör igen—nem alapon — az összes megjelenő sajtóter­mékről, valamint a Híradó és az Esti egyenleg közötti különb­ségről. Mindehhez azt is ki kellett számítania, hogy a lakás légköbmétere és a család havi jövedelme egy személyre ki­vetítve hogyan néz ki a létminimumhoz képest. Közben történt néhány apróság, amely — véleményem szerint — befolyásolta a kérdőívek őszinteségét. Ahogy a kér­dezőbiztos leroskadt a fotelbe, mindjárt láttam, hosszú gyalog­lás áll mögötte egy ilyen meredek hegyoldalakkal teli budai kerületben. Egy pohár sörrel és kávéval kínáltam. Tekinteté­ben azonnal megjelent a hála és annak kifejezése, hogy csakis intelligens ember lehetek. Ráadásul szó nélkül hagytam, hogy elcsigázott kutyája a szőnyegemen pihenje ki magát, sőt ellenvetés nélkül tűrtem, hogy később szerelmi viszonyba ke­rüljön az enyémmel. így aztán nagy élvezettel tapasztaltam, hogy manipulációs játékom teljes siker. Régi filmcímeket dobtam be, mint például Akinek meg kell halnia, Egy nyáron át táncolt, Kés a vízben stb., s borzasztóan élveztem, hogy a fiatalember úgy néz rám, mint valami archeológiái leletre — egyszerre sajnálkozva: nahát, hol van az már! És bizonyos kisebbrendűségi érzéssel: talán műveltségének fehér foltjai­val kell szembenéznie? Menekülési ösztöne akkor támadt fel, amikor a televízióban nap mint nap látható összes reklám- szöveget szó szerint felmondtam neki. Akkor megkérdezte: tessék mondani, hol van itt a legközelebb olcsó étterem? Ol­csó nincs, közöltem vele, de az egy főre eső létminimumom­ból néhány szendvicsre futja még. Ö azonban pánikszerűen távozni készült, ha a kutyája nem akart volna örökre egy ilyen lepra értelmiségi környezetben maradni. Ennek ellené­re, igaz, már a kapuban, feltette a kérdést: nem akarnék-e közönségként tévészereplő lenni egy vitaműsorban? Azt fe­leltem: de igen, hogyne, boldogan! És mit ad isten, egyik este ülök a tévé előtt, s a Krétakör című műsorban Baíó György ismerős kérdésekkel bombázza a meghívott közönséget. És én nem vagyok jelen! Ez a pasas, mármint a kérdezőbiztos, átvert engem. Nagyon nem voltam elkeseredve, de azt azonnal tudtam: nélkülem nem műsor a műsor. Ha már a Friderikusz-show közönségstábjában mint taps- és füttyszólam nem jöhetek számításba, akkor — elvileg — a másik végletnek kapva kap­nia kellene rajtam. Mi lehet az oka, hogy méltatlannak bi­zonyultam? Amikor a kérdezőbiztosnak akkorát domborítot­tam, amekkorát csak tudtam. Nagy erőfeszítésembe kerül, hogy az esetből ne vonjak le messzemenő politikai következtetéseket. Ennek ellenére — noha, mint látható, komoly okom lett volna rá — nem tün­tettem sem Hankiss Elemér ellen, sem mellette. A Hét múlt vasárnapi műsorát azonban kritikus figyelemmel kísértem: látható-e valami lényeges változás? Örömmel mondhatom: igen. Az egyik riporter gyönyörű debreceni tájszólással be­szélt, a másik pedig mintha gombócot nyelt volna, egy szavát se értettem. Most még korai volna eldönteni, a kettő közül melyik az új koncepció. De továbbra is nézem a televíziót, s majd közölni fogom. Ha jön a kérdezőbiztos. Kovács Júlia Színikritikusok díja Jackson és az influenza Michael Jackson énekes szu­persztár — alig néhány órá­val az előadás kezdete előtt — lemondta isztambuli kon­certjét, mert romániai turné­ján megfázott. A betegség megtámadta a rockcsillag hangszálait is. A világhírű énekes egyéb­ként Isztambulban egy luxus- szállodában szállt meg, ame­lyet rajongói az elmúlt két napban megállás nélkül ost­romoltak. Tegnap délután a FÉSZEK Klubban átadták a színikriti­kusok díját, mellyel az elmúlt évad legjobb teljesítményeit jutalmazták a színibírálók. Húsz kritikus titkos szavaza­tai alapján a következő ered­mény született: A legjobb új magyar drá­mának járó elismerést For- gách András kapta a Vitel- lius című művéért], melyet a Pécsi Harmadik Színház mu­tatott be. A legjobb rendezés díja kétszeresen is Ascher Tamá­sé: Kaposváron A mizantróp és a Kamrában a Katharina Blum elvesztett tisztessége színreviteléért. A legjobb férfialakítás ka­tegóriában Sinkó László nyert elsöprő többséggel a kamara­színházi A színházcsináló címszerepének megformálá­sáért A legjobb női melléksze­replő Lázár Kati lett A kez­det végében (Katona József Színház) és a Katharina Blumban nyújtott alakítá­sáért. A legjobb férfi melléksze­replő díját a szavazatok nagy szóródása miatt nem adták ki. A legjobb díszletet Khell Zsolt tervezte A mizantróp­hoz és a Katharina Blumhoz. A legjobb jelmezekért is­mét Szakács Györgyit jutal­mazták több munkájáért. Különdíjat Kornis Mihály vehetett át, aki a Kamrában adta elő Kertész Imre Jegy­zőkönyv című művét. Pavarotti lóra száll „Nem vagyok anyagias, de ami jár, az jár!” — fákadt ki Luciano Pavarotti, amikor a modenai városi tanács fel­háborítanák nyilvánította 300 ezer dolláros fellépti díját az Októberi koncerten. „Még azt is elvállaltam, hogy részt ve­szek a hangversenyt megelő­ző lovasfelvonuláson, de azt is csak azért, mert régi vá­gyam, hogy Lucio Daliával együtt lépjek fel. De ha már cirkuszi lovat raknak alám, akkor legalább fizessék meg azt a kockázatot, amit nekem és a lónak jelent egyaránt!” Az 57 éves énekes 'előzőleg a londoni Royal Opera House-ban lépett fel a Tos- cában, és Cavaradossi alakí­tásával óriási sikert aratott. A ködös idő miatt az előadás után esőkabátba és gyapjú- sálba burkolózva, törülköző­vel a fején lépett ki az ope­raházból, ahol százak vártak rá és ünnepelték. (Képünk.) A cirkuszi öltözék magya­rázata igen egyszerű: féltet­te a torkát a modenai 'kon­cert előtt, amely már azért is nagyon fontos számára, mert ott született, odavaló, s az ő pénzén épült fel a vá­rosi lóversenypálya, ahol a koncertre már elővételben elkeltek a méregdrága je­gyek. „A zene nem ismer ha­tárokat, s akik e felléptem­ben az anyagiasságot, s nem a művészeti alázatot látják, azok meg sem érdemlik, hogy énekeljek nekik” — így Pa­varotti, akinek azért oda- odadörgölik az orra alá, hogy Monte-Carlóba költö­zött, s az olaszok adóbevéte­lét csökkenti ezzel a kis ál­lampolgársági cserével. Pavarotti egyébként beje­lentette, hogy a modenai hangverseny után szigorú diétába kezd, és két év alatt 30 kilót akar leadni egyre el­viselhetetlenebb testsúlyá­ból. „Megígértem Zeffirelli- nek, aki december 7-én a mi­lánói Scalában Verdi Don Carlosát rendezi, hogy addig­ra legalább tíz kilótól meg­szabadulok. Tudom, ez nem lesz könnyű, de valójában már most is alig eszem; elő­ször délután három órakor csupán egy szelet húst, este pedig egy szelet halat fo­gyasztok, csak salátával.” A népszerű tenorista nem­csak a könnyűzenei műfaj nagyjaival (most éppen Zuc- cheróval közösen készít le­mezalbumot), hanem a fut­ball kiválóságaival is szoros kapcsolatot tart. Az elmúlt kupaforduló után az Italia 1. sportstúdiójában hallhatta őt — körkapcsolásban — a lab- darúgóvilág, amint kijelen­tette: „Amikor a fiúk gólt lő­nek, mindig egy kicsit irigy­kedem, hogy ez nekem nem adatott meg. De nem baj, ők csak lőjék a gólokat, s én, ha csak tehetem, a távolból drukkolok nekik!” Persze ha leadja az ígért harminc kilót, akkor tatán az operaénekesék csapatában még mindig labdába rúg­hat ... Vándor Kálmán

Next

Regisztráció   
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék