Népszava, 1992. október (120. évfolyam, 232–257. sz.)

1992-10-19 / 247. szám

Szeretettel köszöntjük névnapjukon Nándor nevű olvasóinkat. A Nap kél 6 óra 9 perckor, nyugszik 16 óra 49 perckor. Mérsékelt szél 13 fokkal jobbára napos, száraz időre lehet számítani, többnyire mér­sékelt, változó irányú széllel. A hőmérséklet hajnalban mí­nusz 1, plusz 4 fok között, kora délután 8 és 13 fok között alakul. (MTI) A spray-betyárok nem pihennek Két emberéletet követelt az a közúti baleset, amely októ­ber 17-én délután 4 óra után 5 perccel a Szolnok megyei Tószeg külterületén történt. Egy 30 éves tiszajenői lakos személygépkocsijával áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, és ott összeüt­között egy 35 éves tiszaalpári lakos autójával. A baleset következtében még ketten életveszélyesen, egy utas pe­dig súlyosan sérült meg a két halálos áldozat mellett. A balesetet az okozta, hogy a tiszajenői gépkocsivezető nem az útviszonyoknak megfele­lően közlekedteti. A Baranya Megyei Rendőr­főkapitányság nyomozást rendelt el két ismeretlen tet­tes ellen, akik október 17-én hajnali 1.30 óra körül Hosz­­szúhetényben betörtek egy 81 éves nyugdíjas családi házá­ba. Az ágyban fekvő sértettet spray-vel szembe fújták, és a lakásból 160 ezer forintot és arany ékszereket vittek el. Az anyagi kár 290 ezer forint körül van. Nagykőrösön, a Tavasz ut­ca 37. szám alatt szombaton a délelőtti órákban kigyulladt egy családi ház lakószobája, mivel ott az ágyban dohá­nyoztak. A tűz következtében Ormos István olyan erős füstmérgezést szenvedett, hogy meghalt. Budapesten a VIII. kerü­let, Baross utca 111/B szám alatt szombaton a délutáni órákban betörtek a tízemele­tes lakóépület földszintjén kialakított óvodába, majd a helyiséget felgyújtották. Sze­mélyi sérülés nem történt. Nyomozást rendeltek el az ellen a még ismeretlen két férfi ellen, akik a VIII., Ba­ross tér 8. szám alatt lévő Reál udvarban 16-án, körül­belül 17.10 órakor spray-vel szembe fújtak egy 33 éves orosz állampolgárt, és tőle a táskáját, benne 1000 rubellel, 10 USA-dollárral, iratokkal és egyéb tárgyakkal, elvették. Az anyagi kár körülbelül 25 ezer forint. A sértett könnyű sérülést szenvedett. A nyo­mozást megkezdték. A Somogy Megyei Rendőr­főkapitányság nyomozást ren­delt el ismeretlen tettesek (három férfi és két nő) ellen, akik Csurgón, 15-én 20 óra körül bementek egy 69 éves nyugdíjas lakásába, ott a sér­tettet megtámadták, elvettek tőle 400 forintot, a lakásból műszaki cikkeket és két gáz­palackot vittek el, a lakás aj­taját ezután bezárták. A Tolna megyei Bátaszéken lakóházának udvarán 15-én, 15.15 órakor egy 48 éves vál­lalkozó tehergépkocsival to­latás közben elütött egy más­fél éves gyereket, aki a kór­házba szállítás közben meg­halt. A baleset okát vizsgál­ják. (MTI) Nyelvi verseny Sátoraljaújhelyen Kazinczy Ferenc széphalmi sírjának megkoszorúzásával és az ünnepélyes eredmény­­hirdetéssel véget ért vasár­nap Sátoraljaújhelyen az Édes anyanyelvünk orszá­gos nyelvhasználati verseny jubileumi, huszadik döntője. A hagyományosan Kazin­czy és Kossuth szellemében megrendezett döntőn ezúttal közel kétszáz hazai és hatá­rainkon túl élő magyar kö­zépiskolás vett részt, tudásu­kat külön gimnáziumi és szakközépiskolai, illetve szak­munkástanuló kategóriában mérték össze. A háromnapos vetélkedő írásbeli és szóbeli részből állt, s külön versenyt írtak ki a szomszéd országok­ban élő magyar fiatalok szá­mára. A szombati szakmai érté­kelést követő vasárnapi ered­ményhirdetésen a két kategó­riában 10-10 hazai középisko­lás részesült első díjban, míg a külföldiek közül hárman kaptak jutalmat. A verseny huszadik évfordulója alkal­mából kiírt különdíjat Biacsi Dávid szabadkai gimnazistá­nak ítélte oda a zsűri. (MTI) Erotica címmel megjelent az új Madonna-nagylemez, CD és magnókazetta. A Warner Music és az MMC Records megállapodása alapján az ok­tóber 16-i televíziós világ­­premierrel egy időben Ma­gyarországom is kapható. A 14 dalt — a téma miatt — szemérmesebb változatban is elkészítették, a címadó vi­deoklip e héten már látható lesz a tévében. Madonna 1993 nyarán világ körüli tur­nét tervez. Menedzserével már tárgyalások folynak egy esetleges Népstadion-koncert­ről — hallottuk Hegedűs Lászlótól.* Az RMGO szabadtéri bulit tervez a Corvin Áruház előtti parkolóban, december­­ 31-én este. Szikora Róbert egyszer már szeretett volna 1984-ben itt egy tévés koncertet, de a dromedárak nem bírták a hideget. Jegesmedvékkel nem próbálkoznak — mondta —, elég lesz a zene! Bob Dylan 19 ezer néző és számos világsztár társaságá­ban ünnepelte 30 éves pálya­futását, első lemezének meg­jelenését a New York-i Ma­dison Square Gardenben. Dizzy Gillespie amerikai néger dzsessztrombitás — ját­szott Budapesten is — csü­törtökön lesz 75 éves. Leghí­resebb száma a Night in Tu­­nesia. Mátrai Zsuzsa táncdal­­énekesnő régi és új slágerei­ből Látod, ez a szerelem címmel adott ki magnóka­zettát a Kadencia, benne nyereménysorsjeggyel. (selmeczy) Erotikus szenzáció Madonna jövőre a Népstadionban ? A CSEPELI VAS­IPARCIKK KERESKEDELMI ELOSZTÓ TELEP RENDKÍVÜLI AJÁNLATA VISZONTELADÓKNAK Felajánljuk telepünkön rendszeresen tárolt alábbi termékeink eladását KEDVEZŐ FIZETÉSI FELTÉTELEK mellett. Csőféleségek Szögacélok Zártszelvények „T” acélok Betonacélok Betonacélhálók Lemezek laposacélok Huzalok (fekete lágy, horganyzott) Négyzetacélok Aknatetők Koracélok Kovácsolt kapuk Egyéb kohászati termékek. Kovácsolt rácsok stb. Kapcsolatfelvétel: Irrkurrencia Kisszövetkezet Telefon: 276-33-14, 277-34-72. Telefax: 277-67-53. Lottónyeremények A 42. héten öttalálatos szel­vény nem volt. A négyesek­re 83 488, a hármasokra 1 098, a kettesekre 61 forintot fizet­nek. A következő hétre átvitt öttalálatos nettó nyeremény­­összeg: 45 296 970 forint. Az AustriaLotto nyerőszámai A 42. játékhét nyerőszámai: 10, 21, 28, 37, 38, 44, a pót­szám 7-es. A jokerszám: 204517. Földrengés Kolum­biában Nagy erejű földrengés rázta meg szombaton Kolumbia északnyugati részét. A föld­lökés a Richter-skála szerint 6,6-es fokozatú volt, amelyet több mint egy tucat utóren­gés követett. A földmozgás­nak az első adatok szerint nem voltak halálos áldozatai, de körülbelül húszan megse­besültek, s jelentős anyagi kár keletkezett (több mint kétezer-ötszáz ember maradt hajlék nélkül). A természeti csapás a hír­­ügynökségi jelentések szerint leginkább a panamai határ közelében lévő Murindo vá­rosát sújtotta. Utazik a Bábszínház Vendégjátékra készül a Bu­dapest Bábszínház. A környe­ző országok magyarlakta köz­ségeibe szervezett, jótékony célú előadások között első­ként Erdély kistelepülésein játszanak. Petőfi Sándor Já­nos vitéz című elbeszélő köl­teményének bábváltozatát október végén mutatják be. Sport A kerékpáros-szakfelügyelő, Sipos János lelkiismerete tiszta Előny a sztráj­kólóknál Szomorú napjához érkezett a magyar kerékpársport, hiszen a legrégebbi szakemberek sem emlékeztek hasonlóra. Arra, hogy sztrájkot hirde­tett volna a magyar felnőtt­­mezőnyből bárki is. Most vi­szont ez történt meg, s ennek következtében a Pilisvörös­­vár—Dobogókő közötti távra kiírt országos hegyi bajnok­ság mindenképpen félolda­lasra sikeredett. A felnőttek versenye pedig egyenlő volt a csőddel, hiszen az elismer­ten legjobb 12 magyar felnőtt közül egyedül Molnár Péter indult a sztrájktörők között. De menjünk sorjában. Va­sárnap délelőtt már másfél órával a 11-re kiírt felnőtt­rajt előtt méhkasra hasonlí­tott a rajthely. Lázas tárgya­lások a sztrájkolók között, pusmogás a másik oldalon. A korábbi szekszárdi szövetségi kapitány, Schneider Konrád szerint biztos lenne más meg­oldás is, a csepeli Gyapjas András nem nyilatkozott, a legfőbb sztrájktörő, a Szolno­ki Cukorgyár versenyzőinek edzője, Haris Károly pedig finoman odébb küldött. „ Nem szívesen mondok bármit is, mert mindent az FTC-Stollwerck kerékpáros­szakosztályának igazgatója, Schillerwein István nyakába akarnak várni — így Illés Bálint, a zöld-fehérek egyik edzője. — Egy biztos: Sipos János minimális szakmai gyakorlattal rendelkezik, s ennek ellenére mindent egye­dül ő akar meghatározni a magyar kerékpársportban. Somogyi Miklós, az elmúlt tíz év talán legeredménye­sebb versenyzője immár a KSI edzőjeként éli meg a saj­nálatos eseményeket. — Mivel nagyon szeretnék a szakmai munkára koncent­rálni, ezért nem írtam alá a nyílt levelet. Az viszont igaz, hogy Sípossal a legtöbben nem akarnak dolgozni, s ez így nem mehet tovább. Közben az alsóbb korosz­tályok elrajtoltak, az igazán érdekelt felnőttek pedig a rajtra vártak. Hordozható mikrofon is került, amelyen E­isenkrammer Károly, a sztrájkolók szellemi vezére szólt eltökélt és ingadozó tár­saihoz. — A kerékpáros-társadalom összefog! Hangsúlyozni aka­rom, hogy ez nem az én ak­cióm, hanem általában a ver­senyzőké. A hivatalos rajt után levesszük a rajtszámo­kat, s külön versenyt rende­zünk — mondta többek kö­zött. Aztán eljött a nagy pilla­nat, rajthoz szólították az in­dulókat. Nagy csönd után elő­regurult a nyilvánosan meg­fenyített szolnokiak közül há­rom versenyző, majd a csen­des rajt után edzői noszoga­tásra, tologatásra többen szemmel láthatóan kedvetle­nül, komótosan az „élboly” után kerekeztek. Andristyák Gábor például kimondottan az atyai parancsnok, Andris­tyák János felszólításának engedelmeskedve gurult a „mezőny” után. A minőség viszont kitartott, s jó tíz perc­cel később arra az elhatáro­zásra jutott, hogy egy boly­ban felkerekeznek Dobogókő­re, ezzel is demonstrálva a közös akaratot. — Kettészakadt a mezőny, minden fenyegetés ellenére a nagyobbik, minőségileg sok­kal jobb részt nem tudták visszaparancsolni — nyug­tázta örömmel, már felfelé pedálozva, az autó mellett haladó Eisenkrammer Ká­roly. — Bár a Csepelben Gyapjas András is megfe­nyegette a versenyzőket, hogy holnaptól nem lesz állásuk, két legjobbjukat, Vida Ri­­chárdot és Hirt Józsefet ez sem térítette vissza, míg a harmadik csepeli, Kiss Péter inkább nem jött el. Felnőtt szinten mindössze két szak­edző dolgozik, a többiek pe­dig sokkal könnyebben be­foghatók a szövetség szeke­rébe. Egyébként arról, hogy mára negyvenre zsugorodott a magyar kerékpársport él­mezőnye, remélem, nem az én sztrájkfelhívásom te­het ... Odafenn, amint beérkezett a sztrájkoló­­boly, megkezdő­dött az eredményhirdetési ceremónia; a szolnoki Heu­­schmiedt László tiszteletére még a Szózatot is bejátszot­­ták! Sipos János ezután nyi­latkozott az újságíróknak. — Örülök, hogy a sport nyert, tudom, hogy sokan a fejemet követelik, bár ne­kem tiszta a lelkiismeretem: sem az újságírókat, sem má­sokat nem próbáltam bánta­ni. Még hosszú perceken át ömlött a szó Sípos úrból, mi­közben nyilvánvaló támoga­tói, Andristyák és Gyapjas urak gúnyos megjegyzéseik­kel az újságírókat becsmérel­ték. Szavaik idézése helyett sokkal inkább idekívánkozik annak a szolnokinak a rövid véleménye, aki inkább az ál­­lástalanságot vállalja, mint­sem hogy elinduljon. — Ezúton is szeretném megköszönni a Szolnoki Cu­korgyár vezérigazgatójának, Veres János úrnak, hogy tá­­mogatja a kerékpársportot. Jóhiszeműségéhez nem fér kétség, ezért is tudták őt a szövetségiek rávenni a szol­noki versenyzők újságon ke­resztüli megzsarolására. Pe­dig a szolnoki pénz is job­ban kamatozna, ha a jelen­leginél sokkal jobb szövetsé­gi vezetés állna a sportág élén — mondta többek kö­zött az idei évben három fel­nőtt országos bajnoki címet szerzett Szabó Lajos. Szavai mindenképpen el­gondolkodtatóak. Kiállása pe­dig az adott helyzetben egy­értelműen dicséretes. Jochn Károly A bojkott szervezője, Eisen­­krammer Károly elégedett lehet A hivatalos rajtnál még csak hárman voltak a sztrájktörők. Hát­térben az ellenzékiek Hegedűs Gábor felvételei NÉPSZAVA Főszerkesztő: DR. DEÁK ANDRÁS Kiadja a TRADE UNION KIADÓ KFT. Felelős kiadó: PYBER KÁLMÁN ügyvezető igazgató Szerkesztőség és kiadó: Budapest VII., Rákóczi út 54. Telefon: 122-4810 Telefax: 122-2415 Telex: 22-4105 Hirdetési osztály: Telefon: 122-2224 Telefon/fax: 122-0835 Levélcím: 1964 Budapest, Pf.: 32. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzle­teiben, a hírlapkézbesítőknél és a Hírlap-előfizetési és Lapellátási Iro­dánál (Helir), Budapest XIII., Lehel utca 10/A, 1990, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a Helir 219-98636-02102799 pénzforgal­mi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 280,— Ft, negyedévre 840,— Ft, fél évre 1680,­­Ft, egy évre 3360,— Ft. Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: DR. CSÖNDES ZOLTÁN vezérigazgató Index: 25 005 ISSN 0133-1701 Budapest ISSN 0237-3785 Vidék 1­16 Mai agym­unkát szerkesztette: SZÁLÁT ANTAL Olvasószerkesztő: SZIGETI PIROSKA Tervezőszerkesztő: SZEGŐ ANNA

Next