Népszava, 1992. október (120. évfolyam, 232–257. sz.)
1992-10-24 / 251. szám
NÉPSZAVA 1992. OKTÓBER 24., SZOMBAT Tiltó román körlevél Az „Erdély” szó hivatalosan nem létezik Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti. A román külügyminisztérium 28/3096 számú körlevelében, amelyet először az érdekelt erdélyi megyék prefektúráiba juttatott el, utasítást adott arra, hogy a jövőben hivatalos jellegű anyagokban — közleményekben, diplomáciai levelezésben — az Erdély (románul Transilvania, illetve Ardeal) szót ne használják, s az e kifejezést tartalmazó anyagokat küldjék vissza a feladónak. Ugyancsak a körlevél tartalmazza azt a — Ceausescuidőszakban alkalmazott gyakorlathoz hasonló — megkötést, hogy a közigazgatási intézmények személyzete külföldi hivatalos személyekkel csak külügyminisztériumi engedéllyel tarthat kapcsolatot. Az október 9-i keltezésű körlevélről a romániai sajtóban egyedül hírt adó Romániai Magyar Szó pénteki számában ismerteti azt a „pontosítást”, amelyet a külügyminisztérium körlevele alapján a magyar többségű Kovászna megye prefektúrája küldött szét a helyi hatóságoknak október 15-én. „Mindazokban a kérdésekben, amelyek érintkezést igényelnek Önök és a Magyar Köztársaság vagy más államok hatóságai között, a továbbiakban kérniük kell Románia külügyminisztériumának jóváhagyását, mivel hatáskörénél fogva — az érvényben lévő törvény és szabályozások értelmében — ez a szerv hivatott összehangolni az ország egész külpolitikai tevékenységét. A minisztérium igényli egyszersmind, hogy a Romániával fenntartott külkapcsolatokhoz kötődő tevékenységeket, ideértve a magyar kormány hivatalos személyeinek mindennemű látogatásait is, kizárólag a minisztérium közvetítésével rendezzék le. A jövőt illetően, abban az esetben, ha a román félhez intézett magyar hivatalos dokumentumok „ERDÉLY”-re mint területi-közigazgatási egységre vonatkozó utalásokat tartalmaznak, a dokumentumokat vissza kell küldeni a feladó(k)nak, és figyelemre sem kell méltatni őket. A körlevél leszögezi, hogy a nevezett útmutatások általános jellegűek, vonatkoznak tehát bármely más ország hatósági képviselőivel fennálló érintkezésre, s hogy megfelelnek az e területen alkalmazott nemzetközi gyakorlatnak. Kérjük, hogy tevékenységükben tartsák szem előtt a fentieket, és tájékoztassák a prefektusi hivatalt vagy közvetlenül a Külügyminisztériumot az érdeklődésre számot tartó vonatkozásokról.” A Romániai Magyar Szó a külügyminisztérium lépésével kapcsolatban rámutat: miközben a honvédelmi, a művelődési tárca és több más központi intézmény tanújelét adja arra irányuló politikai akaratának, hogy előmozdítsa a román—magyar megbékélést, a két szomszédos országhoz méltó kapcsolatrendszer kiépítését, a román külpolitika irányítói „vajmi keveset tesznek ezen a téren", s amikor némi előrehaladás történik, mindig jön a „hideg zuhany” — mint ezúttal is. Traian Chebeleu, a román külügyminisztérium szóvivője a Romániai Magyar Szó külpolitikai rovatvezetőjének, Székely Lászlónak kérdéseire válaszolva elmondta, hogy az „Erdély” szó használatának kiiktatását elrendelő körlevelet elsősorban az „érdekelt” erdélyi megyékbe küldték el, „az intézkedés azonban általános jellegű, és folyamatban van a körlevelek továbbítása más megyékbe is”. A lap által pénteken ismertetett megjegyzésekben a szóvivő kijelentette: „Nem arról van szó, hogy a köznapi beszélgetésben nem lehet használni az Erdély kifejezést (még szép, jegyzi meg Sz. L.), hanem hivatalos anyagokról, főleg olyan szövegösszefüggésben, amikor az »Erdély« kifejezéssel Romániát helyettesítik.” Chebeleu kifejtette, hogy a külügyminisztériumot nemrég annak módja zavarta, ahogyan Sepsey Tamás államtitkár, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke Nagyváradon, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Csíkszeredán és Székelyudvarhelyen tett látogatását ismertették a sajtóban, mint „erdélyi” utat. (Maga Sepsey Tamás annak idején úgy határozta meg útját, hogy „Romániában több erdélyi városba” látogatott el — A tud.) A külügyminisztérium körlevele, amelyről eddig a román közvélemény nem tudott, alighanem a román sajtó és politikai világ számára is sajátos meglepetés lesz, hiszen Erdély, mint Románia egyik történelmi tájegysége, akárcsak Moldova vagy Munténia, mindennapos és kikerülhetetlen fogalom a közgondolkodásban és a politikában egyaránt. Orosz—kínai fegyver Miért, Oroszország korszerű katonai technológiát ad el Kínának, közölték a napokban meg nem nevezett amerikai kormánytisztségviselők a The New York Times című amerikai napilapban. A washingtoni illetékeseket aggasztja, hogy Moszkva rakétákat, harci repülőgépeket, harckocsikat, nukleáris technológiát szállít egykori ellenfelének. Sőt, mi több, olyan technológiát is átadott, amellyel uránt lehet finomítani atomerőművekben történő felhasználáshoz. A szakértők aggódnak, mert felmerül a veszélye annak, hogy Peking azért vásárol ezekből az orosz eszközökből, hogy így megszerezze a gyártási technológiát, és idővel odahaza is gyártsa ezeket. Azután pedig a harci eszközöket továbbadná a harmadik világnak. Galovicz Jánost, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának szakértőjét először arról kérdeztük, milyen volumenűek lehetnek ezek a fegyverüzletek. A szakértő emlékeztetett arra, hogy részletekről egyáltalán nem szólnak a híradások. Egyes források szerint ellene többek között föld—föld rakétákról, harckocsikról, S— 300-as föld—levegő rakétákról (amelyek az amerikai Patriothoz hasonlóan repülőgépek és rakéták lelövésére használhatóak), rakétahajtóművekről és rakétavezérlő technológiákról van szó. A becslésekben kisebb mennyiség szerepel. Az ügylet lényege inkább az, hogy Kína a legkorszerűbb haditechnikai eszközökhöz jusson. — A fegyvervásárlás célja elsősorban a kínai hadsereg korszerűsítése — mondta Galovicz János, utalva arra, hogy a Kínai KP most véget ért kongresszusa is hasonló szellemű határozatot hozott. Az sem mellékes, hogy a kínai vezérkari főnök a hadsereg radikális korszerűsítésének szükségességéről beszélt. Valószínű, hogy Kína az új beszerzésekkel saját hadiiparát is fejleszteni akarja — vélekedett a szakértő. Az elmúlt két-három évben ugyan visszaesett a kínai fegyverexport, most viszont növekvő tendenciát mutat. Főképp a Közel-Kelet, Irán és Kuvait érdeklődik. Ami Oroszorszá g INFORMÁCIÓ ját illeti, a hadiipari komplexumnak komoly érdeke fűződik a fegyverexport növeléséhez. Galovicz János megjegyezte : míg korábban az ilyen jellegű tevékenységet a volt Szovjetunióban titkosan kezelték, ma már a hadiipari exportőrök nyíltan propagálják kínálatukat, összefügg ez azzal is, hogy Oroszországnak szüksége van kemény valutára, és így bárkinek hajlandó exportálni, aki készpénzzel fizet. De a szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy sem Oroszország, sem Kína nem vonhatja ki magát teljes mértékben a nemzetközi ellenőrzés és előírás alól. Az ázsiai térségen belül Kína erősíteni szeretné pozícióit. Főképp a délkelet-ázsiai térségben akarja ellensúlyozni az egyre erősödő japán katonai jelenlétet — mondta a szakértő annak magyarázatául, hogy miért tartja olyan szükségesnek Kína a hadsereg korszerűsítését. Miután Oroszország ebben a térségben visszaszorul, Kína megpróbálja helyét elfoglalni — mondta a katonai szakértő. (bécsi) Visegrádi országok—EK* Óhajok a minicsúcs előtt A visegrádi országok brüszszeli nagykövetei csütörtökön közös sajtóértekezleten nyilvánosságra hozták annak a memorandumnak a szövegét, amelyet a három ország képviselői szeptember közepén adtak át az Európai Közösség illetékeseinek, s amely a jövő heti londoni EK a visegrádi „minicsúcs” egyik központi témájának ígérkezik. A Magyar Köztársaság követségén megtartott sajtóbeszélgetésen Granasztói György nagykövet mellett csehszlovák és lengyel kollégái, Karel Lukas és Jan Kulakowski tájékoztattak a három ország Európai Közösség felé megfogalmazott igényeiről és törekvéseiről. A közös memorandumot kormányaik nevében szeptember 11-én adták át a nagykövetek Frans Andriessennek, az EK bizottsága külkapcsolatokért felelős alelnökének, és azonos szövegű emlékiratot adtak a visegrádi hármak londoni diplomatái is az Európai Közösség miniszteri tanácsában e félévben soros brit elnökségnek is. A dokumentum egyértelműen leszögezi a három ország majdani csatlakozási szándékát az Európai Közösséghez, ismerteti az ezzel kapcsolatban eddig tett politikai és gazdasági erőfeszítéseiket, és szorgalmazzák, hogy már a tagság felé vivő úton is mélyüljenek az EK-visegrádi kapcsolatok. Az elmúlt évben több mint 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a kelet-európai országok EK- piacokra irányuló exportja, a közösségi relációjú behozatal pedig ezen országokban 30 százalékkal haladta meg az 1990-es szintet. (MTI) Menekültszűrés Az EK többféle menekültkategóriától meg akarja vonni a politikai menedékjog kérésének lehetőségét — jelentette a brit BBC rádió, meg nem nevezett közös piaci forrásokra hivatkozva. Polgárháborúk áldozatai például nem számíthatnak majd menedékjogra. A szigorításokat egyelőre egy munkaokmány tartalmazza, amelyet a közös piaci belügyminiszterek a jugoszláviai háború miatt rendeltek meg. A lehetséges intézkedéseket valószínűleg az EK decemberi edinburghi csúcsértekezletén vitatják meg. A munkaokmányban lévő javaslatok egyike a hír szerint úgy szól, hogy nem kaphatnak menekültstátust a polgárháborúk elől menekülők. Ilyenformán a jugoszláviai polgárháború áldozataitól megtagadják majd a menekültstátust az EK-országokban. (MTI) . A munkanélküliség lavinaként zúdulhat a gazdaságra, s annak jól működő részére is növekvő veszélyt jelenthet — állítják a téma jó ismerői. Az állástalanok tömegeinek jövedelemkiesése törvényszerűen fogyasztásuk jelentős mértékű visszaeséséhez vezet, s ennek hatása egy bizonyos mennyiségen felül már érzékelhetően szűkíti az ország belső piacát. Az értékesítési lehetőségek elvesztése újabb termelőket hozhat kritikus helyzetbe: nem tudják kihasználni a kapacitásaikat, létszámleépítésekre kényszerülnek, s az így utcára kerültek révén még tovább csökken a piaci kereslet. Egy kritikus tömegen felül a folyamat könynyen öngerjesztővé válhat, egyre mélyülő válságba sodorva a gazdaságot. Ha pedig ez a veszély fennáll, abból az is következik, hogy a nagyarányú munkanélküliség távolról sem csupán a közvetlenül érintettek — és családjuk — magánügye, hanem olyan betegség, amelynek leküzdésében a társadalom egészének van feladata és felelőssége is. Mára már elhallgattak azok a próféták, akik még pár esztendeje is, a pártállami teljes foglalkoztatás önámító időszakában egyenesen kívánatosnak mondtak némi munkanélküliséget, mert ugye akkor az emberek nemcsak féltenék, hanem jobban meg is becsülnék a munkahelyüket, nem lenne annyi baj a munkafegyelemmel. Lehet, hogy azért is csöndesek mostanában, mert óhajuk túlontúl jól teljesült: a szocializmus eme vívmányát a piacgazdaság első szele — igaz, ebbe a világrendszer összeomlása is besegített — úgy elfújta, mint valami pihét. És ma már igencsak demagógnak kellene lennie annak, aki arról akarja meggyőzni a világot, hogy munka nélkül minálunk főleg azok vannak, akik dolgozni amúgy sem akarnak. Hát persze hogy akadnak az állás nélkül tengődők között ilyenek is. Sőt valószínű, hogy az első felmondóleveleket leginkább azok kapták, akiknek nem igazán volt szívügyük a munka, akik lusták és hanyagok voltak. De hogy ebben az országban félmilliónál többen, pláne milliónyian lennének léha munkakerülők, azt senki sem gondolhatja komolyan. És napjainkra már a munkanélküliek szakmai, képzettségbeli szintjét tekintve is meglehetősen széles a paletta: az iskolázatlanokon kívül megtalálhatjuk közöttük a legmagasabb végzettségű diplomás szakembereket is. Bármely lépcsőfokon, a segédmunkástól a műszerészen át a mérnökig, szép számmal megtalálhatók azok, akik számára — talán nemcsak a soványka járadék miatt — nem elfogadható életforma a munkanélküliség. Akik nem várják tétlenül, hogy majd csak megoldódik a sorsuk, és számukra állások teremnek, hanem felismerték, hogy ennek érdekében sorstársaikkal össze kell fogniuk, és közösen tenniük is kell valamit. Nem a véletlenre, a szerencsére bízva, hanem céltudatosan, mi több, szakszerűen. Hogy miként lettek — balsorsuk folytán — közülük nem is kevesen az állásnélküliek problémáinak orvoslásában már-már profi szakértők, az megérdemelne egy külön elemzést. De tény, hogy napjainkban már önszerveződéssel létrejött egyesületek egész sora kész segíteni a bajbajutottakon. S a jelek szerint nem is eredménytelenül. Tevékenységük kiterjed az ország valamennyi válságkörzetére. Lassan másfél éve lesz, hogy — Debrecen székhellyel — létrejött a Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Országos Szövetsége, amely jelenleg 65 fővárosi és vidéki egyesület tevékenységét fogja össze, és körülbelül 60 ezer tagja van. Ez persze a munkanélküliek 10 százalékánál is kevesebb, de ezek a szervezetek nemcsak bejegyzett tagjaiknak nyújtanak segítő kezet. Hanem mindenkinek. Azoknak is, akiknek már nincs állásuk, és azoknak is, akiknek még van, de bizonytalan. Együtt könnyebb — hirdeti például a budapesti szövetség röpcédulája. És kínál jogi, valamint érdekképviseletet, munkajogi és pszichológiai tanácsadást, állásmenedzselést, tréningek és tanfolyamok szervezését. Vállalja a szak- és átképzési lehetőségek megismertetését, de még vállalkozásszervezéshez is ad hasznos tudnivalókat. Persze jogos a kérdés, vajon miért ezeknek az egyesületeknek kell mindezt fölvállalniuk? Hol az állam, vagy éppen, hol vannak a szakszervezetek? Nos, a munkanélküliek szervezeteinek önkéntesei úgy vélik, nekik az állam és a szakszervezetek mellett is bőven marad terepük és feladatuk is. Klubjaik révén emberközelibb kapcsolatba tudnak kerülni a rászorulókkal, mint a munkaügyi központok túlterhelt hivatalai, vagy a leginkább a munkahelyek kapuin belül működő szakszervezetek. Különben sem igaz, hogy a munkanélküliek felkarolásában valamiféle vetélkedés, konkurenciaharc lenne az állam, a szakszervezetek és ezen egyesületek között. Éppen ellenkezőleg: kölcsönösen kiegészítik egymás erőfeszítéseit. Együttműködés alakult ki az egyesületek és a Munkaügyi Minisztérium között, de együtt dolgoznak más tárcákkal és az országos, illetve megyei munkaügyi központokkal is. A szakszervezeti föderációk közül is megállapodtak már az MSZOSZ-szel, az autonómokkal és a Szolidaritással, és talán már a közeljövőben egy asztalhoz ülhetnek a többiekkel is. Szóval, nem mások elől próbálják elszedni a babérokat, ha ebben a témában egyáltalán lehet babérokról beszélni. Inkább talán a mindennapok apróbb, de az érintettek számára létfontosságú sikereinek lehet örülni. Annak, hogy létrejöttük óta már körülbelül 100 ezer embernek tudtak valamilyen formában segíteni. Debrecenben például naponta 40-60 embernek ajánlanak konkrét munkahelyet, de volt olyan nap, amikor 360 embert sikerült álláshoz juttatniuk. Amihez persze arra is szükség van, hogy a helyi munkaügyi központoktól rendszeresen megkapott munkahely-kínálati listán túlmenően napi kapcsolatban legyenek a vállalkozók, munkaadók százaival, országos méretekben ezreivel is. És a legnagyobb elismerés, amikor egy-egy munkaadó visszatér, ismét általuk ajánlott emberekkel töltene be különféle posztokat. Ez egyben a felelősségüket is mutatja: azokon tudnak segíteni, akiken lehet. Akik valóban dolgozni akarnak. Mert az ő számukra érvényes az egyesületek jelmondata: együtt könnyebb. Az egyre súlyosabb foglalkoztatási gondok enyhítésére valóban csak társadalmi méretű összefogással létezik hatásos orvosság. Ami nem jelenti azt, hogy az állami gazdaságpolitika és foglalkoztatáspolitika felelősségét átvállalhatná bárki is. NAPRÓL NAPRA Franek Tibor Manka nélkül maradt próféták Orbán Viktor szerint Nem érdemes megbuktatni a kormányt Elkészült a Fidesz gazdaságpolitikai programja, melynek alaptételei: a gazdaság depolitizálása, államtalanítása, a hosszú távú gazdálkodás és a biztonság megteremtése — hangzott el csütörtökön este Székesfehérváron azon a nagygyűlésen, mely záróakkordja volt a Fidesz kéthetes vidéki körútjának. Mint Orbán Viktor frakcióvezető hangsúlyozta: ez a programsorozat nem a választási kampány része. Azért került rá sor, mert a fiatal demokraták úgy gondolják: eltelt két év és ki kell állniuk a választók elé, hiszen nekik is van felelősségük abban, ami ez alatt az országban történt, illetve nem történt. Másrészt pedig a Fidesz e körúttal is oszlatni akarta azt a tévhitet, hogy a párt csak a 23 parlamenti képviselő halmaza, mely mögött nem áll második-harmadik vonal és szakemberek gárdája. Orbán találkozóinak tapasztalatait összegezve kijelentette: az ország a középvezetők szintjén nagyon jól áll, őket különösebb kritika nem érheti, nem fogékonyak a különböző ideológiai áramlatokra, a bolsizásra, a zsidózásra. Így — mondta Orbán Viktor — az MDF „nagy testű” alelnökének kísérlete arra vonatkozóan, hogy új ideológiai irányt mutasson, megbukott. Egyébként a Fidesz frakcióvezetőjének az állandó „bolsizásról” az jut eszébe, hogy annak idején Rákosira azt mondták: 9 millió fasisztával építi a kommunizmust, most pedig Antall József, a jelek szerint, 9 millió kommunistával építi a piacgazdaságot. A kormány tevékenységéről szólva Orbán kiemelte: legnagyobb hibája, hogy elvesztegetett két évet és még valószínűleg másfelet is el fog. Ez pedig azért nagy baj, szögezte le a politikus, mert így a következő kormányzat, ha valóban felelősségteljesen gondolkodik, kénytelen lesz rövid távon igen kedvezőtlen gazdasági intézkedéseket foganatosítani. Orbán szerint egyébként a jelenlegi kormányzatnak azért nincsen átfogó gazdaságpolitikai programja, mert nincs elég politikai ereje ahhoz, hogy azt megvalósíthatná. Példaként a ’93-as költségvetést említette Orbán Viktor, melynek irányelveit a kormányzó párti parlamenti képviselők nem voltak hajlandóak megszavazni, inkább csendesen kiszivárogtak a teremből. A kormány megbuktatásával kapcsolatban a fideszes politikus elmondta: ennek több lenne a kára, mint a haszna. Ugyanis — mint mondta —, ezt a kormányt ma alkotmányos eszközökkel megbuktatni nem lehet. Az utcán pedig nem érdemes, mert így nemcsak az Antallkormány bukna meg, hanem az azt követő kormányok is. Orbán Viktor szerint tehát igen nagy felelősség ma az utcára vinni az embereket. A Fidesz frakcióvezetője — mint mondta —, két olyan okot tud elképzelni, amiért mégis meg kellene buktatni a kormányt, akár az utcán is. Ha erőszakos eszközökkel próbálná meg felszámolni a demokratikus intézményeket, vagy ha a kormányzat konfliktuskereső külpolitikát folytatna. Ma azonban egyik veszély sem áll fenn — szögezte le végül Orbán Viktor. D. D.