Népszava, 1992. december (120. évfolyam, 283–307. sz.)

1992-12-15 / 295. szám

NÉPSZAVA 199­2. DECEMBER 15., KEDD A hallgatás­i beleegyezés? Álvita után üzembe helyezik a csillebérci reaktort A hét végén megkezdték a csillebérci atomreaktor üzem­be helyezését. A Népszavában korábban azt nyilatkozta a műszaki engedélyezést végző szakember, hogy a lakosság ellenállása megtorpedózhatja a döntést, ha nyomós érveket tudnak felhozni a nukleáris létesítmény ellen. Az ominó­zus lakossági fórum megvolt, csak éppen az érdekeltek hiá­nyoztak. Dr. Riskó Tibor pro­fesszor, aki évek óta válaszo­kat keres kérdéseire a biz­tonsági problémákkal kapcso­latban, lapunknak tegnap azt nyilatkozta: a terem 90 szá­zalékát az atomreaktor bein­dításában érdekelt szakembe­rek töltötték meg. A látható­an kifárasztásra játszó hosszú előadások csak éppen arra nem adtak választ, hogy ké­szült-e környezetvédelmi ha­tástanulmány a beruházás kapcsán, felmérték-e a koc­kázatot, s gazdaságilag meny­nyire nevezhető majd rentá­bilisnak­ a veszélyes üzem működése. — 1959-ben úgy döntöttek a reaktor megépítéséről, hogy nem kérdezték az embereket — mondja Riskó Tibor. — 1986-ban úgy határoztak a lebontásról, illetve a 20 MW-os reaktor felépítéséről, hogy az érintett lakosság nem is tudott róla. Most, a bein­dítás kapcsán meghívták ugyan a környéken élőket, de hiányoztak azok a szakértők, akik a másik oldalt képvise­lik. A zöldek meg sem jelen­tek. Az önkormányzat pedig már eleve úgy állt hozzá a kérdéshez, hogy nincs mit tenni, a véleményét úgysem kérdezik. Nem kizárt, hogy lehet biztonságban élni egy 20 MW-os atomreaktor szomszédságában a főváros zöldövezetében. Mindenesetre gya­nús, hogy az angolok ebben a reaktorban vé­geztetik majd azt a bérmunkát, amit saját ha­zájukban környezetvédelmi aggályok miatt nem lehet. Ami igazán elbizonytalanítja az embert a reaktorral kapcsolatban: anélkül ju­tott el a döntésig ez a beruházás, hogy valós érdekütközés zajlott volna. Zöldmozgalom gya­korlatilag nem létezik nukleáris ügyekben, az önkormányzat pedig — mind a kerületi, mind a fővárosi — asszisztál, ahelyett, hogy a kü­lönböző érdekviszonyokat feltárná, és szorgal­mazná az ütköztetést. „Csont nélkül” átmehet­ne manapság akár egy újabb Bős—Nagymaros Mini nyelvoktató készülékekkel fogja segíteni a látás- és mozgás­­sérült, ámde tehetséges tanulók nyelvi felkészítését a Philips Ke­reskedelmi Kft. E gyerekek számára a nyelvtanulás, ha lehet, még fontosabb, mint egészséges társaiknak. Az angol és német hang­anyag önálló tanulásra és csoportos oktatásra is alkalmas. A sé­rült gyermekek intézményei - országos diákotthoni háttérrel - jól ki tudják majd használni. Az átadási ünnepségre tegnap délelőtt került sor a kultuszminisztériumban, ahol az érdekelt iskolák igaz­gatóin kívül néhány tanuló ki is próbálhatta a készüléket Tapolcsányi Éva felvétele Hibaelhárítás Szombati számunkban meg­írtuk, hogy a Kelenföldi Hő­erőmű üzemzavara miatt volt adásszünet csütörtökön este a televízióban néhány percen keresztül. Az MTI-től átvett hírbe hiba csúszott, mert a hőerőmű vétlen az áramki­maradásért — állítják a meg­gyanúsítottak. Az Antenna Hungáriánál, a közlemény kibocsátójánál viszont mos­sák kezeiket. Ők a budapesti tévéadó vezetőjétől kapták a hírt. A hírlánc utolsó állomá­sánál végre kiderül: félreér­tésről van szó. Az adó való­ban a hőerőműtől kapja az áramot, de a Fővárosi Elekt­romos Művek közvetítésével. A tévéadó vezetője azt hitte, hogy egy cégről van szó, ezért hibáztatta a hőerőmű­vet az Elmű helyett. (n. a.) ,­­Rk. ÉPÍTKEZŐK ^DU0 FIGYELEM! R—DUÓ Kft. a budapesti telephelyén történő kiszolgálással az alábbi, rendkívül kedvező árakon kínálja az E—7 jelű vb. gerendáit: E7-24 935Ft -30 1150Ft -36 1460Ft -42 1690Ft -48 1890Ft -54 2120Ft -60 2290Ft -66 2350Ft FENTI ÁRAINK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK! Viszonteladóknak a vásárolt tétel nagyságától függően a fenti árakból árengedményt biztosítunk! Az alábbi címen és telefonszámon állunk vásárlóink szíves rendelkezésére: R—DUÓ Kft. budapesti telephelye RÉV—METRÓ telephelyén­, Budapest, Dombóvári út 43/A. Telefon: 161-0410, 230-as mellék. Telefax: 161-0689 ! SZERKESZTI flff ■ .1 ■ 1 TÜTrilTIHiT POSTACÍM AZ OLVASÓ OCjIjÜIII JL JCjIWI. 1964 Hosszan tartó taps... Már megszoktam, hogy a ko­rombeli öregek és a nálam is vénebb aggastyánok háborús­dit, akasztósdit játszogatnak, bizonyítva gyermekkoruk visszatértét. Megpróbálom ér­teni őket, de inkább szégyen­érzet fog el, amiért nem ve­szik észre, hogy őket éppúgy igyekeznek felhasználni, mint teszik egyesek a mai tizenévesek nemzeti apró­dokká nevelése terén. A Pofosz megrendezte kongresszusát. Meghívtak rá több személyt a kormány tagjai közül, sőt a legna­gyobb kormányzó párt vezér­alakjait. A Pofosz hitet tett a kormány mellett. Ezt óriási taps fogadta, vagyis megtap­solták saját magukat. Aztán a Rákosi-korszakra emlékeztető taps fogadta az MDF egyik alelnökét. Ez még nem elítélendő, hiszen abban az időben együtt tap­soltunk Rákosi apánknak mai poroszosok, mai idős honatyák, akik akkor kisdo­bosok, úttörők vagy ifjú kommunisták és nem kom­munisták voltunk. Igen ám, de utána volt egy 1956-os forradalom és sza­badságharc (mások szerint ellenforradalom). Utána ke­mény megtorlás és jutalma­zás következett. A nehéz börtönéveket megéltekből, az igazi politikai foglyokból és a magukról azt állítókból alakultak az ’56-os szövetsé­gek és a Pofosz. Akik a megtorlások korát túlélni akarták, azok közül kerültek ki a múzeumi, le­véltári, vendéglátóipari fő­igazgatók, az ügyvédek, az egyetemi tanszékvezetők, a szövetkezeti elnökök, a ma­gas kormány- és irodalmi ki­tüntettek. Jogosan jár hát azoknak a taps, akik a pártállami kor­szakban egészen jól éltek akkor is, amikor a mai tapso­sók börtönökben, majd sza­badulás után segédmunká­sokként nyomorban éltek. Az akkori életszínvonal-kü­lönbség a többség tekinteté­ben most sem változott. Azt sem igen értem, miért tapsolnak azért a volt politi­kai foglyok, hogy törvényben rögzítsék: 1956 és 1963 között hazánkban háború volt. Hi­szen ezzel megszűnik eddigi politikai fogolyi „státusuk”, és illegálissá válik szövetsé­gük. Mert akkor az 1956—63 kö­zötti időt a történelem majd a Magyar Hétéves Háború néven veszi „lajstromba”. Akkor az összes rács mögött lévő honfitársunk hadifo­golynak fog minősülni. Mi pedig, akik az országot körülvevő szögesdrót-keríté­­sen belül maradtunk és nyo­morékká dolgoztuk magun­kat, leszünk a munkaszolgá­latosok. Ilyen egyszerű az egész. Nem kérek ezen történel­mi megállapításomért tapsot idős honfitársaimtól, hiszen én nem vagyok kormánypár­ti, sőt a jelenlegi kormány egyre jobban kezdi megsze­rettetni velem a közvetlenül előtte működő kormányt. (Mert az még működött.) Mező Sándor Salgótarján (Vég) kiárusít­ás Balás István MDF-es képvi­selő interpellációt nyújtott be Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez a Miskolci Ven­déglátó Vállalat üzemegysé­geinek privatizáció címén va­ló kiárusítása miatt. A privatizációs miniszter válasza olyan szánalmas volt, hogy még az egyébként pa­rancsszóra szavazgató koalí­ciós szavazógép is kénytelen volt elutasítani és az ügyet kivizsgálás végett a gazdasá­gi bizottsághoz utalni. Az állampolgárokban jog­gal merül fel a kérdés, vajon a kormányhoz közel álló sze­rencselovagok hány esetben fosztogatták a közvagyont és jutottak busás haszonhoz milliók elszegényedése árán. A miniszter úrnak igazán kár volt a világ másik végére, Mexikóba utaznia a privati­záció „tanulmányozására”, itt­hon is lehetett (kellett) volna. Mint hírlik, a világkiállítás megrendezésére sincs elég vállalkozó, így sokkal na­gyobb állami támogatásra lesz szükség, ha mindenáron meg akarják valósítani. Lehet, hogy még eljön az az idő, amikor „igazságtétel” címén a jelenlegi vezetést fog­ják felelősségre vonni az or­szág vagyonának bűnös elkó­tyavetyélése miatt? Jó lenne, ha azok, akik ma — az adófi­zetők felhatalmazása nélkül — milliárdos veszteségeket okoznak az országnak meg­gondolatlan intézkedéseikkel, erre is gondolnának. Toll Iván Pécs Svájc is bűnbe esett Nocsak­, mit olvasok a Nép­szavában? 100 000 munkanél­küli Svájcban! Minket meg itt etetnek, hogy azért a mun­kanélküliség nálunk, mert a Kádár-rendszer eladósodott, sok „vattaembert” foglalkoz­tattak a gyárak. Meg hát a pártállam összeomlása „ter­melte ki” a magyar munka­­nélküliséget. De Svájcban nem volt sem sztálini diktatúra, sem Ká­dár-rendszer. A két világhá­ború alatt a béke szigete volt (s a „banktitok” országa). S mit prognosztizál a McKinsey gazdasági tanácsadó szolgá­lat 2000-re? 400 000 állásta­lan svájci állampolgárt. Pedig hát ez a Svájc ne­künk fogalom volt, most meg a dunántúlnyi országban százezren vannak az „utcán”. Istenem, nekünk is akkor kell „európáznunk”, amikor a hí­res Svájc itt tart? Szép re­mények. Pedig hogy belénk táplálták: a piacgazdaság a megváltó. Hát sok sikert, Európa, sok sikert, Svájc, de már látjuk, hogy a Lajtán túl sem kol­bászból fonják a kerítést. Mécs László Esztergom Lépjenek fel ellenük! A legmesszebbmenőkig egyet­értek a Robbanások című glossza írójával. Én is felhá­borítónak tartom a petárdá­­zást, mivel értelmetlen szóra­kozás és baleset­, valamint tűzveszélyes. Lenne megoldás: büntessék meg a petárdázókat, és azokat, akik árusítják a petárdákat! Két haszon származna ebből. Egyrészt visszafognák a dur­­rogtatókat, másrészt az ál­lamkassza gyarapodna. 1-422-186 Ezen a közvetlen telefonszámon várjuk olvasóink közér­dekű kérdéseit, észrevételeit, javaslataik Telefonos olva­sószolgálatunk hétköznapokon — szombat kivételével — reggel 9-től délután 4 óráig áll olvasóink rendelkezésére közvetlenül, délután 4-től reggel 9 óráig üzenetrögzítővel. Egyben kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy a Szerintembe szánt leveleikre ne várjanak választ. A magyarázat: olyan bőséggel árasztanak el bennünket írásaikkal (amelynek különben őszintén örülünk), hogy azok többségének köz­lése — nem színvonalbeli, hanem terjedelmi okokból — nem áll módunkban, és válaszunkban sem hivatkozhat­nánk másra. Sajnos azonban, akiknek in­tézkedniük kellene, azok nem foglalkoznak ezzel a problé­mával. A petárdázók 90 szá­zaléka pedig — véleményem szerint — nem olvas újságot, vagy ha olvas is, az ilyennek nem használ a szép szó. Tóth Pálné Budapest A tisztességes­ emberek fel vannak háborodva azért, mert hét végén, de újabban hétköznap — sokszor éjszaka — is robbannak a petárdák. Miért kell ezt tűrni már de­cember elejétől egy hónapon át? Azért, hogy néhány pe­tárdakészítő vagy -árus hasz­na nagyobb legyen? Kérjük, hívják fel az ille­tékesek figyelmét az embe­rek hangulatára és arra, hogy összehangolt intézkedésekkel tiltsák be a petárdák árusítá­sát, büntessék meg azt is, aki árusít és azt is, aki robbant­­gat. M. László Újpalota lajra a régi sláger A rendszerváltozás utáni Ma­gyarország lakosságának többsége régen tapasztalt sú­lyos és egyre rosszabbodó kö­rülmények között él. Az 1990-es tavaszi választásokat megelőző zajos és gyakran íz­léstelen kampány során fele­lőtlen ígéretek tömegével hó­dították el a választópolgárok nagy részét, akik most teljes joggal érzik magukat becsap­va és durván félrevezetve. Jelenleg oly korban élünk, amikor ismét aktuálisak, per­sze más tartalommal és hang­súllyal, az 1944-es háborús esztendő híres-hírhedt sláge­rének szavai: „... Ki tudja, mi vár ránk, ki tudja, holnap mire ébredünk?” A munkás, a tsz-tag és az alkalmazott arra ébredhet, hogy holnap munkanélküli lesz; hogy nem képes a csa­lád elemi szükségleteit kielé­gíteni, a drasztikusan meg­emelt rezsiköltségeket fizetni. Mindnyájan arra ébredünk, hogy holnap ismét drágulnak az alapvető élelmezési és egyéb költségek, mivel a kor­mányzati optimizmus ellené­re tovább mélyül a válság és tombol az infláció. Arra éb­redünk, hogy teljesen kiáru­sítják ezt a szerencsétlen or­szágot anélkül, hogy a lakos­ságot, a munkavállalókat megkérdeznék. Így válik hazánk a nyugati tőke olcsó játékszerévé, kitű­nő profitszerző vadászmező­vé, gyakorlatilag a teljes gaz­dasági és politikai függés és kiszolgáltatottság megalázó állapotába kerülve. Arra ébredünk, hogy a pél­dátlanul romló közbiztonság miatt hovatovább már nem merünk az utcára menni egyedül, főleg sötétben, hogy a munkás már nem tudja megfizetni az általa épített és sok esetben szakszervezeti tagdíjakból létesített (tehát a tulajdonát is képező) üdülők „kedvezményes” beutalóját. Arra ébredünk, hogy mi­közben kórházakat kell be­zárni pénzhiány miatt, vagyis a gyógyítás, az emberélet má­sodrangúvá válik, jut ötven­millió szoborpark létesítésére, ahová a barbár kezek által még le nem döntött munkás­­mozgalmi és egyéb szobrokat helyezik, közöttük a második világháborús antifasiszta nemzeti ellenállás mártírjai­nak emlékműveit. Ugyanakkor sok-sok milli­árdot fordítanak a várhatóan deficites világkiállításra, va­lamint a képviselők és kor­mánytagok irritálóan magas fizetésére. Arra ébredünk, hogy álta­lánossá válik a létbizonyta­lanság, tovább súlyosbodnak a megélhetési gondok, és még tömegesebb lesz az elszegé­nyedés, miközben egy szűk réteg mesés gazdagságban és csodálatos jólétben éli vilá­gát. Állítólag ez az út vezet Eu­rópába ... Nemes József Orosháza Minden rendben... Nézem a tévében a parlamen­ti közvetítést, a miniszterel­nök napirend előtti felszóla­lását, az azt követő kormány­­párti ovációt, s közben a ka­mera ráközelít Surján úrra és munkatársára, Pusztai Er­zsébetre, aki nem tud mit kezdeni féktelen jókedvével. Egész testében remeg a ka­cagástól, illetve már nem is kacag, hanem visítva nevet, nyilván azon, hogy a nagyfő­nök milyen talpraesetten ki­vágta magát. Így csak a gondtalan, boldog ember tud nevetni, akinek otthon és a munkahelyén is minden rend­ben van. Igaz is, hiszen a tárcánál is minden a legnagyobb rend­ben van... A nyugdíjasok a sokszor beígért 13. havi kará­csonyi pénz helyett elvehetik a szegények karácsonyfája alól a nekik külön megren­delt, eredeti magyar natúr kivitelű koldusbotot, amit sok mindenre fel lehet majd használni. (Az olvasó fantá­ziájára bízom, hogy mire.) Persze, a munkanélküliek is elvehetik a sajátjukat... Csak azt tudnám, hogy a jelen körülmények között ki találta ki ezt az irritáló és porig alázó elnevezést: Nép­jóléti Minisztérium? Hajdú Károly Budapest Mihez képest? Az egyik újságban láttam egy képet, amelyen nagy darab, testes férfi a buszon megszólít egy nyápicot: — Uram, ön is éhségsztrájkol? A nyápic visszakérdez: — Mihez képest? Ez jutott eszembe arról, hogy egyes újságcikkek ör­vendetes eredménynek tartják a tervezett forgalmiadó­kulcs 6 százalékra történő mérséklését. Megírják, hogy így hány milliárd forinttal több marad a lakosság zse­bében. A „mihez képestre” azonban nagyon egyoldalú a válasz. Nemrég elindultam otthonról hatezer forinttal, hogy az állam egyik elvonó határozatának eleget tegyek. Út­közben, mialatt gondolataimba mélyedve arra a követ­keztetésre jutottam, hogy az összlakosságtól nem lehet az összjövedelménél többet elvonni, ismeretlen egyén elvonta a pénzt a zsebemből. Hivatalos helyen az ügyet be sem jelentettem, mert tudom, hogy ott gépkocsik elszállításával, adóztatásuk ellenőrzésével és mindenféle büntetés szorgos kiszabá­sával vannak elfoglalva. A botot pedig, amellyel üthe­tem az elvonást eszközlő nyomát, magam is be tudom szerezni. Eredetileg 8 ezer forintot akartam magammal vinni. El nem tudom dönteni, hogy most mihez képest ítéljem meg az esetet. A megmaradt kétezerhez, vagy a nem államilag elvont hatezerhez képest. Aki tudja, írja meg: Határ a csillagos ég jeligére. Erdélyi Kornis Mihály Budapest 9

Next