Népszava, 1992. december (120. évfolyam, 283–307. sz.)
1992-12-15 / 295. szám
NÉPSZAVA 1992. DECEMBER 15., KEDD A hallgatási beleegyezés? Álvita után üzembe helyezik a csillebérci reaktort A hét végén megkezdték a csillebérci atomreaktor üzembe helyezését. A Népszavában korábban azt nyilatkozta a műszaki engedélyezést végző szakember, hogy a lakosság ellenállása megtorpedózhatja a döntést, ha nyomós érveket tudnak felhozni a nukleáris létesítmény ellen. Az ominózus lakossági fórum megvolt, csak éppen az érdekeltek hiányoztak. Dr. Riskó Tibor professzor, aki évek óta válaszokat keres kérdéseire a biztonsági problémákkal kapcsolatban, lapunknak tegnap azt nyilatkozta: a terem 90 százalékát az atomreaktor beindításában érdekelt szakemberek töltötték meg. A láthatóan kifárasztásra játszó hosszú előadások csak éppen arra nem adtak választ, hogy készült-e környezetvédelmi hatástanulmány a beruházás kapcsán, felmérték-e a kockázatot, s gazdaságilag menynyire nevezhető majd rentábilisnak a veszélyes üzem működése. — 1959-ben úgy döntöttek a reaktor megépítéséről, hogy nem kérdezték az embereket — mondja Riskó Tibor. — 1986-ban úgy határoztak a lebontásról, illetve a 20 MW-os reaktor felépítéséről, hogy az érintett lakosság nem is tudott róla. Most, a beindítás kapcsán meghívták ugyan a környéken élőket, de hiányoztak azok a szakértők, akik a másik oldalt képviselik. A zöldek meg sem jelentek. Az önkormányzat pedig már eleve úgy állt hozzá a kérdéshez, hogy nincs mit tenni, a véleményét úgysem kérdezik. Nem kizárt, hogy lehet biztonságban élni egy 20 MW-os atomreaktor szomszédságában a főváros zöldövezetében. Mindenesetre gyanús, hogy az angolok ebben a reaktorban végeztetik majd azt a bérmunkát, amit saját hazájukban környezetvédelmi aggályok miatt nem lehet. Ami igazán elbizonytalanítja az embert a reaktorral kapcsolatban: anélkül jutott el a döntésig ez a beruházás, hogy valós érdekütközés zajlott volna. Zöldmozgalom gyakorlatilag nem létezik nukleáris ügyekben, az önkormányzat pedig — mind a kerületi, mind a fővárosi — asszisztál, ahelyett, hogy a különböző érdekviszonyokat feltárná, és szorgalmazná az ütköztetést. „Csont nélkül” átmehetne manapság akár egy újabb Bős—Nagymaros Mini nyelvoktató készülékekkel fogja segíteni a látás- és mozgássérült, ámde tehetséges tanulók nyelvi felkészítését a Philips Kereskedelmi Kft. E gyerekek számára a nyelvtanulás, ha lehet, még fontosabb, mint egészséges társaiknak. Az angol és német hanganyag önálló tanulásra és csoportos oktatásra is alkalmas. A sérült gyermekek intézményei - országos diákotthoni háttérrel - jól ki tudják majd használni. Az átadási ünnepségre tegnap délelőtt került sor a kultuszminisztériumban, ahol az érdekelt iskolák igazgatóin kívül néhány tanuló ki is próbálhatta a készüléket Tapolcsányi Éva felvétele Hibaelhárítás Szombati számunkban megírtuk, hogy a Kelenföldi Hőerőmű üzemzavara miatt volt adásszünet csütörtökön este a televízióban néhány percen keresztül. Az MTI-től átvett hírbe hiba csúszott, mert a hőerőmű vétlen az áramkimaradásért — állítják a meggyanúsítottak. Az Antenna Hungáriánál, a közlemény kibocsátójánál viszont mossák kezeiket. Ők a budapesti tévéadó vezetőjétől kapták a hírt. A hírlánc utolsó állomásánál végre kiderül: félreértésről van szó. Az adó valóban a hőerőműtől kapja az áramot, de a Fővárosi Elektromos Művek közvetítésével. A tévéadó vezetője azt hitte, hogy egy cégről van szó, ezért hibáztatta a hőerőművet az Elmű helyett. (n. a.) ,Rk. ÉPÍTKEZŐK ^DU0 FIGYELEM! R—DUÓ Kft. a budapesti telephelyén történő kiszolgálással az alábbi, rendkívül kedvező árakon kínálja az E—7 jelű vb. gerendáit: E7-24 935Ft -30 1150Ft -36 1460Ft -42 1690Ft -48 1890Ft -54 2120Ft -60 2290Ft -66 2350Ft FENTI ÁRAINK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK! Viszonteladóknak a vásárolt tétel nagyságától függően a fenti árakból árengedményt biztosítunk! Az alábbi címen és telefonszámon állunk vásárlóink szíves rendelkezésére: R—DUÓ Kft. budapesti telephelye RÉV—METRÓ telephelyén, Budapest, Dombóvári út 43/A. Telefon: 161-0410, 230-as mellék. Telefax: 161-0689 ! SZERKESZTI flff ■ .1 ■ 1 TÜTrilTIHiT POSTACÍM AZ OLVASÓ OCjIjÜIII JL JCjIWI. 1964 Hosszan tartó taps... Már megszoktam, hogy a korombeli öregek és a nálam is vénebb aggastyánok háborúsdit, akasztósdit játszogatnak, bizonyítva gyermekkoruk visszatértét. Megpróbálom érteni őket, de inkább szégyenérzet fog el, amiért nem veszik észre, hogy őket éppúgy igyekeznek felhasználni, mint teszik egyesek a mai tizenévesek nemzeti apródokká nevelése terén. A Pofosz megrendezte kongresszusát. Meghívtak rá több személyt a kormány tagjai közül, sőt a legnagyobb kormányzó párt vezéralakjait. A Pofosz hitet tett a kormány mellett. Ezt óriási taps fogadta, vagyis megtapsolták saját magukat. Aztán a Rákosi-korszakra emlékeztető taps fogadta az MDF egyik alelnökét. Ez még nem elítélendő, hiszen abban az időben együtt tapsoltunk Rákosi apánknak mai poroszosok, mai idős honatyák, akik akkor kisdobosok, úttörők vagy ifjú kommunisták és nem kommunisták voltunk. Igen ám, de utána volt egy 1956-os forradalom és szabadságharc (mások szerint ellenforradalom). Utána kemény megtorlás és jutalmazás következett. A nehéz börtönéveket megéltekből, az igazi politikai foglyokból és a magukról azt állítókból alakultak az ’56-os szövetségek és a Pofosz. Akik a megtorlások korát túlélni akarták, azok közül kerültek ki a múzeumi, levéltári, vendéglátóipari főigazgatók, az ügyvédek, az egyetemi tanszékvezetők, a szövetkezeti elnökök, a magas kormány- és irodalmi kitüntettek. Jogosan jár hát azoknak a taps, akik a pártállami korszakban egészen jól éltek akkor is, amikor a mai tapsosók börtönökben, majd szabadulás után segédmunkásokként nyomorban éltek. Az akkori életszínvonal-különbség a többség tekintetében most sem változott. Azt sem igen értem, miért tapsolnak azért a volt politikai foglyok, hogy törvényben rögzítsék: 1956 és 1963 között hazánkban háború volt. Hiszen ezzel megszűnik eddigi politikai fogolyi „státusuk”, és illegálissá válik szövetségük. Mert akkor az 1956—63 közötti időt a történelem majd a Magyar Hétéves Háború néven veszi „lajstromba”. Akkor az összes rács mögött lévő honfitársunk hadifogolynak fog minősülni. Mi pedig, akik az országot körülvevő szögesdrót-kerítésen belül maradtunk és nyomorékká dolgoztuk magunkat, leszünk a munkaszolgálatosok. Ilyen egyszerű az egész. Nem kérek ezen történelmi megállapításomért tapsot idős honfitársaimtól, hiszen én nem vagyok kormánypárti, sőt a jelenlegi kormány egyre jobban kezdi megszerettetni velem a közvetlenül előtte működő kormányt. (Mert az még működött.) Mező Sándor Salgótarján (Vég) kiárusítás Balás István MDF-es képviselő interpellációt nyújtott be Szabó Tamás tárca nélküli miniszterhez a Miskolci Vendéglátó Vállalat üzemegységeinek privatizáció címén való kiárusítása miatt. A privatizációs miniszter válasza olyan szánalmas volt, hogy még az egyébként parancsszóra szavazgató koalíciós szavazógép is kénytelen volt elutasítani és az ügyet kivizsgálás végett a gazdasági bizottsághoz utalni. Az állampolgárokban joggal merül fel a kérdés, vajon a kormányhoz közel álló szerencselovagok hány esetben fosztogatták a közvagyont és jutottak busás haszonhoz milliók elszegényedése árán. A miniszter úrnak igazán kár volt a világ másik végére, Mexikóba utaznia a privatizáció „tanulmányozására”, itthon is lehetett (kellett) volna. Mint hírlik, a világkiállítás megrendezésére sincs elég vállalkozó, így sokkal nagyobb állami támogatásra lesz szükség, ha mindenáron meg akarják valósítani. Lehet, hogy még eljön az az idő, amikor „igazságtétel” címén a jelenlegi vezetést fogják felelősségre vonni az ország vagyonának bűnös elkótyavetyélése miatt? Jó lenne, ha azok, akik ma — az adófizetők felhatalmazása nélkül — milliárdos veszteségeket okoznak az országnak meggondolatlan intézkedéseikkel, erre is gondolnának. Toll Iván Pécs Svájc is bűnbe esett Nocsak, mit olvasok a Népszavában? 100 000 munkanélküli Svájcban! Minket meg itt etetnek, hogy azért a munkanélküliség nálunk, mert a Kádár-rendszer eladósodott, sok „vattaembert” foglalkoztattak a gyárak. Meg hát a pártállam összeomlása „termelte ki” a magyar munkanélküliséget. De Svájcban nem volt sem sztálini diktatúra, sem Kádár-rendszer. A két világháború alatt a béke szigete volt (s a „banktitok” országa). S mit prognosztizál a McKinsey gazdasági tanácsadó szolgálat 2000-re? 400 000 állástalan svájci állampolgárt. Pedig hát ez a Svájc nekünk fogalom volt, most meg a dunántúlnyi országban százezren vannak az „utcán”. Istenem, nekünk is akkor kell „európáznunk”, amikor a híres Svájc itt tart? Szép remények. Pedig hogy belénk táplálták: a piacgazdaság a megváltó. Hát sok sikert, Európa, sok sikert, Svájc, de már látjuk, hogy a Lajtán túl sem kolbászból fonják a kerítést. Mécs László Esztergom Lépjenek fel ellenük! A legmesszebbmenőkig egyetértek a Robbanások című glossza írójával. Én is felháborítónak tartom a petárdázást, mivel értelmetlen szórakozás és baleset, valamint tűzveszélyes. Lenne megoldás: büntessék meg a petárdázókat, és azokat, akik árusítják a petárdákat! Két haszon származna ebből. Egyrészt visszafognák a durrogtatókat, másrészt az államkassza gyarapodna. 1-422-186 Ezen a közvetlen telefonszámon várjuk olvasóink közérdekű kérdéseit, észrevételeit, javaslataik Telefonos olvasószolgálatunk hétköznapokon — szombat kivételével — reggel 9-től délután 4 óráig áll olvasóink rendelkezésére közvetlenül, délután 4-től reggel 9 óráig üzenetrögzítővel. Egyben kérjük tisztelt olvasóinkat, hogy a Szerintembe szánt leveleikre ne várjanak választ. A magyarázat: olyan bőséggel árasztanak el bennünket írásaikkal (amelynek különben őszintén örülünk), hogy azok többségének közlése — nem színvonalbeli, hanem terjedelmi okokból — nem áll módunkban, és válaszunkban sem hivatkozhatnánk másra. Sajnos azonban, akiknek intézkedniük kellene, azok nem foglalkoznak ezzel a problémával. A petárdázók 90 százaléka pedig — véleményem szerint — nem olvas újságot, vagy ha olvas is, az ilyennek nem használ a szép szó. Tóth Pálné Budapest A tisztességes emberek fel vannak háborodva azért, mert hét végén, de újabban hétköznap — sokszor éjszaka — is robbannak a petárdák. Miért kell ezt tűrni már december elejétől egy hónapon át? Azért, hogy néhány petárdakészítő vagy -árus haszna nagyobb legyen? Kérjük, hívják fel az illetékesek figyelmét az emberek hangulatára és arra, hogy összehangolt intézkedésekkel tiltsák be a petárdák árusítását, büntessék meg azt is, aki árusít és azt is, aki robbantgat. M. László Újpalota lajra a régi sláger A rendszerváltozás utáni Magyarország lakosságának többsége régen tapasztalt súlyos és egyre rosszabbodó körülmények között él. Az 1990-es tavaszi választásokat megelőző zajos és gyakran ízléstelen kampány során felelőtlen ígéretek tömegével hódították el a választópolgárok nagy részét, akik most teljes joggal érzik magukat becsapva és durván félrevezetve. Jelenleg oly korban élünk, amikor ismét aktuálisak, persze más tartalommal és hangsúllyal, az 1944-es háborús esztendő híres-hírhedt slágerének szavai: „... Ki tudja, mi vár ránk, ki tudja, holnap mire ébredünk?” A munkás, a tsz-tag és az alkalmazott arra ébredhet, hogy holnap munkanélküli lesz; hogy nem képes a család elemi szükségleteit kielégíteni, a drasztikusan megemelt rezsiköltségeket fizetni. Mindnyájan arra ébredünk, hogy holnap ismét drágulnak az alapvető élelmezési és egyéb költségek, mivel a kormányzati optimizmus ellenére tovább mélyül a válság és tombol az infláció. Arra ébredünk, hogy teljesen kiárusítják ezt a szerencsétlen országot anélkül, hogy a lakosságot, a munkavállalókat megkérdeznék. Így válik hazánk a nyugati tőke olcsó játékszerévé, kitűnő profitszerző vadászmezővé, gyakorlatilag a teljes gazdasági és politikai függés és kiszolgáltatottság megalázó állapotába kerülve. Arra ébredünk, hogy a példátlanul romló közbiztonság miatt hovatovább már nem merünk az utcára menni egyedül, főleg sötétben, hogy a munkás már nem tudja megfizetni az általa épített és sok esetben szakszervezeti tagdíjakból létesített (tehát a tulajdonát is képező) üdülők „kedvezményes” beutalóját. Arra ébredünk, hogy miközben kórházakat kell bezárni pénzhiány miatt, vagyis a gyógyítás, az emberélet másodrangúvá válik, jut ötvenmillió szoborpark létesítésére, ahová a barbár kezek által még le nem döntött munkásmozgalmi és egyéb szobrokat helyezik, közöttük a második világháborús antifasiszta nemzeti ellenállás mártírjainak emlékműveit. Ugyanakkor sok-sok milliárdot fordítanak a várhatóan deficites világkiállításra, valamint a képviselők és kormánytagok irritálóan magas fizetésére. Arra ébredünk, hogy általánossá válik a létbizonytalanság, tovább súlyosbodnak a megélhetési gondok, és még tömegesebb lesz az elszegényedés, miközben egy szűk réteg mesés gazdagságban és csodálatos jólétben éli világát. Állítólag ez az út vezet Európába ... Nemes József Orosháza Minden rendben... Nézem a tévében a parlamenti közvetítést, a miniszterelnök napirend előtti felszólalását, az azt követő kormánypárti ovációt, s közben a kamera ráközelít Surján úrra és munkatársára, Pusztai Erzsébetre, aki nem tud mit kezdeni féktelen jókedvével. Egész testében remeg a kacagástól, illetve már nem is kacag, hanem visítva nevet, nyilván azon, hogy a nagyfőnök milyen talpraesetten kivágta magát. Így csak a gondtalan, boldog ember tud nevetni, akinek otthon és a munkahelyén is minden rendben van. Igaz is, hiszen a tárcánál is minden a legnagyobb rendben van... A nyugdíjasok a sokszor beígért 13. havi karácsonyi pénz helyett elvehetik a szegények karácsonyfája alól a nekik külön megrendelt, eredeti magyar natúr kivitelű koldusbotot, amit sok mindenre fel lehet majd használni. (Az olvasó fantáziájára bízom, hogy mire.) Persze, a munkanélküliek is elvehetik a sajátjukat... Csak azt tudnám, hogy a jelen körülmények között ki találta ki ezt az irritáló és porig alázó elnevezést: Népjóléti Minisztérium? Hajdú Károly Budapest Mihez képest? Az egyik újságban láttam egy képet, amelyen nagy darab, testes férfi a buszon megszólít egy nyápicot: — Uram, ön is éhségsztrájkol? A nyápic visszakérdez: — Mihez képest? Ez jutott eszembe arról, hogy egyes újságcikkek örvendetes eredménynek tartják a tervezett forgalmiadókulcs 6 százalékra történő mérséklését. Megírják, hogy így hány milliárd forinttal több marad a lakosság zsebében. A „mihez képestre” azonban nagyon egyoldalú a válasz. Nemrég elindultam otthonról hatezer forinttal, hogy az állam egyik elvonó határozatának eleget tegyek. Útközben, mialatt gondolataimba mélyedve arra a következtetésre jutottam, hogy az összlakosságtól nem lehet az összjövedelménél többet elvonni, ismeretlen egyén elvonta a pénzt a zsebemből. Hivatalos helyen az ügyet be sem jelentettem, mert tudom, hogy ott gépkocsik elszállításával, adóztatásuk ellenőrzésével és mindenféle büntetés szorgos kiszabásával vannak elfoglalva. A botot pedig, amellyel üthetem az elvonást eszközlő nyomát, magam is be tudom szerezni. Eredetileg 8 ezer forintot akartam magammal vinni. El nem tudom dönteni, hogy most mihez képest ítéljem meg az esetet. A megmaradt kétezerhez, vagy a nem államilag elvont hatezerhez képest. Aki tudja, írja meg: Határ a csillagos ég jeligére. Erdélyi Kornis Mihály Budapest 9