Népszava, 1993. március (121. évfolyam, 50–75. sz.)

1993-03-13 / 61. szám

NÉPSZAVA 199­3. MÁRCIUS 13., SZOMBAT Sport * Munkatársunk, Pósa Árpád jelenti meg Biscayne-ből Szeles Mónikát legyűrte az influenza Igazából még el sem kezdődött a Lipton tenisztorna, csütörtökön máris visszalépett a nagymenők egyike. Szeles Mónika a délutáni edzését mintegy tíz perc után megszakította, influenzája miatt nem is tudta folytatni, és a versenyen sem vesz részt. Távolmaradása elég ko­moly „vérveszteséget" jelent, legfeljebb vetélytársnői örülhetnek titkon, hiszen így nagyobb az esélyük az első hely megszerzésére. A női világranglista éllo­vasa, Szeles Mónika visszalé­pése nyomán a német Steffi Graf került az első kiemelt helyére. A többi kiemelt is természetesen egy-egy hely­­lyel előrébb lépett, s a mos­tani helyzet szerint Graf va­lószínűleg az argentin Gab­riela Sabatini ellen játszik az elődöntőben. — Nagyon csalódott va­gyok — jelentette ki csütör­tökön Szeles Mónika, mielőtt elutazott volna Key Bis­cayne-ből­­, mivel úgy ér­zem, hogy a három héttel ez­előtt Párizsban belém férkő­zött vírus támadt fel ismét. A Liptont eddig­i két alkalom­mal nyertem meg, 1990-ben és 1991-ben, reményeim sze­rint az idén is jó eredmény­nyel zártam volna. Természetesen a szervezők és legfőképpen a nézők is csalódottak, mert szerették volna látni a világ legjobb teniszezőnőjét. A jobb emlé­­kezetűek visszanyúltak a múltba, és megemlítik, hogy Szeles Mónika eddig három alkalommal lépett vissza a különböző tornákon. Először 1991-ben, teljesen váratlanul Wimbledonból maradt távol, majd kicsivel később a női csapat-világbajnokságnak megfelelő Federation Kupá­ban hagyta „cserben” a ju­goszláv válogatottat, ezután tavaly egy sérülés miatt Hil­ton Headben kényszerült ha­sonló lépésre. Csütörtökön még a selejte­zők zajlottak Key Biscayne­­ben, de a torna szervezői máris szolgáltak némi cseme­gével. Jótékony célú bemu­tatómérkőzésen játszott Steffi Graf Sabatinivel, és a német teniszezőnő 6:3 arány­ban nyert. Utánuk Stefan Edberg lépett a központi pá­lyára az amerikai Reneberg ellenében, és mi tagadás, ala­posan megszenvedett szoros győzelméért. Az amerikai ugyanis 7:5 arányban meg­nyerte az első játszmát, mi­közben a svéd elemi hibákat vétve elég rosszul játszott. A második játszmában már fel­támadt Edberg, és 6:2-re nyerte azt, majd végül egy rövidített játékban döntötték el a győztes kérdését, és eb­ben is Edberg bizonyult jobb­nak. A harmadik összecsa­pásban Jim Courier a spa­nyol Emilio Sanchez ellené­ben lépett a közönség elé, ami némi elégedetlenséget váltott ki, hiszen a szervezők Boris Beckert ígérték. Az ösz­­szecsapásra rányomta bélye­gét, hogy Courier, a férfi-vi­lágranglista első helyezettje, sokkal jobb teniszező, mint a spanyol. Amint azt már említettük korábban, a Lipton tenisztor­na első fordulója pénteken kezdődött. A rajtnak azonnal magyar vonatkozása is volt. A központi pályán ugyanis az esti műsorban, tehát 18 óra után fellépett Temesvári Andrea, az ellenfele pedig Lisa Raymond volt. Sajnos, eredményéről csupán kedden tudunk beszámolni. Gautier otthon Óriási tömeg várta hazájában a Vendée Globe föld körüli szólóvitorlás-verseny győzte­sét pénteken. A kora délutáni órákban Alain Gautier átha­józott azon a képzeletbeli vo­nalon, amelyet utoljára no­vember 22-én szelt át: meg­kerülte a Földet. A Bagages Superior fran­cia hajósa 110 nap, 2 óra 22 perc és 35 másodperc alatt teljesítette a távolságot, de az első földkerülő szólóvitorlás­versenyen elért csúcsot nem tudta megjavítani. Akkor ugyanis a szintén francia Titouan Lamazou 109 nap, 8 óra 48 perc és 50 másodperc alatt kerülte meg a földgo­lyót. A Magyar Kupáért Három nap két mérkőzésén dől el, ki nyeri idén a vízi­labda Magyar Kupát, ame­lyet ezúttal a Medicor díjáért játszanak. Az MK címvédője, a Vasas-Plasket a LEN Kupa nyertesével, az Újpesttel ta­lálkozik a fináléban. Az első mérkőzést szomba­ton 18 órától a Hajós Alfréd, a visszavágót hétfőn 14.55-től a Komjádi Béla uszodában rendezik. Amennyiben a két mérkőzés alapján sem szüle­tik döntés, a hétfői összecsa­pás után 2X3 perces hosz­­szabbítás, majd szükség ese­tén „hirtelen halál” követke­zik. Szombati ügetőtippek I. Anett June (8) — Elisabeth June (10) — Clippets Akela (11), II. Toto (4) — Tornász (2) — Sze­rencsedió (6), III. Polgár (5) — Préda (12) — Pirkadat (16), IV. Nebuló (9) — Ewina Bunter (10) — Príma (5), V. Wind Scot (11) — Örömapa (1) — Pagoda (2), VI. Rikkancs (13) — Obsit (10) — Platán (8), VII. Lokátor (4) — Rendező (5) — Suhanc (12), VIII. Wind Scot — Nebuló — Príma, IX. Jakut (4) — Signore (2) — Szalmaszál (11), X. Napospart (8) — Self Defence (11) — Nomád (9) , XI. Idol (7) — Oidipus (4) — Ostor (2). A versenyek 14 órakor kezdőd­nek. Köpös döntő A férfi röplabda Magyar Kupában pénteken lejátszot­ták az első mérkőzést a 3. helyért, ezen a Vasas idegen­ben is 3-0 (7, 8, 13)-ra verte a Tungsram-Újpestet. Az igazi finálét vasárnap 15 órakor vívják a Fáy ut­cai csarnokban, a tavalyi szereposztásban. A Kaposvá­ri Somogy FC és a Papirom­- Szeged SC találkoznak, a csongrádiak visszavághatnak a tavalyi 3-1-es vereségért. Farkas ,,Caja” ismét a válogatottban Győzelmes visszatérés A ljubljanai C csoportos jégkorong-világbajnokság nyitó mérkőzésén a magyar válogatott kellemes, átmoz­gató edzés keretében 20-2-re verte Dél-Afrikát. A magyar csapatból Hudák 5, Szajlai és Ancsin L. 3—3, Palkovics és Ocskay 2—2, Kiss T., Zalavá­­ri, Sándor, Kaltenecker és Farkas J. 1—1 gólt lőtt. Sze­les Dezső együttese az első és az utolsó harmadot is 8-0- ra nyerte, csupán a közép­ső, 4-2-es játékrészben en­gedett némi lélegzetvételt el­lenfelének. A kötelező és biztos két ponton túl a mérkőzés érde­kességét jelentette, hogy Farkas András, az FTC egy­kori nagycsapatának hátvéd­je egy évtized után tért visz­­sza a válogatottba. „Caját” arról kérdeztük, mi történt az elmúlt tíz évben? — A Fradiból Franciaor­szágba szerződtem profi já­tékosnak, öt évet játszottam a Nizza csapatában, közben edzői diplomát szereztem. Sajnos a térdemet többször kellett műteni, az orvosok nem javasolták a további folytatást. Ezután visszahív­tak a Fradihoz, Basa János pályaedzője lettem, ezenkí­vül afféle „mindenes” is. Ta­valy Budapesten ismét meg­operáltak, méghozzá teljes sikerrel, így ismét játszani kezdtem az öregfiúknál. Idén, szezon közepén sok sé­rültje volt az FTC-nek, ezért a fiúk kérésére ismét be­szálltam. A Lehel elleni be­mutatkozásom olyan jól si­került, hogy végigjátszat­tam a bajnokságot, és az aranyérmes csapat tagja let­tem. — Hogyan került a válo­gatottba? — ■ Szeles Dezső szövetségi kapitány megkérdezte, vál­lalnám-e ismét a válogatott­ságot. Elmondta, hogy átala­kulófélben levő csapatának szüksége lenne a rutinomra. Néhány napi gondolkodási idő után elfogadtam a meg­hívást, és nagy örömömre győztes mérkőzésen térhet­tem vissza a magyar váloga­tottba — fejezte be Farkas András. A pénteki diadal után szombaton egészen másféle szerep vár csapatunkra, hiszen azzal a Kazahsztán­nal találkozunk, amelynek színeiben öt egykori szovjet juniorválogatott játszik. Igaz, céljaink eléréséhez nem is a kazahokat, hanem a spanyo­lokat és az ausztrálokat kell legyőznünk. Ez azonban már a jövő hét két kötelező prog­ramja lesz. Kassai György Munkatársunk, Jochn Károly jelenti Svédországból Jóslat a haláruházból Rendkívül csúnya, ködös idő­re ébredt Göteborg városa pénteken; a korábbi, napsü­téses időjárásnak állítólag jó időre vége. A borongós hangulat egyéb­ként is belopakodott a ma­gyarok háza tájára. Az Iz­­land elleni 21-25 ugyan ösz­­sze nem hasonlítható módon született az olimpián tőlük elszenvedett megalázó kiok­tatáshoz, de végül i­s a vereség tényén ez nem változtat. Más kérdés, hogy egy olyan meccsen, ahol egy csapat jócskán a padlóra került (8-13, majd 12-16 a 2. félidő 10. percére), s onnan volt ereje tíz perc alatt nemcsak egyenlíteni, hanem kétszer a vezetést is megszerezni (18-17, 19-18), szóval ilyen esetben még sokkal jobban lehet saj­nálni a felcsillant remény tovatűnését. — A döntő pillanatokban két hiba elég volt ahhoz, hogy elszánjanak az­­illú­zióink — értékelte a történ­teket Vass Károly, az MKSZ alelnöke, küldöttségvezető. — Bár a vb-nek még távolról sincs vége, az azonban már most­­is világos, hogy a sport­ágban csak akkor léphetünk tartósan előre, ha otthon mindenképpen magasabbra emeljük a mércét. Persze ennek csak akkor van jelen­tősége, ha van elég, megfe­lelő tudású játékos, hiszen csak így lehetséges verseny­helyzetet teremteni. Az egykori százhússzoros válogatott beálló hangsúlyoz­ta, hogy a sokéves önámítás után végre valóban komolyan kellene venni a klubokban az utánpótlás-nevelést. A fiata­lokkal foglalkozni, a jelenle­gi pénzszegény időszakban igazán nem kifizetődő, így félig kész játékosok akár a válogatottba is bekerülhet­nek, miközben el is hiszik magukról, hogy ők már va­lakik. Vass külön kérte, ír­jam meg, miszerint Kovács Péter kapitányi kinevezése még csak lehetőség, amiről az április 25-i elnökségi ülés dönt. Az izlandi meccsre vissza­térve, a hatvan perc több kritikus szituációt, megszív­lelendő tanulságot hozott. Hiába hozatott „lóhalálában” egy vadonatúj 50-es méretű sportcipőt Csanádi Péter, az adidas európai marketingfő­nöke a szegedi beállónak, Mezei Richárdnak, az egyéb­ként tehetséges, de ugyan­csak „félkész Ricsi” már az első félidő közepére eljutott a végleges kiállítás küszöbé­re. Még rágondolni­­is rossz, mi lett volna, ha begyűjti a harmadik kétperces bünteté­sét, hiszen ő az egyetlen be­álló a tizenhatos keretben. Az élet persze megy to­vább, szombaton a világbaj­nok svédek következnek, akiknek kapitányával, Bengt Johanssonnal egy hatalmas haláruházban futottam össze. Ő ezt mondta: — Nálunk mindenki egész­séges, a két hete megsérült Hajas is játékra kész. Nyer­ni szeretnénk, amit az ame­rikaiak elleni gyengélkedé­sünk után is remélek. Az izlandiak mestere, Adal­­steinsson még csütörtökön este, a sajtótájékoztatón mondta, reméli, hogy a ma­gyarok nyernek szombaton. Az udvarias gesztus után pénteken megjött a Magyar Köztársaság stockholmi­ nagy­követének, Deseő Lászlónak a távirata is, aki munkatár­sai és a stockholmi magya­rok jókívánságait is tolmá­csolta. Szóval, éppen elég ok len­ne a kemény helytállásra ... Pénteki eredmények: Cseh­szlovákia—Ausztria 22-20, Ro­mánia—Svájc 19-18, Német­ország—Koreai Köztársaság 28-25. Mezei (sötét mezben) 50-es ci­pője sem segített Hegedűs Gábor felvétele Futballtavasa Vége a téli szünidőnek a lab­darúgó NB II-ben is, szom­baton és vasárnap folytatód­nak a küzdelmek. Az őszi ti­zenöt fordulót követően a Nyugati csoportban a Glázer Róbert által irányított Hala­dás, „Keleten” Kiss Miklós csapata, a Tiszavasvári ve­zet. Mindkét éllovas előnye két pont, sorsuk annyiban is közös, hogy a tavaszt ide­genben kezdik. A Haladás Dunaújvárosba látogat, a Tiszavasvári pedig a Kaba vendége lesz. A bajnoki cím megszerzé­se mellett a kiesés elkerü­léséért is nagy harc várható. Kérdés, hogy a Keleti cso­port sereghajtója, a Szeged, elindul-e fölfelé, vagy őszre már az NB IIl-ban találja magát. Start Prosttal, Kyalamiban Vasárnap, a Kyalamiban ren­dezett Dél-afrikai Nagydíjjal veszi kezdetét az idei Forma 1-es versenysorozat. A 44. alkalommal megrendezett vi­lágbajnokság mezőnye az idén legalább olyan zavaros szezon elé néz, mint öt év­vel ezelőtt, amikor bejelen­tették a turbómotorok kitil­tását. A téli csendespihenő ideje alatt a csapatok csak tessék­­lássék rázódtak össze, ké­­szülgettek az új szabályokra, amelyek értelmében 1993-ban már nem tíz, csupán hét gar­nitúra gumival gazdálkodhat­nak egy versenyein. Megtil­tották a tartalékkocsik „be­vetését” is, és az igazságo­sabb verseny kialakításának érdekében a FISA 15 perccel megkurtította az időmérő fu­tamot is. A tavalyi világbajnok, Nigel Mansell az idén nincs a nevezettek között. Mint is­meretes, a brit versenyző az amerikai Cart-bajnokságon próbál szerencsét, így a vi­lágbajnoki 1-es rajtszámot nem adják ki, a Williams csapat autói 0-sal és 2-sel in­dulnak. Ayrton Senna sokáig bi­zonytalankodott, de végül rá­szánta magát, hogy az első futamon beüljön az új, Ford­ Forma 1-es évadnyitó motoros McLarenbe. Ám meglehet: a futam után ki is száll. De nem a brazil fe­negyerek az egyetlen ingado­zó. Alain Prost ugyanis addig sértegette a FISA-t, hogy a nemzetközi szövetség komo­lyan fontolgatja a kis francia „super licensének” bevoná­sát. Sokan viszont az idén lát­ták elérkezettnek az időt ar­ra, hogy a Forma 1 zavarosá­ba ugorjanak. A svájci Sau­­ber-csapat — amely szoros együttműködésben dolgozik a Mercedessel — igen sok pénz­zel, két tehetséges pilótával (Lehto és Wendlinger) és egy Ilmor motorral száll ringbe Dél-Afrikában. Ambícióik nem szerények, év végén az első hat között szeretnének lenni. Ez a célja Michael Andret­­tinek, a McLaren új pilótájá­nak is, aki egyébként már világbajnok­­ abban a Cart­­szériában, ahol most Mansell próbálkozik. Az idén vannak nagy visz­­szatérők is. A brit Derek Warwick újra régi csapatá­nál, az Arrowsnál fut, ame­lyet ma már Footworknek hívnak, és amely mostanság gyengébb, mint valaha. Az indulók névsorán két év után ismét szerepel az a Phillippe Alliot is, aki Warwick nagy ellenfele volt a C-kategóriás világbajnokságon. Ám már az első futam előtt megjósolható, hogy a világ­­bajnokság éllovasai most is Prost, Senna, Patrese és Schumacher lesznek. L. A.­ Kyalamiban véget értek a pénteki első hivatalos időmé­rő edzések. Alain Prost volt a leggyorsabb (1:16.804-gyel), Ayrton Senna (1:17.152) és Michael Schumacher (1:17.507) előtt. Prost, a leggyorsabb 15 A mai tudósításunkat A TOYOTA AUTÓSZALON (Bp. XIV., Dózsa Gy. út 19.) (Tel.: 268-0659) támogatja Nálunk mindenféle Toyota gépkocsit megtalál! A legnagyobb választék! Tandari szemmel beszélt Szerdán, csütörtökön már jobban volt, péntekre megint rosz­­szabbodott dr. Tandari János, a közelmúltban súlyos autó­balesetet szenvedett ralibajnok állapota. Mint tegnap a kecs­keméti megyei kórház sebészprofesszora, dr. Dömötör End­re osztályvezető főorvos elmondta, mindannyiuk számára nagy örömöt jelentett, hogy a súlyosan sérült versenyző a hét közepén magához tért és „a szemével beszélt”. Pénteken azonban sajnos, azt tapasztalták, hogy betegük újra nehe­zen ébreszthető állapotba került, szóbeli ingerlésre nem rea­gált. Mindemellett mégis megnyugtató, hogy az ötször-hat­­szor megismételt agyröntgen teljesen negatív, tehát a tudat átmeneti romlását nem agyi elváltozás okozza. A professzor reménykedik a gyógyulásban, amely még hosszú heteket ve­het igénybe. h. i. Tömegek Torontóban Torontóban több mint 600 versenyző részvételével pén­teken vette kezdetét a 4. fe­dett pályás atlétikai világbaj­nokság. A barcelonai olimpia érmeseinek legalább 70 szá­zaléka található a résztvevők között, így néhány sztár tá­volmaradása sem tudta csök­kenteni a nézők érdeklődését, amelynek fényes bizonyítéka, hogy 65 ezer jegy talált gaz­dára még a nyitány előtt. Primo Nebiolo, a Nemzet­iközi Amatőr Atlétikai Szö­vetség (IAAF) elnöke el­mondta, hogy az IAAF to­vábbra is következetes harcot folytat a dopping ellen, így a fedett pályás világbajnoksá­gon is szigorú ellenőrzésekkel kívánják kiszűrni a­­tiltott szerekkel ügyeskedőket. Butch Reynolds heves kiro­hanásaival kapcsolatban a következő volt az IAAF elnö­kének álláspontja: „A Rey­­nolds-ügy számunkra vég­et ért. Eltiltása lejárt, így újra rajthoz állhat. Rövid hírek # A Kirin Kupán szerepelt magyar labdarúgó-válogatott hazaérkezett Japánból. Mint ismeretes, a csapat Japánt 1- 0-ra legyőzte, az Egyesült Államokkal pedig 0-0-ás dön­tetlent ért el. Jenei Imre gár­dájának végső helyezése a vasárnapi Japán­ Egyesült Államok zárómérkőzéstől függ. # Szombaton 14 órakor a Békéscsaba labdarúgó Ma­gyar Kupa-negyeddöntőn fo­gadja a BVSC-­t. A csabaiak 2- 0-ás előnnyel rajtolnak. # A Magyar Testnevelési Egyetem március 15-i ünnep­ségének keretében pénteken a következő szakemberek kaptak mesteredzői díjakat: Bódis Gyula, Gagyi Endre, Hangyási László, Kovács Ta­más, Körösi László, Paulicska Béla, Polgár László, dr. Tóth Gyula, Vajda Tamás és Vár­­konyi Géza. A díjakat­ Gal­­lov Rezső, az OTSH elnöke adta át.­­ Női kézilabda-válogatot­­tunk vasárnap 13 órakor Szekszárdon Európa-bajnoki selejtező mérkőzést vív Szlo­vénia ellen. # Az Érdi Rögbi Klub há­romnapos rendezvényt szer­vez „Rögbis hétvége” címmel. Szombaton az utánpótlás ko­rdák, vasárnap az NB II-es csapatok, hétfőn a „Március 15. Kupa” alkalmából az NB I-esek küzdenek meg egymás­sal. # A prágai műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokság pén­teki versenynapján először a nők mutatták be technikai programjukat. E versenyszám után az amerikai Nancy Ker­rigan áll az élen, a magyar Czakó Krisztina 12.­­ Egy héttel a szolnoki Elektrosoft Kupa kötöttfogá­sú viadal után szombaton és vasárnap a budapesti Nem­zeti Sportcsarnokban szabad­fogású bir­kózóversenyt ren­deznek a Dunapack Kupáért. A jelentkezések alapján 17 vagy 18 nemzet sportolóinak rajtja várható.

Next