Népszava, 1993. július (121. évfolyam, 151–177. sz.)

1993-07-21 / 168. szám

8 Arcok és ál­arcok Siker, két és fél évig A cél maga az eszköz: a médiaháború. Eszköz arra, hogy sikerüljön megtisztítani a vezető kormányzó pártot és a politikai közéletet a jobboldali erőktől. A cél arra: a miniszterelnök-pártelnök Hankiss fejét dárdára tűzve bemutatja a Demokrata Fórum VI. országos gyűlésén, hogy megkezdődhessen Csurka és párthívei ledarálása. Cél-e csupán az eszköz? Vagy a médiaháború maga a stratégia. Mindenkori stratégia a bármikori kormány­zó pártnak: hogyan lehet párttelevíziót és pártrádiót gründölni. Médiatörvény továbbra sincs, csak politikai különalkuknak és a médiaháború receptjének konspi­ratív halmaza. Egy háború képei. A történet szereplői felcserélhetőek, az időpont bármikor újraírható, csak a helyszín állandó. Hankiss Elemérrel Orosz József be­szélget. — Ugye, Te még TV-el­nök vagy? — Igen. — Meddig? — Addig, amíg a köz­­társasági elnök el nem fo­gadja a felmentési kérel­memet. — A háborút elveszítet­tétek? — Először is, szerintem nincsen háború, a háború túl erős szó volna, ez egy küzdelem, ami tovább fo­lyik. Ma a televízió és a rádió munkatársai, akik ott maradtak és ott van­nak, küzdenek mindennap azért, hogy jó és tisztessé­ges műsort csináljanak. És majd lesznek változások előbb-utóbb az új vezetés­ben. Jönnek az új válasz­tások, amelyek a politikai felállást mindenképpen megváltoztatják, és ez a te­levízióra­ is ki fog hatni. Lehet, hogy egy évet el­vesztett Magyarország azon a területen, ahol elöl volt. És nem olyan sok, sajnos nem olyan sok területen vagyunk elöl Európában vagy Kelet-Európában. De az biztos, hogy csak Ma­gyarországon volt függet­len rádió és televízió az elmúlt három évben. Se­hol máshol nem volt... — Mindenki azt mondja, hogy Hankiss Elemér ak­kor követte el TV-elnök­­ként a legnagyobb baklö­vést, amikor az ominózus helyhatósági választásokon nem adta le szólóban az Antall Józseffel készült in­terjút. Ugye azért, mert nem volt interjú Göncz Ár­páddal, és Ti ragaszkodta­tok ahhoz, hogy mindket­ten szólaljanak meg. — Ez nem döntés kérdé­se volt. Nem adhattam le, mert meggyőződésem, hogy egy országos választás elő­estéjén az egyik politikai csoportot vezető és képvi­selő politikus nem szólhat az országhoz. Még akkor sem, ha miniszterelnök­ként akar szólni, és nem pártpolitikusként. — De Elemér, ő a főnök, ő a kenyéradó gazda. — Kinek? — A TV-nek. — Arról én nem tudok. Ezt a kormány vagy An­tall József miniszterelnök úr így véli, én úgy gondo­lom, nincs igaza. Ebben a kérdésben nem tudok vi­tatkozni. Elfogadni nem tudom, hogy kenyéradó gazda, mert egyrészt tör­vény erre nincs, másrészt a bíróság ebben a kérdés­ben még nem döntött, ép­pen most halasztotta el másodízben döntését... — Nem gondoltad, hogy ez olyan csíny lehet Antall József hiúsága ellen, hogy ennek még megihatod a levét? — Persze, tudtam. Na­gyon nehéz volt, de nem volt mit eldöntenem, mert meggyőződésem, hogy nem lehetett engednem, tehát egyszerűen meggyőződé­sem szerint kellett csele­kednem. De nehéz lépés volt, mert tudtam, hogy a következményei óriásiak. De nem hiszem, hogy a dolog itt kezdődött. Egyál­talán nem. Az egész konf­liktus közöttünk, nem is közöttünk igazán, hanem mondjuk a kormányzó párt jobbszárnyával ’90 de­cemberében kezdődött, te­hát néhány hónappal az én elnökségem elkezdése után, amikor kineveztem a két intendánst, Vitray Tamást és Bányai Gábort. Akkor jöttek az első dühödt til­takozások. Hogy nem tud­ják ezt elfogadni, mert en­nek a két embernek a sze­mélyében nem látnak ga­ranciát. Megkérdeztem, hogy milyen garanciát kí­vánnak. Mind a kettő jó szakember, de lehet, hogy tévedek. — Milyen garanciát akar­tak? — Kérdeztem, hogy ezen­kívül mit kívánnak még? Azt mondták, hogy ga­ranciát. Kérdeztem, hogy milyen garanciát, azt mondták, hogy garanciát. Ebben maradtunk. Ettől kezdve indult meg igazán a gőzhenger, és ’90 decem­berében ezért vették el a költségvetési vitában a pénzünk jelentős százalé­kát. Ekkor kezdtük mi el a TV-t átalakítani egy ke­reskedelmi gondolkodású intézménnyé, amiből aztán tudjuk, hogy mennyi le­hetősége támadt a kor­mánynak arra, hogy tá­madjon minket... — Miért nem áldoztad fel akkor a televízió érde­kében a két embert? Ha nincs garancia, keressünk olyan embereket, akikre van. — Nem találtam. Akkor már négy hónapja keres­tem két embert, és nem találtam. Tárgyaltam mondjuk 20 emberrel, volt aki nem vállalta, volt aki végül is nem volt alkal­mas. örültem, hogy talál­tam két olyan embert, aki­vel megvolt az esélye an­nak, hogy vezetik a két csatornát... Később a hozzám érkező tiltakozá­soknak már olyan politi­kai jellege volt, hogy ha akkor engedek, ez azt je­lenti, hogy feladom azt az autonómiát, amit abban a négy hónapban már kivív­tunk ... Azt le kell szö­gezni, hogy én sokat pa­naszkodtam, hogy tv-elnö­­ki két és fél évemben na­pi 8 órát politikával kel­lett foglalkoznom, és a műsorokra szinte semmi időm nem maradt. Ami egy képtelen hülyeség. De azért ez a világon mindenütt így van ... Nekem nincs "Politikus" portré dr. Hankiss Elemérről ! • Ugye te még IV elnök vagy? ! -Igen. . . Meddig? i • Amíg a köztársasági elnök el nem fogadja a i i felmentési kérelmemet! i i I Ha kíváncsi dr. Hankiss Elemér igazi arcára, I J legyen a TV4 vendége a képernyők előtt I csütörtök este 22.00-kor. I (Ismétlés vasárnap 11 00-kor.) csen különösebben jó vagy rossz véleményem a ma­gyar politikáról, a magyar politika nem rosszabb mi­nőségű, vagy nem civilizá­latlanabb, mint a francia vagy a német. Ott is irtják egymást a politikusok, ott is kiirtják a független TV- elnököket. Tudjuk, a fran­ciáknál és a németeknél durván kiirtották az elmúlt három évben talán a két legjobb TV-elnököt. Tehát mindent el kell követni az ellen, hogy ilyesmi Ma­gyarországon megtörtén­jen. De azért csodálkozni — ahhoz én már túl öreg vagyok, vagy túl sok min­dent láttam a világon — nem csodálkozom. Azt hi­szem, mindent elkövettem, hogy a magyar politika az én kis területemen euró­paivá váljon, és mindenki­nek minden szaváért szá­mot kelljen adni és felelős­séget kelljen vállalni, és hogy tiszta játékszabályok szerint játsszuk le ezt a médiakonfliktust is. — Nem gondolod, hogy kompromisszumokat lehe­tett volna kötni? — Ez ellen nem zárkó­zom el, mert a kompro­misszumok embere vagyok addig, amíg a politikában vagyok. Most, hogy már nem vagyok benne, nem vagyok a kompromisszu­mok embere. De akkor próbáltam tárgyalni az ő köreikből a legjobbakkal, akik tényleg az európaiság szintjén állnak. Azt mond­tam: gyertek be, csináljá­tok meg, amit meg akartok csinálni. Csak nem jöttek. Tehát ilyen szempontból nem voltam őrült, aki ment a mániája után, ez az egyik válaszom a kérdésedre. De a kérdés azért jogos. Utó­lag meggondolva elképzel­hető, hogy meg kellett volna kötni néhány komp­romisszumot, mert akkor ezt a hátralevő egy évet talán megnyerhettük vol­na egy viszonylag rendes és tisztességes televíziózás számára. Tehát lehet, hogy egy bizonyos ponton túl kemény voltam ’92 folya­mán. Ez elképzelhető. Ezt mondom, hogy ha a TV szempontjából nézem a dolgokat, de nekem már ’92-ben fontosabb volt az, hogy bebizonyítsam: en­nek az országnak nagy szüksége van független és autonóm intézményekre, mindennél fontosabb ez . . Azt kell mondanom, hogy Kelet-Európa egyik legna­gyott átka az, hogy több száz év óta egy túlköz­pontosító, tekintélyuralmi rendszer van, ami hol de­mokratikus formákat ölt, hol parancsuralmit, hol erősen autoriter. És én úgy vélem, hogy ’89 után meg kellett volna próbálni elindulni egy olyan plurá­lis modell felé, ahol auto­nóm intézmények: kor­mány, parlament, ellenzék, Nemzeti Bank, Számvevő­­szék, televízió, rádió, helyi polgármesterek autonóm intézményeinek egyfajta összjátéka zajlik. — Elemér, nem akartál te túl sokat? Logikus az okfejtésed, de hát te még­iscsak egy televízió elnök vagy, nem pedig politika­csináló vagy demokrácia­csináló. — Ezt nem tudom most eldönteni, mert amennyi­ben az ország­ nem tanult elég sokat ebből a két évből, akkor tényleg kár volt ezt csinálni. Akkor inkább egy-két kompromisszum­mal meg kellett volna a televíziót menteni, átmen­teni a választásokig. Ez le­het. De ha az ország vi­szonylag sokat tanult ab­ból a párbeszédből és párviadalból, ami Gom­bár Csaba és én, illet­ve a kormány között folyt az elmúlt két és fél évben, akkor lehet, hogy nem baj, hogy mind a ketten időnként inkább voltunk politológusok, mint rádió- és TV-elnökök. — Egy korábbi műsor­ban Kupa Mihálytól kér­deztem meg, hogy nincs-e bűntudata? Persze — ab­szolút célzatosan — a Han­­kiss-tárgyalásra és a­­fe­gyelmire értettem, ő ak­kor azt mondta, hogy so­ha! És neked, Elemér, van bűntudatod ? — Nekem? Gyakran van. De nem a TV-vel kapcsolatban. A TV-vel kapcsolatban úgy látom, hogy a mérleg pozitív volt, de úgy, hogy nemcsak a TV-ben, hanem az ország­ban gondolkozom. Úgy vé­lem, hogy az országnak több haszna volt ebből a médiakonfliktusból, mint ha én ’90-ben elkezdek kompromisszumokat kötni. Akkor az van, mint Len­gyelországban vagy Szlo­véniában, Szerbiában vagy Romániában vagy Bulgá­riában. Létrejön egy kor­mánytelevízió, ami szerin­tem borzasztó. — És most mi van? — Két és fél évig volt egy független televízió. — Nem kormányteleví­zió van most? — Két és fél évig volt egy kísérlet­ arra, hogy egy kelet-európai országban csináljunk független rá­diót és televíziót. És ez si­keres kísérlet volt két és fél évig. Ez egy óriási do­log. ARCOK ÉS­­ ÁL­ARCOK II |--------------------------------------------------------------1 1­99­3. JÚLIUS 21., SZERDA NÉPSZAVA Alacsony vízszint, magas árak Velencén A korábbi években a meg­szokottnál mérsékeltebb az idegenforgalom a Velen­cei-tónál. Míg más eszten­dőkben július közepén volt a legtöbb vendég a tóparti kempingekben és szállodákban, az idén — egy-két szálláshelyet ki­véve — a férőhelyek fe­le, kétharmada talált csak gazdára. Figyelemreméltó, hogy nem a külföldiek marad­tak távol — a tó vissza­visszatérő német, holland, belga vendégei az idén is megérkeztek —, hanem a magyar családokból pihen­nek jóval kevesebben a tóparton. Pedig a szállo­dák egy része még az árak tavalyi szinten tartásával is igyekszik megnyerni magának a hazai nyaraló­kat. Csaknem teljesen megtelt a velencei Pano­ráma kemping: a sátor- és lakókocsi helyek 99 szá­zaléka foglalt, nagyobb részt holland, német és belga turisták vendéges­kednek 2—3 hétig a kelle­mes környezetben levő tá­borban. Az idegenforgalmi szak­emberek véleménye sze­rint a vendégeket elsősor­ban nem az alacsony víz­szint, hanem a szórakozá­si lehetőségek hiánya és a magas árak tartják tá­vol a tótól. A víz ugyan­is — annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben még soha nem volt a mos­tanihoz hasonlóan sekély , tiszta, minősége nem kifogásolható. Szórakozási, kikapcsolódási lehetőség viszont alig van. Nem üzemel az agárdi kertmo­zi, s hiányoznak a tópart­ról a vendégcsalogató kul­turális és sportrendezvé­nyek. Virágos verseny Magyarország is részt vesz az Európai Közössé­gek által kezdeményezett európai virágosítási ver­senyben. Ebben az évben hazánkat Veszprém és Szigliget képviseli — tá­jékoztatta az Országos Idegenforgalmi Hivatal az MTI-t. A versenyben hazánk az egyetlen kelet-európai or­szág. A bírálat során nem­csak a parkosítást, hanem a környezetvédelmet, a tisztaságot, és a település­­képet is vizsgálják, illetve értékelik majd. SZOKEP Potyka a talpazaton Nagyo­n kicsi az, aki ilyen boldog, ha fölülre kerül. Potyka bácsi, a nemzeti érzelmű, kopasz gyerekek ve­zére, Steinmetz kapitány szobrának talapzatán. Láttunk mostanában ilyeneket szép­­számmal: Münnich szobra talpig olajfestékben, Lenoii arcra borulva a földön, ki­nek diadal, kinek szomorúság, de mindig így szokott ez lenni, ha fordul a kocka. Hát még, h­a nem is fordul akkorát. Ilyenkor az emberek a tárgyakon vesznek elégtételt, vak dühüket a hideg bronzon, a rideg kövön töltik ki. Ez persze, nem olyan nagy veszteség, mert a szobrok többsége túléli a vészt, a szobortemetőben, vagy egy félreeső zugban, pincében. Ami érték, majd egyszer vissza is kerül a térre, s legalább közben levezetődnek az indulatok. Mire az utolsó szobor is ledől, a műtermekben már készül is a következő szoborgeneráció. Hősök, hősnők, mártírok, és ágaskodó lovak. Közhelyek, lapos ötletek, formai szegénység, akadémizmus. Persze, nem az udvari szob­rászok tehetnek éritől: ilyen a mindenkori megrendelő igénye. Sőt, mindenkor ilyen a megrendelő igénye. Ez viszont nem idegen a nézőközönségtől sem. Tes­sék megnézni Potykla bácsit: kis ember, ha nagy is a hangja olykor, s mégis milyen tévedhetetlen bizton­sággal megtalálja a legunalmasabb szobrászati beállí­tást: sugárzó mosoly, kissé előrelépő bal láb — már csak a nyugalom meg a jó alátámasztás miatt is — felfelé len­dülő kéz, kinyújtott ujjak. Mint a szobor, amit ledön­töttek. S amitől tanult ő is. Mert honnan is venné esz­méit, ízlését, világképét, megannyi Potyka bácsi, ha nem onnan, ahonnan készen kaphatja: a közhelyek vi­lágából. így lesz ő maga is egy a közhelyek közül. (pallagi) Tapolcsányi Éva felvétele

Next