Népszava, 1993. július (121. évfolyam, 151–177. sz.)
1993-07-21 / 168. szám
8 Arcok és álarcok Siker, két és fél évig A cél maga az eszköz: a médiaháború. Eszköz arra, hogy sikerüljön megtisztítani a vezető kormányzó pártot és a politikai közéletet a jobboldali erőktől. A cél arra: a miniszterelnök-pártelnök Hankiss fejét dárdára tűzve bemutatja a Demokrata Fórum VI. országos gyűlésén, hogy megkezdődhessen Csurka és párthívei ledarálása. Cél-e csupán az eszköz? Vagy a médiaháború maga a stratégia. Mindenkori stratégia a bármikori kormányzó pártnak: hogyan lehet párttelevíziót és pártrádiót gründölni. Médiatörvény továbbra sincs, csak politikai különalkuknak és a médiaháború receptjének konspiratív halmaza. Egy háború képei. A történet szereplői felcserélhetőek, az időpont bármikor újraírható, csak a helyszín állandó. Hankiss Elemérrel Orosz József beszélget. — Ugye, Te még TV-elnök vagy? — Igen. — Meddig? — Addig, amíg a köztársasági elnök el nem fogadja a felmentési kérelmemet. — A háborút elveszítettétek? — Először is, szerintem nincsen háború, a háború túl erős szó volna, ez egy küzdelem, ami tovább folyik. Ma a televízió és a rádió munkatársai, akik ott maradtak és ott vannak, küzdenek mindennap azért, hogy jó és tisztességes műsort csináljanak. És majd lesznek változások előbb-utóbb az új vezetésben. Jönnek az új választások, amelyek a politikai felállást mindenképpen megváltoztatják, és ez a televízióra is ki fog hatni. Lehet, hogy egy évet elvesztett Magyarország azon a területen, ahol elöl volt. És nem olyan sok, sajnos nem olyan sok területen vagyunk elöl Európában vagy Kelet-Európában. De az biztos, hogy csak Magyarországon volt független rádió és televízió az elmúlt három évben. Sehol máshol nem volt... — Mindenki azt mondja, hogy Hankiss Elemér akkor követte el TV-elnökként a legnagyobb baklövést, amikor az ominózus helyhatósági választásokon nem adta le szólóban az Antall Józseffel készült interjút. Ugye azért, mert nem volt interjú Göncz Árpáddal, és Ti ragaszkodtatok ahhoz, hogy mindketten szólaljanak meg. — Ez nem döntés kérdése volt. Nem adhattam le, mert meggyőződésem, hogy egy országos választás előestéjén az egyik politikai csoportot vezető és képviselő politikus nem szólhat az országhoz. Még akkor sem, ha miniszterelnökként akar szólni, és nem pártpolitikusként. — De Elemér, ő a főnök, ő a kenyéradó gazda. — Kinek? — A TV-nek. — Arról én nem tudok. Ezt a kormány vagy Antall József miniszterelnök úr így véli, én úgy gondolom, nincs igaza. Ebben a kérdésben nem tudok vitatkozni. Elfogadni nem tudom, hogy kenyéradó gazda, mert egyrészt törvény erre nincs, másrészt a bíróság ebben a kérdésben még nem döntött, éppen most halasztotta el másodízben döntését... — Nem gondoltad, hogy ez olyan csíny lehet Antall József hiúsága ellen, hogy ennek még megihatod a levét? — Persze, tudtam. Nagyon nehéz volt, de nem volt mit eldöntenem, mert meggyőződésem, hogy nem lehetett engednem, tehát egyszerűen meggyőződésem szerint kellett cselekednem. De nehéz lépés volt, mert tudtam, hogy a következményei óriásiak. De nem hiszem, hogy a dolog itt kezdődött. Egyáltalán nem. Az egész konfliktus közöttünk, nem is közöttünk igazán, hanem mondjuk a kormányzó párt jobbszárnyával ’90 decemberében kezdődött, tehát néhány hónappal az én elnökségem elkezdése után, amikor kineveztem a két intendánst, Vitray Tamást és Bányai Gábort. Akkor jöttek az első dühödt tiltakozások. Hogy nem tudják ezt elfogadni, mert ennek a két embernek a személyében nem látnak garanciát. Megkérdeztem, hogy milyen garanciát kívánnak. Mind a kettő jó szakember, de lehet, hogy tévedek. — Milyen garanciát akartak? — Kérdeztem, hogy ezenkívül mit kívánnak még? Azt mondták, hogy garanciát. Kérdeztem, hogy milyen garanciát, azt mondták, hogy garanciát. Ebben maradtunk. Ettől kezdve indult meg igazán a gőzhenger, és ’90 decemberében ezért vették el a költségvetési vitában a pénzünk jelentős százalékát. Ekkor kezdtük mi el a TV-t átalakítani egy kereskedelmi gondolkodású intézménnyé, amiből aztán tudjuk, hogy mennyi lehetősége támadt a kormánynak arra, hogy támadjon minket... — Miért nem áldoztad fel akkor a televízió érdekében a két embert? Ha nincs garancia, keressünk olyan embereket, akikre van. — Nem találtam. Akkor már négy hónapja kerestem két embert, és nem találtam. Tárgyaltam mondjuk 20 emberrel, volt aki nem vállalta, volt aki végül is nem volt alkalmas. örültem, hogy találtam két olyan embert, akivel megvolt az esélye annak, hogy vezetik a két csatornát... Később a hozzám érkező tiltakozásoknak már olyan politikai jellege volt, hogy ha akkor engedek, ez azt jelenti, hogy feladom azt az autonómiát, amit abban a négy hónapban már kivívtunk ... Azt le kell szögezni, hogy én sokat panaszkodtam, hogy tv-elnöki két és fél évemben napi 8 órát politikával kellett foglalkoznom, és a műsorokra szinte semmi időm nem maradt. Ami egy képtelen hülyeség. De azért ez a világon mindenütt így van ... Nekem nincs "Politikus" portré dr. Hankiss Elemérről ! • Ugye te még IV elnök vagy? ! -Igen. . . Meddig? i • Amíg a köztársasági elnök el nem fogadja a i i felmentési kérelmemet! i i I Ha kíváncsi dr. Hankiss Elemér igazi arcára, I J legyen a TV4 vendége a képernyők előtt I csütörtök este 22.00-kor. I (Ismétlés vasárnap 11 00-kor.) csen különösebben jó vagy rossz véleményem a magyar politikáról, a magyar politika nem rosszabb minőségű, vagy nem civilizálatlanabb, mint a francia vagy a német. Ott is irtják egymást a politikusok, ott is kiirtják a független TV- elnököket. Tudjuk, a franciáknál és a németeknél durván kiirtották az elmúlt három évben talán a két legjobb TV-elnököt. Tehát mindent el kell követni az ellen, hogy ilyesmi Magyarországon megtörténjen. De azért csodálkozni — ahhoz én már túl öreg vagyok, vagy túl sok mindent láttam a világon — nem csodálkozom. Azt hiszem, mindent elkövettem, hogy a magyar politika az én kis területemen európaivá váljon, és mindenkinek minden szaváért számot kelljen adni és felelősséget kelljen vállalni, és hogy tiszta játékszabályok szerint játsszuk le ezt a médiakonfliktust is. — Nem gondolod, hogy kompromisszumokat lehetett volna kötni? — Ez ellen nem zárkózom el, mert a kompromisszumok embere vagyok addig, amíg a politikában vagyok. Most, hogy már nem vagyok benne, nem vagyok a kompromisszumok embere. De akkor próbáltam tárgyalni az ő köreikből a legjobbakkal, akik tényleg az európaiság szintjén állnak. Azt mondtam: gyertek be, csináljátok meg, amit meg akartok csinálni. Csak nem jöttek. Tehát ilyen szempontból nem voltam őrült, aki ment a mániája után, ez az egyik válaszom a kérdésedre. De a kérdés azért jogos. Utólag meggondolva elképzelhető, hogy meg kellett volna kötni néhány kompromisszumot, mert akkor ezt a hátralevő egy évet talán megnyerhettük volna egy viszonylag rendes és tisztességes televíziózás számára. Tehát lehet, hogy egy bizonyos ponton túl kemény voltam ’92 folyamán. Ez elképzelhető. Ezt mondom, hogy ha a TV szempontjából nézem a dolgokat, de nekem már ’92-ben fontosabb volt az, hogy bebizonyítsam: ennek az országnak nagy szüksége van független és autonóm intézményekre, mindennél fontosabb ez . . Azt kell mondanom, hogy Kelet-Európa egyik legnagyott átka az, hogy több száz év óta egy túlközpontosító, tekintélyuralmi rendszer van, ami hol demokratikus formákat ölt, hol parancsuralmit, hol erősen autoriter. És én úgy vélem, hogy ’89 után meg kellett volna próbálni elindulni egy olyan plurális modell felé, ahol autonóm intézmények: kormány, parlament, ellenzék, Nemzeti Bank, Számvevőszék, televízió, rádió, helyi polgármesterek autonóm intézményeinek egyfajta összjátéka zajlik. — Elemér, nem akartál te túl sokat? Logikus az okfejtésed, de hát te mégiscsak egy televízió elnök vagy, nem pedig politikacsináló vagy demokráciacsináló. — Ezt nem tudom most eldönteni, mert amennyiben az ország nem tanult elég sokat ebből a két évből, akkor tényleg kár volt ezt csinálni. Akkor inkább egy-két kompromisszummal meg kellett volna a televíziót menteni, átmenteni a választásokig. Ez lehet. De ha az ország viszonylag sokat tanult abból a párbeszédből és párviadalból, ami Gombár Csaba és én, illetve a kormány között folyt az elmúlt két és fél évben, akkor lehet, hogy nem baj, hogy mind a ketten időnként inkább voltunk politológusok, mint rádió- és TV-elnökök. — Egy korábbi műsorban Kupa Mihálytól kérdeztem meg, hogy nincs-e bűntudata? Persze — abszolút célzatosan — a Hankiss-tárgyalásra és afegyelmire értettem, ő akkor azt mondta, hogy soha! És neked, Elemér, van bűntudatod ? — Nekem? Gyakran van. De nem a TV-vel kapcsolatban. A TV-vel kapcsolatban úgy látom, hogy a mérleg pozitív volt, de úgy, hogy nemcsak a TV-ben, hanem az országban gondolkozom. Úgy vélem, hogy az országnak több haszna volt ebből a médiakonfliktusból, mint ha én ’90-ben elkezdek kompromisszumokat kötni. Akkor az van, mint Lengyelországban vagy Szlovéniában, Szerbiában vagy Romániában vagy Bulgáriában. Létrejön egy kormánytelevízió, ami szerintem borzasztó. — És most mi van? — Két és fél évig volt egy független televízió. — Nem kormánytelevízió van most? — Két és fél évig volt egy kísérlet arra, hogy egy kelet-európai országban csináljunk független rádiót és televíziót. És ez sikeres kísérlet volt két és fél évig. Ez egy óriási dolog. ARCOK ÉS ÁLARCOK II |--------------------------------------------------------------1 1993. JÚLIUS 21., SZERDA NÉPSZAVA Alacsony vízszint, magas árak Velencén A korábbi években a megszokottnál mérsékeltebb az idegenforgalom a Velencei-tónál. Míg más esztendőkben július közepén volt a legtöbb vendég a tóparti kempingekben és szállodákban, az idén — egy-két szálláshelyet kivéve — a férőhelyek fele, kétharmada talált csak gazdára. Figyelemreméltó, hogy nem a külföldiek maradtak távol — a tó visszavisszatérő német, holland, belga vendégei az idén is megérkeztek —, hanem a magyar családokból pihennek jóval kevesebben a tóparton. Pedig a szállodák egy része még az árak tavalyi szinten tartásával is igyekszik megnyerni magának a hazai nyaralókat. Csaknem teljesen megtelt a velencei Panoráma kemping: a sátor- és lakókocsi helyek 99 százaléka foglalt, nagyobb részt holland, német és belga turisták vendégeskednek 2—3 hétig a kellemes környezetben levő táborban. Az idegenforgalmi szakemberek véleménye szerint a vendégeket elsősorban nem az alacsony vízszint, hanem a szórakozási lehetőségek hiánya és a magas árak tartják távol a tótól. A víz ugyanis — annak ellenére, hogy az utóbbi évtizedekben még soha nem volt a mostanihoz hasonlóan sekély , tiszta, minősége nem kifogásolható. Szórakozási, kikapcsolódási lehetőség viszont alig van. Nem üzemel az agárdi kertmozi, s hiányoznak a tópartról a vendégcsalogató kulturális és sportrendezvények. Virágos verseny Magyarország is részt vesz az Európai Közösségek által kezdeményezett európai virágosítási versenyben. Ebben az évben hazánkat Veszprém és Szigliget képviseli — tájékoztatta az Országos Idegenforgalmi Hivatal az MTI-t. A versenyben hazánk az egyetlen kelet-európai ország. A bírálat során nemcsak a parkosítást, hanem a környezetvédelmet, a tisztaságot, és a településképet is vizsgálják, illetve értékelik majd. SZOKEP Potyka a talpazaton Nagyon kicsi az, aki ilyen boldog, ha fölülre kerül. Potyka bácsi, a nemzeti érzelmű, kopasz gyerekek vezére, Steinmetz kapitány szobrának talapzatán. Láttunk mostanában ilyeneket szépszámmal: Münnich szobra talpig olajfestékben, Lenoii arcra borulva a földön, kinek diadal, kinek szomorúság, de mindig így szokott ez lenni, ha fordul a kocka. Hát még, ha nem is fordul akkorát. Ilyenkor az emberek a tárgyakon vesznek elégtételt, vak dühüket a hideg bronzon, a rideg kövön töltik ki. Ez persze, nem olyan nagy veszteség, mert a szobrok többsége túléli a vészt, a szobortemetőben, vagy egy félreeső zugban, pincében. Ami érték, majd egyszer vissza is kerül a térre, s legalább közben levezetődnek az indulatok. Mire az utolsó szobor is ledől, a műtermekben már készül is a következő szoborgeneráció. Hősök, hősnők, mártírok, és ágaskodó lovak. Közhelyek, lapos ötletek, formai szegénység, akadémizmus. Persze, nem az udvari szobrászok tehetnek éritől: ilyen a mindenkori megrendelő igénye. Sőt, mindenkor ilyen a megrendelő igénye. Ez viszont nem idegen a nézőközönségtől sem. Tessék megnézni Potykla bácsit: kis ember, ha nagy is a hangja olykor, s mégis milyen tévedhetetlen biztonsággal megtalálja a legunalmasabb szobrászati beállítást: sugárzó mosoly, kissé előrelépő bal láb — már csak a nyugalom meg a jó alátámasztás miatt is — felfelé lendülő kéz, kinyújtott ujjak. Mint a szobor, amit ledöntöttek. S amitől tanult ő is. Mert honnan is venné eszméit, ízlését, világképét, megannyi Potyka bácsi, ha nem onnan, ahonnan készen kaphatja: a közhelyek világából. így lesz ő maga is egy a közhelyek közül. (pallagi) Tapolcsányi Éva felvétele