Népszava, 1993. augusztus (121. évfolyam, 178–202. sz.)

1993-08-02 / 178. szám

NÉPSZAVA 199­3. AUGUSZTUS 2., HÉTFŐ A Washington Post kényes értesülései Kadhafi és a jéghegy csúcsa Tripoli kiterjedt nemzet­közi kampányt folytat a Clinton-kormányzat jó­indulatának megnyerése, az afrikai ország elszige­teltségének enyhítése ér­dekében — írja Líbia pró­bálkozásaival foglalkozó újabb cikkében Jim Hoag­­land, a Washington Post főmunkatársa. Hoagland július közepén szellőztette meg azt az ér­tesülését, hogy Kadhafi ez­redes megbízottai — líbiai diplomaták és külföldön tevékenykedő líbiai üzlet­emberek — megkörnyékez­tek amerikai jogászokat, politológusokat, hirdetési szakértőket és közéleti sze­mélyiségeket. Ahhoz kér­ték tanácsukat, segítségü­ket, hogy miként fogjanak hozzá Líbia és személy sze­rint Kadhafi ezredes imá­­zsának javításához. Tripoli és az ezredes nemzetközi megítélése, enyhén szólva is a lehető legkedvezőtlenebb. Kivált­képpen azóta, hogy bebi­zonyosodott: a líbiai titkos­­szolgálat két ügynöke ve­zető szerepet játszott 1988 decemberében a PanAm amerikai légitársaság 103- as számú járatának felrob­bantásában, a gép 259 uta­sának halálában és a skó­ciai Lockerbie város egy részének elpusztításában. A két líbiait egy amerikai esküdtszék a bizonyítékok alapján vád alá helyezte. Bill Clinton még válasz­tási kampánya idején meg­ígérte, hogy nem nyugszik addig, amíg Líbia el nem nyeri méltó büntetését a Lockerbie-katasztrófa elő­idézéséért. Kadhafi e kérlelhetetlen­­ség enyhítését szeretné valamilyen módon elérni. Amint Hoagland előző cik­kében megírta, félmillió dolláros tiszteletdíj-elő­­leget ajánlottak fel tekin­télyes amerikai ügyvédek­nek, hogy lobbyzzanak Lí­bia érdekében. A fog­lalót, féltucatnyi elutasítás után, Abraham D. Sofaer fogadta el. „Nála alkalmasabb szak­embert nehezen találhattak volna — jegyezte meg a hír kapcsán a londoni The Independent —, hiszen ő mind Ronald Reagan, mind pedig George Bush ad­minisztrációja idején a külügyminisztérium rang­idős jogásza volt. Arról nem is beszélve, hogy ő dolgozta ki 1986-ban a Tri­poli ellen végrehajtott amerikai légitámadások, és később a Líbiával szemben alkalmazott amerikai gaz­dasági embargó törvényi­jogi alátámasztását.” Az ügyvéd a Washington Post kérdésére közölte, hogy csakis azért vállalta el a megbízást, hogy „köl­csönösen elfogadható meg­oldást találjanak a PanAm 103-as ügyének lezárásá­ra”. Nyilatkozata megjele­nésének másnapján vissza­adta a megbízást. „A Sofaer-ügy egy nagy kiterjedésű és roppant ér­dekes jéghegy csúcsa csu­pán, közölte velem egy ol­vasó és arra biztatott, hogy kutassak tovább, derítsem fel az izraeli kapcsolatot” — kezdi újabb cikkét Jim Hoagland. Azt írja, hogy a tele­fonálónak teljesen igaza van, mivel, mint kide­rült, izraeli közvetítők ak­tívan részt vesznek a líbiai —amerikai „megbékélésre” irányuló erőfeszítésekben. Sőt, azt állítja, hogy e köz­vetítőknek kapcsolatuk van Simon Peresz külügy­miniszterhez. „Amerikai hivatalos kö­rökben kezdik gyanítani, hogy a jeruzsálemi dip­lomácia vezetője ugyanarra játszik, mint 1985-ben. Ak­kor arra biztatta a Rea­­gan-kormányzatot, hogy tegyen gesztust az iráni mérsékeltek felé azzal, hogy — izraeli közvetítés­sel — amerikai rakétákat ad el Teheránnak. Kadhafi érdekében szót emelve, Pe­resz ismét arra törekszik, mint Irán esetében, sem­legesíteni óhajtja Izrael egyik legádázabb ellen­ségét” — írja Hoagland. Vajon mit szólnak mind­ehhez izraeli kormány­körökben? És cáfol-e majd a korrupció és maffiakap­csolatok gyanújába keve­redett Giulio Andreotti volt olasz miniszterelnök? Róla ugyanis szintén azt állítja Hoagland, hogy részt vállalt a líbiai imázsépítő kampányban. A líbiai ügy­höz ugyan semmi köze sincs annak a ténynek, hogy Andreotti nemrégen amerikai ügyvédet foga­dott, de az újságíró meg­említi: az olasz exkor­mányfő Abraham D. So­­faert bízta meg ártatlan­sága bizonyításával. kj Nem lehet tudni, ki volt a szőke nő Újabb merényletektől fél Itália Az olasz hatóságok tovább­ra is a sötétben tapogatóz­nak a kedd éjféli merény­let tetteseit illetően. Nem sikerült megállapítani an­nak a 25 év körüli szőke nőnek a személyazonos­ságát, akit szemtanúk a milánói merénylet és egy korábbi római robbantás helyszínén is láttak. Meg kell akadályozni, hogy „sötét és reakciós erők önkényuralmi meg­oldások felé tereljék a nép változások iránti vágyát” — jelentette ki Isikcola Mancino belügyminiszter az ország rendőrfőkapi­tányainak szombati rend­kívüli tanácskozásán. Man­cino olyan drámai szavak­kal ecsetelte az itáliai helyzetet, hogy egyes lapok azt olvasták ki belőle, a miniszter államcsíny le­hetőségétől tart. A rendőr­­kapitányságokon felfüg­gesztették a nyári szabad­ságokat. A merényletek legköze­lebbi célpontja Szardínia lehet — ezt egy, a ható­ságokkal együttműködő apuliai maffiafőnök mond­ta. A bűnbánó maffiózó szerint a­ robbantások célja az idegenforgalom megza­varása lenne ab­ból a cél­ból, hogy bosszút álljanak a szigeten lévő szuper­börtönért, az Asinaráért, melybe a tavalyi palermói merénylet után számos be­folyásos, rendőrkézre ke­rült maffiavezért szállítot­tak át. Salvatore Annacondia, a maffiózó már hónapokkal ezelőtt beszélt Alberto Ma­­ritati apuliai bírónak a történelmi emlékek ellen tervezett merényletekről, de szavait akkor nem vet­ték jegyzőkönyvbe a saját kívánságára. Annacondia szerint a „keresztapákat” feldühítette a fogvatartási rendszabályok szigorítása. Félnek a merényletektől szerte Olaszországban. To­rinóban körülkerítették a múzeumokat és a jelentő­sebb műemlékeket. Szicília műemlékvédelmi hatóságai a hadsereg kirendelését kérték a sziget felbecsül­hetetlen értékű történelmi emlékeinek védelmére. Umbria egyházi és polgári hatóságai különleges őr­járatokat szerveztek a vi­lághírű történelmi emlé­kek, köztük az orivetói Dóm, az Assisi Szent Fe­­renc-bazilika és a Santa Chiara-templom védelmé­re. (MTI) Demjanjuk még marad Az izraeli legfelsőbb bíró­ság vasárnap legalább tíz nappal elhalasztotta a 73 éves Demjanjuk kitolonco­lását az országból. Ez idő alatt a legfőbb ügyész ki­vizsgálja azt, hogy lehetsé­ges-e újabb bírósági tár­gyalást kezdeményezni a múlt hét csütörtökén fel­mentett Demjanjuk ellen. Az eredeti terv szerint az ukrán származású Dem­­janjukot vasárnap délután szállították volna Kijevbe. Időközben azonban a Kach elnevezésű jobboldali párt, valamint hat, az egykori náci táborokat megjárt túl­élő keresetet nyújtott be a legfelsőbb bíróságon azt ál­lítva, hogy Demjanjuk a sobibori koncentrációs tá­borban részt vett zsidók megsemmisítésében. (MTI) RUSZLAN, A FARAGATLAN Az orosz törvényhozás hét végi rendkívüli ülésnap­ját nem pusztán a politikai témák uralták: Ruszlan Haszbulatov, a parlament elnöke például rögtön a megnyitón a támadások középpontjába került amiatt, mert egy tévényilatkozatban „vénasszonynak” nevez­te Margaret Thatcher volt brit kormányfőt. Haszbulatov azt követően ragadtatta magát erre az igen udvariatlan kijelentésre, hogy Thatcher asz­­szony múlt vasárnap az államközösségi televíziónak nyilatkozva a parlament feloszlatását javasolta az orosz káoszból kivezető út első lépéseként. Haszbulatov tévébeszédében ezt sértőnek minősí­tette, s kifogásolta, hogy az újságírók nem szálltak vitába Thatcherrel.­­ Az újságírók megszégyeníthe­tik magukat, de nem szégyeníthetik meg népüket, saját politikusaikat, akik semmivel sem alacsonyabb­­rendűek, mint a hozzánk látogató különböző vénasz­­szonyok — mondta. Haszbulatovot a parlamenti nyitóülésen több tör­vényhozó szavai visszavonására kérte, de ő nem volt erre hajlandó, így azután helyette Borisz Fjodorov orosz pénzügyminiszter kért bocsánatot, faragatlan­nak minősítve a parlamenti elnököt. (MTI) A kormány ellen szervezkedtek A dél-koreai rendőrség nyolc személyt vett őrizet­be kormányellenes szervez­kedés gyanújával. A letar­tóztatottak szocialista szí­nezetű csoportot akartak szervezni azzal a céllal, hogy megdöntsék a jelen­legi kormányt. Az egyik, ötfős csoport tagjai a rendőrség tájékoz­tatása szerint megsértették az ország nemzetbiztonsági törvényét, amely tiltja kommunista tevékenység folytatását. A csoport tag­jai szombaton kerültek rendőrkézre, vezetőjük egy 32 esztendős, állás nélküli személy, korábban egyete­mi alkalmazott. Valameny­­nyien tagjai az illegális Nemzetközi Kommunista Pártnak, s csoportjukat még tavaly októberben hozták létre. Csendélet a Szomáliai fővárosban: ENSZ-katonák, tevék és tevehajcsárok TELEFOTÓ / MTI Külföldi Képszerkesztőség 3 NAPRÓL NAPRA ! Kéri Tantás 4 # - Mindenki Legalábbis az ellenkezőjét — különösen ezekben a feljelentgetős időkben — nincs jogunk föltételezni. Jót akart az újság, amelyik majd’ két hete szen­zációként — és ezt-azt félreértve, félremagyaráz­va — tálalta, amit jó ideje tudni lehet. Mármint hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok tag­jai társadalmi munkában fognak dolgozni, tisztség­­viselői ellenben tiszteletdíjra tarthatnak igényt. Az erről szóló törvény megszületésekor még csak reménykedni lehetett abban, hogy nem hiúsítja meg az állampolgárok részvétlensége az önkor­mányzati választásokat, és fokozatosan kialakulhat a saját lábán álló nyugdíj- és egészségbiztosítás; ha lassan is, de javulhat a nyugdíjasok helyzete, a betegek állapota. Saját javukat akarták azok a milliók, akik a vártnál sokkal nagyobb arányban vettek részt a májusi tb-választásokon, minimum azt érezhették: a szakszervezet csak jobban csinálhatja annál, ahogy most van. Törvényt azonban hoztak, számo­­latlanul, ki emlékezhetne valamennyire, így a régi rendelkezésből automatikusan új botrány ke­rekedett, mert szeretünk ugyan minden szentet, de nem állhatjuk, ha maga felé hajlik a keze. Jót akart Forgács Pali bácsi is, aki a tb-kam­­pány során rokonszenves szerénységgel hajtogatta, hogy az önkormányzati tagságért nem fogadnak el majd fizetséget. Kétségtelenül pontosabb lett vol­na, ha hozzáteszi: „a törvény nem is ad rá mó­dot”, de jelmondatokon felnőtt nemzedékek sora tanúsíthatja, egy szlogen ne annyira pontos, mint inkább rövid és csattanós legyen. Jót akart ak­kor is a LIGA alapító elnöke, amikor — megtud­ván, hogy a sajnos, nem ligásokkal teli elnökség tagjai meg akarják szavazni, ami jár nekik , ki­látásba helyezte a tb-önkormányzati tagságról történő lemondását. És ki vonhatná kétségbe a LIGA Tanács jó szán­dékát? Ők a pénteki közgyűlést megelőző csütör­tökön, tehát még idejében nyitották fel a munka­­vállalók szemét, méltatlanokra pazarolták bizal­mukat. Le a kalappal a tb-önkormányzatok elnök­ségeinek a tb-alapok pénzügyeinek rendezésére tett eddigi erőfeszítései előtt! — jelentették ki, majd föltették a kalapjukat, és leszedték a kereszt­vizet nagy testvérükről, az MSZOSZ-ről. Gondo­san ügyelve arra, hogy csak önkormányzati tiszt­ségük hangozzék el, akkor is, amikor pártpolitikai törekvésekkel gyanúsították, és lényegében a tisztségükről történő lemondásra szólították fel őket.­­Hát persze hogy jót akart az a nem MSZOSZ-es szakszervezeti ügyvivő, aki ezek után részletesen ismertette a rádióban a közalkalmazottitanács-vá­­lasztások összesített eredményeit. Mintegy mellé­kesen jegyezve meg, hogy a LIGA-hoz tartozó szakszervezetek a művelődés területén nem érték el az országos érdekegyeztetésben való részvételhez szükséges 10 százalékos alsó határt. Az MSZOSZ és a Szakszervezetek Együttműkö­dési Fórumának választási sikere — kicsit a ligás feltételezésekkel szemben — azt jelzi: nem kell egy szakszervezetnek okvetlenül pártpolitizálnia, elég, ha igyekszik jól képviselni a hozzá tartozó munkavállalók érdekeit. Természetesen az sem mindegy, mennyien tartoznak hozzá. És vajon nem jót akart-e ugyanaz az ügyvivő, aki nemrég azon félelmének adott hangot, hogy — ha nem vigyázunk — kiújulhatnak a szakszer­vezetek közötti nem kívánatos háborúskodások? Mi­után a volt SZOT-vagyont — a korábban kiala­kult hamis erőviszonyok alapján — a szövetségek gyorsan elosztották egymás között... E nyilatkozat ugyanakkor látott napvilágot, mint a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség jó szándékú állásfoglalása. Ez — ha ugyan nem értem félre — abból a pártállami megközelítésből ítéli el a kormány és „egyes szakszervezeti lobbyk” béralkutárgyalásait, hogy tagadják az értéktermelő munka elsődlegességét, többnek képzelik magu­kat a munkásoknál. A közalkalmazotti, köztiszt­viselői és egészségügyi „lobbyról” lenne szó, az állásfoglalás pedig, amelynek összeállítói jót akar­tak, akár a szakszervezetek közötti újabb rosszízű háborúskodás nyitányaként is felfogható. Különösen, ha onnan nézzük, hogy a közalkal­mazottak bérkövetelése, a kormány által is elis­merten, teljesen jogos. Teljesítése pedig, járulék­vonzatai révén, a legszorosabban összefügg a nyug­díj-biztosítási önkormányzat beígérte kiegészítő — vagyis a parlament tavaszi ülésszakán már elfo­gadott, 14 százalékos emelésen felüli — nyugdíj­­emelés nagyságával. De hát mindenki jót akart. Ezért még a nyugdí­jasok egy részét sem az izgatja elsősorban, meny­nyi emelés, hány hónapra visszamenőleg jut, és hogy sikerül-e jövőre a nyugdíjak folyamatos érték­­csökkenését mérsékelni. Most az az össznépinek feltüntetett kérdés, mennyit vágnak zsebre a tb-­ önkormányzatok elnökei. Mert aki bennünket képvisel, az nyomorogjon, mint mi! Ha egyszer jót akar.

Next