Népszava, 1993. november (121. évfolyam, 254–279. sz.)
1993-11-24 / 274. szám
Remények és esélyek Valami készül Észak-Írországban. Mintha minden eddiginél jobb lehetőség érlelődne arra, hogy vége szakadjon a csaknem negyedszázada folyó öldöklésnek. Dublin és London béketerveket szellőztet. Nyilatkozatok, cáfolatok és ellencáfolatok látnak napvilágot titkos tárgyalásokról. S ami különösen biztatónak látszik: a brit és az ír miniszterelnök, október végi brüsszeli csúcstalálkozója folytatásaként, a közeli napokban ismét találkozik. Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) vezetésével 1969-ben lángolt fel újult erővel az ulsteri katolikus kisebbség évszázados függetlenségi harca. London katonaságot vetett be, majd 1972-ben átvette a teljes kormányzati és rendfenntartási felelősséget Észak-Írországban. Azóta több mint háromezer halálos áldozatot követeltek a törvényen kívül helyezett IRA és az ugyancsak illegális protestáns félkatonai szervezetek merényletei. Az elmúlt két és fél évtizedben rendezési kísérletei közül az 1985-ben megkötött brit—ír egyezmény volt a legjelentősebb. A megállapodást mindkét aláíró, Margaret Thatcher akkori brit és Garret FitzGerald ír kormányfő „történelmi jelentőségűnek” minősítette. Olyan kompromisszum volt ez, amelynek értelmében ugyan nem törölték Írország alkotmányából a sziget újraegyesítésének célkitűzését, de Londonnal együtt, Dublin is kötelezettséget vállalt rá, hogy elfogadja: Észak-Írország mindaddig Nagy- Britannia része marad, amíg a lakosság többsége másként nem dönt. A megállapodás politikai kereteket biztosított a megoldásra, de ezeket nem sikerült igazi tartalommal megtölteni. Minden erőfeszítés, próbálkozás megbukott az IRA és „politikai karja”, a Sinn Féin Párt, valamint az unionisták kőkemény ellenállásán. A mészárlás mindmáig tart. A lakosság túlnyomó többsége — katolikusok és protestánsok egyaránt — mind hangosabban juttatják kifejezésre, hogy végre-valahára békében szeretnének élni. Erre a közhangulatra reagálva fogalmazta meg valóban történelmi engedményeket tartalmazó rendezési tervét előbb Albert Reynolds ír, majd John Major brit kormányfő. Dublin hajlandónak mutatkozott arra, hogy feladja Észak-Írország „hazatérésére” vonatkozó igényét. Ennek fejében Londonnak hozzá kellene járulnia, hogy valamennyi érdekelt bevonásával tárgyaljanak, és népszavazáson döntenének Ulster jövőjéről. John Major megerősítette ír kollégája helyzetmegítélését, amely szerint hosszú évek óta most kínálkozik a legjobb esély a béke megteremtésére. A brit kormányfő nagy engedménye: a Sinn Fein is részt vehet az Ulster jövőjét megalapozó tárgyalásokon, ha az IRA tartósan bizonyítja, hogy véglegesen felhagy az erőszakkal. Az IRA és az unionista pártok, szervezetek kemény magja, mint eddig, most is ellenáll. A lakosság hangulata azonban nem nekik kedvez. Londoni szakértők és szemleírók komoly esélyt adnak annak, hogy most valóban megkezdődhet valamiféle békefolyamat Észak- Írországban. Köves Judit Pártcsaták — pártok nélkül II. Miklós Cárnak kevesebb jogköre volt, mint Borisz Jelcinnek — állítja a Komszomolszkaja Pravda az új orosz alkotmány tervezetét elemezve. Ha az emberek a december 12-i népszavazáson áldásukat adják rá, az elnök nemcsak a kormány tagjainak kinevezésére, a hadsereg-parancsnokságra, a kül-, a bel-, és a katonapolitika meghatározására, de még a parlament feloszlatására is jogot kap. Ez a fajta hatalomösszpontosítás egyeseket a cári időkre emlékeztet, másokat viszont a szocialista demokráciára. Ha a hasonlatokban nem is, abban a bírálók véleménye egybecseng, hogy olyan hatalom kerül a mindenkori orosz elnök kezébe, amelylyel nemcsak élni könnyű, de visszaélni is. A nevében is független moszkvai Nyezaviszimaja Gazeta sokak félelmét fogalmazta meg, amikor az alkotmány tervezetében a tekintélyuralmi rendszer bevezetésének a kísérletét vélte felfedezni. Jelcin és a reformok hívei sem tagadhatják, hogy az új alkotmány az ország első számú vezetőjét a törvényhozás, a végrehajtó hatalom és az igazságszolgáltatás fölé helyezi. Érveikben viszont arra helyezik a hangsúlyt, hogy a jogállamiság iránt elkötelezett elnök a demokrácia rögös ösvényének kitaposásához fogja felhasználni rendkívüli hatalmát. Okkal emlékeztetnek arra, milyen károkat okozott az elmúlt hónapokban az elnök és a parlament viszálya. Jelcin törvényekkel korlátozott hatalma és szűk mozgástere. Csak egy valamiről nem beszél senki. Ki fogja ellenőrizni, korlátozni Jelcint, ha önszántából nem törekszik majd a demokratikus játékszabályok betartására, s ki korlátozza majd utódát, ha a történelmi viharok új politikust koronáznak naggyá. Egy olyan országban, amelyik a demokráciát még csak történelemkönyvekből tanulja és a napi gyakorlat iszonyatosan kiábrándító, biztosíték-e egy olyan alkotmány, amely a pillanatnyi politikai helyzet kényszerű terméke? Az a tény, hogy Jelcin, még az elnökválasztás jövő évi előrehozatalától is viszolyog, jól tükrözi félelmét. Ha betartja ígéretét és a választókra bízza a döntést, meglehet, hogy jövőre új elnöke lesz Oroszországnak. Méghozzá olyan alkotmánnyal a tarsolyában, amelyet a demokrata Jelcinre szabtak. A decemberi parlamenti választási előkészületek aggodalommal töltik el azokat, akik szeretnének végre olyan pártok közül választani, amelyek jó irányba vezetik az országot. Az egymással viaskodó, ellenségeskedő, kétes pénzügyi háttérrel rendelkező politikusok azonban nem sok bizalmat gerjesztenek. Már önmagában az is kérdéses, egyáltalán léteznek-e pártok Oroszországban. Az olyan, őszinteséggel megáldott politikusok, mint amilyen például Roj Medvegyev, a Dolgozók Szocialista Pártja alapítója, megvallják, fogalmuk sincs arról, mekkora a pártjuk befolyása. Mások kevesebb eleganciával, vágyálmokat kergetve, milliós tömegeket vallnak maguk mögött. Az egész kampány szépséghibája, hogy senki nem tudja igazán, kit és mit vezet. Hiszen a parlamenti választások kiírását éppen olyan pillanatnyi politikai szükség diktálta, mint az alkotmánytervezet elkészítését. Ezért aztán úgy választ pártot az orosz ember, hogy igazi pártot fel sem tételez. Gorbacsov azt állítja: úgy időzítették a szavazást, hogy csak egy politikai tömb álljon készen a megmérettetésre. Ez pedig a Jegor Gajdar vezette Oroszországi Választás nevű csoport. Még ez a megállapodás is túlzásnak tűnhet, hiszen a Jelcinhez hű miniszterelnök-helyettes tömbje is csak október közepén alakult meg hivatalosan. Az viszont mindenképpen az esélyeit növeli, hogy a hatalom támogatását élvezi, maga mögött tudhatja a megregulázott tömegtájékoztatást és korteshadjáratában gondtalanul felhasználhatja az állam pénzét. És még ez sem biztos, hogy elég a gondtalan győzelemhez! A kétes értékű közvélemény-kutatásokból egyvalami körvonalazódni látszik. Mégpedig az, hogy az orosz ember politikai hangulata nagyon ingadozó. Nem biztos, hogy imponáló többséggel azok mögé áll, akiknek a győzelméért tegnap még drukkolt. Barabás Péter A The Independent tegnapi rajza megint aktuális: sokan vetélkednek Oroszország hajójának irányításáért WASHINGTON HAJLÉKTALANJAI Amikor először elmentem egyikük-másikuk mellett, féltem kicsit. Ott tanyáztak a szupermarketek bejáratánál, a metróállomásoknál, a messziről barátságosnak tűnő parkokban, még a Fehér Házzal szemközti Lafayette téren is. Washington hajléktalanjai, ahogy angolul hívják őket: „homeless”-ek. Sokadszorra már átsiklott rajtuk a tekintetem, tudtam, nem bántanak, ha szelíd erőszakkal az orrom alá dugják is műanyag poharaikat, aprópénzt kérve. Volt, aki megdolgozott az odavetett centekért. A szaxofonos például, vagy a műanyag vödrökből forró ritmusokat előcsalogató vézna kamasz, meg az öblös hangú énekes, aki néha mosolyt varázsolt a reggel munkába sietők gépiesen kötelességtudó arcára. „Péntek van, jön a hétvége, lazítsatok!” — énekelte. A hajléktalanok gondjával nem tud megbirkózni az Egyesült Államok sem, több mint 400 ezren kószálnak a nagyvárosok utcáin fedél és remény nélkül. A szinte tehetetlen szociális gondozók szerint a többségük alkoholista, kábítószerfüggő, elmebeteg, vagy egyszerűen csak beilleszkedni képtelen, sérült lélek. Ilyentájt, a hálaadás ünnepe (november utolsó csütörtökje), majd karácsony közeledtével nagy konténereket raknak ki az utcára: ott gyűjtik az ételkonzerv-adományokat a hajléktalanoknak. Ahogy hidegebb lesz, úgy válnak egyre zsúfoltabbá az éjszakai szállások, az egyházak ingyenkonyhái. Akik kívülrekednek, kartonpapírkötegekből, felismerhetetlen színű és állagú rongycsomókból vackolnak téli szállást. Washington hajléktalanjaihoz idén kegyes volt az időjárás, még múlt héten is tavaszias napsütésben sütkérezhettek. De hamarosan ott is beköszönt a tél. Elekes Éva VILÁGABLAK E3 Titkos dokumentumok (Svédországi tudósítónktól) Raoul Wallenberg sok ezer magyar zsidó életét mentette meg a világháború tébolyában. A svéd nagykövetség által vásárolt házakban rengeteg oda menekült magyar zsidó talált menedéket. Rég volt. A téma most mégis ismét előkerült Svédországban. Milyen is volt az ország viszonya a fasiszta Németországhoz, a zsidókérdéshez? A svéd tv sugárzott műsort erről, az egyik legnagyobb napilap, a Dagens Nyheter pedig cikkeket jelentetett meg a témáról. Megdöbbentő dolgok derültek ki. 1938 januárjában elhatározták, hogy a zsidók nem kaphatnak politikai menedékjogot, mert csak gazdasági okokból akarnak letelepedni. Ebben az időben a zsidók még hozzájuthattak útlevélhez Németországban. Svédország és Svájc viszont azt követelte, hogy az útlevelükbe pecsételt J betűvel jelezzék faji hovatartozásukat. Miután ezt a kérést a németek teljesítették, 1938 októberében a svéd határőrség olyan utasítást kapott, hogy ne engedje be az ország területére azokat a németeket, akiknek az útlevelébe be van pecsételve a J betű. Janne Flygheds történész szerint „a hatóságok ezt a döntést 1941- ben megváltoztatták, de ez túl későn jött a német zsidóság számára”. Bizonyossággal tudjuk ma azt is, hogy az ipari méretű gyilkosságról, a holocaustról tudomásuk volt a svéd vezetőknek is. A kérdés kutatója, Josef Lewandowski úgy véli, hogy a berlini svéd katonai attasé akkoriban mindent megtett annak érdekében, hogy a mészárlásokról a hír ne terjedjen el. Az egészet túlzásnak tartotta és nem akarta, hogy a német haderő tekintélye károsodjon. Svédország szállította ugyanis a vasércet Németországba, s megengedte, hogy német reguláris alakulatok vasúton áthaladjanak az országon a megszállt Norvégiába. Sztálingrád után megváltozotta helyzet. A dán példa is hatott. A dán és svéd halászok 8000 dán zsidót egyetlen éjszakán rozoga és túlterhelt hajóikon Svédországba mentettek. A háború után a legendás fehér autóbuszok tömegével hozták Svédországba a koncentrációs táborok túlélőit. A gondos kezelés következtében sokan maradtak életben és ma is sokan élnek közülük itt. De nemcsak ők ... A korábban titkosnak nyilvánított, úgynevezett Sandler-bizottsági jelentés 1946-ból arra utal, hogy az ország mintegy ezer, háborús bűnökkel gyanúsított személynek adott menedékjogot. „Ha Himmler felbukkanna Svédországban, akkor sem nyúlhatnánk hozzá” — nyilatkozta Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ főnöke. A bűntettek elévülési ideje ugyanis Svédországban 25 év. Kivételt még a háborús bűntettek sem képeznek. Kolb János