Népszava, 1993. november (121. évfolyam, 254–279. sz.)

1993-11-01 / 254. szám

8 KULTÚRA Perczel Zita ismét hazalátogat és fellép Nagymamaként, Csiky Nagymamájában A FLEET STREET ÖR­DÖGI BORBÉLYÁVAL lép fel Budapesten — mégpedig a Nemzeti Színházban — a londoni Nemzeti társulata. Az Európai Színházak Unió­jának budapesti feszti­válján bemutatkozik Giorgo Strehler világ­hírű csapata, a milánói Piccolo Teatro is. (No­vember 3-tól, három es­tén át Carlo Goldoni A terecske című darabját játsszák.) A stockholmi Királyi Drámai Színház viszont Yukio Mishima De Sade márkiné darab­jával vendégszerepei. A Katona József Színház­ban (november 6., 7., 8.) látható előadás érdekes­ségét a rendező, Ingmar Bergman neve is bizto­síthatja. SZUNG KJONG SZŰK, a tendzsoni felsőfokú középiskola tizenöt éves tanulólánya nyerte a dél-koreai világkiállítá­son rendezett Ki tud többet Magyarországról vetélkedőt. Előlegezett jutalma: részt vehet az 1996-os budapesti Ex­pón. Ingyen. A DINAMÓ FELTALÁ­LÓJÁRA, Jedlik Ányos­ra emlékeztek szülőfa­lujában, a Pozsony mel­letti Szimőn. Az ünnep­ségen leleplezték a jeles férfiú szobrát, Lipcsey György alkotását. — Éppen jókor hívott — kezdi Perczel Zita, azon a jellegzetes, a millió ciga­rettától kissé rekedtes hangján. — Ma kicsit ké­sőbb ébredtem a szokott­nál. Tegnap este a Teatre Nációnál premierjén vol­tam. A tizenhármán az asz­tal körül című romantikus vígjátékot mutatták be. Hajdanán a párizsi Capu- cine Színházban több mint ötszázszor játszottam a darab főszerepét. Milyen az idő Pesten? Itt Rómá­ban szép az ősz, hangula­tos és romantikus. A Tras- teverén, ahol lakom, min­dent rozsdabarna falevelek borítanak. — Készül már a kecske­méti premierre, Csiky Ger­gely Nagymamájára? ■— Igaz, csak tavasszal lesz a bemutató, de már tanulom a szerepet. Fan­tasztikus lehetőség, Isten áldja meg Csikyt, imádom, mert öregasszonyoknak is írt szerepeket. S azt is tud­ta, hogy a mi korunkban már megerőltető a színpa­don való rohangálás, így sokszor ülve mondhatom majd az egyáltalán nem rövid szövegeimet. Beval­lom, hiányzik a színház, egy éve a Forgószínpad utolsó előadása óta nem szerepeltem, csak filmben. — Ha éppen nem a Nagy­mamára készül, mivel tel­nek napjai? — Hát, nagymama va­gyok, bár az unokáim ki­nőttek már a kezem alól. Szabad óráimban életrajzi regényemet rendezgetem, amelyet már jó régen, ti­zenkét éve megírtam. Sze­retném Pesten kiadni. — Elég vaskos kötet lesz, hiszen tizenévesen in­dult filmkarrierje. — Visszaemlékezései­met szerepeimről, szerel­meimről, egyszóval az éle­temről az 1951-es esztendőt lezártam. Akkor, amikor Amerikából visszajöttem Európába. De ahogy most beszélünk róla, talán érde­mes lenne az újrafelfedez- tetésemet is beleszőni. — Akkor csak kora ta­vasszal jön ismét Magyar- országra? — Nem, előbb szándéko­zom. Pár nap múlva talán hivatalosan is elkészül a Perczel Zita alapítvány, amelyet a hajléktalanokért és a szegényekért alapítot­tam. Még Pesten forgattuk A nagy postarablás című filmet, amelyben egy haj­léktalan öregasszonyt ala­kítottam. Akkor sokat be­szélgettem a hajléktalanok­kal. Rájöttem, nem elég egy pár virslivel jótékony­kodni, mindenekelőtt munkaalkalmat kellene te­remteni számukra. Nos, ezen fáradozom. Figyelem a magyarországi eseménye­ket, s úgy tűnik, egyre töb­ben lesznek, akik nem tud­ják eltartani családjukat, nem tudják kifizetni a lak­bért, s ezért az utcára ke­rülnek. — Akkor mikor találko­zunk? — Mindenképpen decem­ber előtt, mert karácsony tájékán Bobo, a fiúunokám nősül, s ott a helyem a násznép között. Szilágyi Ágnes Az elmúlt hét végén mutatták be az Operában Bartók Béla há­rom müvét, A kékszakállú herceg várát, A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Antal Emese felvételén Kováts Tibor A fából faragott királyfiból LEMEZ PETROVICS EMIL SIKERLISTÁJA Gustavo Marohesi L’opera liriea című könyvében jugoszlávnak mondja őt, pedig egész pályafutá­sa során magyarul volt európai. Operákban, kantátákban, kórus- művekben, kamaradarabokban. A mindenkori Ki mit tud-ok leg­műveltebb zsűritagja, anélkül, hogy sértené vele a' többieket. Kemény ember, sőt: ha a humá­num úgy kívánja, kegyetlen is tud lenni. Mindazonáltal vele el­mennék — Garaival szólva — egy közös kulaccsal akár a sivatagba is ... A Rózsavölgyi Zeneműboltban tallóztunk a viszonylag friss komolyzenei kiadványok között. Három hanghordo­zó-típus — három ajánlat. Íme: 1. LP lemezen Erkel Ferenc eredeti zongoraművei, va­lamint átiratai saját operáiból — Kassai István remek előadásában. Hungaroton. („Az Erkel-jubileum szép meglepetése. Kiderül, hogy nemzeti operánk megterem­tője szórakoztató és a példaképekhez — Chopin, Liszt — méltó zongoradarabjaiban is maradandót alkotott.”) 2. CD-lemezen Ligeti György művei. Bis. („A teljes pályaképet felvillantó szerzői lemez. Izgalmas élmény a még Bartók hangján szóló korai művek és a mai alkotá­sok összevetése.”) 3. Hangkazettán Jessye Norman operaáriákat és dalo­kat énekel. Philips. („A nagyszerű néger énekesnő hang­jának szépsége, teltsége, sodró ereje és érzéki varázsa le­nyűgöz. Nem csoda: pályafutásom során végig az emberi hang bűvöletében éltem ...”) Ennyi. Olyan ember ajánlata ez, aki nemcsak szerzi a zenét, de szívesen „fogyasztja” is. Érdemes hallgatni rá. Baranyi Ferenc Meghalt Federico Fellini Csak a döbbenetét érzéke­lem, s a szívből fölfelé kúszó, torokszorító, furcsa félelmet. Már nem is tu­dom, kit „siratok”? Felli- nit? Vagy magunkat is? Mert Fellinivel együtt vala­mi végképp elveszett. Még a remény is. Mert nekem (s tán so­kunknak) Fellini jelentette a filmet. Az igazi varázsla­tot. A moziból továbbcipel­tük magunkkal Gelsomina fájdalmas-magányos trom- hitaszólóját. Az Édes élet után áztattuk arcunkat a pesti, vacak kis szökőku- taknál, akár Anita Ekberg a római Trevi-kút hűs per­met je alatt. Együtt hallgat­tuk az Amarcord, azaz Ri­mini lakóival a tengerjá­rók kürtjeinek távoli, titok­zatos utazásokat ígérő bú- gását... Mert soha, sehol, egyetlenegy filmben sem volt akkora érzelmi tartal­ma a hajókürtszólónak, a magányos dallamfoszlány­nak — mint éppen Felli­Kap majd a fejére (avagy popójára, lévén nőnemű személy) Babiczky, a rádió frissiben kinevezett főcen­zora, a hír- és az aktuális műsorok főfelügyelője. Még meg sem száradt a ténta kinevezésén, máris elkövette az első baklövé­sét. Ugyanis a 168 óra leg­utolsó adásánál kissé fele­dé az előírt éberséget. Így aztán Csúcs alelnök maga emelte fel a telefonkagy­lót, hogy adás közben kor­rigálja Kardos Ernő provo­katív kijelentését. Misze­rint a riporter állításával ellentétben ő aztán soha­sem bocsátott el senkit. (Elmentek azok maguktól is — körülbelül így szólt az alelnöki helyreigazítás.) Aztán: Zeleit sem váltotta le, csak áthelyezte, és Ba­biczky t is csupán a bétől- tetlen státusra jelölte. De az is megeshet, hogy Ba­biczky Klára maga emel­te fel a telefonkagylót. S mert Osurkát, fő-fő védnö­két nem találta odahaza, rögvest Csúcs urat tárcsáz­ninél. És azok a furcsa köd- gomolygások, kósza szelek, s a fejbúbig érő hóbuc­kák ... Fellininél a néző egy kicsit mindig „beleve­szett” a képbe, mint vala­mi gyerekkori álomba. Fellini és a film. Fellini és a nők. Fellini és a vallás. Fellini és a bohócok. Min­ta. Valahogy ekképpen: „Jó főnököm, ezek a libe- rálbplsevikok itt a 168 őrá. nál már megint iszemétked- nek. Mdst aztán mit csi­náljak?!” „Ne törődj sem­mivel, édes Klárám — jö­hetett az elnöki jogkörrel felruházott, a lehető leg­teljesebb alelnök válasza —, majd én elintézem. Te csak azzal foglalatoskodj, hogy a 168 órátjan azonnal beolvassák a legfőbb mi­niszterség tiltpkozását.” És lön: azonnal kimondatott a 168 órában, mindenért az ellenzék, a köztársasági el­nök, meg az akárki cso­portok a felelősek. Szép idők elé nézünk! Mostantól kezdve — ahogy Nahlik úr is, a má­sik fontos, és elnöki jog­körrel felruházott, a lehe­tő legteljesebb alelnök megígérte: annyiszor dent filmre írt — önmagá­ról, rólunk és a világról. Még a kórházi ágyon is ar­ról „álmodott”, hogy fil­met forgat betegségéről, s „kiírja” magából s vala­mennyiünkből a „halálfé­lelmet”. De a halálfélelem most már nekünk maradt! mondják be személyesen, főnöki mivoltukban a rá­dióban és a televízióban, hogy Bánó és csapata, meg az egész liberóiból se- viki sajtó „csal, lop és ha­zudik” — ahányszor csak lehet. Előbb-utóbb úgyis elhiszik, az oktondi, egy­ügyű népek ... Hogy az igazi demokrá­ciában még a gyilkost is megilleti az ártatlanság vélelme? Mit számít? „Mi vagyunk az ártatlanok, de legfőképpen a pártatla­nok!” — mondják az alel- nökök. Legalábbis a két úr — már majdnem azt írtam, a „két álúr” — egészen másként értelmezi a pár­tatlanság fogalmát. Szó- használatukban a pártat­lanság és az ártatlanság egyenlő a pártossággal. Mármint pártunk és kor­mányunk (de legfőképpen HETFORDITO Helyreigazítanak Nem adják fel! Legalább két éve már, hogy megszűnt az ország egyetlen színházi hetilapja, a Film Színház Muzsika, és nem sokkal később megszűnt az akkoriban (újjá)alakult Színházi Élet is. A Film Színház Muzsika néhány volt szerkesztője és munkatársa azonban nem adja fel. Addig is, amíg hitük, vágyaik és re­ményeik szerint újra meg­indítják a lapot, időnként élő kiadással jelentkeznek. A Film Színház Muzsika 2. élő kiadására november 12-én kerül sor a Fészek Művészklubban. Andorai Péter, Gyimesi Pálma, He­gedűs D. Géza, Koltai Ró­bert, Mácsai Pál, Takács Katalin, Takács Marika, Tímár Éva és Ulbrich Jó­zsef mutatnak be fiatal te­hetségeket. A műsor szer­vező-szerkesztője az egy­kori főmunkatárs, Sás György, az előadás rende­zője Bilicsi Erzsébet, a mű­sorvezető Jálics Kinga lesz. Aczél párnásszéke A korábban megvásárolt párnásszékeknek most már nevük is van! Ugyanis teg­nap délelőtt kisorsolták a székeket, a híres vagy ke­vésbé híres vásárlók kö­zött a Madách Kamarában. A teátrum támogatói egy­ben magukat is „megörö­kítették” az utókor számá­ra, hiszen nevük, réztáblá­ra gravírozva felkerült az elnyert zsöllye támlájára. Most már a székeknek nemcsak számuk, de nevük is van. A névsor változatos. Mai művészek között — Psö- ta Irén, Haumann Pé­ter, Huszti Péter — fel­tűnnek a politikusok nevei is. Széket vásárolt például Antall József, Szabó Iván és sok képviselő. De zsöly- lyét kapott például Aczél György is — a családta­gok jóvoltából. Néhány tá­mogató elhunyt kedves színészének nevét kívánta megörökíteni. Egyik-másik szék támláján in memó­riám Márkus László, Kál­mán György, Feleki Ka­mill neve olvasható. Akadt olyan vásárló is, aki a táblán státusát is jelölte. Például így: Ku­korica János. Volt, aki ne­ve alá azt íratta: néző; Papp Imre: sümegi várka­pitány. Koncz Gábor pedig ekként nyújtja át a helyét a szín­ház eljövendő látogatójá­nak: Ülj bele! Koncz! alelnöki beosztásuk) irán­ti szolgai hűséggel, elköte­lezettséggel. Szép idő elé nézünk! Mostantól kezdve — ahogy Nahlik és Csúcs úr ígéri — nem múlik el rá­dió- és tévéműsor alelnöki nyilatkozat, tiltakozás, korrekció nélkül. Száz hü­lye ötletem is akadna arra vonatkozóan, miként cél­szerű az ilyesfajta alelnö­ki „közbeszólás”. De hülye lennék elárulni, mert még képesek és megvalósítják. Mint ahogy az elmúlt röp­ke uralkodásuk, alatt min­den, képtelen, hihetetlen ötlet előbb-utóbb bejött. (Pár hónapDal ezelőtt sen­ki sem hihette, hogy a szakmailag alkalmatlan­nak minősített Babiczky egyszer csak valamennyi riporter, hírfőnök főnöke lesz?!) Hiába, Csurka szerint a szakértelem „bolsevista trükk”. A hozzá nem értés viszont — MDF-es áldás. Gantner Ilona

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék