Népszava, 1993. december (121. évfolyam, 280-305. sz.)

1993-12-01 / 280. szám

ÁRA 16.30 FORINT A MAGYAR SZAKSZERVEZETEK LAPJA Körvonalazódó költségvetés Az Országgyűlés tegnap elfogadta az adózás rend­jéről szóló törvény módo­sítását, s ezzel megalkot­ta az esztendő századik törvényét. Lapzártánkkor még tartott a szavazás a jövő évi költségvetés fő számairól, a bevételi és kiadási főösszegről, illet­ve a hiány mértékéről csak a késő éjszakai órákban tudtak dönteni. Ugyan­csak a késő éjszakai órák­ra maradt a szavazás a közalkalmazotti törvény módosításáról, amelynek lényege a közalkalmazot­tak besorolásának ponto­sítása, illetve a 13. havi fizetés szabályozása. A képviselők a költségve­tési törvényjavaslathoz be­nyújtott több mint 500 mó­dosító indítvány alig felé­ről döntöttek, amikor bo­rult a pénzügyi mérleg. A plénum ugyanis elfogadta azt a módosító javaslatot, hogy a családi pótlék egy­szeri kiegészítésére a költ­ségvetésből hat milliárd fo­rintot fordítsanak. Mint is­meretes, az SZJA-törvény módosításakor három mil­­liárdot már szétosztottak a családi pótlék emelésére, pontosabban az ezzel ösz­­szefüggő adókedvezmény­re, s az eredeti elképzelé­sek szerint csupán három milliárd forint maradt vol­na az egyszeri kiegészítés­re. Emiatt a döntés miatt Szabó Iván pénzügyminisz­ter egyeztetési szünetet kért. A képviselők úgy ha­tároztak, hogy a családi pótlékra jogosultakat rá­szorultsági alapon további két milliárd forint támoga­tásban részesítik. A T. Ház döntése alapján a munkaadóknak a bruttó kereset 7,2, a munkaválla­lóknak pedig 1,5 százalékát kell járulékként befizetni­ük a szolidaritási alapba. Jelentős kedvezményben részesülnek a mezőgazda­­sági termelők, hiszen a jö­vő évre fizetendő földadót adókedvezményként visz­­szatarthatják, illetve nem kell visszafizetniük az (Folytatás a 4. oldalon) 1 Drukk Szövetségi a külföldi cégek támadása ellen Rendkívüli vasaskongresszus (Munkatársunktól) Rendkívüli kongresszust hívott össze a hét végére a vasasszakszervezet. Többek között megvitatják az észak-magyarországi acél- és vasipari központokban kialakult gondokat. A teg­napi sajtótájékoztatón a szakszervezet alelnöke, Hó­di Zoltán elmondta, hogy a gazdasági válság mélyü­lésével legfontosabb fel­adatuk a dolgozók „közér­zetének” javítása. Az álta­luk kidolgozott megoldási variációkra még a napok­ban visszajelzést várnak a kormány illetékeseitől. A foglalkoztatási problémák­ra válaszul készült el a szakszervezet helyzetelem­zése és reorganizációs kon­cepciója, ám a munkahely­­teremtéshez, a válság ren­dezéséhez a kormány köz­vetlen beavatkozása szük­séges. Hódi Zoltán tájékoztatá­sa szerint a vasasszak­szervezetek létrehozzák a Külföldi Érdekeltségű Vál­lalatok Munkavállalóinak Érdekszövetségét. A szö­vetség alapításának apro­póját, melyet már a sajtó is több ízben feszegetett, a Magyarországon jelen levő multinacionális cégek tá­madása adta. A Nemzet­közi Társaságok Szövetsé­ge (NTSZ) az 1992. június 1-jén hatályba léptetett Munka Törvénykönyve több pontját is kifogásolta. A munkaadók megpróbál­ják a sajátos magyar vi­szonyokból adódó előnyö­ket kiaknázni, s gyakran megfeledkeznek a hazájuk­ban is elismert munkavál­lalói jogokról. Az NTSZ véleménye szerint túl erős a dolgozói érdekképviselet, hiszen a szakszervezetek mellett munkástanácsok is működnek. Továbbá a cé­gek azt is kifogásolják, hogy a tb-járulék fizeté­sével egy időben az esetle­ges táppénzeket is folyó­sítaniuk kell. A munka­(Folytatás a 3. oldalon) A nemzet ábécéje Letelt Mádl Ferenc művelődési és közoktatási mi­niszter ultimátuma, melyet a Nemzeti Alaptanterv készítői számára szabott. Vártuk, hátha megtudunk valamit az érintettektől az új, most már végleges formába öntött NAT-tervezetről. Ám a minisz­térium sajtószóvivője elmondta, érdemi változás az ügyben még nem történt No igen, mert ezek a fránya évfordulók keresz­tülhúzták Kálmán Attila államtitkár és Baranyi László főosztályvezető közös programjait. A Bar­tók Béla emlékére rendezett eseményekre Erdélybe kellett utaznia az államtitkár úrnak, így a minisz­ter által kiszabott tíznapos ultimátum tarthatatlan­ná vált. Hogy most aztán — a szóvivő által tolmácsolt miniszteri szavakkal élve — „megszabadítják-e” a két jeles tantervkovácsot a nemes feladat­tól, vagy a miniszter elviseli ezt az apró presztízs­­veszteséget, még nem tudni. Mert hogy csak presz­tízsről van szó, az nyilvánvaló. Ha egy év alatt nem sikerült tisztázni, milyen is legyen a nemzet ábécéje, hogy lehetne tíz nap alatt. Különben is, egyre inkább miniszteriális vállapcsatának lát­szik a NAT-vita, ahol maga a tanterv csak másod­lagos. S ha nem készül el, legfeljebb ráfogják Bar­tók Bélára. Sz. B. Elég a sima többség Magyarország támogatásá­ról biztosíto­tta az agresz­­szív nacionalizmus elleni közös fellépésre vonatkozó tervet Jeszenszky Géza külügyminiszter az Euró­pai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet (lásd Lexikon a 2. oldalon) ked­den Rómában megkezdő­dött külügyminiszteri ta­nácsülésén. A miniszter vi­taindító előadásában első­sorban azt elemezte, hogy az EBEÉ milyen szerepet játszhat az európai biz­tonsági rendszerben. A magyar külügyminisz­ter javasolta, hogy a ha­tékonyabb válságkezelés érdekében — kivételes ese­tekre vonatkozóan, s a konszenzus elvének meg­tartása mellett — módo­suljon az EBEÉ döntésho­zatali rendszere, s a teljes egyetértésen alapuló dön­téshozatal felől mozduljon (Folytatás a 2. oldalon) 12­­. ÉVFOLYAM, 28­0. SZÁM ■ 199­3. DECEMBER 1., SZERDA ALAPÍTVA 1873-BAN Antall állapota nem változott Az Antall József miniszterelnök kezelését végző orvos­csoport tájékoztatást adott arról, hogy a miniszterelnök kezelése folytatódik, állapota számottevően nem válto­zott. A miniszterelnök a SOTE Oktató Kórházában tartóz­kodik, de a kezelés részét képező sugárterápiát az On­kológiai Intézet sugárterápiás osztályán végzik. Mitterrand Bonnban Bonnban tegnap megkez­dődtek Kohl kancellár és Mitterrand elnök megbe­szélései. Ez a 62. német— francia csúcstalálkozó. A Le Monde című fran­cia lap ezzel kapcsolatos vezércikke rámutat: a mos­tani nem tartozik azon — sokszor rutinjellegű — ta­lálkozók sorába, ahol a folyó ügyeket vitatták meg nyugodt légkörben a két ország politikusai. Ezúttal az a cél, hogy Mitterrand és a kíséretében utazó Balladur kormányfő meg­kapja Kohl kancellár egy­értelmű támogatását a mezőgazdasági exportról folyó GATT-tárgyalások utolsó szakaszához. (Kom­mentárunk a 2. oldalon.) l / alelnökök a­­lfék­-brit Tarafás Imre még maradt volna (Munkatársunktól) A Magyar Nemzeti Bank két alelnökének, dr. Bódy Lászlónak és dr. Tarafás Imrének a megbízatása 1993. december 9-én meg­szűnik. A miniszterelnököt helyettesítő Boross Péter belügyminiszter — a pénz­ügyminiszterrel és a Ma­gyar Nemzeti Ban­k alelnö­­kével egyeztetve — új al­elnökök személyére tesz javaslatot Göncz Árpád köztársasági elnöknek. A két alelnök pozícióját Ko­vács Álmos, a Pénzügymi­nisztérium helyettes ál­lamtitkára és dr. Nagy Sándor, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója venné át. Tarafás Imre, a jegy­bank egyik legrégebben hivatalban levő alelnökie az idén februárban még úgy nyilatkozott, szeretne posztján maradni. Menesz­tésének hírét akkor hatá­rozottan cáfolta: „Tény, hogy az új jegybanki tör­vény előírásai szerint az MNB alelnökeit három évre választják, illetve kö­zülük kettő a törvény be­vezetését követően csak két esztendőre kap megbí­zást. Ez utóbbiak közé tar­tozom, megbízatásom az idén lejár. Én azonban kész vagyok folytatni mun­kámat. S remélem, hogy eddig végzett munkám alapján maradhatok is.” Nos, nem így történt. Egyezségre jut-e a kormány a vasasokkal? A borsodi régióban pattanásig feszült a helyzet Ha mi nem ju­tunk eredményre, lehet, hogy a munkások csá­kánnyal, kalapáccsal vonulnak ki az utcára - mondja Paszternák László, a vasasszak­szervezet elnöke (3. oldal) „Bankrablás" a yardon Meglopták a rendőri ezredet (16. oldal) B­uszjegy negyvenért A BKV tervei szerint egyes járatokon este nyolc óra után csak negyven fo­rintért lehet majd jegyet venni a buszvezetőktől. Az áremelésről a fővárosi kép­viselők hamarosan dönte­nek. Végleges határozat két hónap múlva — a jár­művezetői jegyárusítás ta­pasztalatainak értékelése után — várható. Tüntető palesztin diáklányok a megszállt Gázai övezetben. (Tudósításunk a 2. oldalon.) Telefotó : MTI Külföldi Képszerkesztőség

Next