Népszava, 1994. június (122. évfolyam, 126–151. sz.)

1994-06-16 / 139. szám

1994. JÚNIUS 16., CSÜTÖRTÖK MOZAIK Elvonulóban a front Ma még sokfelé lesz erősen felhős az ég, és elszórtan kisebb eső várható. Erős marad az északkeleti szél is. A hőmérséklet délután csak 20-25 fokig melegszik fel. A meteorológia jelzése szerint ez a front utolsó napja. A KÖVETKEZŐ három napban az elvonuló front után ismét erősödik a nappali felmelegedés, várhatóan eléri majd a har­minc fokot is. A LÉGSZENNYEZETTSÉG Budapesten csökken. BOLDOG NÉVNAPOT, JUSZTIN! A Nap kél 4 óra 46 perckor, nyugszik 20 óra 43 perckor. A Hold kél 12 óra 24 perckor, nyugszik 24 óra 33 perckor. Ebben a hónapban egymást követik a máskor évszázados mozdulatlanságban lévő névnapok változásai. Ilyen új név a JUSZTIN is, mert csak 1967-ben szorította ki e nap éléről a Ferencet. Alapszava a latin Jusztinianusz volt, amelynek jelen­tése: az igazságos. Híres viselője volt Jusztinianusz bizánci császár, a római jog kodifikálója és a Hagia Sophia templom építője. Névnapot tart még: Ábrahám, Arany, Bennó, Cirus, Fe­renc, Hanna, Julitta, Jusztina, Péter, Tina. ÉPPEN MA 150 évvel ezelőtt, 1844. június 16-án született LINHART GYÖRGY, a nö­­vénykórtan egyik hazai megalapítója, botani­kus és mezőgazdász. 1897-ben megalapítot­ta a mai Növényvédelmi Kutatóintézet előd­jét, a Növényélet- és Kórtani Állomást és ve­zette be a gabonának az üszög elleni csává­­zásának módszerét. Jelentős műve a gom­bák kutatásával foglalkozó ötkötetes Magyar­­ország gombái (1885) című. IFfc (Velencétől 70 km-re) 1051 Bp., Nádor u. 14. Tel.: (36-1) 131-7167,131-7312­ 0 napos ---- felhős borús -------7 Bécs Pozsony 200 * * Budapest J­ubliana *22 ’C­isszabon­e Róma Tirana 4-6 személyes apartmanok (ellátás nélkül), májustól októberig, szezontól függően, utazás egyénileg 15 900 Ft/apartman/hét Beszorul a dugó a nagykörúti palackba Megkezdődött a Nagy­körúton az októberig tartó, nagyszabású fel­újítási munka. Tegnap estétől tilos behajtani a Blaha Lujza tér felől a Podmaniczky utca felé tartó forgalmi sávokra. Mivel az autósok a számtalan előzetes in­formáció ellenére most találják magukat a való­ságban is először szem­be ezzel a tilalommal, jelentős forgalmi dugók­ra lehet számítani, még a mellékutcákban is. Csík Rita NÉPSZAVA A Körút lezárt szakaszára csak a villamospótló buszok, a megkülönböztetett jelzé­süket használó gépkocsik, taxik és­­ időbeli korlátozás­sal - a lezárt területeken lé­vő üzletekbe árut szállító te­herautók hajthatnak be. A Körút páros oldalán lévő forgalmi sávokban közleke­dőket a korlátozások nem érintik, de a Városliget felő­li részről nem lehet jobbra kis ívben kanyarodni. A Kör­út Belváros felőli oldaláról pedig balra nagy ívben tilos a kanyarodás. A villamossínek melletti másfél sávban felbontják az úttestet, hogy lefektessék az új vízvezetéket. A fennma­radó másfél sávon közleken­dik majd a villamospótló busz, ezért a Körút páratlan oldalán, a lezárt szakaszon tilos parkolni. A tilosban parkoló autókat elszállítják. A tilosban parkoló autókat elszállítják. Vita nem lehet, hi­szen erre táblák is figyelmeztetnek Antal Emese felvétele Kerti székkel verték agyon Videón mutatták be tegnap a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon a debreceni templomkertben szinte a felismerhetetlensé­­gig összevert hajléktalan te­temét. Akik pedig a szörnyű tettet elkövették: egy 15 és egy 17 éves gyerek. Utóbbi 8 osztályt végzett, előbbi még mindig az általános iskola 7. osztályába jár. A 42 éves áldozat Cs. Fe­renc, aki korábban közis­mert, megbecsült kereskedő volt a városban, s csak a kö­zelmúltban lett állás és la­kás nélküli hajléktalan. B. Norbert és Sz. Attila - akik előzetes letartóztatás­ban vannak - korukat meg­hazudtoló mennyiségű sze­szes italt fogyasztottak azon az estén. A belvárosban bo­lyongva, „valami jó balhé­ra” készülve vették észre a templomkertben üldögélő áldozatot. Cigarettát kértek tőle, majd nekiestek: előbb csak kézzel, aztán a parkban levő súlyos kerti székekkel verték agyon. A tettesek elfogásában a lakosság is segített, így a na­pokban a rendőrség átadja a nyomravezetőknek fel­ajánlott százezer forintot. Tehát nem skinheadügyről volt szó, ahogy feltételezték. Lefitymált férfiasság Kalapáccsal torolta meg a sértést Daróczi József NÉPSZAVA A rendőrség őrizetbe vette B. Balázs tiszakarádi lakost, mert június másodikén egy szóváltást követően kala­páccsal fejbe verte felesé­gét. Az asszony holttestét másnap kivitte a Tisza árte­rére, ott benzinnel leöntöt­te, meggyújtotta, majd ma­radványait eltemette. B. Balázs június 8-án be­jelentette a rendőrségen, hogy felesége eltűnt otthon­ról, valószínűleg Olaszor­szágba utazott. Számos jel mutatott azonban arra, hogy B.-né nem hagyhatta el az országot: például útlevele hónapokkal ezelőtt lejárt. A férjet ezért többször is ki­hallgatták. A legutóbbi, keddi kihallgatáson B. Ba­lázs megtört és beismerő vallomást tett. A rendőrségtől kapott in­formációink szerint a férj vallomásának lényege: jú­nius másodikén a házaspár televíziót nézett, s közben az asszony megkérte férjét, hogy masszírozza meg dere­kát - annak ellenére, hogy mindketten régóta elhide­­gültek egymástól. A férj sze­rint az asszony állítólag „többet is akart, s ráadásul becsmérlő kifejezéseket tett férfiasságára". A hiúságában vérig sértett, feldühödött férj ezért sújtott le - több­ször is - a kalapáccsal. Miután látta, hogy felesé­ge meghalt, B. egy nejlon­­zacskót húzott a fejére, hogy a vér ne hagyjon nyomokat, majd a testet kocsijának csomagtartójába tette. Más­nap a Tisza-parton próbálta eltüntetni házastársának maradványait. Arról nem szól a vallomás, hogyan ke­rült a kalapács éppen akkor a férfi kezébe. Egyelőre az is kérdéses, kiderül-e vala­ha tettének igazi oka. A boncolás eredményéről még nincsenek híreink, hi­szen a felismerhetetlensé­­gig összeégett testen nehéz a gyilkosság részleteiről ta­núskodó nyomokat találni. A házaspárnak két kisko­rú gyermeke van. Az idő­sebb kollégiumban lakik, így ő nem volt otthon a gyil­kosság idején, 10 éves test­vére azonban a hálószobá­ban aludt. Egyelőre nem tudjuk, mi lesz az ő sorsuk, az állam vagy a rokonok gondoskodnak majd róluk. Profi fosztogatók Saját maguk készítette mág­neskártyákkal fosztogatták az OTP készpénzkiadó auto­matáit, ezért az ügyészség mint társtetteseket, folyta­tólagosan elkövetett lopás­sal vádolja a szabadlábon lévő F. Péter és G. Balázs egyetemi hallgatót. Mind­ketten budapesti lakosok. A benyújtott vádirat sze­rint a két elektronikai mű­szerész szakképesítéssel rendelkező barát, idén ja­nuár 31-étől tetten érésükig, mintegy 300 ezer forinthoz jutott hozzá. Az ügyet a Pes­ti Központi Kerületi Bíró­ság tárgyalja majd. Vascsalafinták Csala Péter NÉPSZAVA Vas- és színesfém-kereske­delemre váltott ki vállalko­zói engedélyt H. Ferenc és családja. Társult K. László­val és közös erővel valóban gyümölcsöző, ám törvényes­nek aligha mondható üzle­telésbe kezdtek. Bankszám­lájukon mindössze százöt­ven forint jelentett fedeze­tet, csakhogy ez egyáltalán nem zavarta őket abban, hogy bélyegzőjükkel szerte az országban milliós tétele­ket vásároljanak. Így szed­ték rá például a budapesti Ferroglobust, ahonnan tíz­millióért vasanyagokat„vá­sároltak”, de lépre ment nekik több fakereskedő és néhány szeszipari cég is. Mindannyiszor azzal nyug­tatták meg az eladókat, hogy bankszámlájukról már másnap leemelhetik az áru nem csekély ellenértékét. Partnereiknek eszükbe sem jutott bármiféle előze­tes fedezetigazolást kérni, mint ahogy az önkormány­zat sem ellenőrzi, hogy ki­nek a kezébe ad manapság vállalkozói igazolványt. A csalafinta család 1990-től űzte jövedelmező játékait. K. László részesedése 3 és fél év, H. Ferencé 2 év tíz hónap. Barlanglakás 12 forintért Oroszlánbarlang krokodilokra néző kilátással kiadó - ez le­hetett annak a hirdetésnek a lényege, amelynek köszönhe­tően öt „embercsalád” jutott biztos hajlékhoz, méghozzá (állat)kerteshez. Az oroszlánbarlangokat a mozambiki Ma­­putóban bérlik egy magánállatkertben. A tulajdonos - bizo­nyos Antonia Trinidade - oroszlánjai egytől egyig kimúltak, a hölgy pedig nem akarta kihasználatlanul hagyni a bar­langketreceket. A barlangbérlet havonta 12 magyar forintba kerül, ami Maputóban nem is csekély összeg. Az oroszlánlakókban nincs folyó víz, sem toalett, vannak viszont rácsok. Hogy az állatkert látogatói előtt azért valamennyire titok fedje az öt család mindennapi életét, kartonpapírokat fűztek a rács vasrúdjai közé. Az oroszlánbarlang-lakó családok egyébként joggal kö­vetelhetnének veszélyességi pótlékot a bérbeadótól, ugyanis szomszédaik krokodilok, méghozzá a legveszélye­sebb fajtából. Mivel az állatkertnek nem megy túl jól, a ha­talmas hüllők már többször megszöktek. Vasárnapi Hírek ! Már több mint egymillióan olvassák hetente

Next