Népszava, 1995. május (123. évfolyam, 101–126. sz.)

1995-05-25 / 121. szám

Minden nap Fradi-nap NÉPSZAVA-tudósítás A női kézilabda Mai Nap Magyar Kupa sorsa tegnap valószínűleg eldőlt. A szö­vetség oda-vissza vágós ala­pon írta ki az MK fináléját, a Ferencváros - és szenve­dő alanyként a Vasas - már 60 perc alatt minden vitás kérdést tisztázott. A presztízsen túl különö­sebb tétje nem volt az össze­csapásnak, hiszen a Fradi már bajnok (méghozzá pont­veszteség nélkül!), így a Vasas biztos résztvevője a KEK-nek. A zöld-fehérek ennek ellenére riadóstart­tal kezdték a meccset, a 7. percben már 6-0-ra vezet­tek, a vendégek a 10. perc­ben kapuscserére kénysze­rültek a Népligetben. Az idő előrehaladtával nyil­vánvalóvá vált, hogy az el­ső félidő egyetlen kérdése: meglesz-e a 10 gólos különb­ség? Meglett (18-8). Szünet után a Vasas legalább némi ellenállást tanúsított védekezésben, így nyolcgólosra faragta a differenciát. A mérkőzés hangulatára, képére jel­lemző, hogy Németh And­rás, az FTC edzője 24-16- os állásnál „szedjétek már össze magatokat” felkiál­tással részesítette feddés­ben csapatát, és a lányok szót fogadtak. Újabb öt gólt lőttek ket­tő ellenében, így 29-18-ra nyerték a Magyar Kupa dön­tőjének első felvonását. Né­mi izgalmat időnként leg­feljebb a játékvezetők egy­­egy érdekes ítélete keltett. A fradisták Illovszky Ru­dolfra célozva „hol van Ru­di bácsi?” szónoki kérdéssel cukkolták az angyalföl­dieket, akiken ezúttal nem­csak Zsiga Gyula, de egy teljes mesteredzői team sem segíthetett volna. A visszavágót szomba­ton délelőtt fél 12-kor ren­dezik a Fáy utcában, de ez a 60 perc egyik fél számá­ra sem lesz több szüksé­ges rossznál, hiszen teg­nap a Népligetben az FTC­­Spectrum megnyugtató előnyt, a Vasas-Dreher pe­dig „megnyugtató hát­rányt” szerzett. SPORT 1995. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK 19 Marad a pénzügyi elosztás A Milan és az Ajax 16 millió svájci frankon osztozik a tegnap esti döntő után Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságá­nak bécsi, a BEK-döntőt megelő­ző ülésén a háborús állapotok ve­szélye okán meghatározatlan ide­ig nem engedélyeznek horvát te­rületen UEFA-szervezte futball­mérkőzéseket. Az Eb-döntőbe jutásra jó eséllyel pályázó horvát nemzeti együttes szeptember har­madikén alighanem másutt játsz­­sza le a Zágrábba tervezett, az észtek elleni újabb selejtezőjét. MTI-információ - Nem is olyan régen nemzetközi női mérkőzést bonyolítottak le. Rá egy napra érte rakétatámadás Zágrábot. Ilyen körülmények között felelőtlen­ség engedélyt adni UEFA-rendez­­vényre - mondta Gerhard Aigner, az UEFA főtitkára. Hozzáfűzte: a tiltás megszűnhet, ha ismét komoly garan­ciát kap arra a nemzetközi szövetség, hogy támadásveszély végképp kizárt horvát területeken. A horvát klubok mindazonáltal indulhatnak a nyári In­­tertotó Kupa-sorozaton, mely UEFA- kupa-rajtot is lehetővé tesz. Termé­szetesen a hazai mérkőzéseiket sem­leges pályán kell lejátszaniuk. Téma volt a „szakadár” walesi klubok ügye is. A Cardiff, a Wrexham és a Swan­sea angol bajnokságban szerepel, de a Walesi Kupáért is pályára léptek. Ebből fakadóan azt követelték, hogy walesi színekben indulhassanak a KEK-ben, és az UEFA-kupáért is játszhassanak. Erre a Walesi Labdarú­gó Szövetség, később az UEFA is nemet mondott. A három egyesület polgári bírósághoz fordult jogorvoslatért. - Végleges döntésünk nincs, de elvi állásfoglalásunk az, hogy a walesiek kérésének nem teszünk eleget. Ha lesz per, ha nem - mondta határozottan Aigner. - Végrehajtó bizottságunk újra tárgyalja a walesi helyzetet. Aigner közölte, a Bajnokok Ligája sorozat 2,36 milliónyi nézőt vonzott a lelátókra, a 38 900 néző/mérkőzés átlag megfelelő. A legtöbben a Bar­celona-Manchester United összecsa­pást látták a Nou Camp-stadionban (114 273 drukker). A BEK-finalista Milan és Ajax 16 millió svájci frankon osztozik, a két klubé a bécsi 90 perc jegybevételének 25 százaléka is. Len­nart Johansson, az UEFA svéd elnö­ke jelezte: a Liga-csaták kiírásában nincs változás, marad a 16-os „pool”. A BEK népszerű, bár akadnak klubok, amelyek sérelmezik, hogy kevés a pénzbevételük, mert egyszerűen kép­telenek eljutni a legjobb 16 közé. Johansson rezignáltan válaszolt: - A múltban, amikor nem volt ér­vényben a mostani kiírás, szintén akadtak nehezményezők. Mi a teendő a jelenlegi helyzetben? Bejutni a tizen­hat közé. A pénzügyi elosztás techni­káján mi ugyanis nem változtatunk! Akadt klub, mely a múltbeli ered­ményeire hivatkozva a teniszből is­mert szabadkártyát kívánta beve­zettetni. Az ötlet lényege: ha egy pa­tinás gárda adott évben gyengén sze­repel, akkor automatikusan, a múlt­beli érdemeire való tekintettel invi­tálják meg a Liga-csatákra. Johans­son képtelennek nevezte ezt. Hogy az UEFA valamilyen módon emlékezni kíván-e az 1985-ös Heysel­­stadionkatasztrófa 10 éves évforduló­jára? Erre az elnök azt mondta, inkább feledni illene a brüsszeli poklot. Mindazonáltal az UEFA mindent megtesz, hogy emberéletben ne eshes­sen többé kár futballmérkőzéseken. Amikor Karpov is sebezhető Verőci Zsuzsa írása a NÉPSZAVÁNAK A Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) ve­zérkara Rigában ülésezett. Kurt Jungwirth professszor úr, az európai alelnök a Schachwoche svájci újságban írt beszá­molója alapján joggal érezhetjük, hogy vál­tozatlanul komoly gondokkal küzdenek. Sokat javult a FIDE és a PC­A kapcsola­ta, de még sok a tisztázatlan kérdés a világ­­bajnoki ciklusok körül. Biztosnak tűnik, hogy jövőre szuperdöntőn találkozik a FIDE és a PCA (Profi Sakkozók Tanácsa) világbajnoka. Köln lesz a házigazdája a PCA döntőjének, ahol Anand Kaszparov kihívója, de még nincs helyszíne és idő­pontja a FIDE világbajnoki döntőjének, ahol Karpov és Kamsky csatázik majd. Hiába Karpov a FIDE világbajnoka, a moszkvai Sakkolimpia hatalmi csatáro­zásainál teljesen háttérbe szorult, és azóta is meglehetősen feszült a viszonya Florencio Campomanes elnök úrral. Kamsky sem túlzottan rajong az elnökért. A magyar sakktársadalom nagy érdekő­­déssel várja Polgár Zsuzsa mérkőzését a női világbajnoki címért Xie Jun ellen, de még keresik a rendezőt. Decemberben nagy csemegének ígérkezik Moszkvában a tíztáblás Oroszország-Világválogatott találkozó. 1970-ben Belgrád, majd 1984- ben London rendezett hasonló találkozót, de azóta az „átigazolások” miatt gyengült Kaszparov csapata. Érdekes feladat lesz összeállítani a válogatottakat, talán Kasz­­parovnak el kellene ásnia a csatabárdot a Karpov-vonallal. Kaszparovot váratlan kudarc érte a na­pokban befejeződött Ewine-emlékverse­­nyen, Amszterdamban. A francia Lautier, a bolgár Topalov és a holland Piket társa­ságában játszott kétfordulós versenyen, és bár az első körben 2,5 pontot ért el, a második felvonásban meglepetésre vere­séget szenvedett Lautiertől és Pikettől is, és csak második lett a franciák legjobbja mögött. De Karpov sem repesett a boldog­ságtól, amikor Dos Hermanasban biztos­nak tűnő elsőséget engedett ki a kezéből. Sokszor írtam már Kamsky legendás küzdő­­szelleméről. A 20 éves nagymester kissé kínlódva játszott, de kettős nyeréssel fe­jezte be a versenyt, 1,5 pontos hátrányt dolgozott le. Nagy riválisa, Karpov ellen önbizalmat adó győzelmet aratott a nyol­cadik fordulóban, javítva a világbajnok el­leni eddigi nem túl kedvező mérlegén. Kar­pov taktikailag sebezhetőnek bizonyult. Kamsky-Karpov Caro-Kann védelem 1. e4 c6 2. d4 d5 3. e5 Ff5 4. Hf3 e6 5. Fe2 c5 6. Fe3 Hd7 Gelfand elleni páros mér­kőzésén Karpov kétszer is a 6...cxd4 mel­lett döntött, De Gelfand terve a harma­dik fordulóban sikeres volt, 7. Hxd4 He7 8. c4­ után előnybe került. Világos kihasz­nálva fejlődési előnyét azonnal akciót kezd a centrum ellen. 7. c4 dxc4 8.0-0 a6 9. Fxc4 He7 10. Hc3 b5 11. Fd3 c4 12. Fc2 Bc8 13. Bel­ b4 A sötét vezérszárnyi előrenyomulás ellentmond a stratégiai elveknek, a sötét király középen marad, és célponttá válik. 14. He4 Hd5 15. Fg5 Va5 16. Hh4 Fxf4 17. Fxe4 g6 18. Vg4! Fg7 19. f4 Vb6 Nem jobb 19...H7b6 sem, mert 20. f5 gxf5 21. Hxf5 exf5 22. Fxf5 Bc7 23. Fg5 után is bajban a sötét király. 20. Khl Vc6 21. f5! Tipikus, de rendkí­vül hatásos áldozat, szétrombolja a sötét állást. 21...H7b6 így Kamsky nem csil­loghat tisztáldozattal. 21...gxf5 Fxf5 h5 22. Vh3 exf5 24. Hxf5 Ff8 25. e6!fxe6 26. Bxe6f szépen nyer, de egyéb változatok is bizonyítják, hogy a világos támadás feltartóztathatatlan. 22. Ff6! Fxf6 23. exf6 Kd8 24. fxg6 hxg6 25. Fxg6 Bc7 A játsz­ma eldőlt, 25...Bg8-ra 26. Vg5 következ­ne, míg 25...fxg6-ra 26. Hxg6 Bh7 27. Hf8 végez feketével. 26. Fe4 Bc8 27. Hf3 Hxf6 28. Vg7 Hxe4 29. Vxh8­ Kb7 30. Vh4 Hd6 31. Bad a5 32. Vg5 Hd5 33. h4 Bc8 34. h5 Bh8 35. Kg1 Bh7 36. h6 Vc7 37. Hd2 Vb6 38. Vg4 sötét feladta. Tíz nemzet több mint 200 versenyzője száll nyeregbe ma délután a csepeli sta­dion előtt, hogy három szakaszt teljesítve szomba­ton Belgrádba érkezzen. A magyar színeket öt egyesü­let képviseli (Csepel-Kor­­dax, Ferencváros-Stollwerk, Szolnoki Cukor, Postás és a Szekszárdi Biii­tour) öt fős csapatokkal. Jugoszlávia szintén 25 versenyzőt in­dít. Bulgária, Csehország, Fehéroroszország, Ukrajna és Románia képviselői már tegnap délután befutottak Budapestre, a többiek va­lószínűleg az utolsó pilla­natban toppannak be. Jön­nek a németek is, ám ők az országhatárnál kénytele­nek voltak időlegesen meg­állni, egyik versenyzőjük ugyanis otthon felejtette az útlevelét... A Budapest-Belgrád nem­zetközi országúti versenyen az első napon Kiskunhala­sig 140 kilométer teljesíté­se (Serventa Nagydíj) vár a mezőnyre, amely pénteken lépi át az országhatárt, s újabb 140 kilométert letud­va (Képes Európa) Kikin­­dára hajt. A szombati har­madik szakasz „csupán” 130 kilométeres, a cél Belgrád belvárosában lesz. Ugyan­itt még egy kritériumver­­­­seny is vár a résztvevőkre. A Csepel SC klubházá­ban tegnap megtartott saj­tótájékoztatón Jugoszlávia állami szinten képviseltet­te magát. Margit Savovic, a belgrádi kormány kisebb­ségi és emberjogi miniszter asszonya ezúton is megkö­szönte, hogy az országát harmadik éve sújtó nem­zetközi embargó alatt Ma­gyarország mindig a kap­csolatok ápolására töreke­dett, s ez a politika mellett a sportéletben is megmutat­kozott. A miniszter asszony reményét fejezte ki, hogy jövőre akár már Bécs-Bu­­dapest-Belgrád útvonalon zajlik majd a verseny. A bringások, s ez nem mel­lékes, komoly pénzdíjakért hajtanak. Summázva a lé­nyeget, nagyjából úgy fo­galmazhatunk: a magyarok a rendezésből, a jugoszlá­­vok a díjalap biztosításá­ból vették ki jobban a ré­szüket. Belgrádban 18 500 német márkát osztanak ki az élen végzett versenyzők és csapatok között. Fábik Tibor NÉPSZAVA Mire jutott volna Komjádi Speisegger 1933. március 4-én a magyar válogatott vízilabdacsapat Komjádi Béla irányításával a szokásos edzését tartotta a margitszigeti fedett uszodár­ban. A gyakorláson rosszul lett, azonnal kórházba szállították, ennek el­lenére másnap hajnalban meghalt. Díszsírhelyen temették el, melynek felirata tudatja a túlélőkkel: „Itt pihen a magyar úszósport fáradságot nem ismerő harcosa, Komjádi Béla­­ 1892-1933.” Bakó Jenő írása a NÉPSZAVÁNAK Ő volt a magyar vízilabdasport fellen­dítője, az „aranycsapat” megteremtője. Irányításával három (1926,1927,1931) Európa-bajnokságot, 1928-ban olim­piai ezüstérmet és 1932-ben olimpiai bajnokságot nyert a vízilabdacsapat. A Magyar Úszó Szövetségben a kapi­tányi tisztségen kívül főtitkári és ügy­vezető alelnöki tisztséget viselt. A magyar vízipólócsapat a két világ­háború között emelkedett ki a jelen­téktelenségből a vitathatatlan világ­­elsőségbe. Ennek hátterében négy ki­váló szakember tevékenysége állt, akik döntő hatással voltak az egész magyar vízilabdasport kialakulására, fejlődé­sére. Komjádi Béla és a svájci szárma­zású Speisegger Ernő egymást segítve is kiegészítve rakták le a sportág szak­mai alapjait. A két kitűnő szakember munkásságával önzetlenül azonosul­va dr. Donáth Leó és dr. Beleznay Lász­­ó úgynevezett „külsős” segítőtársak voltak, akiknek tevékenysége nélkü­lözhetetlen volt. Komjádi Béla fiatal korától úszott és vízipólózott. A világháborúból hadi­rokkantként tért haza, s figyelme in­kább az oktatásra, az edzői tevékeny­ségre és a szervezőmunkára terelő­dött. Az MTK, majd a III. Ker. TVE csapatainál edzősködött. Tisztviselő­ként 1925-ben nyugdíjba vonult, és a Sporthírlap munkatársa lett. Komjádi működésével párhuzamosan a Ferencvárosnak is volt egy kitűnő szakembere, a már említett Speiseg­ger Ernő, akinek hozzáértését bizo­nyítja, hogy 1919-től ’22-ig, majd 1925 és 1927 között az Fradi nyerte az or­szágos bajnokságot. Speisegger 1909- ben az FTC játékosaként kezdte pá­lyafutását, 1919-ben lett a csapat szak­vezetője. Erős rivalizálásba került Kom­jádi csapatával, s az évről évre meg­újuló küzdelmekben többnyire Speiseg­ger együttese került ki győztesként. A válogatottba is ő adta a legtöbb játé­kost. A MÚSZ első ízben 1925-ben, dr. Be­leznay László ügyvéd személyében vá­lasztott vízilabda-kapitányt. Beleznay tagja volt a stockolmi olimpián (1912) ötödik helyezést elért magyar együt­tesnek. Mindig a válogatott csapat mel­lett tevékenykedett, és teljesen együtt­működött a Komjádi-Speisegger ket­tőssel. Komjádi halála után kapitány­ként is eredményes volt, irányításával 1934-ben Európa-, 1936-ban olimpiai bajnokságot nyert a válogatott. Több évtized távlatából ma már úgy él többek emlékezetében az első ma­gyar vízilabdacsapat kialakulása, mint­ha az egyedül Komjádi munkájának az eredménye lenne. Vitathatatlanul oroszlánrésze volt a sikerekben, de az említett stáb nélkül valószínűleg nem tudta volna a csapatot a világ legjobb­jává formálni. Gyakran előfordult ugyanis, hogy Komjádi egészségi ál­lapota, sértődöttsége vagy egyéb elfog­laltsága miatt távol maradt a csapat­tól, ilyenkor Speisegger vette át az irá­nyítást, aki halk szavú, elnéző típus volt, akinek a meggyőzés, a finom mo­dor volt a stílusa. Komjádi viszont erős akaratú, erős kezű, határozott irányí­tó volt. A játékosok véleménye szerint ez a Komjádi-Speisegger együttes sze­rencsés ötvözet volt, s ez a csapatnak hasznára vált. Többnyire Komjádi ve­zette az edzéseket, sikerült is a válo­gatott keret tagjait egy összeszokott, egymást kiválóan ismerő „klub”-csa­­pattá formálnia. Azonban szubjektív benyomásait sokszor a szakmai érde­kek elé helyezte. Egy időre kihagyta a csapatból az egyik legjobb játékosát, Vértesyt, mert nem követte őt új klub­jába. Németh Jánost (Jamesz) sem ked­velte, évekig mellőzte, noha tudta ró­la, hogy remek vízilabdázó. Az amsz­terdami kudarc után (1928) belátta, hogy Németh János játékára szükség van. Végül is 1929-ben beállította a csa­patba, amelynek később legnagyobb erőssége lett. A csapaton belül fellépő egyenet­lenségnek egyik okozója maga Kom­jádi volt, aki Homonnai Mártont ked­venceként kezelte, ami sem a játékos­nak, sem a csapatnak nem használt. Ez volt az egyik oka, hogy a csapat szó­szólójának tekintett Ivády Sándor több­ször is összeszólalkozott Komjádival, és egyúttal a csapat egyöntetű vélemé­nyét is tolmácsolta. Az egyik súlyos in­cidens után Ivády javasolta, a történ­tek miatt jelentsék ki a játékosok, hogy Komjádival nem hajlandók edzeni... Ilyen helyzetek kialakulásakor döntő szerepe volt Speisegger szakmai tekin­télyének és kiváló pedagógiai érzéké­nek, illetve Beleznay fiskálisi okosko­dásának. Komjádi valódi menedzseri felada­ nélkül s­ tokát is végzett: intézte a játékosok sze­mélyes ügyeit, állásokat szerzett, fize­téseket rendezett, kölcsönöket szer­zett stb. Betegsége azonban behatárolta kapcsolatait. Korai érelmeszesedéséből eredő magas vérnyomásban szenvedett, és sokszor a legcsekélyebb ok miatt is méregbe gurult. Ilyenkor többször is le­mondott a kapitányságról. Németh Ja­mesz Komjádi aranycsapata című könyvében írja: „Az 1931. évi párizsi Eb előtt, a pályaudvarra érkezésünkkor egyszerűen faképnél hagyott bennünket és külön szállodában lakott. Pedig csak a kedvence, Homonnai sértette meg. Ehhez hasonló eset többször is előfordult...’’ Komjádi legnagyobb álma betelje­sült, a csapata - amelyért életét áldoz­ta - olimpiai bajnokságot nyert. A Sport­lexikonban tallózva Beleznay László dr. nevét hiába keressük. Speisegger Ernő kapott ugyan tizenegy sort, de csak mint klubedzőt említik. Dr. Do­náth Leó nemzetközi funkcióinak is­mertetése mellett a lexikon írója meg­feledkezik a magyar vízilabdasport­ban szerzett érdemeiről. Komjádi Bé­la ismertetésénél sem találkozunk a stáb három nagy egyéniségének nevé­vel. Ha Komjádi élne, fejcsóválással fejezné ki elégedetlenségét, azonban ismerve temperamentumát - valószí­nűleg - nyomban lemondana a kapi­tányságról... RÖVIDEN Búcsúzó magyarok A magyarok számára szerdán befejeződött a lausanne-i tollaslabda­­világbajnokság. Ezút­tal a három páros kény­szerült búcsúra. Férfi páros, a legjobb 32 közé jutásért: Horn Shin Jeng, Huang Chuan Chen (tajvani)-Vörös György, Szalai Gyula 15:5,15:8. Női páros, a legjobb 32 közé jutásért: Qin Yongchun, Tang Yongs­­hu (kínai)-Kocsis Adri­enn, Dakó Andrea 15:1, 15:6, Chan Di Ni, Tung Chan Man (hongkon­g­i)-Harsági Andrea, dér Andrea 15:1,15:4. Gyermeknapi futóünnep A Nemzetközi Gyer­mekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete meg­bízásából a Futapest Klub május 28-án, va­sárnap ismét megren­dezi hagyományos se­regszemléjét, a gyer­meknapi futóünnepet. Az esemény helyszíne a városligeti Király­domb lesz. Jelentkezni 8 órától a helyszínen, a Királydombon lehet. Változik a rendszer Az Európai Labdarú­gó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságá­nak bécsi ülésén fog­lalkoztak a Bajnokok Ligájának kiemelési rendszerének megvál­toztatásával. A leg­főbb újítás, hogy az 1995/1996-os idényben már nem a bajnoki cí­met szerzett klubok korábbi eredményeit veszik figyelembe, ha­nem az adott ország­nak az UEFA rangso­rában elfoglalt helyét. Csak a BEK címvédő­jének és a legjobb hét nemzet bajnokának nem kell selejtezőt vívnia. Noszály lépett Már a nyolc között van Noszály Sándor a Ró­mai Teniszakadémián zajló Hunguest-Westel 900 Open nemzetközi teniszversenyen. A ma­gyar Davis Kupa-játé­kos 1 óra 20 perc alatt 6:3, 6:2-re verte a por­tugál Gomez-Diazt. Győzött a Sopron A labdarúgó NB II-ben az MLSZ fegyelmi bi­zottsága a Veszprém óvása után törölte a Matáv SC Sopron-Veszp­­rém FC (1-0) mérkőzés eredményét. Szerdán újrajátszották a talál­kozót, melyet ismét a soproniak nyertek, mégpedig 4-1-re.

Next