Népszava, 1995. október (123. évfolyam, 231–255. sz.)
1995-10-02 / 231. szám
NÉPSZAVA A NÉPSZAVA KÉRDÉSE Kísért-e a népfront emléke? Válaszol: Pozsgay Imre Amikor még két hatalmon lévő kormánypárt viszonyát is az állandó válságok jellemzik, lehetséges-e nemzeti egységre törekedni, annak megteremtésén munkálkodni? - kérdeztük az augusztusban Cegléden zászlót bontott Magyar Egységért Mozgalom elnökét, Pozsgay Imrét. - Egy nemzetnek előbb az egységét kell megteremtenie, hogy a demokrácia ne vékony jégen táncoljon, hogy az intézményekben s a pártokban bizalmuk legyen -e polgároknak. A koalíciós pártok viszályának véleményem szerint éppen az az oka,hogy alóluk hiányzik ez a nemzetiegység. A talajtalanság világában egy külön szférában zajlik a parlamenti élet, így a nép mind nyugtalanabbul úgy érzi: a folyókák egyikpártján zajlik a politikai élet, míg ak, a másikon élve, a tüietetlen szemlélő szerepével kell hogy beérjék. - A kívánatos egység mintha népfrontemlékeket idézne. - Ha így lenne, miért volna ez baj? Hiszen a ..jelen helyzetben, a ma , követelményeik között még inkább léteznek a pártügyeknél Sokkalta fontosabb közügyek, így a nemzet függetlensége, szuverenitása, amely közös gondnokság alá tartozik. A nemzeti vagyon feletti őrködés, amely természetesen nem a tulajdonviszonyokat érinti. De ebbe a kategóriába tartozik az iskola s a képzés védelme,, különösen olyan fenyegető világban, ahol a restrikció elérheti a közoktatást s a felsőoktatást is. Vallom, nemzeti közmegegyezés nélkül nincs demokratikus jogállam. - Milyen erők sorakoztak fel a Magyar Egységért Mozgalom mögé? - Egyéni tagok sok százai csatlakoztak már, s kevés eszközzel a kezünkben szervezve a mozgalmat egyre több helyütt megalakultak a megyei szervezetek is. Bővülésüket a napokban egy felhívás kiadásával is szeretnénk segíteni. Kiépülőben van a kapcsolatunk a határainkon túli szerveződésekkel is. Andrássy Antal Új forgalmi rend Valárea^' 6 órától új forgalmi rend lépett életbe Hegyeshalomnál a személy-, forgalomban. Arisán AffiZa J ezíe jtes, a határőreg kzo'ynyoje' elmondta: négy sor^kín^sáv^ák lephetik át ippstahtől az utasok a magyar-osztrák határt. Az egyikben azok közlekedhetnek, akik az Európai Unió, illetve az európai gazdasági térség tagállamaiból valók. A mankforgalmi sáv,a magyar, illetve azon állampolgároké, akiknek EU- országokba nem kell vízumot váltaniuk. A következő forgalmi sávban a vízumkötelesek haladhatnak. A szeméyforgalmat bonyolító autóbuszok is külön sávban hagyhatják el az országot. Október 1-jétől a „túloldalon” az osztrák csendőrök is résztvesznek az útlevélkezelésben, illetve a gépjárművek biztonsági elvi lesz őrzésében. Dráguló gyógyszerek Az importból származó gyógyszerek mintegy 60 százaléka, több mint ezer készítmény 6,3 százalékkal kerül többe október 1- jétől. Teljes árat kell ezután fizetni a recept nélkül is kapható, de vényre eddig 40, illetve 70 százalékban támogatott, patikaszerekért, s ugyancsak vasárnaptól 45 készítménynyel szűkül a közgyógyellátási igazolványra térítésmentesen kiváltható gyógyszerek köre. Teljes egészében megszűnik annak a mintegy 90 patikaszernek a tb-támogatása, amelyet ugyan bárki recept nélkül is beszerezhetett, de ha az orvos írta fel, akkor a tb 40, illetve 70 százalékban támogatott. Ilyen készítmény például a Paxirasol, az Irgamid szemkenőcs vagy a Canesten kettőes. Romlottak a rendőri szolgálat körülményei NÉPSZAVA információk A belügyi szakma prominens személyiségeinek részvételével Közbiztonság ’95 címmel a hét végén fórumot tartottak Szegeden. Kuncze Gábor belügyminiszter előadásában a nyolcvanas évektől napjainkig elemezte hazánk közbiztonságát. Mint a belügyminiszter elmondta, az totális diktatúrák idején Nyugaton nőtt, a keleti országokban viszonylagos állandóságot mutatott a bűnözési statisztika. 188-tól ugrásszerűen megnőtt az ismertté vált bűncselekmények száma: 140 ezerről 440 ezerre növekedett két esztendő alatt.’90-ben 51 százalékos volt a növekedés,’93-94-ben változatlan maradt az arány, napjainkra azonban ismét növekszik a bűncselekmények száma. Kedvezőtlen tendenciaként megjelent a nemzetközileg szervezett bűnözés, emelkedett a privatizációs visszaélések száma, romlott a lakos.ság biztonságérzete. „ A fecresztorkápont, amit el lehet adni, és amire egyre többet kell költeni” - mondta a miniszter. Ám a rendőrség rendelkezésére álló összegek állandóan zsugorodtak, megindult az elvándorlás, jól képzett szakemberek hagyják el a rendőrséget. A rendszeresített állományból 260040' hiányzik* 'de aE/welgondolkodtató,elégettő-e’ a 130 ezéri'hivatásos és a 10 ezer közalkalmazotti rendőr. Tény, hogy a minőségjavítást szolgáló rendőrségi törvény miatt is csökkent a létszám, ám ez a középiskolákban folyó rendőrképzéssel pótolható. Romlottak a szolgálat ellátásának körülményei, korlátozni kellett a gépkocsik futásteljesítményét, ma a gépkocsik 40 százaléka amortizálódott, több mint 200 ezer kilométert futott. A feladatok nőttek, az ellátásukra szükséges eszközök nem biztosítottak. Hasonló a helyzet a határőrségnél, a vám- és pénzügyőrségnél is. - Eljött az ideje, hogy a közbiztonság prioritást kapjon, és ezt a kormányzat, a politika, a közvélemény egyaránt felismerte - jelentette ki a miniszter. A bűnözés a környező országokban is növekszik, amitől hazánk sem tud elszigetelődni. Mivel,a költségvetés behatárolt, az állami, önkormányzati szerveken túl nagyobb feladat hárul a civil szervezetekre, az egyénekre. Ha az állam és a civil szervezetek összefognak, meg lehet fordítani ezt a mostani kedvezőtlen kriminalisztikai folyamatot - mondta Kuncze Gábor. Keleti, erősödő légvédelem : Hantos Nagy László • •NÉPSZAVA: Biztonságpolitikánk azt ga-' rantálja, hogy Magyaror-' -szág ne keveredjen háborúba, az elúlt esztendőkben a reguláris hadsereggel vívott háború veszélye minimálisra csökkent. A délszláv események kapcsán esetle-;egesen hazánk, határait is , veszélyeztető harci cselekmény elhárítására a határőrség, a honvédség felkészült, vagyis háborús küszöb alatti veszély nincs, s ez lehetőséget ad a hadsereg átalakítására - jelentette ki Keleti György. A honvédelmi miniszter hétvégi, egész napos szegedi látogatásán egy lakossági fórumon biztonságpolitikai kérdésekreválaszolt. Keleti elutasította azokat a vádakat, hogy a kormány nem törődne a hadsereg fejlesztésével. Példaként a MiG-2,9-es légvédelmi század 28 új gépét említette, mellyel légvédelmi képességünk jelentősen, erősödött.". Jövő hónapban megkezdődik a páncélozott szállító járművek cseréje. Mint a miniszter elmondta, felkészültek a MiG 21-es repülőgépek cseréjére. „Svéd gépek vásárlására azonban nem hagyunk lekötelezne” fűzte hozzá a miniszter. A repülőgép-balesetek kapcsán 10., miniszter elmondta: a katasztrófák 95 százalékát nem műszaki probléma okozta. Sok esetben a pilóták bravúroskodása is szerepet játszott a tragédiákban.. A hivatásos katonák jogállásáról szóló törvény elfogadása esetén a katonákat köztisztviselői bér illetné meg, amihez rendfokozati pénzek járulnának. Az átállást a tervek szerint néhány év alatt érnék el. A hivatásos katonák nyugdíja átlagosan 28 900 Ft, ami nagyobb, mint a hivatásosok nettó fizetése, s közel duplája a társadalmi átlagnak. Rendezik a sorkatonák jogállását is. Eszerint a kimaradás alanyi jogon jár majd a sorkatonáknak, s civil ruhát is tarthatnak majd a laktanyában. A jövő évben ■bevezetik a 9 hónapos sorkatonai szolgálatot. Az átállás egy évet vesz igénybe. Várható, hogy 1996 elején rendelettel szabályozzák az egészségügyi okok miatt felmenthetők körét. A megítélés alapvető szempontja lesz, ki milyen feladat ellátására képes. Mregalakult szombaton a Honvéd Szakszervezet. A Katonák Érdekvédelmi Szövetségének pénteken, illetve szombaton tartott küldöttgyűlésén, Tápiószecsőn ugyanis úgy döntöttek, hogy a szövetséget szakszervezetté alakítják. Az új szakszervezet szombaton megtartotta I. kongresszusát, amelyen megválasztották a Hosz tisztségviselőit. A kongreszszuson döntöttek arról, hogy ha a parlament november 5-ig nem tárgyalja a szolgálati törvényt, és nem vezetik be az új bértáblában meghatározott illetményeket, a szakszevezet demonstrációt, szervez. BELFÖLD 1995. OKTÓBER 1., HÉTFŐ 3 Októberben egyenleget kapnak a biztosítási járulékot fizetők Tb: az adatok augusztusi állapotot tükröznek, tévedés lehetséges A Népszava információi szerint a társadalombiztosítás októberben postázza minden járulékfizetőjének az augusztus 31-i állapotot tükröző egyenlegét. Az intézkedés - melyet törvény ír elő - mintegy 1,3 millió vállalkozást, céget érint. Aki nem kapja meg az értesítést, vagy hibás adatot fedez fel az egyenlegben, harminc napon belül reklamálhat a megyei biztosítóknál. Daróczi Dávid NÉPSZAVA A munkavállalókat nem érinti az intézkedés, a biztosító mintegy 1,3 millió számlatulajdonosa (az egyéni és társas vállakozások, illetve a munkaadók), viszont október 31-ig megkapja a levelet, akár tartozik járulékkal, akár nem. A tb adósainak száma hatszázezerre rúg. Ne lepődjenek meg azok, akik szeptemberben megállapodást kötöttek a társadalombiztosítással tartozásuk átütemezéséről, vagy már törlesztették adósságuk egy részét, esetleg az egészet visszafizették, az egyenlegben az augusztus végi adatok szerepelnek majd - hangsúlyozta Táncos Mihályné, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője. Hozzátette: reményeik szerint legkésőbb 25-éig mindenkit értesítenek, ám előfordulhat, hogy - például mert elköltözött - valakit nem találnak a nyilvántartásban szereplő címen.. Azok, akik nem kapják meg az egyenleget, vagy szerintük rossz adatok szerepelnek a biztosító nyilvántartásában, harmincnapon belül jelezhetik kifogásaikat írásban a megyei kirendeltségeknél, de telefonon vagy személyesen is fordulhatnak a pénztárakhoz. (A kiküldött értesítőkön feltüntetik a kirendeltség telefonszámát és ügyfélfogadási rendjét.) Az egyenleg közlésére azért van szükség, mert azáprilisban módosított társadalombiztosítási törvény előírja, hogy minden év októberének végéig értesíteni kell a járulékfizetőket az augusztus végi állapotról. Tervezik azonban, hogy gyakoribbá teszik az adatközlést - mondta Táncosné. Az adatok egyeztetése azért is fontos, hogy a tb naprakész, a tervek szerint jövő nyárra kiépülő számítógépes nyilvántartásába már a helyes információk kerüljenek be. Tavaly decemberben volt az első, a mostanihoz hasonló akció. Akkor csak az az összesen 520 számlatulajdonos kapta kézhez egyenlegét, akik az 1994. szeptemberi adatok szerint akár nagyobb összeggel, vagy csak néhány forinttal is, de tartoztak a tb-nek. A levelek számos esetben riadalmat keltettek, mert az adatok nem mindig voltak pontosak. A főosztályvezető akkor úgy nyilatkozott lapunknak, hogy akciójuk éppen a nyilvántartási rendszer rendbehozatalára, a további tévedések kiküszöbölésére átirányult. Táncosné szerint - részben a tavalyi akciónak köszönhetően - idén már jóval kevesebb lesz a tévedés, de ennek lehetősége nincs kizárva. Kérdésünkre hozzátette: akkor sok visszajelzés érkezett hozzájuk, és tapasztalataik szerint nőtt az adósok fizetési hajlandósága az akció, után- Többfunkciós faluház A 485 lakosú dél-zalai kisközségben, hiszen többfunkciós faluházat avatott vasárnap Varga László, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke. Színházterem, több klub, könyvtárszoba, orvosi rendelő, közösségi konyha és sportköri helyiség kapott helyet a 18 millió értékű létesítményben, amely zömmmel helyi alapítványi, önkormányzati pénzből épült." Pályázat járőrmotorra Lapunk információs szériáit a napokban küldték el és körülbelül két hét múlva érkezik vissza - feltehetően a Világbank jóváhagyásával - az az ajánlatkérési feltételrendszer, amely alapján a magyarországi motormárka-képviseletek felkínálhatják új rendőrmotormodelljeiket. A rá következő egy hónapban a beszolgáltatott dokumentumok alapján döntik el a szakemberek, melyik modellt választják. A rendőrség harminc-negyven új motorkerékpárt szándékozik vásárolni,r információink szerint négy márkaképvise let-BMW, Yamaha, Honda, Suzuki -pályázik. A bemutatott motorok egy részét a rendőrség előzetesen már tesztelte." Harnnc-negyven új motort szeretnének vásárolni NÉPSZAVA-információ Tapolcsányi Éva felvétele A tüzelőutalvány nem fűti a nyugdíjasok kályháját (Folytatás az 1. oldalról) A főosztályvezető elmondta, hogy maguk is látják: az egykor nagy,segítséget jelentő utalványok ma nem töltik be eredeti szerepüket. Felettes szervüktől, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól már több ízben kérték, hogy emeljék meg a tüzelőutalványok értékét. Sípos Sándor szerint járható út lenne, ha a nyugdíjasok évente egyszer egy nagyobb összeget kapnának tüzelővásárlás céljára, s a pénzt, az utalvány értékének törlesztéséhez hasonlóan, részletekben fizetnék vissza . • Foglalkoztak az utalványrendszer megszületésével is, miután a tüzelőanyag-kereskedelem privatizációja, során problémák merültek fel az utalványok beváltásánál. Egyedül a Tüzép vállalta el, hogy begyűjti az utalványokat, melyeknek az ellenértékét a társadalombiztosítás megtéríti számukra. A tapasztalatok szerint a magánkereskedők nagy része egyszerűen nem fogadja el az utalványokat a nyugdíjasoktól. Az utalvány elértéktelenedése ellenére is 350-400 ezren igényelnek és kapnak tüzelőutalványt Az utalványokkal kapcsolatosgond nem új keletű, 1991-ben vetődött felőször, hogy emelni kellene az utalvány összegét - válaszolta kérdésünkre Kidasi László, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság nyugdíj -megállapítási és -folyósítási szakigazgatási osztályáénak vezetője. A viták során több érvpéldául a tüzelőanyag-kereskedők hozzáállása az utalványrendszer megszüntetése mellett szólt. Egy ízben kedvező javaslattal állt elő a Dorogi Szénbányák Vállalat, amely hajlandó lett volna hát, hová olcsón szenet szállítani, amennyiében valamennyi utalványt náluk váltottak volna be. Azonban kiderült, hogy a szállítási költségek miatt ez sem járható út. Szóba került a 15 ezer forintos,kedi összegben nyújtandó előleg is, amelyből a távfűtéses lakásban lakóknak is jutott volna, az utalványokat ugyanis csak szénre és tüzelőolajra lehet beváltani. Tart a piacviszály Veszprémben Andrássy Antal NÉPSZAVA Elmaradt a nagyszabásúnak beígért demonstráció a veszprémi városháza előtt. A kereskedők inkább üzleteikben maradtak, de megbízottuk ötezer aláírással megerősített tiltakozó petíciót adott át a hétvégi önkormányzati ülésen a város polgármesterének. A tiltakozó íveket még újabbak is követik, s akár a népszavazás kezdeményezéséig is elmennek - mondotta, a Népszavának Horváth Istvánné veszprémi kereskedő -, minthogy nemcsak ők, de a lakosság is elfogadhatatlannak tartja a piac áttelepítésével kapcsolatos önkormányzati elképzeléseket. Dióssy László polgármester szerint az indulatok azért szabadultak el, mert sem a kereskedők, sem a lakosság nem rendelkezik kellő információval. Amiben persze mindenekelőtt az önkormányzat a vétkes. A belvárosi piac áttelepítése több, okból is indokolt. Egyrészt rendkívül elavult, felújítására az önkormányzatnak nincs pénze. A veszprémi az ország harmadik legdrágább piaca. Az új helyén lényegesen több árust helyezhetnének el, ami szolgálja a lakosság érdekeit, de kétségtelenül ellenére van a jelenlegi kereskedőknek. A többéves munka előkészületekért - szó sincs tehát azonnali kiköltöztetésről - a képviselő-testület több alternatívát áttekintve kiválasztotta a piacúj helyét, s szándékában áll egy új belvárosi csarnok építése. Ugyanakkor - mondotta Dióssy László - még további egyeztetéseket folytatnak a kereskedőkkel és a lakossággal.