Népszava, 1996. február (124. évfolyam, 27–51. sz.)
1996-02-10 / 35. szám
NÉPSZAVA TUDOMÁNY 1996. FEBRUÁR 10., SZOMBAT 15 Megtalálták a hiányzó anyagot a világegyetemben Lehet, hogy felül kell vizsgálni az einsteini térszemléletet a görbült térről A tudományos élet egyik szenzációjának számíthat az Amerikai Csillagászati Társaság közgyűlésén elhangzott bejelentés. Egy tudósokból álló nemzetközi kutatócsoportnak sikerült megtalálnia a láthatatlan és „rejtélyes”, úgynevezett hiányzó anyagot az univerzumban. Ennek az anyagnak több mint a fele - szerintük - fehér törpecsillagból áll. Jankovszky János írása a NÉPSZAVÁNAK A csillagászok bejelentését nem sokkal megelőzően az űrtávcsőnek sikerült lefényképeznie egy fekete lyukat. A kutatók ezeket az objektumokat tartják a hiányzó anyag úgyszintén „hiányzó”, pontosabban kiegészítő mennyiségének. A felfedezések hordereje fizikai világszemléletünk bizonyos változásához is vezethet. Pontosabban az einsteini térszemléletünk maradéktalan elfogadásához, amely szerint egy véges, de mégis határtalan világegyetemben élünk. Ami annyit jelent, hogy az univerzum önmagába záruló görbült tér, melynek nincsenek kitüntetett pontjai. Vagyis bárhol is lennénk, mindig a világ „középpontjában találnánk magunkat”. Ugyanezt észlelhetnék más csillagrendszerek értelmes lényei is. Ebben a görbült térben az anyag mennyisége véges számmal kifejezhető tömeg, amelynek vonzereje nem engedi teljesen „szétrepülni” a táguló világot. A folyamat egyszer megáll, és visszafordul a kezdeti ősrobbanás irányába. Vagyis egy szép napon összehúzódik majd a világ - azután megint egy újabb ősrobbanás... És ez így menne ez az idők végezetéig. Egyes vélemények szerint lehetséges, hogy valamiféle pulzáló, lüktető világegyetemben élünk. Perdöntő lehet azonban ebben az ügyben a mostani felfedezés (ami a fehér törpéket illeti), mert gravitációs erejük elegendő a kétségek eloszlatására. Nagy gond volt eddig ugyanis, hogy a csillagrendszereknél a mozgási energia van túlsúlyban, és ahhoz hogy az egyensúly fennmaradhasson, sokkal több anyagra van szükség, mint amenynyit „látunk” az univerzumban. Becslések szerint a létező anyagnak mindössze tíz százaléka világít csillagok, csillagrendszerek formájában. A többi láthatatlan, illetve csak alig látható anyag. Ez utóbbiak lennének a fehér törpecsillagok. Eddig a legkülönbözőbb ötletek születtek a hiányzó anyag pótlására. Például: barna törpe csillagok (ezek már teljesen kihűltek), vagy a véges nyugalmi tömeggel rendelkező elemi részecskék, a neutrinók, amelyek betöltik az egész teret. Az úgynevezett fekete lyukak is a lehetséges megoldások közé tartoztak. Ezek a rendkívüli objektumok minden anyagot elnyelnek óriási vonzerejükkel - még a fényt is. A tetszetős elgondolások közül azonban előnyt kell adni annak a nézetnek, amely valós, mert adatokra támaszkodik. Ez pedig a legújabb felfedezés. A fehér törpék tudniillik sokkal nagyobb számban léteznek, mint eddig hitték. Ugyanis a legutóbbi időkig csak a viszonylag közelieket - a még világítókat tudták észlelni. E csillagok (utolsó óráikat élik) mérete alig nagyobb, mint a Földé, viszont elképzelhetetlenül sűrű az anyaguk. Egyikük-másikuk tömege akkora, mint a Napé. Az újonnan felfedezettek gyűrűszerűen veszik körül a Tejútrendszert - de ugyanígy a távoli csillagrendszereket is. Tehát meglenne a hiányzó tömeg egyik és nagyobbik része. A másik részt az űrtávcső találta meg azzal, hogy sikerült lencse-, illetve tükörvégre kapnia egy 100 millió fényév távolságra lévő NGC 4261 jelű galaxist. A felvételen látható a csillagrendszer középpontja, valamint a befelé örvénylő gázanyag, amelyet elnyel a fekete lyuk. Azon a ponton semmi sem látszik a képen - onnan nem távozhatott a fény. Ez a felvétel egyúttal bizonyítja a fekete lyukak reális létezését; eddig is sejtettük, hogy vannak, de csak közvetett úton tudtuk felismerni jelenlétüket. A legújabb feltételezések szerint igen nagy lehet a fekete lyukak száma a világegyetemben. E viszonylag kicsire összehúzódott (gravitációs összeomláson átment) égitestek vonzereje megdöbbentő. A Napból például akkor lehetne fekete lyuk, ha egymillió 400 ezer kilométer átmérője hat kilométerre zsugorodna! A Földből pedig akkor, ha átmérője csupán három milliméter lenne. Próbáljuk meg elképzelni, hogyan préselődne össze mindkettőben az anyag - ezt azonban csak a matematikai egyenletek tükrözhetik számunkra. Tény azonban az, hogy bebizonyosodott: a fehér törpecsillagok és a fekete lyukak együttes tömege hiánytalanul szolgáltathatja az eddig olyan lázasan keresett, kutatott anyagot, amely nélkül nem maradhatna egyensúlyban a világegyetem. Ötvenéves a magyar űrkutatás NÉPSZAVA-információ Ötven évvel ezelőtt, 1946. február hatodikán jelentették be, hogy Bay Zoltán magyar kutató és csoportja a Tungsram budapesti laboratóriumában radarjeleivel elérte a Holdat. A visszaérkezett jelek megérkezését saját készítésű jelösszegző készülékkel minden kétséget kizáróan igazolták. A hazai kutatók néhány nappal maradtak el a New Jerseyben dolgozó amerikai kutatók bejelentésétől. A magyar tudományos élet ettől a naptól számítja a hazai űrkutatás létezését. Dr. Tófalvi Gyula, a Magyar Űrkutatási Tudományos Tanács elnöke az Élet és Tudománynak a felfedezésről elmondta: „A radarcsillagászat első lépéseit egyszerre tették meg az akkori romos Budapesten és a nálunk sokkal szerencsésebb Egyesült Államokban. Az igazi világcsúcs az volt, hogy ez a kis ország, a világháborúból ocsúdva bejelentette: a kísérlet sikerült. ” Az évforduló alkalmából egynapos kiállítást és konferenciát rendeztek a Műszaki és Természettudományi Egyesület székházában. Az 1946-os magyar Hold-radar kísérleti antennájának makettje Marton Szilvia felvétele Hajsza a tizedik bolygó után Jankovszky János írása a NÉPSZAVÁNAK Kilencvenedik születésnapját ünnepelte február 4-én minden idők egyik legnagyobb észlelőcsillagásza, Clyde Tombaugh, aki felfedezte a Naprendszer kilencedik bolygóját, a Plútót. Az arizonai Lovell obszervatóriumban 1930. február 18-án bukkant rá - tudatos és szívós kereső munkával - az egyik általa készített fotólemezen az eddig ismert legkülső, 6 milliárd kilométerre keringő égitestre. Miközben a tudományos világ együtt ünnepelt a felfedezővel, a „bolygóvadászok” előtt továbbra is nyitott a kérdés: van-e tizedik nagybolygó? Természetesen nem azért gond ez, mert netán „szebb lenne”, ha kerek tíz bolygója lenne a Napnak, hanem olyan fizikai jelenségek ösztökélik a kutatókat, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mindazonáltal két táborra szakadt a megfigyelők csoportja: vannak, akik szentül hisznek a tizedik bolygó létezésében, csak éppen eddig elkerülte a figyelmet, mások azonban tagadják létezését, mondván, nem is keringhet még egy nagybolygó a Plútón túl. A hívők szerint a kisméretű és kicsi tömegű Plútó még az 1978-ban felfedezett holdjával együtt sem lehet elegendő arra, hogy a két beljebb keringő óriásbolygó, a Neptunusz és az Uránusz pályáját zavarja vonzerejével. „Valaminek kell lenni a Plútón kívül”, hogy magyarázni lehessen ezeket a pályaháborgásokat. Arra hivatkoznak e tábor tagjai, hogy a Neptunuszt is hasonló mozgászavarokból kiindulva fedezték fel. A tizedik planéta létezésének tántoríthatatlan hívei „X” bolygónak keresztelték a még fel nem fedezett égitestet, és szünet nélkül folytatják a hajszát utána. Rendkívülinek tűnt 1987-ben a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal egyik vezetőjének bejelentése, miszerint a Pioneer 10 és 11 űrszondákról korábban érkezett adatok megerősíteni látszanak azt a feltevést, hogy a Naprendszer külső térségében egy mindeddig fel nem fedezett bolygó kering. Ezt a feltevést tovább látszottak erősíteni az üstököscsaládokkal kapcsolatos megfigyelések. Ugyanis a Naprendszert övező „üstökösfelhőből” érkező kométa magok egy részét a bolygók zavaró hatása fogja be. Pontosan kiszámítható családok alakulnak ilyen módon, melyeket a bolygókról neveztek el. Viszont ismeretesek olyan üstököscsaládok is, amelyek naptávolsága lényegesen nagyobb, mint a Plútó naptávolsága. Vajon az ismeretlen „X” bolygó háza népe lennének ezek az üstökösök? A különböző módszerekkel dolgozó bolygóvadászok eddig a következő eredményekre jutottak. Az amerikai Brady az „X” planétát háromszoros Szaturnusz-tömegűnek (286 földtömeg) feltételezi, és 9,6 milliárd kilométer naptávolságot adott rá. A Cassiopeia és a Cepheus csillagképek között jelölte meg pályáját - de a távcsövek nem találtak ott semmit. Az orosz (illetve még szovjet) bolygókereső csillagászok számításai már két Plútón túli bolygóval operálnak. Az elsőt a Perseus csillagképbe, a másodikat a déli égbolt Dél-Keresztje mellé helyezték - ezeken a helyeken sem találtak semmit. Ugyanakkor az amerikai Whitwire és Matese csillagászok már 50-100 Csillagászati Egység távolságra (1 CSE / Föld-Nap távolság :150 millió kilométer) helyezik az „X” bolygót, hozzávetőleg ezeréves keringési idővel. Két másik kutató a Kaliforniai Egyetemről 40-70 CSE távolságra becsüli a bolygó keringési pályáját. Akadnak olyanok is, akik szerint nem is valamilyen bolygó zavarja az Uránusz és a Neptunusz pályáját, hanem egy kihűlt törpecsillag, „a Nap egykori társa”, mintegy 80 milliárd kilométer messzeségből. És hogy áll most a mérkőzés a két ellentábor között? Úgy tűnik, mostanában a „nem hívők” kerekednek felül. Szerintük nincs szükség tizedik bolygóra, ugyanis az Uránusz és a Neptunusz mozgását - ha egyáltalán pontosak a korábbi számítások - a belső bolygók is zavarhatják. Vagy pedig azok a kisbolygók, amelyeket mostanában fedeznek fel a Plútón túli térségben. Eddig csak a Mars és a Jupiter között volt régóta ismeretes a kisbolygók övezete. Alapos a gyanú azonban, hogy a Naprendszer külterületén is létezhet még egy ilyen kisbolygóöv. Ha nem is olyan zsúfoltan keringenek ott az aszteroidák, mint a belső övben, mégis előidézhetnek bizonyos kisebb pályazavarokat a Neptunusz és az Uránusz mozgásában. A Plútón még nem mérhető le ilyen hatás. Tudniillik ez a bolygó 249 év alatt kerüli meg a Napot. 1930-as felfedezése óta csak 66 év telt el, vagyis teljes pályájának mindössze 3,7 részét tette meg. Ez a pályaszakasz túl rövid ahhoz, hogy rendellenességeket lehessen észrevenni rajta. Ily módon a Plútón túli kisbolygók tekinthetők - egyelőre - a Naprendszer határköveinek. Kevesebb állatkísérlet Nagyobb biztonságban érezhetik magukat ezentúl az egerek és tengerimalacok - legalábbis Németországban. Egy múlt év novemberi döntés alapján az oltóanyagtesztek közül jó néhányat már nem állatokon alkalmaznak, hanem egyéb módszerekkel mérik esetleges toxicitásukat. Az állatkísérletek 13 oltóanyag - köztük a kolera, a torokgyík, és a veszettség - esetében, több évtizedes megbízható alkalmazásuk miatt, már feleslegesek. Ugyanakkor kínálkoznak alternatív módszerek is a tesztelésre, például a koagulálás alkalmazása (koagulálás: egy kolloid, vagyis igen apró részecskékből álló oldatból egy bizonyos rész kicsapódása, megalvadása), így évente mintegy 20 ezer állatkísérlet „spórolható meg”. 11 oltóanyag esetében azonban továbbra is szükségesnek ítélték az állatokon való kísérletezést. Realista légvárak? MTI-Panoráma Az emberiség egyik eddig megválaszolatlan kérdése: meddig leszünk képesek a rendelkezésre álló források révén lépést tartani a növekvő energiaszükséglettel? Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a megújuló természetes energiahordozók, például a nap- és a szélenergia, vagy az árapály mozgási energiáját hasznosító technológiák. A mégoly fejlett Németországban is azonban alig hét százalékát fedezik az energiafogyasztásnak az alternatív források. Bár az Északi-tenger partján erdőszerűen sorakoznak a hatalmas szélkerekek, egyetlen atomerőmű mintegy 2 ezer ilyen berendezés egész évi termelését tíz nap alatt képes előállítani. Vagyis a mennyiség terén kellene áttörést elérni ahhoz, hogy a környezetkímélő források valódi alternatívát jelentsenek a fosszilis energiahordozókkal (szén, olaj, gáz) és a nukleáris technikával szemben. Ebbe az irányba ígér jelentős lépést egy holland projekt, amely leglább anynyira szédítő, mint amenynyire forradalmi. A Mega- Power elnevezés mögött pofonegyszerű elgondolás rejlik: alapja az általános iskolai fizikakönyvekből olvasható ki. A langyos tengervíz és a jéghideg magaslégkör közti hőmérsékletkülönbség kimeríthetetlen energiaforrás. Ez a „motorja” bolygónk időjárásának is: az óceánok vize folyamatosan párolog, fölemelkedik a magasba, ott kicsapódik, hogy aztán eső, hó gyanánt ismét aláhulljon a földre. A holland mérnökök szerint ez a „klímaberendezés” hasznosítható lenne. Ehhez csupán a megfelelő méretű toronyba kell zárni a meteorológia erőit. Az ötletgazda, Frank Hoos igazán merész tervében még a legkisebb méretű „tengeri légvár” is ötezer méter magas, az átmérője pedig ötven méter volna - írja a Der Spiegel. A parttól 30 kilométerre tervezett építmény pontonon úszna. Belsejében butángáz keringene, amelyet a tengervíz melegítő hatása 150-180 km/ó sebességgel hajtana föl a torony tetejébe. Az ott uralkodó mínusz 10-35 fokos hideg hatására a bután folyékonnyá válik, s egy központi csövön át a mélybe ömlik pontosan rá a torony aljában elhelyezett 7000 megawattos turbinákra. Ezeknek teljesítménye akár öt atomerőművet is pótolna. Az építmény teherbírását eredeti ötlettel garantálnák a tervezők: a toronyhoz négy ellipszoid alakú, hidrogénnel töltött ballont erősítenének. Ezeknek felhajtó ereje mentesítené a torony alsó részét a felső traktus terhétől. Ám a 400 ezer tonna össztömegű építményhez óriási, 360-900 méter átmérőjű léggömbökre volna szükség. Hoos és társai nagyobb méretű toronyra is gondoltak: ennek 7,5 kilométeres magasságában már mínusz 45 fok hőmérséklet uralkodna. Itt, valamint az ejtőcső gázrekeszeiben nagynyomású hidrogén keringene. E könnyű gáz elegendő felhajtóerőt biztosítana, így nem volna szükség az otromba léggömbökre. A torony alsó részén, amelyet a felszínen 2,5 kilométer átmérőjűre terveznek, ammónia lenne a munkavégző közeg. Ez a melegebb tengervíz hatására légneművé válik, és a toronyban fölemelkedik. A négy kilométer magasságban elhelyezett hőcserélőben az ammónia kicsapódik, s a központi csövön át a mélybe ömlik, turbinát hajtva meg az alsó szinten. A hőcserélőben az ammónia kondenzációjakor keletkező hőt a torony felső részében kialakított hidrogénáramkör adja le a környező hideg levegőnek. Ennek mérete is impozáns: lamelláinak átmérője ezerkétszáz méter. Nincsen olyan fizikai és műszaki kifogás, amely eleve kizárná az elgondolásunk megvalósíthatóságát - mondta a Der Spiegelnek a holland energiafelügyelet szakértője, Robert Rovers. - Sokan azonban úgy vélik, hogy ilyen méretű építkezés egyszerűen nem kivitelezhető. A szkeptikusok közé tartozik a tekintélyes brit szaklap, a New Scientist is: szerinte valószínűtlen, hogy a merész terv a közeljövőben megvalósulna. Ez sem tántorítja el azonban a hollandusokat. Mint Robert Rovers mondta, egyelőre még várnak néhány hónapig, hátha valaki megalapozott kritikával illeti magasröptű tervüket. Ha nem akad ilyen, akkor tovább folytatják számításaikat, bízva abban, hogy az energiaínség előtt-utóbb a megvalósítás útjára tereli elképzelésüket. Nagy a kereslet az átültethető emberi szervek iránt MTI-információ Németországban 1995-ben - több év óta először - valamelyest ismét növekedett a szervátültetések száma. A Német Szervátültetési Alapítvány adatai szerint 3360 szervet transzplantáltak 1995-ben, 185-tel többet, mint az előző évben. Mindazonáltal az orvosok még távolról sem kapnak annyi átültethető szervet, mint amennyire szükségük lenne. Németországban mintegy tízezer ember vár átültethető vesére, szívből és májból a jelenlegi évi 500 helyett legkevesebb ezerre lenne szükség. Tavaly összesen 2128 veseátültetést végeztek, s ezzel az előző évhez képest mintegy másfél száz ember szabadult meg a művesétől való függőségtől. A szívátültetések száma 498 volt, ám ez csak hússzal több az előző évinél. Igen csekély mértékben nőtt csupán a májátültetések száma. 84 beteg jutott új tüdőhöz és 49 új hasnyálmirigyhez. Az előző években a szervátültetések száma Németországban a transzplantációkról és az agyhalálról folytatott viták miatt csökkent. Az alapítvány reméli, a régebben kilátásba helyezett transzplantációs törvényt még idén tavasszal napirendjére tűzi a német parlament, s elfogadásával biztonságosabb jogi és erkölcsi alapon járhatnak el az orvosok, az ápoló személyzet s a betegek családtagjai. Leonardo Cioce 29 éves ipari formatervező tortát szeletel annak örömére, hogy valóságos orvosi csodaként szinte újjászületett. Egy éve rákos megbetegedésének leküzdésére 36 órás műtéten új vesét, hasnyálmirigyet, vastagbelet, vékonybelet, gyomrot és májat kapott MTI-telefotó