Népszava, 1996. július (124. évfolyam, 152–178. sz.)
1996-07-05 / 156. szám
Hadkötelezettség Az új alkotmány előkészítése során felmerült annak gondolata, hogy idővel az általános hadkötelezettséget el kellene törölni. Nosza, mindjárt jelentkezett telefonon egy 17 éves, fiát féltő édesanya - a rádió Beszéljük meg c. műsorában -, aki arra szeretett volna választ kapni, vajon a katonáskodni nem kívánó csemetéje már megúszhatja-e ezt a fiatalok körében általánosan nem kedvelt, egy évig tartó tortúrát. És itt mindjárt felmerül a sokakat közvetlenül érintő kérdés, ha már mindenben majmoljuk Amerikát, akkor vajon miért nem vezetjük be a hivatásos hadsereget, amire - minden ellenkező híreszteléssel szemben - lenne pénzügyi fedezet, ha derék honatyáink arra fordítanák az adófizetők pénzét, amire szükséges! Természetesen korlátozott nagyságú, védelmi haderőre gondolok. Számolnunk kell a megrögzött és javíthatatlan nacionalista, revizionista bakafántoskodókkal, akik nagyhatalmi allűröket kergetve lobbyznak a minél költségesebb fegyverkezés érdekében. A hozzánk hasonló kis szomszéd ország, Ausztria, amikor elnyerte függetlenségét, sokkal veszélyeztetettebb helyzetben volt, mint hazánk napjainkban, mégsem kergetett militarista lázálmokat, és fegyverkezés helyett az életszínvonal javítását tűzte ki céljául, és mint tapasztalhattuk, nem is eredménytelenül! Az Antall-kormány milliárdokat költött a honvédség új egyenruhájára, ami elavult, korszerűtlen és a levitézlett K. und K. hadsereg ízléstelen uniformisait majmolja. Egy éltes honatya pár évvel ezelőtt azt javasolta a parlamentben, hogy jó, kemény talpú bakancsokkal kell ellátni bakáinkat, mert csak abban lehet szépen „kivágni” a díszlépést! Én még láttam „Kuhn pátert”, aki annak idején1944. október 15-én fekete reverendában, nyilas karszalaggal, oldalán géppisztollyal irányította keretlegényeit a Pasaréten, hogy aztán az egész országot elöntse a nyilas rémuralom. Ide vezetett a fékevesztett, vérgőzös és fajgyűlölő militarizmus, mely ismételten egy vesztett háborúba sodorta az országot! És az eredmény? Halottak és rokkantak milliói, miközben az uszítók nem kockáztatták bőrüket a frontokon, hanem elmenekültek, emigráltak, maguk mögött hagyva egy tönkretett országot és szerencsétlen népét! Toll Iván, Pécs Másért dolgoztunk Egész életemben, születésem óta a Népszava jelentett mindent. Kilencen voltunk testvérek a családban, amikor az apám katona lett, és az anyám öt gyerekkel tartotta el a családot. Népszava-kihordással a bátyám és nővérem segített, amit tudtak. Később az apám, aki suszter volt, petróleumlámpa fénye mellett dolgozott. Esténként olvastuk a lapot, már aki tudott olvasni. Olvastuk Somogyit és Bacsó Bélát. Olvastuk a Dreyfus-folytatásokat, ameddig a petróleum tartott. Ez volt az esti programunk. Szóval így nevelődtünk. Harmincéves voltam, mikor a háború véget ért, és utána az ország felépítéséért a hidak, gyárak, a vasút újjáépítéséért, a lakótelepekért dolgoztunk, hogy mindenkinek jusson lakás és élelem. És hogy mindenkinek jusson munka. Az ember joga, hogy legyen munkája és élvezze a jó munka ízét, a jövőjét tiszta szívvel várja. Ezt mind elvette az a változás, amit az 1990-es évek hoztak. Antallék visszahozták a Horthy-rendszert, az úgynevezett piacgazdaságot, és mindent elvettek a munkásoktól, amit azok felépítettek - gyárakat, szövetkezeteket. Ügyes trükkökkel, potom áron minden értéket odaadtak azoknak, akik őket megfizették, és így kialakult az a vadkapitalizmus, ami ismét megteremtette a felső tízezret, az elit osztályt és a munkásosztály siralmas, gyászos elszegényedését, a munkanélküliséget, az éhezést, a prostitúciót, a gyilkosságokat. A szakszervezeteket szétzilálták. Az elkeseredés eredménye volt, hogy a csalódott emberek a szocialista pártot támogatták. Mert remélték, hogy végre kifelé megyünk majd a kétségbeejtő nyomorból. Ez még nem vehető észre, az intézkedések most is mindig a legszegényebbeket sújtják. A közbiztonság sem javult, az ember nem mer este az utcára menni. Igyekszünk az Európai Közösségbe, de úgy látszik, csak nekünk sürgős, Európának nem. Tíz évvel ezelőtt nagyobb volt az értékünk. Tátrai Lajos, Budapest Sok millió elmebeteg? Valamikor őszintén tiszteltem Aczél Endre újságírót. Korábban bátor, de tárgyilagos és színvonalas írásaival hívta fel magára a figyelmet. Sajnos az utóbbi időben felülkerekedtek benne a szubjektív érzelmek. Több esetben olyan durva jelzőket és minősítéseket használ egyes, neki nem tetsző külpolitikai események és személyiségek megítélésében, melyek méltatlanok a nagy tudású és művelt publicistához. Például a június 15-én a másnapi oroszországi elnökválasztással kapcsolatban azt a kijelentést tette, hogy „elmebeteg az, aki a kommunisták győzelmét kívánja”. A kommunista párt jelöltjét is különös módon minősítette, amikor a „Zjuganov nyomorult kisszerűsége” jelzővel rukkolt elő. Nos, a választások első fordulója után kiderült, hogy több millió „elmebeteg” él orosz földön, akik valamire és valakire voksoltak június 16-án, pedig a kommunista párt nem élvezte a nyugati hatalmak sokmilliárdos pénzügyi és morális segítségét, valamint a hazai nagytőke és az egyházak sokoldalú támogatását, mint Jelcin, a hivatalban lévő elnök. Függetlenül a második forduló kimenetelétől, a számára nehéz és rendkívül hátrányos körülmények ellenére ez a „nyonsprolf ” Zjuganov sok millió honfitársa szilárd támogatását tudhatja magáénak. Aczél úrnak a közelmúltban a fehérorosz elnökkel, Lukasenkóval is meggyűlt a baja, akit - ha pontosan emlékszem - az „undorító” jelzővel tisztelt meg. Lukasenko egy független ország elnöke, illene tiszteletben tartani népének akaratát, amivel ezt az embert választották államfőjüknek. Nem egy magyar újságírónak, hanem saját népének tartozik felelősséggel tetteiért vagy kijelentéseiért. A politikai kultúra és intelligencia azt sugallja mindnyájunk számára, hogy tiszteljük más népek és országok akaratát, valamint az általuk választott, illetve támogatott személyiségeket még akkor is, ha felfogásukkal és ideológiájukkal nem értünk egyet. Csak így várhatjuk el, hogy minket, magyarokat is tiszteljen és fogadjon el a külföld. Nemes József, Orosháza M 0 - V Hatvanöt éve, 1931. július 5-én kihirdették a letartóztatási végzést dr. Jorgovits Szevér rákosszentmihályi lakos ellen, akit hitelezési csalással és óvadékcsalással gyanúsítottak. Jorgovits a húszas évek elején tűnt fel Budapesten mint dúsgazdag délvidéki család fia, aki a Jugoszláviához került Bácskában élő szüleitől nagyobb pénzösszeget kapott, hogy Budapesten kezdjen valamilyen vállalkozásba. Jorgovits vendéglősként kezdte, a bácskai Regőczéről kapott pénz étteremasztalokká, tányérokká, poharakká, pezsgősvödrökké változott - Jorgovits több vendéglő, közöttük a Fészek Klub és a Sósfürdő éttermének bérlője volt. 1925-26-ban egyre több hitelezője sürgette számlája rendezését, ám ő ígéretekkel nyugtatta meg őket, végül igen nagy adósságok hátrahagyásával Budapestről ismeretlen helyre menekült, utána csak tárgyalhatatlan perek sora maradt. Néhány hónappal később azonban visszatért, Rákosszentmihályon villát vásárolt mint ókatolikus püspöki vikárius. A villa egyúttal „a független magyarországi ókatolikus egyház” temploma és egyházközségi hivatala is lett. Jorgovits bemutatta a helyi hatóságoknak Robert Tüchler bécsi ókatolikus püspök megbízólevelét. Ez az okmány Jorgovitsot, aki „Bécsben teológiai doktorátust szerzett”, megbízta, hogy Magyarországon, Romániában és Jugoszláviában szervezze meg az ókatolikus egyházat. Hamarosan híre járt, hogy a rákosszentmihályi istentiszteleteken egy volt bárzongorista szolgáltatja az egyházi zenét. Mások azt mondták: Jorgovits még nem fizette ki a villa árát, azt is hitelbe vásárolta, akárcsak a templom kegyszereit, berendezését. A püspöki vikárius körül mind kellemetlenebb hírek terjengtek, kiderült az is, hogy az egyház több mint tíz alkalmazottját kaucióval vette fel, a kauciót pedig elköltötte. Jorgovits ekkor öngyilkossági szándékkal mérget vett be, de gyomormosással megmentették. Lábadozása közben érkezzett meg Bécsből Tüchler püspök értesítése: azonnali hatállyal megvonták Jorgovits egyházi címeit, eltiltották a papi funkcióktól és az egyház pecsétjének használatától. A betegágy mellett mind több hitelező jelent meg, már nem csak a legutóbbi Jorgovitséletszakasz ismerői, hanem az azt megelőző, úgynevezett „vendéglőskorszak” emberei is. Nótárius EZEN A NAPON A bácskai álnábob ügye SZERINTEM... SZERKESZTI AZ OLVASÓ 1996. JÚLIUS 5., PÉNTEK 7 A Cartographia útvesztői Olvastam, hogy hibás a Cartographia Kft. által kiadott Gemenci-erdő turistatérképe, mely így bevezeti a gyanútlan turistát egy szigorúan elzárt terület kellős közepébe. Nem egyedi eset. Hasonlóan járt el a kft. Pest megyét illetőn, de fordított előjellel. Itt egy nagyon fontos, új utat titkol el az autósok elől: nem vesz tudomást a nagy ráfordítással megépített, kiváló nyomvonalú 405-ös útról, mely pedig 1995 októberében határidőre elkészült, átadták, azóta rengeteg budapesti és kelet-magyarországi gépkocsivezető számára könnyíti meg a kapcsolatot a főváros és a vidék között. Albertir- ■ sánál válik le a 4-esről és Dabas magasságában csatlakozik be az M5-ösbe, lehetővé téve így a már elviselhetetlenségig zsúfolt Monor-Üllő-Vecsés szakasz elkerülését. Először a Tourinformnak azon az 1996-os színes, térképes, idegen nyelvű szórólapján tűnt fel ez az úthiány, mely büszkén hirdeti hazánk autótérképe alatt, hogy „Copyright Cartographia Kft. Budapest, 1996”. Annyi baj legyen, legfeljebb a külföldi sofőr megismerkedik a magyar valósággal. Úgyis azt mondják, hogy a modern utak és az autópályák elidegenítik az embert a valóságtól. De mikor ugyanezt a térképet találtam két oldalra kinagyítva az Autósélet júniusi számában a Cartographia Kft. Térképboltjának saját reklámjaként, már gyanakodtam. A cím alatt ott a cég jelmondata: „Velünk nem tévedhet... el!” Nem a fenét! Hogy nem jó reklám, az biztos! És mindez az Autóséletben, a Magyar Autóklub lapjában. Sarkady László, Cegléd Semmiség Lent, ahol akkor is sokan tartózkodtunk, odalépett hozzám egy fiatalember, kezeivel felmérésre készen. Amíg jön a metró, ugye, megenged néhány kérdést? Bólintok. Persze. Van-e útlevele és hányszor használta? Van, de nem használtam még. Szokott-e nyaralni, és mikor volt utoljára? Hát... tíz éve, több mint tíz éve. Akkor, bocsásson meg, ön nem az én emberem - mondja a felmérő, és mosolyogva otthagy. Látom, máris mással beszél. Paff lehettem. Jött a metró, beszálltam, a következő megállónál meg ki, pedig még kettőt szoktam utazni, amikor haza akarok jutni. Mi történt velem? Először képesnek látszottam statisztikai álafiy gyanánt mutatkozni meg, azután lenullázódtam. Csak nem kihullottam? Nem szerepelhetek többé a statisztikában? Tudják, milyen érzés statisztikán kívülre kerülni? Nem kívánom senkinek! J. J., Bp. tett honfitársainkat. Nem lenne erkölcsösebb, humánusabb a velünk egy hazában élőkre jobban odafigyelni akkor, amikor országunk gazdasági helyzete olyan, amilyen? Örvendetes hír, hogy átlag 1,5 százalékkal csökken majd a személyi jövedelemadó. De mit takar ez az átlag? Csökken a 600 ezer forint (és e feletti) éves jövedelemmel bírók adóterhe és marad a 0-150 ezer forint éves jövedelemmel rendelkezők 20 százalékos adókulcsa, miközben nő a munkanélküli-segélyekre az igény - szintén itthon. Tessék mondani, nem lenne jks sors ,határokon kívül élő „hazánkfiának” lenni? Mit tegyünk, ha a„Szózat?’ ,röghöz:kötött minket? Török Eszter, Budapest jogászokat nem lehet teljes mértékben kihagyni ebből az ítélkezésből, ezért egyetlen megoldás maradt. A parlament. Akiket mi juttattunk hatalomhoz annak reményében, hogy sorsunkkal foglalkoznak majd, azok hatalmukat igyekeznek „aprópénzre” váltani, és ítélkeznek a választók felett, a választók nélkül, a választók ellenében. Hogy szól az ítélet? Bérből, fizetésből, nyugdíjból élő, ne vásárolj, ne költekezz, ne légy beteg, csak adózz, adózz és adózz. Ha már nem tudsz adózni, halj éhen. Hogyan hajtják végre az ítéletet? Infláció, reálbércsökkentés, energiaárak emelése, nyugdíjemelés fél százalékkal, új adónemek, hogy csak néhányat említsek. Mi a bűnünk? Elszegényedtünk, és többé már nem vagyunk képesek szponzorálni az új urak huncutságait, pl. a bankkonszolidációt. S. R., Esztergom Magyar szolidaritás Nem olyan rég, csak úgy felreppent a hír, hogy ez a szegény ország 4 milliárd forintot költött a határain túl élő magyarokra. Rendre ment segély keletre, délre, északra, gyűjtés a katasztrófasújtottak, menekültek részére. Most a két somogyi faluban élő honfitársaink kerültek kilátástalan helyzetbe, gyorshír, hogy a kormány segítsége kevés. Most nincs gyűjtés, kezdeményezés, együttérzés - mert ők honfitársaink! Igaz, hogy sok kicsi sokra megy, kétszer ad, aki gyorsan ad! Nyár van, télre fedél alá kellene juttatni kiszolgálta Itt az igazság Bíró Ödönné kőbányai levélíró 1996. június 11-én Kis nyugdíj, nagy nyugdíj címmel megjelent írására szeretnék néhány megjegyzésemmel reagálni. Az általa leírtak elejével - részvétem nyilvánítása mellett - egyetértek, már a „Most itt vagyok úgy, ahogy” megjegyzésével. Én is titkárnő voltam éveken keresztül, s mint ilyen, beosztásban lévő személy, sok bizalmas dolognak a birtokosa mindmáig, amely az én titkom. Önnek sem kell bizonyára magyarázni a „szegény gazdasági igazgató” 25 000 forintos nyugdíját kiegészítő keresetekről, amelyet még aktív korában kapott. Nem tudom, a férje vagy a felettese volt-e az illető, akkor vagy eltitkolta a jövedelme egy részét a férje, de mint írja, „mindenre tellett, amire szükségem volt” - ez is kérdéses, mi az a minden? -, vagy ha a felettese nyugdíját kevesli, akkor éppen önnek nem kell magyaráznom, hogy miként működtek a dolgok aktív korában, és ezeket én is ugyanolyan jól tudom, mint más hasonló beosztásban dolgozók. Felsorolja az ilyen-olyan szerelő, a postás, villanyszámlás, újságos stb. borravaló elvárásait, mert „az igazgató úr mindig gáláns volt, most is elvárják”. Szegény igazgató úrnak adnék egy jó tanácsot, ha megfogadja, nyittasson a legközelebbi OTP-nél átutalási - illetve ma már lakossági folyószámlaként nevezett - betétszámlát, és nem kell borravalót osztogatnia, mivel az OTP leveszi a válláról az összes fizetni való terheket csekély kezelési költségért. Bizonyára ez a „kicsi, 25 000 forintos” nyugdíj zsebpénz a számára, és nem hiszem, hogy kétszobás lakásban él. Ha nem jár Operába, étterembe naponta-hetente, hanem mondjuk havonta-kéthavonta egyszer, attól ő még nem lesz kevesebb értékű ember. Ami pedig a takarító néni 13 000 forintos nyugdíját illeti és a - bármily címen kapott - különféle juttatásokat, megnyugtathatom önt, hogy szégyenkezve kullognak az illetékesekhez, a kétszobás lakását már régen garzonra cserélő, a nyomor szélén vegetáló takarító néni vagy bárki más, kis nyugdíjból élő személy. Igaz, vannak erőszakosabb, rámenősebb kiskeresetűek is, de ők vannak kevesebben, a többség igyekszik minden erejével megőrizni a „látszatot”, mert az az elve, „inkább éhen hal, de nem kéreget, mert az megalázó számára”. A két ember munkájának összehasonlítását pedig felejtse el, mert ki-ki tette a maga dolgát, az igazgató úr is, a takarító néni is, de nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy szegény kis hazánk e példaként kiragadott két réteg munka- és fizetés-, valamint nyugdíjkülönbségéből, esetleges életszínvonal-változásokból tart ott, ahol jelenleg van. Az igazgató úr által hozott hasznot és a takarító néni csutakolását az igazgató úr szobájában és az önében meg a többi helyen nem szabad összehasonlítani, mert ez nem igazságos, sőt méltánytalan. Az elitek kiemelését célozza, és az iskolázatlanokat próbálja még kisebbre zsugorítani. Levele végén kérdezi: „Hol itt az igazság?” Ha figyelmesen elolvassa a levelemet, ön, mint volt titkárnő, a sorok között megtalálja az igazságot, amelyet nem hiszem, hogy külön magyarázni kellene bárkinek is! Pálné Zöldi Ágnes, Kazincbarcika Halálbüntetés van Csak nem olyan formában és nem olyan módon, ahogyan azt évszázadokon keresztül alkalmazták. Nem fejeznek le, nem akasztanak föl, nem lőnek le senkit sem bírói ítélettel. Már nem kell bírói segédlet. Minek? Kifinomultan, demokratikusan intézik el azokat, akik kiszolgáltatott szerepet kaptak a „nagy társadalmi átalakítás” során. Sokan vagyunk halálra ítéltek. íme a névsor: munkanélküli, hajléktalan, nyugdíjas. Ha jogászok szabnák ki a büntetést és az államapparátus hajtaná végre az ítéletet, nagyon sokba kerülne. Ez tehát így nem megy. Az sem megy, hogy bírók, jogászok foglalkozzanak az ítélet kiszabásával, így is több évig eltart egy-egy per. Mivel a Hiányzik az újság Júniusban újból jártam Magyarországon, ismét (mint már többször is) a „Szolidaritás” vendégeként tartózkodtam Tatabányán. Sajnálattal állapítottam meg, hogy kedvelt lapomat, a Népszavát nem minden nap találtam meg a hírlapárusító helyeken a kora reggeli órákban. Az árusítók szerint „nem jött be”. Nem látták el az árusokat időben a Népszavával? Vajon mi az oka ennek? Gondolom, önöknek is érdeke megtudni, hogy hiányolja a közönség a Népszavát. Greth Károly, Frankfurt AZ UTCA HANGJA Örül Jelcin választási győzelmének? Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jó ez vagy rossz. Az igaz, hogy legyőzte kommunista ellenfelét, Zjuganovot, de nem szabad elfelejteni, hogy nem is olyan régen még maga Jelcin is kommunista volt. Azt sem lehet tudni, Zjuganov valóban kommunista-e, a jelenlegi politikai helyzet nem engedi meg, hogy kommunista vezetés kerüljön hatalomra, ha Zjuganov győz, ugyanúgy lefekszik az amerikaiaknak, mint Jelcin tette. Csak részben, mert én nem vagyok hasra esve a Nyugattól sem, de a kommunisták visszatérése is nagyon rossz lett volna. Lehet, hogy Zjuganov győzelme sem lett volna hátrány Magyarország számára, mert nagy kár volt elveszítenünk a keleti piacokat, ahová most az amerikaiak törnek be. Egyébként is azt hiszem, az orosz kommunisták sem akarják azt a sztálini világot visszaállítani, ami annyi szenvedést hozott az orosz népnek. Tulajdonképpen örülök, de csak azért, mert nem Zjuganov, kommunista jelölt jutott hatalomra. Nem tudom, hogy Zjuganov elnöksége veszélyt jelentett volna Magyarországra, de az biztos, hogy nem lett volna jó szomszéd. Az is biztos, hogy ilyen választási eredmények után a kommunisták is beleszólhatnak majd az orosz politika alakulásába, de remélem, hogy nem lesznek meghatározók ezen a téren. Örülök neki, hogy megnyerte a választásokat, de az egészségi állapota sajnos nem sok reményre ad okot. Jelcin valódi reformer, ő valóban össze tudná fogni az orosz népet. Oroszország, ha nem lenne ennyire széthúzó, még mindig nagyhatalomnak számítana. Nem szabad Oroszországot lebecsülni, még mindig elég erős. Baj, hogy a reformerők kizárólag Jelcin személye körül csoportosulnak, és ha vele történik valami, az egész összeomlik. Nem, mert a másik oldalnak, Zjuganovnak szorítottam, mert ő becsületesebb és a programja is jobb, mint Jelcinnek. Elnöksége nem jelentett volna visszatérést a múlt hibáihoz, sőt azok radikális felszámolását eredményezte volna. A programja szociális érzékenységről tanúskodik. Jelcint kétszínűnek tartom, először határozott baloldali vonalat követett, azután a reformok pártjára állt, most pedig nacionalista húrokat penget. Tárnoki Nándor (76) nyugdíjas Ttmör Józsefné (55) postatisztviselő Kis Tóth Sándor (55) testnevelő tanár Nagy Mária (40) rendőr őrnagy Bakonyi Károly (63) muzeológus 326-8262. Ezen a telefonszámon várjuk olvasóink észrevételeit, hétköznapokon reggel 9-től délután 5-ig.