Népszava, 1996. augusztus (124. évfolyam, 179–203. sz.)

1996-08-08 / 185. szám

12 1996. AUGUSZTUS 8., CSÜTÖRTÖK KULTÚRA NÉPSZAVA A HÉT FILMJE A Paradicsomkert visszahódítása Bársony Éva NÉPSZAVA Jakub nem nagyobb csőd­tömeg, mint mi. Az apja ugyan két női blúz megvarrása közben pergő nyelvvel pöröl vele, de a csoda tudja, igaza van-e. Jakubnak ugyan nincs lakása, de van egy autója. Harminc körüli, ta­nít valami iskolában, csak épp szünidő van, hát heve- részik a takarók alatt. Hen­teregni már kevesebb ked­vet mutat férjes asszony szeretőjével (plusz két gye­rek), de ez igazán nem ró­ható fel bűnéül, tekintettel a tekintenivalókra, melye­ket a néző maga mérhet fel, amennyiben megnézni A kertben című szlovák filmet. Jakub tehát nem nagyobb csődtömeg, mint bármelyi­künk, úgy általában. Vele viszont valami egészen fur­csa dolog történik. Elmegy öregapja kertjébe, és visz- szatalál - nem, nem a ter­mészethez, ahová a jó öreg Rousseau már a felvilágo­sodás idején terelte volna kon - minél több maradt meg valakiben ebből a va­lamiből, annál erősebben éli át az elsöprő többség alapélményét. Azt, hogy emberi mivoltában alig ér valamit, maga alá gyűri és megsemmisíti egy agresszív értékrend. Pontosabban ér- tékrend-ellenesség. Jakub egyszerűen vissza­talál önmagához. Vissza­változik emberré. Végül is ennyi a történet, amelyben fontos szerepet kap egy ti­tokzatos, szép fiatal lány, a nagypapa tükörírásos nap­lója, egy rég elásott büty­kös pálinka, a kert végében nyüzsgő hangyaboly, az eresz alatt lakó harapós darázscsalád, meg a hara­pós kedvű papa. Es néhány különös látogató is, akinek valódiságában kételkedni minden okunk meglenne, ha a lelegelt fű, a kidöntött kerítés és az elkötött autó nem bizonyítaná valóságát. A kiűzetés után vadul te­nyésző Paradicsomkert visz- szafoglalása történik A kertben, és közben a misz­Ketten a kertben (Zuzana Sulajová és Roman Luknár) Vendégségben Budapesten A fővárosi önkormányzat a határon túl élő magyar fiatalok számára is emlé­kezetessé kívánja tenni a millecentenárium évét. Ezt a célt szolgálja a Ven­dégségben Budapesten program. A millecentená- riumi fesztivál idején mintegy háromszáz fiatalt várunk Szlovákiából, Uk­rajnából, Romániából, Szerbiából és Horvátor­szágból. Augusztus 18-án délután 14 és 18 óra között a gyere­kek a Petőfi Csarnokban találkoznak a főváros kép­viselőivel, a rendezvény védnökeivel és támogatói­val, valamint a budapesti diákokkal. Azt hiszem, nem vagyok háttérember Soltész Rezső úgy vélekedik, a dallamos slágerzenét igaztalanul lenézik Magyarországon Zavarba ejtő. Itt ül előttem egy is­mert énekes, Soltész Rezső, aki­nek holnap huszonöt éves színpa­di jubileumát ünneplő koncertje lesz a Budai Parkszínpadon, most mégis egészen új emberként hat. Nem hord farmert, disztingváltan elegáns, sármos, tíz évet letagad­hatna a korából, szürkéskék pil­lantása bűvölő. Nehezen tudom eldönteni, vajon az énekes-zenész vagy a nagy hatalmú menedzser, lapkiadó a beszélgetőpartnerem, aki a legújabb hírek szerint konf­liktusba keveredett az általa ki­adott Film Színház Muzsika Tele­vízió című magazin újságírógár­dájával. Székely Anna NÉPSZAVA- Ön valamit kompenzálni akart, hogy a zene mellett ilyen sokféle egyéb tevé­kenységbe is belefogott?- Igen, azt hiszem. Vala­mit elvesztettünk ugyanis a rendszerváltás során. A ke­leti piacot. Bocsánat, hogy ilyen politikai-gazdaságta- ni terminológiát használok, nem sírok vissza semmilyen korábbi ideológiát sem, de a rendszerváltás bizony a könnyű műfajra is vonat­kozott, és engem nagyon érintett. Korábban ugyanis hónapokat töltöttem sike­res fellépésekkel azokon, a területeken, amelyek Né­metország keleti feléhez, Lengyelországhoz, Cseh­szlovákiához és a „nagy” Szovjetunióhoz tartoztak, jól kiegészítve itthoni zenei tevékenységemet. Amikor ez megszűnt, ott álltam rengeteg felszabaduló idő­vel, s egy apró, oldalágról felbukkant ötlettel, mi len­ne, ha létrehoznék egy ze­nészmagazint. Úgy gon­doltam, éppen itt az ideje, hogy valaki hasznos szak­mai információkat nyújt­son a zenésztársadalom­nak, hiszen a külföldi szak­sajtóhoz akkoriban még alig-alig lehetett hozzáfér­ni. Sikerült is élvezetes, or­szágos terjesztésű lapot csi­nálnom, amely azonban nem tudta eltartani magát, mert nem volt elegendő reklám- bevétele. Ennek megtámó­£ fására elindítottam a film­televíziós stúdiótechnika kiszolgálását végző Sky Magazint, majd az aUdio- és videotermékekkel foglal­kozó Sztereo című lapot, s így együtt a három, közös infrastruktúrával már re­mekül működött. Ekkor jött a Film Színház Muzsi­ka, amelynek kiadását őszinte jóindulattal vállal­tam el, azt akartam, hogy ne belterjes szaklap, hanem populáris, érdekes újság, a réginek folytatója váljék belőle.- Nem vonom kétségbe a jóindulatát, de ön ebben a minőségében elsősorban üz­letember. És abba már so­kan belebuktak, amikor a „birodalmukat” megfelelő anyagi háttér nélkül óriási­vá akarták növeszteni.- Elismerem, a konfliktu­sainkba nyilván efféle té­nyezők is belejátszottak, de az alapbaj mégsem ez. Szo­morú vagyok, mért az új­ságíró kollégák részéről nem találkoztam azzal a szere­tettel és mindenekfeletti küzdeni akarással, amivel a zenei pályámon mindig. A sajtóban mintha kevesebb volna az áldozatvállalás és több a követelőzés.- Ezt a témát most ké­rem, hagyjuk abba, a Nép­szavában külön Írást aka­runk szentelni a Film Szín­ház Muzsika-ügynek, mely­ben mindegyik felet meg­kérdezzük. Egyébként nem gondolja, hogy ön túlságo­san is ki akarja szolgálni a közönséget? A zenéje is ilyen ölelő, fülbemászó...- Ez csak jó, nem? A szí­vemből jött mindig, és nagy tetszésre talált. Különös, hogy a színvonalas sláger­zenét mindenütt kedvelik a környezetünkben egész Európában, csak itt, Ma­gyarországon nincs kellő megbecsülése. Valami mi­att a divatdiktátorok lené­zik. Ez nyilván sznobiz­musból fakad.-Ma is vannak ezen a te­rületen divatdiktátorok? Pá­lyája során gyakran talál­kozott olyan nagy hatalmú „szakértőkkel”, akik ze­nészéletek és -halálok felett uralkodtak?- Természetesen. Hiszen az énekes, a zenész na­gyon kiszolgáltatott. Ahhoz, hogy ismertté váljék, meg kell nyernie a lemezgyára­kat, a médiumok minden­ható szerkesztőit, a kon­certszervezőket, az impresz- száriókat stb. Én hál’ isten­nek bizonyos tekintetben függetleníteni tudtam ma­gam, hiszen nem kellett ar­ra vámom, hogy mások ír­janak nekem zenét, mond­juk a nagyon kedves Pres­ser Pici, aki jó néhány éne­kesnek, a barátainak ír nó­tákat, és ha azt lesem, hogy rám kerüljön a sor, úgy já­rok, mint Katona Klári, és csak nagyon ritkán szólal­hatok meg. Én magamnak írtam zenét is, szöveget is. Annak idején a Corvina együttessel igen népszerű­ek voltunk, azt a sikert nem­igen tudták elgáncsolni, de amikor 1981-ben el akar­tam indítani a szólókarrie­remet, a Hanglemezgyártó Vállalat akkori vezetője mereven elzárkózott. - Ne­ked nincs hangod, nem ér­demes próbálkozni - mond­ta. Azután csúszott be va­lahogy a Szóljon hangosan az ének! című dalom a tele­víziós táncdalfesztiválon, és akkora sikert aratott, hogy mégiscsak elindulhattam az utamon. Manapság kör­mönfontabb a diktatúra. Valamelyest persze válto­zott a helyzet, hiszen több tévécsatorna, több. lemez­kiadó cég működik, s ha az I« ember az egyiknél nem nyer bebocsátást, kopogtat másutt. De azért a még mindig meglévő önkény­uralmat jól jellemzi, hogy a Magyar Televízió könnyű­zenei részlege Soltész Re­zső holnapi jubileumi kon­„Ma már nem elegendő egyfajta tehetség kamatoztatása” Szalmás Péter felvétele certjének egyetlen perc műsoridőt sem tud szentel­ni. így az ATV ad majd egyórás összefoglalót belő­le szeptemberben.- Idősebb pályatársai kö­zül egyeseknek a zenéje, előadói stílusa felett mint­ha eljárt volna az idő. És nemigen tudnak megújul­ni, néhány éve vergődnek. Ön azonban afféle „keljfel- jancsi” típus. Mintha nem lehetne letepemi.- Azért például a Corvina együttes felbomlása után én is hullámvölgybe kerül­tem, amelyből csak külső- leg-belsőleg megújulva, sok ötlettel tudtam kikecme­regni.- Az az egykori göndör frizura is afféle figyelemfel­keltő trükk volt a felkar tpaszkodáshazl p \ j ::i «ci- Az az előadói image vé­letlenszerűen alakult ki egy ismerős fodrász ötlete nyomán. Az egyéniségem­ből fakadó zene stílusán, a természetes alakuláson túl soha nem akartam változ­tatni, nehogy erőltetetté váljék az, amit csinálok. De a külső, úgy gondolom, fel­tétlenül a játékosság, a show-műfaj eszköze lehet. Miért kellene egy színpadi embernek szégyellnie, hogy némi egészséges magamu- togatási vággyal rendelke­zik? Azt hiszem, én nem vagyok háttérember típus. Ugyanakkor régen tisztá­ban vagyok azzal, hogy a mai világban nem elegen­dő, ha valaki megelégszik kizárólag egyfajta tehetség kamatoztatásával. Ha te­heti, bővítenie kell az isme­reteit, hatókörét, tevékeny­ségi formáit. Sajnos nem vagyok eléggé könyörtelen, célra törő személyiség, de azért belevágtam minden­féle új tevékenységbe, mert el akartam kerülni az ön álltai is említett szánalmas helyzeteket. Nem tudnám elviselni, hogy vergődnöm kelljen erkölcsi-anyagi ér­telemben egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy kép­telen vagyok valamiféle értelmes tevékenység nél­kül élni. Slágerszagu karrier a Margitszigeten Katona Andrea írása a NÉPSZAVÁNAK Az Újvilágban oly jó hírünk kélt, hogy négynapos posztumusz láto­gatásra ellátogat hozzánk az USA egykori elnöke, John Fitzgerald Kennedy is. Büszkén hozva a hírt, hogy életéről rockopera született. A kortárs zenedarabot eddig egyetlenegyszer, akkor is oratori- kus változatban mutatták be. A vi­lágon először nálunk készül belőle színielőadás. John Kelham és Tim Hawkins darabját S. Nagy István és fia, S. Nagy Attila fordította, Koltay Gábor rendezi. A Margitszi­geti Szabadtéri Színpadon a darab első jelmezes próbája zajlik. A cím­szereplő Sasvári Sándor színpadba süllyesztett irodáját igazgatja. Vé­gigkóstolja a bárszekrény tartal­mát, helyreteszi a telefont, arrébb tolja a bőrfotelt, és nagyot lendít a hintaszéken. Rendnek kell lennie, hiszen perceken belül ideérkezik az Elnök egy tűzpiros, nyitott Ca- dillacen, a feleségét játszó Varga Klári társaságában. Az ifjú hölgy szebbnél szebb hangokat énekel ki a maga, illetve szebbnél szebb ru­hákban jár Kemenes Fanni jóvol­tából. A bal oldal balról érkezik. Egy fe­kete Csajka ablakán villan ki Hrus­csov kopasz feje, melyet a rendező még kissé félresikerültnek tart. - A nézőtérről ez inkább Rákosi, mint Hruscsov - mondja. - Ráadásul úszósapkában\ - vágja rá kopasz parókájára célozva Mikó István. A pufók oroszra a továbbiakban nem jellemző az egyetértés. Sziporkázó- an játékos szócsaták után besom- fordál JFK irodájába, hogy min­dent eltüntessen annak személyes tárgyaiból a mozdíthatóság kerete­in belül. Idetartozott volna egy aranyozott asztali óra is, ám Mikó nem részesült előzetes kiképzésben annak mobilitási hiányosságairól. Egyszóval alig bírta el. Juronics Tamás, a Szegedi Kor­társ Balett vezetője alkotta a kore­ográfiát a Közép-Európa Tánc­színház és a szegedi balettegyüttes 33 fős közös csapata mutatja be. Szerepük szerint köztük sürgölő­dik, fontoskodik vagy épp alkal­matlankodik Papadimitriu Athina és Makrai Pál - valójában felis- merhetetlen szerepkörben. Gesz- tesi Károly jól működik mint kom­mentátor. Varga Miklós minden bizonnyal lubickolni fog az elnök­gyilkos Oswald szerepében, hiszen régóta várt már egy negatív figu­rára. Hát megkapta. Nem restellte lepuskázni JFK-t. Hangosan. A dörrenés zaját azonban könnyedén elfújta a szél. Mint az egyetlen han­got, amit el lehetett fújni. Mert­hogy amúgy az előadás teljes egé­szében play backról szól... Ebből a szempontból ez az előadás nem ős­bemutató. Az amúgy fülbemászó magnófel­vételeket augusztus 9., 10., 13., 14- én hallgathatják meg a Margitszi­geten este 20 órai kezdettel. MITSUBISHI HASZNOSAN CSALÁDIAS Ft-tól * ÁFA nélkül A haszongépjárművek specialistája: DUNA INTERSERVICE Kft, «S3 1037 Budapest, Zay u. 24. S': 250-4065 TÉT/Fax: 188-9175 MITSUBISHI! 1134 Budapest, Róbert K. krt. 47. 270-2121 S/Fax: 270-2122 MOTORS tikus egészségesen elegye­dik a humorossal. Ez a hu­mor naiv és rácsodálkozó, maivá az irónia ízesíti. A fiatal pár jeleneteiben (Ro­man Luknár és Zyzgnq. Su- lajová) költőibe hajlik a vígjáték, a papa (a rég nem látott nagyszerű Marian Labuda) kisvárosi elegan­ciája alól vaskos humor bu­zog elő. Mindez olyan vi­gasztaló, csendes szépséggé áll össze a szlovák film fia­tal reménységének munká­jában, hogy a néző cseppet sem csodálkozik a zárójele­net furcsa csattanóján. Mi­ért is csodálkozna? Lehet valami annál természete­sebb, mint hogy egy gyö­nyörűszép lánya föld fölött lebeg? Na ugye. (Budapest Film Rt.) az okosabbját (ha lett vol­na, aki hallgat rá). Jakub teszi a semmit, és véletle­nül belecsöppen r nem visszatér, hanem belecsöp­pen - a természetbe, és mű­velni kezdi kertjét. Megint csak nem Voltaire apóra gondolva, hanem mert kény­telen vele, ha enni akar meg aludni az omladozó házban. Ezek azonban csak állomások, Jakub önmagá­hoz talál vissza. Nem is tudom, talán egy vágyakozó sóhajtáshoz fog­ható Martin Sulik filmje. Mert a mai kor egyik nagy hazugsága az, hogy kiélhető az a valami, ami az emberben az egyéni. Ezzel szemben ez nemcsak hogy nagyon keveseknek adatik meg, hanem - különösen e kelet-közép-európai tája-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék