Népszava, 1996. szeptember (124. évfolyam, 204–228. sz.)
1996-09-03 / 205. szám
8 1996. SZEPTEMBER 3., KEDD A HÉT LEMEZE Common Ground Gyüre Orsolya írása a NÉPSZAVÁNAK Mostanában megszaporodott azoknak a könnyűzenei válogatáslemezeknek a száma, melyeken az éppen aktuális divathullámok slágereit lehet hallani. Ezek kifejezetten azért készülnek, hogy egy szezon legnépszerűbb felvételeit egyszerre kaphassák kézbe a táncos lábú tizenévesek. Időnként azonban felbukkan a lemezboltok polcain néhány olyan válogatásalbum, amely más koncepció alapján jött létre, s másfajta igényeket igyekszik kielégíteni. Aki tehát lágyabb, lefinomultabb zenét szeretne hallani, most találhat egy érdekes új lemezt. A Common Ground címet viselő korongon modern ír zenét hallunk, nemzetközi sztárok és kevésbé ismert muzsikusok előadásában. Ez a keverés szerencsés. A népszerű U2, Kate Bush vagy Sinead O’Connor új dalai mellett megismerkedhetünk legalább annyira jó, de számukra ismeretlen előadókkal is. Az inkább meditálásra alkalmas album csemegéinek is nevezhetők ezeknek az énekeseknek a dalai. Marie Brennan (a Clannad énekese) és Liam O’Maonlai gall nyelven éneklik a zöld sziget által ihletett szerzeményeket. E dalok hűen fejezik ki napjaink ír életérzését. A melankolikus hangulat szinte az egész albumot a hatalmába keríti, s ez a borongósság jól harmonizál a sok népzenei elemet tartalmazó, de azt nem szolgaian másoló muzsikával. Ha a szomorúságot lehet még fokozni, azt a U2 megteszi. Az énekes, Bono édesanyja haláláról írt régebben egy melódiát Tomorrow, azaz Tegnap címmel. A Common Groundon hallható változat azonban némileg különbözik az eredetitől: lassúbb és vontatottabb - vagyis tökéletesen illeszkedik az alaphangulatba. Elvis Costello a XIX. századot idézi meg. A Dublin utcáiról származó ballada egy huligán akasztásáról szól. Nem tudni viszont, pontosan mire is gondolt Sharon Shannon, Davy Spillane és Donat Lunny. Az ő szöveg nélküli, tisztán instrumentális felvételeik azok, melyek egy kicsit beindítják az ember fantáziáját, és felrázzák a hallgatót, aki meditálás közben egy kicsit elszundított. (Various Artists: Common Ground, EMI, 1996) Az ötvenedik évad A MÁV Szimfonikus Zenekar 1947-ben indította első bérleti hangversenysorozatát a Zeneakadémián. Az október 8-án kezdődő idei hangversenysorozat a zenekar 50. bérleti évadja. Az új évadban a zenei évfordulóké a meghatározó szerep. 1997-ben van Schubert születésének 200. és Brahms halálának 100. évfordulója. „Kerek ”évfordulója van Beethovennek és Mendelssohnnak is. A zenekar az idei évadban Lukács Miklósról és Erdélyi Miklósról elnevezett két bérletsorozatot indít a Zeneakadémián. Mindkettőben a zeneirodalom népszerű klasszikusain kívül műsorra tűzték a kortárs magyar zenét, Vajda János, Petrovics Emil, Hidas Frigyes műveit, és bemutatják a zenekar egyik tagjának, Merész Ignácnak a Szimfóniáját. Ez utóbbi egyben ősbemutató is. A zenekar vezetői bejelentették, hogy soron kívüli harmadik bérleti sorozatot is indítanak Brahms-fesztivál címmel, a nagy német romantikus zeneszerző halálának 100. évfordulója alkalmából. Két sikeres esztendő hagyományait folytatva a zenekar ismét megrendezi a Magyar Honvédség Művelődési házában az „Unokák és nagyszülők hangversenyeit”. A koncert vendégei kezdés előtt a színpadon barátkozhatnak a hangszerekkel és a művészekkel. Kirakatpolitikánk száz év tükrében Tanulságos időutazás a Néprajzi Múzeum új állandó kiállításán Az idegenforgalom és a protokoll Magyarországa - ez az alcíme annak a millecentenáriumi évfordulóhoz kapcsolódó kiállításnak, amely a Néprajzi Múzeumban látható jövő év márciusáig, és amelyen elsősorban a diplomácia szempontjai szerint alakított kirakatpolitikánk korhoz kötött lenyomataival ismerkedhetnek meg a látogatók. Valachi Anna NÉPSZAVA Vasúti fülkét formáz a labirintusszerű, mégis hívogató tárlat előtere. A látogató belemegy a játékba, hagyja magát a falakon elhelyezett korabeli sajtó- és dokumentumfotók mentén visszavezetni az elmúlt évtizedekbe. Eleinte pontosan azt kapja, amire számít: a jelentől fokozatosan eltávolodik. Korunk, majd félmúltunk jellegzetes közéleti pillanatképei jelennek meg, Bush elnök látogatásától Farkas Bertalan űrutazásáig, Kádár János május 1-jei parolázásaitól Hruscsov dunai hajókirándulásáig, s ezek a döntően politikai ízű protokollesemények tudósítanak a háborútól napjainkig ívelő időszakról. A második „vagonban” a század első felének évtizedei elevenednek meg a korabeli fotók révén aktivizált képzelet segítségével. Mint a protokollképek általában, ezek is jobbára az egykori ünnepnapokat örökítették meg - vizuálisan mégis itt válik igazán érzékletessé az időváltás. Ugyanazokon a helyszíneken merőben másfajta külsőségek között állítottak maradandónak szánt emléket a történelmi-politikai-kulturális jelentőségű eseményeknek a háború előtt és után. Az úri Magyarország vezetői és protokollfőnökei sokat adtak a pompázatos külsőségekre, az egyedi látványelemek barokkos gazdagságára - a szocialista etikett viszont hangsúlyozott puritánsággal emelte ki a kollektivista szellemiség egyöntetűségre és monumentalitásra utaló formajegyeit. Az eltűnt időknek szóló ámulat az időutazás célállomásán, a millenniumi teremben belátássá higgad. A legtöbb és a legváltozatosabb dokumentum itt várja a látogatót - nem véletlenül. Hiszen az ezeréves állam megünneplése alkalmából kezdődtek meg - főleg Budapesten - azok a nagy építkezések és kulturális beruházások, amelyek révén a magyar főváros elnyerte sajátos arculatát, s egyre több turistát vonzott hazánkba. Az ország „kirakata” ettől fogva nemcsak a hivatásos utazók - a politikusok és kereskedők - számára, hanem minden fizetőképes kíváncsi külföldi számára fontossá vált. A magyar és angol nyelvű szövegek eligazítják a látogatókat, de itt már találkozhatunk a nemzeti büszkeség alapjait képező közhelyszimbólumokkal is, így „tengerünk”: a Balaton, a „magyar őstáj”: a Hortobágy, a „hazai falvak királynője”: Mezőkövesd, a „borok királyának földje”: Tokaj-Hegyalja, a „világörökség népi rezervátuma”: Hollókő. A vendégkönyv tanúsága szerint mégis sokan összezavarodnak a tájegységek múltjával-jelenével szembesítő időtárán. Nem értik a tárlat „logikáját”, követhetetlennek tartják az útitervet, legalábbis nem világos számukra az összefüggés az eléjük tárt jelenségek között. Valóban, eleinte érthetetlennek látszik, mit keres a cifrán berendezett matyószoba és a balatoni fürdőélet képi és tárgyi emlékeit bemutató terem között „az emberi alkotás példájának” nevezett cementszürke és téglavörös árnyalatokban játszó dunaújvárosi pavilon, benne a kor rekvizítumaival, vándorzászlókkal, sztahanovista találmányokkal, panellakások makettjével, az első bölcsődések tablójával, szocialista-realista szellemű képzőművészeti alkotásokkal, valamint a felöltöztetett bábu-Hruscsov ajándékkal, melyet a szovjet vendég a Dunai Vasmű dolgozóinak hozott. A zavar oka az lehet, hogy - a sok közös vonás dacára - jellegzetesen különböznek az ország hivatalos és magánlátogatóinak szóló programok. A természeti szépségek inkább a szabadidővel rendelkező turistákat vonzzák. A kulturális hagyományokat őrző vidékeken már a protokollvendégek is meg-megfordulnak, de az ő érdeklődésüket főleg a jelenkori gazdasági-kulturális élet sikerágazatai kötik le. Ám a magas szintű üzleti és kulturális kapcsolatok már elsősorban azon az alapon köttetnek, hogy milyen személyes benyomások érik a delegáltakat. Ezért szerveznek számukra élményteli kulturális és szakmai programokat - s ezért kap külön teremrészt a kiállításon például a Budapesti Tavaszi Fesztivál emlékezetes programjaira visszatekintő kiállítás vagy a lótenyésztéséről messze földön híres Bábolna, ahol Theodore Roosevelttől Ferenc Józsefig és Gorbacsovtól Fülöp hercegig oly sok politikus megfordult az elmúlt évtizedekben. A tárlaton megjelennek a jelentősnek ítélt nemzeti értékeink, a legjellemzőbb helyszínek és a legizgalmasabb események, így a kiállítás fölér egy történelmi nézőpontú társadalom- ésprotokolltörténettel. íme, ez volt számunkra fontos az elmúlt száz évben a kirakatban. Hruscsov ajándéka a Dunai Vasmű dolgozóinak: egy világvevő rádió Marton Szilvia felvétele Brad Pitt, a terrorista Egy amerikai magazin pár hónapja a legszexisebb férfinak kiáltotta ki Brad Pittet. A szimpatikus, 32 éves sztár az íreket is elbűvölte, amikor 10 napot töltött Dublinban új filmjének forgatásán. A jóképű színész egy IRA-terroristát játszik abban a 13 millió fontos költségvetéssel készülő politikai krimiben, amelynek másik főszereplője Harrison Ford. Irodalmi tények és titkok Józsa Ágnes írása a NÉPSZAVÁNAK Vasárnap reggelenként a TV 2-es csatornáján nagyszerű sorozat fut, amely szórakoztató formában, mégis igényesen foglalkozik a magyar irodalom történetével. A zseniális komikus, Kabos Gyula háromszor mondta vissza előnyös, Amerikába hívó szerződését, mire az üldöztetés elől végre és végleg elmenekült. Akkor már ott színészként nem találta helyét. Hogyan próbált megkapaszkodni? Novellákat írt, s ezeket ki is adta. A novellák magyar falvakban játszódnak, Móricz Zsigmond írásainak nyelvét - aunye songor, s hasonlók - utánozva. Minden mondatukon érződik, hogy Kabos rajongott a magyar nyelvért. Ebben találta meg új élete közegét. Molnár Ferenc az Utazás a száműzetésben című remekművében pedig azt írja, hogy minden este Pázmány Pétert olvasott, mert hazájától távol ő jelentette számára a menedéket. - Ezeket a történeteket Nemeskürty Istvántól tudom, aki vasárnapról vasárnapra a magyar irodalom régmúltjáról mesél. - Az ember azt gondolná, az irodalomtörténetnek nincs helye a képernyőn. - Sokáig magam is így gondoltam - mondja Nemeskürty István. A hatvanas évek legelején kerültem kapcsolatba a tévével, akkor a film történetét magyaráztam. Egyenes adásban beszélgettünk egy-egy alkalommal középiskolásokkal a filmművészet különféle kérdéseiről. De volt történelmi sorozatom is. Mígnem, talán tíz éve is van már, megkeresett Fekete Katalin szerkesztő-rendező, hogy szeretné a könyvalakban már megjelent irodalomtörténetemet filmre vinni. Sokáig ellenálltam a csábításnak. Kitartó volt és meggyőzött. Elkészítettünk közösen 1989-ben egy rövidebb sorozatot a századforduló író-hírlapíróiról, Nap lovagjai címmel. Ebben a sorozatban arról beszéltem, mi volt az újságírás szerepe Tömörkény, Justh Zsigmond, Herczeg Ferenc idejében, és mi lett belőle ma. A közönség körében nagy sikere volt, s ez felbátorított. Hozzákezdtünk a magyar irodalom képes történetéhez. - Most forgatjuk a folytatást - kapcsolódik a beszélgetésbe Fekete Katalin. - Faluditól eljutunk Berzsenyiig. Ezentúl is, ahogy eddig, megkeressük az eredeti helyszíneket; olyan tárgyakat, jelmezeket választunk, amelyekkel a kort a leghívebben idézhetjük. A harminc perces műsorban tizenkét perc a magyarázó szöveg, a többi az illusztráció. A tizenhárom részhez ötvenkét jelenet készül. - Számomra az irodalomttörténeti tényeken és érdekességeken túl a magyar nyelv a legfontosabb - veszi vissza a szót Nemeskürty. - A honfoglalás évfordulóján szerintem nemcsak arról kellene beszélni, hogy hogyan keveredtünk ide. Azon kellene álmélkodnunk, hogy ez elsősorban nyelvi honfoglalás volt. Megtörténhetett volna, hogy a Szent István köré sereglett német lovagok, az Endrét kísérő vikingek, varégek és az itt talált szláv népesség hatására a magunkkal hozott magyar nyelv megszűnik, hiszen a középkor folyamán ide számtalan etnikum települt. De nem. A magyar nyelvben az a csodálatos, hogy asszimiláló ereje van. E sorozatban a magyar nyelv „eredményeit láttatjuk”. „Ez nyelvi honfoglalás volt” Vahl Ottó felvétele KULTÚRA _______Halálozás_______ EGYETLENEM, KEREKES JÁNOS karmester, zeneszerző augusztus 16-án meghalt. Hamvasztás után szűk családi körben búcsúztatták szeptember 2-án a farkasréti temetőben, Kerekes Jánosné Gábor Éva. Állás TEXTIL-nagykereskedelem területén piacvezető cég keres raktári értékesítő munkatársat. Szakirányú középfokú végzettség előny. Tel.: 250-4815. JÖVEDELEMKIEGÉSZÍTÉS egészségügyiseknek. 418-8757. Bútor Vill. ker., József krt. 69. szám alatti régiségüzlet készpénzért vásárol régi bútorokat, festményeket és más régi tárgyakat. Telefon: 134- 4552. ______Vállalkozás______ ELADÓ, kiadó bevezetett panzió, cukrászda helyiségekkel Velencefürdőn. Tel.: 06-22-356- 704. ÉPÜLETEK elbontására vállalkozókat keresünk. Tel.: 140-19-30/309. III. kerületi 36 nm-es üzlethelyiség bérleti joga családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: 8-18 óráig 180-1075, 19-21 óráig 187- 2679. Telek ELADÓ Apostagon 230 n.-es víkendtelek. Irányár 400 ezer Ft. Érdeklődni „Villany, víz van NSZava 357127” jeligére a Blaha Lujza téri Közönségszolgálatban. A CSEPELI sóderbányánál 1507 nm-es telek eladó 50 nm-es kőépülettel, víz, villany van. 276-6153. Üdülés PIHENJEN a festői Pilisben. Érdeklődni: 06- 26/338-709. Ingatlan ELADÓ Pestszentlőrincen három szoba, összkomfortos, 90+25 nm-es sorház kis kerttel. Irányár: 8,7 M Ft. Telefon: 291-4749. ELADÓ Kőbánya legszebb részén 2 szoba, összkomfortos felújított telefonos öröklakás. Sürgős! Irányár: 2 600 000 Ft. Telefon: 262- 2359. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Mikszáth Kálmán utca 34.-ben 4 helyiségből álló ház eladó 104 n.öles telekkel. Irányár: 2 500 000 Ft. Megtekinthető: Szept. 3-8. egész nap Mikszáth Kálmán utca 34.-ben, vagy később a Mikszáth Kálmán u. 32.-ben. VELENCÉN 70 nm-es, svéd mintára igényesen kialakított belső terű nyaraló 191 n étes telekkel, 80 nm-es úszómedencével eladó. Irányár 6,5 M Ft. telefon: 06-22/356-704, 06-30/562-483. BETEGSÉG miatt Dunabogdányban 340 nöles zártkerti telek termő gyümölcsfákkal, 21 nm-es faházzal olcsón eladó. Érd.: 133-08-04. MÁTRÁBAN ház eladó. Tel.: 06-36-364-100. VELENCEFÜRDŐN 2x64 nm-es kétszintes dupla komfortos nyaraló megkezdett úszómedencével, 90 n.-es összközműves parkosított telekkel eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Telefon: 06-22- 356-704, 06-30-562-483. DUNAKESZIN, 10 km-re Budapesttől, a Dunaparttól 100 m-re eladó egy gondozott, 246 nm-es ingatlan 27 nm-es, fürdőszobás faházzal, nagy, fedett terasszal. Víz, villany bevezetve, gáz az utcai fronton bevezetve. Telefon: 06-60- 319-502. BUDAFOK tetején összközműves, 172 nöles, bekerített telek. (Nyúl u.-Gézavár u. sarok), felújítandó vagy lebontandó épülettel eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Érdeklődni: 06-20-455-615 vagy 204-12-75 vagy 205-82-97 telefonon lehet. BEFEKTETÉSI és üzleti célra kiválóan alkalmas házeladó Debrecen, Faraktár út 76. Telefon: 52/420-531. _____Szolgáltatás_____ FÜRDŐKÁD-FELÚJÍTÁS. Szőllősi: 295-4882. LOVAK bértartását lovagolási, kocsikázási lehetőséggel összkomfortos pihenőtanyán vállalom. 06-60-803-573. TELEVÍZIÓ videogyorsszerviz. 294-3824. BÚTOR kárpitozás diszkontáron. 282-4865. PARKETTÁSMESTER! 201-4442. PARKETTACSISZOLÁS 210-4010. CSEMPÉZÉST, padlóburkolást vállalok. Tel.: 06-23-339-253. , FÜRDŐKÁD-FELÚJÍTÁS garanciával, vidéken is 1316-0879. Oktatás INTENZÍV beszédcentrikus német tanfolyamok. Ménesi Stúdióban. Körtérnél: 161-1230. Jármű SÉRÜLT, totálkáros gépkocsit vásárolnék. 06-30-446-918. OPEL Corsa City. Új típusú, 3 ajtós, 2,5 évesen, 1 millió 70 ezer Ft-os irányáron eladó. 283- 1054. AUTÓJÁT TOTÁLKÁROSAN MEGVENNÉM. 06-30-502-637. 1 napostól törött, totálkáros autót vennék 10 évesig. 06-30/440-110. SAMARÁT, Ladát veszek. 06-30-451-733. KIS Polskit vennék saját részre. Tel.: 291- 9126. VENNÉK Volkswagen Passat kombit 86-87- es évjáratút. Tel.: 409-4398. OPEL Kadettet vennék. 290-2455. FIAT Tipót, Unót vennék. 290-2455. FORD Escortot, Fiestát vennék. 290-2455. SAMARÁT, Ladát vásárolnék. Tel.: 06-60- 352-840. DACIÁT, Moszkvicsot, ARO-t vásárolok. 06 (30) 495-176. Állatok BEAGLE ígéretes kölyökkutyák champion szülőktől olcsón eladók. 06-37-360-933. NÉPSZAVA Vegyes ZÖLDSÉGTERMESZTÉSRE, DÍSZNÖVÉNYTERMESZTÉSRE alkalmas. GÁZFŰTÉSE, 5000 nm-es ÜVEGHÁZ, negyedrészben alsó fűtésű növényasztalokkal eladó vagy bérelhető. SOROKSÁRON, Meddőhányó u. 1. alatt. Érdeklődni lehet: Princz Lászlónál a 06-30-545-684-es telefonszámon. AUTOMATAMOSÓGÉP-AKCIÓ 19 900 Ft-tól garanciával. Szervizelés is. XVIII., Dózsa György u. 2. 290-5733. Könyv GYŰJTŐ mindenféle könyveket vesz. Tel.: 141-6440. Hangszer PIANÍNÓ eladó. 06-77-424-967. Közlemények AJÁNLATI FELHÍVÁS Az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban Törvény) 39-45. szakasza alapján, az egyszerűsített privatizációba sorolt Társaság vezető tisztségviselője (a továbbiakban: Kiíró) nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a CENTRÁL Kft. (a továbbiakban: Társaság) Kistarcsa 13-09- 060630 (cégjegyzékszám) állami tulajdonban lévő üzletrészének megvásárlására. A Társaság jegyzett tőkéje: 9 000 000 Ft. A saját tőke: 13 944 .000 Ft. Pályázni az állami tulajdonban lévő és a jegyzett tőke 79,44 százalékát képviselő üzletrész egészére lehet. Az értékesítésre kerülő állami tulajdoni hányad irányára: 14 000 000 Ft. Az ajánlattevőnek vételi szándéka bizonyítására az ajánlat benyújtásának határidejéig bánatpénzt kell befizetnie, amely a megvásárolható üzletrész névértékének 5 százaléka. Az ajánlattevőnek vállalnia kell, hogy ajánlatát 90 napig fenntartja. A pályázatokat a megjelölt címre, zárt, cégjegyzés nélküli borítékban 5 példányban kell benyújtani a megadott címre. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. október 18. (péntek) 10-12 óráig. A pályázat beadásáak helye: CENTRÁL TÜZÉP Kft. hivatalos helyiségében Kistarcsa, Szabadság u. 60. A Kiíró által meghozott előzetes döntés bejelentését követően az ÁPV Rt. jogosult a Törvény 40-42. szakasza szerinti végleges döntések meghozatalára. Az ÁPV Rt. fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Az ajánlatok benyújtásának feltétele a Társaság Információs memorandumát és a részletes pályázati feltételeket tartalmazó Befektetői Tájékoztató 10 000 Ft+ÁFA egységáron történő megvásárlása a Társaságtól: Kistarcsa, Szabadság u. 60. A vételár megfizetésekor kárpótlási jegy befogadására és E-hitel igénybevételére van lehetőség. A vételárból 700 000 Ft csak készpénzben fizethető. Információ beszerezhető a fenti címen. Telefon: 06-28-370-595. VERES PÁLNÉ leánygimnázium 1946- ban érettségizett növendékei szeptember 20-án, pénteken 16 órakor tartják 50 éves találkozójukat az iskola épületében. A REORG RT. mint felszámoló értékesítésre meghirdeti a Budafok Autószerviz Kft. Nagytétényi u. 116. sz. alatti ingatlanát. Az értékesítés időpontja 1996. 09. 11. 8 óra. Helye: 1033 Bp., Búza u. 1-3. fszt. 3. Az 1991. évi IL. tv. alapján elővásárlásra jogosultak e jogukkal jelen felhívásban foglaltak szerint élhetnek, azt a nyilvános értékesítési tárgyaláson gyakorolhatják. A nyilvános értékesítési tárgyaláson 1 M Ft bánatpénz letétbe helyezése szükséges. A felszámoló fenntartja azt a jogát, hogy a nyilvános értékesítési tárgyalást indoklás nélkül eredménytelennek nyilvánítsa.